Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-03 / 132. szám

^98£;_június_3^j3énte^ A Ronald Reagan elutazott Moszkvából A Kreml György-termé- ben zajlott le csütörtökön az SZKP KB főtitkárának és az Egyesült Államok elnö­kének búcsúja. Mihail Gorbacsov rövid búcsúbeszédében köszönetét mondott az amerikai elnök­nek és munkatársainak az együttműködésért, a tárgya­lások nyílt és tárgyszerű légköréért, majd így folytat­ta: — Ügy vélem, minden ala­punk megvan arra, hogy ezt a találkozót, az ön látoga­tását hasznos hozzájárulás­nak tekintsük a szovjet— amerikai párbeszéd fejlesz­tésében. önnel együtt, el­nök úr, immár harmadik éve visszük közös ügyeinket, s az első üzenetektől e ta­lálkozó befejezéséig nagy utat tettünk meg. Párbeszé­dünk nem volt könnyű, de volt elég realizmusunk és politikai akaratunk, hogy az akadályokat leküzdve letér­jünk a veszélyes útról, és a szovjet—-amerikai kapcsola­tok szerelvényét biztonságo­sabb pályára vigyük. Habár a haladás itt jóval lassúbb, mint azt megkövetelné a va­ló helyzet országainkban és az egész világon. Az SZKP KB főtitkára ki­fejezte reményét, hogy az elnök és felesége kellemes emlékekkel tér haza,, s arra kérte Reagant és feleségét, hogy az Egyesült Államok* ba visszatérve tolmácsolják az amerikai népnek a Szov­jetunió népeinek legjobb kí­vánságait. Jó utat, Elnök úr, Reagan asszony, viszontlá­tásra — fejezte be beszédét a szovjet vezető, jó egész­séget kívánva a búcsúzó vendégeknek. A Kremlből az amerikai vendégek kocsija a szovjet főváros esőben ázó vnuko- vói repülőterére hajtott. Itt először a felsorakozott díszőrség »parancsnoka tett jelentést az elnöknek, majd felhangzott az Egyesült Ál­lamok és a Szovjetunió himnusza. Ronald Reagan Andrej Gromikónak, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének társa­ságában ellépett a díszszá­zad sorfala előtt, majd el­köszönt a búcsúztatására megjelent hivatalos szemé­lyiségektől. A díszszázad elvonulása után Andrej Gromiko az el­nöki különgép lépcsőjéhez kísérte a vendéget, akitől kézszorítással búcsúzott el. A repülőgép ajtajában Rea­gan elnök és felesége mo­solyogva intett búcsút Moszkvának. * * * A brit tv-állomások csü­törtökön reggel egyenes adásban közvetítették a Kremlből Ronald Reagan búcsúztatását. Az Egyesült Államok elnöke helyi idő szerint délben érkezett két­napos látogatásra Londonba, ahol elsőként, legközelebbi szövetségesét, Margaret Thatcher . brit kormányfőt tájékoztatta a moszkvai csúcstalálkozó eredményei­nek amerikai megítéléséről. Botev és a hősök napja Június 2-a kétségtelenül a legsajátosabb bolgár ünnep. Az oszmán■ rabság elleni harcban elesett Hriszto Botev köl­tő és forradalmár hősi halálának évfordulója ez, de már a múlt század vége óta mindazokra emlékeznek e napon, akik valaha is meghaltak „Bulgária nemzeti és szociális felszabadulásáért”. A hősök tiszteletére Szófia központjá­ban szerdán este „ünnepi létszámellenőrzést” tartottak, amelyen Georgi Atanaszov miniszterelnökkel az élen az or­szág számos vezetője is megjelent. A katonai jellegű, de sok ezer szófiai részvételével megrendezett szertartáson azok nevét olvassák, akik nem mondhatják: jelen — de akiket mindenki ismer és számon tart Bulgáriában. Szerda este az utolsó név Trajcso Kosztové volt. A BKP KB egykori titkárát a személyi kultusz önkénye végeztet­te ki... IA szocialista világ megújulásáért Grósz Károly találkozója a KGST-tagországok KB-titkáraival Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára, a Minisztertanács el­nöke csütörtökön a központi Bizottság székházában fo­gadta a KGST-tagországok kommunista és munkáspárt­jai központi bizottságainak gazdaságpolitikai kérdések­kel foglalkozó titkárait, akik Budapesten tartják tanács­kozásukat. A találkozón je­len voltak a KB-titkári ta­nácskozáson részt vevő mi- niszter-elnök-helyettesek, s ott volt a küldöttségek több más tagja, továbbá a KGST titkára. Grósz Károly hangsúlyoz­ta: a társadalomban széles körű egyetértés van abban is, hogy hazánk fejlődése el­választhatatlan a szocialista országok történelmi változá­saitól. Üdvözöljük a szocia­lista világ megújulását. Az MSZMP főtitkára sike­reket kívánt a testvérpár- toknak a gazdasági-társadal­mi feladataik megoldásához. Hangsúlyozta, hogy az MSZMP, a Magyar Népköz- társaság nagy jelentőséget tulajdonít a szocialista or­szágok gazdasági integráció­ja megújításának. A KGST- tagországok . testvérpártjai vezetőinek 1986 novemberi moszkvai tanácskozásán ho­zott nagy jelentőségű meg­állapodások megbízható po­litikai alapot teremtettek az előrehaladáshoz. A politikai feltételek ma egyre kedve­zőbbek ahhoz, hogy gyor­sabb és hatékonyabb munka folyjék a gazdasági feltétel- rendszer minőségi megvál­toztatásában, az áru- és pénzviszonyok következetes érvényesítésében. Raisza Gorbacsovának és Nancy Reagannek ítélte oda idén a „Nők a békéért” dí­jat egy olasz nőszervezet. A szerdán Rómában meg­tartott ünnepségen Maria Fanfani, az „Együtt a béké­ért” elnevezésű szervezet ve­zetője nyújtotta át a kitün­tetést a Szovjetunió és az Egyesült Államok nagykö­vetének. A rendezvényen je­K ülőn ősén nagy jelentősé­ge vah annak, hogy a szo­cialista országok előrelépje­nek műszaki-tudományos té­ren, s az emberi tudás min­den vívmányának alkalma­zásával biztosítsák népeik jobb életét, segítsék társa­dalmi-gazdasági céljaik el­érésének meggyorsítását, a szocialista közösség világ- gazdasági pozícióinak erő­södését. Grósz Károly hangsúlyoz­ta, hogy a világpolitika ked­vező tendenciáinak erősödé­se bővíti a szocialista orszá­gok lehetőségeit a kelet— nyugati párbeszéd fejleszté­sében, a nemzetközi munka- megosztásban való széles körű részvételben. Aláhúzta, hogy a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris esz­közök felszámolásáról kötött szovjet—amerikai megálla­podás, a Szovjetunió és az Egyesült Államok párbeszé­dének folytatása erősíti a nemzetközi élet előremutató változásait. A Magyar Nép- köztársaság támogatásáról biztosította azokat az erő­feszítéseket, amelyek arra irányulnak, hogy előrehala­dás következzék be a lesze­relés más területein is. A találkozón jelen volt Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára, Marjai József minisz­terelnök-helyettes, kereske­delmi miniszter és Kovács Imre, a Központi Bizottság gazdaságpolitikai osztályá­nak vezetője, a Központi Bizottság tagjai. A tanácskozás záróközle­mény elfogadásával befejez­te munkáját. len volt számos olasz poli­tikus, állami vezető, közéle­ti személyiség. Maria Fanfani a TASZSZ tudósítójának elmondta, hogy a díjakat azért ítélték Raiszának és Nancynek, mert férjeik oldalán hatal­mas munkát végezték a vi­lág békéjének megszilárdí­tása érdekében. MICHAEL JACKSON HOLDSÉTÁJA A KUBAI TROPICANA AMERIKÁBAN A Tropicana, a híres ku­bai kabaré amerikai körútra indul, először a kubai forra­dalom óta. Érdekes, hogy amíg politikai és gazdasági téren nagy ellentétek vannak Kuba és Amerika között, a kulturális és testnevelési együttműködés aránylag gaz­dag. A Tropicana egyébként már a forradalom előtt egyike volt a legattraktí­vabb kabaréknak a világon. Az együttes, amelyben majd 100 táncosnő, énekes és ze­nész szerepel, Havannában egy trópusi parkban elhe­lyezett színpadon rendezi meg előadásait. ÜJ KITERMELÉSI MÓDSZER Az igen mélyen lévő szén­tartalékok kitermelése olyan bonyolult technikai megol­dásokat igényel, amelyek végül is minimális gazdasá­gi haszonnal járnak. A Tá­vol-Keleten dolgozó szovjet szakemberek eredeti mód­szert ajánlaihak az ottani széntartalékok kitermelésére. Mivel a klasszikus eljárások költségesek lennének, előbb a mélyben lévő szenet a föld alatt elégetik, majd az így keletkezett gázt termelik ki. Az új technológia bevezeté­sével előzetes számítások szerint csupán az Amursz- kaja bányában évi kb. 400 millió köbméter gázt fognak kitermelni, szinte felére csökkentve ezáltal a kiter­melési költségeket. Mesés kincsre bukkantak a gyerekek a Kazah SZSZK egyik hegyi falujában, Zsa- lauliban egy megáradt fo­lyócskában. A régészeti szempontból rendkívül érté­kes lelet 250 aranytárgyból — főleg ékszerekből — áll, összsúlya 1,35 kilogramm. \ TERJED A DENGUE LÁZ INDONÉZIÁBAN A dengue láznak, amely 5 évenként üti fel a fejét Indonéziában, egyre több az áldozata. Djakartában és környékén eddig 6 ezer em­ber betegedett meg, április 20-ig hatvanötén meghaltak. Jáva szigetén a 2070 megbe­tegedett közül 113 meghalt. A dengue lázat egy szú­nyogfajta terjeszti, de pénz­hiány miatt nem tudják na­gyobb területen elvégezni a szúnyogirtást, csak azokban a körzetekben, ahol a beteg­ség felütötte a fejét. Djakar­tában a napokban in gyen­gyógyszert osztottak a la­kosságnak. Felhívjuk Békéscsaba város lakóinak figyelmét arra, hogy a Békéscsaba, Volán- menetlrányító épület elekt- romosenergia-átviteli elekt- romoskábel-hálózatát 1988. június 6-án FESZÜLTSÉG ALÁ HELYEZZÜK! Ezt követően a kábelhálózat és kapcsolódó berendezései­nek érintése, azokba törté­nő beavatkozás életveszélyes és TILOS! Békés Megyei ÁÉV A Békéscsabai Városgazdálkodási Váll. Kállai Éva úti telepére felvételre keres AUTÓSZERELÉSI MŰVEZETŐT (középfokú szakirányú végzettséggel); MŰSZAKI ELLENŐRT (kertészeti szakközépiskolai végzettséggel). Jelentkezni; a személy­zeti vezetőnél lehet. Telefon: 21-011. KÜTFŰRÁS teljes felszereléssel, motorcsatlakozással, minden anyag hozzáadásával (cső, szűrő, pűmpa) két év garanciával. Irányár: 10 m mélységig 40 mm-es csővel 4000 Ft, minden további méter 80 Ft, 50 mm-es csővel 4500 Ft, minden további méter 100 Ft, 63 mm-es csővel 5500 Ft, minden további méter 120 Ft. Eredménytelen fúrás esetén a megrendelőt nem terheli semmilyen költség! Közületeknek is. Sánta Béla kútfúró kisiparos, 6726 Szeged, Marostői u. 33. Telefon: (62) 26-342. A Békés Megyei Vendéglátóipar! Vállalat a Zrenjanin és Békéscsaba testvérvárosi kapcsolat keretében 1988. június 4-től 11-ig GASZTRONÓMIAI NAPOKAT - - RENDEZ VI| J a békéscsabai HALÁSZCSÁRDÁBAN. Az ételeket a Vojvodina Vendéglátóipari Vállalat mesterszakácsai készítik, A zenét a jugoszláv Kombó 6 zenekar szolgáltatja. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK! Dij Raiszának és Nancynek önéletrajzírással lepte meg rajongóit Michael Jack­son amerikai popénekes. A 29 éves excentrikus világ­sztár Holdséta című köny­vében tekint vissza életút- jára, részletesen ír barátai­ról és barátnőiről, koncert­jeiről, sőt még különböző plasztikai műtétéiről is. Nem akárki volt Jackson önélet­írásának lektora sem: Jacqueline Kennedy Ona- szisz, a néhai amerikai el­nök, illetve a görög hajó­mágnás özvegye. TÖBB. MINT FELE BUKIK A gépkocsivezetői vizsgák szigorítását várja a brit közlekedési minisztériumtól az a hat angol tanintézet, amely a legismertebb tanfo­lyamokat szervezi a sziget- országban. Az igazgatók és az oktatók úgy vélik, hogy túlságosan alacsony színvo­nalat, mércét állapítottak meg a hatóságok a jogosít­vány megszerzését lehetővé tevő vizsgákra, mégis igen sok a bukás. A szigetország­ban évente több mint egy- milliónyian vágnak neki a vizsgáknak azért, hogy meg­szerezzék a gépjármű-veze­tői engedélyt. A bukási arány 51 százalékos, azaz az elsőként jelentkező vizsgá­zóknak csak 49 százaléka szerzi meg már az első me­netben a jogosítványt. PÁLMAOLAJ A malaysiai orvostudomá­nyi kutatóintézetben a pál­maolaj étkezésre való fel- használására vonatkozó ta­nulmányokat végeznek. (At ország kivitelében ötödik he­lyen áll a pálmaolaj-terme­lés.) Erre azért is szükség volna, mert az eddigi kuta­tások kimutatták, hogy a pálmaolajban karotin for­májában rengeteg az A-vi- tamin, valamint az E-vita- min, ami megakadályozza a sejtpusztulást, tehát rák­megelőző hatása is lehet, csökkenti a vércukorszintet, és megakadályozza a vérrö­gök képződését. VOICE MEMO Avagy hangmemorizátor annak a két öngyújtónyi nagyságú magnetofonnak a neve, amely nemrég került forgalomba Franciaország­ban. Gyors memorizálásra, üzenettovábbításra alkalmas, főleg olyan helyzetekben nyújthat segítséget, amikor többféle tevékenység elvég­zésére van szükség egy időben. Mágnesszalagja 30 másodpercnyi szöveget ké­pes rögzíteni: ennyi idő alatt a legtöbb esetben ele­gendő információt szolgál­tathat. KINCSEK a Magúm Sió -ban olvastuk Változás ■ Sokat berzenkedtünk a kötelező pénzbeváltás miatt, amit jó néhány évvel ezelőtt vezettek be az illetékes ma­gyarországi szervek, de mindeddig semmi sem változott. Illetve mégis. Eleinte emelték a beváltandó dinár össze­gét, de a kifizetett forint összege is gyarapodott, hogy azután csak a dinárbeváltás növekedjék, a forint pedig maradjon ott, ahol volt. Ezeket a lényegtelen változáso­kat egyébként könnyű volt megérteni, mert az infláció tényleg vágtatni kezdett nálünk. Igaz, egy kicsit észa­kabbra sem lazsált, de ez most néni tartozik a témánk­hoz. Nagy téma viszont az, hogij a Politika olyan infor­mációk birtokába jutott, amelyek szerint harrtarosan mentesülünk a kissé idegesítő pénzbeváltás kötelezettsé­ge alól. Más kérdés, hogy jó lesz-e ez nekünk. Meg nem erősített hírek szerint ugyanis csak devizát fogadnak el tőlünk, s a dinár nem szerepel a devizák között. Aki te­hát vásárolni szeretne Magyarorsz4gon, annak dollárt, márkát, frankot tágy ilyesmit kell forintra váltania. De nem a határon, hogy ebből milyen bonyodalmak szár­maznak majd, nem nehéz elképzelni. Mint ahogyan azt sem, hogy hamarosan visszasírjuk a régi beváltási rend­szert. Mert hát dinárt azért könnyebben szerezhetünk, mint dollárt. Változás ide, változás oda, nekünk semmi sem jó. Vigasztaljon bennünket, hogy hamarosan úgysem lesz sem dinárunk, sem devizánk. Akkor pedig már utaz­ni sem kell . . . if

Next

/
Thumbnails
Contents