Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-28 / 100. szám
1988. április 28., csütörtök Irodalom, valóság, realizmus Jogos igénye a mai olvasónak is, hogy az irodalom, legyen bár vers vagy próza, a valóságról adjon híradást. Csakhogy ezt az írásművészet a műfajok széles skáláján, s a valóságábrázolás megszámlálhatatlan árnyalataival cselekszi. Tudomány és művészet határmezsgyéjén akár; tények és indulatok összeforrasztása révén, mint a falu, a vidék átalakulását kutató Zám Tibor összegyűjtött szociográfiáiból kitetszik. Nem köny- nyű feladat ez, hiszen már ott kezdődik a vita: mi tekinthető ténynek? Bíróság számára készített tudós szakértői' vélemények olykor ugyanazt a jelenséget homlokegyenest eltérő módon értelmezik. És hányszor tapasztalható: azt, amit szóban elismerünk, nyomtatásban már nem szívesen látjuk viszont! Szociográfusaink gyakorta küszködnek efféle gondokkal. A realizmus, a hiteles valóságábrázolás igénye vagy törekvése nem kapcsolódik közvetlenül a kifejezésmódjához, például, hogy verses vagy prózai írásműről van-e szó. Érdekes példákat jegyezhetünk föl a Költői jelenlét 1988 című összeállítás lapjairól. A tavaly elhunyt Garai Gábor Doktor Valaki tévelygéseiből című elbeszélő költeményének egyik részletében csupán Kassák Lajos az egyetlen valóságos szereplő, de a többi hivatkozás is „megfejthető”; némi tárgyismerettel azonosítható a költemény valameny- nyi tartalmi mozzanata. Döbbenetes realizmussal érzékeltet Bella István költeménye egy — remélhetőleg be nem következő, de jelenünkben szerencsére még semmiképpen se valóságos — katasztrófát: „Nem működik a föld. Megállt, j Mint fűben rejtett karóra / ciripel egy-egy űr-kabóca. / S.O.S. Bipbipel. Tititál.” S a lélek rejtélyes, nehezen fölfejthető állapotát rajzoló versbe is épülhetnek részletező pontosságú leírások, mint Rácz Péternél: „Fony- nyadt atlétatrikó a kerítéslécen. alakját eső / adta meg, a nap rátűzte. Porszürke régóta és merev; a hajlandóság jelei mégis erre-<arra. A harmat gyenge. Székek, poharak hárman, annyiképp hálásak a korai vizitért (odaát már reggel kilenc). Túl salátával, kanál, maradék. Fű-csomó.” Szinte festmény-, sőt fény- képszerűén eleven a kép. Hasonló megoldás Kántor Péter egyik költeményében: „Ázik az udvar, feketén csillogva áznak a kukák ázik a töredezett kövezet, a nyeszlett fácska, a poroló ázik nejlon zacskóban Ka- runga, a holtak ura.” Itt a reális leírásba valóságontú- 11 elem szüremkedik; a tárgyi, s a tudati világ átsejlik egymáson. Realizmus ez is: gondolataink, képzettársításaink szintén a valóság részei. Kortárs költészetünk realizmusa ily módon válik nyilvánvalóvá. Prózairodalmunkban újabban a realizmus egy publi- cisztikusan összegező változata kelt nagy hatást. Az Üj Tükör egy februári számában olvashattuk Karinthy Ferenc Skizofrénia című elbeszélését. Ebben egy világpolgár magyar profesz- szor a főhős, aki ellenzékiség és lojalitás határpontjai között mozog, egy alapvetően megbomlott értékrend- szerben. S ez az állapot magának az Lrásműnek a minőségét is meghatározza: tartalomjegyzék-szerűen zsúfolódnak össze itt korunk ellentmondásai; művészi kifejtésükre mintha nem volna tér, mód, nem futná az alkotói türelemből. A diagnózis helyességéhez azonban nem fér kétség. Hasonló benyomásunk támad Gyurkó László Fociország című gúnyiratát-röpira- tát olvasva. Csatlakozik a szerző Végh Antal, Mezei András sport tárgyú, de általános érvényű vállalkozásaihoz, s e tekintetben Moldova György törekvéseivel is rokonítható a könyvecske. Ám .itt a valóságosként értelmezhető mozzanatok szándékosan túlzó, szatirikus elemekkel vegyülnek. Budapesti levél Dino Buzzati festményei „A vámpír" — egy kép a sok közül Kísértetek, vámpírok, ördögök, négyszemű leányok népesítik be a vásznakat. A felhőkarcolók között egymással beszélgető alakok lebegnek, a vonat előtt tétova öngyilkosjelölt, a tenger hullámai felett repülő bálna és kísértethajó. De itt van Almeria kutyája, az óriáshangya, a menekülő ember és Fellini vonata is Megannyi fantasztikus történet megannyi fantasztikus szereplője. Olykor a képmezőben hosszadalma- san kacskaringózó írott sorok, a történet jobb megértéséért. Máskor a kép van felosztva több részre, képregényszerű, fordulatosán festett mesével. Megfogalmazásban természetesen a szürrealizmus kellékei játszanak szerepet. De ott van a festő néhány korai rajza, stílusgyakorlata. Az egyik legszebb a Klee festői eszközeitől ihletett bájos, kettős gyermekportré: Valentina és Antonella arcképe. Buzzati festészetében egyszerre van jelen a paradoxon és a megdöbbentés, az ironikus játék és az elidegenedés. Azok a jellegzetességek, amelyek az író Buzzati sajátjai. A világ előbb ismerte meg és ismerte el az írót, mint a festőt. Népszerűségét nálunk is regényei, elbeszélései, színművei alapozták meg. Ezért aztán nekünk sem idegen az Országos I Széchenyi Könyvtárban május 6-ig látható Buzzati-kiállí- íás rajzainak, festményeinek világa. Városai, amelyet két vagy több lábú szörnyetegek laknak, szellemek, akik a fal előtt ker- getőznek, a megtestesült ördögök, a vulkanikus macskák, a hatalmas vörösbegy, vagy a nagyra becsült Ron- gó Rongo — ugyanazt a fantasztikus világot vetíti elénk, amelyet írásaiból megismertünk. Vasárnap nyílik a grafikai biennálé Békéscsabán Először 1974 végén vetődött fel a politikaiplakát- jbiennálé gondolata megyénkben. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Alkalmazott Grafikai Szakosztálya a javaslatot nagy örömmel fogadta. Papp Gábor szakosztálytitkárral az élen. az akkori vezetőség felmérte az alkalmazott grafika helyzetét, feladatait, ennek alapján hosszú távú programot készített egy — a teljes alkalmazott grafikai területet átfogó — biennálé megalapozására. Megyénk jelentős nyomdai hagyományokkal rendelkezik, a gyulai, a gyomai és a békéscsabai nyomda könyvnyomtatási tevékenysége országos elismerést váltott ki. Erre az adottságra építve vállalta el Békéscsaba, hogy az alkalmazott grafika bemutató fóruma legyen. Az első három biennálé — 1978-ban, 1980-ban és 1982-ben — az alkalmazott grafika műfajait tekintette át: a plakátokat, a könyvil- lusztráció-tipográfiát, a kisnyomtatványokat, s a csomagolást. 1984-től a biennálé az alkalmazott grafika kifejező- eszközeit (így 1984-ben „a” betűt, 1986-ban a színt) vette vizsgálat alá. Az idei kiállítás — melyet május 1-én délelőtt 11.30 órakor nyitnak a Munkácsy Mihály Múzeumban — célja, bemutatni, hogy a mai magyar alkalmazott grafikusi művészet hogyan használja a rajzot, mint képalkotó, kifejező- és tervezőeszközt. A pályázatra 92 művész 824 munkája érkezett be. A válogatást végző szakmai zsűri 79 alkotó 436 művét fogadta el a kiállításra. A három fődíjról — Művelődési Minisztérium, Békés Megye Tanácsa, Békéscsaba Város Tanácsa egyenként 20 ezer forintos fődíjai —, a különdíjakról — Magyar Gazdasági Kamara 20 ezer forintos, Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének Konecsni György-díja 15 ezer forintos, Magyar Képmert Gyurkó a szöveget teremtményétől, egy általános iskolai nyolcadik osztályos tanulótól származtatja, s a túlzásokat látszólag ellensúlyozó vagy kiigazító szerkesztői megjegyzések gyakran a kommentálandó szöveg képtelenségeit is felülmúlják. Az összkép mégis reálisnak mondható: valóságos értékzavaraink, válságjelenségeink ábrázolódnak. Kár, hogy ez a zabolátlan „gyermekszáj’’-szöveg nem nagyobb igényű, nem törekszik olyanfajta hiteles stílusutánzásra, mint hajdan — mondjuk — Kaffka Margitnál a Levelek a zárdából darabjai teszik, vagy — a közelebbi múltból véve a példát — ahogyan Somogyi Tóth Sándor Gabi című regényében figyelhettük meg. S a szatíra sortüze itt meglehetősen differenciálatlanul zúdul többé és kevésbé ártalmas jelenségekre, netán értékekre is; a valódi nevükön említett szereplők töb- bé-kevésbé indokolt bosz- szúságát, olykor méltatlan sérelmét okozva. Irodalom és valóság szoros kölcsönhatása jellemző a mai magyar irodalomra. Semmiképp nem szorul háttérbe a realizmus, ha egyes tartalmatlanul modernista törekvések ezt sugallanák is. Szemléleti és módszerbeli, stiláris, műfaji alakváltozatai azonban rendkívül sokfélék; ki-ki megkeresheti a neki szóló, számára érvényes realizmus kifejeződéseit. Kőháti Zsolt Buzzati azt vallotta: „Festő vagyok, aki hobbiból — sajnos, meglehetősen hosz- szú időn át — író- és hírlapíróként dolgozott. A festészet számomra nem hobbi, az írás a hobbim. De az írás és a festés számomra ugyanaz a dolog Akár írok, akár festek, egyetlen cél van előttem: történeteket mesélni”. Sziporkázó fantáziája képeit is epikussá, drámaivá teszi. Nem a világ szépségeit, vagy visszataszító oldalát festi, hanem a világ egyszerre szép és visszataszító történeteit. A festő Buzzati igazán jól illusztrálja az író Buz- zatit. Első sikeres kísérleteit az 1969-ben megjelent, saját maga által illusztrált Képes poéma című kötetével aratta, majd a Moreivölgyi csodákkal múlta felül. 1958 óta kiállító művész. Kiállításai hazájában, Olaszországban már életében is meghozták számára a festői elismerést, 1972- ben bekövetkezett halála után egyre inkább méltányolják, mint az európai fantasztikus festészet kimagasló egyéniségét. — kádár — ző- és Iparművészeti Lektorátus és a Magyar Népköz- társaság Művészeti Alapja egyenként 15 ezer forintos, Magyar Hirdető, Magyar Reklámszövetség és a Szak- szervezetek Békés Megyei Bizottsága egyenként 8 ezer forintos — április 29—30-án a magyar, NDK, lengyel, finn és szovjet szakemberekből álló díjzsűri dönt. A vasárnap nyíló VI. Békéscsabai Alkalmazott' Grafikai Biennálé „A rajz” című kiállításához első ízben csatlakozik az 1986. évi „Szín” című kiállítás három fődíjasának — ifj. Felsmann Tamás, Máté András és Orosz István — tárlata. Megnyitó beszédet Sümegi György, a Művelődési Minisztérium képzőművészeti osztályának vezetője tart. A kiállítást — melyet Er- nyei Sándor grafikusművész rendez — június 30-ig láthatja a közönség. HANGSZÓRÓ Színházi válság? Ki hogy van vele, nem tudom, de én már jó ideje vegyes érzelmekkel, félve ülőik a rádióhoz vagy a televízió elé, lapozom fel az újságokat, ha tudom, hogy valamelyik riportban, interjúban, jegyzetben rólunk lesz szó. Vegyes érzelmekkel azért, mert egyrészt örülök a figyelemnek, annak, hogy szűkebb hazánk — városunk vagy megyénk — határain túl is hallhatnak rólunk, hiszen tapasztalat, hogy a megérdemelt elismerés sokkal ritkább vendég vidéken, mint a fővárosban. Ám az utóbbi időben valahányszor Békéscsabáról vagy Békés megyéről számoltak be a sajtóban, őszintén mondom, szégyelltem magam. S szerettem volna mondjuk Veszprémben vagy Pécsett fellélegezni: de jó, hogy nem rólam, nem rólunk van szó! Sétálóutca, a főiskola és környéke, kutyaütők a megye- székhelyen . . . Kell-e még sorolnom? S most a színház! A Kossuth rádió kedd délelőtti, Színházi válság? című műsorában ugyan elhangzott, hogy jelenleg több vidéki színházra jellemző a megszokottnál nagyobb mozgás, a társulat cserélődése, a rossz közérzet a színészek körében, mindez azonban csekély vigasz arra, hogy a Jókai Színház mélypontra került. Mint ahogyan az is, hogy az ország gazdasági helyzetét és társadalmi gondjait tekintve ma nem a színház ügye a legfontosabb. Csakhogy ezzel, mármint hogy „a színház nem olyan fontos”, köny- nyelmüség félretenni a problémát, tévedés azt hinni, hogy a színház, mint intézmény csak a társulatnak érdekes. Cseh Éva riportjában négyen nyilatkoztak. Három olyan neves művész, aki sajnos elmegy a színháztól és egy, aki jött főrendezőnek. A három nyilatkozatban volt valami közös: a művészet, a hivatás szeretete, megbecsülése, egyéni tartás, szakmai mércék, de mindenekelőtt az a pont, amikor valaki azt mondja: „Elmegyek, elég volt”. Gyarmathy Ágnes Munkácsy-díjas díszlet- és jelmez- tervező nyolc év után érkezett el erre a pontra; sokat és nagy szeretettel dolgozott ebben a városban, számos előadáson megcsodálhattuk műveit, most Kecskemétre szerződik. „Már évek óta nem tervezek, csak kiállítok, any- nyira nincs pénz” — mondta. Már képtelen arra, hogy a dolgokat „elvarázsolja”, mennie kell ahhoz, hogy önmagához mérten tudjon tovább dolgozni. Megdöbbentő és elkeserítő szavak ezek, akárcsak Ferenczi Krisztináé, akinek felmond,tak: „A tehetség állapot, amit hozzá nem értéssel, a szakma ismerete. nélkül tönkre lehet tenni. De a tehetséges embernek az a dolga, kötelessége, hogy a tehetségét fenntartsa, és az egyszerűbb közönség előtt is legjobb tudását, csúcsformáját adja.” Tragikus, ha mindez egy színházi vezetés szemében nem fontos, ha a művészi színvonal feltételeit- nem teremtik meg. Ennél már csak az tragikusabb, ha egy város, egy megye vezetése mellékesnek tartja a színházát, ha nem látja be, hogy a színház mint alkotóműhely, szellemi központ egy város arculatának, hangulatának meghatározó jegye lehetne! Felelős személyiségek, tudósok, művészek hangsúlyozzák ma már, milyen fontos szerepe lehetne (kellene, hogy legyen) városaink fejlődésében a művészeteknek, így a színháznak is. De a megállapítás lassan jut el a belátásig. S akkor még hol a cselekedet, hol a megvalósítás? Gyarmathy Ágnes világosan fogalmazott: a két évvel ezelőtti robbanást még nem heverte ki a színház, a tizenkét eltávozott művész helyét csak szám szerint töltötték be, senkit nem pótoltak, és nem jöttek érdekes egyéniségek, vagyis, a korábbi művészi színvonalat mindmáig nem érték el. A helyzetet most még tovább nehezítik a leépítések és a főrendezői váltás. Huszonkét színészből tíz elmegy. Megint sokan mennek, és kevesen jönnek. S ezek még csak a számok. Az évad egyik legkiemelkedőbb alakítását nyújtotta Hodu József Lennieként az Egerek és emberekben. A következő évadban mégsem építenek rá. Nyilatkozatában azt a lezüllött színházi morált ítélte el, ahol „nem emberekben gondolkodnak, hanem rendezői, főrendezői és igazgatói monomániákban, ahol a színház már régóta nem alkotóműhely, nem művészemberek közössége”, hanem csak egy munkahely, ahonnan ráadásul manapság könnyen az utcára lehet kerülni. Említettem, hogy a négy nyilatkozatban mi volt a közös. Most jövök rá, még valami: alkalmam volt Gyarmathy Ágnes díszleteit, jelmezeit megcsodálni számos előadáson, láttam Ferencz Krisztinát és Hodu Józsefet játszani. Ez a három művész itt bizonyított, én nekik hiszek, szavaikkal mélységesen egyetértek. De hátra van még a negyedik nyilatkozó: Tasnádi Márton megbízott főrendező, aki „új játszótársakkal” olyan színházat akar csinálni, ahová bemegy a néző, olyan színházat, ami az itteni igényeknek, ennek a lakosságnak felel meg. Vagyis, nem olyan színházat, mint a fővárosban, ahol ugye ott a nagy választék. Üj ember — új elképzelések. Űj vezető, aki szerint „a demokrácia a színházban csak anarchiát szül”, és akinek „megmondták a tanácsban, hogy ezért a színházért ő a felelős”. Hát, én minden esetre szurkolok — a jó színház és a közönség érdekében. A társadalmi légkör manapság nem éppen kedvez a kultúrának, a színháznak sem. Egy azonban bizonyos: itt, ahol nincs huszonöt másik, nem lehet mindegy, hogy mi történik ebben az egyetlen színházunkban. És még valami: ha a gondokat szóvá teszik, azért nem az újságírók a hibásak. Niedzielsky Katalin Az Orosházi Üj Élet Mgtsz FELVÉTELRE KERES növénytermesztési ágazatvezetőt Felvételi feltételek: szakirányú főiskolai végzettség, 3 éves szakmai gyakorlat. — NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATI BEOSZTOTT AGRONÓMUST. Felvételi feltételek: — szakirányú középiskolai végzettség — 3 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet: a növénytermesztési főágazatvezetőnél, vagy a személyzeti vezetőnél. Cím: Űj Élet Mgtsz, Orosháza, Alsó Tanyák 47.
