Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-17 / 223. szám
1988. szeptember 17., szombat o IIXXVI. közgazdász- vándorgyűlés előadásai Mint ismeretes, a hét elején megyénkben, Gyulán rendezték meg a XXVI. közgazdász-vándorgyűlést. Az eseményről lapunk is tudósított, ám a viszonylag nagy terjedelmű híradás ellenére sem tudtuk közölni — terjedelmi okok miatt — a tanácskozás legfontosabb előadásait. Ezért, olvasóink igényei alapján, és a nyilvánosság elemi követelményeiből kiindulva — lő oldalas lapszámunk hagyományos szerkezetét megbontva — közöljük a plenáris ülésen elhangzott előadások szerkesztett szövegét: Gyulavári Pálnak, a megyei tanács elnökének megnyitóját. Németh Miklósnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, KB-titkárnak a vitaindító előadását, Beck Tamásnak, a Magyar Gazdasági Kamara elnökének és Komán Zoltánnak, az MTA Ipari és Válla- latgazdaság-kutató Intézete igazgatójának korreferátumát, valamint Csikós-Nagy Bélának, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökének zárszavát. Gyulavári Pál megnyitója Tisztelt Vándorgyűlés! Kedves Vendégeink! A vendéglátó megye párt- és állami vezető szervei nevében tisztelettel köszöntőm * Önöket Békésben. Megyénk most másodízben házigazdája e rendezvénynek, s nem tudom megállni, hogy a helyszín, az időpont és a téma összekapcsolódásának ne tulajdonítsak jelentőséget. Először 1970-ben, a IX. vándorgyűlésen találkoztak megyénkben az ország közgazdászai, hogy az 1968-as gazdasági reform szellemében megvitassák az akkor legaktuálisabbnak vélt vállalati belső irányítás problémáját. A reformot követően első ízben akkor tűzött napirendre a közgazdásztársadalom vállalati témát, ezzel is hangsúlyozva a vállalatok meghatározó szerepét a gazdasági mechanizmus gyakorlati megvalósításában. Azóta 18 év telt el, és tudjuk, hogy a reform nem az akkori elképzeléseknek megfelelően alakult. A megtorpanás után — igaz, kedvezőtlenebb belső és külső feltételek között — ma ismét a megújulás időszakát éljük, s a gazdaság stabilizálódásának ma is kulcskérdése a valóságot leghívebben visszatükröző mikroszféra. Ezért jövőnk szempontjából korszakos jelentőségűnek tartom, hogy most, itt, Békésben, az immár XXVI. vándorgyűlés ismét a vállalati stratégia elméleti és gyakorlati kérdéseit tűzte napirendjére. (Csak zárójelben jegyzem meg, őszintén remélem, hogy ha újabb 18 év elteltével megint Békésben találkoznak a közgazdászok, az akkori megyei tanácselnök a mai rendezvényre úgy fog visszatekinteni, mint a már töretlenül megvalósult reform egyik elindítójára.) Ügy tapasztaljuk, erőfeszítéseink ellenére megyénk gondjai, fejlődési ellentmondásai nem ismertek az ország közvéleménye előtt, mint ahogy nem ismeretesek azok a törekvéseink sem, amelyek saját erőforrásainkra építve, fejlődésünk felgyorsítását szolgálják. Ezért engedjék meg, hogy néhány olyan gondolatot megfogalmazzak magunkról, amik közvetve, vagy közvetlenül összefüggenek a tanácskozás témájával. Kevesen tudják: megyénk mai területe több, különböző fejlettségű részből alakult ki 1950-ben, éspedig a viszonylag fejlettnek mondható törzsmegyéből, és a trianoni döntéssel Magyarországon hagyott egykori Bihar, Arad és Csanád megyeigen elmaradott, falusias térségeiből. Ez utóbbiak gyökeresen már történelmi fejlődés produktumai, amiket lényegében a mai napig sem sikerült a megyébe integrálni.. Ebből azt szeretném kiemelni, hogy a döntések előkészítésénél tekintettel kell (kellene) lenni az egyes térségek történelmi-társadalmi fejlődésének sajátosságaira. Megyénket véve például, a köztudatban az ország éléskamrájaként szerepelünk, s magas színvonalú élelmiszer-gazdaságunk ezt indokolja is. Az utóbbi években azonban a gazdaság számos más értéke is feltárult a megyében. Mindenekelőtt a gazdag kőolaj- és földgázkincsre utalok, de említhetem a viszonylag épségben megőrzött környezetet, az idegenforgalom perspektíváit, a majdani bioipar számára kedvező körülményeket, a termálvízkincset. A feltáruló gazdaság azonban nem vezetett oda, hogy a megye felértékelődjön az ország számára, s ez tulajdonképpen az egész Alföldről elmondható. (1985-ben pl. ugyanannyi volt a részesedése a különféle fejlesztési beruházásokból, mint 10 évvel azelőtt.) Kincseinknek csak részben élvezzük a hasznát, nagyobb részük azokban a fejlettebb ipari megyékben kerül feldolgol- gozásra, amelyek a történelmileg kialakult munkamegosztásban kedvezőbb pozíciókat szereztek. Természetesen nem tagadjuk a kialakult munkamegosztás közgazdasági vaslogikáját, csupán azt érezzük méltánytalannak, hogy a jelenlegi fejlesztési koncepcióban minden „eleve elrendelődik”, hogy az elmaradott térségeknek még akkor sincs esélyük a felzárkózásra, ha váratlanul „gazdaggá lesznek". Ez a körülmény a térszemléleti megalapozottság hiányára utal. Köztudott, hogy a fejlettebb megyékben az ipar szerkezeti átalakítása van napirenden — ettől hangos az egész tömegkommunikáció. Arról alig esik szó, hogy egyes térségekben még az extenzív iparfejlesztésre sem került sor, s míg a nagyipari központokban a munkaerő átképzése a megoldandó feladat, nálunk a szakképzetlenek foglalkoztatása és az érettségizettek munkához juttatása a legégetőbb. A sort folytathatnám, de talán az elmondottak is igazolják, hogy figyelni kellene azokra a lehetőségekre is, amelyek egy-egy térség sajátos belső fejlődési energiáit szabadítanák fel és hoznák mozgásba. Ami bennünket illet, éppen az előbbiek végiggondolása nyomán, olyan megyei fejlődési stratégia kialakítására törekszünk, amely a meglevő és az újonnan feltáruló lehetőségeinkre építve képes lesz több, egymással összefüggő modernizációs folyamat kibontására. Elképzeléseink alapja egy olyan élelmiszergazdaság, amelynek a modern ipari feldolgozó tevékenység, a biotechnika, a környezetvédelem fejlesztése egyaránt alkotó elemei lesznek. Célunk olyan feltételrendszer kialakítása (beleértve a szellemi infrastruktúrát is), amiben ezek a fejlesztések az ország számára itt lehetnek a leggazdaságosabbak. Ezeket a folyamatokat azonban csak akkor tudjuk hatékonnyá tenni, ha sikerül érdekközösséget kialakítani megyénk vállalataival. A telefonhelyzet javítása, a földgázellátottság gyors kiszélesítése és más közös erőfeszítések eredményei már ma is érzékelhetőek, és lehetőség van az együttműködésre más területeken (pl. a szakképzés fejlesztésében) is. Az együttműködés új minőségének a jele az utóbbi években, hogy a tanácsok a saját eszközeikkel is segítik a gazdaságok piaci mozgásterének kiszélesítését. Pl. a megyei tanács teremtette meg számos hazai és külföldi lapban a megye gazdasági egységeinek reklámlehetőségeit, segíti a BNV-n a kisebb gazdaságok bemutatkozását, szorgalmazza megyei kereskedelmi szervezet létrehozását, közös érdekeltség alapján stb. Ez egyben része annak az útkeresésnek is, amellyel a megyei tanács jövőbeni szerepkörét véljük megtalálni. Az igazi „áttörést” azonban csak az jelentheti, ha sikerül a vállalatok és a megye fejlesztési stratégiáit úgy kimunkálni, hogy azok egy irányba vezessenek, az erőfeszítések összegeződjenek, ne pedig szétforgácsolód- janak. A mostani vándorgyűlés minden bizonnyal elősegíti, hogy vállalataink minél előbb megszabaduljanak a gazdasági megújulásukat akadályozó kötöttségektől. Németh Miklós: Radikális változásokat, de nem a politikai stabilizáció árán! A közgazdászaik idei rangos szakmai találkozójára fejlődésünket hagy távlatokban is befolyásoló események után, ugyanakkor nyomasztó gondokkal való szembenézés szakaszában kerül sor. A pártértekezlet állásfoglalása nyomán, az elmúlt hónapok vitáiban minden területen oldódnak a szemléleti korlátok. Változik a politikai és közfelfogás. Mindez a közgazdász szakma felelősségét is nagymértékben növeli, hiszen feladatainkat megoldani, ennek érdekében egyetértést, egységes irányú cselekvést teremteni most már csak akkor lehetséges, ha a döntések megszületését nyilvános szakmai és társadalmi megmérettetés kíséri. Az elmúlt másfél évtizedben a nemzetközi tudományos, technológiai, gazdasági és politikai változások folyamatában a kelet- európai szocialista országokban a fejlődés megtorpant, a társadalmi-gazdasági élet majd minden területére kiterjedő és így a gazdaságot is sújtó válságtünetek tapasztalhatók. Mindez jelzi a működő szocialista rendszerek alkalmazkodóképességének gyengeségeit és kiélezetten veti fel fejlődőképességüket. Országainkban politikai krízis- helyzeteket előidéző, alapvető hatalmi kérdéseket is érintő gazdasági működési zavarokkal vagyunk kénytelenek szembenézni. A stagnálás, a világgazdasági térvesztés és a nemzetközi fejlődés fő irányzataitól való leszakadás elkerülése szocialista rendszerünk alapkérdéseinek újragondolását igényli. Napjainkban a szocialista fejlődés új alternatíváit fogalmazzuk. A Magyar Szocialista Munkáspárt a magyar nemzet számára — a társadalommal együtt és annak részeként — keresi a kiutat a nehéz helyzetből. Nem kíván valamiféle elvont általános ideologikus szocializmusképet alkalmazni a magyar valóságra. Üj nemzeti közmegegyezésre építve olyan konzisztens rendszer felé kívánunk elmozdulni, amely ugyan a nemzetközi tapasztalatoktól merít és egyidejűleg hasznosítható tapasztalatokkal is szolgál a szo- cilisata közösség számára, de hazai talajból sarjad ki, és nem fejből kitalált, életidegen, a társadalomra felülről ráerőltetett modellt kísérel meg valóra váltani. A távlatok építése azonban csak biztos alapokon lehetséges. Ezért rövid távon mindenekelőtt az szükséges, hogy összetorlódott problémáinkat a lehető leggyorsabban megoldjuk, hogy népgazdaságunk talpon maradjon; konszolidáljuk működési feltételeit és egyben megalapozzuk a folyamatok helyes irányba történő fordítását. A pártértekezlethez kapcsolódó politikai, személyi változások tovább fokozták a gazdasági változások iránti várakozásokat. Ez a várakozás az utóbbi hónapokban, hetekben a gyors gazdasági változások elmaradása miatt széles körben tapasztalható türelmetlenséggé fokozódott. Nyílt kritika is megfogalmazódik: lehet, hogy fent fontos dolgok történnek, de „lent” nem észlelhetők változások. „Alulnézetből” csak szavak, beszédek, „új retorika” tapasztalhatók, de kevés a konkrét cselekvés. Szakértelmiségünk és a gyakorlatban dolgozók körében is erősödik a gazdaságirányítást érő kritika és elégedetlenség. A változásokat, pontosabban az eredményeket sürgetők türelmetlensége érthető. De szeretnék emlékeztetni arra, hogy felgyülemlett problémáink számbavétele és ösz- szegzése után sem a kibontakozási, sem pedig a stabilizációs program elfogadásakor nem ígértünk — mert felelősen nem is ígérhettünk — gyors fordulatot, látványos eredményeket. ígértük viszont azt, hogy a gazdasági reform gyorsításával, a politikai intézményrendszer megújításával mindent megteszünk azért, hogy a ’90-es évek elejére a vegyes tulajdonú gazdaság talaján, teljesítményorientált, a nemzetközi versenyben helytállásra képes, a vállalkozás feltételeit javító társadalmi-gazdasági közeget hozunk létre, ami egyidejűleg hordozza a humánum, az igazságosság, az emberi méltóság, az autonómia és a közösségi élet értékeit. A jelent és a közvetlen jövőt képviselő stabilizációs szakasznak azonban „földhözragadtabb” feladatai vannak. Ezek megvalósítása nélkülözhetetlen a távlatibb kibontakozáshoz, ugyanakkor a megvalósulás rövid távon nem hozhatja a társadalom, a dolgozó ember számára az életszínvonal, az életkörülmények javulását. JA alap a jövő ívre A kormány stabilizációs programja fő célként az eladósodási folyamat lefékezését, majd megállítását tűzte ki célul, s ennek' érdekében olyan teendőket jelölt ki, melyek már az 1988. évi tervben jelentős átrendeződést idéznek elő a termelési, külkereskedelmi, elosztási és jövedelmi folyamatokban. E célok megvalósításához alapvető változásokat kellett végrehajtani gazdasági mechanizmusunkban: az adóreform és a kapcsolódó árváltozások alapvetően megváltoztatták a normatív szabályozás rendjét, megkezdődött a költségvetési támogatások leépítése. Ugyanakkor a legjobb szinten teljesítő gazdálkodó szervek részére olyan érdekeltségerősítő mechanizmusok léptek be, minit az import automatikus biztosítása az exportőrök számára, vagy az exportpályázati rendszer továbbfejlesztése, a kereskedelmi bankok devizális konstrukciói, vagy a bérklub. Megkezdődött a kormányzati gazdaságirányítás szervezeti rendszerének korszerűsítése is. Jelentős lépéseket tettünk gazdaságunk működési rendszerének átformálásában! Hol tartunk ma stabilizációs céljaink, az 1988-ra tervezett változások megvalósításában ? Az első nagy erőpróbát kiálltuk. Lefékeztük az eladósodás ütemét; a gazdaságirányítás új elemeinek bevezetése nem okozott törést a folyamatokban és a kétségtelenül meglévő és feloldásra váró feszültségek, ellentmondások mellett is az új elemek alapvetően a kívánt irányban hatnak. Megközelítőleg teljesülnek ez évi tervünk fő törekvései és céljai. Mindez jó alapot jelent a stabilizációs elgondolások továbbviteléhez, az 1989. évi gazdaságpolitika megalapozásához: O Kiemelkedő jelentőségű az a jelentős mértékű, mintegy 500 millió dolláros fordulat, melyet az elmúlt évhez viszonyítva a tőkés áruforgalmi mérlegben — előreláthatólag — sikerül rrfegva- lósítani. Tőkés exportunk volumene a nemzetközi konjunktúra húzó hatására és a belső exportérdekeltség erősödése alapján dinamikusan nő, az import pedig némileg csökken. A kereskedelmi szaldó év végére várhatóan eléri a tervezett 250 millió dolláros többletet. Folyó fizetési mérlegünkben az áruforgalmon kívüli területeken az idegenforgalmi bevételek előreláthatólag a tervezett szinten alakulnak, viszont az útlevél liberalizáslásához kapcsolódó devizakiadásaink a számítottnál nagyobbak lesznek. A kamatkiadások is valamelyest meghaladják a tervezettet. Alapvetően az (Folytatás a 8. oldalon)
