Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-19 / 224. szám
o imaukfiM 1988. szeptember 19., hétfő Nehezebb körülmények, nagyobb elvárás Interjú dr. Holdas Sándorral, a Herceghalmi állattenyésztési Kutató Intézet főigazgatójával Napjainkban a kutatás jelentőségét a fejlődésben senki sem vitatja. Sőt, pillanatnyilag a szellemi erőforrás mozgósítása tűnik az egyik leghatékonyabb eszköznek ahhoz, hogy a termelést javíthassuk. Az agrárágazat kutatóbázisai az elmúlt évtizedekben eredményeikkel nem kis szerepet vállaltak a sikerekben. A reformgazdaság elvárásainak csak úgy képes az agrártermelés megfelelni, ha még nagyobb szerepet kapnak a kutatók, vagyis, ha a legújabb eredményeket a lehető leggyorsabban alkalmazza a termelőszféra a gyakorlatban. Ám az agrárkutatás anyagi és személyi feltételei az ország fizetőképességének csökkenésével párhuzamosan romlottak. Napjainkban a nagyobb elvárások ellenére is a hétköznapok szervezési és pénzügyi gondjai foglalják el a kutatókat és szervezőket. — Az agrárkutatás helyét és szerepét mennyire változtatja meg a jelenlegi restrikciós pénzügyi politika? — Sajnos, a pénzügyi korlátok valamennyi tudományágban komoly gondot jelentenek. Az agrárkutató bázisok közül a Herceghalmi Állattenyésztési Kutató Intézet a kormánytól csak arra kapott ígéretet, hogy a közeljövőben a tudományos munkára szánt összeget a mindenkori inflációs rátához igazítják. És azt hiszem, a jelenlegi gazdasági helyzetben ennek is örülnünk kell. — Mit vár el ma a népgazdaság az agrárkutatástól? — Ez az, amire nincs még egyértelmű válasz. Véleményem szerint a különböző politikai és társadalmi testületeknek a szakemberek véleménye alapján, mielőbb döntenie kellene, melyek azok a súlypontos kutatási területek, melyekre feltétlenül összpontosítani kell. Ha már egyszer kevés a pénzünk, akkor csak a számunkra legfontosabb témában kutassunk, ott azonban mindent tegyünk meg az eredmény ércekében. Fontos szerepe ma és a közeljövőben csak a főhivatású kutató intézményeknek lehet. Stratégiai területként említeném a növénytermesztéssel, az állattenyésztéssel, az erdészettel és az élelmiszerkutatással foglalkozó intézményeket, és természetesen az Agrárgazdasági Kutató Intézetet. Ma ezek a központok végzik a kutatások 80 százalékát. Hazánk hat agráregyetemén csak mozaikszerű a munka, ahol elsősorban az oktatás, másodsorban a nevelés, és csak harmadsorban a kutatás a feladat. Az egyetemeken folyó kutatások általában személyhez kötöttek és ahogy változik egy-egy tanszék vezetője, úgy változnak a kutatási témák. Igazán elmélyült munkára ezért nincs lehetőség és az utóbbi években figyelemre méltó eredmények sem születtek. — A Herceghalmi Állat- tenyésztési Kutató Intézet az állatgenetika és a takarmányozás területén nemzetközileg is figyelemre méltó eredményeket ért el az elmúlt években. Az új és hasznos kutatási eredményeket mennyire igénylik, és alkalmazzák-e napjainkban a mezőgazda- sági nagyüzemek? — Nem kis büszkeséggel mondhatom el, hogy nemzetközi szereplésünk sikere messze túlmutat jelenlegi anyagi lehetőségeinken. A hazai gyakorlati szakembe- ket pedig próbáljuk egyre jobban tájékoztatni munkánk eredményeiről, az alkalmazható módszerekről. Sajnos az utóbbi időben egyre csökken az érdeklődés a szakmai rendezvények iránt. Ma a gazdasági vezetők a gazdálkodási feltételek állandó változását figyelik, vagyis azt, hogy miért emelik a műtrágya árát, vajon lesz-e elegendő pénzük gépeket, alkatrészeket ' vásárolni? A lanyhább érdeklődés ellenére a nagyüzemekkel szeretnénk minél közvetlenebb kapcsolatba kerülni, mert ma a kutatóknak egy- egy üzemre specializáltan kell dolgozni és eredményt hozni. Bár igaz, Herceghalomnak évek óta olyan stabil bázisgazdaságai vannak, melyek azonnal fogadóképesek az új technológia bevezetésére és elterjesztésére. visszaveti a magyar kutatást, az állandó átszervezés. ■Herceghalmon például Í948 óta 16 alkalommal történt ilyen. Ha belegondolunk abba, hogy az átszervezés előtt már nem dolgoznak a kutatók, mert nem tudják mi lesz, az átszervezés ideje alatt még nem tudnak dolgozni, az egész procedúra után pedig átállási idő kell, akkor kijelenthetem, hogy közel 16 éven keresztül nem kutattunk, csak átszerveztünk. — Jelenleg, mint már arról beszéltünk, ismét átszervezés alatt áll az agrárkutatás. Ön hogyan oldja meg az átszervezést, és a kutatói létszámcsökkentést? — A mezőgazdaság „minőségi programja” nyilván nemcsak a termelő üzemektől, hanem a tudományos intézetektől is eredményesebb munkát követel. A jelenlegi feltételek között mennyiben képes egy-egy kutatóintézet az elvárásokat teljesíteni? — Meg kell, hogy mondjam, csak nagyon nehezen. Egyik fő gond, hogy a kutatóintézetekhez tartozó kísérleti gazdaságokat 1960- ban Magyarországon megszüntették. Pedig szerte a világon az intézetek önálló gazdasággal dolgoznak. Külföldi kollégáim el sem akarják hinni, hogy lehet dolgozni saját üzem nélkül. Pedig a megszüntetett gazdaságok Magyarországon is évszázados múlttal rendelkeztek. A másik probléma, amely — Nem kis gondot okoz ez nekem és munkatársaimnak. Napjainkra ugyanis kiképeztünk egy ütőképes, fiatal kutatógárdát. De ugyanakkor van egy rutinos, óriási tapasztalatokkal rendelkező idősebb * generáció is. Képtelenség eldönteni a létszámcsökkentésnél, ki maradjon. A fiatal talán köny- nyebb helyzetben van, hiszen képes váltani. Igen ám, csakhogy az idősek után vajon lesz-e, aki átvegye a stafétabotot? S még valami. Kutatóink nagyrésze megkeseredett. Számtalanszor fordult elő az utóbbi évtizedben, hogy több éves megfeszített munkájuk eredménye egyik napról a másikra elveszítette aktualitását, jelentőségét, mert sok esetben a politika döntött a tudomány helyett. S, hogy valóban megfeleljünk az elvárásoknak, mindenekelőtt talán a hitet kellene újra visszaadni ! Rákóczi Gabriella Fotó: Kovács Erzsébet Kiscsákó létezni akar! „Orosháza életében a legkiélezettebb terület-átcsatolási viták Kiscsákó körül robbantak ki. A sajátos múltú határrész lakosai panaszolták, hogy bár évi 6 ezer forint állami és községi adót fizetnek, és iskolai célokra is áldoznak, Orosháza elhanyagolja őket, a községi orvos nem megy ki hozzájuk. A főszolgabíró előtti tárgyalásokat követően, 1899 februárjában a csákóiak azt rögzítették, hogy nem kérik Nagyszénáshoz csatolásukat, ha újabban megfogalmazott feltételeik teljesülnek. A feltételek nagyobb felét azonnal átvállalta Orosháza, egy jelentős részét pedig néhány éven belül teljesítette, még ha változtatott formában is.” (Részlet Az orosházi tanyavilág átalakulása című tanulmánykötetből.) Kiscsákó a mai napig Orosháza közigazgatási területéhez tartozik, mégis nagyon keveset tudunk a településről. Hajdanán — úgy hírlik — nagy társasági életet éltek a csákói emberek. Ma már ritkán vetődik erre idegen. Az egész településen a legutóbbi népszámlálás szerint mindössze 326- an élnek. A négy rövid — nyírfáról, muskátliról, holdfényről, szivárványról elnevezett — utcácskában dolgos emberek laknak, nehezen megoldható, mindennapi gondjaikkal együtt. Vajon mik ezek a gondok? — töprengek magamban, miközben végigsétálok a településen. Lesze- nyiczki Pál kerületi párttitkár és Németh Antal kerületvezető azonnal a lényegre tér, miután helyet foglalunk az Orosházi Új Élet Tsz kiscsákói kerületének irodájában: — 1981-ben a tsz megszüntette csákói sertéstelepét, tehenészetét, mert a gazdaságosság foka nem felelt meg a kívánalmaknak — mondja a párttitkár. — Az állami támogatás megszűnt, és valljuk be őszintén, szervezési gondjaink is voltak. Állattenyésztési vonalon nem maradt semmink. A tehénistállókat átalakítottuk, felszereltük esztergapadokkal, présgépekkel, és azóta részegységek gyártásával foglalkozunk. Jelenleg 36-an dolgozunk itt. A munkalehetőségek helyben korlátozottak, sőt, úgy is fogalmazhatok: meg is szűntek, hiszen újabb helyekre nincs kilátásunk. A növénytermesztésben lehet úgynevezett terü- letes növénytermesztést végezni, erre a munkára 13 csákói vállalkozott, hogy a bejárást elkerülje. A többi néhány asszony és férfi — 20 kilométerre — Orosházára jár nap mint nap dolgozni. A szövetkezet autóbusza reggel 6-kor viszi, este 5 órakor hozza őket. — Halljuk a rádióban, olvassuk az újságban, hogy a kistelepülések népességmegtartásában a foglalkoztatás biztosítása, az ellátás szervezettsége döntő fontosságú — kapcsolódik beszélgetésünkbe Németh Antal. — Milyen jövő vár így ránk? A munka- lehetőség nem kielégítő, az ellátás pedig — finoman fogalmazva — csapnivaló. Van itt két élelmiszerbolt és két italbolt. Mindegyik szerződéses formában üzemel, ha üzemel. Miért mondom ezt? Mert a boltosok olyan sűrűn váltják egymást, mint... Egyszerűen nem tudnak megélni ilyen ellátás és forgalom mellett. Nevetségesen hangzik, amit most mondok: egy kiló húsért Nagyszénásra és Kondorosra utaznak a háziasszonyok, mert a mi boltjainkban nincs hűtőpult, tehát nincs hentesáru. Évek óta hiteget bennünket az áfész, de hűtő az sehol! Kenyeret hetente kétszer, tejet “egyszer szállítanak, de azt is csak megrendelésre. A mirelitáru ismeretlen a mi 'településünkön. Véleményem szerint a lakók közérzetének javításához nagymértékben hozzájárulna a bolti fejlesztés, némi korszerűsítés. Beszélgetés közben ki-ki- tekintek az ablakon, mert amit látok, az nem mindennapi. A tsz-iroda szomszédságálban áll elhagyottan, gondozatlanul a Geiszt-kas- tély, melyet az 1880-as években Ybl Miklós tervei alapján építettek. Mostoha sorsra jutott — állapítom meg magamban. Optimista ember lévén, azonban arra gondolok, nemsokára majdcsak jön valaki, aki felismeri ennek az épületnek is az értékeit, és az anyagiak szűkössége ellenére vállalkozik a felújítására. Rövid tűnődésemből Le- szenyiczki Pál szavai zökkentenek vissza a valóságba: — A kastélyt nézi? Tizenhétmillió forint kellene a tatarozására... Nemcsak a kastélyra kellene költeni — mondja bosszúsan —, hanem az elektromos hálózatunkra is. Valamikor úgy lett villanyaink, hogy az Üj Élet Tsz trafójára rákötöttünk, a hálózatot pedig társadalmi munkában építettük ki. Eltelt húsz év. A vagyonvédelmi világításon kívül a településen sehol nincs közvilágítás. Éjszakánként úgy érzik magukat az emberek, mint Chicagóban. Nincs mese, korszerűsíteni kell. A termelőszövetkezet eddig is erejéhez mérten segített bennünket, szeretnénk, ha az Orosházi Városi Tanács is jobban idefigyelne ránk. — A mai viszonyok között egyre nehezebb és körülményesebb mozgósítani az embereket a közcélok megvalósítására, a kétkezi munkára. Én mégis meg merem (kockáztatni: Kiscsákó élni, létezni akar! No nem könyör- adományból, hanem az őt megillető támogatásokból, és az itt élő emberek saját erejéből — fejezi be beszélgetésünket a párttitkár. Cs. L A neoreneszánsz stílusban épült kiscsákói Geiszt-kastély leromlott állapotban gazdára vár
