Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-03 / 259. szám

1987. november 3., kedd

(Folytatás az 1. oldalról)

Az oroszországi forradalom a legjobb emberi elmék — a múlt nagy humanistáitól kezdve egészen a XIX. és XX. századi proletár forradalmárokig — felszabadító törekvéseinek csúcspontja, álmainak megvalósulása volt.

1917 magába szívta a nép önálló fejlődésért és függetlenségért vívott harcának, a történelmünkre jellemző haladó nemzeti mozgalmaknak, az antifeudális paraszti felkeléseknek és háborúknak az energiáját. Testet öltött benne a XVIII. századi felvilágosítóknak, a dekabrista mozgalom hőseinek és vértanúinak, a forradalmi demokrácia lánglelkű vezéreinek útkeresése, kultúránk nagy személyiségeinek erkölcsi aszketizmusa.

Országunk sorsa szempontjából döntő jelentőségű volt az az idő, amikor a XX. század hajnalán Vlagyimir Iljics Lenin magával ragadta elvbarátainak egységbe forrott csoportját az új típusú oroszországi proletárpárt létrehozásának útján. Ez a hatalmas lenini párt indította rohamra a népet, annak legjobb, legbecsületesebb erőit a régi világ ellen.

Október sikerének alapjait az 1905—1907-es első oroszországi forradalom rakta le. Ekkor születtek január 9. keserű tanulságai, a decemberi moszkvai barikádok elkeseredett hősiessége, a szabadságért vívott küzdelem sok ezer ismert es névtelen harcosának hőstettei, de innen eredeztethetek az első munkástanácsok, a szovjethatalom mintaadó szervei is.

A nagy október győzelme az 1917-es februári forradalom vívmányaiból is táplálkozott: ez volt az imperializmus korának első győzelmes forradalma. Mint Lenin hangsúlyozta, .a februári győzelem után „a forradalom hihetetlenül gyors fejlődésnek indult". A forradalom főszereplői a katonaruhái öltött munkások és parasztok voltak. 1917 tavasza megmutatta az össznépi mozgalom hatalmas erejét. Egyidejűleg megmutatkoztak e mozgalom korlátái is a forradalmi tudat e szakaszban tapasztalható ellentmondásossága. a történelmi tehetetlenségi erő, amelynek következtében a színről távozó kizsákmányoló osztályok egy ideig kihasználhatták a nép győzelmének gyümölcseit.

A februári forradalom adta október kezébe a fő fegyvert: a hatalomnak az újjászületett szovjetek képében történő megszervezését. Február jelentette az igazi demokratizmus, a tömegek gyakorlati politikai nevelése első tapasztalatát, amely a kettős hatalom bonyolult viszonyai között keletkezett. Február a maga nemében egyedülálló abból a szempontból is, hogy lehetővé vált a hatalom békés átke- rülése a dolgozók kezébe, mély lehetőség sajnos a történelmi körülmények miatt nem vált valóra.

Február fontos történelmi szakasz volt az októberhez ve- vető úton.

A februári forradalomban részt vevő osztályerők bonyolult szövevényében és szembenállásában Lenin zseniálisan látta meg a szocialista forradalom győzelmének lehetőségét. Az áprilisi tézisek e történelmi körülmények között a tudományos előrelátást testesítették meg, és a forradalmi cselekvési program mintaképét jelentették. Lenin nemcsak a polgári demokratikus forradalom szocialista forradalomba történő átnövésének logikájára mutatott rá, hanem ennek a folyamatnak a formájára is — a szovjeteken és az azok bolsevizálásán keresztül vezető útra. Ennek az útnak a lényege az volt, hogy segíteni kell a tömegeknek saját harcuk értelmének felismerésében, és a forradalom saját érdekükben történő tudatos véghezvitelében. A februártól októberig tartó időszakban gyors társadalmi változások mentek végbe, a tömegek politikailag éretté váltak, konszolidálódtak a forradalom erői és élcsapatuk, a lenini párt.

Abban az időszakban — februártól októberig — rendkívüli erővel mutatkozott meg Leninnek és társainak politikai művészete, amely tanulságos példája a forradalmi gondolkodás és cselekvés élő dialektikájának. A párt vezetése megmutatta, hogy képes a kollektív alkotó útkeresésre, szakítani tud azokkal a sztereotípiákkal, jelmondatokkal, amelyek még tegnap, egy más helyzetben kifogástalannak, az egyedül lehetségesnek tűntek. Elmondhatjuk, hogy a lenini gondolatmenet, a bolsevikok egész tevékenysége — amit a munkaformák gyors váltása, rugalmasság és rendkívüli taktikai döntések, politikai bátorság jellemzett — ragyogó példája a dogmáktól mentes, valóban dialektikus, új gondolkodásmódnak. Az igazi marxisták—leninisták így és csakis így gondolkoznak és cselekszenek, különösen a fordulópontot jelentő, kritikus időkben, amikor a forradalom és a béke. a szocializmus és a haladás sorsa dől el.

Térjünk vissza 1917 áprilisához: a szocialista forradalomba történő átmenet lenini programja sokaknak, köztük barátoknak és ellenfeleknek is utópiának, majdhogynem a korlátlanul szárnyaló képzelet szülöttének tűnt.

Az élet azonban megmutatta, hogy csak ez a program válhatott és vált is a forradalom továbbvitelének politikai alapjává, lényegében a társadalom megmentésének, a nemzeti katasztrófa elkerülésének alapjává.

Forradalom és marxizmus

Emlékezzünk 1917 júliusának napjaira. Mekkora fájdalommal kellett a pártnak lemondania a minden hatalmat a szovjeteknek jelszaváról. Mást azonban nem lehetett tenni, mert a szovjetek egy időre a kisburzsoá' kezébe kerültek. Milyen érzékenyen tartotta kezét Lenin a forradalom pulzusán, milyen zseniálisan határozta meg a szovjetek újabb újjászületésének kezdetét. A szovjetek a harc folyamatában valóban népi jelleget öltöttek, s ez lehetővé tette, hogy a győzelmes, fegyveres felkelés szerveivé, majd a munkásparaszt hatalom politikai formájává váljanak.

Mindezek nem csupán a nagy forradalom történetének lapjai. Állandóan emlékeztetnek bennünket, a ma élőket arra, hogy a kommunistáknak mindig az élen kell haladniuk, képeseknek kell lenniük bátor döntésekre, a jelenért és a jövőért viselt teljes felelősség vállalására.

Az októberi forradalom emberek millióinak hatalmas áttörése volt, amely ötvözte a munkásosztály alapvétő érdekeit, a parasztság évszázados vágyait, a katonák és matrózok békeóhaját, a soknemzetiségű Oroszország népeinek lebír- hatatlan vonzalmát a szabadság és a világosság iránt. A bolsevikok pártja képes volt arra, hogy megtalálja a legfontosabbat a különböző érdekek bonyolult összefonódásában, egyesíteni tudta a különféle irányzatokat és törekvéseket, és ezeket a forradalom fő kérdésének — a hatalom kérdésének — megoldása felé irányította. A proletárdiktatúra állama már első - a földről és a békéről szóló - dekrétumaiban tettekkel adott választ a kor követelményeire, nem csak a munkásosztály alapvető érdekeinek adott hangot, hanem a • nép abszolút többségének törekvéseit is kifejezte.

Ma fel kell idéznünk az októberi napok még egy nagyon fontos, elvi jelentőségű tanulságát. Napjainkban különösen aktuális a lenini válasz arra a kérdésre, amelyet az élet, a forradalmi valóság vet fel, nevezetesen arra, hogy milyen viszonyban áll egymással a szocializmushoz vezető út elméleti „modellje” és a szocialista építés tényleges gyakorlata.

A marxizmus—leninizmus, mint alkotó tanítás nem kész receptek és doktrinális előírások gyűjteménye. A marxista— leninista tanítástól idegen a szűklátókörű dogmatizmus. Ez a tanítás szorosan összekapcsolja az újító elméleti gondolatokat a gyakorlattal, a forradalmi harc menetével. Ennek tanulságos példája a nagy október.

Mint ismeretes, még a korabeli munkásmozgalom jelentős személyiségei közül is sokan elzárkóztak attól, hogy törvényszerű jelenséget lássanak az októberi szocialista forradalomban: szerintük az nem „a szabályok szerint” zajlott le, nem állt összhangban a kialakult elméleti nézetekkel. Az oroszországi kapitalizmus — vélekedtek — 1917 októberére nem teremtette meg a szocializmus minden szükséges anyagi és kulturális feltételét. Ügy gondolom, tanulságos és hasznos felidézni, hogyan válaszolt Lenin forradalmunk e bírálóinak. „A szocializmus megteremtéséhez — mondják önök — civilizáltságra van szükség. Nagyon helyes. De miért nem teremthetjük meg mi idehaza előbb a civilizált- ságnak olyan előfeltételeit, mint a földesurak kiűzése, az oroszországi tőkések kiűzése, azután kezdve meg a haladást a szocializmus felé?”

Mihail Gorbacsov beszédét mondja

Azok. akik dogmatikusan, mereven értelmezik a marxizmust, nem értették meg e tanítás lényegét — forradalmi dialektikáját. Pedig éppen ez jellemzi Lenin egész október utáni tevékenységét.

Éppen ez tette lehetővé, hogy a lehetséges és a lehetetlen határán állva politikai és erkölcsi hőstetté váljék a breszti béke, amely megóvta több ezer ember életét, magát a szocialista haza létét.

Vegyünk egy másik példát. Lenin, ugyanúgy mint Marx és Engels, meg volt győződve arról, hogy a forradalom fegyveres védelmét a népi milícia látja majd el. A konkrét körülmények azonban más megoldást követeltek. A népre kényszerített polgárháború, a külső intervenció új megközelítést tett szükségessé. Lenin rendeletére létrehozták a munkás-paraszt vörös hadsereget. Ez új típusú hadsereg volt. amely múlhatatlan dicsőséget szerzett a polgárháborúban és a külföldi intervenció visszaverése során.

Keserves megpróbáltatásokat hoztak ezek az évek a fiatal szovjet hatalomnak. A maga kérlelhetetlen egyszerűségében és ridegségében merült fel a szocializmus létének vagy nemlétének kérdése. A párt egyesítette és mozgósította a népet a szocialista haza, az októberi vívmányok védelmére. Az éhes, rongyos ruhás, mezítlábas vöröskatonák szétverték a jól képzett, jól felfegyverzett ellenforradalmi hadsereget, amelyet bőségesen elláttak mindennel Nyugat és Kelet imperialistái.

A polgárháború tüze elborította az egész országot, eljutott minden családhoz, felforgatta a megszokott életmódot, az emberek lelkivilágát és sorsát. Ebben az élethalálharcban győzött a nép akarata, milliók törekvése az új élet felé. Az ország mindent megtett, hogy segítsen a fiatal hadseregnek, a Lenin által meghirdetett jelszó jegyében élt és tevékenykedett: „Mindent a győzelemért!”

Mindörökre megőrizzük a legendás hősök — a bátor tengerészek és lovas katonák, a fiatal vörös hadsereg parancsnokai és a vörös partizánok — hőstetteinek emlékét. Űk védték meg a forradalmat, örök dicsőség nekik!

Mély forradalmi dialektika érvényesült az új gazdasági politikáról hozott döntésben is, amely lényegesen kiszélesítette a szocializmussal, annak felépítése útjaival kapcsolatos elképzelések horizontját.

Vagy vegyünk egy másik kérdést. Lenin, mint ismeretes, bírálta a „szövetkezeti szocializmus” korlátozott jellegét.

Az októberi forradalom, a hatalom megszerzése után kialakult konkrét körülmények között azonban új módon vizsgálta a kérdést. „A szövetkezetekről” című cikkében kifejtette nézetét a szocializmusról, mint a „civilizált szövetkezetek” társadalmáról.

Ebben állt az ereje és bátorsága a marxista dialektikának, amely kifejezte a forradalmi tanítás lényegét, és ezt alkalmazta oly ragyogóan Lenin. Ügy gondolta, hogy az új társadalom építése során „nem egyszer kell még javítgatnunk, alakítgatnunk, újra kezdenünk”.

Valóban sokszor kellett javítgatnunk és alakítgatnunk a megkezdett művet, hosszadalmas és szívós harcot kellett vívnunk, fordulatokban gazdag, forradalmi jellegű történelmi folyamatokat éltünk át. És ezek nagymértékben megváltoztatták előrehaladásunk körülményeit, feltételeit. Minket magunkat is megváltoztattak — megedzettek, tapasztalatokkal, tudással gazdagítottak, növelték bizonyosságunkat a forradalom sikerét illetően.

Ha világtörténelmi léptékkel mérjük az általunk megtett utat, újra és újra meggyőződhetünk arról, hogy rövid idő alatt elértük azt, amihez másoknak évszázadokra volt szükségük.

A szocialista forradalom egy olyan országban ment végbe, amely a kapitalizmus fejlődésének közepes szintjén állt, ipara nagymértékben koncentrálódott, lakossága túlnyomó részét a parasztság alkotta, s mélyen gyökereztek a feudalizmus, sőt a még korábbi társadalmi formációk maradványai. Oroszország hatalmas tudományos és kulturális vívmányokat adott a világnak, de lakosságának háromnegyede írástudatlan volt. Az országot a végletekig feldúlta az

imperialista háború, és koldusbotra juttatta a hozzá nem értő vezetés.

Az új élet építéséhez nem volt minta, az alkotó megoldások fáradhatatlan keresésére volt szükség. A kommunisták pártja számára világos volt a cél: a forradalom, és a szocializmus útja. a szovjethatalom. Lenin éppen erre az útra vezette a pártot.

A tömegek élő, alkotó tevékenységének eredményeként a sokféleképpen rétegződött Oroszország igen bonyolult anyagából kikristályosodtak a jövendőbeli szocialista rend elvei és normái, a társadalom szervezetének korábban nem ismert formái. A néphatalom formáival, a tulajdon társadalmasításának útjaival és korlátáival, a szocialista termelés megszervezésével, az új, elvtársi fegyelem megteremtésével, az embernek az új társadalomban elfoglalt helyével és szerepével kapcsolatos, kezdetben tisztán elméleti elképzelések pontos megfogalmazást kaptak, reális, élő tartalommal teltek meg.

Október legfőbb értelme az új élet megteremtésében van. Ez nem tört meg egyetlen napig sem. Még a lélegzetvételnyi időszakokat is arra használtuk fel, hogy építsünk, hogy keressük a szocialista jövőhöz vezető utakat.

A húszas évek elején lendült fel leginkább a népi kezdeményezés és alkotás. Ezek az évek a szocialista újító szellemnek, a munkásosztály és a dolgozó parasztság közötti szövetség optimális formái kutatásának, a dolgozó ember sokoldalú érdekeinek megvalósítását szolgáló mechanizmus kialakításának valódi forradalmi laboratóriumává váltak.

A párt a termelés és a fogyasztás megszervezésének hadikommunista módszereiről — amelyeket a háború és a pusztulás kényszerített rá — áttért a társadalmi valóság befolyásolásának rugalmasabb, gazdaságilag megalapozott, „szabályos” eszközeire. Az új gazdaságpolitika intézkedései a szocializmus anyagi alapjának a megteremtésére irányultak.

Mostanában mind gyakrabban folyamodunk Iljics utolsó munkáihoz, az új gazdaságpolitika lenini eszméihez, igyekszünk átvenni ezekből a tapasztalatokból mindazt az értéket, amire szükségünk van. Természetesen hiba lenne egyenlőségjelet tenni a NÉP és mai tetteink közé, hiszen ma egészen más fejlődési fokon állunk.

Országunkban ma már nem létezik az az egyéni parasztság, amellyel a szövetség megteremtése meghatározta a húszas évek gazdaságpolitikájának leglényegesebb céljait.

A NEP-nek’ azonban ennél távlatibb célja is volt. Űj társadalmat kellett építeni. Ahogy Lenin írta: „Ne közvetlenül a lelkesedésre építsünk, hanem a nagy forradalom szülte lelkesedés segítségével a személyes érdekre, a személyes érdekeltségre, az önálló elszámolásra. . . Ezt mondta nekünk az élet. Ezt mondta nekünk a forradalom fejlődésének objektív menete."

A NÉP alkotó potenciáljáról szólva, úgy vélem, még egyszer említést kell tennünk a terményadó gondolatának politikai és módszertani gazdagságáról. Minket természetesen nem a természetbeni beszolgáltatás akkori formái vonzanak. amelyeknek a munkások és a parasztok összefogását kellett biztosítaniuk, hanem azok, a terményadó eszméjében rejlő lehetőségek, amelyek módot adtak a tömegek alkotó energiájának felszabadítására, az emberi kezdeményezőkészség fokozására, a szocializmus alapelvének („mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint") működését korlátozó bürokratikus akadályok leküzdésére.

n Lenin vezetésével megkezdett szocialista építés sok, elvileg új dolgot hozott

A világtörténelemben először kerültek kidolgozásra és alkalmazásra a tervgazdálkodás módszerei. A Goelro-terv — valódi felfedezés volt, külön lépcsőfokot jelentett a világ gazdasági elméletének és gyakorlatának fejlődésében. Nem egyszerűen hatalmas villamosítási terv volt, hanem — Lenin elképzelése szerint — a földművelés, az ipar és a közlekedés „harmonikus egyesítése”, mai kifejezéssel élve az ország termelő erői területi elosztásának és fejlesztésének komplex programja. Lenin a Goelro-tervet második pártprogramnak nevezte, „az egész népgazdaság újjáteremtése és a modern technika színvonalára való emelése mupka- tervének".

Űj kultúra született, amely felhasználta a múlt tapasztalatait is, s azoknak a tehetségeknek, kiemelkedő egyéniségeknek a sokoldalú gazdagságát, bátorságát, eredetiségét is, akiket a forradalom felrázott és a nép szolgálatára ösztönzött. A soknemzetiségű szovjet állam kialakulásának kezdeti, lenini szakasza felülmúlhatatlan jelentőséggel bír számunkra — nem csak eredményeit, hanem tapasztalatait, módszertanát tekintve is.

Arról az időről elmélkedve, amikor „a NÉP Oroszországából szocialista Oroszország lesz”, Lenin nem tűzhette és nem is tűzte azt a feladatot maga elé, hogy minden apró részletet átlátva megrajzolja a jövendőbeli társadalom képét. A társadalmi berendezkedés alapvetően új szintjére emelkedő ország képének a gépipar megteremtéséből, a széles körű szövetkezetesítésből, a dolgozóknak az államirányításba való általános bevonásából, az államapparátusnak az „inkább kevesebbet, de jobban” elve alapján történő megszervezéséből, az egész nép kulturális fejlődéséből, a szabad nemzetek szövetségének „hazugságtól és rabságtól" mentes élesítéséből kellett kialakulnia.

Lenin utolsó, intellektuális és érzelmi szempontból hallatlanul gazdag munkáiban kirajzolódott a szocializmus építésével kapcsolatos nézetek rendszere és maga a hazai szocialista építés koncepciója. Ez pártunk hatalmas elméleti kincstára. Vlagyimir Iljics Lenin korai halála hatalmas megrázkódtatást, mély bánatot, pótolhatatlan veszteséget jelentett az egész párt és a szovjet nép számára. Ezt mindenki átérezte.

Hatalmas történelmi jelentőségű feladatokat kellett megoldani. A párt vezetésének Lenin nélkül, tanításaira és hagyatékára támaszkodva kellett megtalálnia az optimális megoldásokat, amelyek révén megszilárdulhattak a forradalom vívmányai és az ország eljuthatott a szocializmushoz a szovjet Oroszország akkori, konkrét viszonyai között.

A történelem szigorú ultimátumot adott az új társadalmi rendnek: társadalmi, gazdasági és műszaki alapjait a legrövidebb idő alatt megteremtve vagy fennmarad és megadja az emberiségnek a társadalom igazságos megszervezésének első tapasztalatait, vagy elpusztul és a következő századok emlékezetében a legjobb esetben is csak mint hősies, de sikertelen társadalmi kísérlet marad meg. Életbevágóan fontossá, a szó szoros értelmében sorsdöntővé vált a szocialista átalakítás ütemének meggyorsítása.

(Folytatás a 3. oldalon)