Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
NÉPÚJSÁG 1987. november 7., szombat © r T. Ágoston László: Birkapásztorok Egyik délután lélekszakadva csöngetett tizedik emeleti lakásom ajtaján Tóni barátom, a kiváló vegyészmér- , nők. — Heuréka! Heuréka! — kiabálta, és sugárzó arccal roskat bele a lógóbelű fotelomba. Az se zavarta, hogy az egyik kikandikáló törött rúgó kissé átszabta a nadrágja üllepét. Néhány perc múlva becsöngetett Genovéva, a csábos mosolyú szomszédasz- szony, mondván, hogy itthon van a férje, legalább ilyenkor ne kompromittáljuk. Mégis csak disznóság, hogy az ő nevétől visszhangzik a ház ... Nem lehetne csendben átkopogni? Olyan vékonyak ezek a lakótelepi falak . . . — Dehogy a te nevedtől — nyugtatta a barátom. — Heuréka! Azt jelenti: megtaláltam. Érted, te szende szűz?! Megtaláltam a megoldást, hogyan lehet milliókat keresni. Ettől kissé megnyugodott a szentem és bestoppolta Tóni elszakadt nadrágját. El nem mozdult volna addig, míg meg nem tudja a receptet. — A kezembe került egy újság — magyarázta a barátom. — Volt benne egy riport arról, hogy a juhászok elajándékozzák az iker bárányok egyikét, mert az anyaállat nem tud kettőt fölnevelni. Egy pasas száz ilyen bárányt nevelt föl dudlin. Most már nyírja őket. Tudjátok, mit keres a gyapjún? Én se tudom pontosan, de az biztos, hogy százezreket. — Százezreket?... — ismételgette Genovéva kitágult pupillákkal, és azonnal szerelmes lett a barátomba. — Százezreket?! Édes Tónikám, ott a helyünk! Genovéva és Tóni üzleti érzékének köszöhhetően hamarosan eladtunk ingóságainkat és leköltöztünk egy kis alföldi tanyára. Néhány nap alatt összebarátkoztunk a téesz, meg az állami gazdaság juhászával és szereztünk tizenöt selejtbárányt. Genovéva szoptatta őket cumisüvegből, mi meg furulyáztunk hozzá. Igazi pásztor- idill volt. Aztán elérkezett az az idő is, amikor felcseperedtek a bárányaink, és kihajtottuk őket az illatos mezőre. Csupán az volt a baj, hogy a tizenöt bárány tizenöt felé indult. Sehogy se akartak a nyájba maradni. — Megfigyeltem — mondta bölcs barátom elgondolkozva —, hogy mindig a vezérürü után megy a nyáj. Azt téríti a kutya is. Tehát szereznünk kell egy vezérürüt, meg egy kutyát, és nem lesz több dolgunk, mint zsebre vágni a dohányt. Igen ám, de vezérürüt nem adtak a juhászok. A kutyáért meg annyit kértek, hogy OTP kölcsönnel se futotta volna szerény tőkénkből. Arról nem is beszélve, hogy én, beosztott dolgozó, hónapok óta nem kaptam fizetést. — Megvan! — csapott a homlokára angyal arcú Genovévánk. — Elhozom a sógornőm pincsijét a nyárra. Ügyis unja már szegény a nyolcadik emeletet. Te meg négvkézlábra ereszkedsz és bégetsz. Te leszel a vezérürü. Beruházási keretünk nincs, extenzív módon kell fejlesztenünk a kisvállalkozást. — Tiltakozom! — mondtam a munkásosztály nevében. — Fizetés nélkül nem dolgozom tovább. A Munka Törvénykönyve szerint... — Rendben van — húzta el a száját Tóni, az elnök. — Ne is folytasd, majd én bégetek! Ügy is lett. Genovéva hamarosan meghozta a drótszőrű pincsit. Szép, piros masni volt a nyakába kötve, a körmei kilakkozva, a szőre fényesre kefélve .. . Tipikus juhászkutya kinézése volt. Csak éppen a fűre nem akart rálépni. Hiába ez igazi pesti juhászkutya volt. Olyan okos, hogy még a „fűre lépni tilos” táblát is elolvasta, amikor a járdán sétáltatták. A birkáktól nagyon félt, hiszen még soha nem látott ilyen félelmetes jószágokat, de mi ezt biztató jelnek véltük. Igen, mert azt mondják, hogy a kártyához is szűz kéz kell. .. Tónit viszont rögtön megnyugtatta, amint belépet az ajtón. Szó, ami szó, olyan hülyén nézett ki a kölcsönzőből szerzett subájában, hogy még a birkák is körberöhögték. Másnap reggel kezdődött a főpróba. Betereltük a birkákat a karámba. Tóni közéjük lopózott, négykézláb- ra ereszkedett a fekete subában és úgy tett, mintha legelne. Genovéva odahozta a kutyát, rámutatott Tónira. ahogy a juhászoktól látta, füttyentett egyet és azt mondta: „fordítsd az elejét, Friderika!” így hívták a kutyát. Flancos egy név, de mit tegyünk?... Ez van. Egy kisvállalkozásnál ne válogasson az ember! Szóval ez a flancos nevű kutya csak pislogott, a farkát csóválta, és hanyatt vetette magát, hogy megvakargat- hassuk a hasinkóját. Amikor megszagolta egy bárány, úgy megijedt, hogy beszaladt a közeli erdőbe és elő se jött estig. — Ez így nem megy! — szögezte le határozottan a barátnőnk.- De azért meg kell hagyni, hogy okos ez a dög és tanulékony. Majd bemutatom neki, mit kell csinálnia. Reggel kezdődött minden elölről. Tóni négykézláb bé- getett, Genovéva pedig Friderika pórázával a kezében négykézlábra ereszkedve, csaholva indult Tóni felé. A kutya ugrándozva követte. Tetszett neki a játék. Genovéva morogni kezdett, s belemart a barátom bundájába. Ezt is utána csinálta a kutya, sőt láthatóan kedvét lelte abban is, hogy darabokra téphette Tóni kivillanó nadrágszárát. Tóni, a vezérürü csak forgolódott és tépte a füvet. De amikor Friderika a fülét kezdte kóstolgatni, felegyenesedett és határozottan kijelentette: — Elég volt, nem csinálom tovább, hiszen ez egy vadállat! Két pofa keserű füvet nyeltem le miatta. Mondd, Genovéva, nem kapok tőle székrekedést? — Ugyan, Tónikám, hiszen látod, a birkák is ezt eszik . . . — Hát éppen ez az, hogy látom . . . Közben a birkák csendesen legelésznek a sarokban. Időnként egyikük — másikuk fél szemmel odapillantott, és mi úgy hallottuk, mintha hangosan röhögnének. Genovéva bősz amazonként rontott rájuk, és ugatva, vicsorogva bökdöste őket az orrával. Friderika egy pillanatra kővé dermedt, aztán kitépte a kezéből a pórázt és eltűnt az eldő fái között. Soha többé nem láttuk. Tóni egyszer találkozott vele, amikor subában ment rozsét gyűjteni az erdőbe. Megtépázva, alsónadrágban tért vissza, fa nélkül. Ezen az estén be is jelentette a csődöt. Leköszönő ünnepi beszédében hosszasan ecsetelte, hogy nem érti, hogyan juthattunk idáig. Három diplomás ember, akik öt nyelven beszélnek ... Minden adottságunk megvolt ahhpz, hogy fellendítsük a hazai birkatenyésztést, hiszen még furulyázni is megtanultunk. Végül Genovéva oldotta meg a rejtélyt. Szerinte vagy a juhállományunk genetikai adottságai nem voltak megfelelőek a kisvállalkozáshoz, vagy rossz volt az a riport, amit Tóni olvasott. És megszületett az egyhangú határozat. Tóni, az elnök hozta, s így hangzott: soha többé nem veszünk a kezünkbe újságot. . . Rózsa János: M/ssa sine nomine Pénteken az első csókban meghalt egy évtizednyi szerelem. Miben higgyek most magamra hagyva? Zsoltárok, füzérek nélkül csak a pogány dobok hangja. Hiszek egy megszülető uj varázsnak, hiszek egy eljövő uj halálnak. Hiszek egy mozduló, tétova kéznek, hiszek egy elmúló emlékképnek. Hiszek egy hamisnak, hiszek egy szépnek. Hiszek a csillogó messzeségnek. Pénteken az első csókban meghalt egy évtizednyi szerelem. Miben higgyek most magamra hagyva? Már csak pggány imám mondom csöndesen magamba marva. A békéscsabai főiskola aulája A Nagy Palóc nyomában s egyéb ügyek Mikszáth Kálmán újrafelfedezése megkezdődött ... Az évfordulók egyszersmind lelkiismeret-ébresztők is: ne feledjük el azokat, akik megérdemlik, hogy a nemzeti emlékezet megőrizze őket. Vagy legalább egy szűkebb réteg legyen kénytelen szembenézni a szellemi örökséggel, s ha kell, mert időnként kell, újraértékelni azt., Ez történt most október elején Balassagyarmaton is, ahol a Magyar Irodalomtörténeti Társaság soros vándorgyűlését tartotta’ a következő címmel: Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Mikszáth születésének 140. évfordulóját, Csáth Géza és Karinthy Frigyes centenáriumát ünnepelték az egybegyűltek. A tudományos ülésszaknak a város legszebb épülete, a klasszicista stílusban épült volt Vármegyeháza adott otthont. Már az épületen lévő emléktábla is jelzi, hogy a városhoz két nagy író neve is kötődik: Mikszáthé és Madáché. A díszteremben, ahol az ülésszak résztvevői helyet foglaltak, még érződött a helyreállítás-festés utáni friss mészillat. Hajdanában egy megyebálon itt ismerkedett meg Madách későbbi feleségével. Fráter Erzsébettel, de Mikszáth is többször megemlíti ezt a helyet műveiben. Mikszáth nem tartozik azok közé az írók közé, akiket ilyen vagy olyan okból elhanyagolt volna az irodalomtörténet. Bizonyítja ezt sok-sok tanulmány, cikk és kismonográfia éppúgy, mint a rendkívül gazdag Mik- száth-kiadás, mindenekelőtt összes műveinek kritikai kiadása, melynek eddig 78 kötete látott napvilágot. Napjainkra azonban — többek között — Mikszáth is leértékelődött. Bizonyság erre a gimnázium III. osztályosai számára írt tankönyv Mikszáth-fejezete, mely a következőképpen igazítja el a diákokat az író értékelésében: jó szava a tankönyvnek csak Mikszáth novelláiról és a Gavallérok című kisregényéről van-. A nagyregényeket sorra elmarasztalja. Ezt írja pl. az Üj Zrínyiászról: „. .. lazán szerkesztett könyv. A külön- külön mulatságos adomák laza férceletét országházi vita torzképe követi, a karcolatok modorában”. A Beszterce ostroma főhősének lélekrajzát Mikszáth életművében egyedülálló teljesítménynek tartja ugyan, de a továbbiakban így ír: „A megnevezetlen szereplőkkel is tarkított életképi betétek puszta kitérők benyomását keltik, önmagukban szórakoztatóak, de nem épülnek nagyobb szerkezetbe. A főhőst leszámítva egyetlen sokoldalúan ábrázolt' jellemet sem találhatunk a könyvben; a többi szereplő anekdotikus vázlatszerűségét az is fokozza, hogy őket többnyire kívülről látjuk.” A Különös házasságról ezt olvashatják a diákok: „A szerkezet elnagyoltsága mellett főként a szerelmesek: Buttler és Piroska jellemének állóképszerűsége, s kidolgozatlansága okozza, hogy ezt a regényt nem sorolhatjuk az író legművészibb teljesítményei közé, noha az önkénynek igen' éles bírálatát adja. A Noszty fiú esete Tóth Marival című regénye „két anekdotából tevődik össze, s ez a művészi egység rovására megy”. Sőt: (Németh G. Béla szavaival): „nemcsak a régmúlt, híg és hanyag Jókai van itt jelen, akire joggal voltak oly kemény szavai Mikszáthnak, s nem is csak korábbi önmagát másolja, vizezi föl, s parodizálja itt szerzőnk. Jelen van itt szépecskén a népszínmű is.” A fekete város is megkapja a magáét: „A sűrűn közbeiktatott betétszerű anekdoták csak megerősítik az olvasónak azt a benyomását, hogy 1 Mikszáth művészete lényegénél fogva novel- lisztikus természetű.” Ez a regény — értesülhetünk a tankönyvből — még a Noszty fiúnál is feltűnőbben árulja el az író világképének belső ellentmondásait.” Jó. Mikszáth nem mérhető egy Dosztojevszkijhez, egy Thomas Mannhoz. De talán mégsem ennyire tehetségtelen, rossz író, mint amilyennek a tankönyv beállítja. Lehet így megszerettetni Mikszát- hot?! Vagy nem is ez a cél? Mellesleg Mikszáth kortársai közül egyedül ő volt képes arra, hogy egy életművet hozzon létre, s azért ez is valami. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság mostani ülésszakán megkezdődött Mikszáth újrafelfedezése, és nagyon is időszerű rehabilitálása; az ő munkásságával foglalkozó előadásokban az volt a közös, hogy ezzel a kissé eltorzult Mikszáth- képpel és értelmezéssel polemizáltak. Például azzal a többek által hangoztatott létkérdések, filozófiai problémák. Wéber Antal professzor Mikszáth maximái című előadásában épp arra mutatott rá, hogy néha kedélyeskedve, néha rezignál- tan, zárójeles, látszólag hanyagul odavetett félmondatokban Mikszáth nagyon is fontos igazságokat mond ki. Alexa Károly — a készülő nagymonográfia szerzője — a tragikum szerepét vizsgálta Mikszáth életében és munkásságában. Érdekes megfigyelése az előadónak, hogy Ésterházy Péter Termelési-regényében épp Mikszáth az, akivel a megalkuvásról el lehet beszélgetni. Vele, aki viszonylagosan bár, és ki tudja. milyen áron, de „ki tudta vívni belső függetlenségét”. A századvég novellisztikájával foglalkozó előadások közül különösen érdekes volt hallgatni Lőrinczy Huba Csáth Géza gyermeknovelláiról szóló előadását. Rendkívül szellemes és élvezetes volt Szalay Károly Gondolatok Karinthy centenáriumán c. előadása is, mely nemcsak Karinthy értékelésével, hanem általában az irodalomkritika értékelési módszereivel. torzulásaival foglalkozott. A vándorgyűlés harmadik napján egy csehszlovákiai kirándulásra indultak a résztvevők. Első utunk Sztregovára vezetett, ahol az egykori Madách-kúriát tekintettük meg. Bizony, eléggé lepusztult állapotban; négy éve beszakadt a tető. s azóta még nem volt pénz a helyreállításra. Az egykor jobb napokat látott és jobb sorsra érdemes épületbe bemenni nem lehetett; falán egynyelvű (szlovák) tábla hirdeti, hogy Imre Madaé itt írta élete főművét. A kúriától nem messze, egy gyönyörű park végében magasodik az újrakezdésre mindig kész embert szimbolizáló, Madách szelleméhez méltó síremlék, melyet megkoszorúztunk. Utunk ezután Szklabonyára vezetett, a Mikszáth család egykori házához. Itt már magyar nyelvű 'tábla is van a szépen felújított ház falán, ám a benti képek, fotók felirata következetesen csak szlovák nyelvű. Itt is koszorúztunk. Visszafelé megálltunk Csesztvén, a Madách Imre emlékmúzeumnál, ahol pedig a Tragédia ősbemutatójára (1883. szeptember 21.) emlékezett Nógrád megye, s az utókor. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság, mely 1912- ben alapult, s 1985-ben szerveződött újjá. ilyen és ehhez hasonló tudományos ülésszakokkal próbál megfelelni egyszerre két igen nehéz kritériumnak: a tudományosság követelményének egyfelől, és az irodalom, az irodalomtörténet népszerűsítésének másfelől. Tiszteletre méltó, s talán nem reménytelen az új vezetőségnek az a vállalkozása hogy az új tagokat a mindenféle munkával megterhelt magyar tanárok köréből is toborozza. Már megkezdte annak a tervnek a megvalósítását is, hogy létrehozza vidéki tagozatait, elsősorban olyan megyékben, amelyek híján vannak a humán felsőoktatási intézményeknek. Az itt élő humán értelmiségnek is szüksége van arra. hogy egy tudományos szervezet összefogja és kihasználatlan szellemi energiáit lekösse. Nógrád, Zala, s talán Veszprém megye után Békés megye is készülhet arra. hogy a közeljövőben megalakul a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Békés megyei tagozata. Somi Éva
