Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-16 / 195. szám

I 1988. augusztus 16.. kedd IgNiUMTd Bökfi: 395 kg Tatán SPORT SPORT SPORT SPORT Népes nemzetközi mezőny — hollandok, NDK- és NSZK-beliek, valamint magyarok — vágott neki a Körösök és a Tisza hullámainak a IV. Körös-túra indításakor. Több mint 60 kajaknak és kenunak ezúttal 212 kilométert kell megtenni a célig (felső képünkön), A Békés Megyei Természetbarát Szövetség által szervezett vízitúra augusztus 21-én, Szeged­nél ér véget. Sátorfaszedés (alsó képünkön) a szanazugi táborban Fotó: sarkad! László A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi sorsolása Másfél napos kimenőt ka­pott a tatai edzőtáborból Bökfi János, a Békéscsabai Előre Spartacus szöuli olim­piára készülő súlyemelője. Mint elmondta, a múlt hét második felében a Tatai AC felmérő versenyén indult a válogatott keret. Ezen ter­mészetesen a lila-fehérek üdvöskéje is dobogóra lépett A lovas sportág szurkolói igazán nem panaszkodhat­nak : ebben az idényben is kedvükre válogathatnak a különböző Békés megyei versenyek, bajnoki fordulók, bemutatók között. Az eszten­dő soron következő nagysza­bású viadalát az Orosházi Üj Élet Tsz rendezi, augusz­tus 21-én, vasárnap. Tegnap Keresztes Sándor tsz-elnök vezetésével meg­tartotta utolsó előkészítő megbeszélését a szervező- bizottság. A 21. nemzetközi lovasjátékok programja az idén is színes lesz, noha most egy napra szorítkozik a műsor, ám pergőbb, látvá­nyosabb lesz, mint a koráb­bi esztendőkben. Valameny- nyi szakágban rendeznek ve­télkedőket, tehát küzdőtérre lépnek a galoppozok, ügetők, ugrók. akadályversenyzők, fogatosok, csikósok. Lesz voltizsálás is. A bogárzói lovaspólyán (szabadidőparkban) délelőtt 10 órakor kezdődő verseny­re csehszlovák, jugoszláv és román lovasokat is várnak, indulnak a Budapesti Lóver­senyvállalat hajtói, és ter­mészetesen az országrész legjobbjai. Mint mindig, most is lehet a különböző versenyszámokra fogadást kötni, akinek pedig itt nem lesz szerencséje, az a tom­bolán próbálkozhat; a fő­nyeremény egy félvér csikó. Az eseménnyel kapcsolat­ban Nagy László főágazat- vezető, a megyei lovasszö­vetség főtitkára elmondta, hogy mintegy 130-140 ló küzd majd a győzelmi sza­lagokért, közel 100 lovassal a nyergében. Ami az Új Élet Tsz lovainak és lovasainak szereplését illeti, ebben az esztendőben több, igen figye­lemre méltó esemény fősze­replői voltak. Így mindenek­előtt a samorini nemzetközi versenyen Qickaro tett ki és 180 kg-os szakítással, 215 kg-os lökéssel, 395 kg-os összteljesítményt ért el. „Ezzel elégedett vagyok’’ — kommentálta eredményét Rokfi, s hozzátette: „Csaknem maxi­mális terheléssel dolgozunk, ne­kem pedig betegségem miatt még nehezebb munka a részem. Remélem, legközelebb, az utol­só próbaversenyen már 400 fölé kerülök, s ezzel lehet keresni valamit Szöulban is.” magáért; a 6 éves sárga mén Kiss Józseffel a nyer­gében megnyerte a fő szá­mot, a 3600 méteres akadály- versenyt. A másik csehszlo­vákiai viadalon, Pozsonyban 5 ezer méteren állt rajthoz Qickaro, innen a 35 ezer ko­ronás főnyeremény csekkjét hozták haza. Ezzel Qickaro és Kiss József kivívta a jo­got arra, hogy az októberi, nagyszabású, világhírű par- dubicei viadalon az egyik 5 ezer méteres versenyszám­ban rajthoz állhassanak. Az Orosházi Üj Élet Tsz galopplovai is sokat hallat­tak magukról. Nemrég a bu­dapesti Nemzeti Díjon — amely az egyik kiemelt ver­senyszám a háromévesek számára — Aszkéta, a tsz saját tenyésztésű pej ménje első lett. Az ügetőpályán Nemecsek jeleskedett. Há­roméves pej ménjük meg­nyerte a Tavaszi Díjat. Az­tán a magyar ügetőderbyt is, ez utóbbival 75 ezer fo­rintot is egyben. Másfél éves korában vásárolták az orosháziak, a Babócsai Ha­tárőr Mgtsz-től. Végül négy­éves pej ménjük, Milán győ­zött a Korosztály Nagydíjért lefutott versenyben. A versenylótenyésztés ko­rábban sem volt olcsó gaz­dasági vállalkozás, napja­inkban még inkább így van. Hozzáértő kezekben azonban nemcsak erkölcsi sikereket jelent, hanem hasznot is hoz. Az Új Élet Tsz számá­ra ez annyiban is előnyös, hogy így könnyebben tudják versenypályájukat karban­tartani, bővíteni. Ebben az évben egymillió forintos költséggel korszerűsítették a pályát, felújították a bírói tornyot, bővítették a lelátót. Jobb lett a közönség kiszol­gálása ezáltal, s reméljük, a vasárnapi, egynapos lovas fesztivál még inkább hozzá­járul ehhez. Röviden ® Az Orosházi MTK labdarú­gócsapatának mérkőzéseire bérletet válthatnak a szurkolók, mégpedig Szabadság tér 3. sz. alatt, az I, emelet 5—6-os iro­dákban munkanapokon 8—16 óra között. • A hét végén, augusztus 20- án délelőtt 11 órától Esztergom- Kertvárosban a Palatínus tó strandján rendezik meg a Ma­gyar Viscosa triatlonversenyt, amelyre a megyéből is várják az érdeklődőket. • Anyagtorlódás miatt la­kunk holnapi számában közöl­jük a Békés Kupa ökölvívó-ver­senyről szóló beszámolónkat. • Befejeződött Sarkadon a községi kispályás labdarúgó- bajnokság, amelyen hét csapat vetélkedett két fordulón át. A győzelmet a Sarkad és Vidéke Afész szerezte meg a cukorgyá­riak és az építőipari szövetkeze­tiek előtt. Érdért Kupa Kétegyházán Több évre visszanyúló ha­gyomány már az Érdért Vál­lalatnál, hogy évente egy­szer a KISZ és szakszerve­zeti bizottság rendezésében kispályás labdarúgótornát bonyolítanak le, minden esz­tendőben más és más hely­színen. Az idén ennek a tor­nának a kétegyházi Erdért- telep volt a házigazdája. Az elmúlt hét végén hét gyár­egység, illetve telep, vala­mint a Kétegyházi Béke Tsz labdarúgócsapata vívott kis­pályás labdarúgó-mérkőzést, a szakmunkásképző intézet sporttelepén. Végeredmény­ben a mátészalkaiak szere­peltek a legjobban, ők sze­rezték meg az elsőséget, míg 2. helyen a tuzsériak kötöttek ki, s bronzérmes lett a budapesti 16-os üzem csapata. B. O. Tábornyilás Vasárnap este ünnepélyesen megnyitották az első diáksport­egyesületi tábort Csillebércen. A sportinduló hangjaira vonul­tak be a tábor főterére a részt­vevők, majd az olimpiai láng meggyújtása, és az olimpiai lo­bogó felhúzása után Czinege Lajos, a Magyar Diáksport Szö­vetség elnöke nyitotta meg a tábort. Az ünnepségen részt vett Mrázik Mária, a Magyar Üttörők Szövetségének titkára, és Török Péter, a Magyar Lab­darúgó Szövetség főtitkára. Hétfőn délelőtt a gyerekek számára sportfoglalkozásokkal, a felnőtteknek előadásokkal kezdődött a program. E3 Labdarúgás AZ NB II ALLASA : Keleti csoport. 1. Metripond 1 . . . 7—2 3 2. D. Kinizsi 1­­­4—1 3 3—4. Szolnok 1­­­2—1 3 DVTK 1­­­2—1 3 5—6. DMVSC 1­­­>-* i o 3 B aja 1­­­1—0 3 7. Lehel­1­­1—1 2 8. Szarvas-■ 1­­0—0 2 9. DUSE­­1­1—1 1 10. Kecskemét­­1­0—0 1 11—12. Szeged­­­1 1—2 0 Ózd­­­1 1—2 0 13—14. Hatvan­­­1 0—1 0 Eger­­­1 0—1 0 15. Nyíregyh.­­­1 1—4 0 16. Kazincbarc.­­­1 2—7 0 Mit fizet a totó? A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság tájékoztatása szerint a 33. heti totónyeremények a kö­vetkezők: 13 plusz 1 találatos 5 darab, nyereményük egyenként I 082 618 forint; 13 találatos szel­vény 8 darab, nyereményük egyenként 579 974 forint: 12 talá­latos szelvény 287 darab, nyere­ményük egyenként l7 514 forint; II találatos szelvény 3 755 da­rab, nyereményük egyenként 1339 forint: 10 találatos szelvény 31 032 darab. nyereményük egyenként 243 forint. 1. forduló, augusztus 14. (16.30) Oh. H. Dózsa SE—Gyomaendrőd Kaszaper-Nb.-hegyes—Sarkad Kamut—Battonya Medgyesegyh.—Bcs. Agyagipar Füzesgyarmat—Kondoros Vésztő—Gádoros Nagyszénás—Békésszentandrás Kétegyháza—Mezőberény 2. forduló, augusztus 21. (16.30) Mezőberény—Nagyszénás Békésszentandrás—Vésztő Gádoros—Füzesgyarmat Kondoros—Medgyesegyháza Bcs. Agyagipar—Kamut Battonya—Kaszaper-Nb.-hegyes Sarkad—Oh. H. Dózsa Gyomaendrőd—Kétegyháza 3. forduló, augusztus 28. (16.30) Oh. H. Dózsa—Battonya Kaszaper-Nb.-hegyes—Bcs. Agy. Kamut—Kondoros Medgyesegyháza—Gádoros Füzesgyarmat—Békésszentand. Vésztő—Mezőberény Nagyszénás—Kétegyháza Gyomaendrőd—Sarkad 4. forduló, szeptember 4. (15.30) Nagyszénás—Gyomaendrőd Kétegyháza—Vésztő Mezőberény—Füzesgyarmat Békésszentand.—Medgyesegyh. Gádoros—Kamut Kondoros—Kaszaper-Nb.-hegy. Bcs. Agyagipar—Oh. H. Dózsa Battonya—Sarkad 5. forduló, szeptember 11. (15.30) Oh. H. Dózsa SE—Kondoros Kaszaper-Nb.hegyes—Gádoros Kamut—Békésszentandrás Medgyesegyháza—Mezőberény Füzesgyarmat—Kétegyháza Vésztő—Nagyszénás Sarkad—Bcs. Agyagipar Gyomaendrőd—Battonya 6. forduló, szeptember 18. (15.00) Vésztő—Gyomaendrőd Nagyszénás—Füzesgyarmat. Kétegyháza—Medgyesegyháza Mezőberény—Kamut Békésszentand.—Kaszaper-Nbh. Gádoros—Oh. H. Dózsa SE Kondoros—Sarkad Bcs. Agyagipar—Battonya 7. forduló, szeptember 25. (15.00) Oh. H. Dózsa SE—Békésszenta. Kaszaper-Nb.-hegyes—Mezőber. Kamut—Kétegyháza Medgyesegyháza—Nagyszénás Füzesgyarmat—Vésztő Battonya—Kondoros Sarkad—Gádoros Gyomaendrőd—Bcs. Agyagipar 8. forduló, október 2. (14.00) Füzesgyarmat—Gyomaendrőd Vésztő—Medgyesegyháza Nagyszénás—Kamut Kétegyh.—Kaszaper-Nb.-hegyes Mezőberény—Oh. H. Dózsa SE Békésszentandrás—Sarkad Gádoros—Battonya Kondoros—Bcs. Agyagipar 9. forduló, október 9. (14.00) Oh. H. Dózsa SE—Kétegyháza Kaszaper-Nb.-hegyes—Nagysz. Kamut—Vésztő Medgyesegyháza—Füzesgyarm. Bcs. Agyagipar—Gádoros Battonya—Békészentandrás Sarkad—Mezőberény Gyomaendrőd—Kondoros 10. forduló, október 16. (13.30) Medgyesegyh.—Gyomaendrőd Füzesgyarmat—Kamut Vésztő—Kaszaper-Nb.-hegy es Nagyszénás—Oh. H. Dózsa SE Kétegyháza—Sarkad Mezőberény—Battonya Békésszentandrás—Bcs. Agyag. Gádoros—Kondoros 11. forduló, október 23. (13.30) Oh. H. Dózsa SE—Vésztő Kaszaper-Nb.hegyes.—Füzesgy. Kamut—Medgyesegyháza Kondoros—Békésszentandrás Bcs. Agyagipar—Mezőberény Battonya—Kétegyháza Sarkad—Nagyszénás Gyomaendrőd—Gádoros 12. forduló, október 30. (13.30) Kamut—Gyomaendrőd Medgyesegyh.—Kaszaper-Nbh. Füzesgyarmat—Oh. H. Dózsa SE Vésztő—Sarkad Nagyszénás—Battonya Kétegyháza—Bcs. Agyagipar Mezőberény—Kondoros Békésszentandrás—Gádoros 13. forduló, november 6. (13.30) Oh. H. Dózsa SE—Medgyesegyh. Kaszaper-Nb.-hegyes—Kamut Gádoros—Mezőberény Kondoros—Kétegyháza Bcs. Agyagipar—Nagyszénás Battonya—Vésztő Sarkad—Füzesgyarmat Gyomaendrőd—Békésszentand. 14. forduló, november 13. (13.00) Kaszaper—Gyomaendrőd Kamut—Oh. H. Dózsa SE Medgyesegyháza—Sarkad Füzesgyarmat—Battonya Vésztő—Bcs. Agyagipar Nagyszénás—Kondoros Kétegyháza—Gádoros Mezőberény—Békésszentandrás 15. forduló, november 20. (13.30) Oh. H. Dózsa—Kaszaper-Nbh. Békésszentandrás—Kétegyháza Gádoros—Nagyszénás Kondoros—Vésztő Bcs. Agyagipar—Füzesgyarmat Battonya—Medgyesegyháza Sarkad—Kamut Gyomaendrőd—Mezőberény F. I. A galoppversenyek finise mindig a legizgalmasabb pillana­tok közé tartozik. Itt egy korábbi orosházi viadalon Hegyi Sándor (Oh. Üj Élet) és ifj. Tóth György vív éles küzdelmet a győzelemért. Utóbbi, a békéscsabai lovasklub tagja vasár­nap is nyeregbe száll Vasárnap: A 21. lovasfesztivál Orosházán BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csata János. Tele­fon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapflzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem érzünk Rleg f nem küldünk vi?"

Next

/
Thumbnails
Contents