Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-13 / 87. szám
1988. április 13., szerda SPORI SPORT SPORT fl labdarúgó MNK-ban Szolnok—Békéscsaba Hódítanak a sárkányrepülők Mezőgazdasági célú bemutató Békéscsabán A zalaegerszegi pontszerzés után ismét tétmérkőzés következik — mondta Csank János a lila-fehérek vezető edzője — a mai napon. Az NB II erős csapatai közé tartozó szolnokiak ragyogó 'kupaszereplését kell megállítanunk a Tisza-ligeti stadionban. Sokat futó, szervezett játékot felvonultató, ritka küzdőképes együttes a Szolnok. Biztos vagyok benne, hogy kemény feladatot jelent majd ez a 90 perc is. A nagy lehetőség kapujában nem botolhatunk meg, s ezt át kel.l érezze minden játékosunk. Problémát jelent, hogy Kurucz, Szenti, Fabu- lya, Csanálosi sárga lap esetén nem játszhat a Vác ellen, így a kockázat nagy, igaz, a tét is. Vígh sérült, szereplése kétséges. A keret: Gulyás, Baji, Szenti, Mracs- kó, Ottlakán, Fabulya, Csanálosi, Kerepeczky, Csató. Gruborovics, Adorján, Szekeres, Kurucz, Csemus, Horváth. Vígh, Árky. * * * A mai napon az MNK megyei selejtezőinek második fordulóját játsszák csapataink, a következő párosításban: Mezőberény— Kondoros, Erdős; Doboz—Elek (jv.: Bcs. város); Sarkadkeresz- túr—Békés, Roxin; Kétegyháza —Mezőhegyes, Zsíros; Battonya —Kaszaper-Nagybánhegyes, Ha- nyecz; Tótkomlós—H. Dózsa SE, Koch; Nagyszénás—Mezőkovács- háza, Németh L.; Dévaványa— Füzesgyarmat (jv.: Oh. város); Kamut—Szarvas, Végvári; Vésztő—Szeghalom, Majoros; Gy. Köröstáj—Békésszentandrás, Hrabovszki; Medgyesbodzás— OMTK, Győri. Valamennyi találkozó 15.30 órakor kezdődik. Magyarországon 1978 óta repülnek motoros sárkányrepülőgépekkel — hallottuk tegnap Fórján Jánostól, az FLR-Prote- invest Agrárfejlesztő Közös Vállalat Igazgatójától azon a bemutatón, amelyen az új típusú repülőszerkezetek mezőgazdasági célú hasznosítását népszerűsítették. A rendezvénynek az MHSZ „Kvasz András” Békés Megyei Repülős és Ejtőernyős Klubja adott helyet a békéscsabai repülőtéren. A szűk körű eseményre sokan kiváncsiak voltak. Mezőgazdasági szakemberek, tsz-elnökök hallgatták az előadásokat arról, hogy a sárkányrepülő a mezőgazdaság új eszköze, rövidesen a földi gépekhez hasonló rangot kap a termelésben, akárcsak a Joon Deere traktor, vagy Class Domi- nátor. Külföldön már használják: gyors, olcsó, mozgékony, könnyen kezelhető tulajdonságai következtében — említette Zoltán Tibor, az FLR műszaki igazgatóhelyettese. A repüléssel kapcsolatos tájékoztatók is elhangzottak. Va- nyó József reptérparancsnok az MHSZ és az FLR közötti együttműködést és ennek lehetőségeit, Frankó János szakosztályvezető pedig a bemutatásra felsorakoztatott típusokat ismertette. Ha- lassi Gábor repülőklub titkár az FLR új szolgáltatásának ügyrendjét közölte, majd a sárkányok megtekintése és a vállalkozó szellemű érdeklődők meg- repültetése következett. A bemutató kapcsán még egy igen figyelemre méltó információról kell szólnunk. Ezek a gépek kis magasságban, kis sebességgel repülnek, alkalmasak különböző célú légi megfigyelésekre (kártevők vonulása), a kul- túrnövényzet virágzatai beporzásának biztonságossá tételére és olyan kártevőfoltok levegőből történő megsemmisítésére, melyre más eszköz nem használható. Mindezek mellett a sárkányok idehaza készülnek. A Hódgép mellett Egerben Molnár Zoltán a gyártójuk, de Szarvason Dajka Gábor, a Főrész Gmk tagja olyan négyhengerű Trabant-motort állított össze, mely a magyar sárkányt a világszínvonal technikai élmezőnyébe emelte. Hódítanak a sárkányok, bár egyelőre körülményes az igénybe vételük, de reméljük, a kis magasság és az alacsony sebesség kőnnyit az engedélyezési procedúrán, és a mezőgazdasági szakemberek tényleges segítőjévé válik ez a sikló csoda. D. K. A sárkányrepülő-bemutató résztvevői Fotó: d. k. Népes mezőny az Árpád fürdőben Ismét Békéscsabán maradt a Viharsarok Kupa Népes mezőny gyűlt össze a hét végén Békéscsabán, az Árpád fürdő sátortetős medencéje körül, ugyanis itt rendezték meg 12. alkalommal a Viharsarok Kupa úszóversenyt, amely ezúttal nemzetközivé bővül, ugyanis a megyeszékhelyen edzőtáborozó krakkói úszók is rajtkőre léptek, összességében 9 szakosztály legjobbjai küzdöttek a 16 egyéni és 4 váltószámban, nemcsak az érmekért, hanem a díszes trófeáért is. Az elmúlt két esztendőben Kovács Ottó tanítványai már itthon tartották a Viharsarok Kupát, s ezúttal is a házigazdák nyerték, meglehetősen nagy fölénnyel a vetélytár- sak előtt. A békakorosztálytól az ifjúságiakig minden korcsoportnak „jutott” bizonyítási alkalom. Kettős lengyel sikert hozott a hölgyek 400 méteres gyorsúszá- sa, s nem is megvetendő eredménnyel, ugyanis Izabella Ada- movska 4:38.64-et úszott. Nem volt váratlan a békéscsabai mellúszók sikere, mindkét serdülő leány számban a dobogó három fokára ők állhatták, annyi különbséggel, hogy a rö- videbb távon Milyó Orsolya, 100 méteren pedig Pusztai Anikó léphetett az emelvény legmagasabb fokára. A serdülő fiúk 100 méteres gyorsúszását az ugyancsak békéscsabai Katona Zsolt percen belüli eredménnyel nyerte. Győztesek és a Békés megyei dobogósok. Fiúk. Serdülők. 100 m gyors: 1. Katona Zsolt (Bcs.) 59.39, 2. Szabados (Bcs.) l :02.12, 3. Cserkúti (Gyula) 1:02.17. 50 m pillangó:’ 1. Pribojszki Mátyás (Bcs.) 29.05, 2. Katona 29.33, 3. Golke (Krakkó) 29.64. Gyermek. 100 hát: 1. Szabados Béla (Bcs.) 1:07.11, 2. Purcsi (Bcs.) 1:16.11. 4X50 m vegyesváltó: 1. Békéscsaba ,,A” (Szabados, Tóth R., Pribojszki, Zsilinszki) 2:08.87, 2. Gyula ,,A” (Tövisháti,' Uhrin, Bozó, Cserkúti) 2:16.94. 3. Békéscsaba „B” (PurRajtol a gyorsúszók mezőnye esi. Juhász A., Selmeczi, Kiss A.) 2:25.97. Üttörők. 100 m gyors: l. Danyi Csanád (Kecskemét) 4:57.57, 2. Juhász A. (Bcs.) 4:59.30, 3. Rácz (Gyula) 5:14.24. Delfinek. 100 m gyors: 1. Báli Gábor (Tisza Bútor) 1:11.77. 100 m hát: 1. Báli Gábor 1 :23.70, 2. Irházi (Bcs.) 1:25.71. 4X50 m vegyesváltó: l. Szentes 2:45.72, 2. Békéscsaba (Hadobás, Hovorka S., Irházi, Csüllög) 2:46.34. Béka. 50 m gyors: 1. Baranyi Péter (Szentes) 38.13. 50 m mell: 1. Baranyi Péter 50.24, 2. Hugyecz (Bcs.) 51.94. Leányok. Ifjúságiak. 400 m gyors: 1. Adamovska Izabella (Krakkó) 4:38.64, 2. Kovalik (Krakkó) 4:46.40, 3. Felegyi (Bcs.) 4:51.97. Serdülők: 50 m mell: 1. Milyó Orsolya 37.40, 2. Pusztai 37.43, 3. Zahorán (valamennyi Bcs.) 37.67. 100 m mell: 1. Pusztai Anikó 1:19.22, 2. Milyó 1:21.69, 3. Zahorán 1:21.70, 4X50 m vegyesváltó: l. Békéscsaba (Szilvásy, Milyó, Kovács I., Pusztai) 2:16.29, 3. Gyula (Csizmadia, Andor, Sánta, Dávid) 2:21.74. Ütörők. 100 m gyors: 1. Dávid Szilvia (Gyula) 1:06.86, 3. Szőke (Gyula) 1:14.99. Delfin. 100 m hát: 1. Jantyik Judit (Bcs.) 1:24.45, 2. Hrabovszki (Bcs.) 1:25.88. 100 m mell: 1. Jantyik Judit 1:35.32. 4X50 m vegyesváltó: 1. Békéscsaba „A” (Hrabovszki, Jantyik, Klembucz, Jankulár)) 2:54.07, 2. Békéscsaba ,,B” (Lipták, Markos, Lázár, Viczián) 3:02.03, 3. Gyula (Rácz, Kapus, Ficzere, Hegedűs) 3:03.36. Béka. 50 m gyors: 1. Bánfi Bernadett (Szentes) 45.46. 50 m mell: 1. Petráczki Szilvia (Hódmezővásárhely) 52.41, 3. Dobro- csi (Bcs.) 55.39. A 12. Viharsarok Kupa védője, a pontverseny győztese: Békéscsabai Előre Spartacus 239, 2. Gyulai SE 60, 3. Szentes 58, 4. Hódmezővásárhely 54, 5. Tisza Bútor (Csongrád) 43, 6. Kecskemét 40, 7. Krakkó 22, 8. Szeged 12 ponttal. Fotó: Fazekas Ferenc Hét végi labdajáték-eredmények A férfi kosárlabda NB ll-ben is megkezdődtek a rájátszás küzdelmei. A Keleti csoportban megyénkből négy csapat érdekelt, a Békés és Szarvas a felsőházba kerülésért játszhat, míg a Békéscsaba és a Mezőberény a B- csoportban küzd a minél jobb helyezés eléréséért. Nyíregyházi TK—Szarvasi FMSE 107:103 (60:50). NB II. Férfi. Nyíregyháza, 200 néző. V.: Tolnai, Belleg. Szarvas: LIPTÁK (34), POMAZI (26/12), Kemény (7), Ruzsonyi (9 3), BOKSÁI (7). Csere: BUKTA (10), Frecska, Kovács, Pusztai. Edző: Szalontai György. Látványos, színvonalas mérkőzésen, sajnos, a két játékvezető is főszerepet vállalt a nyíregyházi győzelem megszerzésében, akik ítéleteikkel rendre a1 hazaiakat segítették. Bcs. MÁV—Szegedi TK 75:73 (39:32). NB II. Férfi. V.: Dari- da, Balogh. Békéscsaba: BOZÖ (7), VOZÄR (36), Vida (6), Bíró (7), Matyuska (3). Csere: Sprőber (2), Mészáros, Ábrahám, Tövisháti (2), ANTALI (12). Edző: Vágvölgyi Árpád. Végig vezetett; és megérdemelten győzött a MÁV. A második játékrész közepén két kulcsjátékosának kipontozódása miatt lett szoros a végeredmény. Mezöberényi SE—Kiskunfélegyházi Vasas 63:34 (34:17). NB II. Női. Mezőberény. V.: Mustos, Zákány. MSE: Braun (2), Urbancsek (11), Magyar (2), Baksai (21), Iványiné (18). Csere: Pipis (7), Szűcs (2), Őszi, Sípos, Hoffmann. Edző: Iványi László. A 10. percben még a vendégek vezettek (8:10), de ezután jó játékkal, egyre nagyobb fölénybe került az MSE cuyültesc'. Bcs. Előre Spartacus —Bp. Ferroglóbusz SE 3:1 (12, 11, —8, 4). NB II-es női röplabda-mérkőzés. Budapest. V.: Seres, Kalász. Előre: - BIHARI, Széplaki, Börcsök, Nemes, BUZÄSSY, LIPCSEI. Csere: Szoszki, Oberschall, Mező, Ballangó. Edző:i Buzássy Béla. A két csapat évtizedek óta nagy csatát vív egymással, váltakozó eredménnyel. Jelenleg mindkét együttes az élmezőnyhöz tartozik. A csabaiak a dobogós helyért, a fővárosiak annak megközelítéséért küzdenek. A liláknak — amennyiben tartani kívánják pozíciójukat — mindenképpen! győzniük kellett. A találkozó ennek jegyében zajlott és a remélt eredményt hozta. A jó formában lévő csabaiak egyértelműen végig jobbak voltak, s megérdemelten nyertek, a 64 percig tartó találkozón. NB-s női ifjúsági mérkőzés. Bcs. Előre Spartacus—Ferroglóbusz 3:0 (5, 8. 9). Megérdemelten nyertek az előrés fiatalok. Dunakeszi—Üjkígyós 18—16 (11—11). NB lies férfi kézilabdamérkőzés. Üjkígyós, 200 néző. V.: Mátrai, Sáli. Újkígyós: NAGY — Gyulavári 1, Gazsó 2, Vida, Luko- viczki 1, Skaliczki 5 (2), Fekete 3. Csere: Koppányi (kapus), Szőke 3, Lipták, RUCK 1. Edző: Skaliczki László. Figyelmetlenül, ziccereket hibázva kezdett a hazai csapat, amit a vendégek kihasználtak és 7—3-ra elhúztak. Ezután határozottabban védekeztek a kígyósiak, javult a helyzetkihasználásuk, így sikerült egyenlíteniük. Fordulás után átvették a vezetést a kígyósiak, 14—12-re elhúztak, de ezzel el is lőtték puskaporukat, hiszen 16 percen keresztül képtelenek voltak ezután gólt lőni. ) Kondoros—Szarvas 21—21 (Ilii). NB II. Férfi. Kondoros, 200 néző. V.: Keszi, Lövész. Kondoros: Paulik — Sznyida 2, Lengyel 2, Szrnka M. 7, Gyemen- gyi, Skultéti 7, Tóth 3. Csere: Paraj (kapus), Szrnka Gy., Kasnyik V., Szigeti, Kasnyik L. Edző: Fellegvári Zoltán. Szarvas: Petróvszki — Laurik 1, Med- vegy 2, Velky 1, Pusztai 2, Ra- faj 7, Hankó 3. Csere: Bagyin (kapus), Almási 4, Török 1, Tusjak, Kovács. Edző: Pataki György. Igen izgalmas mérkőzést láthattak a nézők. A találkozó nagy részében a Kondoros vezetett, olykor 3 góllal is, de a szarvasiak mindig tudtak újítani és a befejezés előtt egy perccel egyenlítettek. Kiskunmajsa—Kondoros 35—25 (18—7). NB II. Férfi. Kiskunmajsa, 200 néző. V.: Kiss, Horváth. Kondoros: Paulik — Melis 2, Lengyel 2, Szrnka M. 8, Gyemengyi, Skultéti 7, Tóth 3. Csere: Szigeti 3, Kasnyik L. Edző: Fellegvári Zoltán. Meg- illetődötten kezdett a négy volt NB I-es játékossal felálló hazaiak ellen a kondorosi csapat, s ez meg is látszott az első félidei teljesítményen. Szünetben sikerült rendezni a sorokat, de már csak a hátrány csökkentésére futotta a kondorosiak erejéből. Mezőberény—Kazincbarcika 25—20 (13—8). NB II. Női. Mezőberény, 150 néző: V.: Nádas- di, Pesti. Mezőberény: Tóth A. — Tóth M. 2, BÉKÉSI 5, Bánfalvi Zs. 2, Bálint, KÉKESI 10, Bánfalvi G. i. Csere: Mezővári 3. KALCSÓ 2, Botyánszki. Edző: Pecze Gábor. A mérkőzés elején 2—0-ra ugyan vezetett a vendégcsapat, de a találkozó további részében állandó 5-6 gólos vezetéssel biztosan nyert a jól játszó hazai csapat. Üjkígyós—Bp. Spartacus 24—13 (11—8). NB-s ifjúsági fiú mérkőzés. Üjkígyós. V.: Szűcs, Szilvási. Jó kapusteljesítmény- nyel és magabiztos mezőnyjátékkal győzte le a kígyós! gárda a tavalyi bronzérmest. Ld.: Mohácsi 9, Elek 5. Bp. Honvéd—Bcs. Előre Spartacus 22—21 (12—9). NB-s ifjúsági fiú mérkőzés. Budapest. V.: Hegyesi, Járai. Az átlövések- ből eredményesebb fővárosiak kihasználták a hazai pálya előnyét és nyertek. Kevés hiányzott a meglepetéshez. Ld.: Vo- lent 8, Fekete 7, Dögé. Lovas 3—3. Bcs. Előre Spartacus—Bp. Építők 22—15 (9—7). NB-s ifjúsági leány mérkőzés. Budapest. V. : Haide, Tekauer. A tavalyi csoportnegyedik otthonában igen értékes győzelmet szereztek a csabai fiatalok. Ld.: Hochrajter R. 9 (1), Petri 4, Hochrajter I. 3, Bohus, Sávolt 2—2. Kovács T., Nagy E. 1—1. A megyei bajnokságban történt. I. osztály. Férfiak (zárójelben a serdülők eredményei). Szarvas —Köröstarcsa 13—10 (7—27), Szeghalom—Gyomaendrőd 17—8, Békés—Kondoros ifjúsági 15—15, OMTK—Mezőhegyes 19—19 (ifjúsági 19—19, serdülő 22—24). Oh. Honvéd Dózsa—Bcs. Mirelit 25—18. Nők (zárójelben a serdülők eredményei). Bcs. Előre Spartacus—Bcs. MÁV 26—16 (14—5), Doboz—Békés 20—18 (15—9), Mezőberény—Csorvás 13—17 (20—16), Békésszentandrás—Mezőko- vácsháza 8—8 (5—11), Murony— OMTK 22—19 (17—11), Gyula— Kótsoprony 10—12, Szirén—Kamut 19—11 (11—12). László Kórház—Gyulai SE 2—0 (1—0). Országos női nagypályás labdarúgó-mérkőzés. Gyula, 200| néző. V.: Szarvas. Gyula: Szabó T. — Szlup, Kondacs, Zemencsik (Po- dani), Tokajiné, Búj, Mócz (Lipcsei), Hipszki, Holecska (Dávid), Lusztig, Illich. Edző: Erdős Ferenc. A László Kórház fiataljai ügyesen mozogtak, győzelmük nem lehetett vitás. A GYSE helytállt, egyenrangú ellenfél volt, de mivel támadói egyetlen helyzetet sem tudtak kialakítani a vendégkapu előtt, a csapat veresége törvényszerű volt. A gyulaiak büntetői is hibáztak. A gyulai csapatból Szabó, Hipszki, Szlup és Búj nyújtott átlagon felülit. A megyei II. osztályban történt. Békési csoport. Gyulavári- Doboz 2—0 (2—0). Gyulavári, 250 néző: V.: Aradszki. A végig nagy iramú mérkőzésen a hazaiak irányították a játékot, s megérdemelten nyertek. G.: Bálint. Pálnik. Jó: Pálni. Bálint. Rácz, Medgyesi, Csató, ill. Szabó G., Komlósi, Bálogh. (Horga József) További eredmények: Gerla— Gy. Köröstáj 0—7, Dévaványa-— Kamut 0—2, Üjkígyós—Kétsop- rony 3—2, H. Szalvai SE—Sar- kadkeresztúr 1—3, Körösladány— Bélmegyer 6—1. Ifjúságiak: Gerla—Gy. Köröstáj 2—6, Dévaványa—Kamut 3—2, Gyulavári—Doboz 4—0, Üjkígyós—Kétsoprony 1—I, H. Szalvai—Sarkadkeresztúr 4—2, a Körösladány—Bélmegyeri találkozón a vendégegyüttes nem jelent meg. Orosházi csoport. Tótkomlós— Kétegyháza 3—0 (2—0). Tótkomlós, 300 néző. V.: Deme. Rangadóhoz méltó nagy küzdelem, megérdemelt hazai siker. G.: Mitykó 2. Farkas J. Jó: az egész hazai csapat, ill. Tarján. Papp, Grósz. (Majtisz Pál) Kardos-örménykút—Oh. Rákóczi Vasas 3—2 (2—1). Kardos, 200 néző. V.: Skorka. Rendkívül jóiramú mérkőzésen a sportszerűen és jól játszó vendégek ellen a hazaiak egymást múlták felül, s megérdemelten nyertek. G.: Boroncsok, Kasu- ba, Janurik, ill. Babcsán, Pol- ják. Jó: az egész hazai csapat, ill. Juhász, Mancsek, Polják. (Gráfik János) További eredmények: Csanád- apáca—Pusztaföldvár 2—1, Ma- gyarbánhegyes—Békéssámson 3—1, Dombegyház—Elek 4—0, Medgyesbodzás—Csabacsüd 1—1, Kevermes—Kunágota 2—0. Ifjúságiak. Csanádapáca— Pusztaföldvár 4—0, Magyarbán- hegyes—Békéssámson 3—0. Kardos-örménykút—Rákóczi Vasas 0—0, Dombegyház—Elek 2—3, Tótkomlós—Kétegyháza 1—0, Medgyesbodzás—Csabacsüd 0—8, Kevermes—Kunágota 2—3. Bcs. Előre Spartacus—Vác 2—0 (1—0). NB-s ifjúsági mérkőzés. Vác. A lila-fehérek Szász két góljával megérdemelten nyertek, s tovább folytatták kiváló szereplésüket. 10. (!) hete veretlenek a bajnokságban. Jó: Szász, Papp. Miklya. Vác—Bcs. Előre Spartacus 0—0. NB-s serdülő mérkőzés. Vác. Alacsony színvonal, kevés játék, a végeredmény így csak gólnélküli döntetlen lehetett. Jó: Sitkéi, Gura. Megyei atlétikai ranglista ’87 O Legjobb női ugró-, dobó- és összetettben versenyzőink eredményeinek értékelésével folytatjuk a ranglistát. Magasugrásban jó utánpótlással rendelkeztünk, de a fejlődésben megtorpantak. Igaz, legjobbjaink helyette az összetett versenyszámot választották. A serdülő B- korosztály sajnos igen gyenge. Távolugrásban csak Me- dovarszki Éva tudta tartani a lépést a legjobb ifikkel. A dobószámok legjelesebb képviselője, a gyulai Stefa- novics Mónika, aki IBV-he- lyezéseket (súlyban 4., diszkoszban 6.), országos bajnokságokat és középiskolai csúcsot is lökött súllyal. Itt az átlagszínvonal is javult. A SB-korosztály itt is gyenge. Az összetett számokban, SB hatpróbában az utánpótlás jól versenyzett (Kunos, Horváth A.). A serdülő A és ifjúsági korosztály legjobbjai viszont sérülés és más okok miatt nem haladtak előre a hétpróbáiban. Ugrószámok Magasugrás. 171: Medo- varszki Éva (Bcs. E.), Szik- szai Ágnes (GYSE). SA. 169: Ancsin Tímea (Bcs. E.). SB. 145: Szeli Ágnes (GYSE). Távolugrás. 600: Medovarsz- ki Éva. 535: Szikszai Ágnes. SA. 540: Szilágyi Enikő (GYSE). 535: Puczkó Annamária (GYSE). SB. 523: Bohus Márta (GYSE). Dobószámok Súlylökés. 15,25: Stefano- vics Mónika (GYSE). 11,31: Szikszai Ágnes. SA. 10,01: Szilágyi Enikő. SB. 10,16: Debreceni Mónika (GYSE). Diszkosz vetés. 47,36: Stefa- novics Mónika. 41,00: Kosár Csilla (Bcs. E.). SA. 35,38: Csiernvik Mónika (Bcs. E.). SB. 24,22: Bohus Márta. Gerelyhajítás. 38,74: Stefano- vics Mónika. 37,70: Szász Ágnes (Bcs. E.)). 37,40: Szikszai Ágnes. SA. 32,34: Fekete Magdolna (Bcs. E.). SB. 25.68: Debreceni Mónika. Összetett számok: Hétpróba. 4667: Szikszai Ágnes. 4526: Medovarszki Éva. SA. 5134: Szilágyi Enikő. SB., hatpróba. 3466: Kunos Gabriella (OMTK). 3443: Horváth Angéla (Bcs. E.). (Folytatjuk) Kovács István Teremfoci Békéscsabán a városi sport- csarnokban befejeződött az Uni- verzál Kupa teremlabdarúgó- torna küzdelme. A legjobb négy közé jutásért a következő eredményeket érték el a csapatok. (Zárójelben a visszavágó mérkőzés eredménye.) Kner Nyomda-Kertész SE 8—0 (1—0), Vízmű SC—Sarkadi Afész 1—4 (2—2), Béköt—Skála-Sörbár 3—1 (2—0), Tótkomlós—Kondoros 5—2 (3-1). A legjobb négy közé jutott együttesek körmérkőzéses formában döntötték el a végső sorrendet. Eredmények: Kner Nyomda—Sarkadi Afész 5—2, Béköt—Tótkomlós 2—1, Béköt— Kner Nyomda 5—2, Tótkomlós— Sarkadi Afész 6—4, Kner Nyomda-Tótkomlós 2—2, Béköt— Sarkadi Afész 8—2. Az Univerzál Kupa végeredménye: 1. Béköt, 2. Tótkomlós, 3. Kner Nyomda, 4. Sarkadi Afész. A torna gólkirálya a békötös Szabados Tibor, a legjobb kapus szintén a békötös Budai Attila, s a legjobb játékos címet Petne- házi György (Hungaropán) érdemelte ki. Totótippjeink 1. Bp. Honvéd—MTK-VM 1 x 2. Vasas—Tatabánya 1 x 3. Rába ETO—Ü. Dózsa 1 X 4. Bochum—VfB Stuttgart x 5. Frankfurt—Mönchengl. 1 6. Uerdingen—Hamburg x 2 7. Darmstadt—Wattenscheid 1 8. Bayreuth—Freiburg x 9. Roma—Milan 1 x 10. Empoli—Torino 2 x 11. Ascoli—Sampdoria 2 x 12. Arezzo—Lazio 2 13. Barletta—Atalanta 2 PÖTMÉRKÖZÉSEK 14. Juventus—Napoli x 15. Taranto—Bari x 16. Triestina—Padova 2 BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.