Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-23 / 175. szám
1988. július 23., szombat o Az egész nagy nyári vizs- galáz minden évben eszembe juttatja régi oisztálytársa- mat, Zakotát — kezdte történetét Karra Mihály, az R. téri nyári söröző eldugott asztala mellett. — Ebbe a fiúba valósággal tranzfúzió gyanánt csöpögtették a versenyszellemet. S aki ebből következtet, azt hiheti, hogv sokra vitte. De nem így történt. A múltkoriban valahová utaztam s az autóbuszállomás peronján pillantottam meg. Forgalmista egyensap- kával a fején, menetleveleket osztogatott a vastag benzingőzt eregető buszok sofőrjeinek. Olyan volt, mint egy erdei manó. Nagy és dús bajuszt növesztett magának, szemöldöke, mint két kefe. arca akár egv óriási fánk. Nem ismert meg engem és én úgy tettem, mintha idegen lenne. Miért? Hát ezt fogom elmondani. Otthon nevelték bele a mindenáron való előretörés, érvényesülés imádatát. Az apja valamiféle tisztviselő volt, s bizonyára azt mondogatta: ha ma megelőzöd Pétert, s holnap Pált, lassan, óvatosan mindig csak egyet- egyet, akkor bizonyos idő múlva te leszel a legjobb. A fontos az, hogy valakivel mindig versenyezz-! És Zakota Barna így is tett. Hosszú éveken át tette a szépet egyik osztálytársnőnknek. A lány, Kati nejn volt hozzávaló, Helyesebben: ő nem ütötte Kati mércéjét. Ennek ellenére még lehetett volna némi sikere, ha udvarol és nem versenvzik a lánnyal. De Zakota minden évharmad elején fűnek-fá- nak elhencegi: most aztán rákapcsol és minden tanVarga Sándor: Zakota tárgyból megelőzi Katit, s akkor a lány másképp fog hozzá viszonyulni. Ebből is kiderülhet, mi kinevettük és lenéztük Barnát. Egyrészt sosem tudta utolérni a közepesen tanuló Katit, másrészt mi már tudtuk, a szerelem fizikája szerint nem akkor „áll meg egy lány”, ha utolérik, hanem ha rá sem bagóznak. Mivel láttuk, hogy egyetlen törekvése van: fölénk kerekedni, s mivel tudtuk, erre semmi esélye nincs, talán ostobábbnak is gondoltuk, mint amilyen valójában volt. Aztán érettségiztünk és szétszéledtünk. Ügy augusztus vége felé Zakota Barna meglátogatta néhány régi osztálytársát és „zsúrba" hívta őket. Engem is meginvitált, mondván: nem akarja, hogy összeforrott kollektívánk széthulljon. Mindenikünknek szükségünk van mindenikünkre, hangoztatta. Igazat adtam neki, s a legkisebb gyanú sem ébredt fel bennem. Vagy tízen jöttünk össze Zakotáék első emeleti lakásán. Fülledt, meleg este volt. És lakásuk ezt a fülledtséget, áporodottságot még inkább növelte. Mindenféle régi, masszív bútorokba botlottunk. A belső szobában zongora állt az ablak előtt. Egyikünk fölnyitotta. néhány billentyűt leütött, de nem hangók, hanem porfelhő szállt ki belőle. Évtizedek óta nem használták. Kör alakú asztalt terítették meg a külső szobában. Ültünk a magas támlájú székeken, szimfonikus zene szólt és nekünk ennünk kellett. Roppant kínos volt. Mi egyszerű nyári ingben voltunk, ám Zakota papa csokornyakkendőt kötött, Zakota mama vöröses, hosszú estélyi ruhát hordott s Barna is olyan volt, mintha fényképészhez akarna lódulni. Nem tudtuk mire vélni ezt a nagy ceremóniát. Az ünnepélyes, feszes, ostoba hangulat a vacsora után valamelyest feloldódott. Félretoltuk az „Arthur király asztalát”, eloltottuk a nagy csillárt, s csak a sarokban pislákolt egy állólámpa. Táncolni kezdtünk. Zakota papa jó mutatást kívánt, s átvonult a hálószobába. De a felesége velünk maradt. Az asszony szakasztott olyan volt, mint fia: középtermetű, tömzsi és fecsegő. Mindenikünk sorra felkérte és táncolt vele. Még a lányok is. Én úgy éreztem magam, mintha egy zsák hurkát tartanék á kezeim között. — Olyan boldog vagyok — lihegte az asszony. — Mindig arra törekedtem, hogy a fiamat a többieknél különbnek neveljem. És most kimondhatatlanul boldog vagyok! Nem értettem Zakotánét. de nem is törődtem a szövegével. Aztán a következő táncos már nem tudott megbirkózni a rengetek hurkával. Megbotlottak s mindketten elterültek a parketten. Fölemeltük a becsiccsentett asz- szonyt s bevittük a férje mellé. A muri folytatódott: Ügy tizenkettő felé Zakota Barna leállította a magnót, megköszörülte a torkát és köszöntőt mondott. — Kedves haverok! Most azokra emelem a poharam, akiknek nem sikerült a felvételijük. Vagyis igyunk a ti egészségetekre . . . Mindnyájan megütközve néztük a krumpliorrú Barnát. Volt, akit a tehetetlenségi erő még koccintásra késztetett. Most kezdtünk rájönni, hogy milyen alapon választotta ki a vendégeit! Csak azokat hívta meg, akiknek nem sikerült a nyári felvételi. így akarta bebizonyítani: igazságtalanok voltunk hozzá, amikor éveken át kiröhögtük balek versenylovas modorát, s hogy különb, mih.t mi, hiszen bejutott a B-i mérnökire, mi meg sehová sem. — Na, ne búsuljatok — vigasztalt minket torz, vigyori pofával. Jön még dér a kutyára — viccelt sajátos módján. De nem tudta, mennyire igazat mond. Három perc múlva már kint álltunk a házuk előtt. Ö nem tartóztatott minket, és nem mentegette magát. Akkor képesek lettünk volna tésztaként megdagasztani, nyershúsként elpüfölni, gombóccá gyúrni. De megtette helyettünk az idő. A Zakota-zsúrban részt veitek —• egy kivételével mind főiskolát végeztek. Barna pedig már az első évben kiesett, s az azóta eltelt 14 éven át százfelé hányódott. Sem értelmiségi, sem munkás nem lett belőle. így járta meg, mert tűz-víz különb akart Lenni, mint mi — fejezte be történetét Karr Mihály és egy jót húzott hideg söréből. A fatörzs és ágai avagy a kulturális fejlődés A gazdaságra, a társadalomra és az emberi viszonyokra intenzíven ható kulturális kihívás nélkül elképzelhetetlen, hogy a kor érdekeinek s értékeinek megfelelő termelési-technológiai és társadalomszervezési innováció általánossá váljon A tét vitathatatlan: nemcsak a kultúra önérdeke a kulturális fejlődés. Ha nincs sokféle, minőségi kulturális, s ezen belül közművelődési- innováció, akkor általában a szükséges magyar reform legfeljebb álomkép. csalfa illúzió marad.. Kulturális fejlődés A fogalom tisztázása sem egyszerű feladat, hiszen a kultúra természetes jellemzője. hogy állandóan változik, új értékeket erősít meg. és új mozgásformákat keres. I-ényege és léte az innováció. Ha egy korszak reménykedve kulturális innovációról beszél, ez leleplezően arra is utal, hogy a kultúra természetes, normális viselkedése ismételten akadályokba ütközik. Például most egyre jobban látható, hogy a gazdaság, a társadalom és a kultúra között egyáltalán nincs elégséges kooperáció, egymásra hatás, ezért a kultúra szükségképpen távolodott, sőt elszakadt azoktól a területektől, amelyeket lényegében hatékonyan befolyásolnia kellene. Ennek az általános helyzetnek csak következménye, hogy az oktatási és művelődési intézmények sokszor légüres térben lebegnek a helyi társadalomban, vagy ugyanígy szintén okozat, hogy a jelenlegi kulturális (ön)fejlődés elsősorban a települési-lakóhelyi közeget, jellemzi, mert a gazdaságban, a vállalati szférában egyelőre a kultúra, vagy az emberi tőke szerepe változatlanul másodlagos. A kulturális innovációt így az a#ott viszonyok között úgy határozhatjuk meg, hogy át- ütően nem képes segíteni a termelés vagy a társadalom megújításában. Persze, közvetlen módon ez nem is feladata. „Csupán” olyan új szemléletről, közösségi akaratról. intézményi fejlődésről beszélhetünk, amely akkor és ott helyben újat jelent, s ezzel közvetve ösztönzi a helyi társadalom újraépítését. Ebből az is következik. ' hogy sok régi törekvés, elfelejtett mozgásforma, modernizált elképzelés újat hozhat egy-egy településen vagy állami intézmény munkájában. A kultúrának az is természete, hogy bizonyos szellemi törekvéseket, művelődési formákat akkor is megőriz, ha ezek egy korábbi korszakban háttérbe szorultak, s egyben kiszorultak a társadalmi tudatból, vagy csak egyszerűen elértéktelenedtek. A fatörzs és ágai Az országos és a helyi kulturális fejlesztéseket mindenképpen szükséges valamilyen gondolati keretben, fogalmi szerkezetben értelmezni. Vegyünk egy hétköznapi példát: a fatörzset és ágait. Nézetem szerint a kulturális innovációnak, tehát a fatörzsnek két nagyobb főága van: az egyik a helyi, laikus, állampolgári innováció, a másik pedig a központi, hivatalos, állami-tanácsi fejlesztés. Ez a megközelítés rögzíti ázt a felismerést, hogy tartalmában. formájában, hatásmechanizmusában lényegesen eltér egymástól a felülről inspirált (vagy erőltetett) központi, a hivatásos szakemberek vezette, és az alulról, vagy a társadalom középszintjeiről induló, többnyire nem szakemberek által irányított, részben spontán, részben már szervezett kulturális vállalkozás. Ez a strukturális megkülönböztetés így különválasztja az intézményi és az állampolgári kezdeményezésből létrejött egyesületeket, olvasóköröket vagy népfőiskolákat. Az innovációs fa két főága aztán további két-két kisebb ágra válik szét. A lokális állam- polgári fejlesztés ezért felosztható a csupán egyszemélyes és az állampolgári szövetkezésből kialakult kisközösségi megújításokra. Az előbbire jó példa a családi iskola vagy a falugondnok, a másikra pedig á közösségi ház vagy a vallási kisközösségek. Ugyanígy a felső állami (és tömegszervezeti) új törekvések két csoportba sorolhatók annak alapján, hogy ezeket az egyes intézmények, szervezetek egyedileg próbálják ki, vagy az első kísérletekből már országosan elterjedt vállalkozás, mozgalom. egyáltalán általános új. gondolat, új módszer lett. Az egyikre példa többek között a szentlőrinci iskolakísérlet; s a helyi kalendáriumok, a másikra viszont már jó modell sincs igazán, mert a szülői munkaközösségeket, vagy a csökkenő amatőr művészeti csoportokat is nehéz ide sorolni. Helyzetkép és esélyek A Művelődéskutató Intézetben folyó kutatás eddigi eredményei alapján azt mondhatjuk, hogy a kulturális innováció leggyengébb eleme a személyes reformcselekvések és az állami megújítások mozgalommá válásának hiánya. Azaz éppen az alap és a kifutás esélye nincsen meg. A nyolcvanas évek közepén leginkább az állami, tanácsi intézményeknek volt módja belső, értéknövelő megújításokra, ám gyakran csak „magányos farkasként”, egyed' vállalkozásként. mindenekelőtt sajátos, kivívott különalku- juk alapján. Az innováció útja tehát a hivatalos út szélesítése, újrakövezése, fásítása lehetett, hiszen a központi és a helyi hatalom legjobban ezt, a lehetőséget támogatta, mert a hivatali kontroll és az esetleg szükséges beavatkozás (tiltás) garantáltnak tűnt. Az intézmények progresszív munkatársainak reformkísérüete' tudatosan nem lépték át a valós vagy a vélt demarkációs vonalakat. Ezért sincs ma általános kulturális megújulás. Előzmények, előkí- sérletek. mozgáscsírák nélkül aligha lehet. Csak szerény, eleve fékezett megújulások indulhattak, radikális koncepciók nélkül, de ezeknek azért az a pozitívuma, hogy az intézményrendszer jól-rosszul igyekezett elszakadni az elvont, tarthatatlan célkitűzésektől, s Lassan közeledett a helyi társadalmak mindennapi, közhasznú, konkrét, sok szempontból szintén fékezett szükségleteihez. A csendes állami próbálkozások mellett nem, vagy.alig indulhattak valóban új, átütő kísérletek, például autonóm munkacsoportok, iskolakísérletek, vagy a helyi hatalomtól független kisközösségek. Ezért szükségképpen felértékelődtek az egyesületek, amelyek ugyanakkor gyakran nem képesek többre az állami intézmények elavult, kiürült tevékenységénél. Nincs más élő. vonzó, másolható példa. Pedig a kultúra autonómmá válása, és ezzel megújítófelszabadító. hatása a termelésre, az életmódra, vagy a személyes tudatra átfogóbb, gyökeresebb reformokat követelne. Varga Csaba Kiss Ottó: Kibont a valóság Amíg tki nem bogoz egy tény, I remény vagy mások helyzetén. Ha bontja testét a napra érő lelked asztrál-magja, birtokba vesz, Ivigyázz, a fény, mint színészt a taps. — Tenyerén hordoz Ikörbe a valóság, felemel, de mint iadósát az uzsorás, úgy mutat fel. Csont-testébe beleölel, mert harapás vagy kenyerén: kamat Júdások tenyerén. Sinka István versei bolgár nyelven Szerény, 12 oldalas leporellóban 22 Sinka István- verset adott közre a délbulgáriai Haszkovo városa. Az öregkori Sinka arcképével díszített kiadvány „Végy karodra, idő!” címet viseli és tartalmazza a legfontosabb Sinka-verse- ket, így az „Anyám balladát táncoi'-t és az Éna- dalokat is. A versek fordítója Gen- cso Hrisztozov bolgár költő, aki 1940-ben született, a szófiai egyetem elvégzése után Magyarországon volt ösztöndíjas. Jelenleg a Haszkovói Tribün c. lap szerkesztőségében dolgozik, és a Körkép c. negyedéves irodalmi almanach főmunkatársa. Verseit több magyar folyóirat (Nagyvilág, Somogy. Üj Auróra, stb.) közölte, több verssel szerepel a „Fehér szél támad ... és a „Fénykerék” c. bolgár költők antológiájában. Itt közölt verse a „Delelő Nap” c. 1988 évi Nagy László-szavalóversenv anyagából való. Gencso Hrisztozov a XX. századi magyar költészetet népszerűsíti Bulgáriában, melynek egyik állomása a most megjelent Sinka-vers- csokor. A verseket Kormos István és Görömbei András rövid tanulmánya és Sinka István életrajza egészíti ki. Balogh Ferentz Gencso Hrisztozov: Létem Vagyok 'én lombozott ág, fészkekre várok — vagyok patak: futok hömpölygő mélységekhez — Hófolt vagyok most a föld ziháló mellén — és forrás, hűvös forrás, szomjúságoltó. s az út a szomjasoktól hozzám, az út is én legyek, én! Kiss Benedek fordítása V. Ádász Katalin: Morzsoló
