Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-17 / 223. szám

1988. szeptember 17., szombat 1 1 ------------------------------------------------------­-—*------------------—— 11 L*y íTm 0 magyar írók levele a világ írószövetségeihez A Magyar írók Szövetségének elnöksége levelet küld a világ lösszes írószövetségéhez és -szervezetéhez, tilta­kozva a romániai településrendezés ellen. Az elnökség levele — amelyet eljuttattak ;az ,MTI-hez i— a többi kö­zött rögzíti: a romániai elképzelésekkel kapcsolatos megdöbbenés és a mindenfelől felhangzó tiltakozás oka az, hogy ez a terv több száz éves építményeket, sőt műemlékeket, ősi temetőket és templomokat akar a föld­del egyenlővé tenni azon a címen, hogy a falvak s te­metők helyén a kormány szántóföldekhez Jusson. Ez az elképesztő terv Románia lakosságának minden nemzetiségét érinti, magukat a román földművelőket is, nemcsak az ott lakó magyar, német, szerb, horvát és uk­rán kisebbséget. Am a nem román lakosságot súlyosab­ban, sőt tragikusan fogja érinteni, mert népi identitását, nyelvét, eddigi homogén együttélésének kultúráját ve­szélyezteti, vagyis nemzeti megmaradásának jövőjét fe­nyegeti. A levél a továbbiakban rámutat: a falupusztítás tu­lajdonképpeni célja, hogy a legnagyobb európai kisebb­ség, a két és fél milliós romániai magyarság, valamint a harmadmilliónyi német lakosság megsemmisüljön, be- olvasztódjék a román etnikumba. Az Írószövetség elnökségének üzenete ismerteti a ro­mániai nemzetiségek helyzetét nehezítő korábbi intéz­kedéseket. Majd utal arra, hogy az ENSZ tagállamainak csaknem a fele kisebb lélekszámú, mint az erdélyi (ro­mániai) magyarság. Ősi földjén élve, ha ezt a két és fél- milliónyi népet a történelem megfosztotta is államalko­tó jogától, állhatatosan meg akar maradni szülőföldjén, s magyar akar maradni. „Szentül hisszük: a világ közvéleményének tiltón fel kell emelnie szavát, hogy ez az országnyi nép megőriz­hesse anyanyelvét, hagyományait, szokásait, ősi kultúrá­ját, tehát teljes identitását. Mert a buldózeres falupusz­títás csak annak egyik, talán legutolsó eszköze, hogy Transzszilvániában elnémuljon a magyar szó.” Ezért kérik írótársaikat, hogy írásban és szóban te­gyenek imeg mindent a romániai falupusztítás, a magyar és a német népcsoport megsemmisítése ellen — zárul a levél. Még egyszer Erzsébetről Hosszú útja volt Erzsébet­nek, a carrarai márványból készült gyulai Erzsébet-szo- bornak, amíg új, harmadik (talán legszebb) helyére ta­lált a város Csigakertnek ne­vezett parkjában. Felek Gyula szobrász, a mű alko­tója is megnyugszik valahol odaát, a Styxen túl: a cef- réshordók közül, törött orral előbányászott szobor-remek megint a város csodája. El­nézést a lelkesült hangért, ez a szobor valóban remek­mű, semmiféle más ízlés, más gondolat nem foszthatja meg ettől a rangtól. Amikor a Csigakert befo­gadta, meghajtottuk az elis­merés láthatatlan zászlaját a város előtt, ahol a Csigá­kért fái bókolnak, ahol a szobrot és talapzatát értő ke­zek és történelmet is értő akaratok megint csak méltó helyre emelték. Ahogyan ab­ban a nyári cikkben írtuk: „Az első világháborút túlél­te, a másodikat már nem”. Nos, Lagzi András, békés­csabai olvasónk másképpen tudja. Meg is írta levélben. mit tud másként. „1948. ok­tóber 12-től 1949. június 12- ig a gyulai kórházban fe­küdtem. Tavasszal, amikor jó idő volt, mindig kimen­tem a városba sétálni. Ilyen séták alkalmával az Erzsébet szobrot ott láttam az újság­ban közölt fénykép szerinti talapzaton, a Groza-parkban. Éppen olyan gyönyörű volt, gyönyörűsége engemet is va­lóságosan elragadott. Talán óra hosszat is ott ültem a pádon, gyönyörködtem a szépségében, és 18 éves, fia­tal suttyóként ámélkodtam azon, hogyan tudott a szob­rász ilyet alkotni. Tehát nem a második világháború sodorta el, hanem 1949. után a Rákosi korszak.” Köszönjük a levelet, a fi­gyelmet. Mondjuk, hogy rit­kaság ma az ilyesmi? Hogy valaki tollat fog, mert egy szoborról akar írni, mert 40 év után is tisztán emlékszik akkori örömére, melynek ki­váltó oka Felek Gyula szo­borremeke volt, az Erzsébet. (sass e.) Szertartásrend-elözetes II Szent Jobb Szegeden MOZI Kémek a sasfészekben Á Mamalap ító királyunk nemzeti ereklyeként őrzött jobbját 50 éve hozta el Sze­gedre az arainyvonat. Akkor, 1938-ban csiak a szegedi vas­útállomáson láthatták és ró­hattak le kegyeletüket előtte az ezen a vidéken élők. Most több idő és alkalom lesz a tisztelgésre a „Szent Jobb” ellőtt, az állami és egyházi szertartásokon a Tisza-parti városban. Szeptember 24-én délelőtt 11 óraikor érkezik a páncél- kocsi Szegedre nemzeti kegy- tár gyünk kai. Ekkor adja át a „Szent Jobbot” őre, Szabó Géza kanonok, a Szent Ist­ván bazilika plébánosa Gyu- lay Endre szeged-Csanádi megyés püspöknek. Ö a dóm­ban őrzött Szent Gellért- ereklyével várja a Szent Jobbot. A két ereklye együtt vonul be a fogadásra a sze­gedi dómba. Ezen a szertar­táson Gyulay Endre köszön­'ti sízent ereklyénket az egy­házmegye nevében, majd Papp Gyula, a Szeged Me­gyei Városi Tanács elnöke mond ünnepi beszédet. T izénkét órakor Dankó László kalocsai érsek celeb­rál szentmisét a Szent Jobb ■tiszteletére. Ezután lehet megtekinteni az ereklyét. Még szombaton délután Gyu­lay Endre is celébrá! misét a fiataloknak. Este fél 8- fcor pedig ünnepi műsort rendeznek a Dómban. Ebben többek között István király életéből mutatnak be majd jeleneteket. A Szent Jobbot egész szombat éjjel láthatja a kö­zönség. Reggel fél 8-kor lesz rendeznek a dómban. Ebben 10 órakor a templom előtt a Dóm téren. Ezután búcsúz­tatják, majd 13 órakor in­dul vissza nemzeti ereklyénk Budapestre. P. A. pom magam, hogy ülök bent az íróasztalnál, végzem a munkámat, és minden ok nélkül folyni kezd a köny- nyem, ráfolyik az oklevélre, amit éppen cédulázok. A múltkor egy guberniu- mi leírat, 18. századi megsé­rült. Pacás lett a könnye­imtől. Pedig akkor még nem tudtam, amit most. Most már voltaképpen gondolkoz­nunk se volna szabad, men­jetek-e, maradjatok-e, mert most már csak egy út van, volna: menekülni... Mindent mondj el, Géza! A rothadásunkat is. És kérd meg őket, ne csodálkozza­nak az üszkösödésünkön. A végét járjuk, minden tekin­tetben- Emberi tartásból, jellemből, gerincességből az utolsó tartalékaink is elfogy­tak. Most már nem várunk tőlük semmit (Magyarország­tól — a szerk.), csak legalább meg ne vessenek már ben­nünket az Isten szerelmére, ezek miatt a gyarlóságaink miatt. Az elromlás szükség- szerű ebben a világban. Mi majdnem mindent megtet­tünk, amit megtehettünk az ellen a lealacsonyodás ellen, s most már nem sokáig húz­zuk. Finita. Jó utat kívá­nunk nekik, az egész szép, derék anyaországi magyar­ságnak a szellős Európában, s kérd meg őket, ne felejt­sék el, ha megérkeztek, hogy egykoron a hegyeken túl is éltek magyarok ...” Nehéz megmagyarázni, több korábbi világsikert, mi­ért csak most, tízen-huszon- évvel forgatásuk, premier­jük után láthat a magyar közönség. Talán egyetlen el­fogadható érv van: akkor számunkra megfizethetetlen volt a forgalmazási összeg. Persze, ha az ember vissza­forgatja a fejében a hatva­nas évek végén, a hetvenes évek elején látott, hazánk mozijaiban bemutatott kül­földi filmek listáját, rá- röbben: gyenge, semmit­mondó, mégis dollárezrekbe kerülő művecskék szorítot­ták ki az értékeket... Lehet, hogy az éppen húsz esztendővel ezelőtt készült Kémek a sasfészekben című színes amerikai film nem remekmű, de az kétségtelen, ma már klasszikussá neme­sedett értékei vannak. Első­sorban azért, mivel egyik fő­szerepét a filmművészet nemrégiben elhunyt csodá­latos alakja, Richard Burton játssza egy hozzá hasonlóan nagy művészegyéniség, Clint Eastwood oldalán. (A ma­gyar közönség Eastwoodot westernekből és az előző amerikai elnökválasztás hó­napjaiban „elkövetett” bot­rányos szerepléseinek híré­ből ismerheti.) A film iigaizi és hamisítat­lan kaland film telis-teli iz­galmas jelenetekkel, s mind­ezt. beleágyazva a sodró len­dületű, történelmi alapokra épített történetbe. A kor a második világ háború utolsó előtti éve, a helyszín pedig Kedves háziünnepség ke­retében emlékezett meg a Békési 4-es Számú Általános Iskola és Speciális Szakisko­la a gyógypedagógiai okta­tás negyven esztendővel ez­előtti megalakulásáról. A képzés először osztályokban, majd tagozaton, 1972-től pe­dig önálló iskolában folyt. Öt esztendővel ezelőtt pedig nevelőotthonos intézménnyé vált a speciális tantervű általános iskola és speciális szakiskola. Minderről, az elmúlt negy­ven esztendőről Juhász La- josné, a Békési Városi Ta­nács művelődési osztályve­Bajorország, ezen belül Is egy kis falu, amely mellett kiépítették a nácik egyik leghírhedtebb kémközpont­ját, egy, csak a sasok által megközelíthető bérc tetején. Hőseink, akiket a szövetsé­ges elhárítás indít útjukra, ide érkeznek, hogy egy ame­rikai tábornokot fogságából kiszabad ítsainak. Ennyi a (film meséjének a váza; na­gyon-nagyon csak a váza! Megannyi fordulattal színe­sedik a szőttes, s közben ki­derül: az ellenség barát, a barát pedig kettős ügynök... Persze, a film születésének évéből már lehet arra követ­keztetni, nagyjából hogyan is végződik a 158 percben előadott történet. Ekkor ké­szültek eredeti — és termé­szetesen professzionista! — hollywoodi receptre a má­sodik világháború esemé­nyeit feldolgozó amerikai fil­mek. Gondoljunk csak a Ha­lál 50 órájára, vagy a Crossbow-aikcióra, vagy ép­pen a közeli napokban vég­re nálunk is bemutatásra ke­rülő Híd a Kwai folyón cí­műre. Igazán a Kémek a sasfészekben nem új a ma­gyar filmbarátok előtt, hi­szen több évvel ezelőtt a ro­máin, néhány hónapja meg a jugoszláv televízió tűzte műsoróra, hogy csak kettőt említsünk a nálunk is fog­ható és nézett tévék közül. Talán ennek is köszönhető, hogy bizony nagyon foghíja­sak a nézőtér sorai . .. Jó film, érdekes film Brian G. Hutton rendező alkotása. No, természetesen csak azok­nak. akik szeretik ezt a mű­fajt. Vagy másképpen fo­galmazva: inkább ezt a mű­fajt szeretik az akciófilmek rengetegéből, mint a bárgyú scifiket, az önmagáért való krimiket, vagy a minden ízé­ben mesterkélt kungfu-kara- te történeteket. . . (nemesi) zetője szólt tegnap az iskolai ünnepségen.' A köszöntő sza­vak után a gyerekek pro­dukciói szórakoztatták a vendégeket. Fellépett az énekkar, s a tanulók népi játékokat elevenítettek fel. A negyven év történetéből do- fcumentumkiálilítás is ké­szült, amelyet a gyerekek által készített munkák szí­nesítettek. Az 1972-ben alakult úttö­rőcsapat történetét *felidéző kiállítás sok szép, közösségi élményről szóló emlékkel várta látogatóit, elsősorban az iskola kétszáz diákját. (bse) Negyvenéves a gyógypedadógiai képzés Békésen Levelet kaptunk Venezue­lából. Békéscsabáról kiván­dorolt honfitársunk, Andy Morton úr sorait hozta, im­már nem először a posta. A levélíró azon kevesek közé tartozik, aki külföldön, Dél- Ajmerikában élőként is rend­szeres olvasója lapunknak. Hogy miért fizetett elő a Bé­kés Megyei Népújságra, most érkezett levelében így magyarázza: „Nekem az is­kolám az önök lapja, önök­nek köszönhetem, hogy be­szélek magyarul”. Az elis­merő szavakat — bár igen jólesnének — természetesen elhárítjuk magunktól, hi­szen az inkább szól az újság hazaiságámak (vagyis, hogy az óhazában és magyarul je­lenik meg), mint nekünk. Hanem Andy Morton úr levelét nem azért (vagy nemcsak ezért) hoztuk szó­ba, hanem mert érdekes adalékkal szolgált ama em­lékezetes áprilisi tréfához, amikor is 1986-ban az Elő­rehoz „szerződtettük” Diego Maradonát, a futbaJlsztárt. A tevéiben a következő áll: „Diego Maradona jó is­merősöm és barátom. Ami­kor megtudta, hogy én is magyar származású vagyok, elárult egy titkot. És ekkor kiderült, hogy nem kitalált dolog, amit Önök írtak róla egy áprilisi viccben. Diegito, az apja elmondása szerint cigány származású. Csak egy emléket őriznek a múltból, azt, hogy a család minden férfitagja fülbevalót visel. Az idősebb Maradona autósze­relő-géplakatos. De az apja, vagyis Diegito nagyapja mu­zsikus és bádogos volt. Ö kapta a Maradona nevet. Az asszonyok, amikor reklamál­ták nála a javításra átadott edényeket, ő — aki csak magyarul tudott — csak annyit mondott nekik: MÁ­RA DONA. A felét magya­rul, a másik felét pedig spanyolul. Vagyis az edény kész lesz MÁRA, asszo­nyom... (a dona asszonyt jelent spanyolul). Ez a történet nem vicc, nem áprilisi tréfa. Igaz az, hogy ők magyar származá­súak, de csak annyira emlé­keznek az öregtől, hogy Bé­késből vagy Brassóból ván­doroltak ki. Az idősebb Ma­radona, vagyis Diegito apja alacsony kupecnek néz ki, olyannak, amilyeneket a ló­vásárokon, meg abban a füs­tös kis vendéglőben és kocs­mában láttam, amelyik a mostani Körös Szálló mellett van.” Hát ennyi a meghökkentő, és tegyük hozzá, hihetetlen­nek tűnő történet. Andy Morton úr soraiban nincs okunk kételkedni. (Korrekt le v ele zőp ar t ne rne k is mert ü k meg.) De a történet végére a pontot egy Maradona-nyi­latkozat tehetné. Talán épp Békéscsabán, egy Békéscsa­ba—Napoli mérkőzésen .. . A. Z. Téka Megmaradni Hetek óta fekszik a szer­kesztő asztalán a megyei könyvtár lögújabb kötete. A mindössze 250 számozott példányban megjelent, és a szerző által is aláírt mély­kék borítójú kis könyvecskén ezüstbetűs cím: Csurka Ist­ván: Megmaradni. Dráma. Mit kezdjen a szerkesztő, ezzel a példás gyorsasággal, a gyulai várszínházi bemu­tató után szinte napokkal megjelent csinos kis könyv- művészeti remekkel? Lehet-e többet mondani annál, amit a színházi kritikákban ma­gáról a darabról már el­mondtunk, elmondtak. Alig­ha, legfeljebb egy új, szinte szokatlan könyvkiadói ma­gatartást, az időszerűség tisz­teletét és a különlegesen szép nyomdai munkát lehet és kell dicsérni. (Közben persze sajnálkozni is a fáj­dalmasan alacsony — bár a sorozat jellege miatt elfo­gadható — példányszámon.) A tartalom, a magyar—ro­mán viszony aktualitásait, a jönni ■ (szökni), vagy maradni kérdését feldolgozó darab méltatása helyett pedig áll­jon itt a dráma főszereplő­jének, Harisnyás Mártonnak a monológja: „Nem úgy veszünk el, hogy meghalunk, vagy behódo­lunk, hanem felemésztő­dünk, mint aki megzavaro­dik, Egyik tettünk nem kö-*. vetkezik a másikból. Sejtel­meinkre hallgatunk. Érzel- gőssé válunk. Én azon ka-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents