Békés Megyei Népújság, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-21 / 120. szám

1988. május 21., szombat

o

an szükség további előrehaladásunkhoz

Szavaznak a küldöttek

(Folytatás a 2. oldalról)

van hoznak a testületek, s erről a jövőben sem mondhatunk le. Ugyanakkor a kollektív vezetés fenntartása mellett nem mondhatunk le a személyes felelősség megköveteléséről a döntés- hozatalban és a végrehajtásban egyaránt. Erre van igény és van lehetőség is, amit jól tükröztek az elmúlt hónapok vitái.

A párttagsággal folytatott széles körű eszmecsere a vitákban sok tekintetben új stílust honosított meg, s ez nagy nyeresége pártunknak. A vita tapasztalatai ismét igazolták, hogy jól képzett, tájékozott, jobbító szándékú, tetterős párttagságunk van, amelyre építeni lehet a munkában is.

A Központi Bizottság javaslatai ezért előirányozzák azt is, hogy a párt tagjainak, különböző szintű szerveinek és szervezeteinek nagyobb beleszólási lehetőségük legyen olyan döntésekbe, amelyek képviselete és végrehajtása kötelességük lesz. Ezt szolgálja a pártszervezetek kezdeményezési lehetőségeinek lényeges bővítése is. Gyakorlati biztosítékokkal is érvényt kívánunk szerezni annak az elvnek, hogy a pártszervezetek, az alapszervezetek legyenek- működési területük önálló, felelős politikai gazdái. Vezetőiket és tisztségviselőiket maguk válasszák, és a párton belüli irányítási rendszer egyszerűsítésével szabaduljanak meg felesleges kötöttségeiktől.

Pártunk belső rendjének megfelelően a lényeges politikai kérdésekben a párton belül a Központi Bizottságnak kell kimondania a döntő szót. Ezért figyelemre méltó az a javaslat, hogy a Központi Bizottság szükség szerint, ha kell gyakrabban ülésezzen, több időt fordítson a vélemények mérlegelésére.

A Központi Bizottság a benyújtott állásfoglalás-tervezetben arra törekedett, hogy a párt belső életének átalakítása a kommunista mozgalom alapvető értékeinek és szervezési elveinek megerősítését és kiteljesítését szolgálja. A javasolt változásokkal jobb feltételeket kívánunk teremteni annak a folyamatos munkának is. amely nélkülözhetetlen a párt eszmei, politikai szervezeti és cselekvési egységének megerősítése érdekében.

A Központi Bizottság állásfoglalás-tervezete támogatja azt a javaslatot is. hogy a döntések előtt az előterjesztésekben ismertetni kell az alternatívákat, a kisebbségi véleményeket. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra. hogy a véleményükkel kisebbségben maradiaknak — a többségi döntés végrehajtási kötelezettségét fenntartva — joguk van

érveik, elgondolásaik újabb megvizsgálását kérni.

A gyakorlati megoldásokat az országos pártértekezlet elvi egyetértése esetén rövid időn belül ki lehet alakítani. Ugyanakkor a határozatok esetenként szükséges korrekciójának lehetősége nem jelentheti a demokratikus centralizmus elvének feladását. Párton belüli frakciók szervezése megengedhetetlen.

Az MSZMP — hazánk újkori történelmének egy különösen súlyos szakaszában

— a szektás-dogmatikus és a revizionista nézetekkel folytatott kétfrontos harcban alakította ki új irányvonalát, állította helyre a párt eszmei, politikai és cselekvési egységét, szerezte vissza a tömegek támogatását. Ma gyökeresen megváltozott Viszonyok között élünk, mégis úgy vélem, hogy a szocialista megújuláshoz szükséges szemléleti és cselekvési egység kialakítását elősegítheti a kétfrontos harc tapasztalatainak felhasználása.

A párt a jövőben sem kívánja azt az utat követni, hogy bizonyos elméleti tételeket határozatilag mondjon ki, de a párttagság joggal igényli, hogy a vezető testületek állást foglaljanak a szocialista fejlődés és a reformfolyamatok fő irányát érintő legfontosabb ideológiai és politikai kérdésekben.

A Központi Bizottság szilárdan elkötelezte magát a szocialista demokrácia, az önkormányzat, az állampol-. gári kezdeményezések felkarolása, a társadalmi nyilvánosság kiszélesítése mellett, és ennek megerősítését javasolja a pártértekezletnek.

Számolnunk kell azzal is, hogy a demokrácia és a nyilvánosság bővülő lehetőségeivel olyanok is élnek, sőt, visszaélnek, akik politikánk fő irányát, sőt, fennálló társadalmi rendünket sem fogadják el. Az ilyen megnyilvánulásokkal szemben — amennyiben a nézetek síkján jelentkeznek — a vita, a politikai harc módszereivel kell fellépni. A jövőben sem fogjuk azonban megengedni az alkotmányos rendünket, a szocialista törvényességet- sértő politikai szervezkedést, ellenséges törekvéseket. Ellenségeink számát nem akarjuk címkézéssel szaporítani, de törvényeink megtartását alkotmányos rendünk védelmében joggal elvárhatjuk, megkövetelhetjük minden állampolgártól.

Elvtársak!

Akadnak, akikben aggodalom él, és fölteszik a kérdést: vajon az új módon dolgozó párt képes lesz-e betölteni vezető szerepét? Meggyőződésünk, hogy igen, ha a politikai munkában is magasabbra tesszük a mércét, s a Központi Bizottság, a középfokú irányító szervek, a párt minden szervezete és tagja ennek érdekében dolgozik.

Nélkülözhetetlen a tájékozottság, a műveltség, a kulturált vitaképesség. Elengedhetetlen a szoros, mindennapi kapcsolat a dolgozó emberekkel, kisebb és nagyobb közösségeikkel. Követelmény a megalapozott, átgondolt döntés, a körültekintő szervezőmunka. Munkánk eredményének, politikánk sikerének kulcskérdése az, hogy meggyőző érvekkel, türelemmel, példával megnyerjük céljainknak az emberek többségét.

Kedves Elvtársak!

A társadalom életének alapja a munka, a fejlődésnek alapkérdése, hogy a szocialista társadalom humánus vonásainak megőrzésével megteremtsük a hatékony gazdasági munka feltételeit. A megoldandó feladatok ismertek. Van kibontakozási és törvényerőre emelt stabilizációs programunk. Javaslom, hogy az országos pártértekezlet erősítse meg e két programot, és a párt két év múlva esedékes következő kongresz- szusáig ezek megvalósítását állítsa a gazdasági, politikai munka előterébe.

Az erőfeszítésnek már mutatkoznak a kezdeti eredményei. A múlt évben megmozdult, emelkedett az ipari termelés, a nemzeti jövedelem, az idei év első negyedében — hosszú idő óta először — kiegyenlített volt a külkereskedelmi mérleg. Ezek jó jelek, de a szükséges fordulat még nem következett be. A hatékony gazdálkodás megteremtéséért folytatott küzdelemben a vezető szerveknek, a kormánynak megvannak a maguk feladatai, de meg kell mondani, hogy a csata végül is a termelő és a termelést kiszolgáló üzemekben dől el.

Bevezetőmben a gazdasági munkának csak néhány elvi kérdését kívánom érinteni. A gazdasági munkát nálunk a szocialista tervezés és a piac értékítéletének érvényesítése együttesen kell hogy meghatározza. A tervezést új módon kell felfogni. Országunk adottságai, gazdaságunk nyitottsága miatt a nemzeti jövedelem alakulása nagymértékben függ az exporttól. A világgazdaság a gyors változás állapotában van, a kereslet és a kínálat is ettől függ. Világos, hogy ilyen viszonyok között az ötéves népgazdasági terv csak irányokat programozhat, és nem tervezheti meg öt évre tételesen az előállítandó és értékesítendő árumennyiséget.

A hatékony gazdálkodás megköveteli a teljesítmény szerinti differenciálást. Biztosítani kell egyrészről a veszteséges termelés visszafejlesztését, másrészről a beruházási eszközök és az élőmunka átcsoportosítását a hatékonyan dolgozó vállalatokhoz. Érvényben van a munkához való jog, s ez azt jelenti, hogy gondoskodni kell az átképzendő, illetve átmenetileg munka nélkül levő emberek gondjainak intézményes megoldásáról.

Az előkészületben levő intézkedések között kiemelkedik a gazdasági társaságokra vonatkozó törvényjavaslat. A Központi Bizottság megtárgyalta és elfogadta a törvény irányelveit, de a törvénytervezet politikai jelentősége miatt szükségesnek tartotta, hogy a pártértekezlet állásfoglalását kérje.

A készülő gazdasági társasági törvény megőrzi az állami és a szövetkezeti tulajdon meghatározó szerepét, de számol azzal a ténnyel, hogy a szocialista társadalom építésének hosszú történelmi szakaszában korlátozott mértékben még fennmarad a magántulajdon is,

és ezt célszerű törvényben megszabott keretek közt integrálni gazdasági életünkbe. Gazdaságunk modernizálása, a szerkezetátalakítás szükségessé teszi azt is, hogy ugyancsak törvényes keretek között megfelelő szabályozással igénybe vegyünk külföldi működőtökét mind a

szocialista, mind a kapitalista országokból. A törvény a társasági formák szabályozásával meg fogja köny- nyíteni a tőkeáramlást a hatékonyan gazdálkodó területekre, s ezáltal segíti kibontakozási programunk végre- haj tását.

(Folytatás a 4. oldalon)

A pártértekezlet résztvevőinek egy csoportja

Dőlt betűvel

A realizmus

Hónapok óta „nyűjük” egymást egy kedves olvasóval. Egyik februári Dőlt betűs írásom késztette először levélírásra. Az Adria-köolajvezeték építésének értelméről, illetve értelmetlenségéről kezdődött közöttünk a.vita, mely azóta már általánosabb kérdésekről folyik. Politikai intézményrendszerünk működőképessége, a klasszikusok időszerűsége, az elmúlt másfél évtized hibái, felelősség és személyi konzekvenciák — címszavakban (bár még mindig hézagosán) azok ia témakörök, amelyről 8-12 oldalas levelekben próbáljuk közelíteni egymáshoz nézeteinket. Hozzáteszem, nem reménytelenül, mert látásmódunk között csupán árnyalatnyi a különbség, s van szemléletünknek egy közös vonása: másfajta, nyitottabb politikai kurzust szeretnénk a magunk és a jövő érdekében.

De nem szaporítom a iszót, mindössze azért idéztem ezt |a tulajdonképpen csak kettőnkre tartozó vitát, mert a pártértekezletre (indulásom napján ismét levelet kaptam tőle. A levélpapíroktól duizadó borítékot felbontatlanul tettem táskába, s csak itt, Pesten nyitottam fel, hogy sorait elolvassam. 8 oldalas levelét ismeretlenül is nagyrabecsült vitapartnerem ekként fejezi be: „Én nem a bátrak seregébe tartozók. Már nem vagyok bátor, sajnos most már egyre jobban félek. Az elért eredményeket féltem. Megőrizve, meghaladva akarom ia továbblépést. Ma 18-a van. Számolom a napokat, mint gyerek a karácsonyt. Lehet, hogy az én fám alá nem kerül semmi? majd meglátjuk.”

Nagy szavak? Kinek igen, kinek nem. inkább azt mondanám, ilyen a társadalom. Egyszerre vannak jelen a közömbösök, a valaha lelkesek (a hitet már csak nosztalgiaként emlegetők) s a tettrekészek. Vannak, akik már unják a szöveget, vannak, akik továbbra is beszélni (nem cselekedni) szeretnének, és természetesen akadnak szép számmal olyanok is, (akiket sem ez, sem az nem jellemez. Vannak aztán a múltat dogmatikusan védők, s mások, akik mindent sárba taposnának, de találni olyat is — mint a fenti levél szerzője *— aki megőrizve és meghaladva akar továbblépni.

A pártértekezlet előtti cselekvési apály után most végre politikai dagály van. Ahogy olvasónk irta: valamiféle karácsony, amikoris kiderül, kapunk-e valami használhatót, érdemlegeset, örömtelit.

Még csak az \első nap van mögöttünk. Nehéz és felelőtlen lenne (mérleget vonni. De az már most látható, hogy ez a pártértekezlet tükrözi azt a vitát, amely a mai napig a társadalomban folyt. Ez nem optimista tanácskozás. Igaz, nem is pesszimista. Realista! Ez visszatükröződik a szokatlanul önkritikus beszámolóból, a nyílt vitából, azoknak a kérdéseknek a tanácsterembe kerüléséről, amelyek ma a párttagságot, a népet foglalkoztatják.

Hadd legyek szubjektív. Nekem tetszett a beszámoló. Illúziókat és eltúlzott reményeinket félretolva ennyit lehetett .reálisan elvárni. 'Mert ami ennél több, az már a cselekvés tartományába tartozik. S ha a tettekről esik szó, akkor .— a dolgok természete szerint — már előre kell tekinteni. Az új Központi (Bizottságra, amely ezt a mostani hét végén összerakott csomagot — fontos üzenetekkel megpakolton — kézhez kapja. Egy ilyen, a beszámolóban elhangzott üzenetre hadd hívjam fel magam is a figyelmet:

,,... az országban az utóbbi időben sokat, és sokan vitatkoztak a helyzet megítéléséről. Amit még vizsgálni kell, azt vizsgálják meg, amit tisztázni kell, azt tisztázzák mindenütt, de a meddő filozofálást, a semmin sem segítő tétlen sopánkodást abba kell hagyni, mert most már a tetteken a sor. A pártban egységre, az országban összefogásra, a politikában kiállásra, a munkában helytállásra van most szükség.”

Ügy igondolom, ennél többet már csak vasárnap lehet hallani, amikor is bejelentik <a szavazás végeredményét.-tap lutnuí

Sok a remény — kevés az idő

Közvetlenül a főtitkári beszámoló után, tehát a pártértekezlet első szünetében beszélgettünk a küldöttek egy csoportjával az előadói beszéd fogadtatásáról. Előttünk még a vita, s távol valamennyiünktől az otthoni visszhang. Azok véleménye, akiket küldötteink képviselnek. Természetes talán, hogy elsősorban azt latolgatjuk, ki- elégíti-e a várakozást a beszámoló?

— Kádár elvtárs utóbbi hónapokban elhangzott nyilatkozataival összevetve a beszámolót — mondja Av- ramucz Mihály, a Gyulai Húskombinát osztályvezetője —, sokkal markánsabb, határozottabb, minden fontos kérdésre kiterjedő beszédet hallottunk. Mégis úgy érzem, hogy a várakozást nem elégítette ki. És ez nem az előadó hibája, hanem a felfokozott várakozásé. Tapasztalataim szerint ugyanis az emberek többet várnak a pártértekezlettöl, mint amire képes. Ez nagy felelősséggel nehezedik ránk, küldöttekre is. Mert ha hazaérünk, megkérdezik tőlünk az emberek: ezt vagy azt miért nem mondtátok el, amaz meg miért nincs benne a dokumentumban. S lehet, hogy legjobb, legtisztességesebb szándékaink mellett is lesz, amire nem tudunk választ adni, mert túl sok a remény, miközben az azonnali válaszokhoz kevés az idő.

Orosz Károly, a Dévaványai Aranykalász Tsz párttitkára bólogat küldött-társa szavait hallgatva, majd hozzáteszi: — A harmadik nap végén a személyi kérdéseknél derül majd ki, hogy mennyit ér a beszámoló. Meggyőződésem — otthon a szövetkezetben is ezt valljuk —, hogy sok múlik ezen. A legjobban egyébként a beszéd határozott hangja tetszett. Különösen az a gondolat, hogy a párt tekintélyének, vezető szerepének kikezdése, a külön Utak keresése, a jelenlegi rossz gazdasági helyzetben életveszélyes lehet, anarchiához vezethet.