Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-27 / 178. szám

1988. július 21., szerda II szülőföld utáni vágy adott erűt a gyógyuláshoz Beszélgetés Ruzicskay György festőművésszel Mi, akik ismerjük és tisz­teljük Ruzicskay György festőművészt, a nemzetközi Grand Prix, a Magyar Nép­köztársaság Zászlórendje és számos más kitüntetés birto­kosát, aggodalommal figyel­tük hónapokon át: hogyan alakul a mester egészségi ál­lapota, lejön-e még Szarvas­ra, folytatja-e a munkát ott, ahol' abbahagy ta. A lelkes és termékeny művészt ugyanis sajnálatos baleset érte ka­rácsonytájit, eltörött a comb­nyaka. Bizony, az ő korában ez sok veszélyt rejt magá­ban. E sorok írója gyakran mjegl átogatta betegágyánál. Amikor a sok gyógyszertől bódultain feküdt, akkor is egyre azt hajtogatta: „Etel­kám, menjünk Szarvasra. Hidd meg, ott fogok meg­gyógyulni ...” A több miiéit félévi ágy- és szobafogság után meg­érkezett szarvasi alkotóhá­zába a mester. Igaz, hogy két bottal1, de már sétál a kert­ben, a műteremben fogadja a hazai és a külföldi láto­gatókat, boldogan mesél a különböző korokban készült rajzairól, festményeiről. A Holt-Körös partján, az Er­zsébet liget fáinak árnyéká­ban — szellemi teg és fizi­kálisain — korát meghazud- tolóan, fiatalosan társalog és tervezget. — Hogy teltek a nehéz hónapok? — Súlyos megpróbáltatás volt számomra. De rájöttem: betegen, ágyban fekve is le­het „dolgozni”. Végiggondol­tam mindent, amit életem­ben csináltam, a rajzokat, a festményeket és azt a több száz néprajzi gyűjteményt láttam lelki szemeimmel, melyeket a feleségemmel évtizedeken át gyűjtöttünk, hogy megmentsük az utókor számára. Rájöttem: nagyon sok szép terv vár még meg­valósításra. — Három hónapig feküd­tem kórházban. Amikor ha­zaengeditek, a feleségem — nagyon okosan — a műter­met rendezte be hálószobá­vá. Így állandóan láthattam alkotómunkám egy töredé­két. Nagyon vágytam a szarvasi miliőre, levegőjére, színeire, fényeire. Ez adott erőt iá gyógyuláshoz, ahhoz, hogy tornásszak, gyakorol­jam a járást segédeszközzel. Időközben sok-sok téma ju­tott eszembe, valamennyi az anya földhöz kötődik. Magam előtt láttam a sok régi, a szorgalmas embereket, a szép lovakat, amint szánta­mi-vetnii, aratni-csépelni igyekszenek, portékáikat árulják a piacon, kubikol- naik, kukoricát törnek, lek­várt főznek stb... Csodálatos témavilág ez, amit ha telje­sen felépülök, meg kell örö­kítenem, melyekre eddig nem jutott idő. Ha a kezem nem is, de az agyam állan­dóan dolgozott! Emlékszem, hatéves gyermek voltam, amikor édesapám kezembe adta a gyeplőt és megenged­te, hogy hajtsam a lovakat. Akkoriban az vőLt a szokás, hogy a kocsisok kalaplevé- ve köszöntötték egymást. En­gem, a gyermeket is szere­tettel köszöntöttek, amit so­ha nem feledlek el. — Félévi bezártság után hogy érzi magát Szarvason? — Remekül! El is feled­tem, hogy történt velem va­lami. Nagy szeretettel fo­gadtak, sokan' felkeresnek szarvasiak, de jöttek látoga­tók Franciaországból, az NSZK-ból1, Csehszlovákiá­ból), Belgiumból és sok más országiból, illetve Magyaror­szág különböző tájairól. Bol­dog vagyok, hogy beszélhe­tek a különböző korban ké­szült festményeimről1, rajza­imról magyarul és több ide­gen nyelven. Jólesik, hogy oly sokan érdeklődnek mun­kám iránt. — További tervek? — Ha teljesen rendbe­jövök, remélem, nem a bo­tokra, hanem festés közben az ecsetjeimre támaszkodom majd. Szeretném feldolgoz­ni azokat a szarvasi témá­kat, melyekre eddig nem volt időm. Az utóbbi évek­ben bevált módiszer: a nagy kiállítás kelilős közepén kis- kiállil'ítást rendeztünk a leg­aktuálisabb munkáimból. Ezt szeretném ez év őszén meg­ismételni. Szeretettel várok mindenkit, aki a képzőmű­vészet iránt érdeklődik. Sok elképzelés vár még megvaló­sításra', remélem, lesz időm... Ügy legyen! Ary Róza Fotó: Fazekas Ferenc Bayreuth a rádióban Évente egyszer, az idén július 28-tól augusztus 29-ig, világvárossá változva fogad­ja vendégeit a Wagner-fesz­tivál eseményein Bayreuth. A nemzetközi zenei élet vi­tathatatlanul legizgalmasabb színhelyéről Európa rádió­állomásai — közöttük a Ma­gyar Rádió — sugározzák a szezon kiemelkedő produk­ciójának premier-előadásait. Július 27. és augusztus 1. között a négy esitét betöltő Ring zenedrámái hangzanak fel a Festspiélihausban; A Rajna kincsé, A walkür, a Siegfried és Az istenek al­konya az ünnepi játékok szenzációjának ígérkezik. A nemzetközi hírű Harry Kupfer, a berlini opera fő- zeneigazgatója már három évvel ezelőtt megkezdte a rendezői előkészületeket a Ring felújításához. Napjaink életritmusának megfelelően, gyorsabb érverésű előadáso­kat ígért, új, fialtál, Bay- reuthban az idén debütáló művészekkel’. Legfőbb tá­masza Daniel Barenboim lesz, a dirigensi pultnál. Harminc előadásból áll az ünnepi játékok programja, a Ring háromszor hangzik fel, és a múlt évek sikeres re­pertoárjából a Parslfali, a Lohengrin és A nürnbergi mesterdalinokok örvendezte­tik meg a közönséget, az elő­adásokban .magyar művész is közreműködik. Szólót éne­kel Sólyom-Nagy Sándor Hermann Orte! kismester szerepében, Benei Katalin, a pécsi operatársulat fiatal tagja pedig a Lohengrin egyik apród jelmezében. A Budapesti Operaházból kó­rusénekeseket hívtak meg újra a különböző darabok­hoz. A Wagner-fesztivál hagyo­mányos programja a nem­zetközi ifjúsági találkozó, amely az idén 38. alkalom­mal hívja a világ minden részéből érkező fiatal ének­és zeneművészeket. Jan Si­belius védnöksége alatt 1950-ben rendezték meg elő­ször. Résztvevői Wagner életművén túl1 a modem ze­nei irányzatokká! ismerked­nek és önálló produkcióval mutatkozhatnak be. Erdősi Mária Renitens gondolatok a várszínházról Amikor negyedszázaddal ezelőtt a győztes romantika egyik remek darabját, Victor Hugó Hemaniját bemutat­ták a gyulai várban, senki sem gondolt 25 évvel előbbre. Amikor ott ültünk a várudvar nézőterén, és testközelben éreztük a hatszáz éves falakat, a történelem viharzásait, a szemtanú kövek néma szavait: nem jutott eszünkbe 1988, a távoli jövő majdan ünmieplendő jubileuma, akkor csak bű voltén néztük a csodát, mert (tessék elhinni: nincs abban semmi túlzás, hogy Gyulára, a várjátékra, a vár- kútra épített várszínpadra áhítatos csodavárással! ttekiiv tettünk, és csak sejtettük, hogy .valami, még egészen el sem képzelhető nagyszerű idő kezdődik ott. Már az első bemutató országos hírre futott, aztán egy­szereseik természetes volt (llett), hogy a magyar történe­lem e :gyászos-díszes helyén (miért is lenne másmilyen a történelem?) fel kell építeni a magyar történelmi drámák itemplomát, olyan drámákét is, melyek (ki tudja miért és mi módon) alig vagy soha nem kerültek színpadra e ha­zában. Az álomllátók tettekre váltották álmaikat, jött a Dózsa, a Fejedelmi vendég, a Bíboros, a Béldi Pál, a Bánk bán, közben A néma levente, a Mirandolina, a Don­na Diána, aztán egyszer csak piros-fehér-zöld gatyában a VNHM, jött a blődlli és jött más is: mondván, hogy a várszínház kitárja kapuit (a Kerecsényi-kaput is) az új magyar drámáiknak. Érkezett mégis A nagyszerű halál, a Törököt fogtunk, a Véres farsang aztán a határon túli szerzőket hoztak a Vak Béla király, a Caligula helytar­tója (amely ugyan nem magyar történelmi dráma, de tanulságként is óriási), hogy innenitől egyre bonyolultabb legyen a kép és a koncepció, mely már csak nyomokban (vagy még úgy sem) tükrözi az eredeti, negyedszázada megfogalmazott elképzelést: magyar történelmi drámák színrevitele legyen ez a várbeli lehetőség. A huszonöt év alatt sokszor és sokan töprengtek ezen: mit ér a változtatás, merre ken (jó) bővíteni a koncep­ciót, és miért? Egy neves magyar kritikus „történelmi kilátónak” nevezte a Gyulai Várszínházát, és azt hiszem, okikal. Legalábbis a huszonöt évet mérlegre helyezve. Kérdés azonban, hogy most az-e? Kérdezem ezt éppen a jubileumi évad vége felé, az egykori várszínháza műhely helyébe lépett , ,előbemuta tők’ ’ után- és közbem miközben már „utóbemutatók” is jócskán találhatók. Kérdezem ezt a teljes történelmi horizont visszaállítását emlegetve, mely nemcsak a mai napot llátja, esetleg a mai divatot követi, és a mai sorskérdéseiket mutatja fel!, hanem visz- szanéznii is van ideje-ereje, tanu'lságokat keresni is, a múlthoz vezető hajszálgyökerek utján vissza és előre gon­dolkozni, mérlegelni!, inteni; olyan horizontot mutatva, mely térben és időben is (!) teljesebb, tehát igazabb. Mondják, hogy a színház vezetői már elővették ezt a dossziét, és llapozgatják. Keresik a hogyant és a mikén­tet, találni valami elfogadható (és szükséges!) egyensúlyt a huszonöt év előtti és a mára kialakult helyzetben. Mert bizony nemcsak a békéscsabai Jókairól, de a Gyulai Vár­színházról is elmondható, hogy „ez a színház már nem az a színház”, hogy rendezni soraikat (szimbolikusan szól­ván.) ideje érkezett. A magyar színházi palettán Gyula sajátos, jeles tónus. Ebben-abban meghatározó! Ügy gondolom, abban kellene műhelynek lennie, hogy a múltba vezető ígyökérindák életösvényeini közlekedik, hogy a történelmi múlt példái­val1 szolgálja a ma emberét, a nemzetet. Igen, ott, ahol (I'lyés Gyula szavaival éllve) Magyarország Nyugat-Európa keleti szélét jelenti, ahol a gyulai öregtorony és vár áll, félezer évnél több ideje. Persze, ez egyfajta vélemény. Csák éppen sokan mond­ják ugyanígy. Sass Ervin Skála Divatsarok, Békéscsaba Munkahelyi művelődés A különböző üzemek, vállalatok után most egy áru­házát kerestünk fel, hogy arról érdeklődjünk, vajon mi történik ott munkahelyi művelődés, kulturális közérzet, közös rendezvények, tanulás és szórakozás címszó alatt. Találkoztunk egy-két új vonással, de a legtöbb tapasztalt szempont visszaköszön: az évről évre nehezedő életfel­tételek miatt egyre kevésbé sikerül az embereket közös rendezvényre mozgósítani. A Békéscsaba és Vidéke Áfész 50. számú Skála Divat­sarok boltvezetője Bdbella Ilona: — Üzletünk közművelődési szempontból az áfész-köz­ponthoz tartozik, az onnan érkező tájékoztatókra, kör­levelekre, meghívókra reagálva rendezünk itt, házon be­lül közvéleménykutatást, illetve kapcsolódunk az általuk meghirdetett programokhoz, mint például a KPVDSZ- rnapok eseményeihez. A legtöbb ötlet, megmozdulás te­hát a központból indul ki, de azért akad önálló szerve­zésünk is. Augusztus 20-án a Béköttel közösen rende­zünk kirakodóvásárt, itt a bolt előtt. Ez már tavaly is így zajlott. Vagy a divatbemutatókat említhetném még, tavaly négyet rendeztünk, az idén egyet, a munkaru­házatival együtt. Rózsa Attila szövetkezetpolitikai csoportvezető: — Köztudott, hogy a kereskedelemben dolgozókra fo­kozott teher hárul az utóbbi években. A mégis megma­radó kevés szabadidőt és energiát olyan dolgokra szeret­nénk összpontosítani, amelyek belső igényből fakadnak. A korábbi közművelődési sorozat ma már nem megy. Igény van viszont német nyelvtanfolyamra, az asszo- nyok-lányok érdeklődnek a szabás-varrás iránt. Fontos­nak tartom, hogy manapság, amikor nem éppen jellemző a kulturális együttesek támogatása, évi 200 ezer forintot fordítunk a másfél éve alakult nemzetiségi néptánc- csoportunkra, a telekgerendási pávakörre és a Bartók Béla leánykáira 50-50 ezer forintot. A Skálasarok rek­lám- és információs irodája könyvterjesztéssel is fog­lalkozik. Balogh József né személyzeti vezető: __ Négyszáz-négyszázötvenezer forintot költünk évente ó k tatásra, két jól felszerelt kabinetünk áll a tanulók rendelkezésére. A továbbképzéssel kapcsolatban az az álláspontunk, hogy mindenkinek megadjuk a tanulás le­hetőségét, a segítséget, ha igény van, de senkit nem uta­sítunk. N. K. Két ünnepi kiadvány az Új Burára gondozásában Juhász Ferenc hatalmas költeményeivel szemben gyakran tartózkodó az iroda- lomértők, a beavatottabfoaik szűk köre is, az olvasók és a kritikusok értetlensége, ta­nácstalansága pedig még jel­lemzőbb. Nem újdonság persze a magyar kötészet­ben, sem a világirodalom­ban a hosszú vers, a gyak­ran egy egész kötetre kiter­jedő lírai alkotás, csak ép­pen nem túl korszerű ma­napság. Egyáltalán az egész lírai műfaj — úgy tűnik — veszített abból a meghatá­rozó és vezető szerepéből, amely a magyar irodalmat évszázadokon át megkülön­böztette más nemzeti költé­szetektől. S kár lenne tagad­ni, az egykor tündöklő és a társadalmi harcokkal legszo­rosabb kapcsolatban álló lí­rai műfaj ma nem dicseked­het jelentős olvasótáborral. Ügy is fogalmazhatnánk: meglehetősen hátrányos po­zícióból indul ma az a mű, amely versben íródik, s kü­lönösen akkor, ha ráadásul még terjedelmes is. Egyoldalú lenne természe­tesen Juhász Ferenc eposzait csak méreteik alapján mél­tatni, vagy bírálni. A bo­nyolult képeket halmozó, gyakran minden tagolást nélkülöző költemények igen nehezen emészthetőek; ala­pos és átfogó műveltség, je­lentős szellemi erőfeszítés és kitartó figyelem hiján aligha foghatók fel. Mélyen filozo­fikus, igazi világképkölté­szet a Juhász Ferencé — örökös számvetéssel, végig­harcolt csatákkal az elmúlás ellen és a túlélésért. „A költőnek a mindenség­ről és a létezésről kell be­szélnie, és nem is akármi­lyen pillanatban: az egye­temes atomhalál látomásá­nak szorongató pillanatában kényszerül mindent elmon­dani, amit csak a világmin­denségről és az emberről, a történelemről és saját életé­ről tud” — foglalja ösisze Pomogáts Béla Juhász Fe­renc ars poeticáját. A költő maga ugyanerről a Halott feketertgóban így ír: „Em­berből emberré azzal le­szünk, ha / elfogadjuk em­ber-végzetünk, s tudatunk átvilágítja a megértett — megnemértett / Létet, s a pulzálva virágzó — össze­omló, és módosult törvényei­vel, szabályaival újra — vi­rágzó / Egyetemes Lét átvi­lágítja tudatunkat (...) em­ber vagyok, s ezért halandó. S mert ember vagyok: köl­tőként cselekszem. Hirdetem / hited: Világ akármilyenek léttörvényeid! S meghalni úgy akarok, hogy azt mond­hassam: / Tettem valamit ér­ted : Emberiségem. Tettem valamit érted: ember, elme­vigaszom, / legszebb bizal­mam”. Az Űj Auróra gondozásá­ban, a Békéscsabai Városi Tanács V.' B. kiadásában je­lent meg Pomogáts Béla Mindenség és történelem cí­mű Juhász Ferenc eposzai­ról szóló könyve. (Tomka Mihály szerkesztette, Petőcz Károly tervezte.) Ünnepi vá­logatás, amely a hatvanéves Juhász Ferencet köszönti, azt a költőt, aki irodalmunk évszázados hagyományait folytatva, „egyszerre vet szá­mot a magyarság és az em­beri egyetemesség vallató kérdéseivel”. Pomogáts Béla irodalomtörténész külön fe­jezetekben tárgyalja a Dó­zsa-eposzt (A tékozló or­szág), A Szent tűzözön regé­it, Az Anyám és az Apám eposzokat, a IV. Bélával fog­lalkozó művet, A halottak királya címmel és a Halott feketerigót. Az Űj Auróra tanulmány- kötete hasznos és szép olvas­mány lehet — az eposzok mellett, és nem helyett, ter­mészetesen — mindazoknak, akik közelebb akarnak ke­rülni Juhász Ferenc költé­szetéhez. S főleg azért, mert szerzője nem magyarázatok-, kai szolgál, hanem „háttér­információkkal”, valamint összefüggésekre döbbent rá — így segíti a kétségtelenül bonyolult líra jobb megérté­sét. (Pomogáts Béla; Min­denség és történelem. Juhász Ferenc eposzai, Űj Auróra Kiskönyvtár, Békéscsaba, 1988.) Szintén ünnepi kiadvány az Üj Auróra másik kis kö­tete: Bartók Béla hamvainak hazatérését üdvözli Juhász Ferenc A hazatérő halott cí­mű költeményével. A zene­szerző 1936-os portréját Fe- renczy Béni rajzolta. A Kner Nyomda gyomai és gyulai üzemében készült könyvek nemcsak tartalmu­kat tekintve, hanem megje­lenésükben is ízlésesek, ün­nepélyesek. (Juhász Ferenc: A hazatérő halott, Űj Auróra Kiskönyvtár, Békéscsaba, 1988.) Niedzielsky Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents