Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-05 / 55. szám

1088. március 5., szombat NÉPÚJSÁG (Folytatás a 11. oldalról) ta alakult ki arról is, hogy vajon mi az elvi alapja a különböző világnézetek közel azo­nos, vagy hasonló erkölcsi értéknormájá­nak. A világnézeti alapból nem következik az erkölcsi konfúzió, lehetséges, hogy vi­szonylag ellentétes alapról közeli vagy ro­koni megállapítások szülessenek. A 3. szekcióban is élénk eszmecsere folyt, a hozzászólások részben az írásos előter­jesztések kiegészítéseként, részben azokkal vitatkozva, a témák igen széles körét érin­tették, a marxista ideológia, az ideológiai közvetítőrendszerek és a köznapi tudat tár­gyában. Az általam legfontosabbnak ítélt felvetéseket szeretném ismertetni, a jelleg­zetes vitakérdéseket, és álláspontokat ki­emelni, a nyilván tartalmas szubjektív ér­tékeléseket is. Általános igényként fogalmazódott meg ideológiánk megújítása, hangoztatva, hogy a marxizmusnak nyitottnak kell maradnia a valóságos tendenciák befogadására, elméle­ti feldolgozására. Ebben nem volt vita. Az egyik hozzászóló kifejtette, hogy az ideoló­giai tévedhetetlenség dogmája — ami sok szempontból, a hivatalos ideológia rangjára emelt marxizmus—lenin izmusban benne foglaltatott — károkat okozott, akadályozta az elmélet fejlődését, és rontotta eszméink hitelét. A dogmatizmus, amely maradvá­nyaiban feltétlenül kitapintható egész mai ideológiánkban, még nem képes legitimálni a szocialista társadalmi rendszert. Ellenke­zőleg, úgy tűnik, hogy hámlasztja alapjait és bomlasztja a vele kapcsolatos társadal­mi-politikai konszenzust. A pártoktatás és az ideológiai oktatás tapasztalatai azt mu­tatják, hogy a régi ideológia már nem ha­tékony, nem bír meggyőző erővel, az új pd- dig még nem szilárdult meg, nem funkcio­nál kellőképpen. Ideológiánk korszerű, a társadalmi fejlődés követelményéit tükröző megfogalmazása azonban nem egycsapásra elvégezhető munka, hanem folyamat. Igaz, hogy e folyamat nyitottsága egyelőre ellent­mondásban van az oktatás azon igényeivel, hogy szilárd, leszűrt eredmények közvetí­tésére vállalkozzon. Ezért keresni kell en­nek az ellentmondásnak a folyamatos fel­oldását, melyhez több kísérletre van szük­ség, és a szabad vitákat biztosító garanci­ákra. Ennek egyik elemét képezi az is, hogy az alsó politikai oktatási fórumoknak sza­badabb kezet kell kapniuk az új és ezért bizonytalan minősítésű ideológiai jelenségek megítélésében. Az ellenzékiség kritériumai­nak biztonytalansága és megítélésének gya­kori szeszélyessége elsietett kirekesztéshez vezet és gátolja a megújuláshoz szükséges szellemi bátorságot. Az önálló gondolkodást, amelyben a kutató tudósnak, az oktatónak és a propagandistának egyaránt érdekelt­nek kell lenni. Felmerült a vita során nevelési intézmé­nyeink konzervativizmusának és nevelési ideológiánk válságának kérdése is. A ne­velés nemcsak értékközvetítő folyamat, de egyben értékteremtés is, ezért küzdeni kell e tevékenység társadalmi leértékelődése el­len. Nem egyszerűen a pedagógusok kellő megbecsülésének hiánya és hasonló pana­szok merültek itt fel, hanem ténylegesen létezik egy objektív leértékelődési folya­mat. A nevelés hatásfokának érezhető rom­lása összefügg azzal, néhány felszólaló vé­leménye szerint, hogy a tanulóifjúság szá­mára az iskolai szocializáció során kevés tér nyílik az öntevékenységre. Arra, hogy gyakorlatilag működtesse és megelje a közvetített értékeket, márpedig csak így válhatna magatartásuk formáló elemeivé. Az iskoláknak képessé és alkalmassá kell tenni a fiatalokat a társadalomban való al­kotó részvételre. Ez több és nehezebb, igé­nyesebb feladat is, mint egy elvont norma- rendszerhez való adaptálás. Egy ilyen gya­korlatot nem is lehet elvont pedagógiai cél­kitűzésekből redukálni, hanem reformkísér­letek tapasztalatain keresztül lehet csak ki­alakítani. Szó esett arról, hogy a pedagógia fejlő­désében igen sok volt a törésvonal, mivel közvetlenül volt kiszolgáltatva a politikai koncepcióváltásoknak. Szükség van ezért ezen a területen is nagyobb autonómiára és folyamatosságra. Közvetlenül ideológiai oktatással kapcsolatban is felmerült néhány gond, felmerült az igény a kísérletezés jo­gára. Felmerült az az igény, hogy a peda­gógusokat jobban vonják be az ideológiai oktatás tartalmi és formai korszerűsítésébe. Érdekes kísérletről hallottunk beszámolót, amely arra irányult, hogy Lukács ontológiai szemléletét hasznosítsa, érvényesítse az ok­tatásban, az emberi cselekvés és gondolko­dás filozófiai alapjainak kidolgozására kon­centrálva. Az ideológiai közvetítés egyik legfonto­sabb eszközének, a tömegkommunikációnak a szerepéről élénk eszmecsere folyt. Felme­rült az, hogy a tömegkommunikációt gya­korlatilag méltánytalan kritika éri, amikor is a valóság tükörképét marasztalják el a valóság ellentmondásaiért. A tömegkom­munikáció mindmáig a legfontosabb legiti­máló erő a társadalomban, ezért nincs ok ideológiai bűnbak keresésére a tömegkom­munikáció tevékenységével kapcsolatban. A tömegkommunikáció ideológiai szerepének elemzéséhez a társadalmi nyilvánosság szer­kezetének változásait is elemezni kell, ami magáról' az eszközről azokra a társadalmi, politikai mechanizmusokra irányítja a fi­Mit tegyünk egy erősödő relativisztikus hangulattal szemben? — vetette fel a fő gondolatot a szekció. Nagyon nehéz hely­zetben, olyan gazdasági és politikai szituá­cióban, amikor mikro és makro szinten ren­geteg tényező hat az erkölcs ellen, mégis ítélkezni, álláspontot kell elfoglalni, és mo­rálisan cselekedni — vontuk le a tanulsá­got. Ezt a felelősséget nem háríthatjuk el magunktól. gyeimet, amelyek az információ termelését és elosztását, hatalom és információ viszo­nyát meghatározzák. A nyilvánosság új modelljének kialakítására kell törekedni, amelyben, ha nem is mondható ki minden, de nem is kell versenyezni a nagyotmondás" ban, de legalább, ami megtehető, az ki­mondható is legyen, az egyik hozzászóló megfogalmazása szerint. Feli kell tárni a tájékoztatás érdekkö­töttségét is, szükség van egy olyan kommu­nikációs politikának a kialakítására is, ami a kézi vezérlés eluralkodása helyett elvsze­rű, művelődéspolitikai és tájékoztatáspoli­tikái alapelveken nyugvó, hosszú távú, sta­bil irányítást jelent. Ez a tömegkommuni­káció megfelelő tagoltságának belső funk­ciómegoszlásának a tiszteletben tartását is magában foglalja. Szó esett az újságírói hivatás becsületé­nek a megvédéséről, ennek a szükségessé­géről. Sok szó éri ma az újságírói munkát, pedig a legfontosabb értelmiségi funkciók egyike, amely politikai értékeket közvetít, de teremt is, amennyiben közvéleményt formáló feladatot tölt be. A közgondolkodás ideológiai tagoltságá­ról készült pillanatfelvétel, ami az írásbelii előterjesztései között szerepel, beszámol a tömegkommunikációs kutató központban végzett munkáról. Ezzel kapcsolatban szó esett arról, hogy az utóbbi egy-két év bi­zonyos szempontból relativizálta az itteni kutatási eredményeket. A közgondolkodás­ban az elemzés bizonyos értékcsomósodá­si pontokat tudott kiemelni, tudjuk, hogy a közgondolkodás mindig eklektikusabb, mint az értelmiségi közvéleményben talál­ható, vagy fellelhető ideológiai tagozódás. Ügy tűnik, hogy az utóbbi egy-két évben relativizálódtak olyan értékek, amelyek ko­rábban a társadalmi rendszer legitimitásá­nak stabil elemeit képezték. Bizonytalanság tapasztalható olyan érté­kekben, mint a létbiztonság, a teljes foglal­koztatottság stb. Ez a kérdés felveti azt — és ez többször előjött —, hogy a szocialista alapértékeknek valamiféle újrafogalmazásá­ra, újraértelmezésére szükség lenne. Mit te­kintünk folyamatosan érvényesnek, ma is vállalhatónak, mi az, ami esetleg konkrét történelmi időszak illúziói közé tartozik, vagy túldimenzionált várakozásokat kel­tett? Felmerült az a kérdés, hogy miként lehet­ne az értékek érvényesítését jobban előse­gíteni. El'képzelhető-e olyan magatartás, amelyik az értékek folyamatosságát mutat­ja, ugyanakkor hajlamos a társadalmi, gaz­dasági és politikai struktúráknak a reform­jára. Mindezt abból a célból, hogy az érté­kek folyamatosságát és érvényesítését job­ban előmozdítsa. Különösen élesen merül fel az értékek problémája az ifjúsággal kapcsolatban, amelynek számára sajátos élethelyzetéből, mai szituációjából eredően, az olyan hagyományos értékek, mint az egyenlőség, az igazságosság, jólét, biztonság stb. másként merülnek fel, mint egy ko­rábbi generáció számára. Egy felszólaló megfogalmazása szerint a politika az elmúlt időszakban nem volt túl­ságosan ifjúságpárti. Vita folyt arról, hogy az ifjúságnak, a nemzedéknek hol a helye ideológiai életünkben, mennyi esélye van a mai fiataloknak arra, hogy ők is sajátos nemzedékké kovácsolódjanak. Vitatkoztak arról is, hogy az ifjúság depontizált, pasz- szív, nem érdeklődik a politikai jelenségek iránt, az ideológia is hidegen hagyja. Az ifjúság éppenséggel nem depontizált, ha­nem szeretne részt venni, befolyást gyako­rolni a saját sorát is érintő politikai folya­matokba, de gyakorlatilag nem találja meg az ehhez megfelelő formákat, és idegenek a számára azok a szervezeti és ideológiai formák, amelyekben ezt a tevékenységet ki­fejthetné, és a saját arculatát megtalálhat­ná. Szükség van arra, hogy az ifjúság kö­rében ezért mind az értékekről folyó viták­ban, mind a szocializmus lényegéről folyó vitákban elérjünk olyan újításokat, egy olyan megújulást, amely számukra is átél- hetővé teszi a szocialista jövőt és az ő te­vékeny közreműködésükkel fogalmazza új­ra a szocializmus koncepcióját. Vita folyt a reformfolyamat és az elmé­let viszonyáról. Felmerült, hogy az elmúlt időszakban, amikor a reform megtorpant, illetve felemás módon érvényesült, mi volt ebben az ideológia felelőssége, mi volt eb­ben a reformereknek a felelőssége, amennyiben nem fogalmazták meg, vagy nem általánosították a reformelképzelései­ket valamilyen elmélet formájában. Itt el­lentétes álláspontok fogalmazódtak meg, nem született konszenzus ebben a kérdés­ben. Ügy fogalmazódott meg, hogy a re­form maga folyamatos, pragmatikus adap­tálódási jelent a változó viszonyokhoz, és nem igényel egy átfogó, eredeti megalapo­zást. Volt olyan, aki azt az álláspontot képvi­selte, hogy épp az átfogó elméleti koncep­ció hiánya az, amely a reformot ideológiai­lag mindig támadhatóvá teszi, és ahelyett, hogy a párt által kezdeményezett és két­ségtelenül progresszív lépéseket jelentő újí­tásokat ideológiailag szentesített volna, ép­pen egy ilyen ideológiai vákuum folytán lehetőséget adott ilyen reformlépések ideo­lógiai diffamálására. E kérdésekhez továb­bi viták szükségesek ahhoz, hogy az ideoló­gia tényleges szerepét, az elméleti aktivi­tásnak a szükségességét a reform folyama­tában tisztázzuk. Ugyancsak vita folyt az ideológiai plura­lizmus értelmezéséről, amelynek létét az ideológiai tézisek is megfogalmazták, amelyről ma másként gondolkodunk, mint korábban. Ugyanakkor felmerült az a kérdés, hogy nézetek eklektikus egymás- mellettisége a társadalom egész szellemi életében, akár a marxizmuson belül, az nem önmagában kívánatos állapot, nem öncél. A kulturális pluralizmussal kapcsolatban megfogalmazta az egyik hozzászóló, hogy nem eklektikus egymásmelletiségnek, ha­nem polifóniának kell lennie. Egymással párbeszédben, dialógusban álló irányzatok­ra van szükség. Felmerült a tolarencia szükségessége, volt vita a baloldaliság ér­telméről is. Élesen úgy fogalmaztak, hogy a baloldalisággal kapcsolatos elhárítósma- gatartás ma túlságosan erős, nem tolerálják a baloldaliságot. Azt is állította, hogy a sztálinizmus számára éppúgy demokratiz­must kell biztosítani, mint az oppozíciója számára. Sokan azt mondták, hogy a bal­oldaliság mindig is egy hatalomvédte ben- sőséget élvezett, s kinőtte a gyermekcipőt. Az ezekkel kapcsolatos vitát feltétlenül meg kell vívni a mai ideológiai életben. Azt mondták, hogy az sem volna jó, ha a revi- zionizmus, vagy a jobboldaliság, ami eddig fő veszélynek tűnt, az kerülne valamiféle hivatalos álláspont rangjára. Ezek is mutatják, szükség van arra, hogy az ideológiai vitát egy nagyon toleráns lég­körben vívjuk meg. Megfogalmazódott az az igény is, mely szerint szükség van arra, hogy a saját pártunk ideológiai arculatát karakterisztikusabban jelenítsük meg. Meg­fogalmazódott, hogy a pártnak a munkás­Tisztelt Elvtársnők, Elvtársak! Természetessé és megszokottá vált, hogy országos érdeklődés kíséri tanácskozásain­kat. Kiemelkedő volt ebben a sorozatban a kapitalizmus mai jellemzőit bemutató ka­posvári, majd a szocialista építés magyar- országi tapasztalatait elemző szegedi elmé­leti konferenciánk. A szocializmus hazai fejlődésének tudományos igényű bemutatá­sa széles körű visszhangot váltott ki mind az ország közvéleményében, mind határa­inkon túl. A tudomány képviselői éppúgy meríthettek a viták kincseskamráiból, ered­ményeiből, mint a politika alkotói. Sőt, a Központi Bizottság, illetve a Politikai Bi­zottság által megtárgyalt és vitára bocsá­tott, az ideológiai munka időszerű kérdé­seiről, valamint a párt vezető szerepéről társadalmunkban, s a politikai intézmény- rendszer továbbfejlesztéséről szóló doku­mentumok egyik bázisát, a szegedi tanács­kozás elméleti, politikai tapasztalatai ké­pezték. Mostani konferenciánk szellemi terméke sem előzmények nélkül jött létre. A KB Agitációs és Propaganda Bizottságának 1985. december 15-i állásfoglalása alapján meg­kezdődött a társadalmi, gazdasági fejlődé­sünk világnézeti, erkölcsi problémáinak vizsgálata. A több mint egy éve elhunyt kiváló tudósunk és elvtársunk, Lukács Jó­zsef vezetésével a témában ad hoc team-ek végeztek elméleti jellegű kutatásokat, em­pirikus szociológiai másodelemzéseket, és vizsgálták a különböző közvetítő tényezők hatásait. Az írásban kiküldött tanulmá­nyok, összefoglalók nagyrészt ennek a mun­kának értékei, produktumai. Tanácskozásunk időszerűségét bizonyít­ja, hogy az eltelt egy-másfél évtizedben a világon igen éles és gyors változások zaj­lottak le, s ezek a változások alapvetően rendeztek át gazdaságot, hagyományos ter­melési kereteket, piacot, nemzetközi mun­kamegosztást. A globalizálódott világon be­lül a szocializmusban lezajló új jelenségek a szocializmus múltjának, jelenének és jö­vőjének folyamatai felvetnek olyan prob­lémákat, amelyek az etikai, világnézeti ösz- szefüggések újbóli átgondolását, megköze­lítését teszik szükségessé. Erről beszélget­tünk, vitatkoztunk itt Békéscsabán. A konferenciánkat aktualizálta az a tény, hogy hazánkban az ismert társadalmi-gaz­dasági viszonylatok új, konfliktusos szituá­ciót teremtettek és ennek a helyzetnek az erkölcsi, világnézeti következtetéseit mind­eddig csak részben vontuk le. Az erkölcsi problémák, világnézeti bizonytalanságok feloldására teendő javaslatok itt és most értékes módon megfogalmazódtak. Annak ellenére, hogy a marxizmus—le- ninizmus meghatározó, hegemón szerepet vívott ki a szellemi élet és a közgondolko­dás bizonyos részében, az elmélet és a kü­lönböző intézmények nevelő munkája a gya­korlati szükségletekhez képest még késés­ben van. A viták során világosan körvona­lazódott, hogy a marxizmus—leninizmus vagy elvont, vagy vulgarizált világ- és tár­sadalomképként él a közvéleményt formá­lók jelentős részében. A lakosság többsége pedig prakticista módon közeledik a mar­xizmushoz: mai tetteinek igazolását várja tőle. Következésképpen az elkövetkező idő­szakban számolunk azzal, hdgy a marxista mozgalmi hagyományai, ennek egész szim­bólumrendszere, ideológiai tradíciói ne de­valválódjanak, mert ez devalválja tulajdon­képpen a párt mai pozícióját, mai ideoló­giáját is. Megfogalmazódott, hogy szükség van a szocializmusfelfogás korszerű kialakítására. Olyan szocializmusfelfogást kell kialakíta­ni, amely tartalmazza egyrészt a múlt szo­cialista fejlődésének önkritikus elemzését, amely a jelenben a világfejlődés és a szo­cializmus ellentmondásos tendenciáit szám­ba veszi, és amely a jövő alternatív lehető­ségeit, benne a saját erőfeszítések szerepét is tisztázza. A szocialista fejlődés klasszikus típusá­nak elméleti tudatosítására nagyobb mér­tékben van szükség az eddigieknél. Elemez­ni kell, -hogy miféle sajátos politikai és ideológiai struktúrák alakultak ki, ame­lyeknek máig tartó hatása van. Az ’50-es' évekkel kapcsolatban sok szempontból szembenéztünk ezzel a múlttal, a múlt be­vallásán túlmenően szükség volna tudomá­nyos, elméleti feldolgozásra is. Volt, aki egyfajta marxista reformáció szükségessé­gére hívta fel a figyelmet, az eredeti marxi elképzelésekhez való visszatérésre. Szükség volna arra, hogy a marxista tradícióban is egy szélesebb nyitást érvényesítsünk a mar­xista hagyománnyal való kapcsolatot az eddiginél tágabban, kevésbé szűkebben va­lósítsuk meg. A jövőt illető alternatívákat kellene megfogalmazni, amely számol a történelmi lehetőségekkel. Kitűnt, hogy bármilyennek is minősítjük a mai helyzetet, kétségkívül létezik egy bi­zonyos politikai, bizalmi válság, amellyel szembe kell nézni. De azt is tudatosítani kell, hogy nem lehet ezt pusztán ideológiai eszközökkel megoldani, ehhez politikai esz­közök kellenek. Szívós munkára, erőfeszí­tésekre. alkotó vitákra van szükség. Szem­be kell szállni a bénító válsághangulatok­kal, ez volt a vita kicsengése, szembe kell szállni az ideológiaellenességgel. A valóságról való gondolkodás realizmu­sát kell érvényesíteni az ideológiai viták­ban, s az ideológiai aktivitás minőségéért felelősséggel tartozunk. világnézet nincs hazánkban ma még mo­nopol helyzetben. Jelentős, nem marxista felfogású tömegek vannak és hatnak, so­kasodik azoknak a száma is — különösen a fiatalok körében —, akik sajnos indife- rens réteget alkotnak. v, Bonyolítja helyzetünket, hogy a propa­ganda, az agitáció, a tájékoztatás, az álla­mi oktatási intézmények, valamint a csa­lód nemegyszer egymást neutralizáló hatá­sa visszaveti az erkölcs, a világnézet for­málását. Eszmei, politikai nevelőmunkánk­ban nem érvényesül megfelelően sem az el­méleti igényesség, sem a helyes gyakorlatra való orientálás. Erről vitatkoztunk, ismer­tük meg egymás nézeteit e három napban. Kedves Elvtársak! Konferenciánk lényeges eredménye, hogy interdiszciplináris megközelítéssel a filozó­fia, a neveléstudomány és az informatika, valamint más tudományágak kutatási ered­ményeit figyelembe véve megpróbáltuk több-kevesebb sikerrel általánosítani az erkölcsi-világnézeti kérdések, tények, je­lenségek, törekvések, folyamatok társadal­mi, gazdasági és történeti logikai összefüg­géseit. A tanácskozással mindenekelőtt azt kí­vántuk elérni, hogy az elméleti és gyakor­lati szakemberek, kutatók, marxista okta­tók vitában hozzák felszínre a tudomány mai eredményeit és vonják le a praxisból eredő tapasztalatok elméleti általánosítását. Politikai kérdés számunkra, hogy megfele­lően orientáljuk az embereket a bizonyta­lan értékek világában, az új társadalmi- gazdasági változások közepette az egyén életvitelének új körülményei között. Hasz­nos, fontos lépéseket tettünk azoknak a szükségleteknek a megfogalmazására is, mely szükségleteket a társadalmi, gazdasági élet és a magánszféra előrejelezhető moz­gási, fejlődési lehetőségei és korlátái állí­tanak az erkölcs és világnézet formálása elé. A mi „eredőnk” a szocializmus. Így ter­mészetes volt a törekvés, hogy sokrétű analízissel, sokoldalúan elemezzük eddigi tévedéseinket, kitörjünk a dogmák szorítá­sából, megszabaduljunk a megcsontosodott tételektől, kanonizált, a marxizmus orvén hangoztatott kitételektől, bátran szembe­szálljunk az idejétmúlt ásalag nézetekkel. Tanácskozásunk vezető 'elvévé vált az a felismerés, hogy: „Az útkereséssel együtt jár, hogy az új jelenségek megközelítésé­ben, értelmezésében egymástól eltérő, több­féle válasz születhet. A szocializmus kér­déseiről az egyes konkrét lépések szüksé­gességéről', azok következményeinek a meg­ítéléséről nemcsak a más világnézetet valló, hanem a marxisták körében is egymástól eltérő elképzelések alakulhatnak ki. Az el­méleti, politikai, ideológiai véleménykü­lönbségeket alkotó szellemi vitákban és gya­korlati tapasztalatok alapján szükséges tisztázni.” Ügy vélem, maga a tanácskozás témája is arra ösztönzött bennünket, hogy itt most tisztázó, toleráns párbeszédet folytassunk. Vitáink, elmélkedéseink nagy értéke, hogy a felelős dialógusban, a közös gondolkodás­ban nem maradhatunk meg a diagnózisnál, hanem terápiás javaslatokkal is éltünk, to­vábblépésre ösztönözve, s a mai és a hol­napi cselekvéshez elméleti, eszmei támpon­tot adva. II 3-as szekció vita-összefoglalója Lakatos Ernő zárszava

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents