Békés Megyei Népújság, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-07 / 5. szám

1988. Január 7., csütörtök NÉPÚJSÁG Szükségből erényt Túl az egymásra torlódott ünnepeken, sőt, túl a riogató múlt esztendőn, furcsa érzés lepi meg az embert. Itt van az, amitől féltünk, amit odázni szerettünk volna, mi­vel annyi rossz és bizonyta­lanság fűződött hozzá. Most már viszont szembe kell néz­ni vele, mert tényleg eljött, s mást nem tehetünk, nem mondhatunk: ez van, ezt kell szeretni. Szeretni? Hát ez kissé erős kifejezés, jobb helyette a beleélés. Az sem lesz könnyű, eleinte talán nem is sikerül úgy igazán, csak a próbálkozás, a neki- veselkedés. De az annál in­kább múlhatatlan, mert mást úgy sem tehetünk, s akkor már tegyük mosolyog­va, ha nehezünkre is esik, abban a reményben, hogy később valódi mosollyá ala­kul. Többet ne is várjunk magunktól, kezdetnek ez is megteszi. Aztán meg ... Aztán meg legjobb, ha igyekszünk a szükségből erényt kovácsolni, ami je­len esetben is a helyzet el­fogadását jelenti, s egyben a felülemelkedést rajta, vagyis hogy úrrá lehessünk a nehézségeken, sőt idővel le is győzhessük azokat. S ezt ki-ki csak a saját módján teheti, hiszen két ember, két család körülménye sem egy­forma, csak egyben hason­lít, hogy rosszabb, mint volt. Ám, ha számot vetünk az eszközeinkkel, a lehetőségek is feltűnnek, hiszen, ha tud­juk, mi áll rendelkezésünk­re, akkor ahhoz alkalmaz­kodva csináljuk meg az el­osztást. hogy beosztani tud­junk. Ennek a lényege pe­dig: nem költhetünk többet annál, mint amennyink van. mert különben odajutunk, ahová az ország, amelynek a szekerét most nekünk kell kihúzni a kátyúból. Ma­gunkkal együtt, persze. Más megoldás nincs. Másképpen szólva: nincs más hátra, mint előre! De hát mindenhez, sőt mindehhez — magához az élethez — pénz kell, s már annyit mondtuk — mond­ták —, hogy nincs, vagy jobb esetben: kevés. Most már itt az ideje, hogy pon­tosan ismerjük mennyi, és abból mire futja. Megnézni és eldönteni: mire telik, mi­re nem. Mi az, ami később­re halasztható, tehát pilla­natnyilag nélkülözhető anél­kül, hogy károsodás érne bennünket akár most, akár utóbb. Enni nyilván kell, ruházkodni kell, s még az elemi kulturális igényekről sem mondhatunk le. No de, lehet-e úgy gazdálkodni, hogv a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmarad­jon? Egy az egyben biztos nem. csak módjával: itt is meghúzni egy kicsit, ott is meghúzni egy kicsit. Szóval, sokkal jobban takarékoskod­ni. mint eddig. Vannak, akik ezelőtt sem tettek mást, mert a helyze­tük ezt parancsolta, de sok­kal többen azok, akik már elfelejtették azt az időt, amikor minden fillért meg­néztek. Amikor nem állt óvodányi játék egy-egy la­kásban, amikor nem vett meg első szóra minden en- csem-bencsemet a szülő, amikor jó volt a hazai koz­metikum, nem állt garmadá­ban a sok méregdrága kül­földi, és abból is mindig a legújabb a fürdőszobában. Droggond A békéscsabai zsidótemető síremlékei között szétdobált ragasztószacskókra találtak. Hiába a halállal Végződő pél­da, a 21 éves Harmati Zoli esete. Sokat gondolkodtam, va­jon nosztalgiából járnak-e oda az „anyagozók”, vagy meg­szokásból? Végül is egy a lényeg: odajárnak. Mit tehet a rendőr, ha éppen tetten éri őket? A kábítószer-élvezők büntetőjogilag nem vonhatók felelősségre. A Büntető Tör­vénykönyv két paragrafusa csupán a visszaélésről és a káros szenvedélykeltésről szól. így marad az igazoltatás, jegyzőkönyvfelvétel a rendőrségen, súlyosabb esetben a kórházba szállítás. De mindezzel mi oldódott meg? A verk­li ugyanúgy forog tovább, esetleg egy nyilvántartottal sza­porodik a sor. A rendőr, az orvos, a pszichiáter nem talál­kozhat minden egyes veszélyeztetettel. A számok pedig nö­vekednek. A szülők? Talán ők tehetnének a legtöbbet. És nemcsak akkor, ha már baj van. De megvallom, amikor egyesek a szemeteskukába dobják, vagy három napra ét- len-szomjan kivetik az erdőbe kicsinyüket, addig nem cso­dálkozom, hogy élnek közöttünk veszélyeztetett, labilis idegrendszerű gyerekek. Gyerekek, akik mindennapi stresszhelyzeteiket, feszültségeiket akarják leküzdeni bár­milyen áron. Az ár pedig nagy, akármelyik formáját is választják a minden rosszat feledtető mámorító anyagok­nak. A testi,, szellemi leépülés, az erkölcsi érzék teljes le­romlása, és nem egy esetben a halál fenyegeti ezeket a fiatalokat. Szerencsére Magyarországon még csak elvétve jelentke­zik a kemény drog, s talán ez az oka annak is, hogy az igazán súlyos függők száma nem haladja meg a hatezret. A „begyűrűzés” lehetőségével azonban számolnunk kell, hiszen egyes környező országokban nem kis hagyománya van már a kemény drog fogyasztásának. A kemény drog­nak számító kábítószereket általában injekcióban adagol­ják maguknak a narkománok. Közben a fertőzött injekci­ós eszközök is számtalan veszéllyel fenyegetnek. Okozhat­nak szívbelhártya-, tüdő- vagy májgyulladást, tönkretehe­tik a vénákat, terjeszthetik a különféle vérbetegségeket, és az AIDS-et is. Mi a teendő tehát? Vannak, akik a megelőzést szolgáló propagandára esküsznek, mások a gyermek- és ifjúsági ideggondozóktól várnak segítséget. Akadnak olyanok is, akik belenyugvó álláspontot képviselnek, mondván, hogy a narkománia a modern társadalmakkal együttjáró jelen­ség. Egy azonban biztos: a minden tekintetben példamuta­tó felnőtt környezet erős befolyásolója a felnövekvő gene­rációnak. A cigarettázó orvostól vagy pedagógustól nehéz elfogadni, hogy a dohányzás káros az egészségre. Az al­koholista szülő gyermeke legtöbbször örökli a káros szen­vedélyekre való hajlamot. A terhesség alatti kábítószeres visszaélés esetén a megszülető magzat az elvonási tüne­tekbe belehalhat. És még sorolhatnám a megannyi felelős­séget, ami a felnőttkor íratlan törvénye ugyan, de egyre kevesebben tartjuk be, és ezáltal egyre több fiatal kerül hátrányos, vagy veszélyeztetett helyzetbe ... A drogfüggőségbe került fiatalok gyógyítására, a velük való foglalkozásra nem szívesen vállalkoznak az orvosok, s pszichológusok. A narkománokkal könnyű szót érteni. Általában „szakadtak”, ápolatlanok, gondozatlanok. Nem lehet őket időre berendelni, kezelésük csak akkor lehetsé­ges, ha ők keresik meg az orvost. A siker sem biztosított, hiszen a megvonás gyakran visszaesésbe csap át. Vajon hányán vállalják ezt a munkát? Hiszen, sajnos, évekkel vagyunk elmaradva ezen a téren a megfelelő szakember- képzéssel. Bár meggyőződésem, hogy szeretetet és törő­dést — ami annyira hiányzik manapság —, mindannyian tudnánk egymásnak nyújtani, még képesítés nélkül is ... Magyar Mária Amikor eltettük a maradék ételt, s felmelegítve jóízűen elfogyasztottuk, amikor egy deka kenyér sem ment po­csékba, mert ha szikkadt lett, megpirítottuk, s ha száraz, összetörtük morzsá­nak. Amikor egy ruha nem egy szezonra szólt, sőt, ha végképp kiment a divatból, következett az átalakítás. Kabátoknál nem is egyszer. S a gyerekek a szét nem szakadt holmikat egymás után viselték, mert kár lett volna kidobni, de meg sem engedhettünk volna ekkora luxust magunknak. Amikor egy-egy könyv mellett ült este a család, s ünnep volt a színház és a koncert. Any- nyira, hogy hetekkel előtte készültünk rá, s már a vá­rakozás is örömet okozott. Amikor sűrűn megfordul­tunk „kölcsönkönyvtárbán”, mert pénzünk ritkán volt arra, hogy könyvet vegyünk. Mégis sokkal többet olvas­tunk, mint manapság. Ami­kor sűrűbben jártunk egy­máshoz, mert a baráti be­szélgetés egyet jelentett a szórakozással, sokszor csak egy kávé mellett. A nagy trakták elképzelhetetlenek voltak, ennek ellenére jól éreztük magunkat, hisz nem az eszem^iszom kedvéért ke­restük fel egymást: az együttlét öröme vonzott. Ahhoz meg nem pénz kel­lett, hanem rokonszenv, ba­rátság, hasonló gondolkodás, egymás értékelése, megbe­csülése, s az, hogy ismét al­kalmunk lesz megbeszélni a most kiolvasott könyveket, egy-egy filmet, vagy színda­rabot. Vagy a világ folyá­sát. vagy egyszerűen csak a gyerekek cseperedését. tanu­lását. testi-lelki fejlődését. S közben az élet apróbb- cseprőbb, dolgait. Ezekben a társaságokban mindenkinek megvolt a he­Kameraközeiben Új hulláin Tavaly januárban volt az első adása, tehát egyéves születésnapját üli a televízió Üj hullám című műsora. Feyér Zoltánt azzal a ké­réssel kerestem meg: beszél­jen a műsor eddigi életéről. — 1986 nyarán bíztak meg egy új műsor készítésével. A feladat az volt, hogy szó­rakoztató ifjúsági magazin- műsor legyen, fiatalokról szóljon, de ne csak fiata­loknak — mondja a szer­kesztő. — Fehér lappal in­dultam, bizalmat kaptam, hogy a rendelkezésre álló havi 60 percet töltsem meg élettel. 1987 januárjától je­lentkeztünk minden hó utolsó péntekjén, 21 óra után. A megbízástól az első adásig eltelt néhány hónap arra kellett, hogy minden együtt legyen a kezdéshez. — Milyen elképzelésekkel indultak? ’ — Jól pergő, érdekes, vál­tozatos magazinműsort akartunk készíteni, ahogy Márton István, stábunk ren­dezője mondta: egyórás po­litikai klipet. Legyen ben­ne a zenei, a sport, a tudo­mányos, a művészeti, a tár­sadalmi és a gazdasági élet­ben megjelenő új, ami tar­talmas, és aminek morális értéke van. Ne legyen köny- nyűzenei magazin, legyen benne komoly zene és jazz, meg klipek. Ezekből sokat kapunk a külföldi televízi­óktól. Eltökélt szándékunk volt, hogy szórakoztatva po­litizálunk és politizálva szó­rakoztatunk. A tartalomról már» beszéltem, a formát, a háttérben villogó 50 moni­tort, amelyen minden meg­jelenik, ami az adásban tör­ténik — Márton István ta­lálta ki. — Kik készítik az Űj hul­lámot? — öten vagyunk. A ren­dezőt említettem, operatő­rünk Janovics Sándor, a vágó Gábor Annamária, a gyártásvezető Popovics HANGSZÓRÓ Nem tudom ki, hogy van vele, de én — bár jócskán túl vagyok már a kamaszkoron — máig is szívesen hall­gatom a fiatalokról, a fiataloknak szóló rádióműsoro­kat. Szeretem ifjonti lendületüket, könnyed hangulatu­kat, s azt, hogy az itt elhangzott riportok segítik a ser­dülőkorhoz rohamosan közeledő fiam megértését... Az „Ütödik sebességiről szólnék először, melyet hétfőn délután fél 6-kor sugár­zott a rádió. Szunyogh Szabolcs műjégpályáról szóló csipkelődése megnyerte tetszésemet, azaz megnyerte vol­na, ha jogos felindultságában nem hadar annyira. Arról beszélt, hogy bár a belépő árát ugyancsak megemelték, a szolgáltatások színvonala korántsem javult ettől. Mi­közben a riporter az „őrmesteri” hangulatot, az elvadult kamaszok viselkedését, s a hangosbemondó udvariatlan­ságát ecsetelte, azon gondolkodtam, hány helyen tapasz­talhatunk hasonlót: nagyobb árért, rosszabb minőség. Pedig sokszor hangoztatjuk manapság, hogy mindenkit teljesítménye szerint kell megfizetni. Mi lenne, ha mi, a „kuncsaftok” is teljesítményük, udvariasságuk szerint fizetnénk meg a kereskedők, a szolgáltatók és sorolhat­nám még, ki mindenki munkáját?! Még egy riportot érdemes megemlíteni az ötödik se­besség műsorából, mely egy munka — és név — nél­küli, két diplomával is rendelkező fiatalt szólaltatott meg. Nem volt rá szükség munkahelyén, így most „el­helyezkedési támogatásból” él. A riportban elmarasztal­ták a munkahelyet, ahol ilyen luxust megengednek ma­guknak: két diplomával, nyelvtudással nincs szükségük erre a fiatalra! Igen ám, de arról egy szó sem esett, mi­ért nincs? Hogyan is esett volna, ha nem kérdezték meg a volt munkáltatót? Kár. „Önnek milyen a szerelme?” című hétfő esti műsort is hiányérzettel hallgattam. Mint a cím is mutatja, nem akármilyen témával próbált meg­birkózni a műsor készítője, Dénes Gábor. De csak pró­bált, mert ezúttal is igaznak tűnt a mondás, „ki sokat markol, keveset fog”. Különösen, ha azt a sokat nem tudja valamiféle elképzelés szerint rendszerezni. Volt ebben az egyórás műsorban minden, vers, zene, statisz­tikai értékelés, névtelen vallomás. Megszólaltattak író­kat, költőket és ki tudja még ki mindenkit. Szó esett a hűségről, a szexualitásról, a szerelem és az anyagiak kapcsolatáról, az örök szerelemről... Szóval beletették, ami csak belefért. És mégsem élveztem igazán a mű­sort, mert nem tudtam meg belőle: kinek és miért ké­szítették. Kár, hiszen maga az ötlet, hogy ezúttal igazi, emberi érzésekről beszélünk — merünk nyíltan beszél­ni, mert manapság ez sem divat — tetszett. Ám a fel­színesség, a rendezetlenség soha nem tett jót a magasz­tos gondolatoknak. Sőt. Pedig nagy szükségünk van az ilyen és ehhez hasonló adásokra, mert úgy tűnik, a ma­gánéletekben valami nincs rendjén. Ezt bizonyította az Ifjúsági Rádió másnap — kedd — délutáni Segíthetünk? című műsora is. Végighallgatva, egyetlen aggodalmam volt, hogy csak a fiatalok hallgatják a riportokat. Hol­ott nem csak és nem elsősorban hozzájuk szólt ez a mű­sor, hanem mindenkihez, aki érzékeny mások, az em­bertárs problémái iránt, aki segíteni akar azoknak, akiknél „otthon nincs rendben valami”. Segíteni azokon, akik magukra maradtak, akik — le merem írni, hisz ilyen is van — boldogtalanok. Mert vannak jó néhányan, még ha nem figyelünk rájuk, akkor is. És ez a műsor éppen róluk szólt! A 16 éves gyereklányról, akit anyja a kórházban hagyott, amikor megszületett, s nevelőszü­lőknél nőtt fel. A szétzilált családról, ahol a tanács elő­adója a „havi egy kapcsolattartást szabályozza” (ő mond­ta így). A házaspárról, amely „jó útra tért”, hogy visz- szakapja gyermekeit az állami gondozásból... És so­rolhatnám tovább. Ám e riportok számbavétele helyett hadd álljon itt egy adat: karácsonykor 294 csalódott, ki­égett, magányos ember hívta telefonon a „Segíthetünk?” munkatársait, s még legalább ennyien (vagy sokkal töb­ben?) hiába próbálkoztak, foglalt volt a szám. És ők csak a telefonnal rendelkezők! A perifériáról vajon há­nyán telefonáltak volna? S ha nincs karácsony, és nem áll rendelkezésükre 12 elszánt, segítőkész ember, aki a készülék mellett ül, van kihez fordulniuk a bajbajutot­taknak? Legyen! Ebben is segített ez a műsor. Heti ajánlatunk is szóljon hát az ifjúsági műsorokról. Mert szerencsére még van elég. A Reggeli csúcs a Petőfi adón mindennap nekik szól. Aztán csütörtökön délelőtt lesz a Diákfél­óra, pénteken este Húszas stúdió, vasárnap délután pe­dig a Táskarádió, hogy csak néhányat említsek a bősé­ges kínálatból. Lehet válogatni! n. a. Újdonság: gyorsított nyelvtanfolyam lye, még a kisgyerekeknek is, akiket magunkkal vit­tünk, s nem egyszer — név­nap, vagy ilyesmi alkalmá­val — amikor már a han­cúrozásban megfáradtak, le­fektettük, ott annál a csa­ládnál, ahol voltunk, s nem is keltettük fel őket, mikor hazamentünk. Ott aludtak, kicsit összezsúfolódva, majd reggel az élmény boldogsá­gában hazajöttek. S máig sem felejtik, pedig azóta már az ő gyerekeik akkorák, mint ők voltak abban az időben. És mi magunk se voltunk kevésbé boldogok náluk, pedig másnap újból kezdődtek a filléres gondok. Azt jelentené ez, hogy nem kell pénz a boldog­sághoz? Közel sem, csupán annyit, hogy a pénz nem minden, s hogyha kevés van belőle, még nem veszett el végleg a világ, ha nem en­gedjük át magunkat a két­ségbeesésnek, hanem ura próbálunk maradni a hely­zetnek. Vagyis, nem az gyűr le minket, hanem mi őt. Azzal, hogy nem mondunk le az emberi életről, az ér­tékekről, inkább megkeres­sük az utakat, amelyek jár­hatók. Ha nem azt nézzük, hogy akinek sok van, hogy rázza a rongyot, hanem a valódi, emberi értékekre tö­rekszünk. Ha magunk állí­tunk magunknak mércét, méghozzá olyat, amely sze­rint nem szégyen az egysze­rű élet, a szigorú takarékos­kodás. Nem takargatnivaló, akár még büszkék is lehe­tünk rá, hiszen az erőnket mutatja, azt a tartást, ami­vel a szükségből erényt ko­vácsolunk, mert úgy köny- nyebben vészeljük át a ne­héz esztendőket. Egyébként a józan ész is azt diktálja, hogy ezt tegyük. Vass Márta Andrea, és én vagyok a szerkesztő. És vannak ál­landó riportereink: Franka Tibor, Oltványi Tamás, Lé- derer Pál, Beszterczey Gá­bor, Seregi László. Az Üj hullám képi világát Ru- zsinszky László képmérnök találta ki. A műszaki gár­da is állandó. így aztán még félszavak sem kelle­nek, hogy megértsük egy­mást. Viszont nincsenek a stábot felduzzasztó asszisz­tensek, segédek. Az egyórás adásban lévő 8-10 anyagot tartalmazó műsor riportjait 3-4 nap alatt forgatjuk le. Igyekszünk nem több időt a helyszíneken tölteni, mint amennyi feltétlenül kell, és nem több nyersanyagot fel­használni, mint amennyi el­engedhetetlenül szükséges. — Hogyan dolgoznak? — Számomra az Üj hul­lámot csinálni életforma. A nap 24 órájából ébren töl­tött időben figyelek, bármit látok, hallok, bárkivel be­szélek, közben töröm a fe­jem, mit lehet belőle hasz­nosítani. Riportereink pedig mindent „belülről” csinál­nak végig. Ha kell, lóháton, vagy magas épületet tata­rozva, vagy mint Franka Ti­bor tette: a Párizs—Dakar sivatagi futóverseny magyar győztesével futva csinált ri­portot. — A közelmúltban az Üj hullám televíziós nívódíjat kapott. Ez belső elismerés. Milyen a külső megítélés? — Ügy látom, kollégáink szeretik a műsort, a benti­ek is, a külső újságírók is. Ennek nagyon örülünk. A tetszési indexünk átlagos, a nézők száma adásonként ál­talában 3 millió. — Milyen terveik vannak 1988-ra? — Különösebb terveink nincsenek. Szeretnénk, ha megmaradna precízen mű­ködő gépezetünk, a jókedv, amivel a munkánkat végez­zük. Ha azok, akikről és akiknek műsorunk szól, emelik teljesítményüket, ha szellemi, stílusbeli új hul­lám jelentkezik, mi annak fórumot adunk. Mert róluk és nekik szól a televízió Űj hulláma. Erdős Márta A Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat Békéscsabai Városi Szervezete az idén is hasonló eredményekkel zárta az óévet, mint tavaly. Bár az előadások száma, melyeket szeptember és január között tartottak, némi­leg csökkent: 502-ről 482-re, a megkötött szerződések azt bizo­nyítják, nem csökkent az ér­deklődés a TIT szolgáltatásai iránt. Míg 1985—86 hasonló idő­szakában 1056, az 1987—88-as év­adra 1081 szerződést kötöttek. Különösen a nyelvtanfolya­mok népszerűek. Egyre több oktatási intézmény, üzem biz­tosítja a nyelvtanulást kihelye­zett tanfolyamokon. Gyermek­tanfolyamok nem egy városkör­nyéki településen, Így Dobozon, Kétsopronyban és Újkígyóson indultak. Mindezek mellett fo­lyamatosan szervezik a kis matematikusok, kis programo­zók, valamint a kémia-, törté­nelem- és zenebarát tanfolya­mokat. Az üzemek, vállalatok igényeinek megfelelően indult titkárnői, gép- és gyorsíró-, lv­és lángehegesztő-, balesetelhá­rítási, valamint számítógépes tanfolyam is. A TIT városi szervezete most újabb kísérlettel próbálkozik. Angol és német kezdő gyorsí­tott nyelvtanfolyamot indít, melyre január végéig várják az érdeklődők jelentkezését. A tanfolyamok hallgatói így, az új formában fél év alatt sajá­títhatják el az egyéves tan­anyagot.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents