Békés Megyei Népújság, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-04 / 105. szám

1988. május 4., szerda Molnár Untai képei az oktatási igazgatóság társalgójában Évek óta kiállítások szín­helye Békéscsabán az MSZMP oktatási igazgató­ságának társalgója, ahol a napokban Molnár Antal festőművész volt egy új tár­lat megnyitójának vendége. Nyilván nem kötelező a hallgatók számára, hogy je­len legyenek az éppen meg­nyíló kiállítás ünnepi aktu­sán. feltehető azonban, hogy az érdeklődés mozgatta meg az oktatási órákra érkező­ket, és ebből adódott, hogy mintegy százan ismerkedtek a k allított képekkel. A festő olajfestményeiből, temperáiból, akvarelljeiből és vonalas grafikáiból válo­gatott erre az alkalomra. Át­tekintve képeit, hamar fel­fedezhetjük valamennyi al­kotásának közös jellemző­jét: oz ember és világa a középpont, a lényegi mon­danivaló mindegyikben. Eb­ből a legtermészetesebben adódik a következtetés: fes­tőnk csak humánus világ­ban képzeli el az emberi boldogulást, ezt sugallja portréival, tájképeivel és cselekedeteivel egyaránt. Nem véletlen az sem, hogy Molnár Antal olajképei mind jobban „színesednek”, a temperák és akvarellek pedig szinte kivétel nélkül a derű pillanatait rögzítik. Erről a derűről és bizako­dásról szólnak a Kunsági táj bókoló fái, és az Alko­nyat a fényesi tanyák fe­lett, vagy a Csabai utca ré­gi házai, melyek már csak a kellő korúak emlékezeté­ben élnek. Az öreg ház is ilyen emlékébresztő, mely­ben öregapánk és öreg- anyánk élhetett, és ahová botladozó unokaként jár­tunk gyermekkorunkban... Talán ennyi is elég ahhoz a felismeréshez, hogy Mol­nár Antal festészete közeli rokonságban van a költői- séggel, de az érzelmekkel minden bizonnyal, hiszen tévedhetetlenül leolvasható képeiről, hogy az érzelmek titkait kutatja; hogy a fel­hős égbolt sokkal többet je­lent nála, mint egyszerűen „felhős égboltot”, hogy a táj zöldje, a virágok szín­mozaikja több, mint egysze­rű másolata, lenyomata an­nak, amit lát, amit érez, és ahogyan érez. A már említett temperák és akvarellek suhanó, köny- nyed élmények szárnyain repítik a képnézőt a Körös­partra, hogy a holtág mel­lett lessük az alkonyat szí­neit, hangulatát. Nem téve­dünk, ha azt állítjuk: Mol­nár Antal a derű jés az öröm mellett kötelezte el magát, de mindig a tartal­mas derű és a tartalmas öröm mellett. Ezen a kiállí­táson is felvállalta ezt, mert bizonyára szükségét érzi, hogy éppen manapság, és éppen ez időben figyelmez­tessen bennünket arra, hogy minden baj, gond, szomo­rúság és egyebek ellenére az „élet szép", és ezt soha ne felejtsük. Molnár Antal képei között járva olyan szavakra bukkanunk, hogy barátság, szeretet, megér­tés, tisztelet, remény. S amit jelentenek, azok nél­külözhetetlenek a számunk­ra, minden időkben. Most is. Különösen, (Képünkön Molnár Antal Egri táj című festménye.) (s _n) g yár szóra van szükség az órákon? — kérdezem. — Ez elsősorban a tan­anyagtól függ. Ha könnyebb, hétköznapibb a téma, akkor igen. — Milyen nyelni szintkü­lönbségekkel érkeznek a gyerekek az iskolába? Berakó Jánosné, az április­tól nyugdíjas korú, de még aktív nevelő már éppen in­dulóban van, hogy a szünet­ben takarékbélyeget árul­jon, de minthogy ebben a kérdésben ő a legilletéke­sebb, bekapcsolódik beszél­getésünkbe. Az 55 éves ta­nárnő vezeti be az ottlakai gyerekeket a román nyelv rejtelmeibe óvodás kortól kezdve a harmadik osztályig. — Vannak gyerekek — mondja —, akik román nagyszülőiktől már ismerik a legalapvetőbb szavakat, kifejezéseket. A többségük­nek azonban teljesen új a nyelv, még akkor is, ha va­lamelyik szülő román nem­zetiségű. A fiatalabb korosz­tályok ugyanis már nem­igen használják otthon ezt a nyelvet. Akik mégis alapok­kal indulnak, azoknál is igazítani kell a kiejtésen, hiszen nem irodalmi nyel­vet, hanem román tájnyel­vet hoznak hazulról. — Tudják-e hasznosítani a gyerekek nyolcadikból ki­lépve a román nyelvet? — Mindenképpen nyernek vele — válaszolja ismét Paulikné. — Egyrészt köny- nyíti az orosz nyelv tanulá­sát, másrészt így biztosított az utánpótlás a községi fel­nőtt román klubban, ami pe­dig a nemzetiségi kultúra ápolását, továbbélését segí­ti. De el kell azt is monda­ni, hogy évente mindig akad egy-két gyerek, aki ro­mán tannyelvű gimnázium­ban folytatja tanulmá­nyait . .. — Ez azt jelenti, hogy valószínűleg a román szakos pedagógusokból is lesz után­pótlás? — Reméljük, így lesz — jegyzi meg a tagiskolái ve­zető —, bár az egyik vá­gyunk éppen az lenne, hogy minél több szakképzett pe­dagógust kössünk Ottlaká- hoz. hiszen gyakori a cseré­lődés, sokan csak egy-két évig maradnak itt. No és az sem volna rossz, ha a Bod- zásról átjáró pedagógusok közlekedése valahogy meg­oldódna . .. Hiába végez va­laki délben, busz csak 3-kor indul vissza... A csengetés ismét munká­ra szólít, búcsúzkodni kez­dünk. Végig érve a hűvös folyosón, még egy kérdés merül fel bennem: — Van itt télen fűtés? — Tavaly már beszereltek két kályhát — válaszolják —, de azelőtt bizony sokat fagyoskodtunk . . . Útközben hazafelé szám­ba veszem, mi mindent ve­szít vagy nyer az itt tanuló diák. összevont tantervű ta­nítás, csökkentett óraszám­mal, kevésbé felszerelt tech­nikával — ez rossz. Kis lét­szám, családias légkör, és .. . — ... Micsoda tiszta leve­gő! — mondja ki kollégám, szinte végszóra az utolsó gondolatomat. S mindezért mit nem adnának egy város­ban! Magyar Mária „Clasá drepti!” A pusztaottlakai iskolában Az alacsony, szűk ablakos régi házsort csak néhol tar­kítja egy-egy modernebb épület. Az alig 500 lakosú Pusztaottlaka főutcáján já­runk. Balra, a Lakatos utca végén, az orvosi rendelő mellett találjuk a község négy tan termes általános is­koláját, utunk végállomását. Indulás előtt még csak annyit tudunk róla, hogy tíz év óta a szülők és a Med- gyesbodzáson lévő iskolave­zetőség megállapodása sze­rint román nyelvet is oktat­nak minden itt tanuló gye­reknek. Erről érdeklődve azonban sok minden másról is hallhatunk a családias hangulatot árasztó tanári szobában. Csűri Ferencné, a tagisko­la vezetője először néhány érdekes adatra hívja fel a figyelmet. Az iskola három állandó és öt Medgyesbod- záson is tanító pedagógussal dolgozik. Közülük mindössze egy nevelő lakik Pusztaott- lakán. a többiek ingáznak. A tanulók összlétszáma 42. az óvodásoké 8. — Az egész faluból? — csodálkozom. — Sajnos, és a tendencia csökkenő — mondja Csuri- né. — Ennek legfőbb oka, hogy a faluban a tsz-en kí­vül nincs munkahely-lehető­ség. A fiatalok döntő több­sége ezért máshová költö­zik ... Ebben a percben megszó­lal az iskolacsengő, jelezve, hogy új óra kezdődik. A méhkeréki születésű Paulik Ferencné is órára készül, miközben kedvesen invitál, legyünk vendégei ezen a he­tedikes román órán. A meghívást elfogadva, fotós kollégámmal a kicsiny osztályterem hátsó falánál telepszünk meg. — Clasa drepti! — mond­ja a hetes „osztály vigyázzt" vezényelve ezzel, majd ro­mán nyelvű jelentés követ­kezik. Indul a tanítás. Vala­mennyi utasítás, kérdés és válasz román nyelvű. Az óra közepén, amikor a gye­rekek írásbeli feladatot kap­nak, a tanárnő közelebb jön, és halkan megkérdezi: — Tudnak románul? Tagadóan rázuk a fejün­ket. Ettől kezdve aztán egy­két magyar nyelvű betoldás­ból — tengerek, folyók, fil­mek — nagyjából követhet­jük az egyébként igen pergő óra menetét. Csengetésig amellett, hogy megtartulok néhány gyakran elhangzó román szót: si, asa. da. spu- ne. cevan időm szétnézni az osztályteremben is. A szemközti falon két fekete tábla, mellette széntüzelésű kályha, padok, a sarokban a biológiai szertárt kiegészítő élővilág-gyűjtemény ... Fo­kozza a jó hangulatot a mély csend és nyugalom is. A városi zajhoz szokott fül­nek bizony furcsa, hogy a sarkig nyitott ablakon át csak egy-egy madárfütty hal­latszik be... És micsoda álom lenne egy városi peda­gógusnak, ha egyszerre csak tizenegy gyerekkel kellene foglalkoznia, mint most Pauliknénak! Az óra végén az osztály­ból kilépve ér a következő meglepetés. A gyerekek hosszú vonalat alkotva a folyosó teljes hosszában ka­tonás egyformasággal végzik a szokásos nagyszüneti test­mozgást. Paulikné elmond­ja. hogy sajnos ez a folyosó a tornatermük is egyúttal. Télen vagy rossz időben, amikor nem lehet kimenni az udvarra, a testnevelés nagyon zavarja a tantermi órákat. Hang nélkül vezé­nyelni, vagy futni, ugyanis elég nehéz .. . A tanáriba érve gratulálok a tanárnőnek, érzésem sze­rint szépen, vagy legalábbis folyékonyan beszélik a gye­rekek a romárat. — Mindig ilyen kevés ma­Mit láttunk a moziban? Gj olvasmány román nyelvórán Fotó: Gál Edit Patex, vésztői gyáregység Munkahelyi művelődés „Van nekünk épp elég bajunk, nemhogy a munkahelyi művelődéssel foglalkozzunk!” Ha nem is így fogalmaz, de ezt olvasom le a Patex vésztői gyáregységének üzem­vezetője, Fekete Lászlóné arcáról, mikor felkeresem. Az­tán kiderük hogy egyik fő gondjuk, a munkaerő-szerve­zés is könnyebben megoldódna, ha a munkahelyi műve­lődés egyik fontos területét — a dolgozók képzését, to­vábbképzését — helyben tudnák megoldani. így hát ha­mar a kérdés kellős közepén találjuk magunkat... — Az elmúlt év januárjában kezdtük meg a munkát. Az első esztendőben bizonyítanunk kellett létjogosultsá­gunkat. Eredményeink, úgy hiszem, nem hoztak csaló­dást. A gond csak ott van, hogy átlaglétszámunk 191 len­ne, s ehelyett jelenleg 130-an dolgoznak nálunk. Pedig mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több asszonyt sikerüljön rávenni arra, hogy itt dolgozzon. A három műszak sokakat elijeszt, de a legfőbb gond a szö­vőátképzés. A két, három családos asszonyok a műsza­kokat még csak vállalnák, de hogy két évig bejárjanak Békéscsabára... Ezt már nem tudják megoldani. — Itt ez az üzemegység, már vannak képzett szakem­berek is. Mi hát az akadálya annak, hogy helyben képez­zék az asszonyokat? — ígéretet kaptunk rá, hogy mi is indíthatunk a jövő­ben szövőátképzést. Ha kiplakátozzák ezt a lehetőséget, bízok benne, hogy többen kedvet kapnak „elszegődni” hozzánk. Arról nem beszélve, hogy ha# átképzési támoga­tást kapnánk, kedvet csinálhatnánk a tanításra is. — És a továbbtanulásra is tudják ösztönözni a dol­gozóikat? — Ez már keményebb dió. Hogy egy példát mondjak: egyik kolléganőm ez évben kezdett tanulni Szegeden, a textilipari technikumban. Hetente háromszor kellett át­mennie, nem éppen egyszerű közlekedési körülmények között... Szóval nem bírta, abbahagyta. Ősszel beiratko­zik Békéscsabán a szakmunkások szakközépiskolájába. Azért próbálkozunk, amivel csak lehet. Két-két dolgo­zónk megy targoncavezetői, illetve ív- és lánghegesztő tanfolyamra. Hogyha novemberben új egységgel bővül az üzemünk, el tudják látni a feladatukat. — Üj egység? — Igém November 7-én kezdi meg üzemelését az új üzem. így összesen 260 asszonyt tudunk elhelyezni. Vész- tőieket, s a környező településről bejárókat. — Maradjunk a munkahelyi művelődésnél. A képzés­ről, továbbképzésekről már szóltunk. Milyen szórakozási, művelődési lehetőségekről tudnak gondoskodni az itt dol­gozók részére? — Nehéz ezt megoldani ilyen, három műszakos mun­kahelyen. Volt egy vállalati kirándulás, a békéscsabai üzem szervezte. Nyolc dolgozónk utazott el Egerbe. A helyi közművelődési intézmények rendszeresen küldenek plakátokat programjaikról, azokat kitesszük a faliúj­ságra. Brigádjaink vállalásaiban is találhat hangver­senylátogatást. kirándulást Vésztő-Mágorra, és sorolhat­nám tovább. Ám elégedettek nem lehetünk. Nehéz terü­lete ez munkánknak, hiszen dolgozóink zöme háziasz- szony, anya... Műszak után várja őket a rengeteg ottho­ni teendő. Ráadásul messzi esünk a falu központjából. Talán ha lenne telefonunk, jobb kapcsolatunk lenne a művelődési házzal is. Kiszólnának, hogy ez, vagy az lesz, menjünk ... — De hát már ott látom az asztalán a telefont! — Az még csak a telefon. ígérték, hogy hamarosan a vonalat és a kapcsolószekrényt is megkapjuk, akkor már hívhatnak minket. — Egyáltalán, fontos az, hogy kulturált emberek dol­gozzanak az önök üzemében? — A szakmai műveltséget tartom a leglényegesebbnek. Nemrég rendezték meg a szakma ifjú mestere vetélke­dőt, amelyre három fiatal nevezett be tőlünk. Az egyik, a szakma ifjú mestere lett. Nagyon büszkék vagyunk rá. Ha sok ilyen dolgozónk lenne, talán nem talált volna most ilyen rossz kedvemben. — Bizonyára nem... N. Á.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents