Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-09 / 58. szám

1988. március 9., szerda Várkonyi Péter Ausztráliában Magyar—finn külügyi megbeszélések Kedden Canberrában, az Ausztrál Államszövetség fő­városában folytatódott és Sydmey-ben fejeződött be Várkonyi Péter külügymi­niszter négynapos hivatalos látogatása. Várkonyi Péter a szövet­ségi parlamentben folytatta hétfőn megkezdett hivatalos tárgyalásait, ezúttal Barry Jones-szal, a tudomány és a kisvállalkozási ügyek mi­niszterével, illetve John Kerin, alapanyag- és ener­giaügyi miniszterrel. Foglal­koztak a magyar-ausztrál gazdasági, kereskedelmi és műszaki-tudományos kap­csolatok kérdéseivel. Ez al­II nagyvilág ' W hírei • ENSZ — NŐK A NŐNAP ELLEN A nők egyenjogúságával foglalkozó ENSZ-csoport úgy határozott, hogy nem vesz részt a világszerve­zet székhelyén március 8-án tartandó nőnapi ün­nepségeken, mert elégedet­len az egyenjogúságért fo­lyó küzdelem eredményei­vel. A csoport felszólította az ENSZ-titkárság női dol­gozóit, hogy szintén bojkot- tálják az ünnepségeket. Nő­napi beszédében Javier Pé­rez de Cuellar főtitkár ma­ga is elismerte, hogy a vi­lág számos térségében a nők helyzete a gyakorlat­ban rosszabb, mint papí­ron, vagyis a jogok tekinte­tében. Magában a titkárság­ban sem megfelelő a nők hivatali előmenetele, bár a kálómmal is szóba került a magyar igény, hogy az ausztrál szövetségi kormány a gazdasági és a kereske­delmi kapcsolatok tovább­fejlesztésének megkönnyíté­sére biztosítsa Magyarország számára is a kedvezményes vámelbánást. Várkonyi Péter részt vett az ausztrál országos sajtó- központ munkaebédjén, be­szédet mondott és válaszolt az újságírók kérdéseire. Várkonyi Péter szerdán reggel utazik el ázsiai és csendes-óceáni kőrútjának utolsó állomására, Üj-Zé- landra. főtitkár korábban női kü- lönmegbízottat nevezett ki ennek ellenőrzésére. Az ünneprontók felpana­szolják, hogy a közgyűlé­sen is alacsony a női kép­viselők számaj a tagorszá­gok csak elvétve neveznek ki nőt ENSZ-képviselővé, és még ossem volt olyan ke­vés női ENSZ-nagykövet, mint ma. • kArpAt-ukrajna — MAGYAR HELYSÉGNEVEK Az ungvári egyetem ma­gyar tanszékén kidolgozott helységnévjegyzék alapján a Kárpáti Igaz Szó című kárpátukrajnai napilap át­tért a túlnyomóan magyar nemzetiségűek által lakott falvak magyar elnevezésé­nek használatára.! Ez újabb lépés a kárpát-ukrajnai magyar nemzetiség nyelvé­nek védelmében, azt köve­tően, hogy Hungarológiai Központ alakult az ungvári egyetemen, és felemelték a Dr. Horn Gyula küliügy- minisztériumi államtitkár meghívására március 7-én és 8-án Magyarországon tartózkodott Aake Wihtol, a finn külügyminisztérium ál­lamtitkára. A tárgyalófelek egyetér­tettek abban, hogy a szov­jet—amerikai viszonyban bekövetkezett pozitív válto­zások kedvező hatással van­nak a kelet—nyugati kap­csolatokra, a nemzetközi magyar tannyelvű iskolák­ban a magyar nyelv és iro­dalom óraszámát. • LÍBIA — AMNESZTIA Líbia hétfőn szabadon bo­csátott 130, eddig az ország­ban börtönbüntetését töltő külföldi .állampolgárt. A hírt kedden közölte a Jana lí­biai hírügynökség. A Jana jelentése csupán annyit említ, hogy az amnesztiá­ban részesültek különböző nemzetiségűek voltak. A közleményből nem derül ki, hogy minden Líbiában bebörtönzött külföldit sza­badon bocsátottak-e. • KÍNAI BlSZKATASZTRÖFA Harminckilencen meghal­tak, és tizenheten megsé­rültek közúti baleset követ­keztében Kína Henan tar­tományában. Mint a Zsen- min Zsipao jelentette ked­helyzet egészére. Üdvözölték a nukleáris leszerelés terü­letén létrejött megállapo­dást, és annak a reményük­nek aditak kifejezést, hogy további megállapodások kor­látozzák majd a fegyverke­zésit. Aake Wihtolt budapesti látogatása során fogadta Kötni Géza, az MSZMP KB külügyi osztályának vezető­je és Bartha Ferenc keres­kedelmi minisztériumi ál­lamtitkár. den, 80 méteres szakadékba zuhant egy autóbusz 56 utassal. Harminchárom em­ber a helyszínen életét vesztette, a másik hat sze­mély a kórházban halt bele sérüléseibe. • TIBETI ZAVARGÁSOK Az Új-Kína hírügynökség keddi jelentése szerint há­romszáznál is több rendőr sérült meg Tibetben, a hét végén kirobbant zavargá­sokban. A zavargás a tibeti fővárosban, a Lhaszában levő kegyhely, a Dzsokang lámaista templom körül tört ki szombaton egy vallási ünnep, alatt. A rendőröket a tömeg kővel dobálta meg, amire azok könnygázzal vá­laszoltak, s ellenőrzésük alá vonták a templomot. A rendőrök közül 309-en sé­rültek meg, 29-en súlyo­san. Egy rendőrt megkésel­tek, majd kidobták egy épület ablakából ... REUMÁS FÁJDALMAK ELLEN A csecsemőmirigyből (a timuszból) készített timo- poietin nevű hormon — gyógyszerként alkalmazva — az eddigi tapasztalatok szerint három héten belül enyhíti a reumatikus ízületi gyulladás okozta fájdalma­kat. Hatására a duzzadások lelohadnak, s csökken az érzékenységük a nyomásra. Emellett a csecsemőmirigy e hormonjának — a reuma elleni szokványos szerekkel ellentétben — egyáltalán nincsenek vagy csak na­gyon enyhék a mellékhatá­sai. ASSZONYVERŐ SPANYOLOK Az elmúlt év folyamán a spanyol nők több mint 16 ezer alkalommal tettek fel­jelentést olyan esetekben, amikor férjük, illetve part­nerük bántalmazta őket. A spanyol férfiak „jóvoltából" e szemlélt időszakban 89 nő távozott az élők sorából. Ezek az adatok hangzottak el többek között a spanyol parlamentben azzal a meg­jegyzéssel, hogy az említett adatok minden bizonnyal nem teljesek, hiszen a to­vábbi büntetésektől rettegve sok nő viszolyog feljelenteni hitvesét. NÉPÚJSÁG AZ ÉV FOTÓJA Az amerikai Anthony Suau, a Black Star folyóirat fotóriportere kapta az idei legjobb újságfotóért kijáró díjat — tette közzé az Amsz­terdamban székelő illetékes alapítvány. A tudósítóiro­dák jelentése szerint Suau egy, a dél-koreai zavargások idején készült fényképe nyerte el a zsűri tetszését. A fényképen egy elkeseredett anya látható, amint görcsö­sen kapaszkodik az egyik katona védpajzsába, amint az fiát hurcolja a rendőrál­lomásra. A díjnyertes fotó a 64 országból érkező 9202 pályamű konkurenciájában bizonyult a legjobbnak. ALKOHOLIZMUS Az USA-ban mintegy 117 milliárd dollárra tehető évente az alkoholizmus okozta kár. Ez a hatalmas összeg a munkahelyi hi­ányzásoknak, illetve csök­kentett munkaképességnek, valamint az orvosi recep­teknek az ára. Ezekhez még hozzáadandó: cirózis követ­keztében évente 14 ezer személy Ihalálozik el, s az autóbalesetek 46 ezer áldo­zatának a fele. Az évi 30 ezer öngyilkosságnak a 30 százaléka ugyancsak az al­kohol hatásának tudható be. A különböző bűntettekért letartóztatott 523 ezer sze­mély egyharmada szeszes italt fogyasztott a bűncse­lekmény elkövetése előtt. Amint arra a Time rámutat, annak ellenére, hogy 1981 - tői a szeszes italok gyár­tása és forgalmazása mint­egy 5 százalékkal csökkent, a helyzet továbbra is ag­gasztó. Az Egyesült Álla­mokban mintegy 18 millió személy állandó szeszesital­fogyasztó. II Lityeralurnaja Gazda irta: Hruscsov (1.) Mint ismert, a magyar sajtóban már megjelent a szovjet Lityeraturnaja Gazeta cikksorozatának rövidí­tett változata, amely Hruscsov személyéről, tevékenysé­géről ad közelebbi képet egy olyan szerző élményei alapján, aki közeli munkatársa volt a szovjet vezető­nek. Most jutott el hozzánk a teljes anyag, amelyet mától több folytatásban közlünk. Hruscsov és kora. Történelmünk egyik vitathatatlanul fon­tos és talán legbonyolultabb időszaka. Fontos, mivel köz­vetlenül rokonságban van az országban most kibontakozó átalakítással, a demokratizálás jelenlegi folyamatával. Bo­nyolult, mivel olyan évtizedről van szó, melyet kezdetben ,,dicső” évtizednek neveztek, később pedig a voluntarizmus és szubjektivizmus időszakaként aposztrofáltak. Ebben az időben tartották meg a párt XX. és XXII. kongresszusát, melyek tükrözték az ország új irányvonalát meghatározó éles politikai küzdelmeket. Nyikita Szergejevics Hruscsov idején került sor az első lépésekre a lenini elvek újjászüle­tése és a szocializmus eszményeinek megtisztítása érdeké­ben. Ez volt a hidegháborúról a békés egymás mellett élés­re való áttérés kezdetének az időszaka, amikor ismét ablak nyílt a modern világra. Ebben az éles történelmi kanyar­ban a társadalom teli tüdővel lélegezte be a megújulás le­vegőjét és egy pillanatra fulladozni kezdett... vagy azért, mert túl sok oxigént szívott be tüdejébe, vagy az oxigén­hiánytól. E viharos évekről sokáig, igen sokáig nem volt illő beszél­ni. Mintha egy titokzatos kéz végleg kitépett volna egy tel­jes fejezetet krónikánkból. Csaknem húsz éven át tabu volt Hruscsov neve. Az élet azonban kiköveteli azt, ami jár neki. Az októberi forradalom 70. évfordulója alkalmából tartott beszédében Mihail Gorbacsov szájából ismét hallhattuk a rég várt szót arról az időről: mit tettek akkor, mit nem tettek meg, vagy mit nem úgy tettek, ahogy kellett volna. Hallhatunk arról, mi maradt meg épségben a nyolcvanas évekig, és mi foszlott szét, mi veszett el a stagnálás idősza­kában. Miért is bonyolult és ellentmondásos annak a politikusnak a személyisége, akinek nevéhez legújabbkori történelmünk egyik fordulópontot jelentő időszaka tapad? ... Nem tekin­tem feladatomnak, hogy választ adjak minden felgyülemlett kérdésre, csupán személyes emlékeimet és néhány olyan meglátásomat szeretném megosztani az olvasókkal, melyek a jelen és a múlt összehasonlítása során merültek fel ben­nem. Ki talál rá a másikra: a történelem a megfelelő szemé­lyiségre, vagy a személyiség a történelemre? Sokszor eltű­nődtem és írtam is a XX. század olyan — egymástól eltérő és egymással ellentétes — politikai alakjairól, mint Lenin és Sztálin, Mao-Ce-tung és Teng Hsziao-ping... De mind a mai napig nem tudok teljesen világos választ adni magam­nak erre a kérdésre. Gondoljunk Bulgakovra: beszélhetünk-e az emberi akarat szabadságáról, ha nem tudunk legalább ezer évre tervet ké­szíteni? Vagy más valami: a tégla nem esik véletlenül az ember fejére; minden eleve el van rendelve. Fiatalkorunk­ban a mi agyunkba is belesulykolták az eleve elrendelésbe vetett hitet, igaz, ezt az eleve elrendelést tudományos szó­val jelölték: törvényszerűségnek nevezték. Lehet, hogy ez Hegeltől származik: mindez valóban ésszerű. Annyit jelent: ami történt, annak így is kellett lennie. És csak ahogyan múltak az évek, és gyarapodtak tapasztalataink, akkor kezdtük megérteni a történelem többvariánsos jellegét. A történelemben különböző lehetőségek rejlenek, a játékban különböző figurák vesznek részt. A gyalog eléri az utolsó sort és vezérré alakul át. Vagy a vezér csapdába esik és a gyalog áldozata lesz... Nem kívánok itt fejtegetésekbe bo­csátkozni a „nép és a személyiség” kérdéséről. Végső soron éppen a néptől származó társadalmi és erkölcsi impulzusok határozzák meg a kor arculatát. De egy konkrét időszak­ban e korra óriási hatással van a nagy formátumú történel­mi személyiség is. Akárhogyan is áll a helyzet, egy valami nyilvánvaló: egy politikus, különösen az ország vezetője nemcsak a történelem eszköze, hanem maga is a legközvet­lenebb módon befolyásolja az eseményeket és sorsokat. Hogyan történhetett meg az, hogy Sztálin halála után az ország élére éppen Hruscsov került? Hiszen Sztálin mindent megtett annak érdekében, hogy a pártot „megtisztítsa” va­lamennyi ellenfelétől: igazi és vélt, „jobb-” és „baloldali” ellenfeleitől. Az ötvenes években szájról szájra járt Sztálin egyik állítólagos aforizmája: „Amíg van egy ember, addig problémát jelent. Ha nincs többé, nincs probléma.” így azt gondolhattuk: csak a leghívebbek, a legmegbízhatóbbak ma­radtak életben. Hogy lehet az, hogy Sztálin nem ismerte fel Hruscsovban saját személyi kultusza sírásóját? Az utolsó évek röviddel a vezér halála előtt. Sztálin megvonta bizalmát Molotovtól és Mikojantól, valószínűleg ugyanolyan sorsot szánt nekik, amilyen sors más vezetőket ért, akiket az ő segítségükkel és támogatásukkal semmisí­tettek meg. Az, hogy a XIX. pártkongresszuson megalakí­tották az SZKP Központi Elnökségét, amely felváltotta a jóval szűkebb körű politikai bizottságot, egy lépés Volt az immár túl hosszú ideje „megülepedett” harcostársak kö­vetkező nemzedéke „kilövésének” irányába. Sztálin azon­ban — paradox jelenség! — nem gyanakodott Hruscsovra. Dementa senilis? Talán nem az. Niccolo Machiavelli, a zsarnokság e ragyogó leleplezője annak idején kijelentette: „Brutus Caesar lehetett volna, ha ostobának tetteti magát’”. Hruscsovnak feltehetően sikerült valamilyen módon telje­sen szelíd, kezes, minden különösebb ambíciót nélkülöző embernek tettetnie magát. Mesélték, hogy a közeli kunce- vói dácsában (itt élt a vezér az utolsó 30 évben) az éj­szakába nyúló, hosszú összejöveteleken Hruscsov hopákot táncolt. Hruscsov abban az időben ukrán ingben járt, meg­játszotta az „együgyű kozákot”, akitől távol láll minden ha­talomvágy, aki megbízhatóan végrehajtja más akaratát. De Hruscsov lelke mélyén valószínűleg már akkor ott élt a tiltakozás. És ez a tiltakozás már a Sztálin halálát követő napon kitört. Hruscsov nem véletlenül, ugyanakkor mégis véletlenül jutott hatalomra. Nem véletlenül azért, mivel a párton be­lül annak az irányzatnak volt a képviselője, melyet más feltételek között és valószínűleg másképpen képviselték olyan — tőle sok tekintetben eltérő — politikusok, mint Dzrezsinsztaij, Buharin, Rikov, Rudzutak, Kirov, akik a NÉP fejlesztésének, a demokratizálásnak a hívei voltak, el­lenezték az erőszakos intézkedéseket az iparban, vagy a mezőgazdaságban, még inkább pedig a kultúrában. Ez az irányzat a kemény sztálini üldözések ellenére sohasem szűnt meg teljesen. Ilyen értelemben Hruscsov fellépése törvényszerű volt. De Hruscsov hatalomra jutásában természetesen sok vé­letlen elem is közrejátszott. Ha Malenkov megegyezésre ju­tott volna Berijával, ha a „sztálini gárda” 1953-ban és nem 1957 júniusában alkot egységet, akkor Hruscsov nem lett volna vezető. Történelmünk ebben az esetben kissé eltérő mederben haladt volna tovább. Nehéz ilyen feltevéssel előállni, de tény, hogy lényegében minden egy hajszálon múlott. A történelem azonban mégis helyesen döntött. Ez volt a válasz életünk reális problémáira. Az egyre jobban elsze­gényedő, és lényegében félig lerombolt mezőgazdaság, a műszakilag elmaradott ipar, a súlyos lakáshiány, a lakos­ság alacsohy életszínvonala, a börtönökbe és munkatábo­rokba zárt milliók, az ország elszigeteltsége a külső világ­tól — mindez új politikát, radikális változásokat igényelt. És Hruscsov úgy lépett fel — pontosan úgy! —, mint a nép reménysége, az Új Idő előfutára. Abban az időben bennünket mélységesen izgatott mind­az, ami az SZKP XX. kongresszusával összefüggött. Ho­gyan szánta rá magát Hruscsov arra, hogy Sztálinról tart­son beszámolót, amikor tudta, hogy a küldöttek túlnyomó többsége ellenezni fogja a leleplezéseket? Honnan merített ekkora bátorságot, és honnan volt ekkora hite a végső si­kerben? A történelem egyik rendkívüli ritka esete volt ez, amikor egy politikai vezető egy lapra tette fel személyes hatalmát, sőt, életét is magasztosabb társadalmi célok je­gyében. A Sztálin utáni vezetőségen belül egyetlen olyan személy sem akadt, aki rászánta volna magát arra, hogy ilyen beszédet mondjon a személyi kultuszról. Véleményem szerint csakis és egyedül Hruscsov tehette ezt meg, ilyen merészen, ilyen indulatosan, sok tekintetben pedig ennyire meg nem fontoltan. Hruscsov természetére volt szükség — az ő, a kalandorság határát súroló, elkeseredett elszántság­ra —, a szenvedés, rettegés, opportunizmus számos meg­próbáltatását kellett átvészelnie ahhoz, hogy rászánja ma­gát egy ilyen lépésre. Kétségkívül érdekes az, ahogyan ma­ga Hruscsov értékelte ezt a pillanatot külföldi vendégekkel való találkozóján: — Gyakran megkérdezik tőlem: hogyan szántam rá ma­gam arra, hogy elmondjam a XX. kongresszuson azt a be­számolót. Oly sok éven át hittünk ebben az emberben. Ma­gasba emeltük őt. Létrehoztuk a kultuszát. És akkor vá­ratlanul egy ilyen kockázat... De hát már első titkárrá választottak, nekem ki kellett mondanom az igazságot. Ez kötelességem volt. El kellett mondanom az igazat a múlt­ról. kerül, amibe kerül, bármit is kockáztatok vele. Még Lenin tanított bennünket arra, hogy egy olyan párt, amely nem fél megmondani az igazat, sohasem pusztul el. Levon­tuk a tanulságokat a Imúltból, és szeretnénk, ha ilyen ta­nulságokat más testvérpártok is levonnának. Akkor bizo­nyos lesz közös győzelmünk. Itt azonban természetesen nemcsak arról a kötelességér­zetről van szó, melyről az első titkár beszélt Nem egyszer alkalmam volt hallgatni Hruscsov visszaemlékezéseit Sztá­linra. Ezek terjengős, nem egy esetben több órás, monológ jellegű eszmefuttatások voltak, mintha önmagával, saját lelkiismeretével folytatott1 volna beszélgetést. A sztáliniz­mus mély sebet ütött Hruscsovon. Itt minden összekevere­dett: á mitikus rettegés Sztálintól (aki képes volt egyetlen hi'bás lépésért, gesztusért, véleményért bárkit megsemmisí­teni). és az ártatlanul kiontott vér miatti elszörnyedés. Benne volt mindebben a személyes bűntudat, és az évtize­dek alatt felhalmozódott tiltakozás, amely úgy tört fel­színre. ahogy a gőz tör ki a kazánból... E tekintetben jel­lemző Hruscsovnak az a beszéde, amelyet a Kremlben mon­dott azon a fogadáson, amelyen a kommunista és munkás- nártok képviselői 1960-as konferenciájának résztvevői vol­tak jelen. (Folytatjuk) Fjodor Burlackij (A cikk szerzője a hatvanas években a központi pártapparátus­ban dolgozott, és nem egy alkalommal elkísérte )4yikita Hruscso- vot külföldi hivatalos útjaira.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents