Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-03 / 28. szám

1988. február 3., szerda Anna Karenina (Fercnczi Krisztina) és Vronszkij gróf (Dávid Sándor) az előadás egyik jelenetében Fotó: Kovács Erzsébet „...szemben az élénél és halállal...” Unna Karenina a klubszínházban Újkígyós, Kemikál Munkahelyi művelődés A gyakorlat az, hogy sorozatunk beszélgetései elé némi bevezetőt írunk. Hogy most mégis egyből a beszélgetés közepébe vágunk? Az ok egyszerű: Újkígyóson, a Kemi­kál Szigetelőlemez-gyárban sok érdekes, praktikus kez­deményezésről hallottunk, s még így, bevezető nélkül is félünk, hogy ezúttal szűkös lesz az e rovatnak szánt hely... Lássuk hát, mi mindenről beszélt Lackó István­ná személyzeti vezető! — Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a mintegy 230 dolgozó itt, egy telephelyen megtalálható. így a szerve­zések idején elég a brigádvezetőket mozgósítani és prog­ramjainkról máris mindenki tudomást szerez. — Ezek szerint itt még pezsgő a brigádélet? — Ezt túlzás lenne állítanom, de azért minden évben van aranykoszorús és kiváló brigádunk. Ez már, úgy hi­szem önmagában is bizonyítja, jól dolgoznak ezek a kol­lektívák. — Dolgozóik milyen kulturális rendezvényeken vesznek részt? — A helyi közművelődési lehetőségek adottak. Azokat kísérjük figyelemmel. A könyvtárban író-olvasó találko­zókra járunk. A Jókai Színház előadásait is megnézi mindig 8-10 ember. Gépkocsival mennek, akinek nincs autója, csatlakozik a többiekhez. Az szb Gyulára és Sze­gedre is szervez színházbuszokat. E rendezvényeken el­sősorban fiataljaink vesznek részt. — Ilyen jól megy minden? — Azért ment már jobban is. Az egyik nehezítő té­nyező az, hogy a helyi lehetőségek mostanában szegénye­sebbek, mint régen. A másik ok, hogy dolgozóinkat egy­re nehezebb munkaidő után itt tartani. Mezőgazdasági terület révén mindenki rohan haza kertészkedni, és el­látni az állatokat. — Más? — A szakmai továbbképzésekre különösen nagy súlyt fektetünk. A TIT-előadások is olyan témájúak, melyek a munkában hasznosíthatók. Évente szervezünk KRESZ- tanfolyamot gépkocsivezetőinknek, s nemrég az adózás­sal kapcsolatosan tartottunk előadássorozatot. Emellett említhetném a hamarosan induló ívhegesztő-tanfolyamot, nehézgép-kezelői tanfolyamot és így tovább .. . — Van választék bőven. Igénybe veszik dolgozóik ezt a kínálatot? — Nekik anyagilag is megéri, hogy továbbképezzék ma­gukat, a vállalat pedig úgy tud eleget tenni a gazdasági követelményeknek, ha sokoldalúan művelt, szakmailag felkészült emberek dolgoznak nálunk. — Terveik? — Sokféle szakmai tanfolyamról szóltam az imént. Ügy hiszem, nem lenne rossz, ha nyelvi tanfolyamokat is indíthatnánk, hiszen a kapcsolattartás a külföldi üzlettár­sakkal így zavartalanabb lenne. — Mindent egybevetve elégedettek? — Azt hiszem, aggodalomra nincs okom addig, amíg a gyár dolgozói nap mint nap felkeresnek kéréseikkel. El­mondják. hogy milyen előadást, tanfolyamot szeretnének. Szóval amíg igények vannak, addig nincs veszve ná­lunk a munkahelyi művelődés ügye. N. Á. Hol maradnak a Kisasszonyok? Már az első jelenet, az állomáson lejátszódó né­hány perc — amikor Anna Karenina és Vronszkij gróf először látják egymást, s amikor a szerencsétlen mu­zsikust elgázolja a vonat — meghatározó. Nagyszerűen villantja fel azokat a talál­kozásokat — a szerelemmel és a halállal —, amelyektől Anna sorsa függ, és előreve­títi a főhős elkerülhetetlen tragédiáját azok számára is. akik esetleg nem olvasták Lev Tolsztoj regényét, nem látták a film- vagy színpa­di változatot. Egyből vilá­gossá válik az is, hogy re­ménynek, boldogságnak itt nem sok létjogosultsága lesz. ..Ez író mellett, mikor ír — mondta találóan Koszto­lányii Dezső Tolsztojról *—, állandóan ott van mindnyá­junk titokzatos vendége, a halál, mely nélkül csak ügyes vagy kevésbé ügyes tárcaírók, jó vagy rossz versforgatók vagyunk, de művészek soha, és így szem­ben az élettel és halállal egy tág perspektíva kereté­ben vonulnak el a rothadt társadalom beteg, egyensúly­vesztett, küzdő és tökélete­sülő emberei.” Az az első jelenet rögtön az orosz re­mekíró jellegzetes világába enged bepillantani, s még arra is jó, hogy meggyőz­zön, vagy egyelőre legalább­is fmegnyugtasson afelől, hogy egy világirodalmi gyöngyszem, a klasszikus regényeposz napjainkban és egy teljesen más műfajban, ráadásul stúdiószínpadon szintén életképes. Ki gondolta volna, hogy ennyi minden befér a Jókai Színház pici klubszínházá­nak falai közé! Merészet gondolt és vállalt Sándor János rendező azzal, hogy elkészítette az Anna Kare­Az idősebb nemzedék gimná­ziumi tanulmányaiból egy s más talán felködlik idősebb C. Pli- nius Secundusról, de a fiata­labb nemzedék számára biztosan ismeretlen a nagy római ter­mészettudós, természetleíró. I. sz. 23-ban született Comoban, előkelő, vagyonos családból. Harmincéves korában közéleti pályára lépett, majd mint lovas katona Germániában szolgált, így alkalma volt bejárni a Du­na mellékét is. Lehetősége volt a helyi lakosság életét, szoká­sait és főleg környezetét meg­figyelni és megismerni. Később újra Rómában töltött be hiva­tali pályát, majd Hispániába és Afrikába került. Vespasianus csázsár egy állami hajóraj pa­nina stúdiószínpadi, kevés szereplőre írt változatát. El­gondolásait nagyszerűen szolgálja Németh Zoltán díszlete, feltéve, hogy a né­zőnek jó helyre sikerül ül­nie. A nézőtér és a három apró helyszín — a Kareni- nék házát jelző íróasztal és környéke, Vronszkij szobá­ja, illetve a három közül legnagyobb kisszínpad, ahol a világ történéseit látjuk, ahol a társadalmi összejöve­telek zajlanak — egybeol­vad. A könnyebb (?) és nehe­zebb halál, álmok és rossz előjelek vonulnak kezdettől végig a történeten, az ön- gyilkosság gondolata lebeg mindvégig a kis játékterek fölött. Örökös figyelmezte­tés: aki nem hajlandó úgy élni, ahogyan a cári orosz társadalomban szokásos, il­lendő, azt környezete kive­ti magából. Hogyan kell, va­jon hogyan lehet élni ebben az idegen, rideg, bürokrati­kus, merev, unalmas, racio­nális világban? Hogyan él­het Anna, az „eleven asz- szony” olyan férfi (sőt, olyan férfiak!) mellett, aki. akik éppen ennek a társadalom­nak a képviselői? Többszö­rösen (kiszolgáltatott és ön­állóságra, szabadságra hiá­ba éhező itt ez a nő, aki az alkalmazkodás, az álszent­ség, a képmutatás helyett az őszinteséget, a szenvedélyt, a szerelmet választja, és azért harcol. A nő társadalmi helyzete — így fogalmazhatna! a le­egyszerűsítő tankönyv —, amin keresztül családi és társadalmi kötöttségek, ha­gyományok ellentmondásai­ra világít rá az író. De túl korlátoltnak és igazságta­lannak kellene lennie ahhoz, hogy Anna Kareninában csupán az önző, a gátlásta­rancsnokává tette, közben Syria kormányzója is volt. Hivatali munkája mellett leg­szívesebben a tudományokkal foglalkozott. Rengeteget olvasott, olvasmányait kijegyzetelte. Min­den szabad idejét e szenvedé­lyének szentelte. Ilyen módszer­rel írta meg sok kötetnyi mű­vét, amelynek nagy része elve­szett. A tudomány nagy sze­rencséjére fennmaradt viszont nagy természetrajzi munkájá­nak, A természet históriájának mind a 37 könyve. Ebben az el­ső hat a kozmosz és a Földi ismertetése, az emberről és ta­lálmányairól szól a hetedik, majd az állatok következnek a 8—11. könyvben. Előbb a négy- lábúakat, majd a víziállatokat, lan, a hűtlen asszonyt lás­sa! Teljesen alaptalan per­sze nem lenne ez a felfogás, hiszen az irodalomtörténet­ből ismert tény, hogy maga Tolsztoj kezdte Anna alak­ját ebben az irányban áb­rázolni. Csakhogy élet és halál, álom és valóság, lé­lek, szerelem, erény és bűn összefüggései sokkal bonyo­lultabbak annál, semmint egy olyan nagy művész, amilyen Tolsztoj, megma­radhatott volna a fekete-fe­hér figuráknál. Így aztán a világirodalom egyik legro­konszenvesebb, legsajnálat- raméltóbb egyénisége lett Annából: mélyen érző, lel­kiekben gazdag, szenvedé­lyes, okos, igazságszerető, vonzó nő. Mellette eltörpül férje, a sivár lelkű hivatal­nok, „gép, nem ember, go­nosz gép. ha megharagít­ják” — jellemzi felesége. Kareninnek nem Anna a fontos, nem is a hűtlenség, csak az, hogy a világ ne be­széljen róla, ne vádolhassa. De méltatlan Annához Vronszkij is, a cári tiszt, aki látszólag lemond társadal­mi rangjáról, karrierjéről, de valójában képtelen füg­getlenségét, becsvágyát a szerelemért feladni, s szíve mélyén azt kívánja, marad­jon minden a régiben, vagy­is Anna a szeretője, és ne váljon el. S micsoda férfi, micsoda katona az, aki még az öngyilkos lövést is elvé­ti! Egyéni álom, változtatni, tenniakarás az egyik olda­lon, társadalmi függőségek, behatárolt lehetőségek a másikon, s itt az összeütkö­zés. Ez az, amit Goethe így nevezett: der geheime Punkt, a titokzatos pont. Körülötte forog az egész történet, Anna sorsa, Kare- nináé és a többi Annáé, a a madarakat, végül a rovarokat írja le, ez utóbbi könyv végén az embert és az állatvilágot ösz- szehasoonlító alak- illetve bonc­tant foglalja össze. A növény­tani rész 9 könyvből áll (12—21 könyv), ehhez csatlakoznak a gyógynövényeket ismertető (22— 27) könyvek, illetve az emberből és állatokból készíthető gyógy­szereket foglalja össze (28—32 könyv). Végül az ásványi anya­gokról ír (33—37 könyv). E ha­talmas anyagot mintegy kétezer, jobbára római és görög szerző munkásságából gyűjtötte össze, kiegészítve saját tapasztalatai­val. Halála méltó volt a tudós éle­téhez. Értesülvén a Vezúv kitö­réséről (i. sz. 79), a hegység kö­zelébe ment, hogy saját szemé­vel győződjék meg a történtek­ről, s közben állandóan jegyze­teket készített. Feltehetően a ki­törést követő mérges gázok öl­ték meg, ma úgy mondanánk: tudományos kötelessége teljesí­tése közben. Jegyzetei alapján Júliáké, a Madame Bovary- ké, és a legnagyobb regé­nyek, színdarabok is e kö­rül forognak. Anna szerel­ménél erősebbnek bizonyul­nak a társadalmi konvenci­ók. Talán a boldogtalan há­zasság túllépésére] még fut­ná erejéből, de a boldogta­lan szerelem túlélésére már nem. Kislánya még kárpó­tolhatná elveszített fiáért, de új társa képtelen, hogy feledtesse vele a megbélyeg­zést. S előbb-utóbb boldog­talan — még ha oly nagy­nak is indul — szerelem az, amely minőségében és erős­ségében nem kölcsönös, amellyel együtt kényszerül élni bűntudat és önvád, amely a két ember valame­lyikét egyedül hagyja, ami­kor dönteni kell. Szerelmi háromszög? Az is. Akár napjainkban is megtörténhetne? Igen. „Egy szörnyű álom üldöz minden éjjel. / Mindketten a férje­im vagytok, te is ő is. Ott álltok mellettem. / A férjem a kezem csókolja és sír: / milyen jó is most, mondja. / És te is ott vagy. Te is, mint a férjem. És én / azt magyarázom nektek, hogy így sokkal egyszerűbb, így mind- / ketten elégedettek és boldogok vagytok. / De az álom lidércként fojtogat és borzalommal / riadok föl belőle minden éjjel...” Egy asszony vergődése két férfi között. De sokkal több is annál. Tolsztoj művésze­tét éppen az tünteti ki, hogy alakjait, a lélek összetettsé­gét, bonyolultságát oly ár­nyaltan ábrázolja. Ehhez járul még a társadalmi, er­kölcsi és filozófiai összefüg­gések mesteri érzékeltetése. Más kérdés természetesen, hogy mindebből mi valósult meg a klubszínházi előadás során és mi nem. Aki olvasta Tolsztoj re­mekét, életre szóló élményt kapott, és a színházi esté­től is valami hasonlót várt. Talán igazságtalanul is töb­bet. mint amiben része lett. Ferenczi Krisztina Annája valamivel halványabbra, gyengébbre sikerült, hiány­zott alakításából a fel-leíve- lés. valamiféle kisugárzás. Kezdettől mögötte maradt a szerepnek, és kezdettől in­kább a keserűség, az össze- törtség jellemezte. Tulaj­donképpen hasonló dolgok mondhatók el Vronszkijról. A fellépés, a meggyőzés, a hatásosság, az erő — ezek azok a vonások, amiket leg­inkább hiányolni lehet Dá­vid Sándor játékából. Dari- day Róbert érdeme, hogy a legkevésbé | rokonszenves szereppel sikerült figyelmet, együttérzést ébresztenie, és a jellegzetesen ellentmondá­sos tolsztoji figurát leghű- ebben életre keltenie. Len­gyel István, mint mesélő, kellemesen mentett át a parányi klubszínpadra min­dent, ami a másik műfaj- bó menthető, és ügyesen se­gítette az események, a párbeszédek, a nem látható összefüggések jobb megér­tését. S ha már jelenettel kezd­tem, hadd fejezzem be jele­netek említésével! Az est alighanem leghatásosabb pillanatai voltak: a levélírás (Karenin ír Annának), An­na súlyos állapotban a szü­lés után és a lóverseny. Niedzielsky Katalin írta meg a Vezuv-kitörés histó­riáját unokaöccse, ifjabb Plinius leveleiben, Plinius természettudományos műveit rendszeresen használták a magyar tudósok, de érdekes, hogy magyar nyelven sohasem jelentek meg, noha többször, többen is nekiláttak a fordítás munkájának, ám a vállalkozá­sok nem sikerültek, a fordított részek elvesztek. Sajnos, e kiadás is csak vá­logatás a növénytani könyvek­ből, ezt követi majd hasonló az állattaniból. Igen nagy kár, hogy nem teljes, szó szerinti fordítás jelent meg, de érthető a kiadó érve: az ő profilja, feladata csak ennyire terjed. ízlés dolga, de a recenzor nem ért egyet a választott betűtípus­sal: IX. századi Karoling mi- nuszkula (verzál jellegű). Bi­zony nehezen olvasható, és egy régi írás magától is régi, nem szükséges ezt régies betűtípus­sal bizonyítani. (Natura, 1987.) H. J. Szobrok a sétálóutcára A Csongrád Megyei Hír­lapban nem régen négy al­kotó művész vallott mun­káiról, terveiről: Hézső Fe­renc Munkácsy-díjas festő­művész, Tóth Valéria Mun­kácsy- és SZOT-díjas szob­rászművész, Kligl Sándor szobrászművész és Fontos Sándor festőművész. Ebben a cikkben Tóth Valéria a kö­vetkező szavakkal zárta a beszélgetést: „Még mindig várat magára a békéscsabai sétálóutcára tervezett mun­káim fölállítása. A pályázat útján elnyert munkáimnak még nem alakították ki a helyét, pedig már régen áll­nia kellene a tárlatnak!” Bár nem volt nehéz ki­találni, hogy a késésnek anyagi okai lehetnek, tele­fonon felkerestük a Szege­den élő szobrászművészt, hogy bővebbet tudhassunk meg arról, vajon miért kell a szobroknak még mindig a műteremben várniuk? — A helyszín nincs kész — válaszolta Tóth Valéria. — Pénz kellene, sok pénz, ami most nyilván nem áll a tanácsi rendelkezésére. A terv szerint két magas pavilon — úgynevezett szaletli — alatt állítanánk föl a szobrokat a sétálóutcán, tehát ezeket a helyszíneket kellene megépí­teni lépcsőkkel, lánckorlát­tal. Két műről van szó: a férjem. Kligl Sándor Kirán­dulás és az én Kisasszonyok című munkámról. Fájó szív­vel kísértük figyelemmel in­nen Szegedről, hogy mennyi vita, bonyodalom volt idő­közben a csabai sétálóutca körül, hogy az egész kell-e vagy sem a lakosságnak. őszintén sajnáljuk, hogy nem teljesen az lett belőle, aminek eredetileg szántuk, kellemes, szép sétány, amit a város szeret, s ehhez akar­tunk hozzájárulni | a szob­rokkal ... Azért mégsem va­gyok annyira borúlátó! Már egy következő munkán dol­gozom, szintén Békéscsabára készül a Vízitündér. Ez egy életnagyságú kislány szobra lesz a Korzó étterem előtti szökőkúthoz, és a víz felé szaladna. Talán egyszer erre is sor kerül majd ... Az az igazság, hogy minden mun­kánkkal hasonló a helyzet. A szobornak megfelelő kör­nyezet kell, olyan helyszín, amelynek kialakítására egy­szerűen nincs pénz. A Békéscsabai Városi Ta­nács főépítészétől, Vozár Im­rétől a szobrok leendő he­lyéről és arról érdeklődtünk, vajon addig, amíg a pavilo­nok megépítésére nincs fe­dezet, nem lehet-e valami ideiglenes megoldást találni. — A helyszín az eredeti tervek szerint a Tanácsköz­társaság útja. A Kinizsi és a Beloiannisz, illetve a Med- nyánszky és a Kun Béla ut­ca közötti szakaszra kerülnek majd a szobrok, tető alá. Kizárólag anyagi oka van, hogy még nincsenek a he­lyükön. Gondolom, a tanács és a közvélemény egyetért abban, hogy amint lehetőség lesz rá, azonnal elkezdjük az előkészületeket. Szeretnénk már itt látni a műalkotáso­kat. Valószínű, hogy ideig­lenesen is fel lehetne állíta­ni Tóth Valéria és Kligl Sándor műveit... N. K. fl természet históriája Válogatás Plinius műveiből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents