Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
1987. november 7., szombat NÉPÚJSÁG Egy óra Szabadosné Szászfalvi Ilona otthonában Sétáljunk Békéscsabán a vasútállomástól a városközpont felé! Hamarosan elkészül az autóbusz-pályaudvar, kissé beljebb, jobbra a népszerű Tüzép-mintabolt, balra a hírlapüzlet. Óra-, ékszerbolt, még festenek a cukrászdában, a belvárosi iskola már jóideje benépesült, új az Ili-butik. Tovább: a szerkesztőség épülete, az IBUSZ- iroda, a városi tanács díszterme, házasságkötő terem, a zeneiskola hangverseny- terme, a közelmúltban átadott főiskola, végül a kórház. Békés: étterem, a művelődési központ helyreállítása a földrengés után, galéria, lépcsőház-felújítás, baptista imaház. Gyula: könyvesbolt, cukrászda, tanácsi vendégház, TOT Szálló, nyári öltöző- és pavilonberendezés a fürdő területén. A gvomaendrődi művelődési házban a büfé és a nagyterem, Tótkomlóson és Szeghalmon a művelődési ház, most készül az orosházi Baromfifeldolgozó Vállalat szociális épülete tárgyalókkal és étteremmel, a megye- székhelynek gyógyszertári és adóhivatali tervek. Gazdag, mégsem teljes felsorolás Szabadosné Szászfalvi Ilona belsőépítész munkáiból, tizenhat békési esztendő megvalósult álmaiból. Akármerre indulunk el Békéscsabán, vagy a többi településén, az új létesítményekben leginkább ugyanazokkal a belső téri megfogalmazásokkal találkozhatunk. Boldog lehet az az alkotó. akinek tudását, ötleteit, kezemunkáját dicséri környezetünk, iskolák, hivatalok, közintézmények, szórakozóhelyek ilyen sora! Csodálatos mesterség a belső- építészé — és kicsit irigylésre méltó. Hasznosságot és szépséget, rendeltetést és formát ötvöz elképzeléseiben. Mialatt tervez, igényeket és lehetőséget tart szem előtt, s olyan megoldásokat keres, amelyek valamennyiünk számára a legszebb otthont és a legmegfelelőbb munkahelyet — életünknek színteret adhatnak. Amit megálmodik, ami megvalósul ma, a jövőé is — maradandó érték. A békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép- iskola ünnepi hangversenye után találkoztunk először. Kétszeres ünnep volt: zenei világnap és az új hangversenyterem avatása. Élményt jelentett a koncert, de ugyanúgy a beszélgetés a belsőépítésszel. Szabados Béláné elegáns volt és halk- szavú, egyszerűségében megnyerő és jellegzetes — ahogyan a munkái is. Az otthona is. Könyvek, virágok, az ablakból sima fűre látunk, levegő — tér, tér. tér. Nincs körülöttünk semmi rendkívüli — nincs külön dísz; ez a nappali attól szép, hogy a szükséges bútorok és apróbb dolgok szépek, ízlésesek, egyszerűek. — 1947-ben születtem Bél- megyeren, ott jártam végig az általános iskolát. A szüleim egy tanyai iskolában tanítottak 18 éven keresztül. Utána kerültek át a nevelőotthonba, ahol állami gondozott gyerekek voltak. Édesapám az intézetet vezette, később ment a megyei tanácshoz. Bélmegye- ren nőttem fel. Később Békésre költöztek a szüleim, én akkor végeztem az Ipar- művészeti Főiskolán, Budapesten. Érettségi után nem vettek fel, csak a következő évben. Közben Gyulán dolgoztam a Fa-Fém Bútoripari Szövetkezetben. Ha nem ülök a tervezőasztalnál, akkor is a megbízatásaimmal foglalkozom ... Fotó: Kovács Erzsébet — A felvételin már konkrét elképzeléseid voltak a belsőépítészetről? — Az első jelentkezésig a szüleimnek, s főleg édesapámnak sokkal konkrétabb elképzelései voltak. De én is igen nagy kedvet kaptam a belsőépítészethez, amikor már az első felvételin túl voltam. Meglepett, hogy nagyon erős és komoly kéthetes felvételi vizsgánk volt. Az első hét után szűrés, 200 emberből maradt 60, s ebből vettek fel végül 14-et. Előtte rengeteget rajzoltam, mintáztam, szakkörbe jártam Gyulán. — Mi indított el, mi vonzott erre a pályára? A rajzolás vagy talán az, hogy szívesen rendezgetted, alakítgattad a szobádat, az otthonodat? — Szívesen rendezgettem volna, de mivel főiskolás koromig nem voltam önálló, nem nyílt rá lehetőségem. Csak gyerekkoromban volt saját szobám a húgommal; szerettem rendben tartani, de nem ez jelentette a meghatározó élményt. Rajzolni szerettem, így kezdődhetett... Az alatt az egy év alatt, ami az érettségi után már komoly felkészüléssel telt, a gyakorló év alatt belsőket rajzolgattam, festegettem, persze a magam feje szerint ... A szüleim mindketten tanítóképzőt végeztek és jártak a Pedagógiai Főiskola rajz szakára Szegedre; apukám földrajz—rajz, anyukám német—rajz szakra. Én akkor az általános utolsó osztályait jártam, s talán ez volt az, ami erősebb lökést adott ahhoz, hogy elkezdjek rajzolni, de nem az ötlethez, hogy később mi legyek. A középiskolát is Szegeden végeztem. A szüleim meghallották, hogy a Tömörkény Gimnáziumban iparművészeti tagozat indul. Ügy gondolták, próbáljam meg. Kőfaragó—kőszobrász szakon végeztem, ilyen szakmunkás vagyok. A kilencből ketten voltunk lányok. Nehéz, de nagyon szép dolog volt a kőfaragás ... Visszajöttem Gyulára, s aztán 1966-ban indult a főiskola, 1971-ben diplomáztam. — Budapestről mi hozott vissza szülővárosodba? — A megyei tanáccsal ösztöndíjas szerződést kötöttem, tehát ide kellett visszajönnöm. Ezt tanulmányaim alatt többen próbálták megakadályozni. A fővárosi ember másképp gondolkodik, s nem érti, miért „süllyed” valaki vissza a vidéki sivárságba. Több tanárom segíteni akart jóindulattal, de én mondtam, köszönöm, hadd próbáljam meg. — I Vonzott, vagy visszavárt ez a vidék, Magyar- országnak ez a nem kifejezetten mutatós, szegényes építészeti múltra visszatekintő része? Vagy az hozott vissza, hogy éppen itt lehet valamit kezdeni? — Feltétlenül szerepet játszott a döntésemben, hogy láttam pesti tartózkodásom alatt, milyen sok ott a belsőépítész; itt akartam valamit megpróbálni. Végül is, azt hiszem, nagyon jól választottam. Bár meg kell mondanom, nem egy órahosszámba került ez a döntés. — Tizenhat éve dolgozol a Békés Megyei Tervező Vállalatnál. Tulajdonképpen mi minden tartozik a belsőépítész munkájába? — Sokszor egészen be nem látható dolgok is, lebontva a legapróbbakig. Elvileg az építésszel kellene kezdettől együttgondolkodni. De nagyon szomorú, hogy hiába volna erre lehetőség, hiszen egy vállalatnál dolgozunk a kollégákkal, akiknek a házaiban én készítem el a belsőt, bizonyos szervezési okok miatt erre nem kerül sor. Kész kiviteli tervet kapok, s csináljak vele, amit tudok. Ez azt jelenti, hogy az esetek 90 százalékában már a gépészeti, a villamos terv, a fűtés, a szellőzés, tehát minden készen áll. Holott ennek igazi csapatmunkának kellene lenni! Nyilván így is lehet dolgozni, csak éppen az eredmény nem ugyanaz. Ehelyett önálló szaktervezési feladatról van szó. Egy megbízóval állok közvetlen kapcsolatban, elmondják az igényeket, amit funkcionálisan figyelembe kell vennem a belső tervezésekor. Fontos az is. hogy mennyi a pénzük. De előfordul, hogy azt mondják, a pénznél fontosabb a szép, reprezentatív terem, vagy iroda. Feldolgozom a vázlatterveket, s amikor úgy érzem, azok funkcionálisan tudják, amit kell, s megtaláltam a megfelelő formát, összerendezett környezetet sikerült létrehozni, akkor jelentkezem a megrendelőnél. Ezt követi az újabb feldolgozási szakasz, a kolléganőim pontosan megszerkesztenek, megrajzolnak mindent. A legideálisabb természetesen az lenne, ha a vázlattervek megszületése után be tudnám kapcsolni a kivitelezőt. De ez az, ami csak a kész kiviteli tervek után történik meg. Mindenki úgy szeret vállalkozni, ha látja, amit vállal. Ez azért borzasztó, mert a terveim részletmegoldásait a kivitelező felkészültségétől függően kellene alakítani — és nem fordítva. — Vagyis az álmok mellé olykor megalkuvás is társul, ugye? — Igen. A kompromisszumok elvileg végig beépülnek a tervezés folyamatába. A megalkuvás nagyon sűrűn magára a kivitelezésre vonatkozik. — Milyen építésznek tart-- ja magát Szászfalvi Ilona, álmodozónak, vagy inkább olyannak, aki nagyon is a reális lehetőségek talaján mozog? — Inkább túlságosan a feltételekhez alkalmazko- dónak. Lehet, hogy ezt szoktam meg ittlétem alatt. Hozzájárul ehhez a nagyfokú leterheltség is, nagyon sok a munka. — Ezek után alig merem megkérdezni, hogy vajon mit csinál a belsőépítész, amikor nem dolgozik? — Akkor is dolgozom. Rengeteg a lakásterv, amit szintén kedvvel csinálok. Itt nálunk — el sem merem mondani — mi minden nincs még befejezve! Tudom azt, milyen érzés, amikor valaki szebb környezetben szeretne lakni. így az ilyen kérésekre is megértőén igent mondok ... Ha nem is ülök a tervezőasztalnál, akkor is ezekkel foglalkozom. Ha nem tervezek, akkor is ott a sok szakiroda- lom, az olvasás. Arról nem is beszélve, hogy a gyermekeimmel is kell foglalkozni. Béla nyolcadikos, Réka negyedikes. A férjem főépítésvezető, hogy úgy mondjam, szakmabeli. Járok szakmérnökire, a Műszaki Egyetem színdinamikai és építészeti formaképző tagozatára, január végén diplomázom. A Munkácsy Mihály Múzeumban pedig kiállítást terveznek a munkáimból, szintén január végére, vagy február elejére. — Milyen érzés belépni abba a hangversenyterembe, vagy ülni a cukrászdában, amit te álmodtál meg? — A legfelemelőbb, a legjobb érzés olyan dolgot tervezni, amiről tudom, hogy valami emelkedettebb hangulat is előfordul majd ott, azon a helyszínen. S amikor eljön az avatás ideje, az nekem is a legnagyobb dolog, megható. Ha meghívnák, örömmel megyek el a megnyitóra. Szükségem van arra a pillanatra, amikor ott láthatón^, a gyerekek, a közönség arcát. Más szemmel figyelem a saját munkámat is, ha más minőségben vagyok jelen a térben. Xiedzielsky Katalin A belvárosi iskola Békéscsabán TOT Szálló, Gyula Csanády Dános: Visszhangzik Auróra! Hol vannak a hősök, kik láncaikkal életüket is összetörték a szívrobbantó világpillanatban? Átömlött vérük; s kései fiukban a Szmolnij tüze szelidebben lobban, — de szívünk visszadobban megriadtan míg életünk agyunkon átszivárog: iszonyú felemelni a világot, amelyet a győztesek reánkhagytak, győzni a harcot, melyet már megnyertek egyszer: Leninnel, szuronnyal, puskatűzzel, és eleven tűzzel a nagy halottak. Járjuk az uj harctereket szinte fegyvertelen; kései fiák, — lassult erünkben kételyek görcsei, metsző kései. Harcolunk — fegyvertelenül szinte, és nagyszerű, s ősemberi borzongással lesünk szívünkre: hogy cselekszik, mint dobog ott a testetöltött gondolat?! Ha fegyverünk más nem maradt, — Visszahangzik Auróra! — csak amit Lenin ránkhagyott, a forradalmi értelem pusztáravert hitünk rugója; akkor is felkel még a nap, akkor is csendül majd az óra, — mint amaz első reggelen! — s új hajnalok tüzében égve rajzoljuk fel a vörös égre, minden tengerre: Béke! KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Tizenhat év álmai a valóságban
