Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-25 / 47. szám
1988. február 25„ csütörtök Megőrizni vagy megszüntetni? A jelentésekkel — kerültek azok bármilyen fórum elé — mindig valamiféle fenntartással voltam. Sokszor persze nem volt igazam — már ami a fenntartást illeti —, de azért általában a „jelentések” tupí- rozva voltak igaziak. Közben az is igaz, hogy ilyen jelentések régebben készültek, amikor még (szinte, kötelező volt a jelentés tárgyát azzá tenni, amivé elképzeltük. A valóságos helyzet nem volt elsőrangú „kritérium”, a jelentés, az volt a lényeg. Nyilvánvaló, hogy ebből a felvezetésből egyenesen következik: a glossza szerzője egy jelentést olvasott, és elkezdte azt (elég helytelenül) előítélettel forgatni, aztán egyre inkább rájött arra, hogy ez a jelentés nem az a fajta jelentés; még nem az igazi ugyan, de sok eleme már kitörölhetetlenül hordozza a nyitottság feltételeit, és az átalakítási hajlamot. Sarkad és körzetének köz- művelődését elemzi ez a jelentés, melyet a városi jogú nagyközségi pártbizottság vébéje elé terjesztett az, akit összeállításával megbíztak. Láthatóan alapos munkát végzett, és ez még akkor is szembetűnő, ha a jelentés a régi formavilágot követi, ha szóhasználatában bőségesen ott találhatók még a töltelék-, a közömbös, a többféleképpen magyarázható szavak, de a tartalom, ott, a szavak mögött, az bizony lobbanékonyan mai, tettre serkentően izgalmas, és bizonyos esetekben kérlelhetetlenül őszinte. Többször is szerepel benne a közművelés újkeletű szomorúsága, az, hogy ez is „megszűnt”, az is „megszűnt”, amaz is „megszűnt”. Megszűnt például a sarkadi cukorgyári mozi, mert átesett a „ráfizetéses” kategóriába. Ugyan miért? Megszűnt a Bartók Művelődési Központ filmklubja, mert „a műsoros kazetták kölcsöndíjának felemelése miatt ráfizetésessé vált”. A könyvtárak és művelődési házak ugyan nem szűntek meg, de a körzet kultúrházaiban dolgozó 9 népművelőből csak 3 a szakképzett, a nem főfoglalkozású hétből pedig mindössze egy. „Előrelépés 1985 óta nem történt” — olvashatom tovább, és azt is, hogy a művelődési házakban (vezetőkkel együtt) 4500 forint, a könyvtárakban 3750 forint volt az átlagkereset 1987. december 31-én ... Könnyű elképzelni, hogy egy idő után előfordulhat olyan is, hogy a könyvtár vagy a művelődési ház ajtajára kerül ki a képzeletbeli tábla: „Megszűnt”. tTudom én, hogy ez elképzelhetetlen, de hát egy művelődési intézmény nemcsak akkor szűnik meg, ha kiírják az ajtajára, előfordul, hogy sokkal korábban. Érdektelenség miatt, szakképzetlen, gyenge vezetés miatt, például. Nemrég nyilatkozta érdeklődésemre egy békéscsabai közművelő, hogy „a kultúra támogatásából senkinek sem szabad kivonulni. Az állam ezt nem ruházhatja át az állampolgárra!” Mit mond a mi jelentésünk, amit olvasunk? íme: „Nem nyugodhatunk bele, hogy az állami támogatás a jövőben csökkenjen”. Meg is magyarázza, miért. „Várható, hogy az intézmények bevételérdekeltség miatt növelik díjtételeiket, egy-egy tevékenység ráfordítását azokra hárítják, akik igénybe veszik azt. Ebben a helyzetben nagyobb felelősség hárul a fenntartó szervekre az ellenőrzésben, a munka minőségének megkövetelésében.” Igen ám, de ha a „bevételérdekeltség az úr, (márpedig mi legyen, ha bért, v'llanyszámlát, gázszámlát, fellépési díjat stb. kell fizetni), akkor aztán fenntartó legyen a talpán, aki a minőséget képes lesz megkövetelni. így zárulnak a körök, ezek a mostani körök a közművelődésben, 1988. kora tavaszán. És zárulnak később is, hiszen nem látható még jele sem annak, hogy a „kivonulás” lelassulna, megszűnne. Hogy (átmenetként) az értékek megőrzése (legalább) biztosítva legyen! Hogy a nehezen kiküzdött társadalmi kapcsolatok tovább létezzenek, hogy a könyvtár, a művelődési ház rendszeres vendégei ne maradjanak otthon újkeletű fásultságból, közönyből, vagy mert az idő (látszólag vagy ténylegesen) ^hasznosabbra is fprdítható. Ez a mostani helyzet egy másik sarkalatos pontja. Nézzük csak meg közelebbről! Sarkad és körzetében — úgy számolják —, hogy a lakosság 8 százaléka vesz részt különböző tanfolyamokon, klubfoglalkozásokon, szakkörökben, egyebekben. A nyolc százalék fele azonban általános iskolai tanuló. Bemutatóra készülve Művészeti ösztöndíjasok a színpadon A próbának éppen vége. Még egy-két fontos gondolat a darabbal kapcsolatban, aztán kedvesen felénk mosolyognak, hellyel kínálnak. A próbaterem szemközti falát tükör borítja, körben székek sorakoznak. A színészi alkotások műhelye hamarosan elcsendesül, fotós kollégámmal és a két művészeti ösztöndíjas színművésszel magunkra maradunk. Felkai Eszter, a tizennyolcadik éve Békéscsabán dolgozó színésznő és a közelmúltban a Jókai Színházihoz szerződő Dávid Sándor tavaly szeptemberben együtt pályázták meg a megyei tanács művészeti ösztöndíjainak egyikét. Mit tartalmaz a pályázat, és kié volt az ötlet a megvalósítást illetően? — kérdezem tőlük. — Az ötlet a Sanyié volt — válaszolja Felkai Eszter —, ő olvasta ugyanis először azt a két könyvet, amely aztán a pályázatunk alapjául szolgált. — Be kell vallanom, hogy ezekre a kötetekre Kulcsár Katalin, a rádió irodalmi szerkesztője hívta fel a figyelmemet — tette hozzá Dávid Sándor —, de elolvasva annyira megnyerte a tetszésemet, hogy azonnal megkerestem az Esztert és felajánlottam, állítsunk ösz- sze belőle egy irodalmi estre való, 40-50 perces műsort. Bizonyára akkor is megcsináljuk, ha nincs az ösztöndíj, de kétségtelen, hogy a megyei tanácsnak ez az elismerése méginkább serkentette munkakedvünket. Eszterrel egyébként A fogadós- né című Goldini darabban jöttünk rá, hogy jó együtt dolgozni... — Hol tartanak a felkészüléssel? Várható-e a közeljövőben bemutató? — Elég kemény munka volt feldolgoznunk a könyveket és a lényegét egy alig hatvanperces előadásba sűríteni — mondja a művésznő. — Többféle változat is elkészült, mire most úgy érezzük, hogy megtaláltuk az eddigi legjobb formát. Ezért is mertük vállalni a bemutatót, ami március 24- én délelőtt lesz a megyei könyvtárban. Persze tudjuk, hogy ez egyben próbakő is, s ha a közönség nem úgy reagál, tovább folytatjuk az eredeti elképzelést... — Hallhatnánk valami konkrétabbat? — Előadásunk címe Ka- land-szerelem-történelem, avagy a XIX. századi Magyarország egy angol szemszögéből. Az alapul szolgáló angol író, John Paget és a a fennmaradó négy százalék legtöbbje nyugdíjas, néhány középiskolás, egy-két értelmiségi, egy-két szövetkezeti tag, vagy munkás. Lehet-e védeni a védhetetlent? — kérdezi az ember olykor, ha nincs kétsége afelől, hogy művelődési házaink (elsősorban a falusiak) hatóköre roppant kicsi. Nem véletlen, hogy jelentésünk sem kerüli meg ezt a témát, és egyértelműen kijelenti: „Általában elmondható, hogy (a művelődési házakban) az ez- irányú munka kis hatókörű, különösen a fiatalság, és az aktív dolgozók, ebből is az értelmiség körében.” Mindehhez még a támogatásból való kivonulás, és nem nehéz felmérni, mit hozhat a jövő. Hozhat, ha nem figyelünk fel a közművelők vészjelzéseire, arra a kézenfekvő tényre, hogy a „valamit valamiért” közszentencia itt is érvényes. Vagy arra a lényeget érintő megállapításra, melyet szintén jelentésünkből olvashatunk: „Az anyagi lehetőségek szűkülése ellenére nem lehet a közművelődési intézményrendszer tárgyi és személyi feltételeinek további romlását hagyni”. Visszaigazíthatjuk gondolatainkat ennek az írásnak a kezdetére: be kell látniuk azoknak, akiknek be kell látniuk, hogy a „megszűnt” nem varázsszó. Azzal még nem könnyebbülünk meg, attól még tovább sokasodnak bajaink, válságos gócaink. És hihetetlenül felgyorsulva maradunk le a világtól. Ezt végiggondolni pedig az a jelentés segített, amely már nem olyan jelentés, mint társai voltak elmúlt időkben. S ha ez jelent valamit, akkor a remények útjain járunk. Sass Ervin magyar Wesselényi Polixéna könyve egy külön-külön életutat tartalmaz, amelyben magyarországi találkozásuktól kezdve sok-sok közös pont található. Erre építettük a kétszemélyes játékot — feleli Dávid Sándor. — Bizonyára érdekesebb lett volna, a Hogyan lett John Pagetból erdélyi gazda? — cím, de ez kevésbé fejezi ki mindazt a mondanivalót, amit műsorunk tartalmaz. Végeredményben ez a darab nem egyszerűen csak két (egyébként kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkező) ember találkozása és szerelme, hanem a XIX. századi Magyarország hű társadalmi, és gazdasági tükörképe is. S aki mélyebben tanulmányozza ezt a kort, az bizony néhány esetben mai gondokra, problémákra is ráismerhet ebben a “tükörképben . . . — Kinek szánják elsősorban? — Főleg középiskolás diákoknak ,— mondja Felkai Eszter —, hiszen sokat segíthetünk nekik a XIX. század megértésében, de ezenkívül bárkinek ajánljuk, aki szereti a romantikát és a történelmet... A megértést egyébként azzal is szeretnénk könnyíteni, hogy a kissé archaikus nyelvű könyvekből igyekeztünk a mai szóhasználatnak megfelelő forgatókönyvet összeállítani. — Miben segített az ösztöndíj? Mosolyognak, de a válasz komoly: — A felkészüléshez ez a két könyv kevés lett volna. Jó néhány szakembert kellett felkutatnunk, akik hitelesítették és feldolgozták elképzeléseinket, sőt a megszerkesztést is vállalták. Ezenkívül mindenképpen elismerésnek és bizalomnak tekintjük az ösztöndíjat, amire csak azt mondhatjuk: köszönjük. Magyar Mária HANGSZÓRÓ Híréhség, a sokféle információ kívánsága él az emberben. Szeret tájékozott lenni. Nem az üresjárat — a szó, szó, szó — érdekli, hanem az érdemi beszéd, aminek a valóság a fedezete. Ennek az igénynek akarnak megfelelni a tömegkommunikációs eszközök a sajtótól a televízióig. Nyilván a rádió is, hiszen soha ennyi újság-, folyóiratszerű, magazinjellegű műsora nem volt, mint manapság. És ennyi hallgatója sem. Magazin a javából Mármint a 168 óra, amelynek idei 7. száma szombaton „jelent” meg. A huszadik évfolyamához közeledő politikai — hangos és rangos — magazin ezúttal sem okozott csalódást. Változatos témájú, jól felépített riportjai a hangszóró mellé szögezték a hallgatót. Mindjárt az első, a nyugdíjtörvény módosításáról szóló, az idő rövidségéhez képest sokoldalú tájékoztatást adott az illetékes parlamenti bizottság vitájáról. Nem hallgatva el a felmerült dilemmát sem, vagyis hogy megoszlanak a vélemények e kérdés időszerűségéről. A pro és kontra felszólalások idézése nyomán el lehetett gondolkozni azon, hogy ebben is, abban is van igazság, és amikor végül is dönteni kell, az egy csöppet sem lesz könnyű a nép felelős képviselőinek, hiszen az adott — a mostani — helyzetben kell a később, hosszú időn át jól működő nyugdíj- rendszert megalapozni. A többi riporttal1 is érdemes lenne külön foglalkozni, de mivel nincs rá mód, akkor a monori-erdei környezet- szennyezés újabb fejezete az, aminél pár mondatra megállunk. A Minőség Szövetkezet veszélyes hulladékának ügyével még a nyáron foglalkozott néhány napilap, és most legutóbb a falugyűlés. Ahol elemi felvilágosítást kértek az illetékesektől az érintett állampolgárok, s azt bizony csak részben kapták meg, s ez egyáltalán nem volt megnyugtató, mint az sem, hogy a mérgező anyagok ellenőrzése nem áll a helyzet magaslatán. Ezért folyhatott évekig a súlyos szabálytalanság, s ki tudja, másutt is nincs-e hasonló eset, amikor nem áll rendelkezésre elég és megfelelő megsemmisítőhely, bár a régebbihez képest már van bizonyos fejlődés. De a kérdezősködés nyomán az is kiderült, hogy nem ismert teljesen, mennyi is a veszélyes hulladék az országban, mert az önbevallás ugyan kötelező, de hát ez nem a legszerencsésebb módja a felderítésnek. Már megint az iskola A hétfő esti Közvetlen kapcsolat — Pásztor Magdolna és Simó János műsora — az alapképzésről, az elitképzésről, az iskola iránti társadalmi bizalmatlanság kérdésével1 indult. Sokan nyilatkoztak — szülők, gyermekek, pedagógusok — és természetesen a meghívott vendégek: Gazsó Ferenc miniszterhelyettes, Vekerdi Tamás pszichológus és dr. Szűcs Ágnes pedagógus. Majd később még más vonatkozásban többen mások, mert szinte minden, ami az oktatással kapcsolatos, szóba került. Attól kezdve, hogy hazánk a nemzeti jövedelem kis hányadát fordítja erre a célra, egészen az alacsony hatékonyságig, melybe egyéb rossz körülmények is belejátszanak, ám azok is szoros összefüggésben vannak az elégnek sohasem mondható anyagiakkal. Közben, mint lenni szokott, túlzások is elhangzottak. S ha ez a téma részleteiben és kompletten is nem volna „lerágott csont”, nagyon izgalmas műsornak tűnne. Csakhogy hosszú évek óta ki tudja már hányszor került terítékre, és csak a rádióban hányán és hányán mondták el a véleményüket, mint most. Hogy mégsem volt hiábavaló a műsor, azt a vége felé elhangzott segélykiáltás tette, s amiről így, az egész ország tudomást szerzett. Egyes fővárosi iskolákból pedagógusokat bocsátanak el, mert a gazdasági nehézségekre hivatkozva a viszonylag kisebb létszámú osztályokat ösz- sze akarják vonni! Maga a miniszterhelyettes is megdöbbent. És természetesen utánanéz a sok bajt okozható túlbuzgóságnak. Heti ajánlatunk Pénteken 22 órakor a Petőfi adón jelentkezik a Bagoly, az éjszakai érdekes magazin, s valóban annak ígérkezik az előre jelzett témáival: „Aki egyszer csak eltűnt a magyar politikai életből. Adalékok Rákosi Mátyás politikai életrajzához. — Körkérdés: Felelősség a történelemben és a politikában. — Megy-e a határainkon túlra a magyar szürkeállomány? Beszélgetés a szellemi exportról.” Vass Márta Elveszett a Kardoskúti Községi Tanács V. B. Szakigazgatási Szerve, Békés megye FELÍRATÓ KÖRBÉLYEGZÖ. A körbélyegző 1988. február 15-től érvénytelen. A KXER NYOMDA központi üzeme felvételre keres nagy gyakorlattal és jó helyesírási tudással rendelkező GÉPlRÓNÖKET fényszedői munkakörbe. A munkakör 2 műszakos, teljesítménybéres, jó kereseti lehetőséget biztosít. JELENTKEZNI LEHET: Kner Nyomda, Békéscsaba, Lenin út 9—21. szám, munkaügyi csoport. KÖZLEMÉNY Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a városi tanács vb városfejlesztési lebonyolító iroda ELKÖLTÖZÖTT. 1988. február 22-től Békéscsaba, Kossuth tér 6., I. em. alatt működik, ügyfélfogadás: Változatlan. Tel. 26-369. Vezető: 22-220. Városi Tanács, Békéscsaba PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI MUNKAKÖRBE MUNKATÁRSAT KERESÜNK. (Lehet kezdő is.) Jelentkezés rövid önéletrajzzal, „Márciustól” jeligére a békéscsabai lapkiadóba. Beszélgetés közben a színészekkel Fotó: Gál Edit
