Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-27 / 49. szám

1988. február 27. szombat o Orlai Petrich Soma: Lány virággal Száz év festményei a Munkácsy Múzeum gyűjteményéből tyik Mátyás képviseli. A már felsoroltak mellett az 6 munkásságuk is jelentős he­lyet vívott ki a magyar mű­vészettörténetben. Vala­mennyien a korszak hazai művészetét meghatározó bé­csi, majd müncheni akadé­miai stílus képviselői, téma- választásukat pedig a feltö­rekvő polgárság reprezentá­ciós igényei és a nemzeti tö­rekvések határozták meg. Előbbi kielégítésére szület­tek az arcképek, míg az utóbbi törekvést a népi élet­képek képviselik. A századfordulón nincse­nek megyénkben a múlt szá­zadi művészekhez hasonló kvalitású festők. Békéscsa­bán az 1920-as évekre ala­kult ki egy művészréteg. A művészet tendenciáit ekkor és itt elsősorban a Munká- csy-hagyomány, másodsor­ban a nagybányaiak és szol­nokiak impresszionista örök­sége határozta meg. Erre az örökségre építettek a „csa­bai iskola” mesterei, akiket a tárlaton Veress Gusztáv, Csabai-Wágner József. Jan- kay Tibor, Gyoroki-Gyurkó Pál, Vidovszky Béla és Ja- kuba János képvisel. De ek­kor is voltak a megyének olyan művészei, akik tehet­ségük ismeretében az euró­pai modern törekvések meg­termékenyítő hatásával gaz­dagították a fenti örökséget. A francia Fauves és' a ku- bizmus hatása alatt indult, majd a posztimpresszioniz­mus stílusában festett Perl- rott Csaba Vilmos. A két világháború közötti időszak jelentős, az összművészet megteremtésére törekvő Bauhaus-mozgalmat pedig Pap Gyula munkái képvise­lik. A szeghalmi kiállítást a válogatást záró dátum (1940) idején már alkotó, a Tor­nyai- és Koszta-örökséget továbbvivő Kohán György képei zárják. B. Túrok Margit Múzeumaink műkincseit gyakran évtizedekre, sőt, en­nél hosszabb időre is elrej­tik a raktárak. Üjbóli felfe­dezésük, találkozásuk a kö­zönséggel a kutató muzeoló­gusok érdeklődésétől, lehe­tőségeitől függ. Pedig egy- egy területi jelleggel szerve­ződő gyűjtemény fontos ré­sze a hazai művészet törté­netének, darabjai az adott földrajzi terület művelődés- történetének dokumentumai­ként az ott élő emberekről, világról alkotott vélemé­nyükről, egymáshoz való vi­szonyukról közvetítenek üze­neteket az utókor számára. Ezért jelentős az a kiállítás, amelyet május 29-ig láthat­nak az érdeklődők Szeghal­mon a Sárréti' Múzeumban. A negyven kép időben száz évet fog át, keresztmet- sztet adva a magyar festé­szet fejlődéséről, és szűkebb hazánk művészeti törekvé­seiről. A művek a békéscsa­bai Munkácsy Mihály Mú­zeumban őrzött megyei mű­vészettörténeti gyűjtemény darabjai. A gyűjtemény megalapozása az 1899-ben életre hívott Múzeum-Egye­sület érdeme. Az első gyűj­tőköri koncepció, amely sze­rint a múzeum célja a múlt emlékeinek, a helyi és az in­nen elszármazott művészek alkotásainak gyűjtése, az év­tizedek során kiteljesedett, gyarapítva anyagát, az e tájegységgel szellemi közös­séget vállaló művészek alko­tásaival, a kortárs magyar grafikai, valamint a megyei nyomdászat hagyományaira alapozó alkalmazott grafikai munkákkal. A szeghalmi kiállítás anyagának válogatásánál el­sődleges szempont a megyei gyűjtemény bemutatása volt. A kiválasztott művek az­után maguk kínálták a to­vábbi lehetőséget, ti. azt, hogy segítségükkel érzékel­tetni lehessen azt a folyama­tot, amelynek során nemzeti festészetünk a kialakulástól eljutott a 20. század egyete­mes művészetéhez való fel­zárkózásig. Ennek megfelelően a nem­zeti festészet ún. „hősi” kor­szakát Barabás Miklós arc­képei, Munkácsy eláő mes­terének, a Gyulán is dolgo­zó Szamossy Eleknek egy vallási témájú képe, néhány ismeretlen festőtől származó kép; a megyei származásúak közül Orlai és Jankó János képei képviselik. A Bara­bástól és az ismeretlen fes­tőktől származó munkák a Wpnckheim- és az Almássy- család reprezentációs igé­nyeinek és művészetpártoló tevékenységének eredmé­nyeként születtek a múlt század ’50-es és ’60-as évei­ben. Ezek a művek Féja Gé­za (akkor itteni könyvtáros) gyűjtésével 1945—47 között kerültek be a múzeum gyűj­teményébe. A 19. század utolsó har­madát a csabai származású Haan Antal és a békési Jan­Dutka Ákos öregkori költészete Részletek egy készülő kismonográfiából Dutka Ákos több mint ki­lenc évtizedet felölelő élet­útja (1881—1972) és munkás­sága sajátos színfoltja szá­zadunk irodalomtörténeté­nek. Nagyváradi szerkesztő­ségekből induló pályája a Holnap mozgalmán át vezet a fővárosba. Dutka életének és mun­kásságának egyik fontos ce­zúrája az 1944-es esztendő. Ebben az évben — visszavo­nulva a nyilvános szereplés­től — kiköltözik Máriareme- tére, ott éli át az utolsó há­borús hónapokat s ott éri a felszabadulás is. önkéntes száműzetésével költői elhallgatás párosult. Egy irodalmi szenzációnak számító „felfedezésnek” kel­lett bekövetkeznie ahhoz, hogy ismét jelentkezzen. Amikor az Irodalmi Üjság addig ismeretlen, egyetlen kötetben sem szereplő Ady- versként közli Dutka 1905- ben írt Elereszt a puszta cí­mű költeményét, ismét meg­szólal; Fiatalok, még itt va­gyok című cikkével nemcsak kijavítja a tévedést, hanem egyúttal azt is tudatosítja, hogy él még a nagy idők ta­núja. Ettől kezdve ismét az ér­deklődés középpontjába ke­rül s élete hátralevő, két év­tizede számos vonatkozásban kárpótolja Dutkát a sok mel­lőzésért. Újságcikkek, ripor­tok, irodalmi estek szereplő­je lesz, egyetemi szakdolgo­zatokat, tanulmányokat ír­nak költészetéről, magas ál­lami kitüntetésekben része­sül. Költői-írói tevékenysége is valósággal megújul, 5 ver­seskötet és 2 „regényes kor­rajz” ennek az időszaknak a termése. Hosszú és sokolda­lú életpályája 1972. december 27-én bekövetkezett halálá­val zárult le. * * * Az idős ember jellegzetes témavilága a meghatározója Dutka Ákos „öszikéinek”, öregkori költészetének. Ért­hető, hogy az életről és ha­lálról vallott gondolatok sze­repelnek a leggyakrabban az utolsó negyedszázad Dutka- lírájában, — hiszen az évek múlásával természetes vele­járója ez az emberi létnek. A máriaremetei visszavo- nultság és magány kitűnő feltételeket teremtett a költő számára a bölcs tűnődésre, a meditativ gondolkodásra, megbékélten töprenghetett múltról, jelenről, jövőről — fiatalságról, öregségről, a lé­ten túli létről. Különösen a sorjázó születésnapok kínál­nak alkalmat a számvetésre. Ilyenkor az „életen túl, ha­lálon innen” realitásával te­szi mérlegre életét, munkás­ságát, A Holnaptól Remetéig megtett hosszú utat. Reálisan mérlegelve-érté- kelve írja le ... hősnek ke­vés voltál f korodnak meg túl sok... s a jelen már csak ritkán ad alkalmat az újabb bizonyításra. Bölcs rezignációval veszi tudomásul az egyre közeledő halált, hiszen tudja, hogy be­le kell nyugodnia a megvál- toztathatatlanba. Lehullunk lassan, mint érett dió... — írja csöndes beletörődéssel, azonban joggal bízik abban is, hogy akkor sem feledik majd el, amikor ... bukó nappal halkan elballagok I a vak és süket örök semmi­ségbe ... Dutka öregkori költészeté­ben jelentős szerepet kaptak a magánélet, a családi har­mónia ábrázolását képviselő Magda-versek. A Máriare- metén töltött közel három évtized első felében a költő már megoszthatta örömét, bánatát, gondjait, terveit fe­leségével: Magdával. A hoz­zá írt versekben a szeretet hangja és érzése mellett nyo­masztó teherként van jelen a halál gondolata is. Magda halála (1964) után égy meg­hatóan szép ciklussal emlé­kezik meg feleségéről. E cik­lus költeményeiben újraéli Dutka szerelmük, együtt töl­tött életük minden fontosabb eseményét. Valóságossá válik a költői fantázia nyomán a fiatalkori szerelem és való­ságossá válik a befejezett, lezárult élet után is tovább élő érzés: Most tudom csak — hogy elvesztettelek: / Űr Isten! mennyire, mennyire szerettelek ... Az öregkori Dutka-kötetek számos versének témája a múltra való emlékezés. Csön­des nosztalgiával gondol vissza ifjúságára, Váradra, a holnapos költőtársakra. Túl­zásoktól mentes tárgyilagos­sággal idézi vissza a „hét bátor titánt”, Kik dalolva hírről, szerelemről / Hajnalt kurjantottak Várad piacán, azonban mégis Ady az, aki­nek leggyakrabban ,áldoz”, több mint félévszázad távo­lából is hirdetve és vallva: Sámánunk maradtál Ady Endre... Éveinek számát megha­zudtoló frissességgel reagál Dutka a jelenre is. A háború megpróbáltatásai után újra­éledő világot szeretné jobbá formálni verseivel, azonban nem kerülik el figyelmét az új élettel járó hibák sem. Költeményeivel valóságos szintézisét adja e kor sajá­tosságainak. Pellengérre ál­lítja a társadalmi méretek­ben jelentkező hibákat, a Bort, búzát, embert, kenye­ret Almot, türelmet, ked­vet ... szakadatlanul őrlő „központosított óriás mal­mot”, a „mindig százzal szor­zott százalékban” kimutatott adatokat, a „koma, barát, protekció” burjánzását. Nem hallgatja el az iro­dalmi-művészeti életet gúzs­ba kötő dogmatikus szemlé­let gondjait sem: Közérthe­tőt, népiest, ebadta, / Nem mit költő szent láza farag­ta ... / Közérthetően! Ez dogma és szabály ... — me­lyek őt is sújtják. Dutka időskori évtizedei­nek egyetlen helyszíne: Má- riaremete. Itt élte át a há­borús harcokat, itt a hallga­tás éveit, az újrafelfedezés után az irodalmi életbe visz- szatérés örömeit-bánatait. A remetei magány teremtette meg a genetikus körülmé­nyeket az Új virágénekek cí­mű ciklushoz is. A 43 darab­ból álló sorozat verseiben egy-egy virágot, növényt mu­tat be a költő kedves, érzel­mileg gazdagon árnyalt han­gulattal. A rövid költemé­nyek szerkezeti felépítése hasonló: a dalok első sorai­ban felvonultatja az adott virág vagy növény főbb is­mertető jegyeit, majd a köl­tő emberi élet valamely te­rületével hozza kapcsolatba a „címadót”. E hangulatos képekből és motívumokból „összeálló” sorozat nemcsak Dutka költészetének, hanem a magyar líra egészének is karakterisztikus, jellegzetes glkotása... Dutka Ákos öregkori köl­teményeinek formai sajátos­ságait vizsgálva ugyanazok a problémák mutatkoznak, amelyek végigkísérték egész pályáján. Szinte kizárólago­san a hagyományos műfajo­kat és verselési megoldáso­kat alkalmazza; rímei gyak­ran erőltetettek, költői ké­peinek többsége nem eléggé erőteljes. Óhatatlanul felve­tődik e korszak versei kap­csán is egyes költőelődök hatásának kérdése. Kétségte­len, hogy néhány múlt szá­zadi llírikus (Arany, Vajda), főként azonban Ady költői motívumai (szóhasználat, nagybetűs kiemelések stb.) találhatók Dutka öregkori verseiben is, ezek azonban nem epigonisztikus elemek, hanem a fiatalkori, megha­tározó Ady versélmények ké­sei rezonanciái. * * * Dutka Ákos életművével sajátos helyet foglal el szá- ‘ zadunk irodalmában. Való igaz, hogy munkássága csak a második vonalban említ­hető, azonban öregkori lírá­jával — ezzel az egyedi és egyéni hangulatú-hangvételű költői vallomássorozattal — megalkotta a 20. századi öszikéket. Bölcs rezignációval maga a költő így összegezte életé­nek, munkásságának értékét: Ereszd el némán e csendes verseket / tudod, hogy lesz ki értük emleget, / hiszen a könnyed, véred rajtuk ég: / egy élet ára, — is hidd el, ez elég. A Dutka-életmű részletes méltatásával-értékelésével mindmáig adós a magyar irodalomtörténetírás, pedig mint Földessy Gyula már három évtizeddel ezelőtt ki­jelentette: „Dutka és más mellőzött nagy és igaz em­berségű talentumok meg kell hogy kapják irodalomtörté­netünkben az őket megillető tisztes helyüket”. — Ez a je­len és a jövő feladata. Papp János Arcok közelről Papp J_ános 1955-ben érkezett Papp János Békéscsabára, a Ró­zsa Ferenc Gimnáziumba. Itt tanított 1974-ig, amikor az akkor szerveződő Szom­bathelyi Tanárképző Főisko­la meghívta irodalmi tan­székére. Tizenhárom évig volt itt, az ország túlsó szé­lén. Házának erkélyéről szinte átlátott Ausztriába. Aztán, hogy híre érkezett: Békéscsabán is főiskola lesz (a debreceni tagozat), el­határozta, hogy visszatér a szűkebb pátriába. — Visszahúzott a szívem, ennyi az igazság. Makón születtem, az is Dél-Alföld. Ejs a perspektíva is, amit Békéscsabán láttam. Egy in­duló főiskola rengeteg le­hetőséget ígér. Tanszéket bíztak rám. Még most kezdődött min­den, mégis: mi a benyomá­sod a perspektíváról? — Az, hogy kétarcú ugyan, de több benne a jó, az előremutató. Persze, azért ilyen (mármint, hogy kétarcú), mert ilyen a kö­rülmény is, amiben meg­kezdtük az iskolaépítést. (Ezt természetesen nem az építőipari munkára értem.) Habár az épület is szót ér­demel: remek. Csak mielőbb be kell fejezni, hiszen nincs készen még a tornacsarnok, a nagyelőadó, stb. Tudomá­som szerint még 10 milliót a múlt évben be kellett vol­na építeni, ez nem történt meg . . . Akik Békéscsabáról is­mernek, tudják, hogy meg­írtad a csabai színház törté­netét, több kötetben. — így van, négy kötet je­lent meg, és az időszak, amit felölel a múlt század köze­pétől 1944-ig tart. Izgalmas eseményekkel teli ez az évszázadnyi idő, akik olvas­ták, bizonyára emlékeznek rá. És arra is, hogy Papp Já­nos számos irodalomtörténe­ti és könyvművészeti cikket publikált. Most mi az, ami­vel szíved szerint foglalko­zol? — Mondanám úgy, hogy ki? Dutka Ákos költő... Évekkel ezelőtt már kutat­tam: miért annyi fehér folt a századforduló költői vi­lágában? És miért került ebbe Dutka Ákos, aki a hat­vanas évek közepén még élt. Felkerestem, Máriaremetén. Számos nagyszerű adat, tör­ténet birtokába jutottam, in­nen pedig kézenfekvő volt, hogy kismonográfiát kell ír­nom róla. 1987 óta kutatha­tóvá vált az MTA könyvtá­rának kézirattárában szá­mos írása, hagyatéka. Elké­szítettem a munka tervét... ... és megpályáztad a So­ros-alapítványt, ahol az iro­dalmi kuratórium elfogadta a benyújtott tervezetet, és részesülsz az alapítványból. Ez nemcsak anyagi, alapve­tően erkölcsi siker is. Ho­gyan tovább? — 1989 márciusáig kell leadnom a Dutka-monográ- fiát az alapítványhoz, iga­zolva a munkát. Szeretném, ha megjelenne, tehát kiadót kell keresnem hozzá. Hé­zagpótló munka lesz: Dut- káról eddig semmiféle mo­nográfia nem jelent meg. A kötetben összegyűjtött ver­seit is szeretném közzéten­ni. Közben? — A tanszéképítés, hogy terveim szerint dolgozhas­sunk. Hogy igazi műhely le­gyen ez is a főiskolán. s. e. Káldi János: Egy adriai kőszirt dicsérete Áll a tengerben — százezer éve? — — millió éve? — ronthatatlanul, villogva a nyári varázslásban, (vastag hóköntösben télen), eligazítóan, utat mutatva, nem tudva háláról, dicséretről. Tulajdonképpen egy megtestesült és eléggé meg nem becsülhető Figyelmeztetés, érdemes Magyarázat, csodálatos Mentőhely, holtan is, mozdulatlan is, bent a tenger zsivajában, a vízimadarak rikácsolása össztüzében, a hullámok vad csapkodása közt, fél kilométerre e bozóttól. Azzal, hogy van, s mindig csak egy helyen van, azzal, hogy a kőszirt-sorsot vállalja tökéletesen, — mit is tehetne mást? — dalt érdemel, ölelést érdemel. Különösképpen bizonygatja ezt a partonülőknek egy messzenéző, szakállas férfi, aki rég nem élne már, ha nincs ez a kőszirt, s ha nem ezen a helyen van e kőszirt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents