Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-12 / 192. szám

1988. augusztus 12.,. péntek — —-­------------------------------------_ ( H II nagyvilág hírei Magyar művészek — argentin dijak Diplomaták üldözése Románia és az emberi jogok • VILÁGKIÁLLÍTÁS: BÉCSI HELYSZÍN A tervezett 1995-ös Bécs— Budapest világkiállítás bécsi helyszínéről folyó vita meg­oldására eredeti elképzelés vetődött fel. Eszerint rész­ben egy, a bécsi Duna-sza- kaszon átívelő új híd szol­gálhatna kiállítási területül, mintegy kézzelfoghatóan jel­képezve a kiállítás mottó­ját: „Hidak a jövőbe”. Az ötletet mind a világki­állítási egyesület építésze, Gustav Peichl, mind pedig az egyesület főtitkára, Ger­hard Félti elragadónak és megfontolásra érdemesnek tartja. Mindenekelőtt az el­képzelés műszaki megvaló­síthatóságát, költségoldalát, környezeti hatásait és város- rendészeti kihatásait kell megvizsgálni. A híd építési költségeit a máskülönben szükséges telekköltségek és pótlólagos beruházási költ­ségek megtakarítása ellen­súlyozná. Félti szerint a híd az egész világkiállítás és Bécs vonzó jelképévé vál­hatna, így későbbi hasznosí­tására is számos lehetőség kínálkozik. A döntést — akárcsak a többi lehetséges helyszínről, így a bécsi ENSZ-város mel­letti térségről, az északi pá­lyaudvar, a Rautenweg mel­letti területről, illetve a ha­gyományos vásárterületről — szeptember 26-ikán hoz­zák maid meg a városi ta­nács ülésén. Augusztus kö­zepére azonban már elké­szülnek az értékelések a szóba jöhető helyszínekről. • BELGRÁDI ÉRTELMISÉGIEK A ljubljanai Mladina, a Szlovén Szocialista Ifjúsági Szövetség központi lapja közzétette 19 ismert belgrá­di értelmiségi — tudós, aka­démikus, író, művész — le­velét, amelyet „Javaslat Jo- szip Broz Tito szerepének szabad és bíráló ellenőrzé­sére” címmel a jugoszláv államéinökséghez és a par­lamenthez intéztek. A Mla­dina „Ki volt Joszip Broz Tito?” címmel ismertette ezt az állásfoglalást. A levél aláírói „A szabad gondolkodás és vélemény- nyilvánítás védelmezőinek bizottsága” nevében támad­ják a néhai párt- és állam­főt egyebek között a koszo­vói helyzet, az albán nacio­nalizmus kialakulásáért, az ország 1974-es alkotmányá­nak elfogadásáért, a Goli Otok-i szigetbörtön létreho­zásáért (1948-ban), a „reá­lis szocializmus jugoszláv alternatívájának szerencsét­len eredményeiért”. Több jugoszláv lap eré­lyes hangú kommentárban utasította el a bizottság le­velét, amelyet a zágrábi Vjesnik a történelem elleni ármánykodásnak és cselszö­vésnek nevezett. Az újsá­gok élesen elítélték a Mla- dinát is a levél közzététe­léért. • SZOVJET CSAPATKIVONÁS Befejeződött a szovjet csapatok kivonása Afganisz­tán déli részéről. Kandahar, Kanah és Geljhman tarto­mányt augusztus 2-a óta 10 ezer szovjet katona hagyta el. A csapatok nagy részét még júliusban szállították el. Az utolsó 10 ezer katona 380 harci járművel együtt a Szovjetunió legdélibb pont­ján, Kuskánál lépte át a ha­tárt. A csapatok kivonása akadálytalanul lezajlott. A kormányellenes erők ugyanakkor néhány helyen rátámadtak a távozó egysé­gek útvonalát biztosító ka­tonákra. Hivatalos tájékoz­tatás szerint a támadók több szovjet katonát megöl­tek és megsebesítettek. Az 1987-es évad legki­emelkedőbb külföldi bari­tonjának járó kitüntetést nyújtották át kedden a Buenos Aires-i vendégsze­replésen tartózkodó Miller Lajos operaénekesnek. A díj odaítéléséről a komoly zenei hagyományokkal rendelkező argentin főváros Verdi Tár­sasága döntött. Értékelték a legutóbbi évad eseményeit Buenos Aires sok világsztárt látott híres operaházának, a Teat- ro Colónnak a vezetői és az argentin zenekritikusok is. Döntésük alapján az évad legkiemelkedőbb produkció­jának címét Respighi A láng című operája kapta, amelyet Mikó András, a Magyar Ál­lami Operaház főrendezője állított színpadra, fő szere­peit pedig magyar opera­énekesek játszották — Kin­cses Veronika, Takács Klá­ra, Miller Lajos és Molnár András. Jugoszláviába a szomszé­dos országokból évente mint­egy 3000 ember szökik át útlevél nélkül, többségük Romániából — közölte a Borba. A tekintélyes belgrádi na­pilap csütörtöki számában a szövetségi belügyminisztéri­um illetékes képviselőivel folytatott beszélgetés alap­ján a következőket jelentet­te: — Útlevél nélkül legtöb­ben Romániából szöknek át Jugoszláviába. Ezekben a nyári napokban mindenna­posak az illegális határátlé­pések. Egyes adatok szerint a legtöbben úgy jönnek át, hogy a Donji Milanovac és Prahovo közötti szakaszon átússzék a Dunát. Egyéb* ként a Duna mellett ezen a részen országút és vasútvo­A liberálisokhoz közelálló igen tekintélyes brüsszeli Le Soir, a legnagyobb pél­dányszámú francia nyelvű belga lap csütörtökön há­romhasábos cikket közöl „az ENSZ-be delegált román szakértőket sújtó járvány­ról”. Emlékeztet rá a cikk: ez­előtt három évvel Liviu Bo­tét, aki 1985-ig az ENSZ le­szerelési kutatóintézetének igazgatója volt Genfben, konzultációra hazarendelték Bukarestbe. Bota ott — a hivatalos jelentés szerint — megbetegedett. Valójában — írja a lap — a román tit­kosrendőrség, amely szerint túlságosan független volt, kémkedéssel vádolta és őri­zetbe vette. Az ENSZ nyo­mására később kiengedték, de házi őrizetben tartották és csak az ENSZ ismételt követelésére engedték vissza két évvel később Genfbe, nal is halad, és a szökevé­nyek kihasználják, hogy ez bizonyos fokig megkönnyíti a helyzetüket. Ha úgy ér­nek át a folyó jugoszláv partjára, hogy a határőrök nem veszik őket észre, ak­kor nyomban tovább men­nek Belgrádba, ahol vala­melyik nyugat-európai ál­lam nagykövetségén útleve­let, vagy beutazási enge­délyt kapnak. Kisebb szám­ban eljutnak Rijekába és Pulába is, ahol a kikötőben — szintén illegálisan — fel- szállnak valamelyik külföl­di hajóra. Az érkezők a hel­sinki záróokmány elveinek megfelelően menekültstátust élveznek. Ez azt jelenti, hogy a jugoszláv kormány, az ENSZ menekültügyi fő­biztosa segítségével lakást, ahol már nem mert semmi­lyen nyilatkozatot tenni. Csak annyit mondott, hogy kiszabadulását az amerikai külügyminisztériumnak kö­szönheti. Nem kizárt — folytatja a Le Soir —, hogy Washing­tonnak most újból interve­niálnia kell. Az emberi jo­gok Genfben székelő ENSZ- bizottságának román szak­értője, Dumitru Mazilu „kapta el a betegséget”, és egy éve nem engedik vissza Genfbe. Most Bukarest Ion Diaconu személyében mást küldött a helyébe. Az ENSZ követeli, hogy adják vissza Mazilu mozgási szabadságát. Ezután a -lap így folytatja: „Érthető Mazilu betegsége abban az értelemben, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása nem erős oldala Ceausescu elnök kormányza­tának. A szakértők eltűnése román specialitás lett, mivel étkezést biztosít számukra, és elintézni, hogy eljussa­nak valamelyik nyugat-eu­rópai országba. — A Romániából évek óta érkező szökevényeket a ju­goszláv határ menti közsé­gek lakói többé-kevésbé ro- konszenvvel fogadják. Ami­ben tudják, segítik őket. Meg kell azonban mondani, hogy a menekültek számá­nak növekedésével gyarap­szik azok száma, akik ag­resszíven viselkednek közü­lük. Egyre gyakrabban meg­lopják a határ menti telepü­lések lakóit. A romániai menekültek a Duna átúszá- sától kimerültén, betörnek lakásokba, ruhát, élelmet, pénzt lopnak. Az utóbbi idő­ben néhányuknak fegyvere is van. Néhány jugoszláv ál­lampolgárt már megtámad­tak, amiről Belgrád értesí­tette a román kormányt is. A határ menti lakosság fé­Mazilu, akárcsak korábban Bota, nem volt elég buzgó a román álláspont támogatásá­ban. Igaz, a szakértők fel­adata Ceausescu politikájá­nak támogatásában lehetet­lenné válik, amikor a terü­letrendezésnek, azaz a falvak lerombolásának és az erő­szakos urbanizációnak kép­letes programja a megvaló­sítás szakaszába lépett.” Ugyanezzel a témával fog­lalkozik csütörtökön a La Libre Belgique, a másik igen tekintélyes francia nyelvű belga lap. A cikk szerint a héten Genfben az Emberi Jogok Bizottságában titok­ban egy levelet adtak kézről kézre. Ebben Dumitru Ma­zilu leírja, hogy amióta nem engedélyezik visszatérését Genfbe, erős nyomás nehe­zedik rá és családjára, zak­latják őket. Minisztériumi beosztásából visszahívták, és éjjel-nappal 20 titkosrendőr tartja őt szemmel. A levél­ben — fejezi be cikkét a La Libre Belgique — szó sincs szívbajról, amelyre a ro­mán hatóságok hivatkoztak. leime valóban indokolt, mert az emberek sohasem tudják, hogy kivel van dol­guk, olyan emberrel-e, akit a gazdasági nehézségek kényszerítettek a jobb élet keresésére, vagy — mond­juk — börtönből szökött bű­nözővel, aki képes újabb gyilkosságra, vagy rablásra — írta a lap. Jelentését azzal zárta, hogy a románokon kívül Ju­goszláviába átszöknek bol­gárok és magyarok, s nya­ralásra érkező lengyelek, csehek, keletnémetek is, kis számban. Jugoszláviát két évtizeddel ezelőtt élesen bí­rálták azért, hogy nyugati mércével mérve nem segíti eléggé ezeket a menekülte­ket. Napjainkban azonban a nyugat-európai országok, va­lamint az Egyesült Államok és Ausztrália egyre kevés­bé akarják befogadni a Ju­goszláviába érkező mene­külteket. Útlevél nélküli turisták flPABAfl írta: A háború előestéjén... 3. „A megbocsáthatatlan balfogások fő oka a diktátor! egyeduralomban gyökerezik” A terv átdolgozásával egyidejűleg Sztálin utasítására a vezérkarnál koncepcionális dokumentumot dolgoztak ki: „Elképzelések a Fegyveres Erők Nyugaton és Keleten törté­nő stratégiai jelfejlődésének alapjairól az 1940—1941-es évekre." Doktrínaértékű feladatként jelölték meg: az or­szághatáron a tábori erődítésekre támaszkodó kitartó véde­lemmel nem szabad megengedni az ellenség behatolását te­rületünkre, időt kein biztosítani a teljes mozgósításra, majd hatalmas ellencsapással vissza kell verni az ellenség táma­dását, a harci cselekményeket áthelyezve az ő területére. Feltételezték, hogy a fő erők két hétig nem ilépnek akcióba. De sem az „elképzelések”, sem a készülő „terv” nem fordí­tott kelllő figyelmet a stratégiai védelmi hadműveletekre. Feltételeit és paramétereit nem határozták meg. Gyakorlati­lag kizárták a lehetőségét, hogy az ellenség nagy erői nagy mélységiben az országba hatolnak. Amikor egy stratégiai já­ték alkalmával kipróbálták ezt a változatot, Sztálin mérge­sen: megjegyezte: — Minek visszavonulási hangulatot táplálni? Csak nem visszavonulást terveznek? Az „elképzelések” és a „terv” a csapatok egyenletes el­osztását irányozta elő: az első lépcsőben 57, a másodikban 52, a harmadikban 62 hadosztályt. A háború kezdetén ez oda vezetett, hogy a csapatok sorjában bocsátkoztak harcba, és az a helyzet alakult kii, hogy az ellenségnek lehetősége nyífllt arra, hogy részenként semmisítse meg őket. Ekkor Sztálin, bekérte személyi könyvtárába a Vörös Hadsereg új „tábori szabályzatát”. Lapjai tarkállanak az aláhúaogatások- tóll, melyek arról, tanúskodnak, hogy a főtitkár a háború elő­estéjén megpróbálta gyarapítani a hadtudomány területére vonatkozó elemi ismereteit. A Katonai Főtanácsban és a katonai vezetőkkel folytatott megbeszéléseken elhangzott közbeszólásai és észrevételei azonban arról árulkodnak, hogy több volt benne a körültekintéssel párosult józan ész, mint a nagyfokú hadműveleti és stratégiai hozzáértés. Sztálin óva­tos és ugyanakkor magabiztos politikusként, és nem katonai stratégaként jutott el a háború küszöbéhez. Október 14-én az átdolgozott védelmi tervről ismét jelen­tést tettek Sztálinnak. „Kívánságait” teljes mértékben fi­gyelembe vették és ez a fegyveres erők alapvető erőfeszíté­seinek 'gyökeres átorientálását jelenítette. A német hadsereg főcsapásának fő irányát a terv értelmében a délnyugati irányban várták. Itt körülbelül száz 'hadosztály felifejlődését tervezték. Mint a további események mutatták, ez hibás döntés völit. 1941 áprilisában az államvédelmi inépbiztosság a követke­ző, a felderítés csatornáin érkezett értesülést továbbította a vezérkarnak: „Németország Szovjetunió elleni akciója eldön­tött dolog, és rövidesen bekövetkezik. A támadás hadműve­leti terve előirányozza az Ukrajnára mért villámgyors csa­pást és a további előrenyomulást Kelet felé.” 1941 június elején Sztálin jóváhagyta azt a döntést, hogy a délnyugati irányt még 25 hadosztállyal erősítsék meg. Sztálin, miközben széles körű információkkal 'rendelke­zett, melyek különböző csatornákon jutottak el1 hozzál, távoli­ról sem mindig közölte azokat még a vezérkarral sem. Churchillnek azokat a táviratait például, melyek a Szovjet­unió eilend német támadás előkészítéséről' szóltak, Sztálin úgy minősítette, mint kísérleteket arra, hogy minél1 hama­rabb összeugrasszák Hitlerrel, és az értesülés nem jutott el a vezérkar főnökének asztalára. Volt sok más információ isi, melyeknek Sztálin .lényegében nem szentelt kélilő figyel­met. Egyszer B. N. Ponomarjovval, a Központi Bizottság volt titkárával, a Komintern régi munkatársával beszélgetve a következő esetet hallottam 'töltet: — Valamikor 1941 tavaszán, talán május végén találkoz­tam két osztrák kommunistával, akik „onnan” jöttek. Izga­tottan számoltak be a Németországban folyó óriási katonai előkészületekről, a harckocsikat, tüzérséget, gépkocsikat szállító végtelen katonai szerelvényekről, melyek éjjel-nap­pal haladtak Kelet felé. Csak katonai támadás előkészüle­teiről lehet szó — mondották. Az információ tartalmát kö­zöltem Georgi Dimitrovval, aki külön megbeszélést tartott Sztálinnal. Két nap múlva Dimitrov ezt mondta nekem: Sztálin nyugodtan fogadta az osztrák kommunisták köz­lését, és azt mondta, hogy ez nem az első ilyen jellegű jel­zés. De ő nem lát okot a különösebb nyugtalanságra. Tegnap például a Politikai Bizottságban megvizsgálták a szabadsá­golási tervet és tagjai, és póttagjai nagy része számára le­hetővé tették, hogy nyáron szabadságra menjen. Egyebek között elsőként megy délre A. A. Zsdanov, pedig ő egy határ menti körzet katonai tanácsának tagja ...” * * * 1941 elején, amikor a lengyelországi német csapatösszevo- nálsokról szóló hírek áradata különösen felduzzadt, Sztálin személyes tevéiben fordult Hitlerhez, mélyben közölte, hogy az a benyomás alakult ki, mintha Hitler a Szovjetunió elleni háborúra készülne. Válaszul' Hitler lévelét 'küldött Sztálin­nak, szintén személyeset, és mint a szövegben hangsúlyozta, „bizalmasat”. Ebben a tevéiben a Führer azt írta, hogy Len­gyelországban. valóban nagy katonai erőket vonnak össze, de neki, biztos lévén abban, hogy Sztálin ezt nem adja to­vább, meg kell magyaráznia, hogy „csapatainak Lengyelor­szágban 'történő összevonása nem 'irányul a Szovjetunió el­len, mivel ő szigorúan be akarja tartani a megkötött egyez­ményt, amiről államfői becsületével 'kezeskedik”. A Führer Sztálinhoz írt levelében volit egy érv, melynek, minit később Zsukov elmondotta, Sztálini nyilvánvalóan hitelt adott. Esze­rint Nyugat- és Közép-Németország területét „súlyos angol bombázások érik, és az angolok alapos légi megfigyelés alatt tartják, ezért arra kényszerült, hogy nagy csapatkontingen­seket irányítson Keletre .. Sztálin, miközben' nyugtalanító, és mint kiderült, lényegé­ben válós jelzéseket és értesüléseket kapott, nem szánta el magát a hadműveleti stratégia félfiejllődési terveknek meg­felelő, rendkívüli katonai intézkedésekre. Ha energikusan és idejében tették volna a szükséges hadműveleti és mozgósí­tási .intézkedéseket, a háború kezdete másként alakulhatott volna. Feltételezte vólwa-e bárki is, hogy egy héttel a há­ború kezdete után a németek Minszkben lesznek? Azt hi­szem,, A. M. Vasziljevszkij, a Szovjetunió marsallja igen pontosan értékelte Sztálin cselekedeteit ebben az időszak­ban: „Sztálin kemény vonalát, hogy ne engedjen meg sem­mit, amit Németország ürügyként használhatna fel a hábo­rú kirobbantására, a'szocialista haza történelmi érdekei iga­zolták. De az bűne, hogy nem látta meg, nem érzékelte azt a határt, amelyen túl ez a politika nemcsak szükségtelenné, de veszedelmessé is vált. Ezt a határt ügyesen át kellett vol­na lépni, a fegyveres erőket a lehető leggyorsabban teljes harckészültségbe kellett volna helyezni, végre kellett volna hajtani a mozgósítást, az országot katonai táborrá kellett volna változtatni...” Ezzel a véleménnyel1 nehéz nem egyetérteni, de... bárcsak ne 1978-ban mondták vollina ki! Sajnos, a főtitkár politikai és katonai környezetében senki nem akadt, aki azoknak aiz igazságoknak,, melyeket Vasziljevszkij oly bölcsen, de ké­sőn kifejtett, legalább a töredékéről megpróbálta válna meg­győzni Sztálint. A háború előestéjén a Katonai Főtanács több tanácskozásit 'tartott. Az egyiken meghallgatták G. K. Zsukov, I. V. Tyulenyev, D. G. Pavlov, P. V. Ricsagov, A. K. Szmimov jelentését. De a fő figyelmet ismét a támadó hadműveleteknek szentelték, ezért teljesen észrevétlen ma­radit egy kevéssé ismert altábornagy, P- Sz. Kljonov rend­kívül1 érdekes felszólalása, mely külön kitért ,,a háború kez­deti időszakának lehetséges jellegére”, amikor az ellenség meghiúsítani igyekszik mozgósítási és hadműveleti tervein­ket. Ha a konkrét korabeli tények alápján megpróbálunk be­hatolni Sztálin lelkivilágába, azt 'látjuk, hogy a „vezér” ma­kacsságát határtalan, magabiztosság, a hibás döntés beisme­réséhez Szükséges bátorság hiánya, saját elemzése jelentősé­gének túlbecsülése táplálta. Konkrét helyzetben ez a konok- sá|g aláássa magát az akaratot is. A túlzott magabiztosság végül megbénítja az akaratot, gúzsba köti a hirtelen jelentkező 'határozatlanság és kételyek béklyóival. Ennek következtében az ember képtelen, elszán­ni magát egy különösen felelősségteljes lépés végrehajtásá­ra. Ilyen volt Sztálin a háború előtti utolsó napokban', kü­lönösen a döntő órákban:. A csökönyösséggé változott akarat nem figyel az intellektus következtetéseire. Engels szavai szerint „elvakult csökönyösség”, mély összeütközésbe 'kerül az ész érveivel. Mindehhez tegyük hozzá, hogy Sztálinnak nem adatott meg az előrelátás képességé, nem tudta felllibbenteni a függönyt a jövőről, és „bepillantani” ar horizont mögé. Sok hosszú tá­vú előrejelzése korábban is hibásnak bizonyult. Sztálin „gyakorlati” .intellektussal rendelkezett. Lényegében dualis­ta koncepciót vallott — „a béke lehetséges, de a háború is valószínű” — akikor is, amikor -dilemma már nem volt. Sztálin változatlanul' a kívánatosról alkotott elképzeléseinek bűvöletében élt. - Dmitrij Volkogonov (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents