Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-07 / 214. szám

o 1988. szeptember 7., szerda Bizalomerösítés a párt- és közéleti munka szellemében Zsadányi Sándorné, a szeg­halmi városi pártbizottság politikai munkatársa is azon öt személy között volt, aki­ket a HNF Országos Taná­csa kiemelkedő társadalmi tevékenységük elismeréséül az Alkotmány ünnepe alkal­mából kitüntetett. Egy cik­luson keresztül ő volt a nép- frontelnök az azóta várossá avanzsált nagyközségben. Már a beszélgetésünk elején kiderült, hogy nem híve az üres szólamoknak, kinyilat­koztatásoknak és a kellőkép­pen meg nem alapozott vé­leményeknek, valamint a sebtiben hozott döntéseknek. — Idevalósi? — Nem, ami nem jelent semmit. Itt, Békésben is ugyanolyan jól éreztem és érzem magamat, mint Csongrád megyében. Dorozs- mán születtem, az általános iskolát ott, a gimnáziumot pedig Szegeden végeztem el. Kiváló tanáraim voltak ab­ban az időben; igyekeztek hitet, reményt adni az em­bernek, és eközben helytál­lásra, becsületes munkára neveltek. Sajnos, az elmúlt évtizedek alatt azt kellett tapasztalnom, hogy az ilyen példaképül szolgáló pedagó­gusok száma egyre keve­sebb. Még a középiskolában megszerettem az orosz nyel­vet, és mind a mai napig kapcsolatot tartok fenn csa­ládommal együtt a Szovjet­unióban élő barátnőimmel, ismerőseimmel. S hogy ke­rültem ide? Ennek története igen egyszerű. Még az egye­temi évek alatt ismertem meg leendő férjemet, aki szeghalmi születésű, és ő is a Marx Károly Közgazda­ságtudományi Egyetemen tanult. A diploma megszer­zése után először Békéscsa­bán kezdtünk dolgozni, majd Szeghalomra kerültünk, az egyik tsz-be, ahol a férjem főkönyvelő lett, én pedig üzemgazdász állást kaptam. Azután, 1983 tavaszán egy felkérésnek eleget téve át­mentem az MSZMP Szeg­halmi Járási Pártbizottságá­ra, ahol pártgazdasági re- szortosi munkakört töltöt­tem be. — ’Milyen mozgalmi fel­adatai voltak diákkorában, majd később a munkahelye­ken? — Az általános és közép- iskolás koromra visszagon­dolva, azt mondhatom, hogy mindig az aktívabb fiatalok közé tartoztam. A gimnáziu­mi KISZ-alapszervezetben titkár voltam, s az egyete­men pedig gazdasági-szociá­lis kérdésekkel, például se­gélyek elosztásával foglal­koztam. Itt Szeghalmon a tsz-ben részt vettem külön­böző rendezvények szerve­zésében, így a szocialista brigádok közművelődési ve­télkedőjének előkészítésé­ben. A népfrontmunkán kí­vül elláttam még egyéb tár­sadalmi megbízatásokat. Többek között még ma is vezetőségi tagja vagyok a helyi pártalapszervezetnek. — Van-e tekintélye a po­litikai tevékenységnek? — Szívesen gondolok visz- sza KISZ-es koromra, ami­kor még sokkal élénkebb volt az ifjúság mozgalmi élete. Napjainkban viszont egyre több társadalmi és gazdasági probléma gyűlik össze. Annak ellenére, hogy most bonyolultabbá vált a pártapparátusok munkája, mégis azt kell mondanom, hogy szeretek itt dolgozni, mert érdekes témák vetőd­nek fel. Az átlagosnál na­gyobb mennyiségű, friss in­formáció birtokában széle­sebb rálátásom nyílik a po­litikai. gazdasági, társadal­mi kérdésekre. A taggyűlé­sek tapasztalataiból is tu­dom, hogy az utóbbi évek­ben nehezebb lett a párt­munka. Ugyanis sokan el­mondották már ugyanazo­kat a dolgokat, és ezért nem könnyű „előmozdítani” újak­Zsadányi Sándorné, a HNF OT egyik kitüntetettje kai. Kezd kialakulni a „fel­felé mutogatás” gyakorlata, de arra már ritkábban gon­dolunk, mit tudnánk tenni saját magunk annak érde­kében, hogy előbbre jus­sunk. Jó, ha valaki felelős­séggel nyilatkozik egy-egy témáról, ám akadnak olya­nok, akik csak egyes esemé­nyeket ragadnak ki a folya­matokból úgy, hogy figye­lembe sem veszik az össze­függéseket. — Miben nyilvánul ez meg konkréten? — Sok mindenben. Nos például: amikor az ifjúsági mozgalom virágkorát élte, a fiatalság zöme még bizton hitt a jövőben, a fejlődés töretlenségében. Ma is akad néhány lelkes KISZ-es, de már egyre nehezebb csata­sorba állítani a többséget. A fiatalok eszmei-politikai ne­velésére kártékonyán hat a zűrzavaros ideológiai és gaz­dasági helyzet. Azt is sze­retném megemlíteni, hogy itt, Szeghalom városban nem olyan súlyosak a gondok az ifjabb nemzedék tekinteté­ben. El tudnak helyezkedni az érettségizettek, és a la­káshoz jutás sem olyan ne­héz, mivel a tanácsi, gaz­dasági szervek segítséget nyújtanak az otthonterem­téshez. A körzethez tartozó községben lakáshoz tudnak jutni a magasabban kvalifi­kált szakemberek. A kom­munális ellátás fogyatékos­sága — az olyan települése­ken, mint például Biharug- ra, Okány, Zsadány, Körös­újfalu — viszont gondot je­lent. Vagy megemlítek egy másik jelenséget. Központi­lag hatékonyabb gazdálko­dásra sarkallják a termelő­üzemeket. Tegyük hozzá, na­gyon helyesen! Ugyanakkor nehéz elküldeni azokat a dolgozókat, akik becsülete­sen végezték munkájukat az elmúlt évtizedekben. Nem ártana még egyszer átgon­dolni azokat a kérdéseket is, amelyek a fővárosból kite­lepülő gyárak, üzemek elhe­lyezésével vannak összefüg­gésben. Ezeket ugyanis olyan helyekre viszik, ahol a ter­melést olcsóbban lehet bein­dítani. Vagyis az elmaradott térségeknek szánt támogatás csak azoknak a települések­nek előnyös, amelyek kedve­zőbb pozíciót foglalnak el. — Ki ma a jó vezető? — A legfőbb követelmény­nek tartom, hogy köztiszte­letben álló személy legyen, valamint szakmailag, politi­kailag és emberileg is felel­jen meg. Legyen érzékeny a környezet problémáira, és éppen úgy tudjon szót érte­ni a diplomásokkal, mint az iskolázatlan egyénekkel. Az ügy szolgálata motiválja cselekedetét, és beosztottjai körében is kellő tekintélyre tegyen szert. A nemrég be­következett frissítés — úgy gondolom' — jót tett min­den szinten. A közéleti te­endőket Vállaló tisztségvise­lők is helyesen cselekednek akkor, amikor saját munka­helyükön keresik fel az ál­lampolgárokat, nem pedig „berendelik” őket, mint ahogy még ma is tapasztal­ni lehet egy-két alkalommal néhány vezető esetében. Az emberek közötti őszinte kap­csolatok erősítésének fontos eszköze lehet a bizalom megnyerése. Kép, szöveg: Bukovinszky István Sütőüzem, Vésztő Munkahelyi művelődés Az elímúlt év decembere óta, hétről hétre más vállala­tot, üzemet, intézményt kerestünk fel, hogy megtudjuk, miként gondoskodnak dolgozóik közművelődéséről. Gond van mindenütt elég... A legfőbb akadály azért mégis — úgy tűnik —, mindazok érdektelensége, közömbössége, akiknek „művelődéséről?’ szó van. Mert bejárók, mert háziasszonyok, mert ott a harmadik gazdaság... jogos és kevésbé jogos kifogás tehát van bőven. A gyomaend- rődii Körösi Sütő- és Édesipari Váilllaillat 15-ös számú vész­tői üzemében a fő problémát a három műszak jelenti. Mert hogyan is mehetne el mondjuk egy színházi elő­adásra az, aki éj szák a dolgozik? Még nappali sem igen gondolhat önművelésre, hisiz valamikor pihenni is kel'I a nehéz műszak után. Mindenesetre amit lehet, megtesz­nek. Az üzem vezetője, Bódy Jenő legalábbis erről pró­bált meggyőzni minket: — A vállalat minden évben brigádvetélkedőt rendez, melyen nemcsak illik, de érdemes is részt venni. Az a kollektíva, amelyik nem képviseli magát e nemes vetél­kedésen, aiz eleve elzárkózik a brigá’dminősítések úgyne­vezett pénzes helyezései től. És egyáltalán. Ott kell lennie a mi Gagarin brigádunknak is, hogy összemérje tudását a 10 üzem több mint 20 brigádjával. .. — Egyéb közművelődési formák? — Nézze. E tevékenységünket feltétlen befolyásolják a helyi, s hamar hozzáteszem, az egyre inkább javuló kulturális lehetőségek. Vésztő-mágor már nem csak lát­nivaló, rendszeresen rendeznek itt hangversenyeket is. Az új művelődési házat — melynek építéséhez dolgozó­ink is hozzájárultak anyagiakkal és társadalmi munká­val — hamarosan átadják. Talán ha több színvonalas vendéglátóhely lenne... Akkor teljesen elégedettek le­hetnénk. — Az egészséges életmód is a munkahelyi művelődés része... — Éppen a múlt szombaton rendezték meg ugyancsak vállalati szinten a „buciderbit”. A kispályás labdarúgó­mérkőzésen,, igaz, nem szerepeltek valami fényesen a mieink, de mozogtak, kikapcsolódtak, jól érezték magu­kat, és ez a fontos. — Ha jól tudom, dolgozóiknak csak egy része szakkép­zett ... — Sajnos így van, pedig higgye éli, ott, ahol; hagyomá­nyos formában készül a kenyér, talán még nagyobb szak­értelemre lenne szükség. A laikus azt gondolja: milyen iskola kell a lapátfogáshoz? Hát nem ilyen egyszerű a helyzet... — Mégis, milyen arányú a szakképzettség? — A termelő létszám fele szakmunkás, a többi beta­nított. Ez utóbb,iák, ha Szabadkígyóson, megszerzik a sütőipari szakimuinkásbizonyítványt, egyszeri jutalmat kapnak és a fizetésükön is megérzik elismerésünket. És így van, ez azokkal' is, akik más képzési formában tanul­nak tovább. Persze támogatás az is, hogy amíg tanul az iilHető, heti egy alkalommal — ha iskolába kell mennie — felmentjük a munka alól. Ekkor és ha vizsgára készül, az átlagbérét kapja ... — Szóval megéri tanulni? — Igyekszünk úgy intézni, hogy megérje. — És van, aki él ezekkel a lehetőségekkel? — Akad olyan, is.. . N. Á. Fesztivál! (búcsú)levél Fehér Unna (mesterséges) balladája A múlt hét végén játszot­ták Szegeden a szabadtéri színpadon a budapesti Nem­zeti Színház produkcióját, Szörényi Levente és Bródy János rockballadáját Fehér Anna címmel. Mintha az előző előadásoknál kissé sá- padtabbra sikeredett volna ez a fesztiválzáró program. Mindenki becsülettel, igény­nyel, és elegendő szeretettel tette a dolgát a színpadon. A színművészek, élen az igaz tehetséget villantó Götz Annával, engedelmesen-ko- molyan vették feladatukat. Feladatuk pedig nem volt más, mint egy zárt és „ki­kezdhetetlen” műfaj mozgó­sítása, tömegfogyasztásra al­kalmassá tétele ... Táj- és egyben fesztiváli jellegű bal­ladát kellett eljátszaniuk; ennyi volt, nem kevés önel­lentmondást viselő felada­tuk ... Valami „népi származású” zenei matéria rockzene „szö­vetével” bélelve — megkap­juk a szezononként hordható zenedivatot. Mintha egy le­áldozó csillagot követnének most Szörényiék. Mert úgy van az már, hogy se a nép­zene, se a népköltészet nem arra való alanyok, hogy ál­landóan „oltani” kellene őket testidegen zenei „hajtások­kal”. Annak pedig főképpen ellent kellene álljanak, hogy mindenféle zenei hatásokkal injekciózzák őket újra meg újra! Lehet alkalmasint nagy találkozás, egy-egy szép összenézés a nép művé­szete és a mesterséges mí- vesség között, de ennek .forszírozása”. újabb és újabb „bőrök” lenyúzása: a művészi érték rongálódásá­val járhat. Götz Béla barátságos és mindent tudóan szellemes díszletén kívül szinte semmi sem felejthetetlen ebben az előadásban. Pedig a Kőmí­ves Kelemen és az István a király után azt vártuk! Nem lehet tudni, mi az, ami nincs sehol... Talán a természe­tesség, a tőről metszett ere­detiség. Olyképpen tűnik ez a folk-rockosított Fehér An­na művinek, mint a jelenet­közökben a szintetizátor­regisztereken — egyébként ügyesen — „kikevert” mű­csicsergés, műkuruttyolás, műkabóca-műcirpelés stb. hanghamisítványai. Látvá­nyos, de „mű”: a tűz is... Gépről „kapjuk” az ének­számok kíséretét. A csujjo- gatás, az élőben jön, de olyan laposan, hogy annál még a szintétikus is eleve­nebb lett volna. A „jóléti”, erősen urbánus rookhatások, szelídítve-akár- hogy, mégiscsak idegenek et­től a helyileg nagyon is konkrét, intim világtól. Az erdélyi falu képzetét vala­hogy csak nem akaródzik társítani — ma különösen — elektronikus effektekkel, po- pos-rockos slágerbólékkal (pláne, ha a legtöbbről lesír egyfogantatású előzménye az István-ból, vagy máshonnan) és a profimód tarka, stili­zált tánobetétekkel. A dramaturgia sikertelen­ségét mintegy belátva, a da­rab vége felé a szerzők egy- szercsak eleresztik a cselek­ményt. A Vak regős megje­lenésével beépül a játékba egy maira hangszerelt balla­da-interpretáció, lényegében megénekelve mindazt, amit végignéztünk. Az az érzé­sem: legfeljebb ennyit bírt volna el az „alapmű”, alap­vető károsodás nélkül, az „utókor” ezen beavatkozási kísérletéből. Fotó: Nagy László Egy új enciklopédia Megmagyarázhatatlanul nagy csend leple alatt je­lent meg a közelmúltban a Mezőgazdasági Könyvkiadó Planétás Gmk-jának leg­újabb és jelentőségében, ha úgy tetszik: „használati ér­tékében” minden eddiginél fontosabb sorozata, a Szafári (A Föld vadon élő állatai) című. A mai napig két cso­mag — egyenként 24 lap — érkezett meg a könyvesbol­tokba; az utóbbi hónapok mind nagyobb sebességfoko­zatba kapcsoló könyvár­emeléseit némiképpen meg­cáfoló módon, tűrhető (s re­méljük, a sorozat végéig ki­tartó) áron. A „Szafári” régóta várt planétás, hiszen a dr. Mó­czár László által szerkesztett — s csupán a hazai fajokat besoroló — Állathatározón kívül Magyarországon nin­csen olyan mindenki számá­ra elérhető állatrendszertani könyv, amely legalább na­gyobb vonalakban felvázolná bolygónk zoológiáját. A kör­nyezet- és természetvédelem fontosságát hirdetni lehet, de mindaddig ez meddő próbál­kozás, amíg — s ezt tudo­mányos felmérések sora iga­zolja! — az emberek túl­nyomó része nem ismeri, mert nincs miből ismerje a védendő fajokat, a biotópo- kat. A mostani „lapozó” er­re jó lehetőség; amennyiben a korábbi — a receptes és a kertes — planétások tapasz­talatait is felhasználják, s azok elve alapján alakul a megjelenés, a vásárló való­ban egy egyetemes, minden ember számára az alapvető zoológiái tudást biztosító, ré­gen várt enciklopédiát tud megvásárolni. Örömmel kell hát fogad­nunk a Szafári-kártyarend- szert, de mégis említést kell tenni az első két csomag után már jelentkező hibái­ról is. Tizenkét témakörre bontották az ennél jóval több, azaz 18 törzsre tagolt állatvilág rendszerét. Két­ségkívül egy ilyen populáris sorozatban kevésbé érdeke­sek mondjuk az „A” állat­kor (Protozoa) egysejtűiről készült mikroszkopikus fel­vételek és leírások, de a „B” állatkör (Metazoa) 1. cso­portjának (Összájúak — Protostomia) négy törzset felölelő" férgei sem éppen közérdeklődésre számot tar­tónk ... A nagyobbik baj talán az, hogy a kártyarend­szer besorolása enyhén szól­va fittyet hány a rendszer­taninak. Az említett tizen­kettőből a 18. törzs (Gerin­cesek) ötöt kapott, s a még ..kimaradt” tizenhétnél tel­jesen összekavarták a tör­zseket és a kártyáknál a té­maköröket (tengeri csillagok és sünök, pókok és skorpiók, lepkék, bogarak és más ro­varok ...). A kártyák egyik oldalán az állat neve és színes fotó­ja szerepel; ha hazánkban is él, a névszalag nemzeti szí­nű; ha védettséget élvez, az külön fel van tüntetve. A hátsó oldalon leírása szere­pel, amely... Nos, regényes stílusban, nem kevés pon­gyolaságot, elkoptatott köz­helyet is tartalmaznak ezek a mesék. Még szerencse, hogy rendszertani besorolása is szerepel, és a tudományos (nem latin, mint ahogyan a kártyákon feltüntették!) faj­név is. A fajra jellemző in­dividuális adatok nagyon-na- gyon hiányosak és alkalma­sint felesleges általánosítás­ra alkalmat nyújtóak. Jelenleg valamivel több mint másfél millió ismert állatfaj népesíti be Földün­ket. Sajnos, százas nagyság- rendű az évenként kipusztu­lók, s párra tehető a felfede­zettek száma. Néhány szak­ember szerint ahhoz, hogy va­laki az állatvilágban a mini­mális tájékozottságot meg­szerezze, „csupán" néhány százezer fajt illik ismer­nie ... Ha a Szafári igazán felvállalja a zoológiái isme­retterjesztést, s évente ti­zenkétszer 24 kártyát jelen­tet meg, könnyen kiszámít­ható, mikor ér e szint vé­gére ... N. L. Reprodukció: Gál Edit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents