Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-16 / 169. szám
o 1988. július 16., szombat MOZI Diplomás örömlány Szép kis világ ez a' mostani, ha már a fejlettnek tudott országokban sem lehet mit kezdeni a diplomával! Diplomás örömlány — csalogat be az angol film címe ... Aztán jönnek a hasonló társításaink: a jelzős szerkezetbe behelyettesíthetjük a lángossütőt, a butikost, avagy a mérnöki végzettségű gyári portást, mifelénk sem ismeretlen a bizarr képlet... Némi kárörömmel nézhetjük a bevezető képeken az okos arcú Miss dr. Slaught- rer kínlódását — anyagiakkal, érvényesüléssel. Lau- reen-ünknek —, akiről egy- ízben azt mondják, új életet visz a Közép-Kelet-kutatás- ba — nem jön össze a ku- waiti kiküldetés. Ráadásul be is ültetik a bogarat a fülébe, egy kezére játszott „vi- deo-oktatófilmmel”, ami a kísérő szolgálat üdvös lehetőségeit mutatja be. Kísérő- szolgálat. A választékos megnevezés természetesen az előkelőén is űzhető ősi „mesterségre” utal... Iparnak is mondják. Bár ez valójában nem az — mégis mindig jól fizet. . . ! Mi mást választhat csini társadalomtudós hősnőnk a pénz világának tátongó kapujában — mivel az igaz utat nem leié — hát áruba bocsátja testét. És jól meg is számítja az árát. Gyakori fürdőzésein látjuk is, hogy minek ... örömtelenül, de szuverén méltósággal indítja az üzletet hősnőnk. És ahogy ez már lenni szokott, a sorban egyszercsak bekövetkezik az, ami ennek a szakmának a legnagyobb veszedelme: a szerelem. Kivel? Persze, hogy azzal a szak- szervezeti vezetővel, akinek majd fenn kellene akadnia az olaj a pénz és a politika által kifeszített hálón. Sam, a szimpatikus politikus, nem akadt fenn; meghatóan jól vigyázna rá, ám a dörzsöltsége ellenére is csak behálózható diplomás örömlány bizony majdnem otthagyja a fogát a film izgalmas perceiben. A baj csak az: egy unalmas, tempótlan és kusza szálon összekapkodott cselekmény és egy bárgyú befejezés az ára annak a kevéske ingerületnek, amiben végül részesülünk — meg amit kifizetünk érte ... Valamit a legsilányabb filmekből is ki lehet okosodni. Adom is tovább, nem csak diplomásoknak, és nemcsak örömlányoknak, amit én tanultam ... Nem árt odafigyelni, ha nyájas mosolyú bácsik csak úgy barátságból odaadnak egy milliókat érő luxus appartmannt-t! Legalább gyanús a dolog. De az önkéntes tenisztrénerekben sem szabad vakon megbízni. Ezt a tudást nem a diplomával adják, s valójában jobb, ha filmből tanuljátok meg lányok előbb, mint az életből utóbb. Ez inkább az angol tanulság volt.. . A magyar pedig az, hogy becsüljétek meg gyerekek azt a diplomát, jó lehet az még valamire, és ne várjatok túl sokat egy filmtől, aminek csak a címe jó ... P. A. Lesz-e múzeum Mezőkovácsházán? Ha egy települést várossá nyilvánítanak, az mindig örömmel s büszkeséggel tölti el az ott élőket. így volt ez 1986-ban Mezőkovácsházán is, ám hamar kiderült, hogy a városi rang bizonyos kötelezettségekkel jár ... Olyan intézményrendszert kell kialakítani az élet minden területén, mely valóban méltó e ranghoz. Sok mindent sikerült megoldani, ám úgy tűnik, a közművelődési létesítmények valahogy háttérbe szorultak a tennivalók sorában. Beszélhetnénk itt a könyvtár zsúfoltságáról vagy a művelődési ház állapotáról. die ezúttal nem ez érdekelt bennünket... Kisebb — nem városi rangú — települések is, ha valamicskét adnak magukra, legalább helytörténeti gyűjteményt hoznak létre, s megtalálják a módját, miként tegyék azt közkinccsé. Mező- kovácsházának eddig ez sem sikerült, pedig lelkes pedagógusok, megszállott helytörténészek fáradoztak azon, hogy ne menjenek veszendőbe a még fellelhető muzeális értékű tárgyak, eszközök, dokumentumok. Az persze más kérdés, hogy az esztendők során összegyűjtött anyag hozzá méltatlan épületben alussza Csipkerózsika-álmát. Hogy meddig? Ennek eredtünk nyomába . . . — Nagyon embrionális állapotban van még ez a múzeum. De azért nem mondunk le róla. Tudja! Pénz kérdése ez is .. . Mindezt dr. Fekete Lajos, a tanács elnöke mondja, aztán invitál, nézzük meg, hol szeretnék elhelyezni a gyűjteményt .. . Ha az új iskola leiépül... Gépkocsival pillanatok alatt odaérünk a Petőfi utcai — vagy ahogy a kovácsháziak mondják, a „lenti” — iskolához. A kapu zárva, így csak kívülről nézhetjük meg a talán 1990-re jobb sorsra érdemesülő épületet. A szigetelésen már túl vannak. A homlokzatot is hamarosan rendbe teszik. Akár jöhetne a gyűjtemény — gondolom naivan. — Igen ám, de akkor mi lesz a gyerekekkel, akik ide járnak? — Hát éppen ez az! Most épül a 800 adagos napközis konyha, mellette lealapoztuk a nyolc tantermes új iskola épületét. Ha az elkészül, felszabadul ez a közel százéves épület, mely fekvését, állagát tekintve ideálisnak tűnik múzeumi célokra. Eredeti állapotába szeretnék helyreállítani, de a befalazott ablakokat — ki tudja miért — nem gyógyítják ki” vakságukból... Utunkat az óvodához folytatjuk. Ott, egy hátsó épületben helyezték el a gyűjtemény jelentős részét. Megnézni; fotózni csak az ablakon keresztül lehet, a kulcsot nem tudják hamarjában előkeríteni. ...lesz múzeum — Itt Mezőkovácsházán az iskolánál alkalmasabb házat nemigen talál — szögezi le Pántya Imréné, a művelődési osztály vezetője. — Nálunk nincs műemlék, vagy műemlék jellegű épület. Ezért gondoltunk erre az iskolára. És elmondja, amiért idejöttem: miként szeretnék berendezni a majdani múzeumot. Elsősorban a hely- történeti anyag találna itt otthonra, de lehetne időszaki kiállításokat rendezni, hiszen van több helyiség is. A két kisebb terem a feldolgozó munkához lenne ideális, esetleg egy lakást is kialakíthatnának az épületben ... — Szeretnénk minél hamarabb biztonságba helyezni és persze bemutatni a gyűjteményt. Van egy lelkes helytörténeti szakkörünk, melyet Balogh György. a könyvtár vezetője irányít; rájuk is számítunk. A település múltjáról esik szó, s arról, hogy valamikor — s manapság is — nagy divatja volt itt a dohánykertészetnek és a ciroktermesztésnek. Természetes lenne tehát, ha e két növény feldolgozásával kapcsolatos tárgyak tudatos gyűjtése megindulna. És ebben a munkában is elsősorban a helytörténeti szakkör tagjaira számíthatnak. További akciók — Meddig jutott a kutatócsoport és mik a további tervek? — Azt a gunyoros lenézést, amivel a megkövesedett tudósak gyülekezete első könyveimet fogadta, egyre nagyobb tudományos érdeklődés váltatta fel. Ezt nagy megelégedéssel kell megállapítanom, és ez az — meg őseimtől örökölt konoksá- gom —, amiből a további akciókhoz erőt merítek. A négy évvel ezelőtt megalakult „Pre-asztronautikai társulat” ma már egész sereg nagynevű tudóst és szakembert számlál. Hogy csak néhányat említsek: Francis H. Crick, Nobel-díjas amerikai kutató, doktor Jurij Nyiko- lajevics Morozov szovjet egyetemi tanár, John F. Blumrich, a NASA mérnöke, sir Francis Hoyle, brit egyetemi tanár, a magyar Tóth László, doktor Vlagyimir Rubcov a Szovjetunióból, P. A. Kanjilal, indiai kutató, J. Fiebag nyugatnémet geológus és még sokan mások. Ezeken kívül, akikkel állandó kapcsolatban vagyok, szoros együttműködést sikerült teremtenem az amerikai űrrepülési program számos szakemberével, akik maguk is hívei Däniken el-# méleteinek, és elismerésük" jeléül egy bolygót ajándékoztak nekem. „Hivatalos” telekkönyvi igazolásom is van róla. A bolyó, állítólag, a Kentaur csillagzathoz tartozik, és az én nevemet viseli. Persze, humbug az egész... de én berámáztat- tam az ajándékozási oklevelet, és itt őrzöm a hátam mögött a falon, a többi bekeretezett gúnyrajzzal együtt. Ki tudja, hátha egy napon csakugyan rólam fogják elnevezni azt a bolygót, ahol első ízben fog az ember genetikai manipulációkat végezni a majmokon. Én, persze, ügyet sem vetek a gúnyolódásokra, ha-. nem végzem a magam dolgát. Most voltam néhány indonéziai és óceániai szigeten, egy egész könyvre való új bizonyítékokat sikerült összeszednem. Jövő ősszel, pontosan: szeptemberben Jugoszláviában leszek, ahol a „Pre-asztronautikai társulatnak” lesz az összejövetele Növi Vidonolskiban. Ugyanakkor Rijekán lesz egy szovjet—amerikai űrhajózási kiállítás, ök is, mi is a legújabb dolgokkal jelenünk meg. I könyveimet 45 millió példányban adták el — Önnek mostanában jelent meg két új könyve ..., de a könyvkereskedésekben nincs egy sem. — Mert már szétkapkodták. Kiadóm, a zürichi Ho- henrain-Verlag azt mondja, hogy az én könyvemmel csinálta eddig a legjobb üzletet. — És ön? — Nem tagadom — én is. Ma már viccként mesélem, mikor első könyvem megjelent, stuttgarti kiadóm azt Eddigi beszélgetéseim során tehát úgy tűnik, „minden sínen van”. Az épületet kiválasztották, az anyag nagy része összejött, jó- szándékból sincs hiány. De vajon elég mindez? Balogh György korántsem olyan derűlátó, mint eddigi beszélgetőpartnereim. És — sajnos — így, aggályaival együtt teljes a kép a mezőkovácsházi múzeum ügyében ... Addig más megoldás kell — Tudja, már az is sokat elárul — mondja keserű mosollyal —, hogy a saját gyűjteményünkhöz nincs kulcsunk. Az egykori óvodaépület másik szárnya az önkéntes tűzoltóké, ők szerelték át a zárat. Azóta nem jártunk a raktárban ... Pedig érdemes lett volna körülnézni odabent: az öt híján ötszáz tárgyi- emlék, melyet gondosan leltárba vettek, sok látnivalóval kecsegtet. A mammutcsontok- tól a paraszti ruhákig és a köpülőtől a hörcsögfogóig sok mindent találhattunk volna az ötletesen — létrákból — összeállított különös polcrendszeren. — Persze mindennek legalább a fele nem kellene, esetleg jó lenne cserére, ha megkezdődik a cirok- és a dohánytermesztés eszközeinek gyűjtése. De megkezdődik-e? Hiszen ahhoz, hogy — teszem azt — egy cirokhúzópadot beszerezzünk, pénz kell. A teendő tehát: a tanács bízzon meg valakit, vagy valakiket ezzel a feladattal, biztosítson legalább 15 ezer forintot a vásárlásra, és akkor már menni fog a dolog. Balogh György egyébként nem csak ebben borúlátó: — Egy múzeumhoz szakember kell. Találnak-e valakit erre a feladatra? Különösen ilyen ínséges időkben, mikor a helytörténeti szakkör vezetéséért járó tiszteletdíjat is megvonták tőlem ... És mindezeken túl, ott a tárgyak kezelésének kérdése ... Mert ilyen állapotban, amilyenben vannak, nem alkalmasak a kiállításra. A múzeumhoz szükségeltetik még könyvtár és dokumentációstár is ... Szerencsére Balogh György e témák iránt érdeklődik, így az 1220 dokumentum, amelyet eddig összegyűjtött szakkörével, elegendőnek ígérkezik. Ennyi kétség, gond ellenére bízik-e a hőn áhított múzeum megszületésében? Nos, nem kaptam megnyugtató választ: — Egy bemutatóterem kellene, egy állandó kiállítóte- rem addig is... Hogy lássa a lakosság, mit és miért gyűjtünk. Van erre alkalmas helyiség több is a városban. Aztán, ha valóban lesz múzeum, mehet oda minden. De addig? * * * A kör bezárult. Tovább nem „nyomoztunk” a mezőkovácsházi múzeum ügyében. Hogy kell egy ilyen intézmény a városban, az kétségtelen. S hogy lesz-e 1990- re? Nos, jóslásokba nem bocsátkozhatunk. Egy biztos: a már összegyűlt anyagot mielőbb — alkalmazkodva a lehetőségekhez — közszemlére kell tenni. Ez is több a semminél. Nagy Agnes Amit az ablakból sikerült .meglesnünk... Fenti képünk: az iskolaépület, amelyből egyszer talán múzeum lesz Fotó: Fazekas Ferenc kérdezte, mennyi tiszteletdíjat kérek. Azt mondtam, egy svájci frankot minden eladott példány után. Kinevetett, hogy ez nem honorárium. Mondom neki, én örülök, hogy egyáltalán megjelenik a könyv. Azóta 13 könyvem került az olvasók elé, 23 nyelvre lefordították őkét, és ... 45 millió példányban adták el. Én a mai napig megmaradtam első tiszteletdíjamnál, és — az önök valutájában kifejezve — több mint tízmilliárd dinárt kerestem eddig, azaz 45 millió svájci frankot. Legújabb két könyvem után, amit ön említ, még nem kaptam meg a pénzemet, de hiszem, hogy azoknak is sikere lesz mindenütt. No persze, a svájci adóhivatal nem túlságosan szemérmes, és minden beérkező honoráriumot alaposan megfeji, és hát a tanulmányútjaim is rengetegbe kerülnek, mert mindenhová kénytelen -vagyok szakembereket magammal vinni, felszerelést, filmkamerát... nem egyszer helikoptert vagy repülőgépet kell bérelnem (a bérautó már magától értetődik!), és a helybeli vezetők is jól megvágják az embert, mert most már tudják, mi célból megyünk ide vagy oda. Eleinte boldogok voltak, ha segíthettek, most én vagyok boldog, hogy egyáltalán meg tudok alkudni velük!... És a tudományos társulatunk évenkénti összejöveteleit is finanszírozom. — És — meddig még? — Az igazam diadaláig. Én csökönyös vagyok, mint egy szamár, kitartó, mint egy elefánt, és optimista, , mint minden ember, aki tudja, hogy jó úton jár. Minden eszméért harcolni kell. Én nem vagyok néptribun, sem Megváltó, nem állítom tehát, hogy az emberiség javát szolgálom, mert vele együtt a magáméért is küzdők .... de szeretném, ha embertársaim belátnák, hogy tévútra tereli őket a politika, hogy elbutítja és cselekvőképtelenné teszi az egyház, ahelyett, hogy elővennék jobbik eszüket, és úgy közelednének létvalóságukhoz, ahogy kell... félrevezető manipulációktól mentesen. Csakis így remélhetünk szebb holnapot. Lányi István (Vége) Múlt és jövő (7.) „flz igazam diadaláig”
