Békés Megyei Népújság, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-25 / 124. szám
NÉPÚJSÁG 1988. május 25., szerda KGST környezetvédelmi szakértői vitaülés Békéscsabán A környezetvédelemmel, környezetgazdálkodással foglalkozó tanácskozást rendeknek hazánkban május 23 —29. között, s e tanácskozáson több tudományág képviselői; hazai és külföldi szakemberek vesznek részt. A tanácskozást helyszíni látogatásokkal, terepbejárásokkal kötik össze, így a tudományos kutatók Budapestet, Pécset, Paksot, Kecskemétet és még több más települést és térséget is érintő útjának végállomása Békés megye lesz. Megyénkben szovjet, NDK- beli, lengyel, csehszlovák, A Nagykamarási Községi Közös Tanács hétfőn tartotta meg azt az ülését, amelyen Köböl András tanácselnök vezetésével a testület megvitatta az 1987. évi költségvetés teljesítéséről szóló beszámolót. Az előterjesztő, Varga Józsefné, a szakigazgatási szerv vezetője őszintén feltárta a gondokat. Szólt arról, hogy a kitűzött feladatokat nem tudták mindenben teljesíteni. Különösen a közvilágítás költségei növekedtek meg, ezért a takarékosság formáit ki kell dolgozni a közeljövőben. A dologi kiadások — fűtés, távbeszélődíjak, postaköltségek, útfenntartás — egyre növekedtek, a költségvetésből nem is tudták fedezni, így a pénzmaradványból kellett pótolni a hiányt. A testület elfogadta a beszámolót, majd élénk vitától kísérve megtárgyalta Za- horán András, a Medgyes- egyháza és Vidéke Áfész elnökének beszámolóját a Nagykamarás községben folytatott szövetkezetpolitikai, kereskedelmi, ellátási munkájukról. A tanácstagok kielégítőnek minősítették az áfész munkáját, de szóvátették az építőanyaggondokatj hogy a Csütörtökön, május 26- án új. országos terjesztésű műsorlap jelenik meg: a Telehold. — Mit tartalmaz? — kérdeztük a szerkesztőit. — A 'Teleholdban a jelenleg Magyarországon vehető mindhárom műholdas csatorna — a Sky Channel, a Super Channel és a TV5 — részletes műsorát megtalálják' az érdeklődők. Az első két adó angolul, míg az utóbbi franciául sugároz. A műsorlap emellett közli a környező országok — hagyományos módon — sugárzott programjait is: így a szovjet, az osztrák, a csehszlovák és a jugoszláv televízió műsorát. — Miként jut hozzá a szerkesztőség ezekhez a programokhoz? — Minden fent említett televízióval megállapodtunk abban, hogy előzetes műsortervüket rendelkezésünkre bocsátják. Az angolul sugárzó műholdas társaságoktól például a tárgyhó előtt 4-6 héttel postán, a szocialista országok televízióitól a telexen kapjuk meg a műsortervet. — A Telehold csak programokat közöl, vagy terveznek mást is? — A lappal hasznos műsorfüzetet kívánunk a nézők kezébe adni, Így a műsorismertetések mellett különféjugoszláv és bolgár szakemberek 30 tagú csoportja ismerkedik az itteni környezetvédelmi problémákkal, törekvésekkel. Ellátogatnak május 26-án többek között a szarvasi arborétumba, Gyulán megnézik a vízvédelmi létesítményeket. Május 27-én az Orosháza— Kardoskút—Mezőhegyes útvonalon néznek szét, majd május 28-án a delegációvezetők találkoznak a Békés megyei tanács képviselőivel az MTA Alföldi Kutatócsoportjának épületében, Békéscsabán. I házak tatarozásához nem lehet anyagot kapni, s hogy Almáskamaráson siettetni kellene az ' ideiglenesen a kultúrházban működő ABC épületének a rendbehozatalát. (Almáskamaráson a mezőkovácsházi áfész tevékenykedik.) Az áfész biztosította áruellátás ugyan javult, de a kereslet még mindig nagyobbnak bizonyult tavaly. A bolti kiskereskedelem forgalma 14,1 százalékkal haladta meg 1987- ben az előző évit, s a vendéglátóiparban is 10,7 százalékkal nőtt a forgalom. A nyereség 216 százalékkal volt magasabb az előző évhez képest, bár a költségek is alaposan megemelkedtek. Az ellátást jelenleg Nagykamaráson 3 élelmiszerbolt, 1 húsbolt, 1 iparcikkbolt, 3 vendéglátóegység és egy szikvízüzem biztosítja az áfész üzemeltetésében. Ebben az évben a tervezett forgalmat nem tudták teljesíteni, s ez összefügg a lakosság vásárlóerejének csökkenésével. A tanácsülés után az al- máskamarási elöljáróság tagjainak elöljárósági ülést tartottak, amelyen a fejlesztési, felújítási kérdéseket vitatták meg. (bse) le írásokat is megjelentetünk. Szeretnénk rendszeresen informálni a műholdas televíziózás hazái bővülésével összefüggő jogi, technikai, gazdasági és szervezési kérdésekről. A Teleholdban helyet kapnak műsorajánla- tok és a műholdas televíziózás világtendenciáival ösz- szefüggő írások is. — Miről olvashatunk az első számban? — Az első számunkban — többek között — a műholdas televíziózás jogdíjkérdé- seiről, a közeljövőben pályára kerülő műsorszóró .«műholdakról és az Art Channel- ről írunk. De megtudhatják azt is, hogy a műholdas adások vételéhez milyen átalakítások szükségesek a tévékészülékekben. Magyar- országon egyébként már 15 lakóközösségben működik műholdas kábelhálózat, s a bekapcsolt készülékek száma eléri a 60-70 ezret. Az év végéig akár 100 000 lakásban is vehetik a műsorokat. Eddig Budapesten, Székesfehérvárott, Debrecenben, Nyíregyházán', Veszprémben és Gyulán épült ki a legnagyobb hálózat. Reméljük, hogy a két lapalapító — a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Posta — szándéka és az olvasók igénye egybeesik. Bízunk benne, hogy csütörtökönként mind többen és többen keresik majd az újságárusoknál á 13 forint 50 fillérért megvásárolható lapot, a Teleholdat. Munkásőrgyakorlatok megyénkben Áprilisban és májusban voltak Békés megye munkásőr egységeinek gyakorlatai, és ezeken — a feladatok magas szintű ellátására — az 1988-xa előírt kiképzési terv alapján készültek fel. A gyulai, az orosházi és a szeghalmi egység vett részt kétnapos összevonáson. A munkásőrök növelték jártasságukat a munkásöri teendők végrehajtásában; valamint számot adtak arról, hogyan tudják kezelni fegyvereiket rossz látási viszonyok között. Ugyanis éjszakai lövészetet tartottak a kijelölt lő- tereken. * Mindhárom egység gyakorlatát megtekintette Pusztai Kálmán munkásőr alezredes, megyei parancsnok, aki elismerően nyilatkozott arról, hogy Békés megye munkásőrállománya a tennivalók végrehajtásában mindenkor élen jár, maximálisan eleget tesz kötelességének. Ezt bizonyították a gyakorlatok is, hiszen a munkásőrök szabad idejüket feláldozva, nagy odaadással, a közért érzett felelősségtől indíttatva oldották meg az embert is próbára tevő, nem könnyű feladataikat. A gyakorlatok értékelésekor a parancsnok hangsúlyozta, hogy a megye munkásőrei azonosulnak pártunk politikájával, cselekvő részesei lesznek a társadalmi és gazdasági kibontakozásnak. A szarvasi egység gyakorlatával lezárul a munkásőrök I. félévi felkészítése. Ennek eredményességéről az egységek személyi állománya a II. félévben ad számot, amikor harcászati gyakorlatok keretében kell majd megvalósítani mindazt, amit most elsajátítottak. Munkaalkalom, ellátás Helyben elsősorban a nők foglalkoztatását kellene megoldani. Rövidtávú megoldást jelenthet a Tszker jelenleg is működő telepe, ahol 40 asszony dolgozik. Zsadányban mintegy 350 munkaképes korú nő él, közülük 180-an helyben dolgoznak, 70-en ingáznak és 100-an háztartásbeliek. Egy felmérés szerint az utóbbiak 70-75 százaléka vállalna munkát, de csak helyben. Egyébként 25 kilométeren beiül elhelyezkedhetnének ezek az asszonyok. A Komád i Kendergyár például hirdet. A Patex Vésztőn létesített új üzemet, ahol ugyancsak van üres állás. Az Un icon Biharugrán szintén embereket keres. A község vezetői jelenleg tárgyalnak — zsadápyi munkahelyteremtő beruházásokról a Tsaker-rel, a Patex- szel és az Uniconnal. A gondok azonban nem a végletekig súlyosak, amit bizonyít, hogy az áfész-áruházba több női munkaerőt keresnek egy műszakos munkára. A hirdetés elég régóta kint van. de nemigen akad rá jelentkező. Több zsadányi megkérdezte, hogy az utcák és járdák állapotán mikor javít a tanács? A faluban a mellékutcákban földutak vannak, amelyek állapota rossz. A tanács rendeletet hozott, hogy a teho 50 százalékát a mellékutcák rend betartására, korszerűsítésére kell fordítani. Az idén június 30-ig befejezik a Lengyel Ferenc „Bella bimba...” Évzáró hangverseny Gyulán Ma come báli bella — énekelte a Gyulai 1. Számú Általános Iskola kórusa Rossa László olasz népdal- feldolgozását a hétfői évzáró hangversenyen a művelődési központ színháztermében. Már hagyomány, hogy -ilyenkor május vége felé az iskola tanulói bemutatják hozzátartozóiknak, hol is tartanak az ének-zene megismerésében, birtokbavételében. — Legyen ma mindenkié a zene, amelyet gyermekeink közvetítenek számunkra — mondotta bevezetőjében Szigeti Istvánná csapatvezető. S valóban: értőbb, együttérzőbb közönséget senki sem kívánhatott volna magának. Gyulán az ének-zene tagozatos oktatás 1959-ben és a Petőfi Sándor utca rendbetételét (ezekben a legkritikusabb a földutak állapota). Kaviccsal töltik fel azokat a helyi termelő- szövetkezet segítségével. A teho fennmaradó részét a járdák korszerűsítésére fordítják, a régi járdalapok helyett betonjárdát öntenek. A tanács adja az anyagot, a lakosság pedig társadalmi munkában elkészíti a járdát. A Hámán, Kató utca .jórészében már befejezték a munkát, a Béke utca egy része is elkészült. Év végéig tpvábbi egy-két rövidebb utca járdásítását tervezik. Közlekedési gondok Elképzelhető-e, hogy Gesztről, Mezőgyánon és Zsadányon át Komádifoa és Debrecenbe közvetlen járat indul reggelente, amely késő délután, este érkezne vissza? A választ Héjas Béla, a Körös Volán személyforgalmi osztályának vezetőjétől kértük, aki a következőt mondta: — A kérésről a Vonalban vagyunk kapcsán hallottam először. Az biztos', hogy a megoldás csak plusz eszközök, illetve dolgozó(k) beállításával, valamint egyéb forgalmi feladatok összekapcsolásával lenne megvalósítható. (Még akkor is, ha a kérés indokolt.) A közeljövőben a problémát nefri tudjuk megoldani. Ennek ellenére a felvetést alaposan kivizsgálva a későbbi fejlesztéseknél visszatérünk rá, esetleg egyes részeinek megoldására — a fejlesztési lehetőségeink és az egyéb utakezdődött ebben az iskoláiéban; jövőre lesz tehát 30 éve, hogy elsőtől nyolcadik osztályig a gyerekek emelt óraszámban részesülnek a képzésben — évfolyamonként mintegy 30-an. — Mennyire népszerű a városban a zenei tagozat? — kérdeztük Domokos Imrét, az iskola igazgatóját. — Sokkal több a zene iránt fogékony, jó hallású gyerek, mint amennyien végül is jelentkeznek hozzánk — válaszolta. — Véleményem szerint többen jönnének, ha iskolánk közelebb esne a városközponthoz; így jószerével csak vonzáskörzetünkből van jelentkező. — Nekünk nem célunk, hogy művészeket neveljünk — mondta dr. Libor Jánoszási igények figyelembe vételével. A következő kérdés is Zsadányban fogalmazódott meg a buszközlekedésről. A feltevője szerint délután 2 óra után már nincs busz Gyuláról a községbe. A geszti buszok miért nem érintik ezentúl Zsadányt is. hiszen elkészült a Mezőgyán —Zsadányt összekötő útszakasz? A menetrendből kiderül, hogy hétköznap az - utolsó busz Gyuláról Zsadányba 16 órakor indul. Vasárnap van egy busz 16 óra 22 perckor és 20 óra 10 perckor is a községbe. Mezőgyánon át Geszt felé, ugyancsak Gyuláról valóban több járatván, de ezek Zsadányon keresztül való közlekedtetésekor a kilométer-növekedés miatt díjszabás-növekedéssel lehetne számolni a Mezőgyán—geszti vonatkozásban. Mindemellett további vizsgálatot kell végezni arról is. hogy a plusz kilométerek miatt milyen menetrend-módosításokat kellene végrehajtani. A Körös Volán illetékese szerint a geszti buszok Zsadányon keresztül való közlekedtetésének jelenleg nincs realitása (még akkor sem, ha az összekötő út zsadányi belterületi szakaszát a megfelelő méretűre szélesítik). De jó közlekedési hírrel is szolgálni tudunk, a mező- gyániaknaik. Az összekötő út teljes elkészülte után a Volánnak az az elképzelése, hosv a jelenlegi autóbuszjáratok Nagygyanté, Mezőgyán, Zsadány útvonalon közlekednek. Ennek időpontja a zsadányi útszakasz kiszélesítésének függvénye. Szó volt a Zsadány—me- zőgván.i összekötő út zsadányi belterületi szakaszáról. A helybélieket foglalkoztatja: mikor készül el a mintegy 400 méteres szakasz szélesítése? Máté András, a Szolnoki Közúti Igazgatóság Békés Megyei Főmérnökségének né, aki 18 „éve tanítja az iskolában az ének-zenét. — Feladatunk inkább a zene megszerettetése, az általános zenei műveltség megalapozása. S ha hozzájárulhatunk a szépérzék fejlesztéséhez, az érzelmek gazdagításához, s ha felkeltjük az érdeklődést a zene öntevékeny művelése iránt, a tehetségeket pályára irányíthatjuk, akkor eleget tettünk az iskolával szembeni elvárásoknak. Mindenesetre, akik a kis fellépőkkel végigizgulták ezt a hangversenyt, láthatták, hallhatták, hogyan segítik a tanárok lépésről-lépésre előrébb a tanulókat; a közösségen alapuló népi gyermekjátékoktól a klasszikusok egyéni megszólaltatásáig, az énekkarban a dallamok felbontásáig; a zenekari muzsikálásig. A hagyomány szerint a negyedikesek a hangverseny végén vettek búcsút a nyolcadikosoktól, utoljára együtt énekelve: Ma come báli bella. bella bimba . . . vezetője: — Ezt az útszakaszt ki kell szélesíteni 6 méterre, és ellátni megfelelő burkolattal, hogy az elkészült összekötő út rendeltetésének megfelelően tudjon funkcionálni. Az útszélesítés szerepel a programunkban, s nagy valószínűséggel az ev második felében a kivitelezéssel is elkészülünk. Az útszélesítési terv műszaki dokumentációja már megvan, jelenleg a költségvetési terven dolgozunk. Új járda, közmű Mezőgyánban is elég nagy gondot jelent az utak állapota. A járdahálózat régi, korszerűtlen, bár minden utcában van. Felújítását már csak azért is szorgalmazza a lakosság, hiszen a járdák többsége még a felszabadulás előtt épült, s keskeny. Jelenleg" a járdák felújítására nincs a községnek pénze, csak a következő tervidőszakban gondolhatnak ilyen munkálatokra. Mezőgyánban a tervek szerint a közeljövőben szilárd útburkolattal látják el az Ady Endre utcát. Ez 800 méter hosszú új utat jelent majd a község területén. A beruházást részben tanácsi alapból, részben lakossági összefogással kívánják megvalósítani, de a megyei tanácstól is igényelnek pályázat útján támogatást. Jelenleg az út terveztetése van folyamatban, a jövő évben fognak hozzá a szervezéshez. Az Ady Endre utca szilárd útburkolata 1990-re valósulhat meg. Nagygyantéiak érdeklődtek arról, mikor újítják fel a belvízelvezető hálózatot? Ezek a munkálatok szerepelnek a mezőgyáni tanács idei tervei között, s várhatóan ez év november végéig félújítják a belvízelvezető csatornahálózatot. A telefonhálózat fejlesztésére — mely mindkét települést érinti — a napokban visszatérünk lapunkban. L. S.—P. F. Tanácsülés Nagykamaráson Csütörtöktől megjelenik: a Telehold Kép, szöveg: Szőke Margit Az iskola tanulói közül sokan tanulnak valamilyen hangszeren a zeneiskolában. Képünkön Dezső Balázs kürtszólóját zongorán kíséri Szarvaszki Pálné, aki csaknem három évtizedes ének-zene pedagógusi pályájától búcsúzott a hangversenyen Vonalban voltunk Mezőgyánban és Zsadányban Az első kérdező Zsadányban arról érdeklődött: a község vezetői hogyan szeretnék javítani a település népességmegtartó erejét, tervezik-e, hogy hosszabb-rövi- debb időn belül munkalehetőséget teremtenek, elsősorban nőknek? -