Békés Megyei Népújság, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-26 / 21. szám

NÉPÚJSÁG 1988. január 26., kedd Tanácsülés Eleken Olaszországba indul a Békéscsabai szimfonikus zenekar Az utolsó próbán a zeneiskolában Fotó: Veress Erzsi Demokrácia, nyilvánosság — helyi lapok A Békés Megyei Művelő­dési Központ szimfonikus zenekara ma, január 26-án éjfélkor Olaszországba in­dul. Három hete még sejtel­mük sem volt arról, hogy Triesztben töltik a hónap végét. S hogy miként ala­kult mégis így? Erről be­szélgettünk a zenekar út előtti utolsó próbáján, va­sárnap este Ambrus Zoltán­ná zenekari titkárral. — A trieszti „Pro musica” társulat magyarországi ze­nekart keresett. Két héttel ezelőtt tudtuk meg, hogy a választás ránk esett. — Akkor nem sok idejük volt a felkészülésre ... — Szerencsére a meghívás egy igen laza időszakra esett: a heti egy próbán kí­vül mást nem terveztünk. — És a heti egy helyett mennyit tartottak? — Szinte naponta és hét­végén is összejött a zenekar, mivel a zenei programot is meghívóink állították ösz- sze, és a darabok teljesen újak voltak számunkra. — Mi lesz műsoron? — Smareglia Salve Regina, Pater Noster és Ave Maria, valamint Vrabec Szvit és Zuceoli Mise című művét adjuk elő. Ez utóbbit egy trieszti kórussal együtt... — Az eddigi karmester, Sugár Miklós más elfoglalt­sága miatt távozott a zene­kartól. Nem jelentett ez gondot ebben a „rohammun­kában”? — Az új dirigens, Gál Tamás és az egykori, Mar­tos László is segítette a fel­készülést. Olaszországban a trieszti Pro musica társulat művészeti vezetője, Marco Sofianopulo mester vezényli majd a zenekart. Különben kedden éjszaka indulunk és másnap este érünk Trieszt­be. Csütörtökön délután és este, valamint, ha kell, pén­teken és szombaton délelőtt is próba lesz. Fellépés 29-én és 30-án este, az egyiket a televízió is felveszi. — Ügy tűnik nem sok szabad idejük lesz, hiszen vasárnap már hazaindulnak. — Gondoltunk arra, hogy körülnézünk Velencében, de akárhogy számoltuk, egy óránál több időnk nem lett volna a városra. így hát ma­rad Trieszt, ott töltjük azt a néhány szabad órát, ami a fellépések mellett marad. — Hazatérés után mire készülnek? — Április 26-án Gyulán adunk egy nagy hangver­senyt, ott vezényli először a békéscsabai zenekart Gál Tamás. A megyeszékhely nagyközönsége előtt május 20-án mutatkozunk be, az evangélikus nagytemplom­ban. Hogy aztán milyen programunk lesz, erre még nem tudok választ adni. — Köszönjük a beszélge­tést és jó utat kívánunk. N. A. (Folytatás az 1. oldalról) igény kényszerít erre ben­nünket. Jelenleg a Lencsési- lakótelepen sem teljes a böl­csődei kihasználtság, még­sem szüntettünk meg bölcső­dét; 148 terhes mama lakik a telepen, előre számítunk a gyermekeikre. A város más területén lesznek böl­csődéink, ahová kevesebb gyereket veszünk fel, mert nincs is rá igény. Belanka Margit, a békés­csabai egyesített bölcsődei gondnokság igazgatója sze­rint ha a jaminai bölcsőde felújítása befejeződik, a je­lenlegi zsúfolt intézmények (pl. a Szigligeti utcai böl­csőde) gondja enyhül. Saj­nos a régi bölcsődék fel­újítására a városnak nem­igen van pénze. A felszá­molásra került üzemi böl­csődékből a gyermekeket és a dolgozókat szükség szerint elhelyezték. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek szülők vagy dolgozók, akik nem őriznek keserű emléke­ket ebből az időből. És egy elgondolkoztató mondat ar­ról, hogy a bölcsődék még­sem maradnak üresen: „A mostanában beiratkozó gyermekek szüleinek egy ré­sze elvált, vagy válófélben van. Egyedül nevelik gyer­mekeiket, visszamennek dol­gozni, kell a pénz. Az ér­telmiségi anyukák a szak­mától nem akarnak elsza­kadni, ezért adják bölcső­débe legalább másfél éves korában a gyermeküket.” Tegnap délután ülést tar­tott az Eleki Nagyközségi Tanács Szántó István tanács­elnök vezetésével. A részt­vevők először a tanács ez évi gazdálkodási tervét vi­tatták meg. Varga Ferenc pénzügyi csoportvezető elő­terjesztése részletesen fog­lalkozott az idén tervezhető bevételekkel és kiadásokkal. Felújításra a nagyközségben 1988-ban egymillió 875 ezer forintot fordíthatnak, fej­lesztésre 4 millió 389 ezer forintot, melyből kétmillió forint céltámogatás, csator­namű-társulat szervezésére kapott összeget. „Az idén kifizetjük a bankhitelt, vala­mint a téglagyár vételárá­nak utolsó részletét is, így pénzünket jószerivel egyetlen feladat megvalósításának se­gítésére, a csatornamű-tár­sulat támogatására fordít­hatjuk” — írja az előterjesz­tés. A szűkös anyagi körül­mények között a társadalmi munkának talán nagyobb szerep jut, mint eddig. Kü­lönösen az út- és járdaépítés terén számítanak továbbra is a lakosság községfejlesz­tő szerepére. A tanácsülés után megkér­deztük Lobó János tanácsta­got, aki a számvizsgáló bi­zottság elnöke is, mi volt a bizottság véleménye a költ­ségvetési tervről? — A bizottság jónak talál­ta a tervet, és az a véle­mény, hogy a tanács való­ban nagyon igyekszik lehe­tőségeit megtalálni. Mint ta­nácstag azt gondolom, hogy a most bevezetett adózási rendszer újat fog hozni, hi­szen ha a személyi jövede­lemadó jövőre majd a tele­pülésen marad, lesz látszat­ja a pénznek. Bár a lakos­ság jelezte, hogy a település­fejlesztési hozzájárulással kétszer fizet, mégis azt mondom, próbáljuk meg legalább ebben a tervciklus­ban. nehogy az állami támo­gatások csökkenésével, az elvonásokkal be nem pótol­ható hátrányba kerüljön Elek! Sz. M. Békésen dr. Szabó István városi főorvos elmondta, hogy náluk a vártnál jobb a bölcsődék kihasználtsága. A tavaly átadott Rákóczi ut­caiba is 42 gyermek iratko­zott be a 40 helyre, s a má­sik két bölcsődében is 70-80 százalékos a jelenlét. Eleken Alb Péterné bölcsődevezető sem fél attól, hogy nem lesz gyermekük. Gyulán dr. Per- jési Klára városi főorvos négy tanácsi és egy üzemi bölcsődét (a megyei kórhá­zét) tart számon. A tanács mellett üzemelő régi böl­csődében csökkentik a gyer­mekek létszámát. A kórhá­ziak pedig nagyon komolyan ragaszkodnak — saját dolgo­zóik érdekében — a bölcső­déjükhöz. * * * Hogy kinek van igaza: azoknak az üzemeknek, amelyek bölcsődéjüket be­zárják vagy a kórháznak, amely ragaszkodik hozzá, ez nagyon összetett gazdasági és szociálpolitikai kérdés. A népességszám alakulása so-, hasem a véletlen következ­ménye, megközelítően ki­számítható. A tanácsi böl­csődék felett gondot viselő irányítóknak mindenesetre érdemes pontosan számolni és tervezni, nehogy a de­mográfiai hullám később őket is „váratlanul” érje, mint az oktatás egyes terü- let)eit Bede Zsóka Ö röm látni, hogy vidéki városainkban egyre- másra indulnak új la­pok, megjelenésüket a szo­cialista demokrácia fejlődé­se új bizonyítékaként lehet értékelni. Legújabban a Szentendre és Vidéke került a helybeli (és az elszárma­zott) olvasók kezébe, követ­ve a Félegyházi Híreket, a Halasi Híreket, a Gyöngyösi Híreket és Szentesi Életet, valamint Vácnak is lett új „Fóruma”, a Naszály. E sorok írója is vidéken kezdte a pályát, akkor, ami­kor nemcsak ^a megyeszék­helyeken voltak (többes- számban!) napilapok, ha­nem a megyék kisebb váro­saiban is megjelentek heten­ként olyan sajtótermékek, amelyek — kétségtelenül egyenlőtlen színvonalon, de — foglalkoztak a helyi prob­lémákkal, beszámoltak a kis­városban történtekről. Nyil­vánvalóan nem a magyar újságírás csúcsteljesítménye volt, hanem inkább csak megmosolyogni valónak tűnt, ha valahol „óva intet­ték Angliát!”. Előfordulha­tott, hogy a szerkesztő fő munkaeszközének az ollót tekintette, s a redakció nem állt másból, mint — kettő­jükből. Szó nincs arról, hogy ko­runkban, a rádió vagy a ká­beltelevízió korában az efaj- ta primitív és provinciális sajtót kívánnánk vissza. Még az egyszerűbb helyi körülmények között is meg lehet és meg kell találni a modern újságírás lehetősé­geit. Természetesen nem a külsőségek és nem a for­mák jelentik a lényeget, ha­nem a tartalom, a mondani­való. Ha a múltbeli példával ke­resünk analógiát, igenis „óva intheti” a mai vidéki sajtó a demokratikus fejlő­dés helyi kerékkötőit, mint ahogyan szót emelhet hibák és hiányosságok láttán, de nyilvánvalóan fontos szerep vár rá abban is, hogy meg­ismertesse a helyi közvéle­ményt a párt, s a tanács terveivel, akcióival, intézke­déseivel vagy szándékaival, ezzel segítse azok elfogad­tatását. Napjainkban mind több fórumon mind többször esik szó a nyilvánosságról. Az emberek, az olvasók mind­inkább megkövetelik a saj­tótól, hogy tükrözze az ő problémáikat, hitelesen ele­mezze a helyzetet, védje meg érdekeiket a társadal­mi igazságosság elve alap­ján. A sajtónak nyilvános­ságra kell hoznia mindazt, ami a mai bonyolult hely­zetben, a gazdasági és tár­sadalmi nehézségek kapcsán a közvéleményt érinti és ér­dekli. S ahogyan Mihail Gorbacsov írja Átalakítás és új gondolkodás című köny­vében: „Az emberek kedvet kaptak a nyilvánossághoz. És ez nemcsak abból a ter­mészetes óhajukból fakad, hogy tudják, hol mi törté­nik, ki hogyan dolgozik, ha­nem abból az erősödő meg­győződésből is, hogy a nyil­vánosság az a hathatós esz­köz, amelynek segítségével az egész nép ellenőrizheti kivétel nélkül minden irá­nyító szerv tevékenységét, és ez egyszersmind a hiá­nyosságok kijavításának nagy hatású eszköze”. Magyarországon az utób­bi három évtizedben — s ezt bízvást állíthatjuk — ugyanígy és fokozódó mér­tékben ismerték fel a nyil­vánosság és a kritika szere­pét. Emlékezzünk például arra a szegedi konferenciá­ra, ahol a szocializmus fej­lődésének kérdéseit elemez­ték a résztvevők, leszögezve, hogy a nyilvánosság a szo­cialista demokrácia szerves része. A szegedi tanácskozá­son úgy fogalmaztak, hogy a szocialista nyilvánosság egy­szerre hordozza magában a vezetés, a vezető szervek, az intézkedések, a gyakorlat fö­lötti kritikát, és a politikai rendszer iránti bizalmat. Természetes, hogy a nyil­vánosság abszolutizálása is hiba, az önmagában még nem „mindent megváltó” — ahogyan Szegeden Berecz János mondotta, felhíva a figyelmet arra, hogy ha a nyilvánosságra hivatkozva szabad utat nyitnak idegen nézeteknek, akkor éppen az eszmei zűrzavar forrásává válhatik a nyilvánosság, amely mindenirányú kritikai funkcióiról így megfeledke­zik . . . Az a veszély sem hanya­golható el, s ezt a helyi saj­tó megjelenése kapcsán ér­demes felidézni, hogy szű- kebb csoportérdekek egy- szer-másszor az össztársa­dalmi érdekek elé kerülhet­nek a nyilvánosság igényé­nek hamis értelmezése ré­vén. A nyilvánosság a töme­gek pozitív befolyásolásá­nak, megnyerésének eszköze is, s a szocialista nyilvános­ság magában hordozza ezt az elemet: a nemzetnek, a társadalomnak érdekét szol­gáló, a valósághoz hű ideo­lógiai-politikai nézetek ter­jesztését. Az persze bizonyos, hogy nem ideológiai tanulmányok közlése a kisvárosok heti­lapjainak kötelessége, de a fentiekben vázoltak meg­valósíthatók igen egyszerű eszközökkel, vajmi kevéssé bonyolult módszerekkel is. A nyilvánosság érvényesül őszinte és jó szándékú olva­sói levelek közreadásában éppúgy, mint a helyi szer­vek munkájának emberköz­pontú bemutatásában, vagy akár a közérdekű közlemé­nyek közérthető megfogal- mazás'ában, és gyors, pon­tos ismertetésében! A demokráciát „alul, oda­lenn” lehet igazán érzékelni — szokás mondani, miköz­ben természetesen az ország irányításának legfelső in­tézményeiben is igényli a szocialista társadalom. De a mindennapi élethez, az emberek ügyes-bajos dol­gaiban, azok megértésében és segítőkész elintézésében lehet tömegméretekben meg­valósítani a demokráciát. Nem szabad félni a vi­táktól, a vélemények ütkö­zésétől, hanem azok során kell tudni meggyőzni a más véleményt hangoztatókat. Nem feledhetjük el, hogy Kádár János ezt mondta az MSZMP XII. kongresszusán: „Ma is érvényes tapasztalat, hogy igazán, szívből, teljes erejével az van velünk, akit meggyőztünk. Amit egy meg- győződéses ember a jó ügy érdekében teljesíteni tud, ugyanazt semmiféle parancs­szóra, eligazításra, még ke­vésbé fenyegetésre nem fog­ja teljesíteni. Politikánk megvalósítását továbbra- is építsük az emberek meggyő­zésére!” □ vidéki sajtó örvende­tes fejlődése, úgy hi­szem, hozzájárul a meggyőző munka eredmé­nyesebbé válásához. A mai nehéz helyzetben fontos fel­adat meggyőzni az embere­ket, hogy túl lehet jutni a problémákon, válságjeleken, ha a közmegegyezés a cse­lekvés szükségességére meg­van, s ez -tettekre mozgósít. Pálfy József, a MUOSZ elnöke ü cél nem a küzdés maga Egy csepp józanságot az alkoholtengerben Nem tagadom, mindig is — talán eredendően — fenntar­tásokkal fogadtam azokat az akciókat, amelyek — leginkább csak vélt — lendületüket úgy próbálgatták bizonyítani, hogy a fegyverforgatók szótárából kölcsönöztek kifejezése­ket. Mint például: harcoljunk a munka frontján; küzdjünk az alkoholizmus ellen; stb. Ellenérzéseim sohasem a törek­vések helytelenségére vezethetők vissza — hiszen a józan ész ösztönösen viszolyog, mondjuk, a szervezetlenségtől, az energiapazarlástól, az alkotókedv, a tehetség elpazarlásától, vagy az ön- és közösségrombolás valamelyik alkoholhoz köt­hető válfajától —, hanem arra a felismerésre, hogy ezek a hangzatos „füstje nagy, lángja alig” megmozdulások leg­gyakrabban pontosan az igazi megoldásokról terelik el a fi­gyelmünket. A példa kedvéért álljon itt az alkoholizmus. Az elmúlt években az alkoholfogyasztásunk mind tragikusabb mére­teket öltött, ezzel párhuzamosan mind nagyobb „küzdelmet” folytatunk az alkoholizmus ellen. Különböző adminisztratív intézkedések születtek és egyéb olyan korlátozások, ame­lyek megmaradtak a jelenség felületi kezelésén. Csak a leg­ritkább esetben próbáljuk meg a társadalmi, szociológiai, családi, vagy pszichológiai okokat feltárni és mindezen is­meretek birtokában életünket úgy átalakítani, fejleszteni, hogy minél kevesebb potenciális alkoholistával számolhas­sunk. Nem tehetők róla, de ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor a Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságá­nak legutóbbi ülésén részt vettem „Az alkoholellenes küzde­lemmel összefüggésben hozott állami intézkedések tapasz­talatai” című napirend vitáján. (Pontosabban a vita fülta­núja voltam.) Akik nagyon kíváncsiak arra, hogy Békés­csabán a különböző állami szervek, intézmények, egyesü­letek hogyan próbálták fékezni az alkoholizmust, azok az írásos előterjesztést és a hozzászólásokat bizonyára meg­tekinthetik a tanács irattárában. A végeredményt valahogy így foglalhatnánk össze: minden erőfeszítés ellenére a hely­zet tovább romlott. A tanácskozás után egyfajta kettősséget éreztem. A vi­tában felszólalók, a különböző szerveket, szervezeteket kép­viselők szavaiból kiderült, hogy tényleges munkát végeztek, törekvéseiknek konkrét haszna volt, a jószándékukhoz két­ség sem fért. De ahogy elhagytam a vb-termet, bennem az összkép valami ilyesfélét sugallf: ettől a tanácskozástól — minden jószándéka ellenére — egy grammnyit sem fog csökkenni Békéscsabán az egy lakosra jutó alkoholfogyasz­tás. Már csak azért sem, mert egyetlen olyan konkrét dön­tést sem hozott a testület, amely a tényleges helyzeten vál­toztatna. Ehhez nem is tanácskozásra lenne szükség. Sokkal inkább — átvitt és valós értelemben — józanságra minde­nütt. „ . . (Lovász) | Bezárnak a bölcsődék? A születésszám várhatóan 1990-ben emelkedik

Next

/
Thumbnails
Contents