Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-24 / 150. szám

1988. június 24., péntek jraimTd Július elsejétől ismét: Eszperantó Nyári Egyetem Gyulán A Gyulai 2. Számú’Álta­lános Iskolában nagy most a forgalom. Legalábbis a te­lefonforgalom. Legtöbben a beíratás, vagy átíratás ügyé­ben keresik Gyarmathy Zsolt igazgatót, aki nem győz el­nézést kérni, hogy még min­dig nem térhetünk a tárgy­ra. Telefonálás közben azon-» ban bőven ellát prospektu­sokkal, újságokkal, igaz, jobbára csak a képeket né­zegethetem, hiszen nem is­merem az eszperantó nyel­vet. — Bizony nagyon csodála­tos érzés, amikor egy asztal­nál ül a világ sok-sok kép­viselője, és azonnal megér­tik egymást — mondja a te­lefonostrom után. — Én még 13 éves koromban kezdtem e nyelv tanulásához, de soká­ig nem volt kitartásom a foLyamatos fejlesztéséhez. 1970-ben aztán a Bécsben rendezett világkongresszu­son, ahol rengeteg ismerőst szereztem, megérett bennem az elhatározás, mégsem sza­bad abbahagynom. Levele­zőn végeztem az ÉLTE esz­perantó szakát, és az 1. sz. általános iskolában, ahol ta­valyig dolgoztam, harmadik­tól nyolcadikig kötelezően oktattam ezt a nyelvet. így éveken keresztül lassan az iskola profiljává vált az esz­perantó. Ugyanúgy, mint Gyula profiljává az évente megren­dezett Eszperantó Nyári Egyetem, a SEU, amelynek titkára szintén Gyarmathy Zsolt. Tulajdonképpen ez ügyben kerestük fel munka­helyén. Tavaly ugyanis nem szervezték meg e jeles ha­gyományt,- az idén viszont újra várják „egyetemükön” az önkéntes eszperantistákat. — Tavaly, az eszperantó- mozgalom létezésének szá­zadik évfordulóján a szoká­sos, hat-nyolcezer embert is megmozgató világkong­resszust Varsóban rendezték meg — mondja. — Ügy gon­doltuk, ennek olyan nagy lenne az „elszívó” ereje, hogy nem volna értelme a nyári egyetem meghirdetésé­nek is. Áz idei rotterdami világkongresszus térben és időben is távolabb van a mi rendezvényünktől, így bátrabban hisszük, hogy lesznek résztvevők. Bár igaz. a szocialista országokat érin­tő pénzügyi megkötések mi­att sok külföldi vendég (köztük előadók is) vissza­mondták érkezésüket. A gyulai nyári egyetem egyéb­ként az idén ünnepli ne­gyedszázados évfordulóját, már csak ezért is szeretnénk, ha minél többen eljönnének. A program egyébként körül­belül olyan, mint a tavalyit megelőző években volt. Na­ponta két-három előadás — természetesen eszperantóul —, aztán különféle gyulai vagy Gyula környéki fakul­tatív programok következ­nek. Közöttük talán legérde­kesebb a gyulai Szent Be­nedek határban tartandó piknik lesz, összekötve egy kis lovaglással. Népszerűek az ismerkedési, vagy búcsú­estek is, hiszen itt lehet új barátságokat kötni, új is­merősöket szerezni. Többen az évenként visszajárok kö­zé tartoznak, és alig várják, hogy ez alatt az egy hét alatt tovább mélyítsék régi kap­csolataikat. Az ilyen, „törzs- tagok” jól ismerik például annak az osztrák és svéd eszperantistának a barátsá­gát, amely itt kezdődött ná­lunk, Gyulán. Van, aki azért jár ide rendszeresen, mert gyűjti az itt szerzett diplo­mákat. Az egyetem fő célja egyébként az, hogy eszpe­rantó nyelven (ami egyéb­ként jó nyelvgyakorlási le­hetőség is) új ismereteket adjon a résztvevőknek. A SEU 1962-ben -indult Enyedi G. Sándor, a Gyulai Városi Tanács akkori el­nöke és Kádár Imre, ak­kor még pedagógus kez­deményezésére. A gyökerek azonban sokkal régebbiek ennél. A „Viharsarokban” az eszperantómozgalomnak már 1907 óta vannak hagyomá­nyai. Az úgynevezett mun­káseszperantót a belügyi ha­tóságok 1934-ben egy hatá­rozattal megszüntették. A vád az volt, hogy a mozga­lom bolsevik ideológiát ter­jeszt. Az újraindulás után 1948—49-ben ismét leállítot­ták a mozgalmat. A vád: burzsoá ideológia terjesztése. A paradox utat járt eszpe­rantómozgalom aztán 1962- ben az említett módon újjá­éledt. / — ... Bár sajnos, ez az élet most, 1988-ban ismét szunnyadozni látszik — te­szi hozzá a SEU titkára —, hiszen a gazdaság nehézsé­gei, mint minden másra, er­re is rányomják a bélyegei­ket. Bízom benne, hogy nem lesz szükség annak a terv­nek a végrehajtására, mi­szerint — épp az említett okok miatt — az Eszperantó Nyári Egyetem megrendezé­sét az eddigi évenkénti he­lyett kétévenként tudjuk csak vállalni. .. Magyar Mária Békéscsabán is nagy kérdés: Munkácsy képeinek sorsa Munkácsy festményeinek sötétedése, romlása régóta foglalkoztatja a műtörténé­szeket, a restaurátorokat. Malonyai " Dezső művészeti író már 1898-ban katasztró- fálisnak látta a Siralomház, a Tépéscsinál ók és a Milton állapotát. A romlás okait az alapozóanyagra, a „bitüm”- re vezette vissza. De maga Munkácsy is rájött, hogy az általa használt alapozás rontja a kép színeit, és vál­toztatott is festői módszerén. Bár egészen soha nem ha­gyott fel a barnás-fekete alapozással. Abból a festői meggondolásból, hogy a sö­tét alap önmagában harmó­niát jelent az általa kedvelt erősen kontrasztos színek között. Még az 1960-as években, korábbi helyszínén, a Kúria épületében szerzett be olyan rendszerű klímaszekrénye­ket a képtár, amelyekhez hasondiókat ma is használ­nak a Várban, és amelyek állandó hőmérsékletet és pá­ratartalmat biztosítanak a Munkácsy és Paál László képeinek. Csak nincs bizo­nyíték, hogy éppen az ilyen hőfok és páratartalom felel meg legjobban a veszélyez­tetett festményeknek. Négy évvel ezelőtt, 1984 februárjában a Magyar Nemzeti Galériában klíma- szekrényben őrzött Munká- csy-képek egyikén-másikán opálos felületi bevonat je­lent meg. A múzeumi szak­emberek akkor, immár so- kadszorra, újból foglalkozni kezdtek e képekkel. Négy évvel ezelőtt a Nem­zeti Galériában a restaurá­torosztály vezetőjének, Vel- ledits Lajos irányításával kezdődtek meg az újabb ku­tatások, amelyek meglepő eredményeket hoztak. — Első lépésként a kiállí­tott képek állapotát doku­mentáltuk, és a romlás mér­tékének alapján csoportosí­tottuk őket — idézi fel Vel­ledits Lajos az eseményeket. — Munkácsy életművén be­lül kirajzolódott egy 1869- től 1878-ig tartó korszak, amikor a nagyobb kompozí­ciók, köztük az Éjjeli csa­vargók, a Tépéscsinálók, a Zálogház festéséhez elősze­retettel használt vastag sö­tétbarna alapozást. Ebből a periódusból 34 festmény sze­repelt a Galéria kiállításán. Közülük választottuk ki a legrosszabb állapotban lévő­ket, és a továbbiakban főleg ezekkel foglalkoztunk. Ak­kori vizsgálataink során el­sősorban a röntgenfelvételek hoztak használható eredmé­nyeket, és segítségükkel olyan korábbi kompozíció­kat, vagy módosításokat is­merhettünk meg, amelyeket Munkácsy később alapozó­masszával fedett le azért, hogy új festői ötleteit meg­valósíthassa. Az ismételt alapozások vezettek néhány kép gyors romlásához. Pél­dául az 1872—73-ra datált Búcsúzkodás, ami alatt egy egészen más kompozíció rej­tőzik, vagy felesége arcképe, ahol a második modellülés- nél felesége más ruhát vi­selt. — Bizonyos kérdésekre viszont nem volt elegendő ez a válasz — folytatja a restaurátorosztály vezetője. — Még akkor sem, ha elfo­gadjuk azt az állítást, hogy Munkácsy barna alapozó masszája aszfalt, vagy bitu­men. Ezzel még nem jutunk közelebb az adott képen lé­vő anyaghoz, mivel a múlt század második felének fes­tőkönyvei bonyolult eljárá­sokat írnak le arra, hogy a természetben talált — a le­lőhelyek szerint is erősen változó — aszfaltot, hogyan lehet festésre alkalmassá tenni. Adalékanyagok egész sorával próbálták „megbíz­hatóvá” alakítani az aszfal­tot. A múlt század ötvenes éveitől, amikor a kőszénkát­rányt anilinfestékek előállí­tására kezdték használni, rögtön ráébredtek, hogy a desztilláció során visszama­radt anyag kitűnően alkal­mas egyfajta fekete lakk ké­szítésére. Ez a keménykát­rány, vagy mesterséges asz­falt néven forgalomba került anyag olcsósága miatt fel­tétlen csábítást jelentett a festékkereskedőknek, hogy a természetes aszfaltból nyert festéket ezzel hamisítsák. Ebben a helyzetben Vel­ledits Lajos úgy vélte, to­vább kell lépnie, mégpedig analitikai vizsgálatokkal. Ki­választották az 1876-ban fej­tett Műteremben című ké­pet, amelyen — régi fotók­kal összevetve — több rész­let eltűnt. Az egykori sima felületű háttéren ma szinte krokodilbőlszerűen összehú­zódott a festékmassza. El­tűnt a falon függő mellvért, alig sejthetők a kandalló­párkányon lévő edények, az egykor jól látható kellékek. A féléves analitikai vizs­gálatok elvégzésére meg­nyerték a Magyar Ásvány­olaj- és Földgázkutató Inté­zet munkatársait dr. Witt- mann Zsuzsa vezetésével. Jelentős feladatokat láttak el a Központi Múzeumi Igaz­gatóság vegyészei: Bendefy Márta és Török Klára, va­lamint az MTA Izotópinté­zetének radiológusa, Lécz Ottó. Az eredmények a Mű­terem című kép esetében meglepőek voltak. Az alapo­zóanyag fő tömegében nem aszfaltot, hanem méhviaszt tartalmazott. Egy vizsgálat — nem vizs­gálat. Ezért elhamarkodott lenne az eddigi eredmények­ből messzemenő következte­téseket levonni. De az már nyilvánvaló, hogy nem he­lyes minden Mumkácsy-kép esetében az aszfalt-, illetve bitumenalapozást emlegetni. Feltétlenül szükség van to­vábbi vizsgálatokra, elsősor­ban a veszélyeztetett képek­nél. A Műteremben című alko­tás egyébként is rendhagyó példa. Ezt ugyanis vászonra festette a mester, holott többnyire fatáblát használt. Az egyes festmények anya­gainak ismerete nélkül a konzerválási kísérletek, vagy a klímaviszonyok „beállítá­sa” csak elhibázott lépés le­het, vagy tüneti kezelésnek fogható fel. — Feltétlenül ismernünk kell a képek bonyolult anyagrendszerének összetéte­lét. és tanulmányoznunk kell az egyes komponensek öre­gedési folyamatát — folytat­ja a tájékoztatást a restau­rátor —, mert csak így tu­dunk magyarázatot adni a sötétedési és zsugorodási fo­lyamatok okaira. Választ kell keresnünk arra a kér­désre, hogy az egyes képe­ken hol helyezkednek el azok a pigmentek, amelye­ket egy-egy forma megjele­nítéséhez használt a művész, és ma már nem láthatók. — A Munkácsy-képek res­taurátori szempontból eg­zaktnak mondható megisme­rése érdekében még csak az első lépést tettük meg. Pon­tosan ismernünk kell az anyagokat, mert különben az a furcsa helyzet áll elő, hogy valamit meg akarunk őrizni — konzerválni —, de nem tudjuk pontosan, hogy mit. Persze más nézőpont­ból vizsgálva a festménye­ket, már rengeteget tudunk, festői értékeiről, a művész szándékáról, a tartalmi és formai kérdésekről, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a drámai erővel komponált je­lenetek is anyagból állnak, és ebben az esetben erősen romló anyagokból. — Nem bízhatunk abban sem, hogy más képeknél be­vált konzerválási eljárások­kal Munkácsy festményein is eredményeket érhetünk el — véli Velledits Lajos. — Minél hamarabb és minél többet ismerünk meg az anyagok tulajdonságai kö­zül, annál hatékonyabb el­járásokat dolgozhatunk ki. Nem járható út, ha kellő is­meretek hiányában remény­telennek nyilvánítjuk a fel­adatot, vagy nem várhatjuk, hogy mások oldják meg a kérdést. Mit tehetünk? — kérdez­heti bárki a restaurátor tá­jékoztatása alapján. Munkácsy a magyar nem­zeti művészet korszakos je­lentőségű mestere. Abban a bizonyos 1969-től 1878-ig tartó időszakban festette a magyar művészettörténet számára talán legfontosabb műveit. A Siralomház, a Té­péscsinálók, a Rőzsehordó nő, a Köpülő asszony, az Éj­jeli csavargók, Az elítélt, a Poros út változatai — ame­lyeket a hazai műtörténet- írás a romantikus realizmus sajátosan magyar megnyil­vánulásainak tart — remek­művek. Ezek megismerése, megőrzése nemzeti ügy. Velledits kutatási eredmé­nyei várják további sorsu­kat. Hároméves kutatási program szerint a 34 képből évente 5-6 festményt kelle­ne analitikai vizsgálatokkal felderíteni, és az eredmény birtokában a romlási folya­matokat modellezni és meg­felelő konzerválási módot ta­lálni. Némi reményt nyújt, hogy a Nemzeti Galéria árajánla­tot és kutatási programot kért az analitikai vizsgála­tokat végző intézetektől. És megbízást kapott Velledits Lajos is a kutatások folyta­tására. Kádár Márta Hétvége Csorváson „Hol töltitek a szilvesztert? Mentek valahova a nyári szabadságotok ideje alatt?” Ezek még természetes kérdé- •sek az esztendő végén, illetve a nyári pihenések idején. S volt idő, amikor az is magától értetődő volt, ha így ér­deklődtünk: „Mentek valahova a hét végén?” Manapság már kevésbé helyénvaló ez a kérdés, hiszen a szombatot és a vasárnapot egyre többen pénzkeresésre, anyagi ja­vak megszerzésére fordítják. Miért, s hogyan alakult ki ez a szomorú gyakorlat? Ne menjünk bele a magyará­zatba! Egy biztos. Megyénk művelődési intézményeinek jó része már természetesnek veszi: ha hétvége, akkor uborkaszezon ... Legalábbis a középkorosztály részére. Másutt (nem tudom, kik vannak többen) még küzdenek a hétvégi látogatókért. Próbálkoznak, hogy olyan kínálatot adjanak, sokszor erőn felül, melyre sikerül közönséget toborozni. Az pedig már ritka, mint a fehér holló, hogy a településen lakók egy csoportja szervez magának rendez­vényt, a művelődés házában. De ez is előfordul. A csor- vási művelődési ház igazgatója, Nagy-Pál Andor ilyen ritkaságszámba menő eseményről számolt be, mikor hétvégi eseményeikről érdeklődtünk ... — Két vagy három éve végeztek itt, az általános is­kolában azok a fiatalok, akik pénteken osztálytalálkozót rendeznek nálunk. Az igazsághoz persze az is hozzátar­tozik, hogy a vendéglőben felújítási munkálatok folynak, így „kénytelenek” nálunk összejönni. Mindent megte­szünk, ami rajtunk múlik, annak érdekében, hogy jól érezzék magukat. — Önök is hasonló nagy munkára készülnek ... — Igen, szeptemberben lebontják a művelődési és if­júsági ház első szárnyát, s kezdődik az újjáépítés. A re­konstrukció tervét a könyvtárban tettük ki, láthatta mindenki, aki kíváncsi volt arra, milyen lesz az új ház, ha elkészül. — Térjünk vissza a hétvégéhez! — Szombaton este 9 órától diszkóra várjuk a fiatalo­kat. A két helyi ifjúsági klub is nyitva lesz, úgyhogy vá­laszthatnak. A gyakorlat az, hogy ingajáratban van az ifjúság e lehetőségek között. Aki táncolni akar, inkább hozzánk jön, akinek a sakkhoz, a pingponghoz vagy a vi­deózáshoz van kedve, annak a klubokba érdemes elmen­nie. — És vasárnap? — Akkor moziba invitáljuk az érdeklődőket. Más ren­dezvényünk nem lesz. — E programok, úgy gondolom, elsősorban a fiatalok­nak szóinak. És az idősebbek? — Tavasztól teljesen reménytelen bármit is szervezni számukra, hiszen látástól vakulásig a földeken dolgoz­nak. — És aki este azért olvasgatna egy kicsit pihenéskép­pen? — A könyvtárra gondol? Ott most éppen leltár van. De egyébként sem lennének nyitva hét végem hiszen a szombati napokon jó, ha két, három ember rájuk nyitot­ta az ajtót. Ezért úgy döntöttek, hét végén zárva tarta­nak. Hét közben meg hozzájuk is szívesebben betérnek a csorvásiak. — Ezek szerint önnek is hasonló tapasztalatai vannak? — Nálunk is ez a helyzet. Kedden, szerdán, csütörtö­kön videovetítés, olvasó-, képzőművész- és környezetvédő tábor, úszásoktatás a gyereknek ... mind-mind hétköz­nap. A hét végét meg hagyjuk, hadd töltsék családi kör­ben az itt élők. Úgysem tehetünk mást. N. Á. Negyvenéves érettségi találkozé Szabadkígyóson Diszfaültetés a volt iskola parkjában Fotó: Lipcsémé Dobróczki Edit A korabeli lapok így ír­tak az 1945-ben Békéscsabá­ról Szabadkígyósra költöző Magyar Állami Mezőgazda­sági Középiskoláról: „A gró­fi kastélyba paraszti ágyak kerültek”... Így volt: a kas­télyban berendezett kollégi­umban a diákoknak maguk­nak kellett fekvőalkalmatos­ságot hozni, sőt azt is meg­határozták, hogy a menzán a tanulóknak fejenként mennyi nyersanyaggal (cu­kor, liszt, bab, burgonya) kell az étkezéshez hozzájá­rulni. Ilyen körülmények kö­zött végezték el az iskolát azok a diákok, akik az el­múlt hét végén negyvenéves érettségi találkozójukra gyűl­tek össze az ősi kastélyisko­lában. Létszámellenőrzéskor kiderült, hogy ketten meg­haltak, hárman nem tudtak eljönni, így húsz öregdiák érkezett az egész napot be­töltő rendhagyó találkozóra. A nyugdíj előtt álló, ritkuló vagy őszes hajú „diákok” a közös emlékek felidézését követően negyven év után újból elballagtak. A szabad- kígyósi vadásztanyán, az ebédhez szóló pohárköszön- tő előtt meghatóan hangzott a Himnusz, nem magnóról vagy lemezjátszóról, hanem torokból, szívből. Délután szakmai program követke­zett, ismerkedtek a mai iskolával (mezőgazdasági és élei miszer-ipari szakmunkás- képző) és munkájával. Vi­deofelvételről láthatták a dolgos kezű gyerekek mun­kája nyomán készülő piros cipókat, a gép futószalagján legördülő konzervipari ter­mékeket. A fárasztó nap megható búcsúzkodással zárult, azzal, hogy mielőbb újra találkoz­nak . . . Raffay József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents