Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-17 / 144. szám

1988. június 17., péntek Születésnapi köszöntő helyett Ketten a kétéves könyvbarát körről A Hazafias Népfront, a Művelődési Minisztérium és a Magyar K ön yv térj es z tők Egyesületének tagvállalatai az 1986-os ünnepi könyvhé­ten alakították meg az Or­szágos Könyvbarát Kört. E mozgalom elindításával az olvasóközönség könnyebben jut huzzá az évi könyvter­més kiemelkedő alkotásai- hoz'. Hogy a szervezés ered­ménnyel járt-e, hogy sike­rült-e tömegeket megnyerni az ügynek, s hogy a mozga­lom elérte-e célját, mindezt nehéz lenne megállapítani. Egy biztos, aki tagja lett a könyvbarát körnek, az elis­meréssel szól róla. Leg­alábbis, akikkel mi beszél­gettünk, örömmel éltek a kör adta lehetőségekkel.. . * * * Gajdács Jánosnét békés­csabai otthonában kerestük fel, s arról beszélgettünk, miért lett tagja az Országos Könyvbarát Körnek? — Mindig is gyűjtöttem a könyveket, s ahogy telik az idő, egyre rendszeresebben, tudatosabban válogatom ki az engem érdeklő köteteket. Ebben segít a könyvbarát köri tagság is. — Hogyan? — Minden évben külde­nek egy listát, melyen ki-ki megtalálhatja az őt érdek­lő olvasmányokat. Nos, er­ről a listáról kiválasztom az engem, illetve, mivel a fér­jem másféle irodalmat ol­vas, az őt érdeklő könyve­ket. Ha ezek valamelyike megérkezik az üzletbe, kiér­tesítenek, s már mehetek is érte. — Ne haragudjon, de ha rendszeresen bejár körül­nézni, akkor is hozzájuthat a hőn áhított kiadványok­hoz. Nem? — Hát éppen ez az! Nincs nekem arra időm, hogy rendszeresen bejárjak. És ha lenne, akkor sem biztos, hogy mindent megkapnék. így meg előre biztosítom magam. — Milyen könyveket sze­ret? — Történelem, orosz sza­kos tanár vagyok, ezért el­sősorban a történelmi, azon belül is a művészettörténeti jellegű könyvek érdekéinek. — Nem éppen a legol­csóbb kiadványok. Hogy győzi? — Könyvcsekkem van, s ez lehetővé teszi, hogy rész­letre vásároljak. Csak így győzöm, hisz nemrég épít­keztünk, és két gyerekem is van, rájuk is sokat kell köl­teni. — Apropó! Gyerekek. Ök is így szeretik a könyveket? — Gyerekkoromban édes­apám sokszor mesélt nekem. Ezek a meghitt, szép dél­utánok máig is emlékezete­sek számomra. Ezért elhatá­roztam, ha gyerekeim lesz­nek, én is sokat mesélek ne­kik. így is lett. Nincs olyan este, hogy ne venném elő a mesekönyvet. Egy történet a kicsinek, egy a nagynak, és csak aztán alszanak el. — Ez sok időt elvesz a házimunkától... — Nem sajnálom az időt! A baj az, hogy a gyerek­könyvek tényleg nagyon drá­gák. Pedig míg egy lexikon örök életű, a gyerekkönyv korántsem az. Részben mert élhasználódik, részben mert „kinövik” őket. Egyébként jó lenne, ha a könyvbarát kör listáján gyerekkönyvek is szerepelnének. így nekik is válogathatnánk, és nem járnék úgy, mint most, hogy hiába keresem az „1000 szó képekben” című kötetet... — Más kedvezménnyel is jár a könyvbarátköri tag­ság? — Igen. ötszáz forintos vásárlás után egy 50 forin­tos utalványt és évente egy exkluzív kötetet kapunk, melyhez kizárólag csak a kör tagjai jutnak hozzá . .. * * * Persze vannak, akik mesz- sze laknak a könyvesbolttól, s ezért tagjai a könyvbarát körnek. így van ezzel a Gyomaendrődön élő Dinyá- né Bánfi Ilona is. — A múlt évben az új­ságban olvastam erről a körről. Akkor még pici volt a kislányom, nehezen moz­dultam ki. Ráadásul messze van innen, az „Október 6.” lakóteleptől a könyvesbolt, így kényelmesebb megoldás­nak tűnt, hogy a békéscsa­bai boltból utánvéttel küld­jék a könyveket. — Rengeteg kötetet látok itt a szekrény polcain. — Ez csak egy része an­nak, ami van. Ott az a cso­mó, meg kölcsönben vannak nálam. _ ? — A húgommal megegyez­tünk, hogy én a Művelt Nép, ő pedig az Állami Könyvterjesztő mozgalmá­ban vesz részt. így más, más könyvet rendelünk, és időnként kicseréljük az ol­vasnivalókat. Az egész csa­lód könyvszerető, szüleim­nek is sok könyve volt min­dig, anyukámmal is gyakran cserélek olvasnivalót. Egyéb­ként, itt a telepen is lakik egy házaspár, akiktől ugyancsak kapok olvasni­valót. Ezeket aztán gondo­san külön rakom, nehogy elkeveredjenek, mert ha oda a bizalom, oda a csere- lehetőség is. — Hogy van ennyi ideje a gyereknevelés mellett? És anyagilag hogyan győzi? — Olvasásra mindig kell időt szentelni. Esténként, délután, ha alszik a gyerek, jól esik pihenni egy kicsit a könyvek társaságában. És hogy anyagilag hogy győz­zük? Részben így, kölcsönös csere-bere útján. Amire nagy .szükség van, azt meg, ha hó végén marad egy kis pénzünk, abból veszem meg. Ma is besétáltunk a kislány­nyal a könyvesboltba, „ott­hagytam” 600 forintot. — Akkor most elvettem az olvasásra szánt időt.. . — Nem baj, a könyv nem olyan, mint a televízió. Ezt bármikor elővehetem .. * * * Nem tudni, hol rontottuk el? Sokan, sokféleképpen magyarázzák, miért tartunk ott az olvasáskultúrával, ahol tartunk Egy biztos. Ez a mozgalom csak egy lehe­tőség a sok közül, hogy az olvasók minél szélesebb ré­tegei juthassanak a könyv- termés legjobbjaihoz. Mert választék van bőven, csak legyen, aki megvegye, ol­vassa is a klasszikus és a mai irodalom legjobbjait. Nagy Ágnes Érettségin jártunk Azért még ma is rangja van A bánkútiak döntésed) A hír nem igaz! Tavaly pedig úgy tűnt, hogy a bánkúti gyerekek (több mint ötven tanulóról van szó) Nagykama­rás helyett ez év szeptemberétől Medgyesegyházára fog­nak iskolába jármi. Medgyesegyháza sokak szerint azért lenne célszerűbb, mert Bánkút egyébként is ide tartozik közigazgatásilag (1972 óta), és az oktatás feltételei is job­bak, mint a másik községben. Tavaly a medgyesegyházi tanács fel is mérte az igényeket, vajon a bánkúti szülők­nek mi erről a véleménye? A vélemények akkor még egybecsengtek. Jobb lesz Medgyesegyháza! így a tanács hozzákezdett megteremteni a medgyesi általános iskola azon tárgyi és személyi feltételeit, amelyek biztosították volna a bánkúti gyerekek fogadását. S miután körülbelül ötszázezer forintot költöttek a felújításra, s a megyei mű­velődési osztálytól megkapták az engedélyt a személyi ál­lomány bővítésére, megszerezték az iskolabuszt; a bán­kúti szülők hirtelen meggondolták magukat. Mégiscsak jobb a gyerekeknek Nagykamarás. Hogy miért? Erről csak mendemondák vannak, biztosat (főleg hivatalosat) senki sem tud. Igaz, a medgyesegyházi tanács nem adta fel ilyen könnyen. Közzétettek egy felhívást, amelyre minden bánkúti felírhatja a nevét, ha mégis Medgyes- egyházát választják gyermekük iskollahelyéül. Ha lesz elegendő gyerek, talán megtarthatják az iskolabuszt is. A kérdés tehát egyenlőre nyitott, de a jelek mégis ab­ba az irányba mutatnak, hogy a tanács hiába fárado­zott ... A határidő pedig egyre szűkül, hiszen a szülők­nek június 22-ig végleg dönteniük kell... MM. átadták a jutalmakat Megyei agrártörténeti pályázat A Magyar Agrártudomá­nyi Egyesület megyei szer­vezetének mezőgazdaságtör­téneti szakosztálya 1987 ta­vaszán felnőtt és ifjúsági kategóriában pályázatot hir­detett gyűjtések, visszaem­lékezések és feldolgozások beküldésére. A kiírás célja az, hogy rendszeresebbé te­gye az agrártörténeti emlék­anyag felkutatását, rögzíté­sét, a termelési hagyomá­nyok megismerését, a dolgo­zó-termelő korábbi paraszti nemzedékek életének meg­örökítését, s a szövetkezeti mozgalom több évtizedes út­jának dokumentálását, az agrároktatás fejlődésének elemzését. Az évente megismétlődő formában rendszeressé ala­kítani ter.vezett történeti pályázatokat a múlt év vé­géig nyújthatták be az ér­deklődők a MAE szakosztá­lyához. A munkák szakmai elbírálása után a mezőgaz- daságr történeti szakosztály­nak a közelmúltban Szarva­son., a Date főiskolai karán tartott vezetőségi ülésén ke­rült sor a pályázati jutal-_ mák átadására, Bozó József szakosztályelnök a felnőtt kategóriában Timkó János­nak, Tusjak Jánosnénak és Tusjak Jánosnak, a szabad- kígyósi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkás­képző intézet tanárainak ad­ta át a megérdemelt elisme­rést színvonalas dolgozatai­kért. A pályamunkák a Bé­késcsabai Konzervgyár törté­netének első szakaszával, a zöldségtermesztés helyi fej­lődésévé! foglalkoznak. Az ifjúsági kategóriában Szege­di Sándor, a békési Szegedi Kis István Gimnázium ta­nulója érdemelt ki jutalmat a békési cselédség felszaba­dulás előtti életéről írt mun­kájával. A szakosztá ly vezetősége a pályázat szélesebb körű pro­pagálását tartja szükséges­nek, s az újabb kéziratokat, gyűjtéseket ez év október végéig várja az MTESZ me­gyei szervezete címére. B peresztrojka harmadik évében (II.) Találkozás „Észak Velencéjével” Az állandó kísérletezgeté­sek, változtatások révén si­került a matúra egykori te­kintélyét megkoptatni. Volt, amikor a továbbtanulás szempontjából meghatározó volt, volt, amikor nem is osztályozták a feleleteket, aztán hol az egyik, hol a má­sik „ősi” érettségi tantárgy tűnt el, majd bukkant fel is­mét. A továbbtanulás szem­pontjából ma sem számít az érettségi, kivéve, ha valaki közös írásbelit ír. Éppen ezért volt jóleső érzés a teg­napi szóbeli érettségin, hogy a szeghalmi gimnazisták mégis komolyan vették. A kémiából biztos „továbbjutó” is úgy érezte: németből, ma­gyarból és történelemből is illik jót produkálni. De a ki­váló matekosok, fizikusok is „adtak” magukra, még ak­kor is, ha egyikük-másukuk feléletéből szinte hiányoztak a jelzők. Csakis a tények do­mináltak. Persze, akadtak nagyon halvány feleletek is. Különö­sen a lányoknál figyeltem meg,, hogy minél közelebb haladtak a történelmi isme­retekben a máshoz, annál inkább nem tudtak kiiga­zodni. Baj volt a haza fogal­mának a ■kibontásával, a trianoni békeszerződésnél a felelőnek sem Bácska, sem Bánát, sem Erdély; semBur- genlland „nem ugrott be”. Persze, ily módon azarany- köpések sem hiányozhattak, íme néhány: „A munkás­arisztokrácia magába foglal­ja a dolgozó népet.” Egy másik felelő a görög város­államokról beszélt, a de­mokrácia fogalmáról, ö imi­gyen Jatta: „Akkor még nem vólt demokratikus centra­Akadt olyan is, aki a nagy felkészülési időszakban el­felejtett utánajárni a párt- értekezleten történteknek, s szerinte jelenleg két főtitká­runk is van. A briliáns feleletekre még a felkészülök is odafigyeltek. Jómagam is úgy voltam, szinte haragudtam a szak­tanárra, mikor „lelőtte” a fe­lélőt. így volt ez történe­lemből az 1956-os válság elemzésénél vagy Miller: Az ügynök halála című drámá­jának plasztikus bemutatá­sakor is. És amin nem győz­tem meglepődni: orosz nyelvből egészem szépen fe- lelgettek a vizsgázók. Hogy a jövőről is szól­junk! Köztudott, hogy újabb változások előtt áll az érett­ségi- és a felvételirendszer. Beszélnek „semleges” kör­nyezetről, idegenekből álló vizsgabizottságról, közös érettségiről és felvételiről, meg azt is rebesgetik — diá­kok tízezreinek legnagyobb bánatára —, hogy bevezetik a fizikaérettségit. (Ez azért is „szerencsés” lenne, mert aki matematikából gyenge, legalább • duplázhat.) Szóval csak az biztos, ami most fo­lyik. Jövőre már !lehet, egé­szen más szokások járják. De egy dolgot kár lenne tönkretenni: az érettségi va­lóban érettséget adó rang­ját, az első komoly vizsga emberformáló szépségét és nehézségét, a küzdés, a si­ker vagy kudarc nevelő ha­tását. Hiszen az érettségi nem más, mint a hosszú ta­nulóéveket követő első meg­mérettetés. Aminek a tehet­ség támogatását, felkarolá­sát keld szolgálnia, az álta­lános műveltség értékét és fontosságát, nem pedig bo­nyolult számítások révén a középszert. B. S. E. A hatnapos moszkvai tar­tózkodás után vidékre utaz­tunk. A fővárostól csaknem kétszáz kilométerre levő ré­gi történelmi városba, Vla­gyimirba. Utunk során a fal­vakban apró, színes faháza­kat láttunk, kis kertekkel. A széles főútvonal mellett fe­nyő- és nyírfaerdők húzód­tak. Az 1108-ban alapított Vlagyimirnek napjainkban 350 ezer lakosa van. A vá­rosban két főiskola, 37 kö­zépiskola, nyolc technikum és 50 jelentősebb ipari lé­tesítmény található. Különö­sen a helyi traktorgyár, az óragyár és a vegyipari üzem termékei ismertek a szocia­lista országokban. A hét dómban' épült város legré­gibb műemléke az Usz- penszkij székesegyház, ame­lyet az orosz ortodox egyház 1000 éves fennálása évfor­dulójára felújítottak. A vá­ros címerében az emberfe­jű oroszlán látható, ez a jel­kép díszíti a fehér kőből épült Dmitríj székesegyházat is. A XV. század elejéig az ország központja volt Vla­gyimir, az Uszpenszkij szé­kesegyházban megcsodálhat­tuk Andrej Rjublov freskó­it. Aki a Szovjetunióban jár, ritkán hagyja ki a mintegy 10 ezer lakosú, 70 műemlék­épülettel rendelkező Szuzdál megtekintését. Ezen a vidé­ken jó a termőföld, az ál­lattenyésztése, zöldségter­mesztése és gabonatermelé­se az egyik legjobb a Szov­jetunióban. Némi rokonság található hazánk és az itt élő népek ősei között, hiszen még ma is van néhány finn­ugor eredetű szó, amelyet itt használnak. A falumúzeum­ban megnézhettük a fából készült szegény, illetve gaz­dag parasztember házát, a téli és a nyári fatemplomot. Szuzdál *1967 óta turistaköz­pont. Korszerű szálloda és motel várja az ide érkező vendégeket. Csakúgy, mint a nagyobb szovjet városokban, itt is megtalálható a szállo­da halijában a Berjozka, ahol turisták vásárolhatnak valutáért. Valamennyiünk számára nagy élményt je­lentett az egyik kolostor több évszázados falai között elkölteni ebédünket, amelyet hagyományos cserépedé­nyekben szolgáltak fel. A rövid vidéki kirándulás után Észak Velencéjébe, Le- ningrádba vezetett utunk. A ma már csaknem ötmillió lakosú, egykori főváros mű­emlékei, múzeumai, kiállító­termei vonzzák ilyenkor, nyár elején a turistákat. A legtöbben június 20. táján keresik fel a Néva-parti vá­rost, ekkor van a fehér éj­szakák időszaka. Leningrád a folyócskák, csatornák városa, több mint hatvan kis patak, folyócska szeli át a várost, 400 híd ível a vizek fölött. Gazda­sági és hajózási szempont­ból fontos a város. Innen indulnak a Balti-tenger irá­nyába a nagy teherszállító uszájok, hajók, de télen az atommeghajtású jégtörő ha­jók is a leningrádi kikötő­ből futnak ki. A Néva egyik mellékágában áll a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom megkezdésére jelt adó legendás Aurora cirká­ló. A 122 méteres hajót, amely ma múzeumként mű­ködik, naponta sok ezren te­kintik meg. Leningrádban még ma is gondot okoz a magas vízszint, több alka­lommal árvíz pusztított a városban. A legnagyobb 1824-ben, de az 1975-ös ár­víz idején szintén kárt szen­vedett a város. A Péter-Pál erőd ma a turisták egyik kedvelt ki­rándulóhelye. Falainál több százan mártóznak meg a friss habokban. A Péter-Pál ka- tedrális 125 méter magas tornya sokáig a város leg­magasabb pontja volt, de az új tévétorony a második helyre szorította. Az erődöt börtönként használták az évszázadok során. Többek között lakója volt 1905-ben a neves író, Gorkij. De itt tartották fogságban Lenin bátyját is, aki egyetemista társaival sikertelen merény­letet hajtott végre III. Sán­dor cár ellen. Leningrádban sok egyházi emlék található. Itt áll a vi­lág harmadik legnagyobb székesegyháza, az Izsák szé­kesegyház, amelynek díszí­tésére 400 kilogramm ara­nyat használtak fel. A fő­utcán, a Nyevszkij proszpek- ten a Kazányi székesegyház hatalmas épülete előtt Kutu­zov tábornok szobra maga­sodik. Napjainkban több templomot restaurálnak, így a Vérző megváltó székes- egyház tornyait is állvány- erdő veszi körül. Aki a „forradalom bölcső­jének” tartott városba lá­togat, főhajtással tiszteleg az 1941. szeptember 8. és 1944. január 27-e közötti 900 na­pos blokád áldozatainak a Bis-zkárjovói temetőben. A tömegsírokban 640 ezren nyugszanak, s méltóságtelje­sen szól Sosztakovics VII. szimfóniája, amelyet a blo­kád alatt írt Leningrádban a neves zeneszerző. Felkerestük az Etnográfiai Múzeumot, ahol a Szovjet­unióban élő több mint száz nemzetiség, népcsoport múlt­jával, jelenével ismerked­tünk meg. Az orosz, az uk­rán, a jakut nép ruhái, nép­viselete, használati tárgyai lizmus, ami általában tönk­reteszi a demokráciát”. A téli szünet után ismét megnyitotta kapuit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, amely tavaly mintegy két­százezer, hazai és külföldi turistát fogadott. Az idén az első vendégek Budapestről és Tatabányáról érkeztek a. Csongrád megyei emlékhelyre. MTi-fotó: Tóth Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents