Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-07 / 82. szám

1988. április 7., csütörtök NÉPÚJSÁG n kis településeken élők hátrányos helyzete Űk is a nevelés részesei Nem véletlenül foglalkozik és foglalkozott többször is a Pedagógusok Szakszervezete több fórumon a nem peda­gógus oktatásügyi dolgozók helyzetével. Az elnökségük már 1979-ben felhívta a kü­lönböző szintű szakszervezeti szervek figyelmét a nevelési­oktatási intézményekben dolgozó gazdasági, műszaki, adminisztratív és fizikai ál­lománnyal való fokozottabb törődésre. Azon az egyszerű alapon, hogy ezek az embe­rek a nevelőmunkának ugyancsak részesei, és a ne­velési intézmények tevé­kenységük nélkül nem funk­cionálnának. A Pedagógusok Szakszervezete XII. kong­resszusán az előrelépés ér­dekében meg is alakították a központi vezetőség mellett működő technikai és admi­nisztratív dolgozók tanácsát. E törődésnek egyetlen, igazán kézzelfogható ered­ménye talán e réteg javuló erkölcsi megbecsülése, s bi­zonyos mértékű aktivizálása. Ügy tűnik, a pedagógusok is kezdik felismerni és értékel­ni a technikai dolgozók munkáját. Szerencsére egy­re kevesebbszer fordul elő a munkahelyváltoztatás oka­ként a vezetők és a pedagó­gusok „lekezelő” magatartá­sa. (Sőt, nem egy intézmény­ben ’’fordított helyzet” ta­pasztalható, de hát nem ez a jellemző.) A Pedagógusok Szakszer­vezete Békés Megyei Bi­zottsága nemrég igen figye­lemre méltó felmérést és összegzést végzett az óvo­dákban dolgozó technikaiak élet- és munkakörülményei­ről. A megye közoktatásá­ban dolgozó 3180 technikai és adminisztratív munka­erőből 1080 az óvodákban végzi felelősségteljes mun­káját. Ahol a dadák nélkül bizony megállna az élet... S hogy milyen gondokat de­rítettek fel a megye 219 óvodájában és az eleki óvo­dás korúak nevelőotthoná­ban dolgozó technikaiak kő­iében, azt éppen sokszínűsé­ge, s hosszan tartó változat­lansága miatt érdemes köz­kinccsé tenni. Az egyik, nagy figyelmet érdemlő adatsor a követke­zőkről tudósít: az 1080 tech­nikaiból 1004 nő. A legna­gyobb létszámot, majdnem hétszázat, a dajkák képvi­selik. Sajnos, komoly gond van az iskolai végzettséggel. 108-an nem végezték el az általános iskolát sem, 684- nek pedig csak a nyolc osz­tálya van meg. Hogy miért fontos ez? Mert ezek az em­berek a nevelés részesei, ugyanúgy jó vagy rossz pél­daként állnak viselkedésük­kel, cselekedeteikkel a kis­gyerekek előtt, mint az óvó­nők. Túllépve az óvodákon ... A szakszervezetnél akadnak, akik az oktatásügyben dolgo­zó technikaiak számára egy alapfokú pedagógiai, maga­tartáskultúrával is foglalko­zó tanfolyam terveit dédel­getik. . Csakhogy másképp nem lehet részvételre ösztö­nözni több ezres réteget, mint némi „kézzelfogható” elismeréssel, azaz bérfejlesz­téssel, vagy jutalommal. Pénz pedig nincs. A technikai dolgozók kö­rében közismerten nagy a fluktuáció. Az okok között nem nehéz megtalálni az alacsony bérezést, ami vi­szont gyakran az alacsony iskolázottsági fokkal is ösz- szefügg. A leghűségesebbeket a kistelepüléseken lehet megtalálni. Hogy miért? Mert ezeken a helyeken egy­szerűen nincs hova menni, főleg a női munkaerőnek. Van, ahol ezt alaposan ki is használják. Az alapbérek ezeken a településeken a legalacsonyabbak. Például hatvankettőn 3310 forint (!) alatti bért kapnak, 179-en 3319 és 3500 forint között, és 435-en 3500 és négyezer kö­zött! Olyan munkahelyeken, ahol nem sikerült, még ki­vívni a negyvenórás mun­kahetet, holott a szakszer­vezet felmérése alapján ez belső tartalékból megoldható lenne. No és a munkakörülmé­nyek. A szép, új óvodákban nincs is baj a szociális he­lyiségekkel. Ám a régi óvo­dákban, iskolákban annál több. Az öreg intézmények­ben a korszerű, a munkát megkönnyítő gépek is hiá­nyoznak. És pz a többség. Nem véletlen, hogy a peda­gógusok megyei szakszerve­zete a bérek javítása mellett az egészséges munkahely ki­alakítását, a berendezések korszerűsítését és a tisztál­kodási feltételek megterem­tését tűzte ki célul a neve­lőmunka, az iskolai végzett­ség javítása mellett. Milyen gondokra világított rá még ez a felmérés? Csak ízelítőül néhányat. A dolgo­zók hiányolják, hogy náluk nincs a bértételen belül szolgálati idő szerinti kate­gorizálás. S bár fizikai dol­gozók ők is, mégsem kapnak délutáni műszakpótlékot. A sort folytatva: a belső he­lyettesítésük csak 30 nap eltelte után fizethető. Az ét­kezési idejüket munkaidőn kívül, számítják, ami ab­szurd, ugyanis az óvodában a dadák aktív résztvevői az étkeztetésnek, s éppen a saját ebédjükre nincs ide­jük. A gondokat lehetne tovább sorjázni, ahogyan azt is, mi mindennel próbálja saját érdeképviseletébe atkívato- ban bevonni ezeket a dolgo­zókat a szakszervezet, ho­gyan támogatja munkáltatói és szociális segéllyel a nagy- családosokat és rászoruló­kat, s hogy mit jelent a nagycsaládosok számára a halatonföUdvári ingyenes üdülési lehetőség. A technikaiak körében ta­pasztalható, régóta megol­datlan gondok hátrányairól sokat tudnának mesélni az óvodák, iskolák vezetői. Hányszor kerül veszélybe a tantermek, csoportszobák fűtése, takarítása, az ebéd minősége, pontos érkezése a gyakori munkaerőhiány és fluktuáció miatt. Nekem az általános és középiskolai pedellusaim jut­nak az eszembe. Olykor job­ban tartottunk tőlük, mint a tanárainktól. Megkövetel­ték a rendet, az iskolai sza­bályzat betartását, s éppen ezért igyekeztünk kiérdemel­ni a kegyeiket. Generációkat neveltek ily módon, mint például Gőz bácsi az Erkel Gimnáziumban, Gyulán. Nem hiába emlékeztünk meg róluk a tablókon is. A sza­kács nénik arca, természete is előttem van még, gondos­kodásuk, igyekezetük. Ne­veltek, irányítottak ők is. Rangjuk újrateremtése raj­tuk, rátermettségükön is múlik, de múlik megbecsült­ségükön is. Hogy érdemes legyen számukra egy-egy in­tézményben törzsgárdatag- nak lenni... B. Sajti Emese Gyulai Bútoripari Vállalat Munkahelyi művelődés A termelés, a gazdálkodás terén nem elsődleges szem­pont a közművelődés, és a dolgozók életében is általá­ban a munka meg a család kerül előtérbe. Manapság egyre inkább így van ez, erről győződhetünk meg az üzemek, vállalatok közművelődését felvázoló sorozatunk­ban. Lipcsei Attiláné még csak két éve foglalkozik mű­velődésüggyel a Gyulai Bútoripari Vállalatnál, tapaszta­latai hasonlóak. — Évről évre nehezebb bármilyen programot szervez­ni, tavaly még könnyebben összejött a társaság, mint az idén. Nemrégen kérdőíveket osztottunk szét, hogy meg­tudjuk, hogyan lehetne mégis aktivizálni a dolgozóinkat. Megkérdeztük, hogy milyen feladatokat vállalnának szí­vesen, hova szeretnének kirándulni, s hogy milyen prog­ramokra van igény. A válaszadók többsége a nagy leter­heltségre és a nyolc órán túli munkára hivatkozott. A fiatalok között néhányan aktívan részt vesznek a ren­dezvényéken, de a többség távól marad. A középosztályt valamivel könnyebb mozgósítani, főleg kirándulni jön­nek szívesen. Ha egy-egy kirándulásra körülbelül negy­venen megyünk, akkor annak kétharmad része közép­korú. A vállalati rendezvényeken úgy 80-100-an vesznek részt. — Milyen rendezvények ezek? — Februárban farsangi bálát rendeztünk, ahová eljöt­tek a családtagok, a barátok, ismerősök; volt vetélkedő, tombola. Talán a jövő héten tartjuk meg a locsolóbálat. Az Április 4. Kupát a városi sportpályán a KISZ-sziel közösen szervezzük. Mindig népszerű a kispályás női és férfifoci. Minden évben, általában augusztusban tanul­mányútra megyünk, meglátogatunk egy bútorgyárat, fa- feldolgozó üzemet, vagy szállodát, amit a mi bútoraink­kal rendeztek be. Tavalyelőtt a bükkfürdői szállóban voltunk, tavaly pedig az orfűi üdülőközpontban. Novem­ber hetedike tiszteletére tartjuk a szocialista brigádok vetélkedőjét, ezen közművelődési. kulturális, sport-, munka- és tűzvédelmi kérdések szerepelnek. Minden év­ben mikulásünnepséget szervezünk dolgozóink gyerekei­nek. A múlt hónapban volt biliárdversenyünk. Járunk színházba, a szakszervezet fóláru jegyeket biztosít. — Egy-két vállalatnál beváltak a családi hétvégék, az olyan közös programok, ahová a gyerekeket is el lehet hozni., Gyulán mi a helyzet? — Egyszer Póstelekre szerveztünk kerékpártúrát, alig voltunk egy páran ... — A kérdőív mégis arról árulkodik, hogy nem adják fel... — Nem, semmiképp. Próbálkozunk, társadalmi mun­kákat vállalunk majd — például egy óvodába szállítunk berendezéseket —, hogy ezzel is támogassuk a rendez­vényeket. N. K. Az ÚJ SZÚ ba n olvastuk II Mikszáth-házban Sklabiná, magyarul Szkla- bonya a járás nyelvhatárán fekvő, vagy nyolcszáz lako­sú, csaknem színtiszta szlo­vák kisközség. Valljuk be Őszintén, nagy többségünk legfeljebb csak lexikális adatként tartja számon, hogy itt született Jókai és Móricz között a magyar széppróza legjelesebb kép­viselője, a „nagy palóc”: Mikszáth Kálmán. Szülőházát hiába keres­nénk, régen lebontották. De a falu elején, szemben a te­metővel, amelyben az író fiatalon meghalt húgát, Má­riát hántolták el, földszin­tes házikó falán kétnyelvű emléktáblán olvashatjuk: Itt élte át — szülei házában — Mikszáth Kálmán gyer­mek- és ifjúkorát, 1852— 1872. Az országút tudatosan ide­látogató hazai és külföldi vándora ma már nemcsak a tábla tövében merenghet el néhány percre. A járás egy­éves, költséges tatarozással rendbe hozta az immár elég­gé roskatag házat, és tavaly, az író születésének 140. év­fordulója alkalmából az. út felőli első három szobájában megnyitottak egy kis emlék­múzeumot is. Tablóinak szövege és fényképmásolatai felidézik Mikszáth életének és műveinek legfőbb állo­másait. Az üvegezett tár­lókban könyvei, egy-két más tárgyi emlék, a falakon pe­dig néhány korabeli fest­mény egészítik ki a képet. Kalauzunk Jana Paholiko- vá, a fiatal falusi népműve­lő. Öt kell a helyi nemzeti bizottságon felkeresni an­nak, aki az ajtón túl akar jutni. S ez nem mindig egy­szerű feladat. Szolgálatra kész, szívélyes kísérőnk ma­gyarázatát nem lehet el nem fogadnunk: — Három falu van a gondjaimra bízva. Nem ülhetek szüntelenül a nemzeti bizottságon, várva a múzeum látogatóit. Külön­ben pedig néha a vasárna­pom is rámegy ennek a sze­repemnek a betöltésére . . . így is, tavaly mintegy öt­százan tekintették meg az emléktermeket. A Magyar- országról érkezők — az em­lékkönyv bejegyzései tanús­kodnak erről — örömmel vették, hogy anyanyelvükön is tájékoztatta őket a mag­nószalag. Annál is inkább, mivel a tablók szövege túl­nyomórészt szlovák nyelvű. Jómagunk ehhez hasonló „gyermekbetegségként” könyveltük el, hogy a kiállí­tott könyvek között viszont szlovák nyelvű kiadvány nem akad. Pedig — ki ne tudná ezt — Mikszáthnak több tucat műve jelent meg eddig szlovák és cseh nyel­vű tolmácsolásban. Biztató a járási nemzeti bizottság kulturális szakosz- táflyán szerzett információ: — Szándékunk, hogy a já­rási honismereti múzeum vegye gondozásba az emlék­szobákat. Azzal, hogy lesz ott állandó lektor is. Persze ezt megelőzően folyamato­san kiegészítjük a tablók szövegét. Ennél fontosabb azonban annak az elképze­lésünknek a megvalósítása, hogy szakembereket kérünk fel egy új, tartalmasabb „szövegkönyv” kidolgozásá­ra. Az anyagot ugyanis bő­víteni akarjuk, egyrészt az Alsósztregován (Dolná Stre- hová) található tárgyakkal, másrészt esetlég magyaror­szági múzeumok segítségé­vel is. HMfGSZÓRÓ Nem kell különösebben érzékeny idegrendszer, hogy naponta észleljük: valami van a levegőben. Várakozás, feszültség, aggodalom. A kiutak keresésében pedig a „minden mindegy” petyhüdtségétől a túlfűtött tettrekész- ségig széles a választék. Bárhová is nézünk, erjed, forr körülöttünk a világ. A rádió műsorszerkesztőit is elérte a változás hulláma, avagy ahogy manapság emlegetik: a kibontakozás, a cselekvési program, a megújulás. A Rá­dióújság kifejezésével élve, ettől a héttől „fazonigazítás” történik. Űj műsorok, változó műsoridők szolgálják a kö­zönséget, s hogy mindez miként sikeredik, menet közben tudhatjuk meg. Hallgatva ismerjük meg egymást. Alma és fája Havonta egyszer jelentkezik az Alma és fája című új sorozat, amelynek első adását hétfő délelőtt sugározták. Nem tudom, a következő részt milyen időpontra terve­zik, de a bemutatkozónál aligha találnak szerencsétle­nebbet. Ünnep délelőttjén, ráadásul a húsvéti vendéges­kedések csúcspontján, ki az a megveszekedett hallgató, aki egy teljes órán át figyelni képes apa és fia életútjai­ra? Talán egy szűk rétegnek szellemi izgalmat jelent az efféle műsor, de a köznép gyorsan kikapcsolja rádióját. Kipróbáltam mindkettőt. Ugyanis kazettára vettem a mű­sort, s amikor az élő adást eluntam — ami elég hamar bekövetkezett —, a masina rögzítette a többit. Ha van­nak olyan irodalmi művek, amelyek nehezebben adják meg magukat, miért ne volna ilyen rádióműsor is? Dan­te, Isteni színjátékát aligha tudnám élvezni egy strand zsivajában, ahhoz meghitt nyugalom szükségeltetik. Per­sze, az éterhullámokon át azonnal kell hatást elérni, nem lehet későbbi időben visszalapozni a könyvet. Sajnos, az Alma és Tája kezdeti részét esti csendben sem találtam élvezhetőnek, ugyanis olyan tempótlanul indult, hogy elaludtam rajta. Nem a megszólaltatott pedagógus lelkén szárad, hogy hosszan, érdektelenül mondta el a legérde­kesebb történeteket is. Le se írom a nevét, hisz nem le­het mindenki jó riportalany. Az viszont a riporternő hi­bája, ha monoton, semmitmondó közbeszólásokkal seké- lyesíti az egyébként se izzó hangulatot. Harmadik neki­futásra túljutottam végre az almáskert fáin, azt hiszem az alkotókon kívül egyedüli vagyok, aki ezt megcsele- kedte. Mondhatom, érdemes volt a nehéz küzdelem, két igaz embert ismertem meg. Apát, aki a történelem hul­lámverései közt is megőrizte hitét, és a pedagógus di­nasztia következő tagját, akinek az iskolájában boldog tanárok és boldog diákok élnek, közösségben. Szívesen adnám a kezük alá a gyerekeimet. De ha rádióműsort szeretnék hallani velük, bizony jobban örülnék, ha sza­vuk, gondolataik, eljutnának a hallgatók szélesebb réte­geihez. Megérdemelnék. Szarvastól Gyuláig, Trabanttal Ha eddig arról volt szó, hogy zavaró körülmények mennyire meg tudják rontani a legnemesebb szándékot, akkor most az ellenkezőjéről is beszámolhatok: a tiszta hang sokszor képes túljutni minden recsegésen. Még a banális zajokon is. Észleltem mindezt hétfő délután, ami­kor Trabantommal utaztam Szarvastól Gyuláig, s közben szólt a rádió. Legfeljebb a híreket érdemes hallgatni eb­ben a csöppet sem hifi minőségű hangzavarban, hiszen csak az ember feje fájdul a zúgásoktól. Mint a rutinos rádiótávírász, aki az éter egymásra mosódó hullámaiból képes kihámozni a számára fontos jeleket, úgy hallgat­tam Gobbi Hilda, Hajnali üzenet című emlékezését. Pe­dig gyakran fellapozom önéletrajzi könyvét, amelynek alapján ez a műsor is készült, ismerősek a történeten, tudtam, hogy „mi lesz a vége”. De ami közben volt, meg nem unható, mindig tanulságos, mert egy nagyszerű em­ber életét idézi, és olyan kortársait, a közösségért tettre- készeket, akikből jaj, de nagyon kevés példány maradt csak mutatóban! Lassan hírmondójuk is alig lesz. Hon­nan vesszük majd a példát, akikhez ha nem is hasonlít­hatunk, legalább tudhatnánk, milyennek kellene len­nünk? . .. Heti ajánlat S ha már fazont igazítanak a Bródy Sándor utca kör­nyékén, hallgassuk figyelemmel az új műsorokat. A Hír- világot, a Kölyökrádiót, a Muzsikáló reggelt és a töb­bieket. Remélve, hogy a kezdeti döccenők csak múló gyermekbetegség tünetei, és az elkészült produkciók meg­találják közönségüket. Bennünket. (Andódy) XVI. századi kézírásos könyvet találtak XVI. századi kézírásos könyvet adott át a leningrá- di Puskin-háznak az orosz óhitű vallás lelkésze, L. Pi­menov, aki 15 éve kutat ré­gi könyvek után. A könyvet vizsgálva Vlagyimir Buda- ragin tudományos munka­társ 11 oldal nyomtatott szö­veget talált és szokatlan be­tűformára és vízjelekre lett figyelmes. A talány megfej­tése érdekében a hazai könyvnyomtatás kezdetéig kellett visszanyúlnia. Mint ismeretes, I. Fjodo- rov és P. Msztyiszlavec „Apostol”-a (1564) volt az első orosz nyomtatásban megjelent könyv. Ezen kívül köztudott még, hogy valami­vel korábban, illetve ezzel a kiadással egyidejűleg egy névtelen nyomdában 7 köny­vet nyomtattak ki az évszám és a nyomdászok nevének feltüntetése nélkül. Ezek kö­zül hat megtalálható az or­szág könyvgyűjteményeiben. A hetedik viszont, az úgy­nevezett „Színes triódián” A. Sapov orosz történész és publiciszta gyűjteményéből száz évvel ezelőtt eltűnt. Csak egy oldalának fotókó­piája maradt fenn. összehanoslítva az újon­nan megtalálttal, a szakem- ben arra a következtetésre jutott, hogy ez a „Színes triódián” 27. füzete, amely Szent Torna (Tamás) heté­nek imakönyvét tartalmazza. (APN)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents