Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-06 / 187. szám
1988. augusztus 6., szombat o Hazai tájakon Bánk és tava Katona József nemzeti drámájának főhőse, Bánk bán viseli ugyanazt a nevet, mint egy kis Nógrád megyei falucska. Hogy az egykor valóságosan is élt személyiségnek volt-e valami köze ehhez a településhez, nem tudni. Az ellenben cáfolhatatlan tény, hogy ez a jól csengő helységnév ma már számos érdeklődőt vonz a Cserhát vidékére. Húsz esztendeje nőtt meg az ázsiója Bánknak. Körülbelül akkor, amikor az ottani tó — ma horgászparadicsom! — fölötti domboldalt parcellázni kezdték. Bánk szép, pihenésre, ki- kapcsolódásra, a hétvége kellemes eltöltésére alkalmas hely! Egyrészt a patakokkal át- meg átszabdalt falu kínál romantikát — a folklór iránt érdeklődők számára pedig egy kis néprajzi érdekességet, hiszen házait zömmel szlovák betelepültek utódai lakják —, másrészt meg a tengerszemhez hasonló tó. Aki Rétság után letér a 2-es számú főútvonalról, alig 3,5 kilométer megtétele után csodálkozhat rá e természeti kincsünkre. Keresni nem sokat kell, mert a falu főutcája éppen hozzá szalad, s a vendég máris láthatja, mit tudott alkotni az okosan gondolkodó ember. A Bánki-tó ugyanis mesterséges képződmény. Ügy keletkezett, hogy hajdan elzárták a Lókos patak útját, s a víz a völgykatlanban megrekedt. A tó 300 méternyi átmérőjű, mélysége a déli parton 5, másutt általában 3 méter. Amilyen szép, olyan szerencsés is ez a tó. Időközben ugyanis kiderült, hogy nemcsak a Lókos patak táplálja, hanem medrében fenékforrások is fakadtak, s így a vízellátásával máig sincs gond. Mindemellett „szórakoztató” is, hiszen iszapos fenekében metángáz keletkezik, s ha azt a kemény telek idején a meglékelt jég felett meggyúj ti ák, ez a tünemény pompás látnivaló. Jég persze csak ritkán borítja a tavat. Annál többet üldögélnek partján a horgászok. Már egy 1911-ben kiadott, Magyarország vármegyéit bemutató könyvsorozat is azt írta, hogy ,,. . . a Bánkd-tóból évente három métermázsa halat halásznak ki, és értékesítenek a közeli környéken... ”, de ez a mennyiség azóta megsokszorozódott. Jelenleg a 9,2 hektáros állóvíz valóságos hal- bánya, hiszen a horgászok nemcsak kifogják, de rendszeresen és módszeresen újratelepítik a halakat. Míg másutt általában az a módi, hogy a pecások haragban vannak a fürdőzni vágyókkal, Bánkon megvan a külön helyük a horgászoknak és a strandolóknak. Ez utóbbiak már csak azért is csapatostul jönnek, mert Nógrádnak kevés a természetes állóvize, valamint azért, mert a napsütéses nyári napokon a Bánki-tó hőmérséklete akár 25 Celsi- us-fokra is felmelegszik. Nógrádnak ez az ékessége immár a néptáncosok, -dalosok találkozóhelye is. Éppen ott, a tóra ráépített színpadon szokták megrendezni a ibánki napok rendezvényeit, amelyek középpontjában mindig a hagyományőrző folklórműsor áll. Lévén a falu lakossága szlovák eredetű, erre az évenkénti találkozóra több szlovák együttes jön el határainkon innenről és túlról. Bánk tehát mindenképpen megér egy alkalmi kitérőt, sőt akár több napig .tartó víkendezést is ... A. L. A tó, háttérben a falu hagyományos házai Lajosmizsétől öt kilométerre (Kecskeméttől hardline, Budapesttől hetven kilométerre) az E5-ös útról leágazó aszfaltút mellett egy tízhektárnyi őspark közepén áll a megújult Gerébi-kúria. Az 1800-as években emelt nemesi kúria a Gerébiek nyári rezidenciája volt. Klasszicista épület, oszlopos verandák, fedett szín a hajdani nemesi életforma felidézői. A nyári kastély utolsó gazdája, Öttömösi Gerébi Gyula középnemes, a lajos- mizsei takarékpénztár első igazgatója a második világháború viharaiban hagyta el az országot, özvegye ma Argentínában él. A magára hagyott kastély a háború után a hazai kastélyok, kúriák szomorú sorsában osztozott. A funkciójától idegen használat meglehetősen lepusztította az épület állagát. Mígnem a helyi termelőszövetkezet a Hungarhotels közreműködésével 1986-ban idegenforgalmi célra alkalmassá tette, és kastélyszállóvá alakította át. Szerencsésen megőrizték az épület eredeti külsejét, a műemléki jelleget, míg belül teljesen komfortossá tették a szobákat. A kúriában most tizenegy kétágyas, fürdőszobás szoba, és egy negyven személyes étterem várja a vendégeket. A parkban elhelyeztek negyven kétágyas, zuhanyzófülkés faházat is. Szerencsésen sikerült megmenteni a hajdani, tudatosan telepített őspark növényzetét. Vagy száz évvel ezelőtt az egyik Gerébi lány, Katalin tervezte, telepítette hársfákkal, kocsányos tölgygyei, akáccal, orgonával és számos fával, bokorral an- golparkká a kúriát övező kertet. Telepítése olyannyira tudatos volt, hogy tavasszal egy hónapon keresztül minden héten más-más illat árasztja el a parkot. E kertbe számos vendégváró programmal, lovasbemutatóval, lovaglással, séta- kocsikázással, folklórműsorral, gulyáspartikkal, tanyalátogatással, vadászprogramokkal csalogatják az idegent. És természetesen tájjellegű ételekkel, nyárson- sültekkel, borkóstolókkal is. Ezek a rendezvények elsősorban a külföldiek számára vonzók. Az osztrákok és a nyugatnémetek máris felfedezték a színvonalas és meglehetősen olcsó szállást és a háborítatlan természeti környezet varázsát. Ám az őszi zenei hetek hangversenyeinek tervezésénél a hazai közönség érdeklődéséle is számítanak. Minden hírverést megérdemel az a műemlékmentő igyekezet, amely nem vár állami támogatásra, hanem saját forrásokból vállalkozik a múlt tárgyi emlékeinek megmentésére. S ha ebből még üzlet is lesz, ha ezzel színesedik az idegenforgalmi paletta — az csak üdvözlendő. K. Gy. A felújított kúria Megyénkből indultak Ezen a földön mindig szorgos nép élt Találkozás dr. Kristá Gyula történészprofesszorral A bölcsészkar dékáni szobája előtt néhány orosházi diák ismer ősömet üdvözölhettem, miután a József Attila Tudományegyetem lépcső-folyosó labirintusában nagy nehezen eligazodtam. „Nem emberevő típus” — gondoltam a derűvel és lelki békével várakozó vizsgázókkal szót váltva. — Kopogj be nyugodtan! — ajánlják „előzékenyen”. Dr. Kris- tó Gyula professzor orosházi ember. Odahaza a megyében, de itt, Szegeden is sokan tudják ezt róla; szívesen fogad — abból is látszik. A szó hamar hazatalál.. . * * * — Mi van a legelején az „egyszemélyes történelem” szívbéli képeskönyvének? — Orosháza ... Ez a város — akkor még falú — mindenekelőtt a szó szoros értelmében vett szülőhelyet jelenti számomra, ahol a szüleim, egyszerű munkásemberek, nagy gonddal és féltő szeretettel neveltek, és mindent megtettek, hogy gondtalan gyermekkorom legyen. Amilyen gondtalan csak lehetett az ötvenes évek első felében Magyarországon egy vidéki kisvárosi gyermek nevelkedése. Mi tagadás, én már a népi demokratikus rendszer szülötte voltam. A kapuk azonban nem nyílottak ki teljesen automatikusan, nem volt egészen közvetlen az út a falu, illetve a város szélétől, akár csak az orosházi Táncsics gimnáziumba, azután pedig az egyetemi tanulmányok felé, Szegedre ... — Mit mutatna az emlékbeli közelkép? — A nagyszülőktől örökölt családi házban laktunk. Ez, a mai szemmel nézve, elképzelhetetlenül jó levegőt, nyugodt környezetet nyújtott. A hozzá tartozó kis telken baráti közelségben lehetett élni a természettel. A mai komfortfokozatokat tekintve, ez természetesen nem volt egy Kánaán — vízvezeték, csatornázás nélkül ... (úgy tudom, a gáz is' csak nemrégiben jutott el arra a részre, ahol mi laktunk). Engem inkább az az emberi érzésekben és szeretet- ben megnyilvánuló teljes komfortérzés kísér el egy életen keresztül, amit szüleimnek és Orosházának köszönhetek. — Lapozzunk tovább az emlékezet albumában! — Szívesen gondolok visz- sza a nagy futballmeccsekre a barátokkal. Azokra a jó iskolákra, ahová jártam. Igen nagy protekciót tudhattam a magaménak, hogy református létemre, a házunkhoz közelebbi evangélikus elemi népiskolában kezdhettem tanulni, 1945-ben. A harmadiktól már állami iskola lett, József Attila nevével. És ezután következett a gimnázium ... A Táncsics gimnázium a Rákosi-korszak egyik jó nevű, reprezentatív középfokú oktatási intézménye volt, a város (akkor még falu) nagy szülöttének, Darvas Józsefnek köszönhetően. Én annak a szerencsés évfolyamnak a tagjaként kezdhettem meg tanulmányaimat 1953-ban, akik elsőként vették birtokukba a gimnáziumot. Ez számunkra, az ’50-es évek munkásgyermekei számára, óriási lelkesítői erővel bírt. — Hogyan tágult a szülőföld horizontja a megyére? — Édesapámat az ötvenes évek elején „kiemelték”. Kőműves volt, és ő létt az Építők Szakszervezete Békés megyei sportelnöke. Naponta járt Békéscsabára, és engem is gyakorta magával' vitt. Emlékszem a vele eltöltött május elsejére, amikor együtt vonultunk fel a megyeszékhelyen, vagy az együtt végigszurkolt Békéscsabai Építők futballmecs- csekre, a mai Kulich Gyula- lakótelep helyén levő sporttelepen. Rokonaim éltek és élnek Mezőkovácsházán is, így már gyermekkoromtól' képet kaphattam arról, hogy mit is jelent Békés megye. A kötődés az évek múltával csak erősödött. A jó ismerősök figyelme azóta is elkísér pályámon. Én mindig is úgy éreztem, hogy állandó tartozásomat kell lerónom Orosházának és Békés megyének. — Történészként hogyan kezdte leróni a ,tartozást”? — Már pályám kezdetén, 28 éves koromban megjelent egy szerény alkotásom: „Békés megye 1715 előtti történetének olvasókönyve”. Hála a Békés Megyei Levéltár gondoskodásának, ezt 1981- ben teljesen átdolgozott, korszerűsített formában sikerült újra megjelentetni. Ez gyakorlatilag egy szerény megyetörténet, ami segít némileg eligazodni a megyetörténet iránt érdeklődőknek a szakirodalom feltüntetésével. — És azután ...? — A hatvanas évek második felében — szerzőként és társszerzőként — bekapcsolódtam a Békéscsaba történetét feltáró munkába. 1970- ben látott napvilágot ennek eredménye: a Tanulmányok Békéscsaba történetéről című kötet. Örömmel „álltam kötélnek”, amikor hívtak, hogy írjak meg egy részt Vésztő középkori történetéből. De számos más alkalmam is adódott még „kötődésem” kinyilvánítására. A Békés megyei levéltáros, történész és muzeológus kollégák a megmondhatói, hogy aligha tudnak hozzám olyan kéréssel fordulni, ami* nem teljesítenék. Rendszeresen vállalok lektori feladatokat, mint például a Szeghalom- és Mezőberény-kötet esetében. Gyakran meghívnak ma is előadásokra, konzultációkra. — ... és a Professzor Ür?! — Mint egyetemi tanár, rendszeresen figyelemmel kísérem a hozzám került Békés megyei hallgatókat. Természetesen nem azért, mert bármiféle kivételt tennék velük, csak egyszerűen nem állhatom meg, hogy ne váltsak velük szót. Érdekel, ki tanította őket, és hogy mit hoztak magukkal történelemből. — Mit tart a történelem tudósa, a háborúk jeles ismerője erről a „Békés” nevezetű tájról és népéről? — Amikor autóm kormányát a békési táj felé fordítom, mindig büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy ezen a — történelmi korszakokban többször is elvadult — tájon az 1700-as évek óta nagyon szívós, szorgos , munkával igazi kultúrtájat teremtettek az ott élők. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a török kivonulása után, jó, ha összesen tíz ember élt ezen a területen, és mindent az elhanyagoltság dudvája-gaza vert fel. Ezen a földön mindig is szorgos nép élt, akik eredményesen tudtak megbirkózni történelmi és környezeti viszonyok közepette a természet erőivel. Hol áradás, hol gyakori aszály sújtotta az itt élőket. Ebben a szívós helytállásban természetesen benne van a magyarok és a velük együtt élő nemzetiségiek munkája is. Én csak őszintén sajnálni tudom, hogy a történelem viharai úgy hozták, hogy Békés bizonyos területei a 20. század végén még mindig az elmaradott térségek közé tartoznak. Pedig, ha valahol az országban, akkor a békési tájegységben, a nép biztos, hogy mindenkor nagyon sokat tett azért, hogy az elmaradottságból ki tudjon kerülni. — Mint szegedi ember, hogyan látja a szomszéd megyét? — Mint futballrajongó,i nyilván irigylem az NB I-es csapatot. Mint lokálpatrióta, örömmel látom, hogy a szülővárosom nagyon szépen fejlődik. Szinte mór nagyvárosias főutca váltja fel a földszintes házakat felvonultató egykori Pesti utcát. Mint egyetemi oktató, azt hiszem, hivatott vagyok megítélni, hogy Békés megye továbbra is gazdagon adja a tehetségeket az országiak. A mi dolgunk fölfigyelni rájuk, hogy ne engedjük elveszni, elkallódni'! egyiküket sem — akár Békés megyéből jönnek, akár bárhonnan az országból. * * * A beszélgetésben említett kötet technikai okokból nem jelent meg a könyvhétre, éppen ezekben a napokban kerül a boltokba. Igazi könyvheti sikernek számított viszont az „Árpádházi uralkodók” című kötet. Eddig 52 ezer fogyott el belőle, és már Szegeden nem lehet kapni. Ennék társszerzője Kristó Gyula. Gratulálunk a könyvsikerhez, ami a tudományos igényű történelem népszerűsíthetőségét igazolja. Bizonyosan hasonló érdeklődés fogadja majd megyéink „történelemkönyvét” is. Pleskonics András Megye vagy régió? Ezzel az elmélkedő írással vezettük be egy évvel ezelőtt a rendszeres Csongrád megyei tudósításokat és azokat a sorozatokat, amelyek a szomszéd megyék kapcsolatait, közös dolgait dolgozzák fel. Itt, most a portré mellékleteként idézzük a történelemtudós, Kristó professzor szavait ebben a gondolatkörben. Tekinthetjük személyes hozzászólásnak is egy elképzelt társadalmi vitához. — Én eleve elfogult vagyok ebben a kérdésben, ugyanis az elmúlt években nagyon intenzíven foglalkoztam a megyék kialakulásával. A könyvhétre vártam egy testes kötet megjelenését a Magvetőnél: „A magyarországi vármegyék kialakulása” címmel. Ebből következik, hogy én a megyékben valóban a csaknem ezeréves történelmi produktumot látom. Olyan keveset őriztünk meg az ezeréves produktumaink közül, hqgy én nagyon védeném a megyét. Bár jól tudom, hogy az a megye, amely már ma létezik, sem tartalmában, de többnyire területében sem azonos a régivel. De ez a szó, éppen azért, mert kiállta ezer év viharát és szívósan megőrződött a magyar nyelvben, mindenképpen védendő. Még akkor is védendő, hogyha majd a szigorú gazdasági szükségszerűségek egyszer el fogják juttatni az országot a gazdasági körzetek, a rajonok létesítéséhez. Nem a történész tiszte megítélni, hogy ennek már elérkezett az ideje, vagy majd csak a 21. században jön el. De annyit már szeretnék elmondani, hogy ezeket a rajonokat — akkor is, ha nagyobb egységek lesznek—, megyének kellene nevezni, mert a megye szót és az e mögött levő közigazgatási tartalmat nem szabadna veszendőbe hagyni! Új funkcióban a Gerébi-kúria
