Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-06 / 213. szám
1988, szeptember 6„ kedd Segíteni másokon Ifjúsági vöröskeresztesek a középiskolákban — Minél több fiatal embert szeretnék a vöröskeresztes mozgalomban látni! — mondják a társadalmi szervezet megszállott hívei. Gyakran azonosítják az emberek a Vöröskeresztet a véradással, jóllehet, ez, bár fontos eleme a munkának, csak része, a terület ennél sokkal gazdagabb és színesebb. Akkor, ha van, aki kitalálja a módszereket, irányít, és olyan vállalkozó ember is terem, aki a vezetőkkel együtt végrehajtja a feladatot. Középiskolás vöröskeresztes titkárok tanfolyamán találkoztunk Cséf- fán Andreával, a Gyulai Román Gimnázium negyedikesével, Tóth Jánossal, a gyulai Munkácsy Mihály Szakmunkásképző másodikos autóvillamossági szerelőtanulójával, Zsilák Erikával, a mezőkovácsházi gimnázium másodikosával és Kocsor Katival, a Békéscsabai Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium II/C osztályos tanulójával. Az ifjúsági vöröskeresztes élet buktatóiról, terveiről, a képzés jelentőségéről beszélgettünk: Édesanyám gyógyszerész asszisztens — meséli Kocsor Katalin —, kezdetben le akart beszélni az egészségügyi pályáról, most már örül a választásomnak, ö is véradó felelős a vállalatnál, így szinte törvényszerű, hogy én is vöröskeresztes lettem. Erika „nagy múltú” vöröskeresztes: — már az általános iskola ötödik osztályától részt vettem csecsemőgondozói, elsősegélynyújtó tanfolyamon, később pedig magam is vezettem ilyeneket — mondja. — A gimnáziumban vöröskeresztes titkárhelyettes lettem. Ügy érzem, az elmúlt időszakban meglehetősen hanyatlott az ifjúsági vöröskeresztes mozgalom. Most hallottunk jó ötleteket, új módszereket, amelyeket jó lenne megvalósítani. Például rendezünk vöröskeresztes napokat, egészségügyi ismeretterjesztő videokazettákat kölcsönzőnk, szexológiai tanfolyamot szervezünk. Ez utóbbira feltétlenül szüksége van a fiataloknak, hogy szakembertől hallják a legfontosabb tudnivalókat. Sok a tájékozatlan fiatal, aki senkitől nem mer kérdezősködni a szexualitásról. Tóth Jancsi magabiztos derűvel vázolja az iskolai vöröskeresztes életet: — va- lahol közösségben kell tevékenykednie az embernek, de az az igazság, hogy kevesen vagyunk a Vöröskeresztben. Lány egy szál sincs közöttünk, pedig rájuk is szükség lenne. Megtanultunk elsősegélyt nyújtani, sebet kötözni. Versenyzőnk is a tudományunkból. Az AIDS- sel kapcsolatos filmeket mindenképpen szeretném megmutatni a többieknek is. Ügy tapasztalom, hogy a társaimat csak baráti ráhatással lehet kimozdítani, pedig mindenkinek van ideje a kollégiumban. Szeghalmi vagyok, számomra Gyula nem olyan vonzó, mint a szülővárosom. — Az iskolánkban voltak már ismeretterjesztő előadások, orvosok, védőnők- jöttek hozzánk — újságolja Cséf- fán Andrea. — Tavaly a román tengerparton nemzetközi vöröskeresztes táborban jártam; 18 országból érkeztek a résztvevők. Volt mit megbeszélnünk egymással. Most, negyedikes koromban leszek vöröskeresztes titkár, egy év pedig nem sok idő a terveim megvalósításához, sietnem kell. A diákok nemigen foglalkoznak a vöröskeresztes célkitűzésekkel, bár elvben mindenki egyetért azzal, hogy segítsünk a bajba jutott embereken. Az ám, csakhogy mások segítségére várnak, őket hagyja mindenki békén. — Beszélgettünk az előbb arról, ki mennyire törődik a másikkal — szól közbe Erika. — Ez nagyon érzékeny kérdés, mert például nem avatkozhatunk be a hátrányos helyzetű családok életébe. Hogyan segíthetek azon a társamon, akiről tudom, nem törődnek vele a szülei, isznak, netán verik őt, magára hagyják? Én sokáig sebész orvos akartam lenni, úgy döntöttem, ápolónő leszek inkább. Szeretem a gyerekeket, velük foglalkozom majd. — Az én vöröskeresztes pályám családi indíttatású — gondolkozik el Andrea. — Nagy baleset érte az iskolában a húgomat, és csak a sürgős orvosi beavatkozás, a gyors véradás mentette meg az életét. — Az én kis húgomnak szívműtéte volt — szól Erika —, ugyancsak a véradók segítettek. Akinek ilyen kapcsolata alakul ki az emberséges szervezettel, az biztos, hogy nem veszi félvállról ezt a munkát. Ha betöltőm a 18-at, én is véradó leszek. Szeptembertől Füstmentes osztály mozgalmat hirdetnek az egészségnevelők. A diákok jó gondolatnak tartják, de kételkednek az eredményességében. Minden iskolai dolgozónak, pedagógusnak és a diákseregnek egyaránt búcsút kellene vennie a füstölgő, egészséget romboló pálcikától. „Ha valaki elmegy á diszkóba, kinéznék maguk közül a többiek azt, aki nem tart a rossz szokást űzőkkel” — állítják a diákok. Nagy elhatározások, komoly tervek előzik meg az évkezdést. Jó lenne, ha teljesülne az egészségre pályázó és egészséget kívánó diákok és pedagógusok minden Vágya Bede Zsóka Képünkön: Cséffán Andrea, Tóth János, Zsilák Erika, Kocsor Katalin Fotó: Kovács Erzsébet Ilyen is van Ez most a levelek és a válaszok Ilyen is van-ja. Szabadságon lévén, rendezgetem dolgaimat, közben több kilónyi postámat is, ami felgyűlt egy év alatt. Nem tavalyi, sokkal régebbi a levél, ami (a már megőrzendők közé kerülve) újra a kezembe akadt. Feladója Tóth István, Vésztőről. Levélíróm Mit ér a műveltség című cikkem olvastán fogott tollat (a cikk kb. 15 éve jelent meg), és leírta íráshoz különösebben nem szokott kézzel gondolatait, háborgásait, véleményét. íme, pár sora, ma is tanulságos: „Hiányolom a nevelő hatású cikkek megjelenését, a napjainkban is tapasztalható önzés és törtetés tájékáról az önzetlenségre való nevelés felé ... Valóság az, hogy mi mindig elkésünk kicsit. Ezért is tulajdonítok nagy jelentőséget dr. Ortutay Gyula ország- gyűlési javaslatának, amikor a pedagógusképzés minőségének javítására szólít fel. Erre nagyon fel kellene figyelni az illetékeseknek! Kizárólagosan csak a nevelés minőségétől várható, hogy végre ne késsünk". Négyoldalas levelet írt Tóth István. Nem a „szó embereként” is csupa okos dolgokról. „Józan paraszti észjárás” — szoktuk volt mondani erre. Másfél évtizede ugyanarról írt, ami manapság is égető: a pedagógus- képzés javításáról. A közoktatás megreformálásáról. Még akkor is, ha átéltünk már egy tucat (?) iskolareformot, melyeket rendre íróasztal mellől szerveztek és úgy is sikerültek. Ha Tóth István olvassa ezeket a sorokat, fogadja tiszteletteljes üdvözletemet, annyi év múltán. És írjon megint, ha kedve tartja. • Kaptunk egy levelet a békéscsabai városgazdálkodási vállalattól. Nehezményezik, hogy augusztus 22-i számunkban, Kedd címmel megjelent jegyzetemben az igazságnak csak az egyik felét mondtam el, amikor a békéscsabai sétálóutca augusztus 20-i piszoktengerét kifogásoltam, hozzátéve, hogy „az egész utcára elkelt volna a fürdetés”. A városgazdálkodási vállalat levele (úgy tűnik) az igazság másik felét tartalmazza. „A csabai vásár megtartásához úgy érezzük, hogy vállalatunk méltán biztosította a feltételeket a tekintetben, hogy a sétálóutcában a vásári sátrak felállítása előtt folyamatosan történtek a gépi seprési és locsolási munkák. Továbbá megfelelő mennyiségű és különböző típusú szemétgyűjtő edények lettek kihelyezve. Az viszont tény, hogy a vásári terület már a délelőtti órákban a tisztaságra igényes embereknek igen lesújtó látványt nyújtott ... A tisztaság megtartása minden csabai polgár feladatává kell, hogy váljon”. így igaz! Különben nem csináltam videofelvételeket (nincs mivel), hogy milyen „gépi seprés és locsolás” volt prezentálva a sátrak felállítása előtt, a sok növénytartó kőedények és egyebek miatt (szerintem) a gépi nem is kivitelezhető megfelelően. Az alap- tény, hogy ez a város nem tiszta, attól még tény marad. Nyilván, felerészben a tisztogatók, felerészben a sze- metelők teszik, hogy olyan, amilyen. Csak érdekességként említem: a Békés Megyei Közlöny 1927. szeptember 11-i számában így ír: „Piszkosak, sze- mettesek a csabai utcák. Az Andrássy úttal (a mai sétáló — S. E.) egyetemben valamennyi kövezett utcánk piszkos, piszok és szemétlerakó telepnek látszik inkább, mint városi közlekedési útnak...” Ez a cikk 61 évvel ezelőtt jelent meg. Ilyen is van. • Majdnem elfelejtettem: kaptam egy telefonhívást pár nappal ezelőtt. Régi ismerős volt, akivel sokszor elbe- szélgettem-vitatkoztam már, szóval, amikor csak. tehettük, megváltottuk a világot. Közölte velem némi malíeiá- val: olvasta a gyulai művésztelep Dü- rer-termi kiállítása körül kialakult, kissé mondvacsinált polémiát.. . Mármint az én cikkem (Népújság, 1988. augusztus 13.), aztán K. G. válaszát a Gyulai Hírlapban, pár soros jegyzetemet a Népújságban augusztus 27- én Szombat címmel, és K. G. újabb válaszát szintén a Népújságban. Kérdezte: hát te miért nem nyilatkoztál meg ott, vagy így, vagy úgy? Gondolta, ez így szokás, erre minden újságíró kap lehetőséget. Megnyugtattam: nincs semmi baj. Dehát mit is kellene hozzáfűznöm az egészhez? És miféle „artikulációval”? Ha valaki elolvasta azt az augusztus 13-i cikket, úgyis tudja, mit válaszolnék. Ezt mondtam az ismerősömnek, és ezt mondom most is. Merem remélni, hogy K. G. (akivel munkám során kitűnő kapcsolatokat alakítottunk ki, hiszen „hivatali” ember ő is) megnyugszik tőle.' Szívemből kívánom. Sass Ervin KÉPERNYŐ Ez volt a hét... Csak ha nagyon erőltetném, nevezhetnék ki egy vagy két műsort elemzésre méltónak a Magyar Televízió elmúlt heti műsorából. így most inkább a szerkesztéssel foglalkozom, ami mindig talány számomra. A gyerekeknek szóló délelőttök telve ismétléssel!, így nem csoda, hogy az óvodások is — ahol tehetik — a Sky vagy a Super Channel műsorait nézik. Illetve nézték, mert a hót közepén megkezdődött az iskola. (Ezt egyébként a televízió szerkesztői is észrevették, így augusztus 31-dikéveI be is fejeződött a kilencrészes, A Korall-sziget című ka- landfiilim ismétlése.) Ha valaki némi izgalmat, hősiességet, csodán szomjazik, az biztosan, nézi a Front, kegelem nélkül című NDK tévéfilmsorozatot. Ami régi stílusban,, eszmeiségben készült „partizános” filin', szerda délutánonként adják. Igein ám, de a korábbi, öt óra utáni kezdés szépen átcsúszott a kilencedik résznél fél ötre. Ami a dolgozók számára túl korai. A délutáni kezdéstől aztán az egész hét örök ismétlődés a főműsorig1, bár még este is akadnak állandó rovatok. Az adásnak ez a szerkezete bizony, néhány év után, kezd' unalmassá, válni még akkor is, ha az állandó rovatok olykor kitűnő minőséget produkálnak. Sok a kioktató, a nem túl érdekes ismeretterjesztő műsor, a beszélgetés, az interjú, és kevés a szórakozás, a vidámság:, az ötlet. Az öreg krimi sorozatok. — Derrik, Tetthely — bizonyára kevésbe kerülitek, azért uralják évek óta a képernyőt, esténként. Bár kétség telén,, talán fél éve sincs, hogy „választás” élté állítják a nézőket esténként. Kedden a kitűnő és megrázó dán,—angol film, Az egyetlen út és az Ausztria—Magyarország labdarúgó-mérkőzés között kellett választani. Elképzelem, mi folyhatott a családokban. Csütörtökön a három részből álló Két- férfi egy eset című bűnügyi tévésorozat első része és a Marynia című lengyel film között lehetett választani. Szombaton, a Ki mit tud? és ,a szellemes ólasz filmszatíra, a Picone küldött küzdhetett egymással. Lassan, a Legnagyobb izgalmat és színt a televízió híradója jelenti, ami szerkesztésében, tartalmában is egyre érdekesebb, bár ezen a héten A Hét is feli tudott zárkózni hozzá. Túl, sokszor elmondtam már azt is, hogy a Hazai1 tükör és az Ablak, valamint az Üj reflektor magazin éppen magazimjelí'egével1, közérdeklődést kiváltó témáival, laza szerkesztésével, humorával' és őszinteségével, egyszóval természetes közegével tud, hatni. No, és akkor jöjjenek a rétegműsorok, azaz az éjszaka. Ez azt jelenti, hogy az értelmiség nézi, bár a gyárakban dolgozó műszakiaknak ugyanúgy korán kell kelni, mint a m dósoknak. A pedagógusok rossz szokása pedig az, hogy este javítják a füzeteket, az agrármérnökök meg hajnaltól késő estiig dolgoznak a szezonban. De gondolom, van, úgy „általában” az értelmiségről egy kialakult flaszterszemlélet, s ez alapján sugározzák például a hallatlanul érdekes Fejezetek az első világháborúból című, Burton Benjamin^sorozatot is este tíz óra után. A történelmi tisztánlátást szolgáló, elfogulatlan dokumem tumfiilm mégis, úgy vélem, nemcsak keveseknek fontos és érdekes. Hiszen az első világháború következményei igen súlyosan érintették hazánkat, s az ok-okozati összefüggések feltárásához ez a film is hozzájárulhatna, ha tömeghez jut el. De nem. jut. A Vásárhelyi Pál Társaság által szervezett, főként szak-, mai vita a bősi-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatban viszont valóban késő estére illő műsor volt, s tegyem hozzál, nagyon izgalmas. Igaz, háromszor eltűnt a világítás, a riporterbe belefojtották a szót, de az a gyanúm, ezt csak a vízlépcsőpárti tévés kollégák tehették:, bizonyítandó; szükség van az elektromos áram hazai termeléséinek növelésére. Szóval ebből a televíziós hétből is kiderült, komoly gondok lehetnek a Magyar Televízió háza táján. A szemléletbeli,, létszám- és műszaki gondok mellett elsősorban az anyagi a meghatározó. Márpedig a műholdas televízió kihívását valamiképpen a szórakoztató szférában is el. kellene fogadni. Csak hát miből? Bár kétségtelen, hogy a pénzszűke mellett a fi'lmvásárLások még; ma sem igazán körültekintően történnek. S különösen nem a gyermek- és ifjúsági filmek esetében, amit a komzervműsorokat ontó Sky és Super Channel! már régen — ha nem is mindig túl' jó ízléssel — de megoldott. Ez volt az elmúlt televíziós hét, s meg iisi hajolnék, ha lénne mi előtt... B. Sajti Emese flz Orosházi Új Élet Mgtsz felvételre keres: — felsőfokú végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező főkönyvelőt — növénytermesztési ágazatvezetőt, felsőfokú végzettséggel — sütőipari férfi szakmunkást (dagasztó munkakörbe) — asztalos, bognár, kádár szakmunkást — „C” gépjárművezetői engedéllyel rendelkező: mezőgazdasági gépszerelőt mezőgazdasági gépkarbantartót motorszerelőt autószerelőt gépjármű-villamossági szerelőt — karosszérialakatost — gyakorlattal rendelkező tmk-lakatost. Jelentkezni lehet: a termelőszövetkezet központjában a személyzeti vezetőnél. Cím: Orosháza, Alsótanyák 47. Tel.: 33/14-es mellék.
