Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-08 / 162. szám

1988. július 8- péntek JSIjdUlTlTtl • AZ EURÓPAI PARLAMENT ELÍTÉLI ROMÁNIA .3RUTÁLIS POLITIKÁJÁT” Az Európai Parlament csütörtökön Strasbourgban elfogadott határozatában el­ítélte a román kormánynak a nemzeti kisebbségek, ki­vált a magyar nemzetiség el­len irányuló „brutális politi­káját”. A parlament figyelmeztet­te Bukarestet, súlyosan ve­szélyezteti az Európai Kö­zösség és Románia kialakí­tandó együttműködését, ha továbbra is ragaszkodik a kisebbségek jogait csorbító politikájához. A határozat megállapítja, hogy a falvak ezreinek fel­számolását, és a lakosok új városokba való áttelepítését célzó román program az em­beri jogok és a helsinki zá­róokmány súlyos megsérté­sét jelenti. A határozat egy­úttal a parlament sajnálko­zását fejezi ki a magyar és a román kapcsolatok kiéle­ződése miatt. Az Európai Közösségek brüsszeli központú bizottsá­gának környezetvédelmi fe­lelőse, Stanley Clinton-Da­vis a határozatról szólva úgy vélekedett, hogy egyelőre nincs szó a Romániával kez­dett párbeszéd megszakítá­sáról. • GORBACSOV FOGADTA A VSZ HONVÉDELMI MINISZTEREIT Mihail Gorbacsov csütör­tökön fogadta a Varsói Szer­ződés tagállamai honvédel­mi miniszteri bizottságának soros, moszkvai ülésén részt vevő katonai vezetőket, köz­tük Kárpáti Ferenc vezérez­redest, hazánk honvédelmi miniszterét. A testület moszkvai ülésén elnöklő Dmitrij Jazov had­seregtábornok, szovjet hon­védelmi miniszter tájékoz­tatta az SZKP KB főtitká­rát a bizottság munkájáról. Ezt követően baráti légkö­rű beszélgetésen nemzetközi kérdéseket tekintettek át. • IRÁN NEM TERVEZ TÁMADÁST POLGÁRI CÉLPONTOK ELLEN Irán nem tervezi, hogy egyik utasszállító repülőgé­pének amerikai lelövése mi­att polgári célpontok ellen indítson támadásokat. Ezt a hivatalos törökországi láto­gatáson tartózkodó Dzsavad Manszuri iráni külügymi­niszter-helyettes jelentette ki csütörtökön. Az iráni politikus kifejtet­te, hogy a 290 embert szállí­tó légibusz megsemmisítése „támadás általában a pol­gári légiforgalom, és táma­dás Irán ellen”, majd hozzá­tette: Irán fenntartja ugyan magának a válaszadás jogát, de nem tervezi, hogv polgári célpontok ellen indítson tá­madásokat. • BEFEJEZŐDÖTT A BOROVÓI DOLGOZOK SZTRÁJKJA BELGRÁDBAN Csütörtökön Belgrádban véget ért a horvátországi Bo- rovóból a jugoszláv főváros­ba vonult cipőgyári dolgo­zók tiltakozó megmozdulása, miután elfogadták a velük tárgyaló állami és szakszer­vezeti tisztségviselők javas­latát: a szövetségi szervek és a horvát tagköztársaság kép­viselőinek bevonásával ki­dolgozzák a nagyvállalat szanálási programját, s eb­ben világos választ kell majd adni a kollektíva jövő­jére is. Hazaérkezett a magyar küldöttség Prágából Marjai József nyilatkozata Csütörtökön hazaérkezett Prágából a Kölcsönös Gazdasá­gi Segítség Tanácsa 44. ülésszakán részt vett magyar kül­döttség, amelyet Marjai József, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, hazánk állandó KGST-képviselője vezetett. Marjai József miniszter­elnök-helyettes, a magyar delegáció vezetője az MTI, a Magyar Televízió, a Ma­gyar Nemzet és a Magyar Rádió tudósítóinak adott nyilatkozatában értékelte a KGST 44., prágai ülésszaká­nak eredményeit. Elégedett­ségét fejezte ki a tanácsko­zás munkáját illetően. El­mondotta: az ülésszak na­gyon fontos esemény volt, azon igen nagy figyelmet kaptak a magyar fél konk­rét javaslatai, amelyeknek zöme bekerült a határoza­tokba. Egyebek között el­fogadták azt az indítványt, amelyben Magyarország szorgalmazta az áru- és pénzviszonyok érvényesíté­sét, a közvetlen vállalati együttműködést, a közgaz­dasági módszerek, az ösz­tönzők és a szabályozók al­kalmazását. Pozitívan értékelte azt, hogy most sokkal nagyobb az egyetértés a helyzet meg­ítélésében, mint volt akár néhány hónappal ezelőtt. Erőteljesebb annak a felis­merése, hogy nem elég egy­szerűen csak tökéletesíteni vagy javítgatni, hanem alap­vetően kell megváltoztatni az együttműködés néhány elemét. A tagországok túl­nyomó többsége ma már nemcsak szavakban fogadja el, hanem meggyőződéssel vallja, hogy szükség van a szocialista közös piac megte­remtésére — mondotta. A miniszterelnök-helyettes utalt arra, hogy létrehozásá­nak módszereit illetően sok­színűek voltak az elképzelé­sek. Ezt természetesnek ne­vezte, mert, mint fogalma­zott, a KGST nem egysíkú intézmény, igen nagy kü­lönbségek vannak a gazda­sági rendszerekben, és nem csak azok fejlettségi szintjét, illetve nemzetközi pozícióju­kat illetően. Megemlítette: Magyarország számára nagy biztonságot ad az, hogy a tanácskozáson felvetett szá­mos jó elképzelés megegye­zik azzal, amit jelenleg a magyar gazdaságpolitikában érvényesítenek, Mi a garanciája annak, hogy a most elhatározott változtatások valóban bekö­vetkeznek? — hangzott el az interjú során a kérdés. Mar­jai József elmondotta: a biz­tosíték a cselekvés kénysze­re, annak felismerése, hogy nem lehet kitérni a változta­tás elől. Ezzel összefüggés­ben megjegyezte: „Meggyő­ződésem, hogy a mostani ta­nácsülés túlvitte a KGST- közösséget azon a kritikus ponton, amikor erről az út­ról még le lehetett térni, itt most már visszafelé menni vagy megállni nem lehet.” Megemlítette: kirajzolódik az a lehetőség — amelyet a magyar fél egyébként már többször is felvetett —, hogy azok az országok, amelyek képesek és készek az együtt­működési rendszer átalakítá­sában gyorsabban haladni, ezt a többi tagállam nélkül is megtegyék. Ugyanakkor ennek nem szabad rontania az együttműködést azokkal, akik nemcsak szubjektív, hanem nagyrészt objektív okok miatt még nem tudnak ilyen ütemben továbblépni. FÓKÁK TÖMEGES PUSZTULÁSA Több mint 850 fóka pusz­tult el a nyugatnémet és a holland tengerpart mentén az utóbbi öt hét alatt: a fókaálllomány egynegyede. A biológusok még nem tudták megállapítani, mi okozza a nagyméretű pusztulást. Fel­tételezik, hogy tüdőgyulla­dást okozó vírus, vagy a víz szennyezettsége. SOK AZ ANGOL KALÓZRÁDIÓ Londonból jelenleg 239 kalózrádió sugározza műso­rát az éterbe, Nagy-Britan- nia többi részéből pedig mintegy 37. Az országban te­hát a kalózrádiók száma két­szeresen meghaladja a legá­lis rádióállomások számát, közölték az illetékes szer­vek. KÍNA MŰHOLDAT LÖ KI Kína szerződést írt alá az ázsiai nemzetközi konzor­ciummal telekommunikációs műholdjának jövő évi kilö­véséről. A másfél tonnás AZIJASAR 1 nevű műhold lehetővé teszi az ázsiai or­szágok közötti jövőbeli jobb telefon- és tévé-összekötte­tést. ben az olimpiai érmes spor­tolók aláírásából van a leg­több, és mintegy 8 ezer fényképet is szerzett. A legrégibb autogram Hajós Alfréd magyarországi úszó­bajnok aláírása, aki 1896- b an Athénben nyert olim­piai aranyérmet. Oehmének 80 Nobel-díjastól, 500 festő­től, 150 zeneszerzőtől, és karmestertől is sikerült au­togramot kapnia. Az egyik legértékesebb autogramját a norvég futótól, Paavao Nur- mitól kapta, aki ismert volt arról, hogy nem szeretett aláírásokat osztogatni. KERTI TÖRPE HELYETT AKASZTÖFA Terence Lambley az angliai Nottinghamban kerti törpék he­lyett akasztófát állított fel az udvarán. A klvégzőeszközt öt évvel ezelőtt vásárolta a cambridgei grófság egyik bör­tönéből. Felesége nem nézte Jó szemmel a morbid „dísztárgyat” és válaszút elé vállltotta férjét: vagy ő megy el otthonról, vagy az akasztófa kerül el a háztól. Kiderült, hogy a „használt” akasztófa nagyon Is kelendő a kuriózumokat vásárló gyűjtők körében. Egy árverési cégnél 20 ezer forint kikiáltási áron került kalapács alá. HORGOT NYELT A HORGÁSZ A dél-franciaországi Gab városka egyik lakója szen­vedélyes horgász. Mindig siet, hogy mihamarabb a vízparton lehessen. Egyik nap szórakozottan a tányér­jába tette a horgokat, a fe­lesége nem figyelve oda, ki­tálalta a levest. Kanalazás közben a horgász lenyelte a horgokat is, és csak a gyors gyomorműtét segített rajta. EGY CÉG DIÉTÁRA KÖTELEZTE ALKALMAZOTTAIT 22 EZER AUTOGRAMOT GYŰJTÖTT Az NDK-beli Karl-Marx- Stadtban élő Siegfried Oeh- me eddig 22 234 híres em­ber autogramját gyűjtötte össze. Oehme gyűjteményé­A Rhodia brazil cég igaz­gatósága diétára kötelezte tisztviselőneki majd egyhar- madát. A cég egészségügyi szolgálata megvizsgálta a vállalat 1200 dolgozóját, és 360-at szigorú fogyókúrára kötelezett, mert túl kövérek. A moszkvai wTPi^^-ban olvastuk A műkincsek sorsa Eldőlt-e, hogy milyen lesz Moszkvában az új Győzelem­emlékmű? • Igaz-e, hogy a sztálinizmus idején elprédálták a szovjet múzeumok kincseit? * Mi történik azokkal a fest­ményekkel és egyéb műalkotásokkal, amelyek a „nagy és bölcs vezért” dicsőítik? * Érdemes-e eladni külföldre képző­művészeink alkotásait, mikor hazánk sok városában nincs képtár? Az olvasók nevében ezeket és a műkincseink sorsával kap­csolatos más kérdéseket V. Szvirin, lapunk tudósítója tette fel Borisz Ugarov kiváló művésznek, a Szovjetunió Képző- művészeti Akadémiája elnökének. — Kezdjük tehát a Győzelem-emlékművel... — Először talán azt tanácsolnám, hogy szakítson időt és nézze meg a Manye zsben levő kiállítást. A bemutatót nem­rég nyitották meg. Több tucatnyi olyan terv látható itt, ame­lyet az illetékesek méltónak találtak arra, hogy részt vegye­nek az országos nyilvános pályázat második fordulójában. A zsűri véleménye szerint még egyik terv sem tökéletes, de az alkotóknak őszig — ekkor születik meg ugyanis a végle­ges döntés — van még idejük arra, hogy javítsanak a ter­veken. Az már viszont eldőlt, hogy a Pok tonnája-hegyen a Nagy Honvédő Háború Múzeuma lesz, a Győzelem-emlékművet pedig fővárosunk szívében, a Kremli közelében állítják fel. — Vagyis az Október 50. Évfordulója téren? — Nem, ezen a téren a szovjethatalom 50. évfordulója tiszteletére állítanak emlékművet. Ezt egy kőlap is jelzi. — Az emlékmű valószínűleg már készen van. — Nálunk általában úgy szokott lenni, hogyha egy házat kell mondjuk felújítani, akkor erre esetleg nem kerül sor. viszont az állványokat mindenképpen felállítjuk! Az em­lékmű állítását elhatároztuk, viszont az emlékmű nem ké­szül. Elitemben az úgynevezett alapkövet leraktuk. Ünnepé­lyes külsőségek között került sor erre 1967. november 1-jén. Ázóta 20 év telt el, az alapkő pedig ott • árválkodik. Emléke­ként annak a kornak, amelyben azt értékeltük, ha valaki minél1 grandiiózusaibb tervet vetett papírra ... A sokat ígérő, képzeletünket magukkal ragadó programok egymás után születtek. Ám a korábbi tervek megvalósításához már nem maradt sem erőnk, sem eszközünk. — Vajon most, az átépítés korában, megnyilvánul-e a sza­vak és tettek egysége a Képzőművészeti Akadémia tevékeny­ségében? — Szeretnénk remélni, hogy igen. Moszkvában egy olyan műheLyt hozunk létre, ahol az építők és képzőművészek kö­zösen' terveznének konkrét létesítményeket, például egy komplexumot, ahol az emberek tartalmasán szórakozhatnak és pihenhetnek, vagy, mondjuk, egy új falut. A műhely al­kotógárdája már nagyjából összeállt, tagjai most az orszá­got járják, ismerkednek a helyzettel, felmérik, hoi van rá­juk szükség. Voltak például már Szverdtovszkban és Krasz- nojarszkban. Szeretnénk visszaadni az építészet Igazi arcu­latát, mert az építőművészetet ősidők óta a művészetek any­jának nevezik. Sajnosi, az építészetet mi régóta nem ilyen szemmel néz­zük. Mi ennek az oka? Emlékezzünk csak vissza arra, mit tanultunk az iskolában a ’30-as, '40-es és az ’50-es években. Ha például Dubrovszkijról volt szó, nem a művészeti érté­keire, nem a gyönyörű nyelvezetre hívták fel a figyelmün­ket, hanem azt helyezték előtérbe, hogy milyen társadalmi osztályhoz tartozik például Trojekurov és ennek az osztály­nak mennyire tipikus képviselője. Valakitől kaptam egy ké­peslapsorozatot. amelyet nem sokkal a háború előtt jelen­tettek meg. Néhány ismert orosz képzőművész alkotását áb­rázolták. A magyarázó szöveg írója azonban nem a festőmű­vészetet ismertette, hanem a megörökített személyek szociá­lis helyzetét, rámutatva arra, hogy mennyire el voltak nyom­va, hogy erejüket meghaladó munkát végeztek stb. Egyszer pedig Nyizsnyij Tagilbam. a helyi honismereti múzeumban megláttam Brjullov festményét, mely Gyemidovot ábrázolta. A festmény alatt kis tábla volt a következő szöveggel: „Egy vámpír portréja”. Mondom a múzeum gondnokának, hogy a kép nagyon rossz állapotban van. Mégiscsak egy ismert mű­vész remekéről van szó! A válasz a következő volt: „De hi­szen Gyemidov elnyomó volt, ellenségünk volt. Miért nyug­talankodik hát miatta?” Ilyen volt tehát a kultúrához való hivatalos hozzáállás. — Vajon nem emiatt fordulhatott elő, hogy Sztálin idején külföldre adtunk el több felbecsülhetetlen értékű remekmű­vet az Ermitázs és az Orosz Múzeum gyűjteményéből? Azt beszélik, hogy Tiziano egyik képét, amely ma több millió dollárt ér, Sztálin utasítására elcserélték egy nagy... gépe­sített konyhára. — Az Egyesült Államok múzeumaiban és képtáraiban gyakran találkoztam szovjet múzeumok egykori műkincsei­vel. Például egy lengyel előkelő hölgy portréjával, amely Rembrandt ecsetje alól került ki, vagy Tiziano „Vénusz a tükör előtt” című alkotásával. Láttam egyedi ikonokat, kul­tikus tárgyakat, felbecsülhetetlen értékű iparművészeti alko­tásokat. A műkincsek jelenlegi tulajdonosai szívesen sorolják feli, hogy az egyik képért egy ilyen; üzemet, a másik fest­ményért egy ilyen és ilyen vállalatot építettek fel a Szovjet­unióban. Ily módon valóban sok csodálatos műkincsünket herdáltuk el1. Ennek a története még szintén „fehér folt” és kutatóra vár. Igaz, megtörtént az is, hogy Orbeli akadémikus levélben* hívta féli Sztálin figyelmét arra, hogy a múzeumi kincsek el- prédálása megengedhetetlen. Sztálin meglepően gyorsan rea­gált a levélre és utasítást adott arra, hogy több képet nem lehet kivinni az Ermitázsból. De hát ilyen volt Sztálin tak­tikája. Az ő közvetlen utasítására embereket lőttek agyon, viszont azt hangoztatta, hogy a gyermekek nem felelősek szüleik tetteiért.. . — Bár a gyermekeket szintén üldözték. A költő Gumiljev fia 28 évet töltött táborokban és börtönökben, Posztisev két fiát szintén bebörtönözték, az idősebbet pedig később agyon­lőtték. — Valószínűleg hasonló történt az Ermitázzsal kapcsolat­ban is. Először utasítást adott a képek értékesítésére, majd pedig ennek leállítására. — Most már arra törekszünk, hogy az annak idején kü­lönböző úton-módon külföldre került műkincsek visszakerül­jenek országunkba. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan árveré­seket rendezünk külföldiek számára, ahol modern képzőmű­vészeink alkotásait árusítjuk. Vajon később nem fogjuk-e ezt megbánni? — Nem a múzeumi anyagot árusítjuk ki. Mindaz, ami a múzeumokban van — sérthetetlen! Szeretném még egyszer felhívni az olvasók figyelmét arra, hogy egyre több törté- telmii és nemzeti jellegű műkincs kerül vissza országunkba. Most, az államok közötti aktív kulturális csere időszakában, a mai szovjet képzőművészetet rosszul ismerik külföldön. Pedig ez a művészet is bizonyítja kultúránk magas színvo­nalát. A kultúrán keresztül könnyebb megismerni egy né­pet, törekvéseit. A kulturális csere tehát napjainkban természetessé vált. Mi is vásároljuk külföldi alkotók műveit. S örülünk annak, hogy a szovjet képzőművészek alkotásai iránt is növekszik az érdeklődés. Jönnek hozzánk külföldi műkereskedők. Sok kollégám ismeri Nakamura japán vállalkozót. Az élelmes asszony szinte jelképes összegért vásárolja fel nálunk a fest­ményeket, otthon pedig súlyos ezrekért adja el őket. Vagyis az ilyen kereskedők becsapnak bennünket. Az lenne jó, ha mi nyitnánk művészeti szalonokat New Yorkiban:, Párizsban, Londonban,, más városokban'. Először talán közösen a kül­földi cégekké!. Kezdeményezhetné ezt a Szovjetunió Képző­művész-szövetsége. Művelődésügyi Minisztériuma és a Szov­jet Kulturális Alap. Hiszen képzőművészetünk nagyon is versenyképes a vi tágban. — A sajtó többször beszámolt arról, hogy a Képzőművé­szeti Alap raktáraiban sok olyan festmény, grafika, szobor halmozódott fel, amelyek kortárs művészek alkotásai... — Ez nincs rendjén. Ezeket az alkotásokat a nyilvánosság elé kell vinni!, be kell1 vonni a „forgalomba”. Hadd utaljak ezzel kapcsolatban Norvégia tapasztalataira. Ott, alig hogy elolvad a téli jégpáncél, elindul egy kis hajó, amely minden kikötőben megáll. Fedélzetén könyvek, hanglemezek, mag­nókazetták, festmények és szobrok. Ha a hajó kiköt, rako­mányát átszállítják a helyi település klubjába és kiállítást rendeznek. A lakosok vásárolhatnak az irodalmi, képzőmű­vészeti alkotásokból, de csereberélhetnek is. Jó lenne vala­mi ilyesmit nekünk is megszervezni, mondjuk Szibéria fo­íyóim. Az Ermitázs és a Puskiin-múzeum kincseiből1 gyakran ren­dezünk kiállításokat a világ valamennyi részében, de itthon az emberek többsége sosem láthatja ezeket az alkotásokat. A nemzetközi kiállítói tevékenységre természetesei? szükség van, de honfitársainkról sem szabad megfeledkeznünk. Több vándorkiállítást kell szerveznünk, az Ermitázs, az Orosz Mú­zeum, a Tretyákov Képtár alkotásaiból. Véleményem sze­rint ez a Művelődésügyi Minisztérium, a művészeti szövetsé­gek, akadémiánk és természetesen a szakszervezetek fel­adata ... — És az utolsó. olvasói kérdés. Mi lett a Sztálint dicsőítő képeknek a sorsa? — Az'a szóbeszéd járja, hogy ezeket a képeket megsem­misítették. Ezek a festmények különböző kvalitású művé­szek keze alól kerülitek ki. Ismerek ölyan festőket, akik a „keresletet” meglovagolva, képeiken egyszerűen többször át­festették a legfontosabb figurát. Sztálin helyére Hruscsov került, majd később Hruscsov tűnt el a vászonról!, hogy he­lyet adjon Brezsnyevnek ... Ismerek ólyan alkotókat is, akik annak idején hasznot húztak Sztálin dicsőítéséből1. De voltak olyan mesterek is, akik őszintén istenítették a „vezért”. Ám mindhárom kategóriába tartozó művészek alkotásainak sor­sa egyforma: ma ezek az alkotások képletesen szólva, saját magukat semmisítették meg. Egyébként nem vagyunk bar­bárok, hogy elégessük, feldaraboljuk, megsemmisítsük a mű­vészek munkáit. — De akkor hol vannak most ezek a képek? — Ott, ahol egészen a közelmúltig a Sztálin alatt üldözött igazi művészek alkotásai voltak. A múzelmok tárolóinak mélyére kerültek. Az éltet előbb-utóbb mindent helyére tesz. És ez így van rendijén.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents