Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-12 / 86. szám
1988. április 12., kedd tzi Hagyományőrzés Okányban „Szerelnénk, ha az utcanevek is tükröznék a falu múltját, hagyományait...’’ Fotó: Gál Edit Furcsa időket élünk. Olyanokat, amikor óvnunk kelL (önmagunktól) környezetünket. Amikor (saját érdekünkben) nevelnünk kell magunkat és embertársainkat az egészséges életmódra. Amikor emberi kapcsolataink ápolásáról kell beszélnünk, különben felégetünk magunk mellől mindenkit... Egyszóval, ha nem vigyázunk, az önpusztítások egész sorát próbáljuk ki magunkon ebben az egy szem, rövidke életünkben, figyelmetlenségből, nemtörődömségből, meggondolatlanságból. Ha nem vigyázunk ! Azaz, ha nem vigyáznak ránk! De — a televízió múlt heti műsorából legalábbis úgy tűnik — vigyáznak. Azt hiszem, itt az idieje, hogy végre rátérjek, milyen műsorokra gondolok. Először is, a Tájkép című sorozat legutóbbi adására. A műsor nemes célja: felhívni figyelmünket azokra a kezdeményezésekre, melyeket érdemes követni környezetünk védelmében. S rámutattak a riportok azokra a hiányosságokra is, amelyeket kötelességünk pótolni, kiküszöbölni saját érdekünkben is. Előbb egy iskolába látogattunk el a televíziósok segítségével, ahol a gyerekek fákat ültettek, s vállalták a csemeték gondozását lis. A példa szép, ám én mégiscsak egy apró momentumra hívnám fel a figyelmet. A riporternő megkérdezte a gyerekeket: ki ültetett már fát életében? Egyetlen kéz lendült a magasba. S ezen érdemes elgondolkozni. Hogyan is óvnák gyermekeink természeti környezetüket, ha nem tudják, mennyi munka, törődés árán szőkéinek magasba a fák ágai, ha nem érzik igazán tulajdonuknak az őket körülvevő világot? Ráadásul a felnőttek is olyan példát mutatnak, mint az ezt követő riportokban láthattuk: felelőtlenül gyújtogatnak, a legszebb területeken irtják ki a fákat, lehetetlenné téve ezzel az erdei ciklámenek pompázatos virulá- sát. Igen. Mutassunk jó példát! Erősítsük a tulajdonosi szemléletet a környezetvédelem területén is — sugallták a riportok —, mert csak így, ha sajátunknak érezzük világunkat, akkor óvjuk igazán annak értékeit. Csakhogy manapság nem szokás ilyesmiről beszélni, ahogy nemigen szólunk a hazaszeretetről sem. Valóban megkopott, megporosodott volna e szó értelme? Nem hiszem. Ezért is néztem nagy élvezettel péntek este a Hernádi Gyu- lá(ról)val készült dökumentumfilmet, melynek címe ez volt: Szülőföldjeim „Hány szülőföldem, hány otthonom volt? Mi az, hogy szülőföld? Az ágy, amelyben anyám szült? A ház, amelyben az ágy állott? A falu, a város, amelyben a házat felépítették? A megye, amelynek székhelye az a város? Az ország? Melynek határai között közös történelem, közös nyelv hordozza az ember éveit?...” Költői kérdések. Hiszen nyilvánvaló, hogy mindez együtt fedi a szülőföld fogalmát. Az egyórás műsorban ellátogattunk az író szülőföldjeire, elgyönyörködtünk a tájak megkapó szépségében, s elgyönyörködtünk a szavak mély értelmében is, melyek a ragaszkodásról vallottak e tájakhoz, s az itt élő emberekhez. Jó volt hallgatni, miként gondolkodik szülőföldjéről Hernádi Gyula, s hogy miként szereti hazáját... Mert kell, hogy kötődjünk valahová, ahogy kell, hogy kötődjünk családunkhoz, szeretteinkhez is.. . Legalábbis erre tanított egy harmadik televíziós műsor, a szerda este vetített tévéfilm: A fészek melege Bárány Tamás álmodta meg a Gaál Tamás rendezte történetet, melyet nagy érdeklődéssel vártam a rádióúj- Ság beharangozóját olvasva: „...És ha van merszünk átadni magunkat a mese sodrának, a mesélő bájos csipkelődő, ám megbocsátó humorának, könnyen megeshet, egyszer csak azt vesszük észre; nevetünk.” Volt merszem átadni magam a mese sodrának, ám valahogy én nem tudtam nevetni ezen a történeten. Nem tudtam neveink mert ez a mese nagyon is valós, nagyon Í6 élő és valahol nagyon szomorú volt. A számító fiatalasszony, a karrierista férj, s a magányos öreg „apuka”, akinek ígérkező boldogságát is feláldozták volna a balatoni nyaraló kedvéért... Nagyon is valóságos problémákat feszegetett ez a tévéfilm ahhoz, hogy nevessünk rajta. Azért, ha nem is nyújtott felhőtlen szórakozást, érdemes volt végignézni. Hiszen brilliáns színészi játékot láthattunk — különösen Sinkovits Imre alakítása tetszett —, s tanulságos történetet is arról, miként téhet tönkre emberi kapcsolatokat a pénzéhség, s a karriervágy, s miként lehet túltennünk magunkat a legnagyobb konfliktusokon is egészséges, természet adta humorérzékkel... N. A. Délszláv nemzetiségi költfik antológiája Restelkedve érkeztem az okányi könyvtárba, ahol Házi Alberttel kellett találkoznom, hiszen Trabantunk makacssága miatt majd egy órát késtünk. Házi Albert- nek, a Haladás Tsz volt főkönyvelőjének azonban szinte második otthona ez a könyvtár, mióta nyugdíjba ment, így fel sem tűnt számára a hosszú várakozás. — 1980 óta vagyok nyugdíjas — mesélte —, mindig nagyon szerettem a történelmet, és mivel munka nélkül nem tudok élni, hát legtöbbször a könyvtárba jártam el. A sok-sok olvasás, adatgyűjtés után aztán megírtam Okány krónikáját. A könyv írása közben számos újabb és újabb téma rajzolódott elő, amit még feltáratlannak éreztem. Egyre több tanulmányt írtam, egyre több ötlet született bennem . . . A legújabb egy hagyományőrző bizottság megalakítása volt. A továbbiakban erről kérdeztem az okányi helytörténet mesterét. — A pontos neve Hagyományőrző és Faluszépítő Bizottság — igazított helyre. — Manapság annyiféle bizottság működik, hát miért ne henne egy olyan, gondoltam, amelyik felkarolja a lassan feledésbe merülő emlékeket, és megőrzi azokat az ifjúság számára. Igen ám. de én nemcscak egy bizottság szaporító bizottságot akartam, hanem egy olyat, amelyik igazán tevékeny, igazán dolgozik. Ez pedig jórészt a tagságon múlik. Az eddigi ismeretségek alapján számba vettem hát, kik azok, akikre ilyen téren számítani lehet. Hamar összeállt a kép: két pedagógus, egy pap, egy patikus, egy könyvtáros és jómagam. Már elég régóta dolgoztunk együtt, amikor működésünket néhány hónapja hivatalosan is bejelentették, így most a népfront egyik bizottságaként folytatjuk a munkát. — Min dolgoztak eddig? Nevével ellentétben a miskolci Mini Galéria két tisztességes méretű teremből áll. A belváros szívében, a színház mellett található, a célnak minden szempontból megfelelő kiállítóhely. Az 1970-es évek eleje óta helyet ad a grafikai biennálé díjnyerteseinek és az önállóan kiállító művészek alkotásainak. Így láthatta a közönség legutóbb pl. Almássy Aladár, Szalay Lajos és Szántó Piroska műveit is. Néhány napja ebben a teremben nyílt meg Tóth Ernő festőművész tárlata. Az — Eddig két területet tártunk fel. Az egyik a második világháborús okányi halottak és a közel félszáz elhurcolt zsidó lakos nevének felkutatása volt. Sajnos, ezeknek az embereknek jórészt még az anyakönyv sem őrizte a nevét, így volt családjuk, rokonságuk körében nyomoztunk utánuk. Munkánk során több mint száz hősi halott nevét gyűjtöttük össze, s hogy ezek ne csak egy papír-listán maradjanak, elhatároztuk a máványba- foglalásukat. Azonban ehhez pénz kellett. Nos, az anyagi egy évtizede Békéscsabán alkotó művész hosszú és sikeres kitérő után tért visz- sza szülőföldjére. A bulgáriai Gabrovóban, a hollandiai Rotterdamban, valamint Budapesten és Békés megye több településén már láthatta a művészetkedvelő közönség alkotásait. Nemzetközi és hazai díjak sokasága jelzi: Tóth Ernő nem tékozló fiúként kapta a kiállítási teret. Felfokozott várakozás vette körül a megnyitót, amit a helyi művészek, műgyűjtők és kritikusok, illetve a művészetpolitika irányítóinak megjelenése mutámogatásra való felhívást először az érintett rokonokhoz intéztük, aztán meglepve tapasztaltuk, hogy kívülállók is szívesen adakoznak. Mára körülbelül harmincezer forint gyűlt össze, s a tervek szerint az okányi első világháborús emlékmű talapzatán lesz a márványlap elhelyezve. A másik nagy munkánk a falu utca- és helyneveinek felülvizsgálata volt. Túl sok a fantázianév, mint például Akácos út, Brigád, vagy Szív utca. Ezek semmit sem mondanak. Helyettük mi értatott. E tájon már hagyománnyá vált a társművészetek jelenléte a tárlatokon. Dr. Dömötör János művészettörténész bevezető gondolatait a helyi zeneművészeti szakközépiskola énekkarának színvonalas műsora előzte meg. A rendezés figyelembe veszi a hely adottságait: a kisebb teremben a grafikák láthatóik, a nagyobbikba (pedig a jobb rálátást kívánó olaj képek kerültek. Ugyanitt kapott helyet az a (három plasztika, amely a művész alkotókedvének, képzeletvilágának elevenségét jelzik. A bemutatott közel félszáz alkotás azt bizonyítja, Tóth Ernő továbbra is érzékenyen figyeli a természet és az emberi kapcsolatok mikrovilágát. Művészetének sajátos hangulata van — gazdag fantáziával talál ki egy abszurd világot, melyben úgynevezett mai figuráknak alig van helyük. Ezért kellékei bármely korra jellemzői lehetnek. Mintha ellentétben állna ez a fél évtizeddel ezelőtti motívumaival, amikor is a századelő életképeire, jelmezeire ismerhettünk rá. A művészet örök témái izgatják: ábrázolás és testi vágy (A szerelmes kecske dala, Kapcsolat, Casanova), utazás és mesevilág (Kobold, Emlékező Pierrot, Szivárvány kapu), a művész és a művészet tehetetlenségének érzete (Don demlegesebb javaslatokat tettünk. Szeretnénk, ha az utcanevek tükröznék a falu múltját, életét, hagyományait, vagy őriznék olyan emberek neveit, akik sokat tettek szőkébb pátriájukért. A jelenlegi utcanevek hetven százaléka megegyezik a békéscsabai utcanevekkel. Ez pedig azt mutatja, hogy mi csupán kopíroztuk a másét. Vagy itt vannak a határ-nevek: tízes, húszas, hu- szonötös — csak így hívják az agrárszakemberek, pedig a legtöbb traktoros még ismeri az eredeti elnevezésüket. Hát miért kellene ezeknek most számok mögé bújniuk? Mi a feltárással és a javaslattétellel elvégeztük a dolgunkat, ezek után a kérdés csak az, vajon valóra válik-e ... — Vannak-e távolabbi terveik az eddigi kutatómunkán túl? — Rengeteg. A munkánk során olyan sok tárgyi és írásos emlék, fotó, dokumentum, térképanyag gyűlt ösz- sze, hogy ezeknek jó lenne biztosítani egy kis emlékházat. ígéret van is már rá, ötlet is, ami néha még a pénznél is többet ér ... Aztán szeretnénk egy évente megjelenő falukróm kát is, amelyben az adott esztendő legjellemzőbb eseményeit, adatait örökítenénk meg. Persze ehhez már kevés az ötlet, ide pénz is kell... És mivel bizottságunk célja nemcsak a hagyományápolás és -őrzés, hanem a jelenünk formálása, jobbá tétele is, ezért a harmadik távolabbi tervünk egy kistermelői kör megalakítása lenne. Itt a gazdálkodók tapasztalatot cserélhetnének, vagy épp kialakulhatnának az alkupartneri kapcsolatok. Mindezzel pedig azt hiszem, közvetve, vagy közvetlenül is az okányi gazdasági életet segítenénk ... Házi Albert igazi kincse a falunak, fáradhatatlan munkálkodása sok kallódó, vagy feledésbe merült értéket ajándékozott már a közel három és fél ezres okányi lakosságnak. Magyar Mária Experimentum Quijote, Egy szétszórt nap emlékére, Ördöglovas). A kiállított képek szimbólumrendszerében igen nagy szerepet kaptak az állatok (Rókaálom, Tigris tündérlepkével, Medvetánc, Hegedülő kecske ...). Vélhetően ezeket azért vonja be művészetébe, mert az állatok az embert egész történelme során végigkísérik és a művész úgy véli: jobban meg kellene becsülni és meg kellene védeni őket a pusztulástól. Tóth Ernő igyekszik kiegyenlíteni az állatokról vallott szélsőséges nézeteket. Negatív tulajdonságokkal ruház fel szeretett élőlényeket és fordítva: madárijesztőjén fészket raknak a madarak, a kalitkák nyitott ajtaján pedig kirepülhetnek. Arra figyelmeztetnek az itt kiállított művek, hogy civilizációnk racionalizált életvezetésétől szenved a természet: több figyelmet az olyan ósdi dolgoknak, mint érzelem, tisztaság, szeretet! Cs. Tóth János Űj kötettel gazdagodott nemzetiségi irodalmunk: megjelent a hazai horvát és szerb költők első antológiája — magyar nyelven. Folyóiratban, újságban már találkozhattunk a Magyar- országon élő délszláv szerzők müveivel, önálló gyűjtemény azonban eddig még nem született. Legnagyobb nemzetiségi megyénk, Baranya vállalkozott a kiadására; a kötet Másszóval címmel jelent meg Pécsett, 1700 példányban. A Baranya Megyei Művelődési Központ gondozásában készült százoldalas könyv megjelentetéséhez a Baranya Megyei Tanács és a megyei KISZ-bizottság, valamint a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége nyújtott segítséget. Az antológiában bemutatott tizenöt szerző mindegyike a fel- szabadulás után született, s költészetükben az anyanyelvűk mellett kötelezték el magukat. A válogatásban szereplő valamennyi vers eredetileg szerbhorvát nyelven íródott. Az ösz- szeállitók felajánlották a költőknek, hogy saját maguk ültessék át műveiket magyar nyelvre, ezt többségük vállalta is. Szinte valamennyien a budapesti szerbhorvát gimnáziumban érettségiztek, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen vagy a Pécsi Tanárképző Főiskolán tanultak tovább. Így természetesen irodalmi szerbhorvát nyelven írnak, csak né- hányan használják szülőhelyük tájszólását. A Másszóval fiatal költői a magyarországi délszláv irodalom új hullámát képviselik. Szakítottak a hagyományos kifejezési formákkal, és mondanivalójuk is egy új költői nemzedék gondolatait közvetíti. 1984-ben már megjelent egy hasonló válogatás A túlparton címmel szerbhorvát nyelven Jugoszláviában. Akkor az anyaország olvasói Ismerkedhettek meg a magyarországi délszláv fiatalok költészetével. n repülőhal esete a tündérlepkével Tóth Ernő festőművész kiállítása Miskolcon Egy kép a kiállításról: „Emlékező Pierrot”
