Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
lEHilMMTa-----------------E mlékműsor Méhkeréken 1988. február I., hétfő A rokkantsági járadék és a cukorbetegek anyagi támogatásának igénylése Január 30-án, szombaton este zsúfolásig megtelt a méhkeréki művelődési ház. Nagy Albertnek, a Dél-alföldi Néptánctanács titkárának, a Szeged táncegyüttes vezetőjének hívó szavára eljöttek az ország minden részéről a barátok, tanítványok — a szakma Aranygyöngyös és Aranysarkantyús táncosai, a népművészet mesterei és ifjú mesterei, hogy fejet ajtsanak az elmúlt évben elhunyt Nyisz- tor György táncos és Kovács Tivadar zenész emlékének. Jelképes virágokat hoztak: tudásukat a táncban, amely hazánk e kis falujából is származott, s amelynek hagyományait őszinte szeretettel adta át Nyisztor György, a népművészet mestere és Kovács Tivadar zenész, szintén a népművészet mestere ... Filmrészleteket láthattunk róluk. Külön-külön, és együtt is — mert elválaszthatatlanok voltak a munkában: a méhkeréki zsokban, majd hazánk és Európa, sőt Amerika színpadain. Halni is szinte egyszerre haltak — Nyisztor György augusztus 30-án, Kovács Tivadar rá egy hétre, szeptember 6-án követte. „Kidőlt két fa” — mondta Born Miklós, a Dél-alföldi Néptánctanács elnöke emlékbeszédében. Szólt a méhkerékiek sajátos tánctudásáról, amelyet a történelem viharai közepette is megőriztek, s amely talaja volt a két mesternek. A szakma sokat kapott tőlük. . . De a stafétabotot immár végleg át kell venni! A méhkeréki táncosok és zenészek, valamint azok, akik eljöttek Elekről és Budapestről, Kétegyházáról és Salgótarjánból, Gyuláról és Kalocsáról, Békéscsabáról és Szegedről, és még sorolhatnánk; nemcsak a legjobb tudásuk szerint táncoltak, énekeltek, zenéltek, hanem — bízvást lehet mondani — a lelkűkből. A nézőtéren dörgött a taps, mert ott sem akárkik ültek: tisztelők, barátok, rokonok... a szakma és a falu közössége. özvegy Nyisztor György- né, Marika néni talpig feketében ült a nézőtéren. Fehér zsebkendőjét szorongatta. — Nem, ez nem az a zsebkendő, amelyiket tánc közben használtam — mondta. — Otthon van az kimosva, vasalva, a szekrényben éltévé. Istenem, hány színpadon is szerepeltünk, és mennyit tanítottunk! Szegény uram nagyon szerette a fiatalokat. Ügy hívta őket, hogy gyerekek. Nekünk nem volt... Jaj, mi lesz most velem? — szakadtak fel a friss sebek. Marika nénit mindenki vigasztalta — ki szóval; ki tekintettel simította végig. Kovács Tivadar özvegyét azonban hiába kerestem. — Beteg — mondták —, meg amúgy is; ezt az estet Nyisztor György emlékére szervezték. De János fia eljött ... Kovács János tekintete kifürkészhetetlen. — Mi mindennap emlékezünk rá. Nekünk ez elég — mondta. Senki sem értette, miért akartak két külön emlékműsort szervezni? Hiszen ők együtt léteztek! Mint, ahogy a tánc is elválaszthatatlan a zenétől. Végül is a rendezők szépítettek a helyzeten, hiszen a bemutatott filmrészleteken, színpadon elhelyezett fotókon együtt láthattuk őket, s egyforma súly- lyal szóltak róluk a megemlékező beszédekben is. Sajnos a meghívó szövegét: „In memórián Nyisztor György” már nem változtathatták meg. Talán ez az egyik magyarázat arra, hogy az ország fiatal népzenészei távol maradtak. Kivéve a táncokat kísérő szegedi Bodza és a békéscsabai Békés bandát. Az est a népzene és a néptánc ünnepe volt. A közreműködők mindent megtettek azért, hogy ez a — talán kissé korai — emlékműsor felejthetetlen legyen. Szőke Margit Az ez év elejétől bevezetett, a rokkantak és a rendszeres ellátásra szoruló betegek helyzetét segítő új juttatásokat igényelni kell. A szocálpolitikai ellátásrendszerben létrehozott két új forma a rokkantsági járadék és a cukorbetegek anyagi támogatása. Rokkantsági járadék A Minisztertanács 83/1987. (XII. 27.) számú rendelete alapján legkorábban 1988. január 1-jétől a teljesen munkaképtelen I—II. csoportú rokkantak részére rokkantsági járadék állapítható meg. Rokkantsági járadékra az jogosult, aki az orvosszakértői bizottság szakvéleménye szerint 25. életéve betöltése előtt teljesen munka- képtelenné vált és nyugdíjat, baleseti nyugellátást nem állapítottak meg részére. A járadékot csak a 18 évesnél idősebb állampolgárok kaphatják. A megállapításra vonatkozó kérelmet maga az igénylő, vagy törvényes képviselője írásban nyújthatja be a lakóhelye szerinti társadalom- biztosítási igazgatósághoz vagy kirendeltséghez. Ha az igénylő után eddig családi pótlékot folyósítottak, a kérelem előterjesztéséhez segítséget nyújthat a családi pótlékot kiutaló munkáltató is. A járadékot a nyugdíj igényléséhez használt nyomtatványon kell kérni, de ennek hiányában levélben , is igényelhető. Erre az ellátásra nem jogosult az, akit térítés nélkül valamilyen intézményben helyeztek el. Akinek a járadékot megállapították, az után eltartója családi pótlékra már nem jogosult. A rokkantsági járadékot — miután azt a helyi társadalombiztosítási szerv megállapította — a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság utalja ki. A járadék havi 2200 forint, és a magánszemélyek jövedelem- adója szempontjából nyugdíjnak minősül. n cukorbetegek anyagi támogatása A 18 1987. (XII. 24.) EüM számú rendelet alapján havi 100 forint támogatásra jogosult az a cukorbeteg, aki 70 éves elmúlt, vagy 1988-ban lesz 70 éves; hadi gondozási ellátásban részesül, valamint az is, aki I. és II. csoportba tartozó rokkant — függetlenül attól —, hogy kap-e nyugdíjat vagy sem; továbbá az is, aki rendszeres szociális segélyben, vakok részére járó anyagi juttatásban, hadigondozott ellátásban részesül. A gyógyszeres kezelésről szóló igazolást a körzeti orvos adja ki, s ennek egyértelműnek kell lennie. Célszerű, ha tartalmazza azt a záradékot, hogy „A beteg vércukorszintjének értéke a 18 1987. (XII. 24.) EÜM számú rendeletben meghatározott értéket meghaladja.” A támogatást a nyugdíjasoknak és a hasonló ellátásban részesülőknek a -Nyugdíjfolyósító Igazgatóság fizeti a nyugdíjjal együtt. A folyósításhoz azonban az említett orvosi igazolást a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz (Budapest, Váci út 69—79. 1820) meg kell küldeni és közölni kell a nyugdíjas nevét, címét, személyi számát, hyugdíjfolyósítási törzsszámát. Azok, akik nem nyugdíjasok, a helyi tanácshoz nyújtsák be az orvosi igazolást Ők évente két egyenlő részletben — január és július hónapban — kaphatják majd meg a támogatást. Azoknak a cukorbetegeknek is a tanácshoz kell fordulni, akik nem saját jogú nyugdíjban részesülnek, hanem pl. házastársuk utánuk házastársi pótlékot kap; avagy eltartójuknak családi pótlék jár. Békés Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság Szombat déleltttt a szeghalmi szülőotthonban Milyen kellemes lehet nyáron a szeghalmi szülőotthon árnyat adó fái alatt! Játszom a gondolattal, miközben sietve végighaladok a kertben. Nem vagyok valami rózsás, sétálós hangulatban — mi tagadás — az idő lehangoló, az égi fenyegető szürkeséggel borul a városra. Már az eső is szemerkél. Micsoda szombat délelőtt! Aztán mikor belépek a ragyogó tisztaságú épületbe, s átmelegszek, máris másként szemlélem az elém táruló világot. Az egyik szülésznővel — „Kamilla” olvasom a köpenyébe hímzett becenevet — a folyosón találkozók. Kérdőn néz rám, aki elhagyta a „világiak” rezidenciáját, az előcsarnokot. (A látogatókat itt fogadhatják a kismamák). Hangja nyugodt, cseppet sem számonkérő, mikor megkérdi, mi járatban vagyok? S én elmondom Itt töltenék egy délelőttöt. Szívesen látnak, szerencsém van, a szülőotthon vezető főorvosa, Kalmár Mihály is hamarosan megérkezik. Addig az öltözőben beszélgetünk a két ügyeletes szülésznővel, Kamillával, alias Fodor Erzsébettel és Ba- kajsza Ferencnével. Csönd van a kórtermekben. Szülés nem várható — ha csak kintről nem hoznak valakit — és a szoptatás is odább van még. Van időnk összemelegedni, ránk fér, hiszen nem tudom ki a megilletődöttebb. ők, akiket kérdeznek, vagy én, aki velük beszélgethetek. — Ötödikes voltam, mikor elhatároztam, hogy szülésznő leszek — töri meg a csendet iBakajszáné —, s így is lett. Nem könnyű munka, különösen itt, a szülőotthonban, hiszen sokszor magunkra vagyunk utalva. Haj nem ér be időben az orvos, az egész szülést mi vezetjük le. — Vagy ha a kismama ér be későn — mondja Kamilla. — Volt, hogy a mentőben kellett levezetni a szülést, mert arra már nem volt idő, hogy behozzák a kismamát. Gyulán, ahol tanultam, egy asszony a liftben szült meg. De szerencsére, mindez ritkán fordul elő. Szó-szót követ, s már jó ismerősként ülünk egymással szemben. Életükről, a három műszak nehézségeiről, családjukról, önállóságra szokott gyerekeikről mesélnek ... Sorsuk nem irigylésre méltó, hiszen gye- ses, táppénzes munkatársaikat is nekik kell pótolni jó ideje. Olykor két ember helyett dolgoznak, de hát ki gondol ezzel, ha segíteni kell a vajúdón? Ha világra kéredzkedik az újszülött, s nem kérdi, jöhet-e, csak beleoázik a cudar, rideg világba?! Letelik a cseppnyi pihenőidő, a hajnalban szült kismama fürdeni szeretne. Menniük kell. Közben a vezető főorvos is megérkezett, irodájában folytatjuk a diskurzust a szülőotthon életéről. — Mikori 1970-ben idekerültem Békéscsabáról, felfutóban volt a szülések száma — keresi elő a statisztikákat dr. Kalmár Mihály. — 1974-ben 726 szülésünk volt. Kocsin, pádon, mindenütt asszonyok feküdtek. Volt éjszaka, hogy háromszor behívtak. Egy év után majd összeestem. Aztán, amikor szabadságra mentem, egy hétig csak aludtam, hogy valahogy kipihenjem magam. De hol van már az az idő? Az elmúlt esztendőben 255 asszony adott itt életet gyermekének. S ha már a statisztikánál tartunk, a vezető főorvos hamar hozzáteszi: a koraszülések száma az országos] alatt volt a múlt évben, haláleset nem történt ez idő alatt a szeghalmi szülőotthonban. — Ez persze annak is köszönhető, hogy jó kapcsolatunk van a megyei kórház szülészetével, áhová a pa- thológiás eseteket küldjük. Csecsemőinket naponta gyermekgyógyász látja el. — Igaz, otthonosabb, meghittebb itt a betegeknek. Igaz, több idő jut egy- egy kismamára. Ám az is igaz, hogy a szülést levezető orvosnak itt két órával előre kell gondolkodnia. Sőt! Már tanácsadáson kiszűrjük a kórházi eseteket, persze így is akadnak meleg pillanatok, arról nem is beszélve, hogy számunkra se vasárnap, se ünnepnap: ha hívnak, jönni kell. hisz a rendelőintézeti ' nőgyógyász- szál váltjuk egymást. . . Nem panaszkodik, csupán tényeket közöl. Ha valami aggasztja — ha aggasztja egyáltalán —, az az idő múlása: — Tudja, azt mondják, akkor öreg egy nőgyógyász, ha olyan asszony jön hozzá szülni, akit egykor maga segített a világra. Hát nálam most kezdenek szaporodni ezek az esetek. De hát nincs ezen mit csodálkozni, 25 éve vagyok a pályán ... Nem élhetek vissza az idejével — mégiscsak szombat van — engedélyt kérek hát körutamhoz, és átsétálok a szülés előtt állók kórtermébe. “ Van, aki] olvas, mások szunyókálnak. Tü- dősné Kovács Máriával és Borbíróné Komócsin Juliannával beszélgetünk. És mi más lehetne a téma, ha nem a gyerek, kinek jöttét várják nagyon, hónapok óta. — Most kaptunk lakást, oda viszem a kicsit, ha meglesz. A pelenka, a kising, a pólya, meg ami nagyon kell, az megvan. A többit a barátnők, meg a szomszédok adják, mondták is, nehogy bevásároljak mindent, nem érdemes. — Az induló alapvető dolgok nekem is megvannak — szólal meg Tüdősné —, a többi ráér, ha meglesz a kicsi. Elmélázik, szelíden hasára ejti a kezét, majd folytatja : — A szívhangját már hallottam, jó érzés volt... A másik kórterembe szoptatás, s ebéd után óvatoskodók bej Itt már köny- nyen megy a beszélgetés, hisz ők már túlestek életük nagy és csodás élményén. Megszületett a baba. — Hajnalban, mikor jöttek a fájások, azt mondtam: több gyerek nem kell — idézi a nem éppen könnyű éjszaka emlékeit a kis Tamás édesanyja. — Aztán mikor háromnegyed 4-kor megszületett a fiam, minden fájdalmat elfelejtettem. Tóth Sándorné már a második gyerek jöttét tervezgeti. — Két év múlva szeretném, ha Sanyikénak kistestvére születne — mondja. — Fél év múlva a férjem is leszerel, kicsit összeszedjük magunkat anyagilag ... Mert sokba van ám manapság egy baba. A stafí- rung, a kiságy, a kocsi... A nyolcezren már túlvagyunk ... Lám. Hogy elrepült ez a szombat délelőtt. A két takarítónő, Somogyi Józsefné és Farkas Bálintné már el is felejtette az ebéd utáni mosogatást, mikor búcsúz- kodni kezdünk. Épp ideje indulnunk, hiszen hamarosan kezdődik az újabb szoptatás. Mert itt ők, ezek a csöppnyi emberkék diktálnak ... A kis Tamás nagyot ásít, mókásan dörzsöli csöppnyi orrát, aztán szája legörbül, elkezdi követelni élete első uzsonnáját. i Nagy Ágnes- - itt ők, ezek a csöppnyi emberkék diktálnak..Fotó: Kovács Erzsébet Az emlékműsort a méhekeréki hagyományőrző együttes nyitotta meg Fotó: S'zóke Margit
