Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-29 / 154. szám
NÉPÚJSÁG 1988. június 29., szerda Orosz nyelvi tábor Gyomaendrödön Orosz nyelven értékelik a foglalkozások tapasztalatait A gyomaendrődi Kiss Lajos Gimnázium és Szakközépiskola mér a második alkalommal adott otthont a HNF megyei bizottsága által koordinált orosz nyelvi tábornak. A 65 magyar általános és középiskolai tanuló képzését — a hazai pedagógusok mellett — kilenc szovjet diák is segíti, akik e&y, ugyancsak orosz anyanyelvű tanárnő kíséretében Kecskemétről érkeztek a tehetséggondozás céljából szervezett foglalkozásokra. Ezeken részt vesz még Tamara Nyikolajevna Volkova, az Ivanovói Állami Egyetem módszertanos oktatója, valamint hat bölcsészhallgatója. (Ezek a fiatalok nemrég fejezték be a hatodik szemesztert orosz nyelv és irodalom szakon. A diploma megszerzése után a Szovjetunió különböző tudományos 'és oktatási intézményeiben fognak majd dolgozni.) A táborban járva, mindenütt kedvező tapasztalatokról lehetett hallani. A fő hangsúly a tanuláson van, amelyet az ugyancsak orosz nyelven folyó kötetlen programok is jól kiegészítenek. Minden résztvevőnek örökre emlékezetes marad például a közelmúltban tett hajó- kirándulás. A magyar gyerekeknek nagy sikerélményt jelent, hogy — az idegen nyelv elsajátításakor és alkalmazásakor szokásos gátlások alól felszabadulva — egyre precízebben képesek kifejezni magukat oroszul, ügyelve a helyes kiejtésre. Jóleső érzés tudniuk, hogy mind többet értenek meg az eredeti orosz beszédből. Ami az ellátást illeti, panasz nem volt eddig. Ugyanis a vendéglátó intézmény vezetői, dolgozói mindent megtesznek azért, hogy a „táboro- zók” a lehető legjobban érezzék magukat ottlétük alatt. Kép, szöveg: B. I. Növényvédelmi tanácskozás Telekgerendáson Sok gondot okoz a mező- gazdasági szakembereknek a kukoricában a vetés utáni gyomirtás. Az alapkezelések hibáját állománykezeléssel korrigálhatják a nagyüzemekben. Ehhez különösen jó eredménnyel használható a Rhone-Poulenc cég Pardner nevű gyomirtó szere. Többek között erről beszélt tegnap Telekgerendáson, a Békéscsabai Állami Gazdaságban tartott növényvédelmi tanácskozáson Hugh Ilyne, a Pardner nemzetközi termékigazgatója. A készítmény jól használható őszi búzában is, elsősorban a kései elgyomoso- dásnál a kétszikű gyomnövények ellen. A tanácskozáson Lantos Péter a napraforgó új, korszerű, hazánkban még eddig nem engedélyezett gyomirtó szeréről, a Modownról tájékoztatta a szakembereket. Elsősorban repce, és varjúmák ellen hatásos a készítmény, de más kétszikű gyomok élűién is használható. A házigazda Békéscsabai Állami Gazdaság kukorica- és napraforgó-termesztés technológiájáról dr. Kruzsic Pál termelési igazgatóhelyettes adott részletes információt a vendégeknek. A békéscsabaiak eredményesen termesztik ezt a két növényt, mindezt bizonyítja, hogy tavaly 36 millió forint nyereséget hoztak a gazdáságinak. Befejezésül Kiss Gábor, az állami gazdaság növényvédelmi főmérnöke számolt be a Pardner- és a Modown- kísérletek tapasztalatairól. A mintegy száz vendég a gyakorlatban is megtekintette a gazdaságban beállított növényvédelmi kísérleteket. V. L. Az utolsó nyár „Valaki a vízbe esett” Dúlnak bennem az érzések, és nem akarom elhinni, hogy egy kilencéves fiúcsika a felnőttek asszisztálása mellett fulladhat vízbe. Pedig ezt a tényt látszik megerősíteni a meghallgatott tanúk vallomása. Fülledt meleg volt akkor hétfőn Is, amikor a déli órákban az utca apraja a játszótéren futkározott. Enyhét adott lombja alatt egy öreg fa árnyéka. A játszótértől alig pár méterre foly- dogál az Élővíz-csatorna. Nagy zsivallyal katonásdit játszanak a fiúk, és babázák pár kislány a homokban. A kisfiúnak mind a három testvére lent van a játszótéren. Nem szólt még anyuka a 30 méterre lévő lakásból, hogy lehet ebédelni. Van hát idő arra, hogy botot keressen, madzagot kössön rá, hátha ráharap egy halacska. Sétál le s fel a parton, lógatja a madzagot a vízbe. A víz meg folydogál békésen, néhány korán elsárgult falevelet hordva a hátán ... A fiúk a téren csatazajjal csépelik egymást, és észre sem veszik, hogy egy kis társuk hiányzik közülük ... — Arra riadtunk fel, hogy egy felnőtt a hídról kiabál: — Valaki a vízbe esett! Megdermedtünk egy pillanatra, azt hittük, hülyéskednek velünk, aztán a partra rohantunk ... Egy néni azt kiabálta, menjünk orvosért. Emlékszem, akkor már rengetegen voltak a hídon is, a parton is. Néztük a vizet, én láttam a kisfiút arccal lefelé a vízfenéken. Nem mozdult. Tudok úszni, de nem mertem beugrani a vízbe. Azért, mert ott a parton azt mondogatták a felnőttek, az iszap húzta le a fiút. És egyébként is láttam, nem mozog már. Aztán futva jött egy bácsi és beugrott a vízbe, kihozta a gyereket a partra... Tessék elképzelni, ott volt a fiúcska édesanyja. Valaki szólhatott neki. Zokogott, kiabált: — Adjátok vissza a gyermekemet! Én hazamentem, olyan borzasztó hatással volt rám az eset. Sosem láttam még halottat. Apukám hiába szólt hozzám egész este, felel getni nem tudtam, mert sírás fojtogatta a torkom. (Kovács Attila, 14 éves.) — Pingpongoztunk a játszótéren. Jókat nevetgéltünk, vége az iskolának, olyan jól esett lazítani... Semmi sem zavarta játékunkat addig, •amíg egy néni a hídról nem kezdett kiabálni, hogy beleesett valaki a vízbe, nyújtja a kis kezét, segítsen, aki tud. Mire a vízhez értünk, már semmi mozgást nem láttunk. Körülöttünk a felnőttek a parton is, a hídon is egymást biztatgatták: — Ugorj már! Csináljatok már valamit ... Aztán jött a kisfiú édesanyja, aki olyan rosszul lett, hogy többen mindjárt vele foglalkozták. Ha jól emlékszem, a tragédia Időpontjában 'két férfi volt a parton, és röviddel a baleset után a gyerek anyukája is megérkezett, de ő a fájdalomtól szinte eszét vesztette. — Én is tudok úszni, de féltem utánaugranl. Ha valami életjelt adott volna, biztos nem gondolkozunk. (Ba- ráth Attila. 13 éves.) — Az ABC-be indultam vásárolni. Leálltunk a parkírozóba az Élővíz-csatorna partján. Láttam, hogy a másik oldalon fetreng egy nő, ketten is próbálnak csinálni vele valamit. Azt hittem, epilepsziás és rosszul van, mert csak annyit kiabált mellőle egy nő, hogy segítsen már valaki. Átrohantam a hídon, le a partra, oda az asszonyhoz, akiről azt hittem, eszméletét vesztette. Csak akkor szólalt meg mellettem egy férfi, hogy vízben van egy gyerek. Úszómester vagyok, azonnal ugrottam. A kisfiú arccal az iszapban feküdt. A víz két méter lehetett, mert csak úszva sikerült kihoznom. Élesztési kísérletem már nem járt sikerrel. Ott volt az orvos is, aki csak a halált tudta megállapítani. Hosszú percek telhettek el a gyerek vízbe esésétől a segítség- nyújtásig, mert gondolom, a sokkos állapotban elfelejtették azt kiabálni, hogy ember van a vízben. Azt hajtogatták makacsul, hogy jöjjön már valaki, és én is a parton levő asszonyon akartam segíteni. Nem is álmodtam, hogy gyerek van a vízben, hiszen ha tudom, már a másik partról beugróm. Amikor már az eseményeken túljutottam, háborodtam fel, hogy nem akadt senki a tömegből, aki a gyerek után ugorjon ... (Teleg- di Emil úszómester, két gyermek apukája.) * * * Huszonnégy órával a tragikus eset után a helyszínen gyerekek labdáznak, homokoznak és persze kavicsokat dobálnak a vízbe. Nézem a hosszú partszakaszt. El kellene .talán keríteni a játszótér környékét. Nem nagy beruházás. Pár méter drót. Elkeríteni, hogy nyugodtan engedhessék le a szülők a gyermekeiket. Hiszen még most kezdődött a nyár. Egy kisfiú kilencedik — utolsó — nyara. Béla Vali Egy este krónikája Fáklyás felvonulás, tiltakozás a fővárosban Pár nappal ezelőtt még csak reménykedtünk abban, hogy a különböző csoportok által hétfő estére meghirdetett budapesti demonstráció rendben, szélsőséges megnyilvánulások nélkül zajlik le. Nem titkoljuk, reményeink mögött jogos félelem húzódott meg, hisz irredenta és soviniszta röpcédulákról és nemkívánatos szövegek skandálására való készülődésről érkeztek hírek. S ahogy ilyenkor lenni szokott, terjedtek az álhírek és a rémhírek is. Pesten például bizonyos körök tudni vélték, hogy Gyuláról különvonatot indítanak a tüntetőknek. A fővárosból viszont olyan hírek szállingóztak, hogy Budapest „kitesz magáért**, százezren is ott lesznek a Hősök terén. Akárhány résztvevőre is számítottak a rendezők, volt fogalmunk arról, hogy egy több tízezres tömeg — ha indulatai elszabadulnak — mennyire kezelhető. Azt is tudtuk, hogy a legtisztességesebb szándékkal szervezett tüntetés sem marad válasz nélkül, s tovább terheli az amúgy is szakadni kész magyar—román viszonyt. A tüntetés szervezése nem tartozik a hivatalos magyar politika eszközei közé. Továbbra is bízik a tárgyalások és a nemzetközi fórumokon való fellépés erejében. (A módszer persze változott, hisz a korábbi csendes diplomáciát egyre inkább felváltja a nyilvánosság előtti politizálás.) Ez a magyarázat arra, hogy a magyar politikai vezetés kezdettől fogva nem támogatta a demonstráció szervezését. De nem is tiltotta be, mert ha mint módszerrel nem is, de alapvető célkitűzéseivel egyet- érthetett. Hétfő éjfélre kiderült: a budapesti felvonulás minden várakozást felülmúló fegyelmezettséggel zajlott le, nem vált irredenta, soviniszta és románellenes tüntetéssé. Ezt igazolja az alábbi helyszíni tudósítás is, amelyet szerkesztőségünk azzal a szándékkal tesz közzé, hogy megakadályozzuk az esetleges elferdítések és rosszindulatú híresztelések terjedését. A múlt hét végén felröppent a hír, hogy egyes állampolgári csoportok tiltakozó megmozdulást szerveznek Budapesten, a romániai falvak felszámolásának terve ellen. Az úgynevezett településrendezés azt jelentené, hogy több ezer magyar, német és román kistelepülés tűnne el a föld színéről: templomok, temetők, kulturális értékek, lakóházak. Hétfőn este a Deák téri metróállomáson a szokásosnál is nagyobb a forgalom. A kis- földaLatti szerelvényei szinte percenként érkeznek és továbbrobognak a Hősök tere felé, ahol a demonstráció kezdődik. Nehezen felkapaszkodunk az egyik kocsira. Az emberekről csorog a veríték, egymásba kapaszkodnak. A Bajcsy-Zsilinszky úti megállóban piros jelzést kapunk, a szerelvény nem kevés ideig vesztegel. Leszállunk és busszal megyünk tovább. A téren embertömeg. Piciny nemzeti színű zászlókat lobogtatnak, transzparenseket emelnek a magasba. A Népköztársaság útja felől egyre többen jönnek. Pontban hét órakor megkezdődik a nagygyűlés. A szónok nyugalomra, fegyelemre, méltóságra int. Elhangzanak a jelszavak. „Igazságot Erdélynek!»» Ütemes taps tölti be a teret. Mellettünk újabb feliratok jelennek meg. „Nem Erdélyt akarjuk, hanem emberi életet Erdélyben.*» A másik vászonra ezt pingálták: „Dunának, Oltnak egy a hangja .. .»» Egy harmadikra: „Éljen a magyar- román barátság.** Felolvassák a memorandumot, amelyet a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetének nyújtanak át. A petíció az egyetemes emberi jogokra hivatkozva tiltakozik a romániai magyar kisebbség jogainak csorbítása ellen. Felzúgnak a harangok, és vigyázzállásba merevedik a több tízezres tömeg. A Himnuszt éneklik. Előkerülnek a fáklyák, a gyertyák. Lobogó és pislákoló fényözön, amerre a szem ellát. A színes táblákon a megsemmisítésre ítélt falvak némelyikének a neve: Kovász!, Hídvég, Apóca, Bölőn, Csikrákos, Bodola... És természetesen az ugyanerre a sorsra szánt román, szász és bánáti sváb települések nevei. Elindul az emberfolyam a román nagykövetség épülete felé. A lakóházak ablakaiban gyertyákat gyújtanak, zászlókat lengetnek. A han- gosítókocsiból elhangzik a figyelmeztetés: a nagykövetség közelébe érve alakuljon át néma tüntetéssé a menet. Ismét a jól ismert jelszavakat skandálják: „Igazságot Erdélynek, Erdély S. O. S., Le a buldózerekkel.** A fiatalok magyar népdalokat énekelnek. Thököly út 72., a román nagykövetség épülete. Sötét van, csak a fáklyák és a gyertyák világítanak. Az épület körül rendőrkordon, előttük karszalagos rendezők. A tömeg némán figyeli a fejleményeket. Csönd. Csak a vakuk villognak, a magasból kamera pásztázza végig az utcát. A nagykövetség ablakain lehúzták a redőnyt, az ajtó zárva marad. Nem hajlandók átvenni a tiltakozó okmányt. öt perc várakozás után elindulunk vissza a Hősök terére. Megkoszorúzzák Szent István és László király szobrát, felhangzik a Szózat. „Hazádnak rendületlenül .. .*’ Éjszaka van. Csaknem éjfél, amikor kiürül a tér. Néhány százan még ottmaradnak, székely népdalokat énekelnek. Budapest, 1988. június 27. Lovász Sándor—Seres Sándor Korszerű mentőállomás Gyulán Az elmúlt évben húszezer 688 esetben mozgósították, a nyolc gyulai mentőkocsit a környéken betegek szállításához és így 470 ezer 288 kilométert utaztak a mentősök. Mentéshez és orvosi utasításra keltek útra legtöbb alkalommal, szülésihez és magánkiihívásra háromszáznál valamivel többször vonultak ki. Tegnap, június 28-án dr. Bumbera József, a Békés Megyei Mentőszolgálat főorvosa adta át a felújított gyulai mentőállomást rendeltetésének, s az ünnepi eseményre eljött az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, dr. Bence Béla is. Véletlen dátumegybeesés, hogy 1928. augusztus 12-én, immáron hatvan éve alakult, elsőnek a megyében, Gyulán mentőállomás, amelynek szolgálatát a városi tiszti orvos vezetése mellett a hivatásos tűzoltóság, az önkéntes mentőegyesület tagjaival együtt látta el. A vármegye alispánja arról számol be rendszeresen készített jelentéseiben, hogy a mentőállomás jól működik. Érdekes, hogy például 1938 februárjában dr. Márky Barna alispán örömének ad kifejezést, hogy a nagy forgalom ellátásához második mentőautót is beállíthattak. Ez az autó elsősoriban a fertőző betegek szállítását szolgálta. A második világháborút követően, 1947. február 14-én újra dolgozik a gyulai mentőállomás. A mentés és betegszállítás 1948. május 10-én lett állami‘feladattá, ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat. Az ötvenes években épült gyulai állomás napjainkra szűk és korszerűtlen lett. A Sarkad! Lénán Tsz építőipari és szolgáltató szakcsoportja ’87 szeptemberében kezdte meg a felújítást és tíz nappal a befejezési határidő előtt jó minőségben elkészültek a vállalt feladattal. A 9,1 millió forintos felújításit a Békés Megyei Tervező Vállalat kollektívája tervezte meg, a kivitelezéshez és berendezéshez szaktanácsot, pénzt adott az országos központ. A hatvan éve dolgozó gyulai mentőszolgálat a tegnapi naptól korszerűbb feltételek között gondoskodhat a beteg ember időben kórházba történő szállításáról. Dr. Bence Béla főigazgató főorvos kérte a mentőállomás dolgozóit, hogy felelősségteljes feladatukat a korább iihoz^basonló lelkiismeretességgel lássák el. A gép- kocsipark adott, a felszereléssel, a műszerezettség szakszerű és célszerű felhasználásával segíthetne, hogy szükség esetén minél hamarabb mentésre készen álljanak és gyógyítható betegeket szállítsanak a kórházakba'. B. Zs. A felújított gyulai mentőállomás Fotó: Béla Ottó
