Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-13 / 193. szám
1988, augusztus 13., szombat HZHilUKTiltl KULTURÁLIS MELLÉKLET Drámatáborban jártunk, Bécsben A helyszín: Vienna International School (Bécsi Nemzetközi Iskola), a diplomatáik gyermekei járnák ide, életkorban a magyarországi általános és középiskolának megfelelő osztályokba ősztől nyárig, a vakáció beálltáig. Július 17—30-ig meglehetősen rendhagyó órákat tartottak ebben az osztrák főváros északkeleti részén található iskolában; ez az épület adott ugyanis otthont a IV. Európai Gyermekszínházi Tábornak. Huszonhárom országból három- száz kisdiák (köztük tíz magyar) népesítette be a tantermeket és tanulta-játszotta a színház nyelvén azt, hogyan lehet vagy kell a legkülönfélébb élethelyzetekben, konfliktusokban viselkedni, mozogni, kapcsolatot teremteni, kommunikálni. A kéthetes rendezvény dr. Franz Vranitzky kancellár védnöksége alatt zajlott; és a következő intézmények, szervezetek támogatták a tábor létrejöttét és munkáját: az Osztrák Külügyminisztérium, az Oktatási és Művelődési, valamint a Környezetvédelmi, Ifjúsági és Családügyi Minisztérium, Bécs Város Tanácsa, a Nemzetközi Iskola, az Országos Ifjúsági Tanács, a Bécsi Ifjúsági Kör, valamint a Nemzetközi Amatőrszínházi Szövetség Osztrák Központja. A tábor céljáról (idézet a programfüzetből): „A gyerekek együtt laknak és dolgoznak, ezáltal tapasztalatokat gyűjtenek a nemzetközi együttműködésről. Ezek a tapasztalatok hozzájárulnak ahhoz, hogy egymást kölcsönösen jobban megismerjék, megérthessék, és ugyanakkor minden egyes gyerek személyes élményekkel gazdagodik. A tábori foglalkozások célja, hogy a gyerekek a legkülönbözőbb tapasztalataikat összehasonlítsák és a mindennapi életben alkalmazzák. A színházi lehetőségek, kifejezési formák, sőt még a szövegek gazdag választéka is segíti őket abban, hogy személyes élményeiket elmondják, és ezáltal az európai élet sokrétűségéből adódó társadalmi és kulturális különbségeket jobban észrevegyék és mélyebben átéljék.” Ismert drámapedagógusok és színházi szakemberek vezették a foglalkozásokat a commedia delt’arte, a bábszínházi, az artista és bohóc, a régi és modern táncok, a keletji illetve az árnyszinházií9 műhelyekben, de volt maszkkészítés, kosztüm-varrás isf, A Békés Megyei Művelődési Központ osztrák meghívásra nyolc drámapedagógust küldhetett tapasztalatcserére, olyan tanítókat, népművelőket, akik békéscsabai, orosházi, gyo- maendrődi, mezőberényi, vésztői és nagykamarási iskolásokat pktatnak a drámapedagógia módszereivel. Egy kis történelem: az ötlet 1979-ben született meg. Az Európa-tanács szimpóziumán arról tárgyaltak, hogy miképpen lehetne a nemzeti kultúrák, a zenei és a színházi hagyományok sokszínűségéire építve olyan találkozót szervezni a gyermekek számára, amely a népek közötti összetartozás érzését és a megértést is segítené. Az I. Európai Gyermekszínházi Tábort 1982-ben La Malagne-ban (Belgium) rendezték meg hat ország részvételével. A következő találkozóra 1984-ben Neu- chatelban (Svájc) került sor, már tizenegy állammal közösen, Ausztria ekkor kapcsolódott be a rendezvény- sorozatba. 1986-ban a dániai Verdinborg adott otthont tizenöt nemzet gyermekeinek, az idén Bécs már huszonhárom ország küldötteit látta vendégül. A következő állomás valószínűleg Spanyolország lesz. A gyermekszínházi táborok előtörténetébe Peter Back-Vega avat be egy kis délelőtti beszélgetésen az iskola egyik hangulatos belső udvarában. Peter az egész tábor művészeti vezetője, igazi színházi ember, volt színész, évekig a Burgthea- ter rendezője, jelenleg dramaturg és leendő színészeket tanít. Itt mégsem a tehetségek felkutatása, új színésznemzedékek felnevelése a célja. Ezekben a műhelyekben a színház, vagy inkább a színjátszás csak eszköz, a gyerekek mozás- sal, tánccal, játékkal, mimi- kával és gesztusokkal, és a legritkább esetben a nyelv segítségével fejezik k-i érzelmeiket, gondolataikat. — Az ötletet tulajdonképpen az észak-amerikai és az angol1 oktatási rendszerből vettük át — mondja Peter. — Ott a dráma mint ősi kifejezési forma szerves része a tananyagnak. A cél mindig a személyiség fejlesztése, sosem az, hogy profikat neveljünk. A görögök és a finnek, vagy éppen az írek és a portugálok bizonyítják itt is, hogy a legkülönbözőbb országokból, a legeltérőbb kulturális hagyományokat hordozó társadalmakból érkező gyerekek között is rengeteg az azonos vonás, s hogy meg lehet találni a közös nyelvet. Háromszáz vidám, boldog gyerek így együtt — már a látvány önmagában lenyűgöző, megható. Külön élmény és ritka alkalom, hogy kiváló szakemberekkel lehet közvetlen, baráti hangulatban elbeszélgetni. Richard Finch például Angliából érkezett, a Fareham-Gosport Drámaközpont vezetője, a professzionista és az amatőr színházzal egyaránt foglalkozik, egyik fontos feladata, hogy színházi szakembereket vonjon be az oktatásba, a tanárok továbbképzésébe és a drámapedagógia gyakorlati alkalmazásába. — Minden olyan nemzetközi megmozdulásban partner vagyok, amely képes áthidalni a nyelvi határokat, amely ünnepli a különféle kultúrákat, de ugyanakkor felfedezi a közös vonásokat is. Megosztani — ez itt a kulcsszó —, megosztani az örömöket, az értékeket. A drámát mint módszert használjuk arra, hogy a gyerekek kommunikációs készségét és személyiségét fejlesz- szük, hogy a dráma segítségével nyitottá tegyük őket. Meggyőződésünk, hogy mindenkiben adott egy nagyon erős kreatív igény, mindenkinek szüksége van a játékra, és joga, hogy megtanulhasson játszani... Azt hiszem, Magyarországon hasonló elméletet dolgoztak ki a zene terén, a zenei nevelésben alkalmazott Kodály- módszerre gondolok. Nyitott emberkéket szeretnénk látni magunk körül, olyanokat, akik megosztják kulturális értékeiket és művészi adottságaikat. Herns Duplán Párizsból jött el Bécsbe, hogy az Amerikai Egyesült Államokban szerzett táncos, énekes, zenei, színészi és drámatu- dásából; meg a nyilván haiti származásával’ is összefüggő ritmusérzékéből valameny- nyit (átadhasson a gyermek- sziníházi tábor lakóinak. Amikor arról kérdezem, művésznek vagy tudósnak tartja-e inkább önmagát, figyelemre méltó választ kapok: — Sem ennek, sem annak. Élő test akarok lenni, nem specialista! Életfilozófiám^ nagyon egyszerű. Annyi .a világban a nézeteltérés és a magányra; ember, s mind a különb») társadalmi formák, lWltúrák és nyelvek miatt. Én az emberiség antropológiai létezésében hiszek, és abban, hogy nyelvek nélkül többre mehetünk egymással. Kell a párbeszéd, a közeledés, a megértés. De némi túlzással úgy mondhatnám: a szavak majdnem szükségtelenek. Kommunikáció a test segítségével, a mozgásokkal, az arcjátékkal, a hangokkal — ez érdekel engem az ilyen táborokban is leginkább. Herns nem biztos abban, hogy csoportjában minden gyerek megértette ars poeticáját, de az meggyőződése, hogy akik részt vettek a foglalkozásain, kicsit másképp látják a világot és önmagukat e két hét után. A házigazda Ausztria részéről Josef Hollos volt felelős a IV. Európai Gyermekszínházi Tábor megszervezéséért. Magyarul beszélgetünk — arról, hogy a drámapedagógia 1976 óta az osztrák iskolai oktatás szerves része, és a képzett tanítók és tanárok“ szinte minden tantárgyat (földrajz, történelem, rajz, angol) a dráma módszereivel oktatnak. örömmel hallom, hogy az Országos Pedagógiai Intézet érdeklődik az osztrák • tapasztalatok iránt, és szeretnék azokat nálunk is tantervi formában kipróbálni. Az ausztriai példák igazolják, hogy beszédhibás, hátrányos helyzetű, lelki sérült vagy túl érzékeny gyerekekkel ugyancsak eredményes a drámapedagógiai módszer. összegzés helyett egy kis nyelvészet: Bécs előtt, ha azt hallottam, dráma, az irodalmi műfajra gondoltam. Ma már tudom, létezik valami más is, amit úgy hívnak: dráma az oktatásban. Gyülekező a szálláshely előtt: ez itt a Vienna International School Megbeszélés közben. (Középen Richard Finch) Akármilyen zsúfolt a program, a bécsi belvárost nem lehet kihagyni Filadelfi Mihály: Szilveszteréji dal, 1987 mint kutya piszkát elkaparom esztendőimet sakálüvöltés a hátam mögött előttem ködlő sivatag s a Iszajha oázis-ígéretek nem is hitegetnek többé lelkem is kiégett sivatag fejemet sem dughatom lázas homokjába elátkozott az Isten ... * mint ama Első ott túl a kerítésen a meztelen Tudás irgalmatlanságaival — majdhogynem mint az Isten — kinőtt gyerekingben és drágul minden perc obulusaiért már csak az örökkévalóság fizet bankóival cinikusan * ne gyötörj te se céda ének! aludni volna jó de az álom is már iadó \alá esik és sanda neszek csoszognak köröttem mint zsémbes vének s nyámmognak a fogatlan éjszakák * obiigát lett minden ige a szánkon csigaházainkra meresztgeti kancsal tekintetét görbetükör-jövőnk oda a hit és a pásztorének és a Pásztorok Éneke is oda hit helyett hitegetés s ázalék százalékok utódai most megvárom múljon már el ez az ostoba révület s jöjjön el végre a Te Országod Uram: az Irgalmas Közöny de az éterből is csak ez a hisztérikus csontzene a Holnap oldalbordáira kivert dallamok... nem ér a nevem Uram! nem vagyok S nem annyira amatőr színjátszók tehetséggondozásó- róL, mint inkább kis személyiségek formálásáról van szó. Dráma — mint módszer, mint játék, amellyel a viselkedéskultúra fejleszthető, az egyéniség gazdagítható. Több országiban már az iskolai tamterv szerves része, nálunk még nem elterjedt módszer, néhol fakultatív program, esetleg szabadidős foglalkozás. A tapasztalatok — a Bécsben járt Békés megyei drámapedagógusok tapasztalatai is — azt mutatják, hogy egy célravezető és szép út nyílt meg, amelyen haladva nyitottabb, felsza- badultabb, boldogabb gyerekekkel találkozhatunk. S ha ez így van-, akkor már felesleges is a kérdés, hogy vajon érdemes-e elindulni ezen az úton. Niedzielsky Katalin
