Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-17 / 223. szám
Űj jelenségként kell szembenéznünk az egyes térségekben koncentráltan jelentkező foglalkoztatási gondokkal. Ennek globális és helyi kezelésére alkalmas eszköz- és akciórendszer fokozatosan formálódik. Hitehagyott társadalom nem tud boldogulni Ha összességében nézzük 1988 eddigi gazdasági változásait és várható folyamatait, nyilvánvaló, hogy a stabilizációs folyamatot sok és éleződő gazdasági és szociális feszültség kíséri. Emiatt a közérzet, a közhangulat alakítása is rendkívül fontos, tudatosítani szükséges az ország tényleges teljesítményeit, mert hitehagyott és frusztrált társadalom nem képes felvenni a környező világ által elébe vetett kesztyűt, nem tud választ adni a kihívásra. A helyes válaszhoz, a rugalmas és eredményes reagáláshoz olyan közvélemény szükséges, amelyben az eredményekből táplálkozó önbizalom és a nehéz feladatokat vállaló elszántság egyaránt jelen van. 1988 eredményei, tervezett stabilizációs akcióink többségének sikeres megvalósítása jó alapot teremt a továbblépés megalapozásához. A jövőben, ha a régi utat járjuk, akkor adósságterheink növekedése egyre inkább a gazdaság teljesítményétől független pályára sodorhat bennünket, sőt, gátjává válhat a teljesítmény növelésének, a termelési szerkezet átalakításának. Ezt is mérlegelve foglalt úgy állást a Központi Bizottság júliusban, hogy az egyensúlyteremtésben egyoldalúan a belső felhasználás és az import visszafogására építő restrikciós gazdaság- politika helyett a gazdálkodás minőségi változásait felgyorsító, a fordulat lehetőségét magában hordozó gazdaságpolitikát kell kidolgozni. Ehhez a piaci feltételek és a verseny gyorsabb kibontakoztatására van szükség, amely feltételezi világgazdasági nyitottságunk fokozását, a gazdálkodók mozgásterének növelését, a termelési tényezőkhöz való hozzájutás adminisztratív kötöttségeinek oldását és a gazdálkodás egyéb területein meglévő bürokratikus kötöttségek kiiktatását. Egyidejűleg a keresletet szabályozó szigorú monetáris és fiskális politika alkalmazása szükséges olyan gazdasági környezet kialakítása érdekében, amely fokozza az érdekeltséget és az erőforrások hatékony felhasználására késztet. E célok feltételezik az állam gazdasági szerepének olyan átalakulását, amely a kormányzati gazdaságpolitika kialakítása, a közösségi szektorok közvetlen irányítása mellett közvetett úton — jogi és gazdasági szabályozással — gondoskodik a versenyszféra megfelelő működéséről. Értelmes szabályokra és nem túlszabályozásra van szükség. A gazdaságra vonatkozó program sarkpontja a tulajdonviszonyok átalakítása. Középpontjában a társadalmi tulajdon működőképes formáinak kifejlesztése és a magántulajdon, valamint az egyéni tulajdon egyenjogúsítása áll. A gazdaság differenciáltságához, az egyes részterületek sajátosságaihoz csak sokszínű, változatos, dinamikusan fejlődő, folyamatosan új meg új alakzatokba rendeződő tulajdonosi rendszerrel lehet igazodni, nem pedig egyszer s mindenkorra lerögzített, megmerevített formákkal. Ebben a rendszerben egyaránt helye van az állami vállalatoknak, a szövetkezeteknek, az áliliami- szövetkezeti, állami-magán vegyesvállalai- toknaik, a külföldi tőke által működtetett vállalatoknak, a részvénytársaságoknak, a helyi közösségek és egyesületek tulajdonának, a hagyományos magántulajdonnak és a nagyszervezetekhez kapcsolódó egyéni tulajdonnak. A társasági törvény adta lehetőségek keretében a jövő évtől formálódó tulajdonosi rendszer fokozatosan kedvező impulzusokat adhat a .gazdaság rugalmasságának, innovatív jellegének erősítéséhez, a vállalatok, gazdasági egységek bürokratikus kötöttsé1988. szeptember 17., szombat (Folytatás a 7. oldalról) aktív kereskedelmi mérleg mellett e két tényező ihatására a folyó fizetési mérleg hiánya 700 millió dollár körül alakulhat ki. Ez kisebb a tavalyinál, de a csökkenés mértéke elmarad a számítottól. O A szocialista országokkal bonyolított rubelelszámolású forgalmunkban pozitív, hogy az import jobban nő a tervezettnél, egyes területeken az éves megállapodásoktól kisebb-nagyobb elmaradások mutatkoznak. Ez elsősorban anyagellátásunkban okoz — helyenként és időszakonként nehezen áthidalható — feszültségeket (például a kohászati termékek, a vegyipari alapanyagok, a fenyő-fűrészáru, vagy a papír esetében). Elsősorban az érdekeltségi viszonyok módosításából eredő exportkiesések és elmaradások jelentkeznek magyar oldalon is (például könnyűipar). A kereskedelmi forgalomban — éves szinten — az aktívumképződés a tervezett keretek között tartható. O A termelés növekedése várhatóan a tervezett 1—1,5 százalékos tartományban lesz. Ebben jelentős szerepe van a számítottnál kedvezőbb mezőgazdasági termelésnek, elsősorban a gabonatermelés területén. Az ipari teljesítmények — a tőkés exportlehetőségeket kihasználva — elsősorban az alapanyag-termelő ágazatokban nőnek. A belső piaci értékesítési lehetőségek érdemben nem bővülnek, az egyes termelési szakágazatok korábbinál erőteljesebben differenciálódó növekedése a töltés és szocialista exportlehetőségek függvényében alakul. Továbbra sem ikielégítőek a nem hatékony termelés támogatásának mérséklését és a tartósan veszteséges vállalatok szanálását, felszámolását célzó kezdeményezések. O A termelői árak emelkedése várhat tóan meghaladja a tervezettet. Ez egyrészt külső árhatások, másrészt a piaci verseny hiányának következménye. Az I. félévi vállalati mérlegekben a termelésnövekedés és hatékonyságjavulás mértékét számottevően meghaladó nyereségnövekedés jól tükrözi az inflációs jövedelmek keletkezését. A fogyasztói árak emelkedése 17 százalék körül prognosztizálható. O A népgazdasági jövedelmek megoszlásában a gazdasági szférában a vártnál magasabb jövedelmek alakulnak ki, ágazati megoszlásuk a termelésnél jelzett változások következtében kedvezőtlenül — az alapanyagtermelők javára — tér el a tervezettől. A gazdasági szféra tervezett megtakarításai nem jönnek létre, a vállalati beruházások dinamikusan, a tervezettet meghaladóan nőnek. Az állami költségvetés hiánya a mai prognózisok szerint kb.'5-8 milliárd Ft-al magasabb lesz a tervezettnél, elsősorban a kiadások tervezettnél nagyobb növekedése következtében. A jövedelmi folyamatok alakulásában éleződő gond, hogy az inflációs finanszírozás nyomán a jövedelmi folyamatok egyre inkább elszakadnak a termelési és értékesítési folyamatoktól. O A Lakosság fogyasztásában a külső egyensúly javítására tervezett átcsoportosításnak megfelelő kényszerű csökkenés megvalósul. Kisebb, időszakos hiányok mellett fent tudtuk tartani az áruellátás viszonylag kedvező helyzetét. A reálbérek csökkenését magasabb áremelkedés mellett is a tervezett keretek között tudjuk tartani, a szociális juttatások körében a magasabb áremelkedésből kövekező töbtalet- kompenzációs intézkedések léptek, illetve lépnek be. A gazdasági és társadalmi mozgások nyomán polarizálódik a jövedelem- és vagyon- elosztás, felerősödtek az egyes rétegek és csoportok életszínvonalbeli különbségei, és az ebből származó feszültségek. Érdemiben nem tudtunk változtatni a társadalmi minimum szintjén élő közel 1,5 millió ember életfeltételein. Az élet drágulása ebben a körben nehezen elviselhető helyzetet teremt. geinek megszüntetéséhez, egyszóval a szocialista piacgazdaság kiépítéséhez. Szocialista gazdaságunkban a piacnak kell a fő érdekintegrációs mechanizmussá válni, s az állami szabályozásnak is erre kell építeni. A horizontális, a szereplők egyenrangúságára épülő piaci kapcsolatok nemcsak ha- tékotiyabbak, ésszerűbbek, de az emberhez is méltóbbak, mint a felülről szerveződő bürokratikus kapcsolatok. A piacgazdaság kiépülésétől — szemben egyesek véleményével — nemcsak nagyobb anyagi teljesítményt várhatunk, hanem bizonyos — elveinkkel összhangban .levő — erkölcsi értékek, mint például az egyéni autonómia és önmegvalósítás, a szolidaritás és a koope-. natív magatartás, a mások érdekei és igényei iránti figyelem, a korrektség és a megbízhatóság megszilárdítását is. Aj gazdasági eredmény alapján történő értékelés és javadalmazás nemcsak ösztönzőbb és hatékonyabb, de igazságosabb is, mint a lojalitáson, szubjektív kritériumokon alapuló bürokratikus jellegű megítélés, vagy a hiánygazdaság korrupciós mechanizmusai révén történő újraelosztás. A fogyasztó ítélete rendszerint megalapozottabb, mint a hivatalé. A piactól sokan szocialista értékeinket féltik, mondván, alá fogja ásni olyan korábbi eszményeinket, mint az egyenlőség, vagy a szolidaritás. Tapasztalatból tudjuk azonban, hogy a szocialista gazdaságok mindennapos gyakorlatában ezek az eszmék csak korlátozottan érvényesültek. A differenciálódás a centralizált, hagyományos tervgazdaságokban is megvolt, illetve megvan, csak éppen nem piaci, hanem hierarchikus, hatalmi alapon. Igaz, a piac is differenciál1, s a differenciák, kivált a jövedelmi viszonyokat tekintve, nőttek nálunk is, nem csekély társadalmi feszültséget okozva, főként a teljesítményekkel meg nem alapozott jövedelmek esetében. Ezeknek a különbségeknek a hátterében azonban éppen a piaci mechanizmusok működésének hiányosságai állnak. A piacgazdaság körébe — a korábbi felfogásokon lényegesen túlmenően — beletartozik a pénzpiac, a munkaerő és más termelési tényezők piaca, a piac csak ezekkel együtt teljes, működőképes. Természetesen a piacgazdaságnak is vannak gyenge pontjai. Ezekkel szemben azonban a bürokratikus állami intézkedések nem jelentenek igazi alternatívát, sőt a tapasztalatok szerint ezek több nehézséget támasztanak, mint amennyit megoldanak. A megoldást a társadalmi kontroliban, a politikai és gazdasági demokrácia kiszélesítésében, a társad almi -közössé gi együttműködésben és hatékony szociális védőháló kikészítésében keli keresni. A szociális dilemma csupán akkor old-, ható fel, ha abból indulunk ki, hogy csak teljesítőképes gazdaság tud eltartani egy funkcióképes szociális rendszert. Olyan gazdaság viszont, amelyben a szociális érzület abban nyilvánul meg, hogy a gyenge munkaerő ugyanannyit kap, mint a jó, hogy a kilencszer csőd szélére vitt vállalatot tizedszer is oda lehet juttatni, mert humánusan bánunk a vállalatvezetéssel, nyilván a teljesítménykényszer ellen hat és lassan, de biztosan megrendíti a létező és az ideálistól igencsak távol álló szociális rendszert is. A piac szabályozásában döntő vonás a verseny- és szektorsemlegesség, az azonos versenyfeltételek megteremtése az állami, a szövetkezeti, a magán- és a vegyes vállalkozások számára. A szabályozásnak lényegileg monopóliumellenesnek kell lenni, de egyidejűleg — főként a külpiacokon — lehetővé kell tenni a vállalatok közötti együttműködést, megállapodásokat. Óvakodni kell attól, hogy a piacon mutatkozó átmeneti anomáliákat egyedi beavatkozásokkal próbáljuk kiküszöbölni. Ezeket a rendellenességeket ugyanis jórészt maga a piac számolja fel. A piac legfőbb ereje éppen önkorrekciós, önfejlesztő képességében rejlik. II verseny többletteljesítményre késztet Az utóbbi évek gazdasági eredményei vagy éppen eredménytelenségei azt jelzik számunkra, hogy tovább kéll lépnünk — méghozzá gyorsított ütemben — gazdasági rendszerünk fejlesztésében. A struktúraváltás, a technológiai megújulás forrásaid >naik megteremtése mellett legfőbb kötelességünk a megfelelő motivációs rendszer kiépítése a gazdálkodó szervezetek és egyének számára. Biztosan állíthatjuk: enólkül nem lesz megújulás. Az elmúlt évek tapasztalatai jelzik: szűk és versenyhiányos., a nemzetközi hatásoktól megvédett piacunk nem képes a termelők felé a nemzetközi piaci követelményeknek megfelelő gazdasági kényszert közvetíteni és a gazdasági szervezetek alkalmazkodását kikényszeríteni. Ezt a kormányzati irányítás működő normatív jogi és gazdasági szabályozási eszköztára, valamint az egyedi kormányzati beavatkozások látnivaáóan nem tudják pótolni. Emiatt a kormányzati irányítómunka és a vállalati menedzsment is. deformálódik, nem a fő kérdésekre orientálódik és diszfunkcionáli- san működik. Ez a felismerés sajnosi későn született meg, túl sok időt és energiát pazaroltunk részkérdések, részproblémák — ebben az alapstruktúrában eleve eredménytelenségre ítélt — vitatására, rendezésére. Gondoljanak a különböző, úgynevezett bérszabályozási mutatók vitáira és a kísérletekre, vagy a változó exportösztönzési megoldások keresésére az elmúlt években. Nagy árat fizettünk ezért: lemaradás a strukturális alkalmazkodásban, folyamatos veszteségek, eladósodás. Ki kell törnünk e hibás körből — különben elkerülhetetlenül lemaradunk! A társadalom egésze csak úgy fejlődhet, ha a gazdálkodó egységek lépést tartanak a nemzetközi fejlődési követelményekkel. Ehhez a magyar piacot ki kell nyitni, ami kölcsönös és kétoldalú nyitást jelent. Amilyen mértékben hangsúlyt helyezünk az exportorientációra, ugyanolyan mértékben kell hangsúlyt helyezni az importverseny tényleges lehetőségeinek megteremtésére. A nemzetközi verseny hazai megjelenése elképzelhetetlen anélkül, hogy a versenyt az itthoni gazdálkodók közötti viszonyokban ne tennénk általánossá. Tudnunk kell azt, hogy a verseny önmaga gazdasági növekedési erő, mivel valójában többletteljesítményre késztet. Persze csak olyan körülmények között, amikor az irányítás nem zárja ki a versenyből adódó kényszereket! Mai korunkban a verseny nélkül nem derül ki,, hogy ki a jobb, vonatkozzon ez akár az ideológiáira, akár a gazdaságra. A verseny kellő szerepét csak úgy tudjuk megadni, ha a gazdaságpolitikában a vállialkozásépítő és a vállalkozásösztönző politikának általánosan rangot adunk és érvényt szerzünk, valamint ezzel párhuzamosan megszüntetjük az államigazgatásnak azokat a jelenleg még ható paternalista eszközeit, amelyek versenykorlátozó jelleggel és valójában a fejlődést tekintve károsan beavatkoznak a gazdálkodásba. Szükség van arra, hogy a gazdaságirányítás lebontsa a versenyt akadályozó mai bürokratikus korlátokat, egyértelműen rendezze a verseny szabályait és nyilvánossá tegye a társadalmi érdekekből gyakorolt versenykorlátozást. (Folytatás a 9. oldalon) Ugyanakkor az egyik legnehezebben feloldható ellentmondás, hogy a gazdaság gondjait, a stabilizációs program feladatait a piacgazdaság eszközrendszerével szeretnénk megoldani, miiközben — s ezt kevesen tagadják — nálunk a piaci viszonyok fejletlenek, kialakulatlanak. A piaci viszonyokra szabott eszközrendszer hatásossága tehát nagymértékben attól függ, milyen ütemben tudunk előrehaladni a piacépítésben, a piaci viszonyok megerősítésében.
