Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-24 / 71. szám

1988. március 24., csütörtök Helytörténész Kevermesen Fokosgyüjtemény felsőfokon és egyebek „Emlék Bözsinek” — olva­som a nehézpuska hüvelyé­ből ügyesen összeeszkábált öngyújtó feliratát, s megló­dul a fantáziám: egy világ­égés sem választotta el a két fiatalt. Bözsii nap mint nap kiállt a fehérre meszelt ház kapujába, s leste a postást, hátha jó hírt hoz a frontról, rég látott kedvesétől. Aztán megérkezett a (számomra anonim) fiatalember, s hoz­ta az ajándékot, mellyel annyit bíbelődött a lövész- árok mélyén meghúzódva. Bözsi nem dohányzott. még­is forró öleléssel jutalmazta az aprócska remekművet. . . Etelkának vázát készített 1943-ban Pista. Talán virá­got is szakajtott bele, mikor átadta, lelkének egy darab­kájával. Mert ezekben a re­mekbe szabott frontemlé­kekbe — némelyik művészi munka — bizony a katonák lelke is benne van. Leg­alábbis tulajdonosuk, a ke- vermesi Pelle Ferenc ígyvé- kedik ... Az ódon bútorokkal be­rendezett ebédlőben telep­szünk le. a kiállítóhelynek is beillő nagyszoba szom­szédságában . .. Kérdezek, s ő szívesen válaszolgat, hisz arról beszélgetünk, ami min­dig is kedves időtöltése volt: helytörténeti gyűjtésről. — Dombegyházán a Her- mina-májori iskolában kezd­tem tanítani 1948. október 20-án. Két évig voltam ott, közben elkezdtem a főisko­lát. Dombegyházán már ma­tematika, fizika és kémia szakot tanítottam, ám ha­marosan érdekelni kezdett a helytörténet is. Mindig szülőfalujába. Ke- vermesre vágyott vissza. A kerülő azonban még itt sem ért véget, hiszen 1953-ban, mikor kérte hazahelyezését, úgy döntöttek: ha akar, me­het. de Kunágotára . .. — Végre 1956 szeptembe­rével elkezdhettem tanítani itt, Kevermesen. S ha már pályafutásom állomásait ed­dig elmondtam, végigsoro­lom munkahelyeimet: 1979- ig tanítottam itt, közben 1957-ben kineveztek mate­matika—fizika szakos szak- felügyelőnek, majd 1967-től 1971-ig vezető szakfelügyelő voltam. Kilenc évig félállás­ban, majd 1979-től 1987-ig főállásban dolgoztam a me­gyei pedagógiai intézetben. Ennyi utazgatás mellett, közben — hiszen Kevermes- hez mindig hű maradt — jutott ideje a helytörténetre is . . . — Ötödéves voltam a ta­nítóképzőben, mikor kará­csony előtt azt a „harci fel­adatot” kaptuk a földrajz szakos tanárunktól, hogy ké­szítsünk egy 20 oldalas hely- történeti dolgozatot. Hát mit mondjak, nagyon megtetszett ez a dolog. Később, 1960-ban újabb ösztönzést kapott. Megjelent dr. Maday Pál „Békés me­gye városainak és községei­nek története” című könyve, melynek Kevermesről szóló állításai nem voltak kellő­képpen bizonyítva ... Pelle Ferencet nem hagyta nyu­godni a kérdés: hol lehetett a középkori Kevermes? — 1963-ban, a Bartahal- mon ásatást kezdett a szege­di múzeum. Nagy Katalin régész irányításával jól ha­ladt a munka. A halom kö­zepén középkori templom nyomaira bukkantunk. Mel­lette temető volt, melybe többszörösen temetkeztek ... Az események gyorsan követték egymást. 1965-ben ünnepelték Kevermes köz­Három éve immár, hogy személyesen is találkoztam Markó Ivánnal. Egy kimerí­tő délelőtti próba után töl­töttünk számomra emléke­zetes időit. Fáradt volt, mint egy maratoni távot végig­vágtázó csodaatléta, mégis olyan belső tüzektől izzott. mintha bármely pillanatban képes lenne újra nekivágni a nagy mutatványnak. Leír­tam a telefonszámát, mond­ta, hívhatom késő este is, éjjel 1 óráig mindig ébren van. Nem zavarnám a csen­getéssel? Nincs gyereke, akit felébresztenék? — kér­deztem. Ó, ha nékem fiam lenne, minden gondolatom­mal csak őt szeretném, ak­kor nem lenne szükségem a táncra — sóhajtott Markó Iván. Azóta nem beszéltem vele. csak az új bemutatóit iláttam. Lehet, hogy időköz­ben ikrei születtek — adná égi —, de hogy a tánc és a gyerekek iránti hatványo­zott szerelme csak fokozó­dott, arra tanú vagyok. És tanú mindenek fölött a bu­dapesti tavaszi fesztiválon bemutatott új produkció, Az álmok ura. Nemcsak mesét, fontos gondolatokat közöl Markó Iván táncszínháza, de kris- tálycsillogású filozófia, kö­vetésre méltó életszemlélet is sugárzik a közönség felé. Remény, hogy minden hely­zetből van kiút, hiszen gye­rekeink még romlatlanok, tehetségesek, töretlen hitű- ek. őket kell segíteni leg­jobb tudásunk szerint, s ál­taluk megtisztulhatunk va­lamennyien. Egy kis balett­növendék vágyairól, az el­képzelt Tükörlány szépségé­ről, színes kavargásról, ri­asztó fekete erőkről és az álmok urának varázsos ere­jéről szól a történet. Mint minden jó mesében, itt is eljutunk tündéri tartomá­nyokba, pokoljárás után a csillagok honába, s ha ösz- szetörni látszik a csalóka kép, figyelmeztet a földi tör­vény: dolgozz, légy fegyel­mezett! Győri Balett. De jó, hogy tanúi lehetünk, miként tör­ténik a teremtés. Amikor a látsza* szerinti semmiből testet ölt, megizmosodik, győzelemre jut a szépség, az erő. a tisztaság. Kell itt len­ni, máshol is, mélyben rej­tező forrásoknak, amelyek csak varázsütésre várnak, konok, megszállott mágusok sistergő tehetségére, és lám a felszínre tör, megállítha­tatlanul, a vibráló tűz káp­Popova Alészja, Kántor Ka­talin és Markó Iván rázata, a gyógyító víz simo- gatása. Játszom a gondolat­tal: vajon, ha annak idején nem Győrbe „csábítják” Markó Ivánt, hanem mond­juk Orosházára, Gyomára vagy Dévaványára, akkor ta­lán most nekünk lenne vi­lághírű balettünk? Hiszen itt is éppen olyan Magyar- ország venné körül, ingerel­né a tehetségeket, mint bár­hol másutt, széles e hazá­ban. Torz értékítéletünk mi­att a helybéli fooicsapat tar­talék kapusa itt is gondtala­nabbal élne, mint a világ­hírt ostromló művészek. Kisszerű gáncsoskodások tar­taléklángján nálunk is per- zselődme a lélek, de ha ké­pes fölényesein túllobogni a flz álmok ura Markó Iván táncszínháza a budapesti tavaszi fesztiválon HANGSZÓRÓ A rádió egyik leghallgatottabb, legmaibb műsora a 168 óra, Mester Ákos rádiós hetilapja. Felkavaró, rádöb­bentő, korszerűen orientáló riportjait, beszélgetéseit hall­gatva minden alkalommal tévedhetetlenül érzem a kon­cepciót: az ember szolgálatát, kissé közhelyesebben: a dolgozó ember szolgálatát. Mert szolgálni sokféleképpen lehet, azzal is, ha valamely ügyben kemény bírálat hang­zik el, netán a gúny nyilai is röpködnek, azzal' is, hogy a hallgató megérzi: törődnek vele és tiszta embertársi közelből szólnak hozzá, nem pedig a támadhatatlanság csúcsairól, egyáltalán azzal, ha a kisember szava is any- nyit ér benne, mint a nem kisemberé... Most mondjam, hogy a 168 óra régóta ilyen? Hiszen ez a múlt heti volt a 840. adás! Osszuk el 52-vel, annyi év! Múltja tehát már van és tekintélyes. A jövője pedig be­láthatatlan: a 168 óra egyszerűen nélkülözhetetlen. „Vak kislány vagyok...” Persze, tudom én, nem elég „kinyilatkoztatni”, bizo­nyítani , kell. Ezúttal azt, hogy Mester Ákos hetilapja mi­ért „nélkülözhetetlen”. (Nekem és sok társamnak; habár olyanok is akadnak bőségesen, akik megvonnák tőle a szót, ha tehetnék.) Akkor pedig hol mondhatta volna el az a több száz telefonáló és kétezer (!) levélíró magányá­nak iszonyatait a Jó reggelt! egyik szokatlan riportja után, melyben egy kartörést szenvedett 58 éves hölgy kijelentette: ha meggyógyul, hetenként 1-2 alkalommal ingyen segít a magányosoknak, mert önmaga sorsán érzi, mi az: egyedül lenni és újra csak egyedül. Igaz, hogy az ajánlkozó teléfonszóra a pedagógus-szak­szervezet (budapesti) akárkije arra gyanakodott, hogy a hölgy nyilván szexuális partnert keres (ül), a nagykö­zönség azonban vette a lapot. Kondor Katalin pedig a fáradtságot, hogy rögzítsen néhány beszélgetést, melyek elképesztő magány-nyomorúságokat, elképesztő szeretet­és barátságéhséget tártak fel, melyek az egyes ember ilyen sorshelyzetében a legeslegelső helyen kiáltanak se­gítségért, és akkor is léteznek, ha a hivatalnokos észjárás obszcén fantáziája egészen másra gyanakszik. „Legyen valaki, aki törődik velem”, „Én vak kislány vagyok és imádom az idős néniket”, „Borzasztó, hogy nincs kihez szólni” — sírja telefonkagylóba egy 73 éves asszony, aki­nek férje négy éve örökre elaludt. . . Lavina indult el tehát abból, hogy valaki megfogadta, ha felgyógyul, ingyen segít a rászorulóknak. Ingyen be­szélget egy vak kislánnyal, Ingyen meghallgatja a meg­hallgatásra vágyók panaszait, ingyen kiszellőztet, hogy a magányos öregek lakásába is beszökhessen az orgona il­lát, ha tavaszodik az ég. És ez a gyanús? Mester Ákos: „Szervezett segítségre van szükség, ez állami és társadalmi feladat.” Hogy elvihessék a jó szót, a szeretetet, az élet örömeit azoknak, akik számára már-már megszűnt az élet. „Az ügyintézés etikája” Miért, hogy a beidegződések olyan lassan múlnák? Miért, hogy felszólíthatja egy “interjúalany magas szak- szervezeti tisztségből a 168 órát (is), hogy: „Olyan ügyek­be avatkozzanak be, ahol bizonyított, hogy nem intéz­kedtek”, hogy „kérdezzék meg a bejelentőt (levélírót), saját munkahelyi fórumon szóvá tették-e már gondjukat- bajukat, és ne azonnal a nehéztüzérséget vessék be”. Kü­lönösen, ha — mint elhangzott — „jogilag" semmiféle törvénysértés nem történt. Persze, hogy nem! Csak a bejelentő szerződését nem újították meg. Egyszóval: útilaput kötöttek a talpára. „Nem közölték vele, hogy elmehet, csak éppen a helyzet volt olyan; hogy él kellett mennie ...” Az ember óhatatlanul eltöpreng. Munkahelyi demok­ráciáról, emberségről. (Igaz, hogy ezekből nem terem fo­rint, még kevésbé deviza.) Töpreng azon, hogy miként mondható ki: elmentek ugyan az asszonyok (miután el­küldték őket), de „sírva és virágcsokorral”. Gúnyoló­dunk? Vagy esetlenikedünk? Tanulság a 168 órából: „Panaszos és újságíró egyszerre érzi, hogy össze kell fognia, ha már hivatalnak, intéz­ménynek és alkalmazottnak nem futja Időből, tehetség­ből és akaratból. Ha majd futja, senkii nem indul csa­tába és akkor nem a sajtó etikájáról szól a riport egy ügy kivizsgálása után, hanem az ügyintéző etikájáról, utólagos kivizsgálás nélkül'.” Eljöhet még ez az idő, úgy vélem. Sass Ervin KRESZ-tankönyv kerékpárosuknak ség fennállásának 150. év­fordulóját. A másfél évszá­zad történetét Pelle Ferenc írta meg, 1979-ben a helyi tűzoltóság emlékezett meg 75 éves jubileumáról. Pelle Ferenc erre az eseményre is könyvvel készült. És pályá­zatok egész során vett részt közben. Irt az iparosok tör­ténetéről, a békéscsabai Gyuska János életéről, Ke­vermes földrajzi neveiről, a kevermesi cigányok történe­téről és sok egyéb másról. Legutóbb a könyvtár törté­netét dolgozta fel. Közben amolyan „tárlat- látogatásra” invitál a nap­paliba. Ámulva nézem gaz­dag fokosgyűjteményét — van belőlük vagy kétszáz —, s a roskadásig rakott köny­vespolcot, melyen csak a Békés megyei vonatkozású irodalom kapott helyet. És a plakettek — büszkeségei —, melyek ugyancsak lokálpat­riotizmusát dicsérik: mind Békés megyei vonatkozású. Amíg az ágyúk lövedék­hüvelyéből készült remek­műveket nézegetem — mert ezekből is egy gyűjtemény­re való összejött —, terveid ről beszél: — Mindig van mit csinál­nom. 1990-ben ünnepeljük Kevermes 175. születésnap­ját. Tervezem, hogy az 1965. óta eltelt 25 évet feldolgo­zom, és az akkor megjelent történeti anyagot is kiegé­szítem az azóta előkerült adatokkal, bizonyítékokkal. Sokáig nézelődök még a könyvek s a régiségek kö­zött, s egyre az jár az eszemben: lesz-e, akinek to­vábbadja a gyűjteményt, s a tudásanyagot, mely egy élet szorgos munkáját öleli fel? Meg is kérdem, s mintha árnyék suhanna át az arcán. — Két lányom van, s az egyik, aki Veszprémben él, a helytörténeti tanításról ír­ta szakdolgozatát. A téma tehát érdekli, csakhogy ez nem minden. Meggyőződé­sem, hogy csak az lehet igazán jó helytörténész, aki szülőhelyén kutat, hiszen, azonosulnia kell a hellyel, mely a szülőföldje, a hazá­ja, az otthona. Enélkül nem megy! A lányom pedig Veszprémben él. A kérdés tehát nyitott ma­radt. Egy biztos. Környezete tisztelettel figyeli igyekeze­tét... „Ha idősebb embe­rekkel találkozók, alig tu­dom megelőzni őket a kö­szönésben !” Nagy Ágnes Fotó: Gál Edit lidércfényeken, még büszkék is volnánk rá, Ám, hogy miért nem teremnek na­gyobb számban sámánok ké­sel unokái, akik nemcsak táncra, de szép, okos szóra, korszerű gondolatra, tartal­mas életre is rábírnák a romlatlanokat, bizony meg­gondolandó. Csajkovszkij; Diótörő cí­mű balettzenéjére készült Markó Iván koreográfiája, ő táncolja a címszerepet. Űr az álmok fölött, akit persze magával ragad az álmodo­zás, de szíve szerint inkább gyönyörködni szeret saját „teremtményeiben”. Bizton­ságot adó jelenlétével segíti tanítványait, de ha kell, hát fergeteges tánccal ragadja tovább a kétségek közt ver- gődőket. Két tiszta tekinte­tű, nagy reményekre jogosí­tó kislány, az immár ifjú balerina Popova Alészja és Kántor Katalin egyenrangú társ a világhírű tanítómes­ter mellett. Fellépnek nagy számban a Győri Balett fel­nőtt művészei és a balett­iskola meghatóan ügyes gyermekszereplői. Jlátvá- nyos, színpompás estben gyönyörködhet a néző. A díszlet- és jelmeztervező, Gombár Judit. Ismét csatát nyert a bu­dapesti tavaszi fesztiválon a Győri Balett. Jó ügyért dol­goznak, értünk is felmutat­ják magukat. Tetteik értéke akkor lenne mégis az igazi, ha példájuk befogadásra ta­lálna távoli színtereken, éle­tünk jó reményei között. Andódy Tibor „A láb mindig kéznél van!” tartja egy találó mon­dás, ám a lábhoz ha egy kerékpár kelletik, akkor már a kerék is „lábnál van” ... A szójátékot félre téve, a ke­rékpározás roppant népsze­rű Magyarországon is. En­nek több oka van: vidéken a viszonylag gyors közleke­dés eszköze, a nagyvárosok­ban a szükséges mozgás­igény egyik legracionálisabb kielégítése. Ahogyan „gyalo­golni jó”, úgy kerekezni sem utolsó... Sajnálatos módon a gyalogosokat is gyakran éri baleset, ám a kerékpáros balesetek száma szinte ijesztő. A hírlapok, a rádió, a televízió gyakran felhívja a figyelmet a saj­nálatos kerékpárbalesetekne. Ismert, hogy az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács a társadalmi szervekkel kar­öltve mindent megtesz an­nak érdekében, hogy a ke­rékpáros-balesetek száma is jelentősen csökkenjen, illet-* ve a motorizáció terjedésé­vel ne növekedjék! A Népszava Lap- és Könyvkiadó, amelynek egyik feladata a munkavédelmi és biztonságtechnikai szakiro­dalom közreadása — örven­detes módon — foglalkozik a kerékpározás biztonságát segítő kiadványok kiadásá­val is. Az ilyen jellegű ki­adványok mindenképpen se­gítik a balesetek megelőzé­sét. A napokban már meg­vásárolható KRESZ-teszt- könyv kerékpárosoknak cí­mű Népszava-kiadvány, amely mérsékelt áron került forgalomba, bizonyára hasz­nos útmutatóként szolgál majd a kezdő és már rég­óta kerekezők számára egy­aránt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents