Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-03 / 28. szám
£\C1 1988. február 3., szerda A Mücnut Szó -ban olvastuk: Made in Yugoslavia Érdemes-e Jugoszláviába jönniük a külföldieknek csupán azért, hogy bevásároljanak? Kifizetődő-e a hazánkban nyaraló, telelő német, olasz, angol... turistáknak vásárolni, új ruhát, cipőt... venni? Megkapják-e itt ugyanazt olcsóbban, jóval olcsóbban, amit hazájukban is megvehetnek? Elégedettek-e az általunk gyártott áru minőségével ? Köztudomású, hogy jó néhány árucikket gyártunk külföldi megrendelésre, például női cipőket és tornacipőket, öltönyöket, ruhát, élelmiszert, műszaki árut, bútort, sőt, autót is. A megrendelő a jól elvégzett munkáért fizet, de amikor nemzeti piacán az itt készült dolgokat áruba bocsátja, a beszerzési árnak az ötszörösét is elkéri. Ezért, évekkel ezelőtt egy okos ötlet pattant ki valakinek a fejéből, hogy árulhatnánk mi is ezeket a termékeket. Ott, ahol sok külföldi turista megfordul. És nem azon az áron, ameny- nyit a megrendelő nekünk fizet, de azon se, ameny- nyiért ő adja. Különleges boltokat kellene nyitni, mondta az ötletadó, ahol külföldiek vásárolhatnak és csak devizáért. Tapsoltunk az ötletnek, s megkezdtük az úgynevezett free-shopok nyitását. Nemcsak az idegenforgalmi központokban, hanem autóutak mentén, nagyobb városokban, határátkelőhelyeken. Ezeknek a boltoknak azonban van egy szépséghibájuk: kizárólag külföldi árut talál- hi bennük, sehol Made in Yugoslavia feliratú cikket. A külföldi turisták, hacli- honmaradt rokonaikat, barátaikat hazánkban gyártott ajándékkal szeretnék meglepni, továbbra is a gyengén ellátott boltokat kell járniuk, néha naphosszat, hogy valami szépre rábukkanjanak, továbbra is kéz- zel-lábbal kell értekezniük a kereskedőkkel, mert azok sem a vendégek anyanyelvét, sem valamelyik világnyelvet nem tudják. A jegyzetünk elején feltett kérdésre tehát azt válaszolhatjuk, hogy érdemes lenne, kifizetődő lenne, megkaphatnánk. Ha! A Yugotours Idegenforgalmi Munkaszervezetnek Számtalan utazási irodája és kirendeltsége van a világ szinte minden táján. Európában a tíz legerősebb idegenforgalmi vállalat közé tartozik, s ezt azzal érték el, hogy a hazánkba látogató — de máshova is utazó —, szervezett formában érkező turisták nagy részét ők kalauzolják ide. A Yugotours által az idén több mint 300 000 turista járt tengerpartunkon. 1977 óta pedig, 1 600 000. Azóta ez a munkaszervezet körkérdést végzett a hazánkba látogató vendégek között. Az egyik kérdés az itteni vásárlási lehetőségre vonatkozik. Az osztályzat, amit kaptunk, lesújtó. Pótvizsgára ugyan nem buktunk, de közelebb állunk hozzá, mint egy jeles osztályzathoz: 2,6. összehasonlításképpen Ausztria 3,9- et, Korfu 4,2-t, Olaszország 4,3-at érdemel, ami a vásárlási lehetőséget illeti. Évek óta azon siránkozunk, hogy a külföldi turisták kevés pénzt költenek el nálunk. S ezt gyakran azzal magyarázzuk, hogy rossz vendégeink vannak, fukarok, csupán a tiszta víz, az ózondús levegő érdekli őket. Hazudunk magunknak, hazugsággal leplezzük tehetetlenségünket, szervezetlenségünket. S ilyenkor mindig sajnálkozva állapítjuk meg, hogy ha jó vendégeink lettek volna tavaly, devizabevételünk a kétszerese lenne a jelenleginek. A sajnálkozás, az önámítás helyett inkább a fent említett, nem újkeletű ötleten kellene elgondolkodnunk. S tennünk valamit, hogy ne csak a napot és a tengert adjuk el kemény devizáért, hanem azt is, amit gyártunk, munkánk gyümölcsét. Amin az olvasható, hogy Made in Yugoslavia. Németh Zoltán Szennyvíztemető Homokformába öntik az alumíniumot Gyulán a Könnyűfémöntő és Betonáru Szakipari Vállalat központi műhelyében. A képen látható formákból gépjármű-alkatrészek lesznek, melyek többségét a Rába gyár építi be termékeibe Fotó: Veress Erzsi Vendégcsalogató? „Ha túljut a ’88-on, nyerhet ..Amikor először olvastam a szórólap fent idézett sorát, arra gondoltam, hogy valami borúlátó — gazdasági programunkat némi pesszimizmussal megítélő — kijelentéssel van dolgom. De a következő mondatok megnyugtattak, hogy csak egy nálunk mindmáig szokatlan vendéglátói reklámfogásról van szó. A megértés érdekében idézem a szórólap szövegét: „Ha túljut a '88-on, nyerhet a ... vendéglőben. Az 1987. december ,1-töl 1988. december 1-ig elfogyasztott 88 Ft értékű ételfelszolgálás esetén sorsjegyet adunk. Sorsolás 1988. december 4-én a helyszínen húszezer Ft értékben, nagy nyeremények. Fődíj: egy hízott sertés...” Megjegyzem, nem hinném, hogy egy hízott sertés reményében túl sok korgó gyomrú polgár tolong majd a vendéglátóegység ajtajában szabad asztalra várva. A vendégek számára nagyobb reménnyel kecsegtetne ,az, ha az akciót kiterjesztenék — ismerve a bisztró forgalmát — az italfogyasztásra is, egy másfajta, kevésbé hízott nyeremény reményében. De talán így is sikeres lesz az akció, s ez esetben a vendéglő a következő években is folytathatja vendégcsalogató ötletét, ügyesen bekalkulálva az évenként várhatói?) áremelkedéseket: „Ha túljut '89-en, '90-en, '91-en, stb.” Hogy az ezredforduló lévében min kell majd túljutnunk, arra már nem is merek gondolni... __0ke__ O xigénnel dúsítják a tározótó vizét Nagyszabású beruházás vége felé közeledik a Sarkadi Cukorgyár, amelynek megvalósulása után, ha nem is ivóvíz minőségű víz hagyja el a gyárat, de már olyan tiszta, amilyet nyugodt lelkiismerettel engedhetnek visz- sza a Körösbe. A cukorgyártási kampány befejeződött, a műszakiak hozzákezdtek a megfáradt berendezések felfrissítéséhez, kicseréléséhez. Eddig sem volt könnyű Juhász Károly- nak, a gyár főmérnökének a munkája, most azonban még több lesz a gondja: — Ez a szakma ezzel jár — szögezi le, és úgy tűnik, egyáltalán nem aggasztja, hogy tornyosulnak a feladatok; egyik a már egy évtizede elkezdődött komplex vízgazdálkodási fejlesztés. — És nem is akármilyen feladat. 1976-ban kezdtünk hozzá, de már akkor három ütemben határoztuk meg a megvalósítást. Sürgetett az idő, hiszen gyárunk a „nagy szennyvíztermelők” kategóriájában van, és ennek arányában fizettünk évenként nem kis összegű bírságot, évi átlagban másfél millió forintot, de volt olyan esztendő is, amikor ez az összeg elérte a 4 milliót. Egyszóval az első ütemben, — ami 1976-tól 1982-ig tartott — 45 millió forintot fordítottunk az ivóvízhálózat felújítására, egy új kút fúrására és ebben az időszakban elkészült a kommunális szennyvízhálózat is. A következő 3 évben rendbehoztuk a technológiai vízköröket, elkészítettük a működéshez szükséges szivaty- tyútelepet. Ez közel 50 millió forintba került. Szerencsére az OVH kedvezően bírálta el pályázatunkat, és ehhez támogatásként 23 millió forintot adott. Most vagyunk a program hajrájában. Legkésőbb a jövő évben szeretnénk befejezni, és az ülepített, előkezelt szennyvizet egy 50 hektáros nyárfás telepen elöntözni, hasonlóan a gyulai módszerhez. A helyi Lenin Termelőszövetkezettől hosszú távra, mintegy másfél évtizedre kibéreltük a területet. A tervezett 50 hektárból már 16 hektáron elültettük a nyárfákat. Még az idén szeretnénk megépíteni az átemelő szivattyúrendszert. Közel; 30 millióba kerül ennek az ütemnek a beruházási költsége, amiből 5 millió forintot a vízügyi alapból kaptunk meg. Láthatóan megkönnyebbült Nemes János, a gyár hidro- technoiógusa, — ahogyan itt néhányan nevezik, a „vízkormányzó”: — Minden évben kitalálunk valamit, szükségből, ha csak időleges megoldást is, hogy a lehetőségekhez képest csökkentsük a vízben lévő szeny- nyező anyagok mennyiségét. A cukorfeldolgozási kampányban naponta 7—8 ezer köbméter szennyvizet is „termeltünk”, a cukor mellett, és ez a száznapos kampányt figyelembe véve bizony* 800 ezer köbméter szennyvizet jelent. És az az özönvíz csak százszoros hígítással mehet vissza a folyóba. Sajnos, nem tudtuk ezt eddig elérni, pedig jónéhány újításunk van. a víz hűtésétől, az oxigéndúsításig. a levegőztető berendezéseken át. Azt még hozzátenném, hogy még az idén hozzálátunk az ülepítő medencék felújításához is, amibe jövőre, reméljük, már kevesebb iszap kerül, és a mellettük lévő nyárfás elön- tözőtelep lesz alighanem jövőre a szennyvíz temetője. Kép. szöveg: Béla Ottó Csak az értelemre számíthatunk! B ékést évtizedek óta mezőgazdasági termeléséről, hozamainak alakulásáról, kenyérgabonából és állati termékekből volumenében a legtöbbet termelő megyék között tartotta nyilván a közvélemény. Nem véletlenül. Ez a megye olyan gazdasággal rendelkezik, mely képes kedvező időjárás esetében 1,5 millió tonna gabona megtermelésére. Ez az országos termésmennyiség 10 százaléka! A 19 megye közötti helyünk vitathatatlan. Hasonló a hústermelésben elért pozíciónk is. Újabban Békést tejtermelő megyeként is számon tartják, mivel az alföldi tájon annyi tejet termel és ad közfogyasztásra, mint Észak-Magyarország megyéi együttvéve. Pedig Békés nem tipikusan szarvasmarha-tenyésztő megyéje az országnak. Kétségtelen. az utóbbi évek aszályos időjárása valamelyest visszavetette a gabonatermesztésben korábban kivívott helyünket. A megszokottól és a tervtől gabonatermesztésünk ismert, mondhatnánk úgy is, objektív okok miatt elmaradt. De ebbe a véleménybe sok szubjektív tényező is keveredik. Nem lehet mindenhol és mindent csak az aszály számlájára írni. mint ahogyan az 1987. évi eredményromlást helyenként magyarázzák. Erre az egymás szomszédságában működő gazdaságok szolgáltatják a legkézenfekvőbb magyarázatot. A korábbi évtizedekben mindig voltak igen jelentős tartalékai a mezőgazdaságnak. Ha a növénytermesztés bevételei elmaradtak a tervtől, ott volt kéznél az állat- tenyésztés — de ez fordítva is igaz —, vagy egy másik ágazat, és a gazdaságok zöme megpróbálta önerejéből rendezni vállalt pénzügyi kötelezettségeit. Ma mintha más lenne a helyzet. A vezetői munka színvonala helyenként heterogénné kezd válni. Ez azt jelenti, hogy egyes ágazatok teljesítőképességére nem fordítanak akkora figyelmet, mint amilyenre az érdemes lenne. Csak ezzel magyarázható, hogy két szomszédos gazdaság dűlőút által elválasztott tábláján 1-3 tonna hektáronkénti terméskülönbségeket jegyeztek fel 1987-ben. Pedig biztos, hogy négyméterenként az időjárásnak és a talaj minőségének ez a különbség nem róható fel. Az okot. a magyarázatot elsősorban az elvégzett munka minőségében kell keresnünk, amely a termelésben mindent eldöntő tényező. Kétségtelen, a közgazdasági szabályozás a szervezettebb munkára kényszeríti üzemi vezetőinket. Ebben a küzdelemben, mint a párbajban is, sajnos vannak vesztesek. De kérdezem: miért csak egyes üzemek vé- reznek el? Miért nem mind?! A szabályozókat csak ekkor lehetne igazán okolni. Tudom, hogy a gazdaságok a mai időszakban önállóan, nagy felelősséggel oldják meg feladataikat. A magasabb szintű vezetés nem avatkozik bele a gazdasági vezetők közvetlen munkájába. Ez lényegében helyes. Am a részükről időben elhangzott figyelmeztetés, alapos helyzetelemzés, a nyílt, őszinte eszmecsere lehetőség lehet a gazdaság számára kedvezőtlen folyamat lefékezésére, megfordítására. Vajon mennyire konstruktívan élünk ezzel a hallatlanul nagy lehetőséggel? A megye ipari szövetkezeteiből jó, hiteles példák núsítják. hogy az érdekvédelem a helyi vezetéssel együttműködve alkalmas arra, hogy a veszteségbe rohanó szövetkezetei évközben helyes pályára terelje. Ez még mindig olcsóbb, a tagságnak kedvezőbb megoldást jelenthet, mint év végén a tények félreérthetetlen rögzítése. Ahogyan ez az érdekvédelem megtalálja a módját, lehetőségét a gazdasági folyamatok megfordítására, bizonyára a tsz-szövetség is, mint érdek- képviseleti szerv a jelenleginél többet tehetne a milliós nagyságrendű alaphiányok, veszteségek megelőzésére. Távolról sem arra gondolunk. hogy a szövetség egy adott gazdaságban a vezetés helyett végezze el a jövedelmező gazdálkodás szervezését. Nem erről van szó, hanem arról, hogy a helyi vezetéssel közösen alakítsák ki a feladatok rendjét, segítsék a gazdasági és a pénzügyi gondok áthidalását, mielőtt azok jóvátehetetlen, vagy nehezen jóvá tehető hibához vezetnek. Ehhez minden tapasztalat, sok információ rendelkezésükre áll, vagy adott helyen beszerezhető, és ennek feltételei is megvannak. A tapasztalatok tárháza rendkívül gazdag. Sok jól felkészült, évről évre igazán sok kiváló eredményt produkáló gazdasági vezetőt ismertünk meg eddig, akik — meggyőződéssel .vallom — készek megosztani saját tapasztalatukat mások javára. De ehhez másoknak fel kellene nőni, és igényelni a segítséget, de nem csak igényelni. meg is szívlelni azt. És ez az, ami nagyon nehezen megy. Igen, nehezen, mert nem lehet senkire sem ráerőltetni mások véleményét! De ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy mások konkrét tapasztalatából nem lehet okulni, tanulni. Ezzel a szellemi kinccsel a jövőben gazdálkodni kellene azok javára, akik valamilyen oknál fogva nehéz helyzetbe kerültek, és ebből szerelnének kimenekülni még év közben. A megyének gondjai vannak. Újabb és nem várt szövetkezetek jelezték alaphiányaikat, veszteségeiket. Ugyanakkor több gazdaságban a fejlődés, a nyereségtermelés eléri, vagy meghaladja a múlt évit. Ez az ellentétes helyzet nehezen magyarázható meg. A változások irányát figyelve egyetlen következtetésre gondolhatunk: a szubjektív tényezőkből eredő hiányosságokat évek, évtizedek óta palástoljuk, s nem vesszük észre, hogy ez a társadalomnak milyen óriási terhet jelent. A személyzeti munka elnagyoltsága tehát megbosszulja magát, a népgazdaságnak pedig veszteséget okoz, a gazdaság nem megfelelő működtetése következtében. Van-e kiút ebből az útvesztőből? Van. Minden helyzet kínál valamilyen megoldást, melyek közül csak a bizonyított kaphat elsőbbségi jogot egy igen széles társadalmi és érdekképviseleti kontrollal. Nem a szép szavaktól „gyógyul” a gazdaság, hanem az eredményes munkától. S aki ebben segíteni tud, azokra számítunk. Csak rájuk számíthatunk a megye korábbi gazdasági pozícióinak megőrzésében. Dupsi Károly
