Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-12 / 61. szám
1988. március 12„ szombat o „Talán megérte a három év küzdelme!...” II vadászat mestere Bagyinszki, a játékkészítő, avagy: végre boltokban az Europarty „Az Europartyt variálhatósága miatt ajánljuk mindenkinek. Sikeres fogadtatása esetén tervezzük egy következő földrész — Ázsia — megjelentetését is.” — olvasható a játékszabályok ismertetőjében Fotó: Kovács Erzsébet — Én a te helyedben könyvben is megírnám ennek a három évnek a történetét; bármelyik aluljárókiadó bestsellert csinálna belőle! — javasolta egy barátom, amikor néhány mondatban elmeséltem neki Bagyinszki Zoltán kálváriáját, no és az Europarty elnevezésű taláilmányának rövid történetét. Talán páran az Olvasók közül is emlékeznek a (megyénkben legalábbis) nem mindennapi sztorira, amelyről legutóbb úgy tíz hónappal ezelőtt, tavaly április 29-én írtunk ezeken a hasábokon Bagyinszki, a játékkészítő címmel. eD hát mi minden történt azóta? * * * — Ma már tudom, hogy három hónap is elég lenne... Öh, nagyon-nagyon sok minden is megváltozott ... De a lényeg: végre úgy tűnik, minden sínen van, boldog vagyok ... De kezdjük az elején; elevenítsük fel néhány epizódjában a bizony tanulságokkal terhes, 1935-ben kezdődött történetet. * * * A Békéscsabán dolgozó fiatal, földrajz szakos népművelő tanárban egy három évvel ezelőtti tévéműsor alapozta meg az elhatározásit, no és az a minden kisgyermekes szülőben élő tapasztalás, miszerint alig-alig kapható hazánkban készség- és tudásfejlesztő (társasjáték. Az ötletek sorából először az Országok- zás?lók elnevezésű memóriajáték kristályosodott ki, amelyet Gubis Mihály és Lonovics László békéscsabai grafikusművészekkel készített el, s amely a Képzőművészeti Kiadóvállalat gondozásában karácsony előtt a boltokba is került. — Percek alatt elkapkodták — emlékezik vissza Bagyinszki Zoltán —, a vidéki boltokba alig került belőle. Ha jól emlékszem, a környékben egyedül az Univer- zál csabai nagyáruháza kapott belőle néhány darabot. Újabb ötleteivel — hiszen a memóriajáték csupán amolyan „melléktermék” volt — a Skála-Coop-ot kereste fel. Kezdetben kölcsönösen gyümölcsözőnek ígérkezett a kapcsolat. De ne sértsük fel az azóta beheg- gedt sebeket. — Az Europarty elnevezésű társasjátékom végül is a Békéscsabai Állami Gazdaság szponzorálásába került. Megyeri Zsolt közgazdasági igazgatóhelyettes az, aki azóta is támogat, segít. Ügy is mondhatom, üzlettársak vagyunk; a BÁG lett a kiadó. A játék végleges formába öntését Kiss István, a Képzőművészeti Főiskola tanóra segítette; a szecessziós stílusjegyekkel ékes grafikai megoldás művészetét dicséri. Ahogyan a játékok esetében ritkán láthatóan tiszta és tökéletes, valóban míves kivitelezés ped'ig a békéscsabai Kner -Nyomda szakembereinek munkáját. A kontinensünk országainak adatait, földolgozó, öt különböző játékra alkalmat adó Europarty tehát elkészült. — A dél-alföldi Piért volt a másik támogatóm. A játék a napokban kerül a boltokba; a papírboltokba. A premier a március 18-án megnyíló Utazás ’88 elnevezésű idegenforgalmi kiállításon lesz Budapesten, a nemzetközi vásárközpontban. A Gyulatourist pavilonjában lehet először vásárolni belőle. Ha „bejön” a játék — amely iránt az iskolák is érdeklődnek, hiszen ehhez hasonló földrajzi szemléltetőeszközzel nem rendelkeznek! —, lehetőség van arra, hogy újabb és újabb tízezreket készítsen belőle a nyomda. * * * S a folytatás? — Túlzás nélkül állíthatom, hogy igen nagy jártasságot szereztem a játékipar már-már kaotikusnak is nevezhető világában. Azt hiszem, hiába segítenek munkatársaim, a családom, ezt így, amolyan mellékes módon már tovább nemigen lehet csinálni. Döntés előtt állok, hogy mi lesz az, még sok mindentől függ. Nagyok a lehetőségek, de ezekről még nem szeretnék beszélni. Hogy miért, arra csak egy példa: a játékok jogvédelme Magyarországon enyhén szólva kidolgozatlan. Pedig nagyon sok ötletem van, több iránt jelentős a külföldi érdeklődés is. Ha a mai ismeretanyaggal, tapasztalattal kezdenék az Europarty kidolgozásához, az ötlettől a megjelenésig már nem három év, hanem csak három hónap telt volna el... Talán megérte a három év küzdelme... De hát ezt majd a szülők, az iskolák, s legfőképpen a gyerekek döntik el azzal, ha megszeretik a tervezett sorozat első darabját, az Europartyt ... Nemesi László Katona a legkisebb fiú Az Óperenciás tengertől igen messze, a békéscsabai Nagyréten élt egyszer egy szegény ember. Nem volt annak az embernek jóravaló feleségén kívül semmije, csak egy kicsi darab földecs- kéje. Mégsem búslakodott, hanem igyekvőén dolgozgatott és boldog volt. Öröme az évek múltával mind nagyobb lett, bár a földi javakban ugyan nem gyarapodott, de inkább gyermek- áldásban. Jóravaló felesége az évek múltával nyolc fiúval és két leánygyermekkel tetézte boldogságát. A gyermekek nőttek, növekedtek. Történt aztán, hogy a legidősebb fiú, Gyuri, elment katonának. így kezdődhetne a tudósítás, ha mesét akartam volna írni. De amit elmondok, az nem mese, hanem megtörtént valóságos emberi történet. Több mint tíz évvel ezelőtt a Békés Megyei Területvédelmi és Hadkiegészítési Parancsnokság egyik főtisztje keresett meg és figyelmembe ajánlotta a csabai Nagyrét egyik tanyájában élő Alberti Györgynét, akinek akkor már hat fia szolgálta le katonaidejét, a hetedik pedig túl volt a sorozáson. Akkoriban, 1977. július második felében, amikor aratásra érett a búza, jártam először az Alberti-ta- nyán. Néhány napja viszont, amikor másodízben gyalogoltam a dűlőn, csípős szél fújt, s a kalászosok a tava- szias télben szépen zöldelltek. Kutyák ugatása jelezte érkezésemet. A gazda, Alberti György, a csabai Május 1. Tsz nyugdíjas brigádkönyvelője fogadott. A jó meleg konyhában nem kellett bemutatkoznom, Alberti néni azonnal megismert. Fehér kötény volt előtte és valami tésztafélét simított egyenletesre a nyújófával. Hájas, túróval töltött süteményt és mákos tekercset készített. Az alkalomra az adott okot, hogy másnap, február 24-én reggel a család legkisebb, nyolcadik fia, Alberti László is megkezdte katonai szolgálatát. Könnyen ment a beszélgetés a nyílt szívű, immár megkorosodott szülőkkel. Hogy immár ketten maradtak, kicsit bánatosan, de jogos szülői büszkeséggel beszéltek a nagycsalád nyolc fiáról, és természetesen a lányokról Is. Alberti néni csillogó szemmel számolt be arról is, hogy hat menye és két veje sem marad el György és Erzsébet napon, szilveszterkor és más jeles ünnepeken a köszöntéssel. Leírni pedig lehetetlen azt az örömtől ragyogó arcot, amikor a tizenhárom unokát, csintalansá- gaikat sorolta. Boldog nagycsalád. Amiavagy egy ajándék Vajda Jánostól Egy-egy, csaknem tökéletesen megalkotott könyv hatásától hetekig szinte képtelenek vagyunk szabadulni. De ha még pontosabbak akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy néhány kivételes, bőrbe, vászonba, esetleg vastag papírba kötött írás olykor legalább any- nyit formál rajtunk, alakít személyiségünkön, mint féltucatnyi tanár, vagy rokonságunk egyharmada. Meggyőződésem, hogy nemcsak a vadászatot, természetet kedvelők — sajnos csak kevesen tudják, hogy ez a két fogalom egy és ugyanazt jelenti — jutnak egy ilyen élményhez, ha elolvassák Vajda János, Cser- szálvásy Ákos álnéven 1896- ban kiadott, a Vadászat mestere című könyvét, amelynek hasonmás kiadása a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában jelent meg. Pedig hazánk egyik legismertebb költője a könyv címoldalán mindössze a következő könyvismertetőt írta, szinte reklám gyanánt: önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára; vagyis, rövid foglalatja mindazon elméleti szabályoknak, melyek megtanulása, s megtartása mellett a vadászatot bárki a siker gyönyörével gyakorolhatja. Ha ezek után pusztán vadászkönyvnek gondolnánk ezt a megjelenésekor is népszerű — a mű eredetileg 1858-ban jelent meg, 1896- ban már a negyedik, átdolgozott és bővített kiadása került ki a Franklin Társulat könyvnyomdájából — vadászati „alapismereteket”, akkor nagyon nagyot tévednénk. Ha ugyanis egy Vajda János tehetségű költő ír — aki a vesztes szabadságharcban. forradalomban harcolt, akit Ady Endre mesterének tekintett — a mezőkről, erdőkről, folyókról, lápokról (a Sárrétről is!), a hegyekről, bércekről és az ott fellelhető életről, akkor egyszerűen nem elégedhet meg szimpla, úgynevezett rétegigényeket kielégítő szakkönyvvel. Az ember és természet kapcsolatáról sokkal többet mesél el nekünk, mint azt előre gondolhatnánk. Természetesen másfél évszázad alatt a vadászat jellege, a vadászható vadfajok összetétele, a vadászat jelentősége megváltozott, de még ilyen szempontból is sok időtálló információhoz juthatunk a könyvből. S ha a gyakorlatban beleunnánk a köznapi vadak, mint például a róka, fácán, őz, nyúl, vagy vadkacsa űzésébe, akkor — ha más nem, képzeletünkben — felkészülhetünk a medvékkel, farkasokkal való hadakozásra, vagy az ezerszemű túzokkakasok becserkészésére is. S a rövid könyvismertető legvégén a könyv nyelvezetét kell megemlíteni, mint a Vadászat mestere koronáját. Vajda János stílusa, az általa használt magyar nyelvvel szemben támasztott igényessége és kifejezési eszközeinek gazdagsága teszik kivételesen izgalmas olvasmánnyá ezt a könyvet. Nem tudhatom, hogy milyen vadász volt a szerző — persze azonkívül, hogy szenvedélyes lehetett —, de ha a legrosszabbak közül is lett volna —, amit természetesen egyenesen lehetetlennek tartok —, akkor is kijárna neki Szent Hubertusztól, a vadászat védőszentjétől a fel- oldozás, ezért a könyvéért. —Lovász— A Jurta Színház vezetőinek nyilatkozata A Jurta Színházzal kapcsolatban az utóbbi időben különböző nyugati hírközlő szervek olyan téves információkat és kommentárokat terjesztettek, amelyek nem fellelnek meg a valóságnak. Elterjedt továbbá a közvéleményben, hogy a Jurta Színház valamiféle ellenzék központja. Mindezektől a Jurta Színház vezetősége, tagsága és társulata teljes mértékben elhatárolja magát. Közzétenni kívánjuk, hogy az épületet, a tőlünk független gazdasági körülmények miatt bérbe adjuk különböző rendezvények céljára. Ez a tevékenységünk csakis üzleti, nem pedig politikai meggondoláson alapszik. A Jurta Színház és társulata teljes mértékben egyetért a kormány kibontakozási programjával, amelyet műsorpolitikájával, kulturális tevékenységével támogat. A Jurta Színház vezetősége kor valamennyien összejönnek, harminchármán ülnek az asztal körül. Gyuri bácsi pedig a gazdasággal büszkélkedik. A sertésólakban három anyakoca és harmincnyolc malac, az istállóban két hízómarha várja a mindennapi gondoskodást. A kamrában füstölt sonkák, szalonnatáblák és kolbászerdő lóg a mennyezet alatt. A regruta, Alberti László a városban járt, s megérkezése után mondta, a hadseregben nem hozhat szégyent a kiszolgált testvérekre, akik valamennyien becsülettel teljesítették állampolgári kötelességüket, öten tisztesként, a legidősebb, György pedig őrmesterként szerelt le. A csendes szavú, meggondolt fiú azt is elmondta, hogy katonaidejét igyekszik úgy leszolgálni, hogy tovább öregbítse a család becsületét, nem szeretné, ha magatartásával szégyent hozna a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával kitüntetett édesanyjára, amit 1980-ba,n azért adományozott az anyának a honvédelmi miniszter, mert akkor már hét fiút nevelt a Magyar Néphadseregnek. A legkisebb, a nyolcadik pedig most vonult be. Botyánszki János Dőlt betűvel A dzsungeltörvény A levelet, ami a hétfői postával érkezett, immár ötödik napja forgatom a kezemben. Hol belegyűröm a zsebembe, hol bedobom a szemétkosárba (aztán szégyenlősen kiveszem onnan), hol pedig az asztalfiókba csúsztatom. Szabadulnék is tőle, meg nem is. Elfelejteném, mint egy rossz álmot, máskor meg őrizném, mint valami fontos kordokumentumot. Közben naponta többször elolvasom hitetlenkedve, kételkedve abban, hogy tényleg jól látom-e azt, amit látok. A levélíró még a múlt héten kopogta le sorait kopott, zötyögős írógépén. Rögtön azután, hogy a rádióban „leadták” azt a beszélgetést (vitát?), ami Aczél Endre, a Tévéhíradó főszerkesztője, s köztem folyt le arról, menynyire jellemzi a csabai kutyaverés Békés megyét. (Akik hallották, bizonyára emlékeznek rá, hogy pár héttel ezelőtti dőlt betűs zsörtölődésemet folytattam a rádió mikrofonja előtt. Arról próbáltam meggyőzni beszélgetőpartneremet — s a hallgatókat —, hogy rendkívül megalázó, ha a magyar tájékoztatásban nagyobb figyelmet szentelnek a kutyaügynek, mint figyelemre méltó sikereinknek és tanulságos kudarcainknak.) Nos, mint említettem, a rádiós beszélgetés elhangzása után íródott a levél, melyet most teljes terjedelmében közreadok: „Főszerkesztő Űr! Mély felháborodással hallgattuk a márc. 4-én elhangzott riportban, hogy ön a békéscsabai szégyenteljes, embertelen, kegyetlen >’kutya ügyet« el akarta bagatellizálni. Ezzel csak azt érte el, hogy még ellenszenvesebbé tette az országnak ezt a sötét helyét, ahol senki sem volt, aki megakadályozza ezt ' a kegyetlenséget. Békéscsaba nemcsak az országnak, hanem az egész Földkerekségnek a legutolsó he\ye! Mi a magunk részéről minden agitációra képesek leszünk, hogy erre a lepra-telepre ne tegye be senkisem a lábát. Legjobb lenne egy drótkerítéssel körülkeríteni ezt a szégyenletes várost, hogy onnan sem tudjanak kijönni az ilyen kegyetlen, lelketlen, gonosz élőlények, akik embereknek képzelik magukat. Sok állatbarát nevében:.. A kettőspont után nehezen, de pontosan kibetűzhető aláírás áll, és a szokásos dátumozás: Budapest, 1988. március 4. Ismeretlen ismerősöm — aki jóakarómnak (jóakarónknak!) aligha nevezhető — a címét elfelejtette odaírni. De személye, a jellegzetes név, a fővárosi telefonkönyv és a postai bélyegzőn szereplő postaszám (kerület) alapján könnyen beazonosítható volt. (Lám, mi mindenre jó, ha egy város jól ellátott telefonnal!) Először arra gondoltam, felhívom, és megkérdem, hogy van. Lássuk, el meri-e mondani — van-e benne becstelensége tartalékaként még annyi becsület — szóban is azt, amit gondosan, borítékba zárva elküldött nekem. Vagy — játszottam tovább a gondolattal — meghívom erre a „lepratelepre”, a mi „szégyenletes városunkba”. Lásson már egy kicsit világot. Hisz akinek a lelke tele van mondjuk az erdők illatával, a Dunakanyar szépségével, !Szentendre törékenységével, Vác cementfüstösen is lenyűgöző, templomi hangulatával, a ceglédi piactér (ahol Kossuth híres toborzóbeszéde elhangzott) történelmi atmoszférájával, s a ráckevei Duna-ág vizének halk neszével (hogy csak Budapest közvetlen közeléből hozzak példát), az ilyet nem tud leírni. Annak, aki ismeri a hazát, az itt élő népet, annak nem kérgesedhet ki ennyire a lelke. Végül is nem hívtam fel a levélírót, még csak szét sem téptem — ilyenkor szokásos módon — a majdnem névtelen üzenetét. Előbb eltettem, s ím, most közreadtam. Hogy figyelmeztessek vele! Műveltségünk, vitakultúránk, egymás, a mások iránti tisztelet és megbecsülés hiányaira. Arra, hogy élnek köztünk beteg lelkű emberek, s olyanok, akiknek még most, a XX. század végén is, 1988- ban csak egy törvény létezik: a dzsungel törvénye.
