Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-23 / 70. szám
NÉPÚJSÁG Napirenden az orosházi kórház 1988. március 23., szerda Társadalombiztosítás változásokkal Orosháza Város Tanácsa Mihály András tanácselnök vezetésével a minap ülést tartott. A tanácsülés egyik fő témája volt Orosháza egészségügyi és szociális intézményhálózatának működéséről szóló beszámoló, melyet dr. Tóth Géza egészségügy! osztályvezető terjesztett elő. Kiemelten foglalkozott a városi kórház gondjaival. Napjainkban a legsürgetőbb feladatok közé tartozik az Az Áfor budapesti központjának ellenőrzési osztálya foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy milyen módon lehetne megelőzni ezeket a társadalomra egyre veszélyesebb bűncselekményeket. (Mivel megyénk kútjainak döntő többségét az Áfor üzemelteti, így a leírtak ezekre is vonatkoznak.) Az utóbbi 12 évben az országban az Áfor töltőállomásainál 378 bűncselekményt követtek, el, vagy kíséreltek meg. Nagy többségük — viszonylag veszélytelenebb —• betöréses lopás volt, emberéletet csak egy eset követelt. Az okozott kár meghaladta a négy és fél millió forintot, azonban ebből mindössze 780 ezer fo- rint nem térült meg. Annak ellenére, hogy a kárösszeg az ez idő alatti készpénzforgalomhoz képest — amely majdnem 190 milliárd forint Volt — elenyésző, az elmúlt években mintegy 180 millió forintot költöttek védelemre. Jelenleg is új megoldásokon törik a szakemberek a fejüket, és van már néhány konkrét elképzelésük is. Olyan perselyes megoldású páncélszekrényeket állítanak fel, amelyekhez a kutas — így természetesen a bűnelkövető sem — nem fér (Folytatás az 1■ oldalról) üvegek, amelyeknek árai máirc tus 21 -én v ál toztak. Nagy és jól látható számok kerültek a palackokra. — Jobb is, ha az üvegeket nézzük, azon a kis táblán nehezebb elolvasni — szólal meg mellettem egy idősebb néni. Nem ilyen egyértelmű a helyzet a megyeszékhelyen levő gyorsbüfében. Déli 12 órakor még sehol sem jelzik a betétdíjak változásait. Az üzletvezető szerint éppen azon dolgoznak, és perceken belül kikerül majd a tájékoztató ... Pedig ennek a tájékoztatásnak már a nyitáskor a vevők rendelkezésére kellett volna állnia. Ez vonatkozik a jaminai 102-es ABC-re is, ahol délután fél 2-kor még sehol sem láttunk semmilyen- tájékoztatást az üvegárakról. Az egyik hölgy számolgatja a markába nyomott pénzt, amit a visszavitt üvegekért kapott: orosházi kórház rekonstrukciós munkálatainak megkezdése, illetve a felújításra biztosított szűkös pénzügyi keretek kibővítése. A tanács az elmúlt 10 évben számtalan esetben kért nagyobb felújítási hányadot a megyei keretből. A súlyosbodó gondokat jelenleg 150 millió forintos beruházással lehetne enyhíteni. A beszámolót követően dr. Rácz László, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője hozzászólásában a kórház, a váhozzá, csak a posta járat tudja belőlük kivenni a pénzt. Automata oszlopokat szerelnek fel, amelyekből zsetonok bedobása után az autós önmagát szolgálhatja ki. (E zsetonokat pedig trafikokban, boltokban lehetne megvásárolni.) Ugyancsak a készpénzforgalom kiiktatását segítené a hitelkártyával történő fizetés is. A leginkább veszélyeztetett kutaknál pedig a legújabb technikai vívmányok alkalmazásával. Fény-, hangjelzéssel működő riasztóberendezések beállítását tervezik. A töltőállomásoknál eddig sem tiltották az őrzőkutyák alkalmazását, ám ez számos problémával és nagy költséggel jár. Az állat bgrkit megharaphat, tisztán tartása, etetése pedig sokba kerül. Felvetődött, hogy a kútkezelőknek biztosítsanak önvédelmi eszközöket. Mivel ez számos visszaélésre ad alkalmat, ezt az ötletet elvetették. Mindenképpen növelné a biztonságot, ha éjjel több kútkezelő dolgozna a jövőben. * * * Az Orosházán nemrégiben átadott Shell-kutat a legkorszerűbb vagyonvédelmi berendezésekkel szerelték fel. A pénzkezeléssel kapcsolatos ügyrendet a vagyon— A fene se tudja, menynyit kellett volna kapjak! Az üzletvezető-helyettes éppen a raktárt sepregeti. amikor rákérdezek; mennyit adnak az üvegeimért az új áron számítva? — Egy pillanat — feleli, és bellibben egy falatnyi irodába, ahonnan előhozza az új árakat felsoroló listát. — Úgy gondolom, hogy ez az üvegvisszaváltónál praktikusabb helyen lenne, mert ott a vevők is láthatnák ... — Máris kitesszük — mondja a hölgy készségiesen és távozáskor látóm, valóban kifüggesztette. OROSHÁZÁN üvegekkel megrakott kosárral indultam el hétfőn, hogy valamelyik üvegvisszaváltó helyen megszabaduljak felesleges terhemtől. A Csillag Áruház élelmiszerosztályán egy idős bácsi épp uni- cumos- és borosüveget szeretett volna becserélni. ros és a megye összefogásáról szólt, arról a segítőkész szándékról, amellyel a nehézségeket közösen áthidalhatják. a pénzügyi eszközöket előteremthetik. A továbbiakban a piacok, vásárok tartásáról szóló tanácsi rendelet módosításáról, a lakásügyi rendelkezések megalkotásáról döntöttek, és elfogadták az 1988. évi munkatervet. A tanácsülés bejelentésekkel zárult. cs. 1. védelmi szempontok figyelembevételével alakították ki. A Bolond típusú lángbiztos páncélszekrény feltörése még a legfelkészültebb „mackósnak” is komoly feladatot jelentene. A kútnál csak minimális készpénzt tárolnak, az elszállítása folyamatosan történik. Az esetleges támadásoknál a kutasok mind az oszlopoknál, mind a belső helyiségekben észrevétlenül hozhatják működésbe a korszerű riasztóberendezéseket. A rendőrség gyakran járőröz a környéken, és az is megnehezíti a meglepetésszerű támadást, hogy a töltőállomás a hatalmas teljesítményű világítótestek következtében a legsötétebb éjszaka is nappali fényben úszik. Az éjjelenként dolgozó két kútkezelőnek rendkívül éber, jól idomított németjuhász kutya segít az őrzésben. S ha mindezek ellenére mégis bűncselekményt kísérelnének meg a kút ellen, az ott dolgozóknak pontosan meghatározták, hogy milyen magatartást tanúsítsanak. Ha módjuk van rá természetesen meg kell akadályozniuk a támadást. Ezt azonban csak akkor tehetik, ha a saját életük vagy testi épségük ezzel nem kerül veszélybe. Egyéb esetben csak arra kell törekedniük, hogy minél pontosabb személyleírást tudjanak adni az elkövetőkről. Mindezek az intézkedések a szakemberek szerint nagyon hatékonyan segítik a benzinkutak védelmét, a közvéleményt is rendkívül irritáló, durva bűncselekmények megelőzése érdekében. B. Cs. — Sajnos az unicumosüve- get nem tudom átvenni, tessék megnézni az új betétdíj- rendszíert, kivonták ezt a íajtát — mutat az eladónő a falra, ahol nagy betűkkel nyomtatott új árjegyzék díszeleg. Én következem. Szeretném kosaram tartalmát a pultra helyezni, de Hegyi Ferencné — a zöldségosztály eladója — készségesen segít. — Hagyja csak, majd én kiválogatom, hogy melyik marad itt. A literes traubisodás, a Schweppes- és a borosüvegtől sikerül megszabadulnom. A többit máshol kell visszaváltanom. Következik a Dózsa ABC. Beállók a sorba, keresem az árjegyzéket, de sehol nem találom. Az előttem álló hölgy untcumosüveget vált vissza — legnagyobb meglepetésemre —, sikerrel. Én is megpróbálom „elsózni” a maradékot. Coca Cola-, orange- és csokoládéflipp- üvegemet egytől egyig beváltja az eladó. Kérdésemre, A társadalombiztosítás napjainkban is állandóan változó és várhatóan újabb reformokkal kiegészítő, majdnem minden állampolgárt érintő rendszer. Mindnyájunknak fontos, hogy világosan lássuk, kik intézik társadalombiztosítási ügyeinket, gondjainkkal kikhez fordulhatunk? Állami irányítás, érdekképviselet A megyében a társadalom- biztosítási ügyeket a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság és gyulai kirendeltsége intézi. Hozzájuk tartoznak a különféle ellátások, többek között a táppénz (gyermekápolási stb.). terhességi, gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, anyasági, temetési segély, családi pótlék, nyugdíjügyek és költségtérítések. A társadalombiztosítási dolgozók intézik más egyebek mellett a gyermekgondozási segélyt, a táppénzpótló segélyt, a hadkötelesek baleseti ellátását, a keresetkiegészítést, a cukorbetegek támogatását, a rendszeres szociális járadékot és az egészségügyi költségtérítéseket. Ha valaki ezekre a társadalombiztosítási juttatásokra nem jogosult. a legtöbb ellátás méltányossági alaptan is igényelhető. A méltányosságot az igazgatóság igazgatója engedélyezheti. A munkáltatók, vagy az önálló foglalkozásúak járadékot fizetnek dolgozóik és saját maguk után, ez jelenti a társadalombiztosítás fedezetét. A különféle határozatok ellen a munkahelyi vagy a megyei társadalombiztosítási tanácshoz, egyes esetekben a bírósághoz, a munkaügyi bírósághoz lehet fordulni. A legtöbb munkahelyen van társadalombiztosítási kifizetőhely, ezért az ellátásokat ott kell igényelni, és az rügyeket intézni. önkormányzati jellegű testület a Megyei Társadalombiztosítási Tanács (MTT). amelynek fő feladata a társadalombiztosítással és az ezzel összefüggő szociálpolitikai és egészségügyi ellátással kapcsolatos megyei tennivalók egyeztetése, a társadalombiztosítási jogorvoslati és egyes méltányossági ügyek elbírálása, a kivételes nyugellátások megállapítása. Az MTT-nek Gyulán hogy hol az új betétdíjakról szóló tájékoztató, Fuchs Csilla így válaszol: — Csak a mintaüvegeket helyeztük ki, az árjegyzéket még nem. Nekem itt benn a raktárban fel van írva minden üvegfajta új díjtétele, onnan tudom pontosan kiszámítani a visszajáró pénzt. — Visszaveszik azokat a palackokat is, amelyeket a betétdíjrendszerből kivontak? — Igen, április 21-ig. Itt igazodjon el az ember! Az egyik helyen mindent visszaváltanak, a másik helyen nem. A Békés Megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztályának körlevele mit., is mond? „ .. . töményszeszes formapalackok a fogyasztói betétdíjas rendszerből 1988. március 21-i határnappal törlésre kerülnek. Ezzel egyidejűleg ezen palackok fogyasztói forgalomban történő visszaváltása megszűnik." GYULÁN a középkorú házaspár már leadta üvegeit az Élésker Szupermarket üzletének üvegvisszaváltó helyén, alb'zottsága dolgozik, a megyében három szakbizottsága tevékenykedik a részterületeken (kivételes nyugdíjmegállapító, vitás ügyi és nyugdíjfellebbezést, valamint segélyezési). Az MTT elé kerülő ügyeket a társadalombiztosítási igazgatóság e célra szervezett munkacsoportja készíti elő. A 29 fős társadélomb i z tos í t ás i taná cs- ban az ágazati szakszervezetek és az érdekképviseleti szervek küldöttei vesznek részt és döntenek. Ügyintézés 8—14 óráig Megyénk lakóinak száma 1987-ben 419 ezer, közülük a társadalombiztosításra jogosultak 207 ezer 15-en voltak. A különféle társadalom- biztosítási juttatásokra, állampolgári jogon járó ellátásokra, így például családi pótlékra, anyasági segélyre, terhességi-gyermekágy segélyre, gyesre, gyedre, táppénzre, temetési és egyéb segélyre, gyógyászati szolgáltatásra, utazási költségtérítésre csaknem egymilliárd 400 millió forintot fizetett ki a társadalombiztosítás. Sokan vannak a nyugdíjasok is, 98 ezer 100-an. s juttatásuk évente 4 milliárd 73 millió forint kifizetését jelenti; Az alacsony nyugdíjak méltányossági alapon történő emelésére a megye 4 millió 6 ezer forintot kapott, ebből 2861 nyugdíjasnak tudtak átlagosan havi 215 forinttal többet kifizetni. A társadalombiztosítási igazgatóságnak a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tartoznak a legtöbb fizetnivalóval. de jelentős a tartozás a magánszektorban és a kisszervezetek esetében is. Gva- kori eset, hogy a járulék- tartozást adó módjára kell behajtania az igazgatóságnak. A megyei társadalombiztosítási' szervek naponta 8—14 óráig, hétfőn este 18 óráig várják az ügyfeleiket, s ez idő alatt tájékoztatják is a hozzájuk fordulókat. A nyugdíjasok ügyeit általában a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (Budapest, Váci út 69— 79. 1820) intézi, A megyei igazgatóságot Békéscsabán, a Luther utca 3. szám alatt, a kirendeltséget Gyulán, a Munkácsy út 2. szám alatt találják az ügyfelek. Az igazgatóságnál 185-en dolgoznak, a sok munka, és nem túl magas bér miatt gyakran változnak az ügyintézők. Önkormányzat az ügyfelekért Az MTT képviseli a társadalombiztosításra jogosultak érdekeit is, ellenőrzi, segíti az állami szervek munkáját. Szociálpolitikai, egészségügyi ellátási kérdések is tartoznak a feladatkörükbe. A társadalombiztosítási tanács és bizottságai 1987-ben 7 ezer 69 ügyben döntött. Foglalkoztak jogorvoslattal, betegellátási és családi pótlék, valamint nyugellátási ügyekben intézkedtek, közbenjártak segélyezésnél. Arra törekedtek, hogy a tanácsok és a munkáltatók javaslatára valóban a leginkább rászorulók részesüljenek a juttatásban. A városi és községi tanácsokat a segélyezettek névsoráról tájékoztatják. A társadalombiztosítási tanácshoz méltányossági nyugdíjemelési kérelemmel 4 ezer 836-an fordultak, közülük 4132 ügyet tárgyaltak. Az MTT értékelte a megyei táppénzes helyzetet, a társadalombiztosítási ellátást, a hátrányos helyzetű időskorúak segítését célzó intézkedéseket. a megye középtávú szociálpolitikai tervét, a munkáltatói nyugdíj-előíké- szítés menetét, a társadalombiztosítási tanácsok munkáját a különféle ágazati szakszervezetekben. Jó kapcsolatot építettek ki a pártbizottságokkal és tanácsokkal. munkájukat a megyei oárt-vb is eredményesnek ítélte. „A megye szociálpolitikai feladatainak megoldásában tevékenyen részt vesznek — állapították meg —, és céljuk, hogy kezdeményezzék a szociálpolitikai feszültségek feltárását és enyhítését." Munkaprogramjukban ez évben a társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer korszerűsítésével kapcsolatos vitáik és javaslatok megfő-, gálmazása szerepeli. Segítik az egészségmegőrző program megvalósulását, a társadalombiztosítás nyilvánosságának fokozását, a biztosításra jogosultak érdekeinek védelmét a szociálpolitikában és az egészségügyi ellátásban. Bede Zsóka — Hallottuk, hogy megváltoztak az árak — mond- • ják. — Láttuk a kifüggesztett árlistáit, de ki tudná azt megmondani, hogy ez az új vagy a régi . . . Egyébként minket nem nagyon érdekel, mit írnak a p>apírra. Fő, hogy megszabadulhassunk az üres üvegektől! Valóban, a nyomtatott plakáton nincs rajta, hogy: érvényes március 21-től. Ezt a bolt vezetője, Kanczler Erzsébet is elismeri. — Nemcsak ez nincs a plakáton — mondja —, hanem még az a rengeteg fajta üveg sincs felsorolva, amelyeket mi visszaveszünk. A mai napon valamivel lassabban ment a visszaváltás, mert a dolgozónknak alaposan át kellett néznie üvegfajtánként a listát. Véleményem szar i n t jobb an össze lehetett volna vonni az üvegfajták visszaváltási árait. A Gyulai Áfész 4. számú üzletében még nem találtunk plakátot. — A dekoratőrök nem készültek el a munkával — tájékoztat Kopányi László üzletvezető. — Azért a pénztárosaink és az üvegvisszavál- tók megkapták az új jegyzéket stencilezve. Remélem, holnap miár a vásárlók is olvashatják. Az üzletvezető azt is elmondta, hogy a kapott listán nem volt egészen egyértelmű. hogy melyik üveget, milyen kategóriába sorolják. SZARVASON mind az ABC-áruházak üvegvissizaváltó helyein, mind a kisebb éleim, iszer- boltokban jól látható helyen függesztették ki az új üveg- betétárakat mutató táblát. Sokan nem tudtak az új rendelkezésről, így az a középkorú hölgy sem, akit a Szabadság út.i ABC-áruház előtt szólítottam meg, s azt kérdezte: felemelték vagy pe- chemre netán leszállították az üvegek árát? A vásártéri ABC-be sörös-, boros- és üditőitalos üvegekkel igyekezett egy férfi. A négy, teletömött szatyor miatt alig bírta kinyitni a bejárati ajtót. Miközben segítettem neki, megemlítettem a szóban forgó árváltozást. ő sem tudott rólá, de kicsit derültebb lett az arca, amikor meglátta a táblán az új árakat. „Sem a lottón, sem a totón nem volt szerencsém, ez legalább egy kicsit kárpótol" — mondta, miközben zsebre- vágta a vissza járót. Dz áfor tervei, az orosházi Shell módszerei Benzinkútjaink biztonsága A Legfőbb Ügyészség a közelmúltban foglalkozott a benzinkutak biztonságával. Abban, hogy a téma napirendre került, közrejátszott a töltőállomások elleni támadások utóbbi időben .megnövekedett veszélye és egy nemrégiben elkövetett brutális bűntett is, amelynek egy debreceni kútkezelő esett áldozatául. Körkép Törékeny témánk: az üvegbetét