Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-29 / 154. szám
1988. június 29., szerda Munkában fegyelem, játékban egyenrangúság Falfestés felső fokon Az órámra pillantok, éppen fél kettő van. Alberti Pállal, a békéscsabai Kulich Gyula Ipari Szakmunkás- képző Intézet szakoktatójával erre az időpontra beszéltünk meg találkozót iskolájukban. — Nem mindig halálpontos — mentgetőzjik az ugyanitt dolgozó felesége, azonban ezzel egy időben már nyílik is az ajtó, és ez esetben „ha- lálpontosan” érkezik. A beszélgetésünkhöz hűs irodát keresünk, mert a nyár eleji napsugarak a legtöbb helyiségben felforrósí- tották a levegőt. És egyébként is éppen munkából sietett vissza az iskolába (most folynak a nyári gyakorlatok), jól esik a hűvösség ... Tizenhat éve dolgozik ezen a helyen, mint szobafestő-má- zoló-tapétázó szakoktató. Az utóbbi időben — 1986-ban, 1987-ben és az idén is — sok elismerést kapott a várostól, a megyétől és most legutóbb a Kiváló Pedagógus kitüntetést a Művelődési Minisztériumtól. — El kell mondanom, nagyon meglepődtem, hiszen ilyen elismeréssorozatra nem számítottam — mondja. — Végül is csak azt tettem. amit egyébként is szeretek csinálni. 1972-ben, amikor letettem a mestervizsgát, még eszembe se jutott, hogy én esetleg a szakma tanára legyek. Az Ingatlankezelő Vállalatnál dolgoztam, és pusztán a saját megmérettetésem miatt vágtam bele ... Sikerült. A véletlen műve, hogy még ugyanebben az évben ajánlatot kaptam volt iskolámtól a jelenlegi állásomra. Hogv miért döntöttem az elfogadása mellett? Nem is tudom .. . Anvagilag nem jártam jobban. Talán egyszerűen csak kedvem volt hozzá. Igaz, az első évek kemény feladatok elé állítottak. Nem szakmailag, inkább a gyerekekkel voltam rutintalan. Huszonkét évesen, mindenféle pedagógiai képesítés nélkül kamaszokkal foglalkozni, bizony elég merész vállalkozás... Aztán leérettségiztem, elvégeztem egy hároméves pedagógiai tanfolyamot, és közben gyűjtöttem a tapasztalatokat. Egy idő után már magamtól is ráéreztem, menynyit és mit lehet megengedni a tanulóimnak, mi az, ami már haverkodásnak számít. Igaz, a kettő nem zárja ki egymást, de tudni kell a határokat. A munkához szigorúság és fegyelem szükséges, de a játékban, a sportban már jöhet, sőt, jönnie kell az egyenrangúságnak. Ügy alakult, hogy én vezetem az iskolában a kispályás csapatot, s úgy érzem, élvezik a gyerekek, hogy a meccsről, s általában az ottani dolgokról mindig partnerként beszélgetünk. A gyerekekről jut eszembe, hogy megkérdezzem, milyenek a mai festő-mázoló szakmunkástanulók? A válasz nem késik: — Mivel ezen a szakterületen mindig elég nagy a túljelentkezés, így szerencsére van válogatási lehetőségünk abban, hogy kiket vegyünk fel. A rajz és matematika tantárgyakon -kívül még a hozott magatartásjegyekre is odafigyelünk. Bár néha előfordul, hogy gyengébb magaviseletű gyerek is bejut, az első év elején talán még a későbbieknél is magasabbra emeljük elvárásainkat a viselkedést illetően, s így a továbbiakban ritka a fegyelmezetlenség. A legtöbb problémánk inkább „A tanárnak pedig nagyon értenie kell a szakmát...” Fotó: Veress Erzsi azzal van — és ez jó néhány évvel ezelőtt még nem volt —, hogy a mai (de főleg a belvárosi) gyerekeket olyan alapvető dolgokra kell megtanítani, mint a begyújtás vagy a sepregetés. Persze, gondolom, ez összefügg a mai „összkomfortos” életünkkel ... Szakmailag általában elégedettek vagyunk. Persze volt már az átlagnál gyengébben teljesítő évfolyamunk is, de nekem meggyőződésem, hogy hacsak valaki nem bukik ki az első évben, akkor valamit mindenképp ki lehet hozni belőle. A tanárnak pedig nagyon értenie kell a szakmát, mert a hibát egyből észreveszik. Amikor a terveiről kérdezem, hosszasan gondolkodik. Különösebben nincsenek tervei. Elégedett a munkájával, van két kislánya, a család gyakran jár kirándulni, a nyári szünet erre és a pihenésre mindig bőven ad lehetőséget. — Nem, nincsen — rázza a fejét, s már búcsúzkodni kezdünk, amikor mégis eszébe jut valami: — Hát az 1990-es országos szakmai verseny, amit ez alkalommal nálunk fognak megrendezni! Ott mégiscsak jól kellene szerepelnünk. Igaz, eddig sem panaszkodhatunk az eredményekre, de „hazai talajon” méginkább nem illene csúfot vallanunk ... Magyar Mária Ilyen tábor még sehol sem volt A szó szoros értelmében vendégmarasztaló az asztal, amelyhez leülünk a sarkadi Gárdonyi utcai középiskolai kollégiumban. Az itt megrendezett tábor néhány lakója épp az imént fejezte be a munkát: a ragasztó még nedvesen csillog a sima felületen. A különböző tevékenységi formák -egyik helyszínén vagyunk, nem csoda hát, ha jegyzettömböm úgy ragaszkodik az asztal lapjához. Bognár Mária az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa — aki a tartalmi munkát segíti — mielőtt végigkalauzol a táboron elmondja, mit is látok hamarosan. — A helyi gimnáziumban egységes és differenciált középiskolai kísérlet folyik. „Nevelési alapismeretek” címen fakultatív tárgyat vezettek be,' ehhez kívánunk segítséget nyújtani e táborral. Egy hét alatt sok mindent megtanultak a középfokú végzettségű pedagógusjelöltek. A gyakorlati ismereteket úgy sajátították el, hogy közben maguk is alkotókká váltak. — Az önszervezés képességét kívántuk fejleszteni — mondja Bognár Mária, hogy jól értsem miről van szó — azzal, hogy itt mindig minden önkéntesen ment. Mi a tevékenységi lehetőségek széles skáláját biztosítottuk, hogy ők mely lehetőségekkel kívánnak élni, ezt maguk döntötték el . Mikor megtudom, hogy ilyen tábort nem hogy a megyében, de még az országban sem rendeztek korábban, már nem szívesen ülök itt, a néptelen előcsarnokban. Indulnék, hogy lássam, mire mentek a fiatalok az itt töltött idő alatt... Már csak egy napjuk van hátra, úgyhogy lesz miről meséljenek — bizakodom ... * * * Tizenkilencen vannak, többségük a sarkadi gimnázium tanulója. Dézsik Edinát a fazekaskorong fölé hajolva találom. Elmélyülten dolgozik egy kecses kis tálon. Keze alatt engedelmesen nyújtózik az imént még sután formátlan agyag. — Néhányan nagyon ügyesek — dicséri tanítványait Prekop János, aki a „fazekasok” munkáját irányítja. — Kár, hogy igen kevés az időnk, így épp hogy csak az alapokat tudják elsajátítani... Igen, időzavarral küszködött mindenki az alatt a gyorsan pergő egy hét alatt. Szinte habzsolták a lehetőségeket. Már a kézműves tevékenységek között is nehéz volt a választás. Lehetett tojást festeni, batikolni, faragni, szőni, fonni, mézeskalácsot sütni, bábot készíteni, s — ki ne felejtsük, hisz ez volt a lányok kedvence — gyöngyöt fűzni ... És akkor Előadás — még nem „élesben” még nem említettük a szellemet megmozgató, a dráma- pedagógiai és a mozgásos (táncos) lehetőségeket... Szóval volt nagy jövésmenés, hisz mindenbe bele akartak kóstolni. * * * Természetesen mindehhez megfelelő szakemberek szükségeltettek, s a táborban ebből sem volt hiány. Miközben a hálószoba felé sétálunk — itt néhány lány nyelvi fejtörőkön dolgozik — Bognár Mária erről beszél: — A megyei pedagógiai intézetnek köszönhető, hogy ilyen nagyszerű szakember- gárda jött össze itt Sarkadon. Sok táborban voltam már, de meg kell mondjam, ilyen jó csapattal sehol nem találkoztam. A szó nemes értelmében fanatikusok, akik tisztelik a másik munkáját, és hagyják, hogy a gyerek kibányássza magából a dolgokat. Ez utóbbi roppant fontos, hiszen a cél az, hogy az itt tanultakat alkotó módon továbbfejlesszék majdani munkájukban. Készek az alkotó önkritikára is. A videoszobában, mely útbaesik a háló felé, lányok ülnek a televízió előtt. Rögtönzött bábelőadáFotó: Fazekas Ferenc sukat a tábor egyetlen „férfi” tagja, Szabó András vette föl videóra. Most azt figyelik, mit, hogyan lehetett volna jobban előadni. — Hogy miért választottam épp ezt a fakultációt — kérdez vissza az „egyke” mosolyogva. — Mert úgy gondoltam, itt sok lány van, hát csak jó lehet közöttük. És nem csalódtam. Ez a tábor meg különösen jól sikerült. Kozák Bea és Oltyán Ági nem jöttek üres kézzel. Egy nem éppen könnyű feladatlapot állítottak össze — napokig bújták a könyveket—, azon dolgozik most néhány lány a hálószoba meghitt csendjében. Köztük van Pintér Andrea, aki a mezőkovácsházi gimnáziumból jött másodmagával, amolyan „előőrsként". Mert ott is foglalkoznak a Nevelési alapismeretek c. fakultáció indításának gondolatával. — Nagy örömmel vállalkoztam arra, hogy eljöjjek ebbe a táborba. Szeretnék egyszer óvónő lenni, s ahhoz úgy érzem, feltétlen szüksége van az embernek arra, hogy ilyesmit megtanuljon ... * * * De arra is, hogy tudjon bánni az apróságokkal! És azt sajnos év közben, az elsősorban elméleti anyag elsajátítása során, nemigen gyakorolhatják . .. Most erre is lehetőségük nyílik, hiszen a tábor zárónapján, csütörtökön lesz az igazi „premier”, melyre az összes helyi óvodást meghívták. A bemutató anyaga már elkészült, taníthatják is a kicsinyeket mindarra, amit ellestek mestereiktől az itt töltött idő alatt. így válik teljessé az egyhetes tábor. Ám addig még van idő — egy egész nap —, lehet csiszolni a tánclépéseken, javítani a bábelőadáson, hogy nehogy szégyent valljanak legszigorúbb kritikusaik, a gyerekek előtt... Nagy Ágnes i,útÜ»IKTll€l Állategészségügy Munkahelyi művelődés A cím pontatlan, ugyanis a nemrég összevont állategészségügyi állomást és intézetet- — amit hamarosan újra szétválasztanak — jelenleg Békés Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomásnak hívják. A munkahelyi művelődésről megfogalmazott vélemények előtt érdemes néhány tájékoztató jellegű adatot felsorolni, mert az elmondottak csak ezek ismeretében érthetőek igazán. — Az állomás dolgozói között 112 diplomás van,, az összlétsizám majdnem fele. Gazdálkodásunk részben önálló, ami azt jelenti, hogy a budapesti központ — a MÉM-mel egyeztetve — határozza meg számunkra a költségvetés összegét. Ugyancsak a központnál van a devizakeret is. Tehát az állomás olyan helyzetben van, mint egy üzemegység — próbálta meg elmagyarázni a szervezeti formát az állomás igazgatóhelyettese, Dudaszeg István. Azt is tőle tudtuk meg, hogy az állomáson szakkönyvekre évi 20 ezer forintot fordíthatnak. (Ismerve a szakkönyvek árát, ez bizony édeskevés. ..) De milyen lehet egy ilyen sajátos felépítésű intézményben a munkahelyi művelődés? A laboráns, Tuliné Saj- ben Valéria így látja: — Korábban a gyógyszertári központban dolgoztam, ahol minden évben szerveztek a gyerekek számára műsorokat, és szervezetten folyt a színházjegyek vásárlása is a helyi közönségszervező révén. Itt sajnos, nincs ilyesmi... Kokavecz Endre állatorvos már kissé szélesebb értelmezésben vizsgálja a munkahelyi művelődés helyi gondjait, hiányát. — A néhány évvel ezelőtt országosan kiadott rendelkezés, amely a külföldi sajtótermékekre vonatkozott, érzékenyen érintett és érint bennünket ma is. Elsősorban a szakmai információkat szolgáltató Current Contens hiányzik nagyon. Mert ez alapján legalább a szerzőtől meg lehetett kérni a munkánkhoz szükséges különnyomatokat. Hogy értse, miért fontos számunkra a naprakész szakmai tudás... Az intézetnek elsősorban az a feladata, hogy la járványos, fertőző betegségeket minél előbb felismerje és közölje a hatóságilag illetékes szervekkel. Ehhez viszont a kutatóintézetek eredményeit naprakészen kell ismerni. Az alkalmasint egyéves nyomdai átfutással megjelenő Magyar Állatorvosok Lapja erre nem alkalmas. De folytatom a sort. Hiányolom a rendszeres szakmai továbbképzéseket, tapasztalatcseréket is. Mivel létszámhiánnyal küszködünk, az országos tanácskozásokra is csak nehezen jutunk el. És ott vannak a nyelvtanfolyamok. Míg az új rendelkezés meg nem jelent — ami azt jelenti, hogy csak saját zsebre lehet intenzív nyelv- tanfolyamra beiratkozni — az intézetből többen is nyelvvizsgát tettek. Ami nem úri passzió, hiszen csak így követhetjük a szakirodalmat, tarthatunk személyes kapcsolatokat külföldi munkatársainkkal, partnereinkkel. S mivel a közhiedelemmel ellentétben meglehetősen szolid az itt dolgozók fizetése, az egyéni folyóirat-vásárlást sem engedhetjük meg magunknak. A hazai folyóiratokat mi is úgy vásároljuk, hogy szüleimmel, sőt a nagymamával is cserélgetjük a lapokat. Mivel a művelődésnek csupán egy része szakma és ezzel is ennyi a gondunk — bár ez a fontosabb —, a többiről idő és hely hiányában már nem is érdemes szólni. Szerencsére néhány idős kolléga — pótolva a közös rendezvényeket — igen igényes kulturális és politikai „félórákat” tart. Közös kirándulásaink, programjaink az utóbbi években nem voltak. Úgy vélem, egyfajta befeléfordulás tapasztalható nálunk. Ezt persze egy szóval is kifejezhettem volna — zárja le a beszélgetést Kokavecz Endre. — Nincs nálunk munkahelyi művelődés... ... (bse) Gyulán is játsszák A Gyulai Várszínházban is színre kerül Gosztonyi János Andrássy út 60. című színműve Márton András rendezésében. A Radnóti Miklós Színpadon nagy sikerrel bemutatott darabot július I5-én, 16-án és 17-én játsszák a várszínpadon. Képünk a budapesti előadáson készült, a színen (Takács Katalin és Kelemen Csaba MTi-fotó — Kieb Attila
