Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-03 / 132. szám
1988. június 3., péntek o Nevelőszülők köszöntése „Intézetünknél hagyomány, hogy minden évben megrendezzük az önök tiszteletére a nevelőszülők napját. Most én mondok köszönetét azok helyett is, akik az első találkozáskor riadtan bújtak Önökhöz, mert a szülői házban csak a rettegés és félelem uralkodott, akiknek arcát nem simogatták meleg, puha anyakezek, akiknek asztalára nem jutott foszlós fehérkenyér, ízes leves és főzelék, s nem jutott becéző szó.” Így kezdte ünnepi megemlékezését tegnap, csütörtökön Gyulán, az Erkel Művelődési Központban rendezett találkozón Jász József, a Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatója. Majd azzal folytatta, hogy anyagilag hagy segítséget nyújt az állam, a társadalom a szülőkvesztett gyermekek felneveléséhez, de a pénz, a jól felszerelt otthonok, intézmények sem tudják azt adni, amit az édesanya, édesapa. Sajnos az ^állami gondozottak száma Az utóbbi években ugyancsak sok fejtörést okozott a mezőgazdaság szakembereinek a vadzab terjedése a gabonákban. A legfrissebb felmérések szerint hazánkban mintegy 240 ezer hektár kalászost fertőzött meg ez a veszélyes gyomnövény. Különösen a Dél-Alföldön, Békés és Csongrád megyében jelentős a kártétele. Ezt igazolja, hogy tavaly megyénkben mintegy 36 ezer hektáron észlelték az egyszikű gyomokat, ez a vetésterület 21 százalékát jelenti. Többek között erről volt szó azon a tanácskozáson, amelyen három megye, Békés. Csongrád és Szolnok mező- gazdasági szakemberei vettek részt tegnap, csütörtökön Orosházán a Petőfi Művelődési Központban. Dr. Laub ál László növény- védelmi szakmérnök, a Hoechst magyarországi képviselője a tavaly 125 éves világhírű nyugatnémet cég tevékenységéről beszélt. Naptovább emelkedik. Békés megyében is csak kis részüket tudják befogadni nevelőszülők — 126-an kétszáz gyermeket — akiknek pénzzel nem lehet megfizetni azt az áldozatos nevelőmunkát, amit az elhagyott gyermekek érdekében végeznek. „Kérjük, legyenek továbbra is segítőtársaink és szövetségeseink a nevelésben. Simogató kezük nyomán fakadjon mosoly a riadt arcocskákon, feledtessék el a rossz álmokat, szomorú emlékeket” — mondta beszéde végén Jász József igazgató. Ezt követően 64 nevelőszülőt jutalmaztak meg, köztük Tóth Lajosnét Békésről, aki 1962 óta 32 gyermeket nevelt fel: „Mind becsületes emberré vált, egy sem lett börtönviselt.í Ez az én legnagyobb örömöm és jutalmam.” Tóth Lajosné tegnap délután Békésen több mint negyedszázados munkájáért vehette át a Kiváló Munkáért kitüntetést. Béla Ottó jainkban 26 ezer terméket állítanak elő a cégnél, több mint 14 ezer jól képzett kutatómérnök dolgozik a legújabb vegyipari termékek előállításán. Legfontosabb feladatuknak a szaktanács- adást tartják, a világ 146 országában van képviseletük. A szakember rámutatott: a műanyagok szerepe a mezőgazdaságban, mint csomagolóanyag, rendkívül jelentős. A hazai élelmiszer- gazdaság csak úgy tud versenyképes maradni, ha rövid időn belül megoldja a korszerű csomagolást. Az NSZK cég rendkívül nagy pénzt fordít a környezetkímélő növényvédő szerek előállítására, mivel jól tudja, csak így tud versenyben maradni a világpiacon. A továbbiakban a vadzab ellen jól használható Illoxán 28 EC-ről beszélt, majd felhívta a figyelmet egy totális gyomirtó szerre, a Fináléra, amely felválthatja a Gramoxont és a Reglone-t. V. L. „Pátkai Ervin 1937-ben született Békéscsabán. Képzőművészeti tanulmányait a Budapesti Iparművészeti' Főiskolán Borsos Miklós nővén dégeként kezdte, s a párizsi! École Nationale Supé- ríeur des Beaux-Arts-ban H. Georges Adamnál fejezte be. 1957 óta élt külföldön.” Ez az idézet a Békés Me-, gyei Könyvtár katalógusából való, melyet Pátkai Ervin emlékkiállítása alkalmából készítettek. Tegnap délután a könyvtár emeleti csarnokában megrendezett tárlat megnyitóján dr. Ambrus Zoltán, az intézmény igazgatója * arra emlékeztette a nagy számban megjelent érdeklődőket, hogy a neves szobrászművészt — fiát — kétszer veszítette el a város. Először, amikor Párizsba ment művészetet tanulni, másodszor pedig, amikor egy gázrobbanás következményeként 48 éves korában meghalt. Parancs János Graves-dí- jas költő, a művész barátja mondott megnyitó beszédet. Termékeny és csodálatos tehetséggel megáldott művész volt, mondta többek között. Hihetetlen szívóssággal dolgozott, még szobafestést is vállalt, hogy megélhessen, megvalósíthassa álmait. Kevés ideje volt tervei kivitelezésére. Káprázatos sikerei voltak, s nemcsak a szobrászatban, * városépítőként is jelentős szakembernek számított. A francia közvélemény korunk Michelangelójaként emlegette az 1985-ben elhunyt művészt, akinek neve egyebek között összefonódott a párizsi Beaubourg Centre és a Pavé-Neuf negyed megalkotásával. A kiállítás — melyen' elsősorban Pátkai Ervin grafikái és plasztikái láthatók — megnyitója után vetítettképes előadást is tartottak a könyvtár klubhelyiségében. Ezen a művész egyéb, főleg építészeti alkotásaival ismerkedhettek meg az érdeklődők. P. F. Fotó: Gál Edit Környezetkímélő növényvédő szerek Pátkai Ervin emlékkiállítása Közúti ellenőrzésen Lejárt műszaki, rossz fékek, libegő kormány 1 - . .............................~1 A Békés Megyei Tanács közlekedési osztálya, valamint a Békés Megyei Közlekedésfelügyelet először a közelmúltban szervezett olyan közös akciót, melynek során átfogó ellenőrzést hajtottak végre a közutakon. Az ellenőrzések során a közületek, magánszemélyek tulajdonában lévő gépjárművek, és a külföldi tehergépkocsik közlekedtetésére vonatkozó rendelkezések betartását, a szállítási és fuvarozási bizonylatok, menetokmányok szabályosságát vizsgálták többek között. A kilenc útvonalon történt ellenőrzésekben közreműködtek a Hajdú-Bihar és a Szolnok megyei közlekedésfelügyeletek és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai. Az egyik ellenőrző úton munkatársunk is részt vett. Berecz Attilához, a Hajdú-Bihar Megyei Közlekedésfelügyelet főelőadójához és Nedanov András rendőr őrmesterhez — aki egyébként Mezőkovácsházán teljesít szolgálatot — csatlakozom. A Békés Megyei Közlekedésfelügyelet székházában történt eligazítás után indulunk Újkígyósra. Bár az út nem hosszú odáig, azért menet közben sok mindent megtudok. — A legtöbb baj a gépkocsik műszaki állapotával van — mondja Berecz Attila. — Ennek oka egyrészt a gépkocsiparkunk elöregedőt tsége, másrészt az korszerűtlen úthálózat. Persze, ez még egyáltalán nem jelentheti azt, hogy az üzemeltetők ne foglalkozizanak járműveikkel, sőt, inkább fokozott mértékben kellene karbantartaniuk azokat. Sajnos, tapasztalataim szerint, nem mindenütt tartják be az előírásokat, hajszolják a gépeket addig, míg szinte szét nem hullanak. S persze, a gépkocsivezetők is mennek, keresniük kell, teljesíteni a feladatokat, mert ha állnak, akkor nincs pénz. — Elképesztő, hogy egyes téeszek milyen állapotú gépjárműveket képesek a közutakra engedni, — Erről már Nedanov András beszél, — Legalábbis a mi körzetünkben ezt tapasztalom. A legrosszabb az egészben, hogy a téeszek illetékesei, ha egy-egy géjárművükét kivonjuk a forgalomból, legtöbbször személyes sértésnek veszik az intézkedésünket. Noha egészen másról van szó. Nem engedhetjük meg, hogy az utakon olyan géjárművek közlekedjenek, mélyek veszélyeztetik a forgalmat. Általában mondhatom, az üzemeknek, gazdaságoknak nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk gépparkjaikra. Szabadkígyóson állunk meg először. Egy Weimar típusú forgó-rakodó az első „áldozat” negyed nyolc körül. Több apró hibát találnak a szakértő szemek, s különösen az nem tetszik a két ellenőrnek, hogy a gép gumijai különböző típusúak. A vezető széttárja a kezét, ő már többször kérte a főnököt, de nem kapott megfelelő gumikat. Most, egy figyelmeztetés után továbbhajthat. Mint a rakodó, a következő pótkocsis vontató is az Aranykalász Tsz tulajdona. Míg Nedanov András a különböző okmányokat vizsgálja, a sofőr egykedvűen falatozik. Kiderül, a menetlevél nincs aláírva, indulás előtt nem ellenőrizték a vontatót műszakilag a telephelyen. A pótkocsihoz vezető fékzsinór erősen kopott, a kormányszerkezet sem a legbiztonságosabb. Mindezen nem is lehet különösebben csodálkozni: a vontató hatósági műszaki vizsgája több mint egy hónapja lejárt. Itt mást nem is lehet tenni, a rendszámot rögtön le kell szerelni. S míg az egykedvűségét már régen elvesztő gépkocsivezető a rozsdás csavarokkal küszködik, . panaszkodik is; három napja vezeti a vontatót, előtte más hajtotta, miért pont ő bűnhődjön? De a szabályt nem lehet megkerülni, jelén esetben ellene tesznek feljelentést. Később a tüzeléstechnikai vállalat Zsukját állítja meg Berecz Attila. A vezető kéményseprőként dolgozik a vállalatnál, nincs megbízása az autó vezetésére. A rak- térben különböző anyagok vannak, ezekről sincs megfelelő szállítólevél. Berecz Attila türelmesen elmagyarázza a kocsi vezetőjének, milyen okmányokra van szükség, s végül is figyelmeztetés után elengedi. átutalási betétakció Ismét átutalási betétakciót hirdet, mégpedig 1988. június 6. és 1989. január 5. között az OTP. — A pénzintézetnek első ízben tavaly volt ilyen akciója. Az idei, újabb kezdemé-' nyezés azt jelenti, hogy a tavalyi akció sikerrel járt? — kérdeztük Kaposvári Lászlót, az OTP-Bank Békés megyei igazgatóhelyettesét. — Igen, jól sikerült az 1987-es akciónk, melynek eredményeképpen december végére már csaknem 22 ezer átutalási betét-tulajdonossal kerültünk kapcsolatba. A tavaly szerzett tapasztalato- kat is felhasználva kezdeményezzük most az újabb megmozdulást, szervezünk tombolát. Az a nem titkolt célunk, hogy minél többen éljenek ezzel a szolgáltatásunkkal. — Egyáltalán, a megyében mikor vezették be az átutalási betétszámlát? — A megyeszékhelyekre 1969-ben terjesztették ki ezt a lehetőséget, és már az első néhány héten csaknem ezren nyitottak ilyen folyószámlabetétet. Kérőbb, 1978- ban vezettük be Gyulán és Orosházám, majd a ’80-as évek elején valamennyi OTP-Bank-fiókmál. Jelenleg csaknem 23 ezren élnek ezzel a lehetőséggel, imtéztetik bankfiókjainkkal a szolgáltatások, a biztosítás, az adó, az OTP-részletek, különböző számlák, tartozások ellenértékének átutalását. Sokan egyenesen munkabér-átutalással kérik az átutalási betétjüket. Ráadásul a számlát fenntartásos betétként kezeljük, és semmilyen lekötési kötelezettséggel nem jár. — Mi a lényege a most kezdődő újabb akciónak? — Részt vesznek a tombolajátékunkon azok, akik június 6. és 1989. január 5. között az OTP-Bank bármely Békés megyei fiókjánál átutalási betétszámlát nyitnak. Kétszeres a nyerési esélyük azoknak, akik az így nyitott átutalási betétszámlára munkabérüknek legalább egy részét, vagy nyugdíjukat havonta átutaltatják. A nyeremények között egyébként szerepel például színes tévé, videomagnó, több gépkocsinyeremény- takarékbetét könyv. — A tavalyi akció idején nehezményezték a régebbi átutalási betéttulajdonosok, hogy ők nem szerepeltek a játékban, illetve csak vi- gaszdij-sorsoláson vettek részt. — Jelenlegi akciónkban a régi betétszámla-tulajdonosok is részt vesznek, ha 1988. június 5-ig nyitott számlájukat 1989. január 5- ig nem szűntetik meg. Amennyiben sikerül beszervezniük újabb betétszámla- tulajdonosokat, további tombolajegyeket kapnak. — Mikor lesz a sorsolás? — 1989. január 26-án, 17 órakor, a Békéscsabai Ifjúsági és Üttörőházban, a nyereményjegyzéket pedig közzétesszük a Békés Megyei Népújság január 28-i számában, és kifüggesztjük az OTP-Bank Békés megyei fiókjaiban. A nyerteseket egyébként levélben is értesítjük. Megjelenik a Popcorn Hungary Az International Hungary Popcorn — a próbaszámok kedvező fogadtatását követően — megkapta a végleges lapalapítási engedélyt, így a napokban 80 ezer példányban kerül utcára az Athenaeum Nyomdában készült első hivatalos, júniusi száma. Az engedélyt a Miniszter- tanács Hivatala adta ki a KISZ Központi Bizottságánál készült értékelés alapján, a Popcorn ugyanis a Talentum KISZ Kulturális Fórum első lapalapítási válAz ellenőrzések gyorsan, szakszerűen, udvariasan folynak. Ennek ellenére, van olyan gépkocsivezető, aki vakarga’thatja a fejét, mint a Kemikál pótkocsis Ifása is — már Újkígyóson vagyunk —, a kilométerórájának állása nem nagyon passzol a menetlevélben írtakhoz. Helyszíni bírságot kell fizetnie. A mezőkovácsházi áfész egyik furgonját is megállítjuk. A sofőr gebines, tojást szállít. Hibás a kormány- szerkezet — libeg a kormány —, a kipufogó lyukas, a fékkel is van némi gond. A főelőadó és az őrmester tanácskozik. Felmerül a lehetőség, le kell venni a rendszámot. A vezető, ahogy ezt meghallja, rögtön kö- nyörgőre fogja a dolgot, megígér mindent, csak most teljesíthesse a fuvarokat, mert akkor nem kereshet. Végül is a szakemberek 500 forint helyszíni bírságot szabnak ki, s addig nem engedik tovább a kocsit, míg a kormányt tartó csavarokat meg nem szorítja a gebines vezető, ő lázasan dolgozik, s megígéri az őrmesternek, hogy Mezőkovácsházán bemutatja neki majd a rendbe hozott furgont. Nem jár sokkal jobban az Aranykalász téesz újabb pótkocsis vontatójának vezetője sem: a kormányszerkezet gömbcsuklói kopottak, a pótkocsi fékje nem- fog megfelelően, s ez akkor lehet különösen veszélyes, ha rtalalkozása. A Popcorn próbaszámai 128 ezer példányban fogytak el, s mind szakmailag, mind gazdaságilag sikeresnek bizonyultak. A Popcorn júniustól rendszeresen, minden hónap közepén jelenik majd meg. A tíz színes posztert is tartalmazó folyóirat már júliustól beattörténeti . visszatekintéseket tartalmazó melléklettel bővül. A Talentum KISZ Kulturális Fórum úgy tervezi, hogy lapalapítási vállalkozását ősztől folytatja. gyobb teher van azon. S hiába mondja a vezető, hogy a telephelyükön nincsenek ailkatrészek, ezt nem lehet figyelembe venni az ellenőrzéskor. A helyszíni bírság: 400 forint. Délelőtt tíz óra körül indulunk vissza Békéscsabára. Természetesen az eltelt idő alatt jóval több gépjárművet ellenőriztek úti társaim, mint ahány eset ebben az írásban szerepel. S az sem hallgatható el, hogy találtak sok olyan gépkocsit is, melyeknek műszaki állapota megfelelő volt, s a különböző okmányokon sem volt semmi kifogásolható. Ilyenkor« láthatóan öröm töltötte el a két ellenőrt. Az úton a tapasztalatokat összegezzük, s mind a hárman egyetértünk abban, hogy nemcsak a gépkocsivezetők a felelősek rossz állapotú járműveikért, hanem az ezeket üzemeltetőket legalább akkora felelősség terheli a hibákért. * * * A megyénkben két napig tartó, kilenc útvonalon végzett közúti ellenőrzéssorozatnak a következő a gyorsmérlege: 659 gépjárművet ellenőriztek, közülük 199- nél találtak kisebb-nagyobb hiányosságot, szabálytatan- - ságot. A kiszabott helyszíni bírságok összege 55 500 forint. Huszonnégy üzemeltető ellen született szabálysértési feljelentés, s öt gépjárművet kellett a helyszínen megfosztani rendszámától. Pénzes Ferenc