Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-09 / 189. szám

1988. augusztus 9., kedd o MÉH-kampány a papirhiány enyhítésére A MÉH Tröszt vezérigaz­gatója, Molnár Kálmán hét­fői sajtótájékoztatóján beje­lentette, hogy augusztus 15. és november 30. között kam­pányt szerveznek a papír- hulladék mennyiségének nö­velése érdekében. Ez idő alatt kezdeményezik a kü­lönböző intézményeknél és vállalatoknál az irattári se­lejtezés felgyorsítását. Igény szerint zsákokat bocsátanak a selejtezők rendelkezésére, és vállalják, hogy a beje­lentéstől számított 48 órán belül elszállítják az 1 ton­nát meghaladó mennyisége­ket, ez alatti tételeket pe­dig egy héten belül fuva­rozzák el. Szeptember 1-jé- től az úttörőcsapatoknak szerveznek papírhulladék­gyűjtési akciót. A MÉH-vál- lalatok gondoskodnak arról, hogy az összegyűjtött papír- hulladékot haladéktalanul elszállítsák. Felkérik egyút­tal a Fővárosi Közterület­fenntartó Vállalatot, a me­gyei városgazdálkodási vál­lalatokat, valamint az in­gatlankezelő vállalatokat, hogy a kampány ideje alatt vegyenek részt a papírhul­ladék összegyűjtésében. A gyűjtési kedv fokozása érdekében november 30-ig felemelik néhány papírféle begyűjtői árát. Az iromá­nyok és brosúrák kilónkén­ti átvételi ára 1,50-ről 3,00 forintra emelkedik, a hul- lán^papíré 1,50-ről 2,00 fo­rintra nő. A fekete-fehér új­ságpapír kilóját az eddigi 2,40 helyett 3,00 forintért, a nátronzsákét pedig 3,00 fo­rint helyett 4,50-ért veszik át. A kampány ideje alatt az átvevőhelyek nyitva tar­tási ideje meghosszabbodik: minden kedden és csütörtö­kön legalább 18.00 óráig tartanak nyitva, szombaton­ként pedig 8-tól 13.00 óráig várják a papírhulladékot. A MÉH arra számít, hogy legalább 10-15 ezer tonná­nyi többletpapírhoz jut a kampány révén a népgaz­daság. A Papíripari Válla­lat ezer tonnánként 2 mil­lió forintos ösztönző pré­miumot fizet a MÉH Tröszt­nek. Mint ismeretes, kevés az újságnyomáshoz szüksé­ges papír, s számottevően csökkent a szocialista im­portból származó cellulóz- hlapanyag mennyisége. A papírhulladék begyűjtésének fokozása a cellulózigény csökkentését célozza, hiszen a papírhulladékot rost­anyagként hasznosítják. A felszabaduló importkeretből pedig növelni lehet a rotá­ciós papír behozatalát. Tervek az általános iskola fejlesztésére A tanmeneti, óratervi kö­töttségek feloldása, az isko­lák teljes körű önállósága, a nyelvi kommunikációs ké­pesség fejlesztése, az eszté­tikai és a testi nevelés ki- terjesztése — mindez évek óta viták, pedagógiai tanács­kozások visszatérő gondola­ta, és javaslatként ezt fo­galmazza meg az a közel­múltban készült program is, amely az alapfokú oktatás korszerűsítését szorgalmaz­za. Ez a Művelődési Minisz­tériumban kidolgozott szak­mai program nem újabb tan­tervi reformot jelent, ha­nem egyfajta útmutatóul szolgál a folyamatos fejlesz­téshez és megújuláshoz. A program kiindulópontja: változtatni kell az általános iskolában eltorzult tantervi 'arányokon. Erre már egy korábbi, 17 országra kiter­jedő reprezentatív vizsgálat adatai ráirányították a szak­emberek figyelmét. A fel­mérésből kiderült ugyanis, hogy a magyar általános is­kola teljesítménye igen nagy eltéréseket mutat az egyes műveltségi területeken. A természettudományos és a matematikai műveltség te­rén az átlagosnál jobbak a mutatók, míg az olvasás- megértés, az anyanyelvi és kommunikációs képességek tekintetében a nemzetközi átlagnál jóval gyengébbek az eredmények. Ennek okát jórészt abban lehet felfedezni, hogy a hat­vanas évekhez képest csak­nem negyven százalékkal kevesebb a magyar nyelvre és irodalomra fordított óra­szám. Viszont a természet- tudományos tárgyak oktatá­sára .szánt idő mintegy 15 százalékkal növekedett az elmúlt két évtizedben. Mind­ez a szerkezeti aránytalan­ság az olvasástanítás és -megértés, illetve a nyelvi kommunikációs képességfej­lesztés terén súlyos gondo­kat és lemaradást okozott. A programban vázolt el­képzelések szerint tehát a hangsúlyt a nyelvi-kommu­nikációs képességfejlesztésre kell helyezni, hiszen ez egy­úttal mindenfajta ismeret- szerzés alapfeltétele is. A különböző kísérletek révén ma már az iskolák rendel­kezésére áll a Zsolnai-féle nyelvi, irodalmi, kommuni­kációs módszer, amellyel e képességfejlesztés nagy ha­tásfokkal megvalósítható. A Zsolnai-féle nevelési prog­ram az új oktatási tör­vénnyel egyidejűleg lett vá­lasztható, alternatív tanterv az általános iskolákban. En­nek ellenére még csak né­hány iskolában folyik az oktatás az új tanterv és tan­könyvek alapján. A természettudományos és az úgynevezett humán tár­gyak helyes tantervi ará­nyának megteremtése mel­lett fontos feladat — hang­súlyozza a fejlesztési prog­ram — az esztétikai neve­lés, s ezen belül különösen a vizuális és a zenei okta­tás óraszámának növelése. Kiemelten kell kezelni a jö­vőben a gyerekek testi ne­velését is. Veszélyes hulladékok fl pályázat eredménye A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Mi­nisztériumban hétfőn kihirdették a veszélyes hulladékok kezelési technológiájának fejlesztése érdekében kiírt pályázat eredményét. A meghirdetők szándéka szerint a tervpályá­zat kettős célt szolgált, ösztönözni kívánták a veszélyes hulladékok átmeneti és végleges tá­rolási technológiáinak fejlesztését, valamint se­gíteni, hogy előtérbe kerüljenek azok az eljárá­sok és módszerek, amelyek csökkentik a veszé­lyes anyagok mennyiségét. A tervpályázat iránt igen nagy volt az érdek­lődés szakmai körökben. A kiírást több mint kétszázan vásárolták meg, s minden ötödik ér­deklődő be is nyújtotta pályaművét. A beérke­zett 39 pályaműből végül is 36 volt értékelhető. A pályázatok a legkülönbözőbb hulladékkezelé­si és -tárolási kérdésekkel foglalkoztak, válto­zatos megoldásokat javasoltak, mindez igazolja a kiírók előzetes várakozását. A bíráló bizottság úgy határozott, hogy — mi­vel a díjazásra érdemes pályaművek egyike sem teljes értékű — az első díjat nem adja ki. Há­rom pályamunkát részesített rangsorolás nélkül a 120 ezer forintos II. díjban, kilenc pályamun­káért pedig a 95 ezer forintos III. díjat ítélte oda. Kazlakat gyújtott fel a hajdani önkéntes tűzoltó Tudvalevő, hogy a szal- makazaltűz oltása a képzett tűzoltóknak is roppant mun­kát jelent, több szempont­ból. Először is: olyan rend­kívül gyorsan terjed, hogy mire a tűzoltók a helyszín­re érnék, már csaik a tűzfé­szek oltása, szétverése ma­rad. Másrészt: éppen a hir­telen lobbanása következté­ben a tovaterjedéstől is tar­tani kell. Megyénkben — la­punk tegnapi számában ol­vashattunk róla — a hét vé­gén több szalmakazal vált a tűz martalékává. Felmerült a szándékos gyújtogatás gya­núja, hiszen a kazlak vi­szonylag közel egymáshoz, a Nagykamarási Ságvári és a Kevermesi Lenin Tsz táblá­ján lobbantak lángra. Teg­nap este a mezőkovácsházi rendőrök, állampolgári se­gítséggel elfogták a cselek­mények gyanúsítottját, a 44 évesi nagykamarási Varga Jánost. Varga János eredeti szak­mája géplakatos, néhány éve rokkantnyugdíjas. Hosszabb ideje — megszakításokkal — elmegyógyintézeti kezelés alatt áll. A rendőrségi ki­hallgatáson nem tudott ma­gyarázatot adni arra: szom­bat reggel miért vágott zseb­re két doboz gyufát és indult a kazlak irányába. Első út­ja a temetőbe vezetett, ahol körülbelül 10 szénaboglyába dobott égő gyufát. Aztán a kertszomszédjánál egy szal­makazlat, másik szomszédja udvarában szénakazlat, s utcájukban még egy szalma­kazlat gyújtott meg. Aznap a határban is járt: nyomá­ban a nagykamarási szövet­kezet két szalmakazla borult lángba. Másnap ott folytatta, ahol előző este abbahagyta. A keze nyomán a Ságvári Tsz- ben két kazal, a kevermesi határban három, majd újabb két szalmakazal égett hamu­vá. Ez utóbbi alkalommal valaki meglátta a gyújtoga­tó Vargát, aki erre ijedtében gyorsan a kukoricába mene­kült. „ ... Hallottam, hogy szirénázva megjöttek a rendőrök és a tűzoltók, s amíg oltották a tüzet, addig a kukoricás túlsó oldalán felgyújtottam még egy kaz­lat” — vallatta. Aztán tü­relmesen várt, hiszen ott állt még három kazal, s azo­kat is „el akarta tüntetni”. Közben besötétedett, nem hallott már mozgást, így odament az első szalmaka­zalhoz. Beledobta az égő gyufát, ám váratlanul elő- ugratt egy ember a háta mögül, s gyorsan kikapta az égő szalmát a kazalból, majd eloltotta a tüzet. A rendőrök is rövidesen ott termettek és letartóztatták Varga Jánost. A történet keserű „szen­zációja”, hogy mindezt ép­pen az a Varga János követ­te el, aki majd’ húsz éven át önkéntes tűzoltóként, fe­lelős beosztásban — szertá­rosként — dolgozott. Amint elmondta, egy pillanatra sem gondolt arra, mekkora veszélyt hordoz magában a kazaltűz. „Ezt valakinek meg kellett csinálni” — összegez­te Varga cselekményeit, amelyekkel hozzávetőleg fél­millió forintos kárt okozott a társadalmi és a személyi tulajdonban. Varga Jánost a rendőrségi kihallgatás után a gyulai megyei kórház pszichiátriai osztályára szállították, or­vosszakértői vizsgálatra. L. E. Amikor a cukorrépa föl- vásárlási árát rosszul álla­pították meg, s a gazdasá­gok visszafogták a termesz­tését, a minisztérium a párt­bizottságokat kérte fel, hogy hassanak oda — a szövet­kezetek vessenek több cu­korrépát. Megszokottá vált az is, hogy a megyei, váro­si parttestületek határozzák meg egy-egy vidék üzemei­nek éves tervét, s a muta­tókat szorgosan összesítve máris kezükben volt az adat: évente ennyit fejlődött a te­rület ipara. A beavatkozás eszközei persze szinte min­den terméket, terményt, munkasikert, vagy kudarcot politikai szintig emeltek — így előbb-utóbb nemcsak bi­zonyos növények kaptak „politikai súlyt”, hanem az olcsó áru(c, az exportra szánt portékák mennyisége, minősége, a határidők be nem tartása is a pártbizott­ságok titkárainál csörrentet- te meg először a telefont. Néhány évvel ezelőtt, az önállóság térhódításakor egyre többször fogalmazó­dott meg a kívánalom: a ré­gi értelemben vett operati­vitásnak mondjanak búcsút az apparátusok, a párt ne akarjon termelésirányító­ként működni. Ahogy e vé­lekedések hangot kaptak, úgy erősödött néhány funk­cionáriusban a félelem, melynek tartalmat az adott, hogy e koncepcióba belema­gyarázták: a párt vonuljon ki a gazdaságból! Ettől per­sze már csak egy lépés a hatalom föladása, hiszen a gazdaság vezérlése egyike a legmegfoghatóbb hatalmi eszköznek. Fülbe súgásra várva Alaptalan volt-e a féle­lem? Tény, hogy értelme­zésbeli különbségeket bőven regisztrálhattak a kutatók, hiszen jócskán akadtak szél­sőséges nézetek a másik ol­dalon is, s ezek valóban azt hirdették, hogy a pártnak nem elég a régi értelemben vett operativitást föladni, a közvetlen beavatkozásoktól tartózkodni, a gazdaságot — megfosztva azt politikai tar­talmától — mindenestől át kell adni az állami szférá­nak, illetőleg maguknak a vállalatoknak. Vitathatatlan, hogy a gaz­daságfejlesztés, az elképze­lések, az irányok meghatá­rozása messze nem „politi­kamentes”, hiszen a terme­lési viszonyok a társadalmi berendezkedés meghatáro­zói, az ipar és a mezőgaz­daság eredményei, a szol­gáltatások nívója, az infra­struktúra fejlettsége kihat mindennapjainkra, s a kül­kereskedelmet — a bezárt­ságot, vagy nyitottságra va­ló törekvést — sem lehet pusztán kereskedelmi gya­korlatként értékelni. Az Viszont szintén nyil­vánvaló, hogy az üzemek és a termelőszövetkezetek ügyeibe káros a folytonos politikai beavatkozás, egy­részt, mert elmossa a fele­lősséget, másrészt, mert gáncsot vet az önállóság­nak, a piaci mechanizmu­sok érvényesülésének és nem utolsósorban megkérdő­jelezi a helyi vezetés ráter­mettségét. Ez utóbbit sok­szor megtehetné — mond­hatnánk joggal —, ám e megállapítás összekapcsolása a beavatkozással hamis, fél­revezető, bár alighanem gyakorta előforduló logika. Néhol pontosan azért vált­ják le az igazgatót, mert ve­le (általa?) — a gyárkapun kívülről lehet irányítani a céget, s az sem tagadható, hogy korábban ez is szem­pontja lehetett a káderkivá­lasztásnak. A sokat emlege­tett nehéz emberek tudniil­lik egyáltalán nem voltak „nehezek”, csupán nem vol­tak hajlandók fülbesúgásra, felülről érkező instrukciók­ra várni, saját elgondolásuk megvalósításán fáradozva ütköztek minduntalan aka­dályokba. Termelőből fogyasztó . Az új szerep lényege, hogy a gazdaságpolitika általános kidolgozása és a vezető sze­rep az MSZMP-é, de ez nem jelenti azt, hogy adott területen a megyei, a városi, községi, esetleg üzemi párt- bizottságoké. A megfogal­mazott tennivalók kormány­zati intézkedéseket és meg­felelő vállalati, szövetkezeti hozzáállást követelnek. A 'helyi pártbizottságoknak ta­lán legfontosabb feladata olyan közeget teremteni, ahol sandaság, gyanúsítga- tás és irigység nélkül érvé­nyesülhet az előrevivő szándék, ahol a lehető leg- objéktívebb a teljesítmé­nyek mérése, nem befolyá­solja azt személyes kapcso­lat, múltbéli érdem. Aki eb­ből arra következtet, hogy a helyi pártbizottságoknak így nem marad más dolguk, mint a népgazdasági érde­kek mechanikus érvényesí­tésié — az is téved. A köz­ponti irányítás és a területi szervek kontaktustartása nem feltétlen egyirányú kap­csolat, ahogy az országos és a területi érdek egyeztetése sem abból áll, hogy fogjuk az országos érdeket és jó magasan a területi fölé he­lyezzük. Természetesen e kétirányú információáram­láshoz érthető beszédre és érzékeny fülre van szükség -itt és ott is. Az üzenetek nem lehetnek légből (kapot­tak, s nem szállhatnak a légbe visszhang nélkül, ideá­lis esetben viszont egy-egy pártbizottság abban a hely­zetben van, hogy sok min­denre -rálát, képes a kapott információkat szintetizálni, s több-kevesebb bizonyosság­gal azt is meg tudja fogal­mazni, hogy a jövőben me­lyek azok a magatartásfor­mák, amelyeket a gazdaság honorálni fog. Ha az igét így hirdeti, már nem volt hiá­ba. „Nálunk sajnos az ostoba­ságnak nincsen meg a ter­mészetes büntetése, sőt, sok­szor az okos rátartiság ha­marabb megbosszulja ma­gát, mint a langyos kénye­lem” — panaszkodott ne­kem egy gazdaságpolitikai titkár, azt fejtegetve, hogy számára a feladat éppen az, hogy a konkrét beavatko­zást előzze meg egy olyan aktív politikai munka, amely éppen a felülről ér­kező intenciókat teszi fölös­legessé. Igyekeznek például megszüntetni az üzemi párt- bizottságok kétarcúságát az áremelések esetében. Szer­veztek egy kerekasztal-be­szélgetést, s a résztvevők­nek ott, egymás előtt 'kellett rádöbbenniük arra a pofon­egyszerű tételre, hogy aki termelőként árat emel, -az előbb-utóbb fogyasztóként is szembe találja magát vele. Jelenleg nagyon könnyű el­fogadtatni a vállalati dolgo­zóval azt, hogy kérjünk több pénzt az anyagért, a termékért, mint eddig, hi­szen a munkás ettől remél nagyobb fizetést. Csakhogy kilép a gyárkapun, s átved- 1-i.k fogyasztóvá, észreveszi, hogy a több pénz már me­gint kevesebbet ér. Márpe­dig, aki mondjuk a bőrgyár­ban árat emel, ne lepődjön meg azon, hogy drágább lett a cipő! Természetesen a nagyobb önállóság az üzemi pártbi­zottságokat is érinti. Nekik kell kitalálniuk, hogy az adott helyen, az adott felté­telek között, mit szükséges tenniük. Az igazi siker az lenne, ha ebbe az önálló­ságba anélkül is bele tudná­nak kapaszkodni, hogy minduntalan igényelnék a felülről érkező utasítások mankóit. Mert sóik funkcio­nárius még ma is úgy kép­zeli el a feladatkörét, hogy az igazgató és a társai kép­viselik a vállalati érdeket, a párttitkár pedig, mint a nép­gazdaság . érdekének egyedü­li letéteményese fölkiált: ácsi, ezt nem szabad! Az ilyesfajta szerepfelfogásból csak torz dolgok születhet­nek, hiszen az adott kollek­tíva számára az optimális, irány: a mindenkori érvé­nyes közgazdasági és jogi szabályozás keretei közé il­leszthető vállalati, érdek. Ennek elemző megfogalma­zása, s végrehajtása a leg­fontosabb, ebben kell közös nevezőre jutni, elérését min­denkinek a maga eszközei­vel támogatni. Ez Sem ke­vésbé operatív teendő, mint részkérdések eldöntésékor utasításokkal élni. A párt- munka a gazdaságban amo­lyan katalizátor, segít egy­másra találni elemeket, erő­sít óhajtott, s gyengít nem kívánt folyamatokat. B pártmunka — katalizátor „Az átfogóan kialakított fordulat politikai feltételeit kell megteremteniük. ITT és MOST — azaz konkrét he­lyeken és konkrét formáüan segíteni az egészséges tö­rekvések valóra váltását, s jelezni, 'hogy hol tapaszta­lunk káros megnyilvánulá­sokat, amelyek sohasem ön­célúan, hanem valami vé­gett születnek, s csak a vár lamin változtatva lehet visz- szasizorítani őket...” — vallja a pártmunkás, aki bizton állítja, hogy szó sincs a hatalom föladásáról, a ter­melésből való kivonulásról, inkább egy másfajta, kor­szerűbb munkastílusról, a hatalom gyakorlása áramvo­nalasabb módjáról, amelyik hagyja, hogy az igazgató igazgasson, addig amíg jól igazgat, s nem ad a párttit­kár kezébe olyan jogosít­ványt, amellyel a termelés­nek amolyan politikai biz­tosai, komisszárja lehet. Tud­niillik a párt vezető szerepé­nek az országban, s nem a vállalatoknál kell érvénye­sülnie! Tamás Ervin . Búcsú az operativitástól ______________________■ _________________________________________________________________________________________________ A z alapszervezetí munka útjai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents