Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-27 / 49. szám
1988. február 27., szombat o IgNiWEEra SZÜLŐFÖLDÜNK Múltról valló tárgyaink Méhkeréken Sok tárgyat gyűjtöttek a gyerekek Lelkes gyűjtők a diákok Az elmúlt években sok szakértő, de amatőr gyűjtő is megfordult a településen, és jó néhány értékes, régi tárgytól „szabadították meg" tulajdonosaikat. Lehet, hogy az utolsó pillanatban, de még időben gondoltak arra az iskolában, hogy összegyűjtik a múlt emlékeit, s együtt őrzik meg azokat. Két évvel ezelőtt kezdődött meg a szervezett gyűjtés, s az akciónak leglelkesebb tagjai az akkori 5. a-sok voltak. Ma már hetedikesek. Martyin Katalin, az egyik — most hetedikes — gyűjtő így emlékezik a munka kezdetére: — örültem neki, érdekelnek a régi dolgok, s meg kell őrizni ezeket, hiszen mi már csak ezekből tudhatjuk meg, hogyan éltek szüléink, nagyszüleink. Az Id. Netye János meglehetősen különös körülmények között jutott hozzá két térképhez. Az egyik az első, helyrajzi számokkal ellátott térkép Méhkerékről, ezt 1868-ban készítették. A másik pedig a település határát ábrázolja (képünkön), s ez utóbbit 1865-ben, május 29-én írta alá szép, kalligrafikus betűkkel alkotója, Ke- resztszeghy Antal mérnök. E térkép sok mindenről árulkodik, milyen is volt a község környéke több mint száz évvel ezelőtt. Egy temetőt is jelez, a térkép — melynek ma már nyoma sincs, nem találják. Kiolvashatjuk azt Is belőle, hogy a falu hatáA nagymama régi ruhája iskolában egy hagyományőrző múzeumot hoztunk létre, egy külön teremben látrában többnyire nádas volt annak idején és sok pangó víz. De hogyan is jutott hozzá ezekhez a térképekhez id. Netye János? Nos, ahogy elmondta, elég sokszor „rosszalkodott” gyerekkorában az iskolában, s egyszer, amikor rossz fát tett a tűzre, büntetésből a tanács pincéjébe zárták be. Ott találta — más porosodó iratok között — a térképeket, s úgy gondolta, megőrzi azokat. Más, régi, az 1850-es évek táján keletkezett iratokat is őriz id. Netye János, ezek elsősorban a felesége családja múltjára vonatkozók. tíwí— -------------------------------------------- " »»am h ató mindaz, amit összegyűjtöttünk. Én a nagymamám régi ruháját hoztam el, s nekem az a legérdekesebb, hogyan vasalták ki akkoriban. Mivel nemigen volt vasaló, a ruhát feltekerték egy nyújtófára, s mángorlóval simították ki azt. Gurzó Zsolt szintén benne volt abban a csapatban, mely gyűjteni kezdte a faluban a múlt emlékeit. Ma ő is hetedikes, s a kis múzeum számára ő is a nagymamájától adott át több régi tárgyat. Mindegyikről tudja, mire használták régen, mert nem elégedett meg azzal, hogy átadták neki, hanem elmeséltette, hogyan, mire, és miért volt szükség. így aztán elmesélte nekünk: a fakeretes, üveges lámpában gyertya égett -régen, amikor még villany nem volt a faluban. A szenes vasaló használatáról is szakszerűen számolt be Gyuri, akárcsak a rokkáról. Dr. Rúzsa György egy régi-régi ládát hozott el. Tíz évvel ezelőtt vásárolta Sarkadon, egy udvarban bukkant rá. A volt gazdája szerint korát 150 évre lehet becsülni. Talán, annak idején, ruhát tarthattak benne, s esetleg pénzt, hiszen belsejében van egy kisebb rekesz is. Az érdekes ládikának funkciója időközben sokat változott, hiszen a vásárláskor az előző tulajdonosa lisztet tartott benne, ma pedig az új gazdájának fotós felszereléseit őrzi belsejében . . . Az oldalt írta és összeállította: Pénzes Ferenc, a fotókat Kovács Erzsébet és Veress Erzsi készítette.---------——----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------T érképek Méhkerékről „Minden ideköt, szeretem szülőföldemet” Dúló György ősei — a régi iratok tanúsága szerint — az 1770-es években telepedtek le Méhkeréken, Nagyszalonta és Belényes környékéről érkezhettek. Sok mindent hozott el Dúló György a múlt szombaton a könyvtárba, a szatyrából először az anyai nagyapjának féltve őrzött tárgyai kerültek elő. — A nagyszülők iránti tiszteletből őrzöm ezeket — mondta, s mutatta a régi munkakönyvét, faragóbaltát, billogot. — Náluk nevelkedtem hatéves koromig, sok kedves emlék fűződik hozzájuk. Azt hiszem, a legtöbb, amit kaphattam tőlük, az, hogy emberségre neveltek. Ez a nagyapám ezermester volt, sokféle szakmához értet. A faragóbaltával pél- -dául fejfát is készített, de szövőszékek nagyobb alkatrészeit is ezzel munkálta meg, s a végén nem lehetett különbséget tenni, faragta, vagy gyalulta-e ezeket a darabokat. Párholdas parasztember volt Dúló- József, s ahogy unokája ma visszaemlékezik, sokszor nagyon korán, éjjel egy órakor indultak ki szekérrel a messzebb levő földre. A bebugyolált kisfiú sokszor arra ébredt, hogy fölötte csillagos az ég. De azért szerette ezeket az utakat a tehenek húzta szekéren Ma úgy emlékszik Dúló György, hogy akkoriban nem volt szokás, legalábbis Méhkeréken, a tehenek jármo- zása, de a nagyapja szántott is két állatával, melyeket billoggal jelölt meg, a D. J. monogramot sütötte rájuk. Az apai nagyapától is maradt emlék, ezek közül egy német kulcsos béklyót láthattunk mutatóban. Mostani gazdája szerint, amikor ezt a nagyszülő használta, kevés ilyen volt a faluban. Szükség viszont volt rá, mert akkoriban, az 1910-es évek körül elég sok lovat elkötöttek a határból, a legelőről. A kulcsos béklyóval azonban nem boldogulhattak a lókötők ... Dúló György még sok mindenről mesélt nekünk, arról is, miért maradt Méhkeréken : — A feleségem is idevaló, őseink itt éltek, itt nőttem fel, s családom is itt lett. Minden ideköt, szeretem szülőföldemet. Igaz, sokszor elmehettem volna, hívtak többször, de én máshol el sem tudnám képzelni életemet. A billog Receptek a fogságból Gurzó Tivadar többek között egy rámás fotót hozott magával. Ennek egyik érdekessége: a keretet maga faragta* a kép egy kicsit később került bele, azután, hogy 1944- ben besorozták katonának. A sorozás Nagyszalontán volt, s ott „vétették le” magukat többen is a méhkeréki legények Bordás Gizella fényképésszel, miután itthon a lányok, menyasszonyok felpántlikázták kalapjaikat. Amikor bevonult Gurzó Tivadar 1944. augusztus 29-én Berettyóújfaluba a 10/2-es zászlóaljhoz, akkor már nős volt. Sok megpróbáltatás után — az időpont jól bevésődött az emlékezetébe — 1945. április 24- én, Szent György napján kerültek amerikai fogságba Németországban, Düsseldorf mellett. Lefegyverezték őket, s egy lágerba kerültek, ahol SS-ekkel voltak együtt. Egészen addig nagyon rossz bánásmódban volt részük, míg ki nem derült, ezekhez nekik semmi közük sincs. Gurzó Tivadar naplót vezetett fogsága ideje alatt, s így sok mindent pontosan tud idézni. Hogy nem volt valami jó dolguk, az kiderül az apró betűkkel teleírt kis füzetből. Főzniük alig volt mit, s gyakran egyr egy ruhaneműjüket áldozták fel, például tüzelésre. De álljon itt egy részlet a naplóból, mely két „fogolyreceptet” tartalmaz: „1945. júl. 1-én három földi, János, József és ién nem tudtunk mit főzni. 2 cigarettáért vettünk egy és fél murgundit, és este megfőztük vacsorának cukorborsó héjával, kis limonádéval. Akkor Jánosnak a nadrágjával fűtöttünk. Másnap meg jó vételezésünk volt, kenyér nuku. Csak kaptunk 3 kanál lisztet, egy kanál tejport, egy kanál tojásport, egy kanál csokoládéport, egy kanál cukrot, egy kanál grízt, egy kanál kukoricát. Ezt főztük meg ebédre. Olyan jól csinálta meg Jancsi, finom volt. Az én ingemmel fűtöttünk, amit apósom vett Szalontán. Ilyen élete van a fogolynak. '45. júl. 2.” De a rossz napok is elmúltak egyszer, később már házakhoz jártak, felerősödtek. 1946-ban indulhattak haza. Volt márkája Gurzó Tivadarnak, s útközben hazafelé, eleki kitelepített svábokkal találkozott, velük cserélte pengőre német pénzét. Egymillió néhányszáz ezer pengőt kapott. Május 17-én érkezett Kaposvárra, rögtön vett egy újságot, s elsősorban ennek árából — 600 pengő volt — jött rá: infláció van az országban. Mire egy-két nap múlva hazaért Méhkerékre, már egy tojást sem tudott venni az összes pénzén. De nem bánkódott ezen különösebben, mert épségben talált mindenkit otthon, s várta másfél éves kisfia is, akit ekkor látott először. D Triffa-malom Ez a fotó — mely Triffa Mihály hajdanvolt szélmalmát ábrázolja — az évszázad elején levelezőlapként is szolgált. A helybéliek emlékezete szerint az 1900-as évek legelején került Köte- gyánból Méhkerékre, s valószínűleg az 1920-as évek elején bontották le. A helyén azonban olaj- és gőzmalom működött a továbbiakban. De ez sem maradhatott meg sokáig, mert végül is a fel- szabadulás után nem sokkal lebontották.
