Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-14 / 88. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TBNACS LAPJA 1988. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK Ára: 1,80 forint XLIIL ÉVFOLYAM, 88. SZÁM Szarvasi óvodai napok Kongresszusi előkészületek Megyénkben járt a szlovák szövetség főtitkára A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének VIII. kongresszusát — az Országos Választmány döntése alapján — 1988. december 10-én és 11-én rendezik meg Budapesten. A felkészülés feladatainak megbeszélése végett tegnap Békéscsabára látogatott Jakab Róbertné, a szövetség főtitkára, valamint több munkatársa, akiket Szikszói Ferenc, a Hazafias Népfront megyei titkára fogadott és a gyakorlati teendők ütemezé- zését ismertette velük. Mint mondotta. a nemzetiségi kongresszusokra való felkészülés még 1987 végén elkezdődött megyénkben. Ez év januárjában újabb tájékoztatókat szerveztek a HNF-tisztségviselőknek. Legközelebb május 27-én és 30-án lesz értekezlet a népfronttitkárok, illetve a különböző nemzetiségek lakta településeink vezetőinek. A mozgalom is kívánatosnak tartja, hogy az országos tanácskozást megelőző helyi rendezvények kapjanak ünnepi jelleget, valamint jobban be kell vonni az ifjúságot és az értelmiséget ebbe a tevékenységbe. Válaszában a szlovák szövetség főtitkára néhány fontos irányelvre hívta fel a figyelmet. Egyebek között kiemelte, hogy a kulturális műsorokkal is egybeköthető választó gyűléseket társadalompolitikai eseményként kezeljék az adott helységekben. Lényeges az is: a közösségek által megválasztott küldöttek ne csak arra az egyetlen rendezvényre szólónak tekintsék megbízatásukat, hanem öt éven keresztül folyamatosan működjenek közre a kongresszus határozatainak végrehajtásában. Statisztikai szempontokat nem kívánnak figyelembe venni a választások alkalmával, ami egyébként megegyezik az országosan kialakult elgondolással. A tanácskozáson, amelyen részt vett Hüttner Vilmos, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Vámos László, a megyei tanács osztályvezetője, egyéb szervezési feladatok megbeszélésével fejeződött be. —y—n Az óvodai egészségnevelés érdekében kezdődött tegnap délelőtt háromnapos tudományos ülés a Szarvasi Óvónőképző Intézetben. Az immár harmadik alkalommal szervezett országos rendezvény előadásai nemcsak a szűkebb értelemben vett egészségvédelemmel, az egészséges életre való neveléssel foglalkoznak, hanem fontos helyet kap a programban a környezetvédelem és a gyermekek közlekedés- biztonságának helyzete is. Az óvodai napokat dr. Da- róczi Erzsébet, az óvónőképző intézet igazgatója nyitotta meg, és egyebek között a következőket mondta: — Igen jelentősnek tartjuk, hogy tudományos ülésszakunk megrendezéséhez olyan országos szervek — Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács — is csatlakoztak, melyek tevékenységében az óvoda szó csak igen közvetetten, áttételesen jelenik meg. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a különféle környezeti hatásokra legfogékonyabb életkor az óvodás kor, ezen szervek részvételét mindenképpen indokoltnak tartjuk. Célunk, hogy az általunk nevelt gyermekek megfoghassák azit a kezet, amely élő fát dönt, vagy virágot szaggat, vagy úgy tervezzenek és építsenek gyárat, várost, hogy az része, ne pedig ellensége legyen környezetüknek. Ezen az úton nekünk kell elindítani a gyermekeket, s az őket nevelő fiatalokat. Gyermekeink egy része önállóan közlekedik, ehhez pedig biztonságra van szükség. A minél nagyobb biztonság megteremtése a felnőtt társadalom egyre sürgetőbb feladata, mivel a gyermekbaleseti statisztikák önmagukért beszélnek. A megnyitó szavak után Persányi Miklós, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium osztályvezetője szólt a társadalmi aktivitás jelentőségéről a környezetvédelemben. Délután dr. Pintér Attila, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium munkatársa beszélt az egészségmegőrzés nemzeti programjáról. A tudományos ülés ma folytatódik és holnap zárul. (Marik) Ki mint vet... flz idén: 19 ezer hektár cukorrépa, 110 ezer hektár kukorica — Valamiért ledobja a láncot! — dörzsöli olajos kézfejével a fejebúbját Sípos András traktoros. Mérgesen méregeti a francia vetőgépet, annak is a meghajtóláncait. Mellette tanakodik a növényvédős meg a faros — övé a fák alatt parkoló Dácia —: Striffel József és Bibarcz György. A farosnak persze nem ez a szakmája, ő traktoros, de most éppen ide osztották be, hogy a sor végén ellenőrizze, vet-e a gépnek mind a 12 eleme, és a csoroszlyákat is tisztítani kell, ha eitö- mődmek a nedves talajtól. Vetőmaggal is fel kell tölteni néhány forduló után a tartályokat — a drazsírozott mag, mint millió borsszem- nyi golyó, méregzöld. A növényvédős — kevés szavú fiatalember — szakmája szerint növénytermesztő gépész, de van jogosítványa a növényvédő szerekhez is. Hogy ez nem mellékes, az perceken belül kiderül, ugyanis furgonkocsi fékez mellettünk, a kovácsházi kövesúton, megáll, farmerszoknyás fiatalasszony csáppá be maga után az ajtót. — Ö a körzeti növényvédelmi felügyelő — mutatja be kísérőnk, Lipták László, a Medgyesegyházi Haladás Tsz ágazatvezetője a látogatót, Szűcsné Serfőző Margit személyében. — A munkautalványt legyen szíves! — kéri a felügyelőnő a növényvédős fiatalembert, aki széttárja a karját, mert bizony a papírok a főnöknél vannak. Gond azért nincs, a védő- felszerelést, a vetőmaggal együtt kikerülő talajfertőtlenítő szer adagolását, kezelését rendben találja a szakember. — Nálunk, a Haladásban 1981-ig volt cukorrépa, azóta nem foglalkoztunk vele. Most kezdjük újra, 150 hektárt vetünk az idén, a me- zőhegyesi kombináttal kooperálva, ők adnak majd betakarítógépet. Ez se a miénk — mutat a horizontig feketéllő 103 hektáros táblán a közeledő vetőgépre Lipták László. — A nagy- kamarási tsz-től kaptuk kölcsön, csütörtökön jön hozzá (Folytatás a 3. oldalon.) Megalakult a Széchenyi István Gazdasági Társaság Megalakult a Széchenyi István Gazdasági Társaság, amely kisvállalatok, kisszövetkezetek, nem önálló jogi személyiségű egyéni és társas vállalkozók tevékenységének finanszírozásával, hitelezésével foglalkozik — jelentették be az alapítók tegnap a MUOSZ székházában megtartott sajtótájékoztatón. A gazdasági társaságot 30 millió forintos alaptőkével a Magyar Hitel Bank és három leányvállalata — a Befektetési Bank, az Ingatlanforgalmazási Leányvállalat és a Pannonlízing Leányvállalat —, valamint a Kiosz, a Ki- sosz és az OKISZ hozta létre. Az új GT a kisvállalkozóknak kínálja banki szolgáltatásait, így bankszámláikat vezeti, eseti és rendszeres átutalási megbízásaikat teljesíti, és számukra rövid lejáratú hiteleket is nyújt. Tervezi, hogy az ígéretes vállalkozások számára középlejáratú hiteleket is nyújt, sőt, követeléseiket is megvásárolja. A Magyar Hitel Bank tárgyalásokat kezdett a Világbankkal arról, miként lehetne a kisvállalkozók tevékenységnek jelentősebb fejlesztését külföldi tőkével meggyorsítani. A megbeszélések biztatóak, az elképzelések szerint lehetőség nyílik arra, hogy a Világbank az ipari szerkezetátalakítás gyorsítására biztosított hiteleinek egy részét — a gazdasági társaság segítségével — a kisvállalkozások kapják meg. A gépen Sipos András, az előtérben Lipták László A Körösladányi Metakémia Ipari Szövetkezet a háztartásvegyipari termékek mellett, melyek saját készítésű műanyag flakonokban kerülnek az üzletekbe, újabban a nyugatnémet Schumacher cégnek évente 30 millió, egyszer használatos műanyag evőeszközt készít. Ezeket az evőeszközöket általában repülőgépeken és gyorsbüfékben adják az ételek tnellé. Képünkön a présgépből kihulló villákat csomagoláshoz készítik elő Fotó: Veress Erzsi Szállítás vasúton, közúton Áruszállítás vasúton és közúton, a megyei közutak állapota, s a gyulai közúti halárátkelőhely forgalma a Hungarocamion megyei képviseletének szemszögéből — ezekkel az egyenként is szerteágazó témákkal foglalkozott tegnapi soros ülésén, Araczki János elnökletével Békéscsabán a Békés Megyei Szállítási Bizottság. Ami a vasúti szállítást illeti, a MÁV Szegedi Igazgatósága nem áll könnyű feladatok előtt: igen feszített tervet kell ebben az évben teljesítenie. Előszállítási megállapodást kötötték a megyéből a Szarvasi Állami Tangazdasággal az 1988. I. negyedévi vasúti szállítások fuvardíjának kedvezményezésére. Szintén előszállítási megállapodás jött létre az Alföldi Tüzép békéscsabai telepével. A megyében a legnagyobb közúti szállító a Körös Volán, melynek gépjárművei tavaly 3 millió 438 ezer tonna súlyú árut továbbítottak. A megyehatárokon belül kevesebb megrendelést kapott a vállalat, mint tavalyelőtt, ezért a megyén kívül is vállaltak szállításokat. Külön említést érdemel a nemzetközi közúti áruforgalom. A Volán számottevően bővítette kapacitását, forgalomba állította a korszérű IVECO —KÖGEL hűtőszerelvényeket, így 1986-hoz képest megkétszerezték nemzetközi teljesítményüket. A megye közúthálózatának állapota már szinte valamennyiünket közvetlenül is érintő kérdés. Az erről szóló előterjesztés beszámol többek között arról, hogy az 1988. január 1-i állapot szerint a megye 1419 kilométer úthálózatának több mint a felén, pontosan 54,5 százalékán probléma van a teherbírással, és csaknem 30 százalékán az útfelülettel. A Közúti Igazgatóság Békés Megyei Főmérnökségének idei tervei között szerepel a szükséges kátyúzások, felületi bevonatok, zárórétegek készítése, a pályaszerkezet-erősítés mellett padkarendezés mintegy 700 kilométer és árokrendezés 100 kilométer hosszúságban. Folytatódik a kerékpárútépítési program. Nem kevésbé fontos feladat a hidak karbantartása. Az igazgatóság kezelésében van a megyében 73 híd, s ezeknek megközelítően 70 százaléka jó és kielégítő állapotú, 26 százalékán kezdeti károsodás mutatkozik, és á hidak 4 százalékán mielőbbi beavatkozás szükséges. Vállalati úton a békéscsabai Szarvasi úti felüljárónál végez munkát az igazgatóság, és elkezdik a Veszely-híd építését. A Hungarocamion országos hálózatának 12. kirendeltségét Gyulán létesítette, "mégpedig a Szolnoki Közúti Igazgatóság békéscsabai főmérnökségével közös beruházásban. Az iroda 1986 áugusztusa óta üzemel, és lebben az évben nyereséget hoz. Szolgáltatásaik között Szerepel például komplett kocsirakományok vámkezeltetése a belföldi forgalom Számára; közlekedési engedélyek beszerzése, kiadása. A kirendeltség bevételeinek jelentős része tőkés valutából ered. Arra, hogy még nagyobb bevételre tegyenek szert, csak akkor van lehetőség, ha szolgáltatásaikat bővítik, ezért keresik, fejlesztik az együttműködést ■más vállalatokkal, így a Körös Volánnal is. T. I. BÉKÉS MEGYEI Okányi hét a iáimmá -ban Az okányi pedagógus pártalapszervezet 22 tagja az MSZMP országos értekezletének állásfoglalása tervezetét élénk vita közben tárgyalta meg a hét eleji rendkívüli taggyűlésen. Arról, hogy miként vélekednek a tervezetről és a pedagóguspálya szakmai, lelkiismereti felelősségéről', megbecsüléséről, „A megvalósítás garanciája a párt” címmel olvashatnak lapunk negyedik oldalán. „Gyönyörű — Liverpool Lux fantázianevű — koloniál- bútor-családot gyártanak a Mezőberényi Faipari Szövetkezet okányi részlegében.” A gyártás körülményeiről, a részleg életéről szól másik okányi írásunk lapunk ötödik oldalán.