Békés Megyei Népújság, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-16 / 296. szám
1987. december 16., szerda Nemzeti színházi levél Bánk és Bánkné Fönnállásának 150. évfordulóját ünnepli a Nemzeti Színház. Van abban valami torz jelkép, hogy az elmúlt 15 évtized java részét ideiglenes hajlékokban vészelte át. Most éppen a Hevesi Sándor téri épületen olvasható a tábla* amely jelzi, hogy ide szorult be a nemzet színháza. Küldeté- ses sorsát változó környezetben, váltakozó társulattal, új meg új „koncepciók" szerint éli. Ami állandóság, a cégtáblát hitelesítő háttér. hogy nemzeti klasszikusaink darabjait ez a műhely műsoron tartja. így Az ember tragédiája, valamint a Csongor és Tünde mellett a Bánk bán is látható az ünnepi évadban. Ahogy a geológusok következtetni tudnak bolygónk hegységeinek kialakulására, valami hasonló módon érdemes kutatni a magyar színpadi drámák vajúdásának körülményeit. Bár történelmünk bővelkedik tragikus fordulatokban, de a drámatermés - csöppet sem magától értetődő, fájdalomtól mentes. Madách remekművének végső csiszolatá- hoz Arany János keze vonása kellett, s úgy tűnik. Katona József darabjának átigazítása napjainkig tart. Mintha az utókorra maradna a feladat, hogy mindenki tegye hozzá — vegye el belőle —, ízlése és vérmérséklete szerint mindazt, amit a mű befogadni képes. Igazodva a kor szelleméhez. Katona József volt az első, aki az Erdélyi Múzeum pályázatára beküldött művét, a visszhang hiánya miatt, újra átírta. Hálát adva barátjának, Bárány Boldizsárnak, aki Rostájában figyelmeztette „a szépre úgy, mint a rútra". Illyés Gyula nevéhez kötődik a másik nagy átigazítás, de természetesen valamennyi rendező és minden jelentős színész is a maga képére változtatott a művön. Megdöbbentő, hogy különböző korokban mennyire időszerű és milyen gyújtó hatású tudott lenni a dráma. Tiborc vagy Petur szavai, Bánk tette napi aktualitássá erősödött, példa lett az elnyomás elleni törekvésekhez. Ha a színház tükör, amely képes felmutatni a kor ábrázatát, akkor a Bánk bán-előadások mindenkor képesek tükrözni a magyarság pillanatnyi állapotát. Nem tudok szabadulni a hasonlattól, hogy az Európával összekapcsoló magyar drámai hegységrendszer egyik kiemelkedő csúcsa a Bánk bán. Zord, magányos, ámulatra méltó tünemény. Attól függően, hogy honnan nézzük, merről esik rá a fény, mutatja árnyékát és ragyogását. Vámos László rendezése mintha szelídíteni akarná a mű dramaturgiai érdességeit. Néhány jelenet átcsoportosításának éppen a dráma talányossága, sajátos feszültsége látta kárát. Katona József munkájában például Bánk a csábító ostrom hevében egy rejtekajtóból meglátja Ottót és Melindát. „Ó, vég- hetetlen szent könyörületes- ség!" — hördül fel, és megijedve szédeleg ki. Miért nem csapott szét köztük? Mitől ijedt meg ő, a nagyúr? Kérdések, amelyre, ím egyszerű a megoldás: kimaradt e furcsa villanás az előadásból. Eredetileg Petur bán például azt harsogja: „Mint vízözön zúgok mindenfelé, s ahol találom, ottan rontom öszve ez asszony annyit átkozott fejét.” Most megelégszik Melinda és Bánk — Kubik Anna és Bubik István Fotó: Iklády László annyival, hogy „torkon fogom, s királyi széke kárpitjának a zsinórival fojtom beléje lelkét.” Hová lett a vízözön zúgása? És a békét- lenek! Ennyi obsitos vitéz, kivénhedt katona aligha jelenthet veszélyt, pártütést a meráni asszony ellen. Aki pedig fiatalabb kardforgató lenne köztük, ő azzal szórakozik, hogy el tudja-e kapni a feldobált kupákat. Sinkovits Imre szépen kimunkált. nyílt színi tapsot hozó _ nagymonológként mondja el Tiborc panaszát, de az általa megformált ősz paraszt sem izzítja fel a színpadot. Hajdani emlékezetes előadásokon nagyasz- szony, félelmetes politikus volt a királyné, aki most az udvari intrikákban járatos, káráló nőszemély, éppen arra való, hogy legyen kit leszúrni. Tartása, uralkodói ereje adna hitelt II. Endrének, aki ezen az előadáson a sopánkodásával hívja, fel magára a figyelmet. A címszereplő Bubik Istvánra és a Melindát alakító Kubik Annára nehezedik a dráma súlya, viselik is emberül, s nem az ő hibájuk, ha mégis féloldalas lesz az előadás. Azon az estén, amikor a Bánk bánt láttam, zömmel fiatalok töltötték meg a Nemzeti Színház nézőterét. Jó volt látni őket. Előadás végén egy fiú és egy lány virágcsokrot vitt a színészeknek. Köszönetképpen elegáns kézcsókot kapott a kislány, férfias kézszorítást a fiú, Bánktól, a nagyúrtól. Eltehetik maguknak szép emlékeik közé, majd sok év múlva, amikor már számos Bánk bán-előadást láttak, visszagondolhatnak, hogy milyen volt a színház, és milyenek voltunk mi, közönség, 1987. telén. Andódy Tibor Munkahelyi művelődés Az elmúlt heti kisinterjúnkból is kiderült, hogy a „munkahelyi művelődés” nem szuper első osztályú kérdés a munkahelyeken. Persze, nem is harmadrangú, ott van azért a „teendők élvonalában”, csak rengeteg benne a formális elem, rengeteg a rossz beidegződés, amikor az üzem, vállalat stb. mindenkinek meg kívánt felelni, ha a munkahelyi művelődésről volt szó, közben maradtak a felületen, és a jól tupirozható eredményeknél. A Szeghalom és Vidéke Áfész szakszervezeti bizottságának kultúrfelelőse, Vékony Ferenc, a kultúrfelelős- ségen túl mint az áfész kerskedelmi főosztályának helyettes vezetője, megfelelő rálátással rendelkezik ahhoz, hogy a kérdésre: „munkahelyi művelődés” — a legteljesebb objektivitással válaszoljon. A helyzet náluk sem első osztályú, mondja, de azért nincs is szükség arra, hogy túpírozzunk. — Nos, véleményem szerint a munkahelyi művelődés elidegeníthetetlen része az oktatás. A párt-, a KISZ-, a szakszervezeti. Meg a különböző tanfolyamok, amikor — éppen — igény szerint boltvezetőket képezünk, vagy vendéglátósokat. Tudni kell, hogy hozzánk tartozik Füzesgyarmat, Bucsa, Körösladány és Kertészsziget, tehát az ott dolgozók művelődése is a mi gondunk végeredményben. Visszatérve az oktatásra; higgye el, ha olyan a téma, ami a „levegőben van”, sokan jönnek, és csak győzzünk válaszolni. Ez valami egészen új jelenség. A szocialista brigádok? — Mintha feltámadóban volnának. Művelődés dolgában azonban nálunk is az volt szinte az egyetlen „művelődési” forma, hogy vetélkedtek. Persze, nem az egész brigád, csak két-három megbízott, akik a brigádokat képviselték. Nem volt ez jó inkább csak arra, hogy nagy port lehetett felverni körülötte. Nekem az a véleményem: a munkahelyi művelődés ott kezdődik, amikor tömegeket sikerül bevonni abba, amikor tömegeket ér a művelődés hatása,' amikor elgondolkoznak az emberek: jól éltem-e eddig, nem kellene-e szebben és jobban? Ehhez mégis elengedhetetlen, hogy az arra hivatottak . . . — Így van! Nálunk általában így is volt. Mi arra törekszünk, hogy megteremtsük a lehetőségek alapjait. Lehet, hogy elavult a színházbérlet-vásárlás, de a mi dolgozóink, ha bérletet kérnek és kapnak, nem maradnak otthon. Ez azonban csak egy dolog, ezenkívül? — Lehet, hogy furcsa, de az egészséges életmód véleményem szerint, szintúgy művelődési kérdés. A művelt, az okos ember nem lehet önmaga ellensége. Kis ügy, de mégis nagy ügy: a dohányzás nálunk nem magánügy. Érti, hogy mondom?! Aztán forinttal is ösztönözzük a természetjárást, a kirándulások szervezését. Végül valami jó hír? — Rendszeresen támogatjuk a múzeumot (5 ezer forint), a könyvtárat (6 ezer forint), a művelődési házakat (37 ezer forint), a sportköröket (67 000 forint), az úttörőcsapatokat és az iskolákat (26 000 forint), újságokat fizetünk elő, több félét is. Ezek tényleg jó hírek. Maradjanak meg, jövőre is. (s—n) Karácsonyi készülődés
