Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-05 / 55. szám

ízHüiMto1988. március 5., szombat

(Folytatás a 10. oldalról)

és propagandatevékenység megfelelő reagálásait követelik meg. Arról van szó, hogy ma már óriási ellenőrizhetetlen információtömeg érkezik az országba, nemcsak a nyugati rádiók, hanem egyre inkább a televíziók (lásd műholdas rendszer) és a videó- technika révén. Ez az új helyzet évek óta követeli egy új stratégia kidolgozását.

A világnézeti, erkölcsi tudatformálás színvonala emelésének követelménye sürgető feladattá teszi politika és ideológia

kapcsolatának a mai társadalmi szükségleteinkkel adekvát újrarendezését. Ez a folyamat már megkezdődött, és úgy tűnik, újabb lendületet vett az ideológiával, valamint a politikai intézményrendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos tézisek széles körű vitára bocsátásával. Noha e konferenciának nem feladata a tézisek megvitatása, a kiadott írásos korreferátumok és az eszmecserék remélhetőleg hozzájárulnak ideológiai problémáink magasabb szintű megoldásához.

Az 1-es szekció vita-összefoglalója

Szekciónk témája, mint ismert, világ— ember—világnézet volt. A cím is jelzi, hogy a szálak szertefutottak, még akkor is, ha az embert emeltük a dolgok mértékéül, és az ember felől pillantottunk a világra és a világnézetre. Nyilvánvaló, hogy nem tudtunk a vitatott kérdések végére járni. Közóhajként fogalmazódott meg a szekcióban, hogy az ilyen konferenciák feltehetően termékenyebbek lehetnének akkor, ha élesebben körvonalazott, világosabban körülhatárolt témákat kínálnának vitára olyképpen, hogy azok eredményeként lehetőleg közös álláspontok is körvonalazódhassanak, és az a bizonyos teoretikus konszenzus világosabban megragadható legyen, netán a cselekvésekhez is támpontul szolgáljon.

A vita rendkívül gazdag, sokszínű volt, sok kérdést érintett, a szálak természetesen olykor párhuzamosan futottak, nem zárhattunk le megnyugtató módon egyetlen kérdést sem, nincs érett, végsőre csiszolt javaslatunk, de számos olyan megközelítésmód, kérdésfeltevés, javaslat, elgondolás hangzott el, amelyeknek az alapos elemzése feltehetően hasznos lesz majd. Megfogalmazódott az az óhaj is, hogy ilyen konferenciák után érdemes lenne olyan szűkebb csoportokat létesíteni az illetékes szerveknél, amelyek sokoldalúan, mélyrehatóan elemeznék az anyagban fellelhető javaslatokat, megállapításokat, s ily módon hasznos következtetések születhetnének. Ha mottót kellene választani a szekció vitájához. az egyik felszólalás egy passzusát idézném: „A szocialista tudat elégedetlen tudat, mert mindig meg akarja haladni az éppen adottat, mert a jobbra törekszik.” Ez a jobbítani és újítani akaró elégedetlenség jellemezte a szekció egész munkáját. Ez a fajta elégedetlenség, de egyúttal az oda-' adás és erőfeszítés, hogy a mindannyiunk által igényelt fordulat megalapozott és sikeres legyen.

A vitában érintett kérdéseket négy blokkban foglalhatnám össze, természetesen csak jelezvén a legfontosabb megállapításokat. Az első az ideológia fogalma, az ideológiai szféra terjedelme és az ideológia funkciói nevet viselhetné. A vitában sokoldalúan szóba kerültek és nem is pusztán csak az ember szemszögéből, hanem általában is az ideológia időszerű gondjai. Megfogalmazták, hogy számos bizonytalanság terheli az ideológiai képet. Az ideológia fogalmát nem mindig tudjuk világosan elkülöníteni a szaktudományok, különösképpen a társadalomtudományok fogalmától. Természetes, hogy a filozófia kitüntetett szerepet kap, hiszen filozofikus keretekben ragadja meg minden kor a maga alapvető konfliktusait.

Alaposabban kellene elemezni a mafxi kiindulópontot, az ideológiát és a hamis tudatot. Ezen nem egyszerűen szokványos torzító tendenciákat értve, hanem az ideológiának azt a szükségszerű jellegzetességét, hogy mindig csak megközelítően tudja a valóságot megragadni, és ennélfogva töb- bé-kevés!bé mindig szükségszerű a teória, a teoretikus gondolkodás és az eleven élet közti különbség, olykor szakadás. Ugyanilyen sokoldalúan kerültek szóba az ideológia, az ideologikus gondolkodás funkciói, a teoretikus elemző, a prognosztikus jövőképalakító, értékorientáló funkciók mellett, a legitimáló funkciók, amelyek gyakorta ellentmondásba kerülhetnek egymással. Nagyon sajátos megjelenési alakja a „meg- ideologizálf praxis” és gyakorlat akár előlegezve, akár utólagosan.

A másik nagy vitatéma a gazdaság, a politika és az ideológia „szentháromságának” feszegetése volt, általában és szűkebben a mindennapi tudatot, az embert érintő vonatkozásaiban is. Egyetértésre talált az a megállapítás, hogy történelmileg a gazdagság, a gazdaságpolitika és az ideológia olyan sajátos összeolvadása jött létre, amelynek eredménye volt egyebek közt az, hogy a gazdaságpolitika a maga általános alakjában még a ’68-as reform idején sem vált kérdésessé, és pusztán csak a mechanizmus, a gazdaságpolitika kivitelezésének mechanizmusszintű összefüggései váltak az elemzés, a reform és a fejlesztés tárgyává. Itt bizonyos, nem minden vonatkozásban ésszerű és hasznos kontinuitás érvényesül.

Nagyon sok észrevétel hangzott el a hosz- szű távú, nyugodt, elméleti elemző munka fontosságáról, és annak tarthatatlanságáról, hogy ezt gyors, erőszakolt, sürgető lépésekkel nem lehet kikényszeríteni. Figyelmet érdemelt az egyik hozzászólónak az a fejtegetése, amely az elméiét és gyakorlat, az ideologikus gondolkodás és a gyakorlati politikai, társadalmi cselekvés kapcsolatait elemezte, egységüket hangsúlyozta, de ugyanakkor rámutatott arra: ahhoz, hogy egyesüljünk, ahhoz élesen el kell különülnünk. Itt arról van szó, hogy mielőtt az elméiét és a gyakorlat meghitt, szoros kölcsönhatásait vizsgálnánk, előtte élesen el kell különíteni a praxis szféráját és a teoretikus gondolkodás szféráját, mert egyébként egészségtelen egybecsúszások állhatnak elő.

A harmadik témakör az állam és a politikai intézményrendszer összefüggéseit vizsgálta. Nagyon sokszínű volt ennek a témakörnek a megközelítése, történeti metszetben és aktuális összefüggésekben is. Ebben a logikában említem a legfontosabb megállapításokat. Élesen fogalmazott az egyik hozzászóló, amikor azt mondoitta, hogy a mai szocialista társadalmak egy államosított társadalom állapotából lépnek ki, és haladnak előre a reformgyakorlat nyomán, egy tagoltabb, a társadalmi lét különböző szféráinak viszonylagos önállóságát elismerő pluralisztikusabb. tagoltabb és differenciáltabb valóság felérni közben ennek a folyamatnak a politikai, gazdasági, szellemi és egyéb intézményesülési formái elmaradnak a valóság igényeitől és mozgásaitól. Ez az államosított társadalom egy leegyszerűsített formula.

Sok vonatkozásiban eltorzította az állam és az állampolgár, az állam és a szubjektum viszonyát főleg azért, mert a szubjektum közvetlen társadalmi mozgásterét olyan átfogó ellenőrzés alá vonta, amely az egyént sok szempontból kiszolgáltatottá tette, tőle független elidegenítő erőknek. Az állam tulajdonosi mivolta sajátosan összekapcsolódott az állami ideológiával is. S ez valami állami mindenhatósági képzeteket is létrehozott korábban.

Sok szó esett a vitában a politikai intézményrendszer, pontosabban fogalmazva a párt és az állam szerveinek, funkcióinak különválasztásáról, kapcsolatairól. A szétválasztás egy hibásan feltett kérdés kapcsán illuzórikus lehet, hiszen a szétválasztás az csak bizonyos elméletileg és a politikai intézményrendszer logikája által követelt határok között lehetséges, és a párt stratégiai tervező, irányító szerepe sajátos módon kell hogy összekapcsolódjék az állami intézményrendszer működésével. Vita pattant ki arról' a kérdésről, hogy a proletár szocializmusként, tehát egy sajátos partikuláris osztály érdekeit képviselő ideológia és mozgalomként a történeti színtérre

lépő forradalmi szocialista mozgalom milyen történeti alakváltozásokon ment keresztül. Ennek a legfontosabb aktuális kérdése az, hogy a megújulási programunk milyen szociális bázisra támaszkodhat a mai viszonyok között, hogyan zajlott le a proletár szocializmus artikuláris érdekszerke- zetének tágabb, össznépi, társadalmi érdekké fejlődése és hogyan működik ez a jelene légi viszonyaink között.

A negyedik kérdéscsoport szűkebben az emberi tényező, az emberi viszonyok néhány kérdését érintette. Figyelemre méltó történelmi elemzés hangzott el arról, hogy a korunkban megfigyelhető globalizációs folyamat, tehát egy mindinkább egységesülő világ, az ezt lefényképező új gondolkodásmód milyen sajátos, új antropológiai reflexiókat hív életre.

A vita során megfogalmazódott, hogy a fasizmus szétverése és a gyarmati rendszer felbomlása óta és után nem érthető, ha nem vesszük figyelembe ezeket a tényeket. Az emberi jogok iránti érzékenység, az emberi jogok problémájának új történelmi hangsúlya, a társadalmi egyén autonómiájának és méltóságának az ügye, hiszen ezek a nagy történeti leckék, amelyeknek utóélete még a Dél-afrikai Köztársaságban koránt sincs befejezve, sajátosan kiélezte azoknak a társadalmi ellenerőknek az ügyét, amelyek minden olyan tendencia ellen fölvonultathatok, amelyekről az imént szó volt. Természetesnek látszik, hogy ezek a globalizációs folyamatok az ember helyzetének a dimenzióit még inkább hangsúlyozzák:

Rendkívül sok szó esett az ideologikus, a teoretikus gondolkodás és a jövőképzés, a jövőkép, a prognosztikus, a cselekvésirányító, alternatívákban mozgó, döntési modelleket, mintákat előkészítő funkcióiról, fejleményeiről. Általában a vitában azt fogalmazták meg, hogy még elégtelenek a teoretikus eszközeink és az erőfeszítéseink is, hogy ezeket meg tudjuk oldani. Márpedig, ha szellemi teoretikus, ideologikus gondolkodás nem képes ezt a funkcióját teljesíteni, annak elsősorban a gyakorlat látja kárát. Itt újra és újra szóba kerültek azok az elméleti és történeti előzmények, amelyek a marxizmus klasszikusainak műveiben fogalmazódtak meg. Milyen mértékben tekinthetők ezek koherens, vagy nem koherens szocializmusképnek, egyáltalán alkalmazható-e rájuk ez a fogalom? Egy szakadatlan visszakanyarodás ezekhez a forrásokhoz mai tapasztalatunk fényében ugyancsak hasznos lenne.

Több szálon is bekapcsolódott a vitába a házai szellemi élet néhány metszete, hiszen erről készült korreferátum, a vallás, a vallási intézményrendszer szerepéről. Hangsúlyt kapott az egyházi intézményrendszerek társadalominitegráló funkciójának tudomásulvétele és a szövetségnek a dialógusokban, vitákban zajló együttműködésnek egy határozottabb kiterjesztése ezekre a területekre, hiszen a vallás alatt nemcsak egy .ideológus formát, hanem egy társadalmi intézményrendszert is látnunk kell, amely maga is társadalmi integrációs alakzatokat, közösségi formációkat hoz létre, intézményeket tart fennt.

Egy sajátos szemléletű kisebb vita zajlott le, hogy mennyire van okunk és jogunk korunkban egy racionalisztikus optimizmusra az ember lehetőségeit illetően. Bizakodhatunk-e abban, hogy a modern tudományok eredményei növelhetik az ember társadalmi és természeti alkalmazkodóképességét és a gyarapodó tudgs arányában mind sikeresebb emberi életesélyekről beszélhetünk. A kérdés egy picit optimisztikus és a némileg rezignáltabb, a dolgokat ellentmondásosabban látó szemlélet között ütközött meg.

Nagyon sok szó esett a tulajdonformák és a kisebb-nagyobb társadalmi csoportok, termelési, gazdasági és egyéb indítékainak kapcsolatáról. Itt egy olyan, elméletileg is vizsgálandó szál kínálkozik, amelynek szemügyre vétele merőben más, konkrét helyzetbe hozza a termelő egyént, s ezért új indítékokat hoz mozgásba. Ezeknek az összefüggéseknek a finom elméleti elemzé- ’ sere ugyancsak szükség van.

Végezetül általános, de sokoldalúan elemzett téma volt az, amit egy mondatban így summázhatnék: múlhatatlanul szükség van arra, hogy megújítsuk az egyén közvetlen környezetét. Ez egyaránt jelenti a helyi önigazgatás és demokrácia mozzanatait. Jelenti az állampolgári lét felelősség, beleszólás és ellenőrzés kiterjesztésének mozzanatait. Egyaránt jelenti az intim szféra, a magánlét alanyának a világát, ahol ugyancsak szükség lenne egyebek közt morális, társadalometikai folyamatok révén is egy átfogó, az elmúlt évtizedekben lezajlott, milliós tömegeket érintő urbanizációs és mobilitási folyamatok után újraszőni a helyi társadalom szöveteit. Helyi társadalom alatt értve azokat a kollektív formákat, amelyekben az emberek mindennapi léte lezajlik. A munkahelytől a családig, a helyi közélettől kezdve a szabadidő-eltöltés helvi formájáig és így tovább.

Ügy véljük, s a vitában ez megfogalmazódott. hogy ezek a folyamatok az alulról és felülről egyszerre építkező és valahol kapcsolatot találó társadalom folyamatai az állámpolgári közérzetet javíthatják és új társadalmi-erkölcsi ösztönzőket hozhatnak mozgásba.

A 2-es szekció vita-összefoglalója

A második szekció egységes témával, az erkölccsel foglalkozott. A vita rávilágított a viszonylagos egységre, egy sereg társadalomgazdasági, társadalompolitikai kérdés is felvetődött. Azt sem tartom véletlennek, hogy a többi szekcióval azonos témákat is tárgyaltunk, gondolok itt például az emberi jogok kérdésére és más problémákra. Ezek annyira napirenden vannak, hogy bármilyen konkrét témáról esik szó, előbb- utóbb ilyen kérdésekhez jutunk.

A kiindulópont az itt elhangzott plenáris előadás volt, a fő tézisekről kérdeztük a résztvevők véleményét. Az első kérdés: helyén van-e az erkölcs a mai társadalomban, beleértve a mikro és makro szintet, a deklarált értéket és a ténylegesen vallott értéket? A hozzászólók jelentős része jogosnak vélte a kritikai észrevételt, hogy legalábbis a társadalomirányítás szintjén nincs a helyén az erkölcs.

Miért fnincs a helyén az erkölcs és ez miben nyilvánul meg — kutattuk az okokat. Érvényesül nálunk az ökonómiai fetisizmus — magyarázzák többen. A gazdaságra oda kell figyelni, de túlhangsúlyozásának következménye az öncélúság, és elvész mögötte az ember, háttérbe szorulnak az erkölcsi értékek. Az anyagi érdekeltséget nélkülözhetetlennek magyarázzák, és az egyetlen szempont a pénzviszonyok alakulása lesz — figyelmeztettek a veszélyekre.

Vajon társadalmunk arculata mennyire nyugszik ma szociológiailag hiteles felméréseken és értékeléseken? — tették fel a kérdést a konferencián . Ezek feltételei a tisztánlátásnak és a cselekvésnek. Többek tudományos munkássága éppen ilyen felméréseken alapul. Bács megyében például az idősek körében végzett felmérés nem igazolta a feltevést, hogy az alacsony nyugdíjak és sok idős csaknem tarthatatlan szociális helyzete miatt fő problémájuk az anyagi kérdés lenne. Az anyagi probléma csak az ötödik helyen állt a sorban, megelőzték olyan értékek, mint a szuverenitás, a biztonság, a megbecsülés. Meggyőződésem, hogy bizonyos lényeges emberi problémákat viszonylag kis befektetéssel meg lehet oldani, vagy legalábbis csökkenteni lehet.

Melyek a meghatározói erkölcseink alakulásának? — kérdezték sokan. Részletesen foglalkozott a konferencia tagsága a politikai mechanizmus problémájával. Elhangzott az a megállapítás, hogy a múltunkat vállalni kell, beleértve annak negatívumait is. Mi éltük át és mi formáltuk azt. Ez a téma kulcskérdésként jelentkezett az erkölcsi továbbfejlesztés szempontjából. Igen élesen vetette fel az egyik hozzászóló azt is, hogy a politikailag determinált morális problémák között kiemelt szerepe van a hatalmi erkölcsnek. E témakörre sokkal

jobban oda kell figyelni, mint eddig, hiszen a hatalmi struktúra szoros összefüggésben van a hatalmi erkölcs alakulásával.

Vita alakult ki arról, vajon van-e társadalmunkban erkölcsi válság, és következményeként gazdasági, politikai, bizalmi válság. Itt a vélemények erősen megoszlottak. Volt olyan vélemény, hogy nem kell ezt túlhangsúlyoznunk, mert amióta erkölcs van, mindig volt válság. Ezt a nézetet a vita résztvevői zömmel nem fogadták el.

Elhangzott olyan vélemény, hogy a mai helyzetben rendkívül nehéz erkölcsi tételeket alkotni, mert bizonytalanná váltak a hagyományos értékek. Alapvető feladat lenne az erkölcsi fogódzók megtalálása. A konferencián többször is előtérbe kerültek a családi erkölcs problémái. Két sikeres felmérés a családerkölcs helyzetére vonatkozott, és mindkettőből az derült ki. hogy vannak — minden ellentmondó tendencia ellenére — olyan alapvető értékek a családi erkölcs alakulásában, mint például az alkalmazkodókészség, a bizalom, a türelem, az empátia, a társ megbecsülése.

A közéleti erkölcs terüWén is igen nagy problémák jelentkeznek. A fokozott visszahúzódás akkor tapasztalható, amikor a közéleti problémák súlyosbodnak és a közéleti erkölcsnek bizonyos válságjelenségei figyelhetők meg. Előtérbe került a valláserkölcs problémáinak vitája is. Most, a '80-as évek végén és a 90-es évek elején hogyan viszonyuljunk a valláshoz, a magyarországi vallásokhoz és egyházakhoz, valláserkölcsükhöz, hogyan érvényesüljön a másság, bizonyos értelemben a szembenállás és ugyanakkor az együttműködés dialektikája? — kérdezték többen.

A tanácskozás egyik javaslata, hogy szükséges lenne egy valláselméleti kérdésekkel foglalkozó országos konferencia összehívása. Nem dialógus jelleggel, hanem a marxisták tanácsikozása lenne arról, hogyan kor- sjerűsítsék a nem azonosan értékelhető k'asszikus örökséget, a marxizmus klasszikusainak a gondolatait. Hogyan értékeljék azt, hogy az egyházpolitikában igen jelentős változások következtek be az elmúlt két vagy három évtizedben. Viszonyunkat az egyházakhoz és a valláshoz — Lukács József meghatározása alapján — a szövetség kell hogy jellemezze, bár e vitáknak teret kell adni.

Szorosan kapcsolódik ehhez a kérdéscsoporthoz a hagyományos értékek megbecsülése, valamint, hogy van-e a társadalmunkban erkölcsi vákuum. A hagyományos értékek újjászületésének folyamatát segíteni kell, s ez összhangban van a marxizmus klasszikusainak idevágó gondolatával, és az eredményes dialógusnak is feltétele. VI(Folytatás a 12. oldalon)