Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-09 / 163. szám
1988. július 9., szombat KUtliMítj „Ha ez a nagy gerenda leszakad, akkor itt vége mindennek” Fotó: Fazekas Ferenc Egy béresház Biharugrán Csak egy gerendán múlna, hogy megmarad-e? MOZI Ritz fiirdöház Elnézést az alpári szóért, de ekkora marhaságot, mint ez a Richard Lester című, angol rendező Ritz fürdőháza, még nem láttam. Persze, sietek azonnal kijavítani a mondatot: biztosan 'láttam, csak hát az ember emlékezete (hála istennek!) nem őrzi meg az efféle remekműveket. Sietek azt is elmondani (habár felesleges): be idomított mozilátogató lévén, tudom, hogy már régen nemcsak azért megyünk moziba, hogy épüljünk, hogy gyönyörködjünk, és ennek minden vidéke, hanem elsősorban azért, hogy lerázzuk magunkról nyűgeinket, gondjainkat, ■ bajainkat, rossz hangulatunkat, és jót szórakozva (ide illik az is, hogy röhögve) felejtsük kissé mindezeket. Emlékeznek még: valaha mondtuk, hogy az a régi mozi, meg az a Hollywood, csak mákony volt,, hogy a dolgozó élete árnyékait elfeledje két órára. Ilyen minősítést kaptak az operettek is, meg a zenés színházak. Aztán (miféle következetlenség) az élet és a kikapcsolódás mákonya visz- szagyűrűzött hozzánk, és itt állunk magas röptű ..esztétikánkkal”. Ami mellett (ha nevetnek is néhányan, netán sokan) én még kiállók most is! Ügy, hogy azt mondom: nem csúszhat olyan mélyre a moziipar, ahová csúszott! Nos, ez furcsa ellentmondás, mert vagy csúszott, vagy nem csúszott, ki kell mondani a kétszer kettőt, és végeredménynek is a négyet, sem nem hármat, sem nem ötöt. Hát akkor? Nem tudok mit felelni. Csak nézem ezt a bohózatos ökörködést, amit a buzitanya Ritz fürdőházban produkálnak, és nem tudom, hol kellene röhögnöm. Mellettem se nagyon tudják, azért van, aki felnevet, vihog, csuklik — vagy amit akarunk, kitalálható. Tudom én, hogy a helyzetkomikum és társai ellenállhatatlanok í De ezek? Le sem tudom írni, mert nincs mit. Hogy a végén mindenki a medencébe esik? Hogy az eső is esik? Hogy az izompacsirta női hangon beszél? Hogy..., meg vagyok nyugodva: több hasonló eszembe sem jut. És most, ahogy idáig érek, látom: még legalább 13sort kell írnom, hogy beteljen ez a mozikritikára szánt hasáb. Mi az ördögöt? Semmi baj, eszembe ötlött valami! Elképzelem, hogy a főszereplő, a dagi-husi, Jack Weston nem is olyan rossz színész. Sőt: egészen jó színész! Hogyan lehet, hogy ilyesmire adja a fejét?! Naiv vagy. intem le magam, hát ez a Jack is a piacról él! Miért ne tenné, sőt! Egészen biztos, hogy a felvételek alatt és közben jól elbulizták az időt. És még fizettek is érte akik úgy gondolták: tuti siker lesz a Ritz fürdőház. Dől majd a pénz a kasszába. Lehet, hogy nekik van (volt) igazuk? Jól nézek én ki akkor, ha így leszóltam őket. Méghogy marhaság!.. . Sass Ervin Gólyaasszonyság az egykori béresház kéményén egykedvűen rendezgeti a fészkét. Ügyet sem vet ránk, a „betolakodókra”, tőle aztán jöhetünk, ő rendben tartja a portáját. Nincs oka szégyenkezni. De aggódnia lenne miért, ha tudná, milyen épület kéményén melengeti életre kicsinyeit. .. IDÉZET EGY LEVÉLBŐL „Jó kétévi kérésemre sikerült védetté nyilváníttatni itt, Ugrán egy 1850-ben épült béresházat. Tudtommal fél Tiszántúlt is bejárhatnánk, míg hasonlóra találnánk . . . Nos, a védetté nyilvánítás megtörtént, csakhogy több örökös van, akik szeretnék megkapni az örökséget. Pénzről pedig nem beszél senki . . ." Abból a levélből Múlt és jövő Lehet vagy harminc esztendeje, valamit rendeztem Szabadkán és szabad óráimban a színház akkori igazgatójával, Dévics Imrével gyakran és hosszasan elbeszélgettünk. Kezdtük a múltunkkal, mert valamikor együtt tanárkodtunk, majd a jövőre vonatkozó álmainkkal és terveinkkel folytattuk, és mondom Imrének, regényt készülök írni. Arról szól, hogy egy csoport tudós, amikor rájön, hogy a hadsereg romboló célokra akarja felhasználni az általuk tervezett űrhajót, megszökik vele, és egy különös bolygóra jut, ahol a lakosok — egy pusztító atomháború után — a tenger alatt épült településükön húzódtak meg. Még el sem jutottam a részletezésig, azt kérdi Dévics: — „És miért nem fordítva?”.. Mi az, hogy „fordítva”? — tettem fel a kérdést, mire Dévics azt mondta: — „Hát úgy, hogy ők jöttek ide? Mert ha azt hiszed, hogy még nem jártak nálunk, akkor óriásit tévedsz. Olvasd csak el a Bibliát!” Nem tudtam, hogy neves- sek-e, mert Dévics továbbra is kipirult arccal és konokul állította', hogy más távoli bolygókon már olyan idéztük e sorokat, melyet Bertalan Ágnes írt. Bihar- ugráról lapunk szerkesztőségébe, s melynek nyomán útrakeltem, hogy megtudjam, mi lesz az immár védett ház további sorsa? Természetesen a levél íróját kerestem fel elsőként. — A volt földesúr bérese, Deák Béla bácsi vásárolta meg annak idején ezt az épületet — kezdi elbeszélését Bertalan Ágnes . .. Amíg lakták, rendben is tartották szépen. De mikor kihaltak belőle az öregek, elkezdődött az örökösök, s az épület kálváriája. Pedig csodájára járhatnának mesz- sze földről. — Hát nem gyönyörű, hogy ennyi év után is megmaradt ez az épület, melyben egykor négy béres család lelt otthonra? — folytatja szelíd szenvedéllyel. — CIO magas szintű civilizációk léteznek, amiről mi legfeljebb csak álmodhatunk, és hogy holtbiztosán itt jártak már. A dolog szeget ütött a fejembe, hazamentem, és elővettem Károli Gáspár Ótestamentumát. Elsőnek Ezéki- el próféta könyvét lapoztam fel, ahogy Dévics említette, de a szöveg igen bonyolultnak és érthetetlennek tűnt, hát letettem a további olvasásról. Nem sokkal azután az első szputnyik felröppent a csillagok közé. Verne Gyula alig fél évszázaddal előbb megírt fantáziájából való- • sá“ lett. Attól kezdve szinte faltam a világűrrel és az űrhajózással kapcsolatos irodalmat, egyre az után kutatva, amiről Dévics Imre beszélt. így kerültek kezembe, nagy izgalmamra, Erich von Danikén könyvei is. SOLOTHURN Megtudtam a címét, írtam neki, és megkértem, engedje meg, hogy felkeressem. Udvarias hangon válaszolt, és megígérte, hogy augusztus végén fogad. Az iránt érdeklődtem, megküldjem-e neki a kérdéseimet, mire azt felelte, nincs olyan kérdés. Vissza lehetne állítani eredeti állapotába, nádtetősre, szabadkéményesre... És helyette mi történik? — Csak legyint. — A tanácsnak vállalnia kellene a megvételt, s a rendbe hozást. Aztán eljátszik a gondolattal, mi mindent lehetne az újjávarázsolt béresházban bemutatni: — A ház innenső felében, a két szoba egyikében az ugrai halászemberek felszerelését, munkaeszközeit kellene kiállítani. Béla bácsi bútorainak egy része még ott porosodik a házban. Azokból és az Ugrán fellelhető anyagból korhűen berendezhetnénk a másik szobát. A túlsó szárnyban lehetne időszakos kiállításokat rendezni . . . Aztán visszatérünk a keserű valósághoz: a ház dereamire ne tudna válaszolni .. . ha másként nem, hát azzal, hogy: „Nem tudom.” Hetvenkét kérdést tettem fel neki, de nem volt egyetlenegy sem, amelyre ezzel válaszolt volna. Solothurn akkora, mint Topolya — csak svájci módra. Pontosan a bern—bázeli műút felén fekszik. A környező helységekkel együtt alig van 35 ezer lakosa. E helységek egyike Feldbrunnen, ahol Danikén Lakik. Megvette egy valamikori nagybirtokos 13 szobás kastélyát, és ott rendezte be a múltat és a jövőt kutató műhelyét. Furcsa dolgokat tatái ott egy helyen az ember. Egy hatalmas szobában van például a kutatómunkáját felölelő adatgyűjtemény: kettő- százezer rendszerezett címszó, ősi leletek fényképei, fotókópiák, szakirodalom, levelezés, újságkivágások, térképek, csillagászati adatok stb. Az alatta levő helyiségben Dániken a borgyűjteményét tárolta. Több mint hétezer, a világ minden tájáról idehozott palack sorakozik évjárat szerint, svájci pedantériával lajtsromozva a polcokon. Van köztük nyolcvan-száz évvel ezelőtt szüretelt és palackozott bor, de vannak új üvegek is, híres bortermő vidékekről, amelyeket csak néhány évtized múlva bont majd ki .. . valaki. A csillagok között barangoló házigazda borissza, és rendkívül büszke a gyűjteményére. Egy-egy palack csak kivételes vendég tiszteletére kerül onnan az asztalra. Az emeleti részen van Dániken dolgozó- és lakószobája, valamint a laboratórium, furcsa műszerekkel felszerelve, ahol a régészeti leletek kivizsgálása folyik, az évszázados romépületeket rekonstruálják, és technikai kísérletezéseket végeznek. Egy piciny szobáka ugyancsak rogyadozik az idő súlya alatt. Gyors segítség kellene! ......NEKÜNK ERRE N INCS PÉNZÜNK” — őszinte legyék? Egyáltalán nem örültünk, mikor a műemléki felügyelőség értesített minket, hogy műemlék jellegű lett ez a népi cselédház — vág a közepébe Kiss Ernő, a tanács elnöke. (Épp. hogy azt nem mondja, púp a hátukra.) Aztán megindokolja iménti kifaka- dását, melyet próbálok megértéssel fogadni, ám valahol a szívem mélyén mégis a béresházért aggódókkal értek egyet. — Igen, meg kellene venni az örökösöktől, aztán eredeti állapotába visszaállítani. De hát nekünk erre nincs pénzünk. Ha kapnánk, az más. Akkor belevágnánk. De így ... És itt hosszas fejtegetés következik, hogy mi minden kellene, s mire futja a szűkös anyagiakból. Ám hamarosan az is kiderül, hogy még a ház értékét, s a felújítás várható összegét se tudják — reménytelennek ítélve az esetet, nem néztek utána —, csak úgy körülbelül: „legalább egymillióba kerülne”. Előkerül a ház becsült értékéről egy hivatalos papit- is: 200 ezer forint. (Volt. De erről később.) — Alternatívákat kell felállítani, s aztán döntsön a tanácsülés, melyik a fontosabb: az óvoda, vagy a béresház — fogalmaz kissé „sarkítva” a tanácselnök . . . A BOLTOZAT MÁR LESZAKADT Én persze ekkor még nem láttam a „bűnöst”, mely ennyi fejfájást okoz a tanácsnak. Ekkor még nem tudtam, hogy az épület az utolsó perceit éli. így valóban pillanatnyi dilemmát okoz, melyiket is választanám a két alternatíva közül. Aztán, mikor felkeressük a falu végén árválkodó kis házait, már tudom, milyen sorrend mellett döntenék . . . Mert ha ma ülnének össze a tanácstagok, talán már az is késő lenne. A ház sorsa. ban, ahová idegeneknek tilos a belépés, őrzi a kastély gaz- dáia azokat a sok millió dollárt érő leleteket és tárgyakat, amelyek megszerzéséért számos múzeum és milliomos ostromolja — eredménytelenül. Minden ilyen kérésre fejcsóválva válaszol a házigazda és két fekete, villogó fogú doberman kutyája. A MAYA NAPTAR Első kérdésem természetesen arra vonatkozik, mikor kezdett azzal a gondolattal foglalkozni, hogy Földünket más bolygókról származó lények látogatták. — Először tizenhat éves koromban — válaszolja. — Gimnáziumba jártam akkor, és mint jó katolikusnak, hetente háromszor kellett a Bibliával foglalkoznunk. De a hittanórákon kívül latint és ógörög nyelvet is úgy tanultunk, hogy a Szentírást kellett fordítgatnunk. így aztán szinte betéve tudtam az Ótestamentum minden fejezetét. Mivel mindig nyugtalan agyú voltam, feltűnt nekem, miért jár az Isten mindenható és hatalmas lévén, füstölgő, robbanó, bűzös tűzszekéren és mi a csodáért tartotta az Embert előbb a Paradicsomban, hogy aztán kiűzze onnan . . . Oktondi gyerekfejjel meg is kérdeztem a hitoktatómat, egy irgalmatlan pofon volt a válasz. Meggyőző nem volt éppen, de egy időre elvette a kedvemet, hogy a „szent” iratokban ésszerű magyarázatokat keressek. Sok évvel később, mint afféle módosabb szállodatulajdonos, egy kirándulócsoporttal Mexikóban jártam, ahol megmutatták a maya kultúra maradványait. El voltam ragadtatva, kölünö- sen azért, mert az idegen- vezetőnk elmondta, hogy ez a régi nép kőkorszaki szinúgy tűnik, megpecsételődött. Vagy mégsem? — A feleségem édesanyja az egyik örökös — áll meg az épület előtt Nagy Viktor, aztán némi küzdelem árán kinyitja a kaput, s ösvényt tapos a derékig érő gazban az egyik bejárat felé. Nyitná az ajtót, nem enged. Még jobban nekifeszül... A rós- nyi helyen már bejuthatunk. A látvány még a kalauzolásunkra vállalkozó Nagy Viktort is megdöbbenti. — Két hete jártam itt, akkor még bírta a mennyezet.. . Azóta a konyha egész boltozata beszakadt. A hátam borsózik a gondolatra: ha akkor valaki itt lett volna ... És ha most ? A törmelékfcupacon egyensúlyozva körülnézünk a szobákban is. Közben megérkezik Nagyné, a másik oldali bejárathoz már ő irányítja a nem éppen lelkes expedíciót. Közben ki nem fogy a panaszból. — Látja, mi van itt! Ki vesz meg manapság egy ilyen házat? Bejár már ide mindenki, viszik ami mozdítható. Legutóbb a zsalut szedték le. El nem tudjuk adni, lebontani nem szabad. Mondja meg, mit csináljunk? Nézem az enyészetet mert az épület túloldala sem különb —, a szekrény oldalára akasztott kalapot... Mintha csak egy perce ment volna ki a ház gazdája. Pedig örökre elment, s talán sorsára jut a ház is, mely annyi emberöltőn át menedéket nyújtott az itt élőknek. Már nem menedék. Sőt. És nem lehet a múllt tanúja sem, csak áldozat. Halálra ítélték valóban? — Ha az a nagy gerenda leszakad — mutat a feje fölé Nagy Viktor —, akkor itt vége mindennek . .. Valóban csak azon a gerendán múlna az épület sorsa? Bízom benne, hogy nem.. . Talán lesz, aki jó- szándékkal, segíteni akarással. s pénzzel is megtámogatja a vén falakat!? Legalább addig, amíg futja a falu erejéből az igazi, nagy felújításra. Ha nem futja, vége. Nagy Ágnes ten élt, az arany- és az ezüstolvasztáson kívül semmilyen más fém feldolgozásához nem értett, az üvegkészítéshez sem, mégis ismerte a csillagos ég minden titkát, pontos naptára volt és írástudói is voltak. Nem csoda hát, hogy ilyen fantasztikus, csodálatos épületek maradtak utána. — Micsoda?! — kérdeztem megütközve. — nem ismerték még a kerék fogalmát sem, nem volt csillagászati távcsövük sem, a számtantudományról nem is szólva ... hát honnan akkor mindez? Pofont nem kaptam a kérdésemre, az igaz, a csoport- vezetőnk csak a vállát vonta, én pedig azzal tértem haza, hogy utánajárok a dolognak. Minden könyvet, ami az aztékok kultúrájára és történetére vonatkozott, elolvastam, felkerestem néhány nagynevű tudóst is, akik ennek az anyagnak kiváló ismerői ..., de meggyőző, elfogadható magyarázatot nem kaptam a kérdéseimre. Sőt, az egyik mosolyogva hozzátette, hogy az egyiptomi fá- rarókorszak kultúrájával ugyanígy áll a tudomány: előtte semmi, aztán egyszerre csak piramisok, csillagászat, mumifikáció, óriási méretű kőépítmények, hieroglifák ... utána megint semmi! Azt viszont jól tudjuk, mondta, hogy az akkori egyiptomi nép, de maga a fáraó is írástudatlan volt, hogy primitív földműveléssel és vadászattal foglalkozott. íjak. primitív lándzsák és — csillagvizsgálat, balzsamozás! Ekkor határoztam el, hogy eladom a szállodámat, nyakamba veszem a világot és választ keresek gimnazista korombeli kérdéseimre!” (Folytatjuk) Lányi István Világííri látogatók Július 7. és 10. között a Budapest Kongresszusi Központban rendezte meg az Európai Sci-fi Társaság és a „VEGA” Magyar Sci-fi Társaság a XII/. európai és ezzel egybekötve a III. nemzeti sci-fi kongresszust, amelynek egyik illusztris vesdége volt a könyveivel, filmjeivel, cikkeivel nem csak a tudományos-fantasztikum iránt érdeklődök körében nagy feltűnést, véget nem érő vitákat kiváltó svájci Erich von Danikén. A most kezdődő sorozatunkkal őt és iskolát teremtő elméleteit szeretnénk megismertetni az olvasóval. A hét rész interjút az újvidéki Magyar Szó című napilapból vettük át.
