Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-03 / 132. szám

1988. június 3., péntek Negyven gyermek-, és ifjúsági közösség pályázott Péntek Első délelőtti látogatóm félve kopogtat. Talán at­tól tart. úgy jár, mint „A Hivatalban"; nem fogad­ják, mondanivalóját nem rájuk tartozónak ítélik. Pe­dig ■— mint később kide­rül — komoly dologról van itt szó. Arról, hogy pár év­vel ezelőtt szabad óráiban fabrikált egy igazi, mére­tes, szabályos kapukkal felszerelt gombfociaszlalt. Be is festette, úgy zöldellik messziről, mint a kerti pá­zsit. Most viszont másik lakásba költöznek, oda már nem, vagy csak nehezen férne be. Most mit csinál­jon? Hirdetést adjon fel? Többe kerülne esetleg, mint az egész kis alkot­mány. De kidobni sincs szive, mert benne van a munkája, s ráadásul hal­lotta, olvasta is valahol, hogy működnek iskolai szakkörök, amelyekben gombfociznak a gyerekek. Nekik, is örömük telne benne. Bántaná, ha mostantól haszontalanná válna ez az asztal. Hát ezért utazott be Bélmegyerröl. Kérdés, lesz-e, aki el­megy érte Bélmegyerre? F. I. — BÜZABEMUTATÖ. A Ga­bonatermesztési Kutatóinté­zet és a MAE Csongrád megyei szervezete június 7- én és 8-án búzabemutatót tart Szegeden, a kutatóinté­zetben (Alsó Kikötő sor 9. szám), illetve n GKI kis- zombori telepén. Ifjúsági szoftveregylet A Békés Megyei Művelő­dési Központ az élmúLt hó­napban alakította meg az ifjúsági szoftveregyletet, mely a Tégla Közösségi Házban működik. Az egylet fő,céljának azt tekinti, hogy olcsó és magas színvonalú programokat készítsenek, el­sősorban a megye művelődé­si házai és iskolái számára. Az egylet tagjai jelenleg ki­sebb csoportokban — borí­tékcímző, képújság»-, hely- nyiilvántartó, jegyíró, stb. programokat fejlesztenek. Az egyletnek a későbbi­ekben az lehet tagja, aki egy működőképes, eladható programot bocsát az egylet rendelkezésére, legkésőbb 1988. szeptember 15-ig. (A program témája tetszőleges lehet.) Az egylet legközelebbi ösz- szejövetelef június 15-én tartja a Tégla Közösségi Házban. A KISZ KB és az Állami Ifjúsági és Sporthivatal a helyi szabadidős ifjúsági és gyermekközösségek támoga­tására megyénként letéti számlát hozott létre, s keze­lésére szakértői csoportokat kért fel. A támogatás el­nyerésére eddig 40 pályázó 48 pályázatot küldött be. Célkitűzéseik, elképzeléseik alapján a szakértői bizottság tagjai 550 ezer forint támo­gatást osztottak szét tegnap délelőtt a békéscsabai ifjú­sági házban megrendezett ülésükön. A döntésről két héten belül értesítik a sike­resen pályázókat, s az el- utasítottakat további javas­latokkal látják el. — A DOLGOZÓK SZAK- KÖZÉPISKOLÁJA ÉS GIM­NÁZIUMA (Békéscsaba, Ta­nácsköztársaság u. 1. szám), az 1988 89. tanévre a követ­kező iskolatípusokra várja a 14 éven felüli dolgozók be­iratkozását: közgazdasági 4 és 2 éves; pénzügyi kiegé­szítő 2 éves; kereskedelmi 4 Életreformtábor Reformkonyha. Napi rend­szeres jóga. Közeledés a ter­mészethez. Reflexológia. Gyógynövényismeret... És sorolhatnánk még tovább, mi mindennel ismerkedhetnek azok a családok, melyek jú­lius 30-tól augusztus 7-ig. a Biharugrától öt kilométerre megrendezésre kerülő „Élet­reform” tábor lakói lesznek a Békés Megyei MűveLődési Központ rendezésében. Az újszerű táborban természe­tesen egyéni jelentkezőket is szívesen látnak. Aki vállal­kozik arra, hogy így — tá­bori formában — ismerked­jen az egészséges életmód mikéntjével, június végéig jelentkezhet Békéscsabán. a Tégla Közösségi Házban. Üjburgonya kg 36,70 25,­Vöröshagyma kg 16,40 12,­Fokhagyma kg 56,70 30,— Fejes káp. kg 30,— 20,­Kelkáposzta kg 34,­— Alma kg 37,50 21,50 Tojás db 2,50 1,60 A tapasztalat az, hogy saj­nos a pályázati kiírást nem mindenki vette figyelembe, többen ezért kaptak kéré­sükre nemleges választ. A bizottság tagjai a közeljövő­ben három pályázót szemé­lyesen keresnek fel, hogy még alaposabban megismer­jék terveiket, elképzelései­ket, s e szerint döntsenek. A szakértői bizottság to­vábbra is várja a pályázók jelentkezését, a Kulich Gyu­la Ifjúsági és Űttörőház cí­mére. A pályázati kiírások­ról a megyei tanács ifjúsági és a Sportosztályán kapnak tájékoztatást az érdeklődők. éves; szakmunkások szak- középiskolája 3 éves és gim­názium 4 éves. Jelentkezési lapok a felnőttoktatás iro­dájában igényelhetők reggel 9-től délután 4 óráig. A ko­rábban megszakított tanul­mányokat is folytatni le­het. Új kemencék Szeghalmot és öt környék­beli települést lát el ke­nyérrel és péksüteménnyel a Körösi Sütő- és Édesipari Vállalat llj számú szeghal­mi üzeme. Alföldi, házi jel­legű és fehér kenyeret süt­nek, napi 50 mázsát. A ti- zenhatfféle süteményükből naponta 15 gzer darabot ké­szítenek. Eddig két, több mint húszéves kemencében sütöttek. Az utóbbi időben tanácsi segítséggel sikerült új falazat nélküli kemencé­ket vásárolniuk. Az egyiket a régi lebontott helyére már be is szerelték, a másik jú­nius hatodikára érkezik meg. Az új kemencékben nyolc óra alatt 12 mázsa kenyeret vagy más termé­ket lehet kisütni. Békéscsaba Békési Gye. Vcs. Húsker Afész Afész 35,— 35,— „ 40,­30,— 12,­15,­20,­20,— 60,­5,—/db 80,— 80,— 25,­30,— 30,— 25,— 25,— 26,— 20,­45,­— — 12—24,— 30—35,— 1,60 2,20 1,50 1,40 Néhány további megyei zöldség- és gyümölcsár: sárgarépa 112— 20,— Ft;kg; gyökér 17—20,— Ft/kg; zöldpaprika —j hegyes 2—7,— Ft/db; fehér 5—12,— Ft db; paradicsom 100—120,— Ft/kg; uborka 28 —36,— Ft/kg; zöldborsó 55—80,— Ft/kg; zöldbab 80,— Ft,kg; saláta 4—5,— Ft db; retek 6—10,— Ft 'csomó; karalábé 1,50—8,— >Ft/db; kar­fiol 40—60,— Ft/kg; földieper 80—160,— Ft kg. Zöldség-, gyümölcsárak egys. Bp. Szeged Békéscsabán a sétálóutcán — szemben a szökőkúttal — már napokkal ezelőtt feltörték a járdát. Mint megtudtuk, a városgazdálkodási vállalat dolgozói egy járdalap — 40 centimé­ter — szélességben kénytelenek voltak felbontani a burkolatot, és kicserélni a kábelcsator­nát, mert tönkrement. Feltehetőleg még a terület kialakításakor a vállalat nehézgépei tör­ték össze a műanyag csöveket, így a posta nem tudta a telefonkábeleket belefűzni. A város­gazdálkodási vállalatnak a hét végére kell befejezni a garanciális munkát Fotó: Gál Edit Fotógrafikák a Honfi Galériában Június 3-án, pénteken dél­után fél hat órakor Steko- vics János fotóművész Fo­tógrafikák című kiállítását dr. Dömötör János, a hód­mezővásárhelyi Tornyai Já­nos Múzeum igazgatója nyitja meg a gyomaendrődi Honfi Galériában. Dömötör János így ír Ste- kovics Jánosról: „A fényké­pezés múlt század eleji fel­találása óta hosszú és küz­delmes utat tett meg önálló művészetként történő felis­meréséig. A fejlődés során a különböző technikai eljá­rások, trükkök, felvételi és előhívási módszerek mellett a fotóművészetben végig megmaradt a valóság minél hűbb, de egyben művészi megjelenítésének törekvése is. Ä fotóművészetnek ez az útja az alkotótól mélységes ember- és környezetismere­tet kíván meg. A fotóművé­szeti kifejezésben pedig an­nak a tudását, titkát, hogy a pillanat által az emberi sorsról, életútról, egy épü­let, vagy tárgy által, egyén, vagy közösség életformájá­ról tudjon szólni.” Stekovics János fotómű­vész az NDK-ban szerezte meg — a Magyarországon nem létező — fotóművészeti képzés főiskolai diplomáját és jelenleg a Magyar Távira­ti Iroda szegedi riporteri fel­adatát is ellátja. Emellett azonban járta és járja az alföldi tájat. Szívükbe fo­gadták a magányos tanyák lakói. Az ott készült fotók komoly sikert arattak a múlt évi országos fotókiállításon. A Honfi Galéria művészet­kedvelő tárlatlátogatóihoz feltehetően még közelebb kerülnek, hiszen szűkebb környezetük természeti, tár­gyi és emberi világával ta­lálkozhatnak általa. Békés megye a szegedi rádióban A szombat reggeli román nyelvű műsor zenés-verses összeállítással köszönti a pe­dagógusnap ünnepeltjeit. A hangos képek a pusztaottla- kai, méhkeréki és kétegyhá- zi nemzetiségi iskolában ké-. szültek. Gyulán a Galamb utcai óvoda «román csoport­jának is vendégei voltak a műsor készítői. A szloVák nyelvű országos adásban a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége kongresszusának előkészüle­teiről lesz szó, az elmúlt egy hónap tapasztalatai alapján. Békés megyében szeptem­ber-október hónapokban tartják a jelölőgyűléseket. Vasárnap a regionális ro­mán műsorban Békés me­gyei főiskolásak beszélnek mindennapjaikról, a román nemzetiség és a magyarok együttéléséről, a többség­kisebbség kérdéseiről és nyári terveikről. A vasárna­pi regionális szlovák műsor­ban a Békés megyében múlt héten megrendezett csehszlo­vák—magyar barátsági hét­ről számol be egy riport. A szombat délelőtti Alföl­di Tükör című műsorban Bi- harugra nagy szülöttére, Szabó Pál íróra emlékezik egy negyedórás, összeállítás, születésének 95. évfordulója kapcsán. Gépkocsiátvételi-sorszámok 1988. MÁJUS 31-ÉN Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 481 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 69 Trabant Lim. >Spec. (Bp.) 13 469 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 11 247 Trabant Combi (Bp.) 4 190 Trabant Combi (Debr.) 3 325 Wartburg Standard. (Bp.) 3 644 Wartburg Standard (Debr.) 2 086 Wartburg jSpec. (Bp.) 4 710 Wartburg Spec. (Debr.) 3 668 Wartburg Spec. tt. {Bp.) 12 473 Wartburg Tourist (Bp.) 3 448 Wartburg Tourist (Debr.) 2 453 Skoda 105 S (Bp.) 12 191 Skoda ,105 S (Debr.) 9 058 Skoda 120 L (Bp.) 27 951 Skoda 120 L (Debr.) 15 881 Lada 1200 (Bp.) 47 647 Lada 1200 (Debr.) 34 215 Lada 1300 S (Bp.) 24 352 Lada 1300 S (Debr.) 17 634 Lada Szamara (Bp.) 1692 Lada Szamara ,(Debr.) 989 Lada 1500 (Bp.) 16 196 Lada 1500 (Debr.) 12 105 Lada Combi (Bp.) 1 079 Lada Combi (Debr.) 188 Lada Niva 660 Polski Fiat 126 P (Bp.) 2 458 Polski Fiat 126 P (Debr.)! /1759 Dacia Lim. (Bp.) 16 254 Dacia Lim. (Debr.) 12 245 Dacia Combi (Bp.) 3 268 Dacia Combi (Debr.) 3 257 Dacia TLX (Bp.) 5 710 Dacia TLX (Debr.) 4 093 Zastava (Bp.) 20 213 Anyakönyvi hírek GYULA Házasságkötések: Tóth Erika és Kempf András, Megyeri Éva és Szoboszlai László, Papp Ildikó és Jordán László, Szilágyi Zsuzsanna és Demkó András, Dányi-Tóth Va­léria és Kertész András, Bar­ton Terézia Piroska (Szeged) és Papp Béla János (Gyula), Tóth Irma (Vésztő) és Mihályi Jó­zsef (Kondoros), Ottlakán Pi­roska (Elek) és Tiba Lajos (Elek), Dávid Éva (Elek) és Ruck Ferenc (Elek), Ambrus Klára (Kétegyháza) és Csobán György (Kétegyháza). Születések: Hack Ferenc Lajos és Király Éva fia Norbert, Nagy László József és Kovács Karolán leá­nya Adrienn,, Krisztován János és Gyarmati Magdolna fia Má­té Lukács, Bezdán József Zol­tán és S zal-ai Erika leánya Ni­kolett, Rónai András és Kiss Rozália Éva leányai Gyöngyi, Szatmári Sándor és Balogh Em­ma fia Zsolt, Molnár Pál és Danszki Klára leánya Klára, Somogyi Elek és Núsz Irma Piroska leánya 'Anett, Öcsai At­tila László és Madzel Margit fia Attila, Szabó Gábor és Podh- raczky Andrea Márta leánya Angelika, Gyekicziki István Győző és Bacsa Piroska fia Pé­ter (Szarvas), Vajas Mihály Ká­roly és Nagy Magdolna leánya Noémi (Okány), Szabó János és Tárnok Anikó leánya Anett (Mezőgyán), Karlik György és Árvái Anna fia György (Med- gyesegyháza), Somogyi Gergely és Tarjányi Erika fia Gergely (Dévaványa). Nikula László és Szekán Katalán fia Márió Lász­ló (Kétegyháza), Zsámbok Gyu­la és Bayer Zsófia leánya Ka­talin (Lökösháza); Tóth Endre és Kovács Margit fia Gábor (Medgyesegyháza), Fábián Ti­bor és Hadabás Judit fia Ta­más (Sarkad,keresztúr), Pataki János és Kolozsvári Edit leá­nya Nóra (Okány), Varga Ká­roly és Papp Irén fiai Zsolt (Elek), Németh István és Nagy Edit fia László (Mezőgyán), Sztán István és Szekán Flóra fia István (Kétegyháza), Váczi István és Csikós Julianna leá­nya Erika (Kötegyán), Urbán János és Csobán Mária leánya Zsuzsanna (Nagykamarás), Bu­ka János és Borbély Julianna leánya Lívia (Békés), Virág György István és Kesztyűs An­na leánya Beatrix (Lökösháza). Bakk Imre és Sárvári Mária leánya Edit (Füzesgyarmat), Bé­zséi István és Nyilas Szilvia Zsuzsanna fia Róbert István (Orosháza), Balog Árpád Lász­ló és Ambrus Eszter fia Árpád (Szeghalom), Huszár Benedek János és Mohácsi Róza leánya Róza Henriett (Zsadány), Fo­dor AttiLa Lajos és Túrái Beat­rix Csilla fia Adám Attila (Két­egyháza). Negrea László Péter és Grizer Éva fia László (Elek), Almási György és Tóth Edit fia Attila (Lökösháza), Kiss Ernő és Nagy Julianna leánya Rená­ta (Biharugra), Medgyesi Dezső és Ancsin Aranka leánya Niko­lett Izabel (Békéscsaba), Gali­na Lajos és Ancsin Emma leá­nya Erika (Kétegyháza), Bús Tibor és Reck Éva Ilona leánya Tímea (Újkígyós),' Csiga János és Szívós Erzsébet fia Attila (Szeghalom), Bondár Károly Jó­zsef és Szlanyinka Mária Mag­dolna leánya Mariann (Doboz). Halálesetek: Kovalcsik Mihály László, Bu­dai Istvánné Mészáros Eszter, Tar József, Orosz Lajos, Pig- niczki Pál, Vidó Lajos, Gajdács György, László Jánosné Valach Rozália, Dohányos Ilona, Hor­váth József, Cseh Jánosné Vá­gó Anna, Sós Lajosné Sipaki Julianna, Kovács Imre (Ka­mut), Bálint Imre Mihály (Lö­kösháza). Gáspár Györgyné Dobra Mária (Gyulavári), Sza­bó Gergelyné Molnár Lídia (Do­boz), Gyuricza Miklósné Panyi- cza Mária (Dévaványa), Tógyi János (Csorvás), Dudás György (Békéscsaba), Kucsera János (Békéscsaba), Rábai Gáborné Kis Margit (Vésztő), Vad Ger­gely (Kertészsziget), Komáromi Lászlóné Szekeres Julianna (Bé­kés). MA: KJLOTILD NAPJA A Nap kél: 4.50 — nyugszik 20.35 órakor A Hold kél 0.01 — nyugszik 7.10 órakor ÉVFORDULÓ ötven éve halt meg a ma már Elek község részeként szereplő Bánkútpusztán a Felső zsemberen született Baross László (1865—1938) növény nemesítő. idűiArAs A szerda délutáni zivatart egész délután át tartó csendes eső követte, amely megyei át­lagban 20 milliméter körüli csa­padékot eredményezett, de a déli részeken elérte a 40 milli­métert is. Csütörtökön délelőtt megszűnt az eső, fokozatosan vékonyodott a felhőzet, ugyan­akkor megerősödött az észak- nyugati szél. Hűvös maradt az idiő, reggel 12—18, délben 18—20 fokot jeleztek a hőmérők, ez utóbbi 5—7 fokkal hidegebb az ilyenkor szokásosnál — kaptuk a tájékoztatást Szudár Bélától, a Békéscsabai Meteorológiai Állo­más ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: keleten is csökken a felhőzet, a felhőátvonulásokból még szór­ványosan várható zápor. Ma csak időnként növekszik a fel­hőzet. Több órás napsütés lesz és legfeljebb egy-egy futózápor lehet. A gyakran erős, időnként viharos északnyugati szél esté­től egyre több helyütt lecsende­sedik, ma a Dunántúlon néha megélénkül a déli szél. A vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 6—14 fok, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 21—25 fok között alakul. Hírügyeletünk 19 óráig hív­ható; a tele­fonszámunk : 27-360 Hlrflgyeletes: Lovász Sándor — A HALLÁSSÉRÜLTEK Békés Megyei Szövetsége jú­nius 24—25—26-án kirándu­lást szervez a Dunakanyar­ba. (A kirándulás útvonala: Gyula—Békéscsaba—Gyo- maendrőd—Visegrád— Szentendre—Dobogókő.) A hallássérültek, illetve hozzá­tartozóik a kirándulásra jú­nius 9-én, csütörtökön je­lentkezhetnek, I7-től 20 óráig Békéscsabán, a szövetség Petőfi utca 3. szám alatt le­vő helyiségében. — MAV-KÖZLEMENY. A MÁV békéscsabai pályafenntartási fő­nöksége értesíti a lakosságot, a vasút menti földtulajdonosokat, az érdekelt tanácsokat, a mé­hészszövetkezeteket, hogy 1888. június 7-én, 8-án és 9-én a Me­zőtúr—Békéscsaba; június 9-én, 10-én és 13-án Békéscsaba állo­más mellékvágányain; június 14- én és 15-én Békéscsaba—Lökös­háza, illetve június 15-én és 16- án Kétegyháza—Mezőhegyes út­vonalon Sys 67 Omnidelt Dika- min D + Nonit vegyszerkombl- nációval vegyszeres gyomirtást végez a MÁV. A vegyszerek a lábas és szárnyas jószágokra, valamint a méhekre veszélye­sek, ezért a vasútvonalon a gyomirtást követő 30 napon át az állatok legeltetése, valamint a fű begyűjtése veszélyes és ti­los! A fentiek be nem tartása miatt jelentkező károkért a MÄV felelősséget nem vállal. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint a 22. játékhéten a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 2, 26, 34, 46, 60 Előnevelt fehér, sárga, kendermagos CSIBE júniűS és július hónapban KAPHATÓ a baromfikeltető vállalatnál. Szolnok, Verseghy út, telefon: 18-450 (56), telex: 23-439.

Next

/
Thumbnails
Contents