Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-02 / 157. szám
\ y 1988. július 2„ szombat Békésben kezdte a népzenei gyűjtést Részlet a „Bartók Béla Békés megyei kapcsolatai és emlékhelyei” című tanulmányból Bartók Béla Torontáli megyében, Nagyszenitmikléson, az iskolaigazgató id. Bartók Béla és a tanítónő Voit Paula házastársak első gyermekeként, 1881. március 25-én született. A vékony csontozató, érzékeny és törékeny fizikumú fiúcska gondos és féltő családi nevelésben részesült, amiben Voit Irmának, az édesanyja húgának is fontos és hatékony szerepe volt. A hagyományosan zenét szerető és zenét művelő környezetben — hisz édesapja zongorázott, gor- donkázott és zenekart vezetett, de édesanyja is jól zongorázott —, a kisfiú igen'korán jelét adta abszolút zenei hallásának, biztos ritmusérzékének és rendkívüli emlékezőtehetségének. Bartók Béla önéletrajzában említi, hogy beszélni még nem tudott igazán, de kedvenc dalait már örömmel megkülönböztette a nem rokonszenvesektől; 2 éves korában szüleitől dobot kapott és ezen a hallott muzsika ritmusát pontosan kidobolta; 4 éves korában a zongorán egy ujjal sok dalt „kipötyögtetett”; még nem tudott ír- ni-olvasni, de 5 éves korában megismerte a kottát, majd 9 éves korában már komponálni kezdett — főként táncdallamokat. Első komoly zenei műve 14 zongoradarab volt. A „csodagyerek” Bartók Béla 10 éves korában, pontosan 1892. május 1-jén, Nagyszö Hősön, ahova megözvegyült édesanyja átköltözött, lépett a nyilvánosság elé zeneszerzőként és zongoraművészként — nagy feltűnést keltő sikerrel. Bartók Bélát 1893-1894- ben Pozsonyban, a Voit család régi fészkében találjuk. Itt Erkel László — a Gyulán született Erkel Ferenc fia — avatott oktatói keze alá került, aki elindította a művészi zongorajáték elsajátítása útján; itt barátkozott meg a pozsonyi származású Dohná- nyi Ernővel, akinek alkalmasint része volt abban, hogy a „fenomenálisan” zongorázó, 26 éves Bartók Béla 1907-ben tanár lett a pesti Zeneakadémián, ahol 1899— 1903-ban a Liszt Ferenc-ta- nítvány Thomann Istvántól művészien zongorázni tanult, míg Koessler János a zeneszerzésre oktatta. Jogosan állítják az életrajzírók, hogy a fiatal Bartók Bélában az Erkel- és Liszt-hagyományok igen szerencsésen ötvöződtek, hisz 18 éves korában a J. S. Bachtól, J. Brahmsiig terjedő zeneirodaiamban' feltűnően jártas volt. 1902-ben nyílott arra alkalom, hogy az ifjú Bartók Richard Strauss egyik szimfóniáját jó előadásban meghallgathassa. Ez az élmény „Strauss-lázt” váltott ki benne s a komponálás felé terelte. 1906-ban a magyar népzene iránti érdeklődése fellángolását a Bartók-kutatók részben Liszt Ferenc műveinek elemző tanulmányozásával, részben pedig és döntően Kodály Zoltán 1905-ben sikerrel lebonyolított népzenei gyűjtésének igen kedvező fogadtatásával hozzák összefüggésbe, de megemlítik azt az élményt is, amit Bartók Béla publikált. 1904-ben ugyanis elbűvölte a kis cselédlány, Dósa Lidi által énekelt székely népdal („Piros alma lehullott a sárba ...”) szépsége. Bartókban kialakult a magyar népzenei kutatás célja: „a zenénk legyen magyar” — írja önéletrajzában. Ez jelzi a kiábrándulást az Európában tapasztalt zenei irányzatokból. A családi kapcsolatokat felhasználva Bartók 1906 júliusában — Kodály tapasztalataira és a kapott ösztöndíjra támaszkodva — fonográffal, viaszlemezekkel felszerelve indult el éppen Békés megyébe népzenei gyűjtés tervével, ahol rokonok és barátok fogadták. Bartókot annyira rabul ejtette a népzenei gyűjtés varázsa, hogy az 1906. évet kö- vetően, illetve még 1906-ban szlovák vidéken (Fillér-pusztán), 1907-ben Csík megyében, 1909., 1917. és 1918. években ismét Békés megyében folytatott népzenei gyűjtést. Bartók akkor magyaros ruhában, Kossuth-nyakken- dővel járta a magyar tájakat és igen mutatós, vonzó fiatalember hírében állott. A rá jellemző zárkózottság, szűkszavúság gyűjtés közben feloldódott: nyájas és beszédes lett. Saját megnyilatkozása szerint összesen 2721 magyar dallamot gyűjtött. Ezekből „A magyar népdal” című kötetben 320 népdalt publikált. Bartók nagy felfedezése, hogy a magyar népzenei kincs reálisan nem értékelhető a szomszéd népek népzenéjének alapos ismerete és elemzése nélkül. „Alig kezdtem ehhez a munkához — írja maga Bartók Béla —, láttam, hogy pusztán a magyar anyag ismerete egymagában egyáltalában nem elégséges a tudományos vizsgálathoz, s hogy hozzá legalábbis a környező népek népzenei anyagának lehető legalaposabb ismerete is elengedhetetlenül szükséges.” Ebben a szellemben bonyolította le Bartók 1908-ban a Bihar és Arad megyei gyűjtését, aminek érdekében románul is megtanult. A Román Akadémia 1913-ban kiadta e gyűjtés anyagát. 1906—1916-ban a szomszéd népeknél végzett népzenei gyűjtés anyagából 127 eddig kiadatlan dallamot publikált Bartók 1934-ben megjelent „Népzenénk és a szomszéd népek zenéje” című kötetében. Ezek között egy 1906- ban Vésztőn gyűjtött népdal is szerepelt: „A gőzösnek pattog a kereke ..című. 1934 nyarán abbahagyta a Zeneakadémián való oktatást és a Magyar Tudományos Akadémián a népzenei osztályon összegyűlt sok ezer népdal feldolgozásával, kiadásra előkészítésével foglalkozott, hazánkból 1940-ben bekövetkezett végleges eltávozásáig. Családi vonatkozásokat érintve: Ziegler Márta volt az első felesége, aki rajongásig szerette férjét, másolta partitúráit, házasságuknak 13 évi együttélés után bekövetkezett felbomlása után nevelte 1910-ben született fiát: ifj. Bartók Bélát, majd újból házasságot kötött a békési Hosszúfoki Ármentesítő Társulat főmérnökével és így Békésen telepedett le. Érthető tehát, hogy ifjú Bartók Béla is mérnöki diplomát szerzett. A kivételes tehetségű és szépségű Pásztory D itta 1922-ben tanítványa, majd 1923- ban felesége lett Bartók Bélának, ö lett Európáiban is, majd Amerikában Bartók zongoraműveinek egyik autentikus tolmácsolója és sokat zongorázott hanglemezre is, hiszen Péter fiának, aki 1924- ben született és később szüleivel együtt élt Amerikában, módja és lehetősége volt anyja zongorajátékát hanglemezre felvenni. Bartók Béla és Pásztory Ditta együttes zongorajátékának legemlékezetesebb színhelye — az 1940. október 8-i zeneakadémiai búcsúhangverseny mel-> lett — Bázel volt, ahol ők mutatták be nagy sikerrel a Szonátát két zongorára és ütőhangszerekre, valamint Bartók kimagaslónak minősített művét: Zene húros- és ütőhangszerekre és cselesztára. 1940-ben a Bartók házaspár az Amerikai Egyesült Államokba ment, hogy onnan tiltakozzék a német fasizmus fenyegető terjedése ellen. A Bartókot ért csalódás, a mindennapi megélhetés gyötrő gondjai, mert ajándék jellegével semmiféle pénzbeli támogatást nem fogadott el — még Péter fiától sem, valamint a megerőltető munkatempó is közrehatott, hogy 1945. szeptember 26-án 'New Yorkban a West Side HospitaLban meghalt. Honvágyának az utolsó nagyzenekari alkotásában, a Concertóban adott drámai erejű hangot. Érdemei utó- * lagos elismeréséül 1948-ban Kossuth-díjat, majd 1955-ben a Béke Világtanács békedíját kapta meg. Mára! György Ökrös Róza, a Szinte az utolsó púllanat- ban sikerült találkoznom azokkal, akiknek megadatott, hogy Bartók Béla közvetlen közelében lehettek; énekelhettek neki, láthatták törékeny alakját, szenvedélyességét, szeretetet és finomságot sugárzó lényét, hallhatták hangját, kezükbe vehették vándorló útitáskáját, azt a poggyászt, amelybe egy életen át gyűjtötte a népélet legszebb virágait, a népek táncait, zenéit és dalait, melyből mindig kivirult egy- egy csodálatos zenemű, zenei alkotás, s amely p>ogy- gyásznak tartalma soha sem fogyott ki. „Azt sajnálom, hogy tele poggyásszal kell elmennem” — sóhajtott fel halála előtt kezelőorvosának. Hihetetlen, hogy nagy elfoglaltsága mellett is menynyire érdekelte az egyszerű emberek hétköznapi élete, öröme és bánata. vésztői nótafa És mennyire szerette az életet, a természetet, a családiját, a nyugalmat, a csendet, az alkotást és a munkát. Csodálatos módon be tudta osztani az idejét, hogy minderre jusson, pedig állandóan úton volt. Az elmondottakat bizonyítja a következő, 1980-ban gyűjtött emlékezés, özv. Kira Mi- hályné Ökrös Róza mesélte: „Amikor Bartók Bélával találkoztam, 17 éves voltam, és a Vésztő melletti Kertmeg- pusztán végeztünk mezei munkát a Wenokheimek gazdaságában. Bartók húgának a férje volt ott a gazdatiszt. A mezőn dolgoztunk, amikor odajött hozzánk egy 35 év körüli, szőke, nem magas férfi (36 éves volt akkor Bartók. Cs. B.) és megkérdezte tőlünk, hogy ki tud régi dalokat és ki volna hajlandó neki énekelni. Sok lány volt ott egy csomóban, de mindannyian húzódoztak és szégyenlősen mondták, hogy nem tudnak régi dalokat. Én jelentkeztem. Este eljött hozzánk a szálláshelyünkre, leült egy mun- kásládikára, mellette mécses égett. Én szembe ültem vele és énekeltem, ő kottázta. Két dalt énekeltem el, a Fehér Lászlót és az Angoli Borbálát. Biztosan a megilletődéstől, de több dal nem jutott akkor eszembe, ö olyan szolid ember volt, nem követelte, hogy tovább énekeljek. Sok munkás volt a pajtában — a szálláshelyen — este mindenki pihenni tért, csak én énekeltem. Nagyon emlékszem rá, igen figyelmes volt, hogy a sok munkást az én éneklésem meg az ő munkája ne zavarja. Magamról még annyit, hogy igen nótakedvelő voltam már akkor is, ha egy új dalt hallottam, meg is itanultam. Ezeket a dalokat legtöbbször munka közben tanultam. Édesapám 10 éves koromban meghalt. Édesanyámat soha nem hallottam énekelni. Nagyon sok dalt tudtam, de most már megöregedtem, és nagyon sokat felejtettem. Bartók Bélát viszont nem felejtettem el, ma is mintha itt volna előttem, megmaradt örökre emlékezetemben.” Bartók Béla 1917 augusztusában feleségének, Ziegler Mártának Kertmegpusztára a következőket írta: „ ... Egyelőre — p>our dé- qourdirmes membres musi- caux (zenei tagjaim felélénkítésére) — megharmonizáltam 7 nagy dalt a nyári gyűjtésiből, többek között Ökrös Róza híres Angoli Borbáláját. Ajánlom hallgasd meg tőle, mert ilyet magyarul és méghozzá az alföld kellős közep>én, és méghozzá 7/8 taktusban hallani valóságos, szenzáció.” Csende Béla n r* xw Mátyás Ferenc: A hazatért Bartók A fiatal Bartók Béla Tudom, kevés, de van már vigasz, hogy túl a kocsmán — a szépre —, ha valóban az, a puszta is felfigyel szomjasan. Néztem az arcok rezdületét, ahogy hallgatták a zenét, odasereglettek, oly moccanatlanok, akár iegy régen festett aföldi freskón a jámbor angyalok, s mozdulatlanok, mint a vasárnapi misén, hunyorgatnak, fáradt kezük a földig ér, az ielső sornak csak sámli jutott, a többi áll, mint a juhok a puszta közepén. Akárcsak Budapesten, de itt talán még szebben zuhog a dallam zápora, hirdeti körükben a Mester parancsát, hadd olvadjon a megkövült vadság, terjedjen a muzsika folyvást, megérzi a puszta az ősi forrást, nem idegen neki, a termékeny zeneáradat, mely szárnyat ad, megérteti vele, hogy túllépte az idő a jelen-voltat, s hogy ez a zene már a holnap pogány istentisztelete. Sose hallottak ilyen zenét itt, citerán verték mindig azt a régit, öt hangig emelték fel a lúdtollal, alacsonyan szállt zenéjük a porban, alacsonyan ám, kéménynél nem fönnebb, s most a zenekar az ősdalt fennköltebb, szárnyalóbb hangon, mesteri vonókon, toporzékolva ontja, hogy omoljon át iá szí» falain, az ősforrás nyílásain a dallam tömege. Hogy itt is otthon lehet, jelzik az eres parasztkezek, midőn tiszteletére virágokkal ültették tele a hajdani grófi parkot. Előbb a zongora kezdte meg, aztán a kürt ereszkedett lelkűk mélyére, úgy verték a dobot, mint akik tudták, győz a zene szava ... s honába most tért haza a zene zarándoka: Bartók. Bartók és Elza húga 1904-ben A szülőhely, Nagyszentmiklós egykori földmívesiskolája, ahol Bartók Béla édesapja tanított
